HU220637B1 - Biológiailag lebontható polimerek, eljárás azok előállítására és ilyen polimereket tartalmazó gyógyszerkészítmények - Google Patents

Abstract

A találmány biológiailag lebontható polimerekre, azok előállításáraalkalmas eljárásra, valamint ilyen polimereket tartalmazógyógyszerkészítményekre vonatkozik. A találmány szerinti polimereketaz jellemzi, hogy etilén-karbonát-egységeket tartalmaznak, etilén-karbonát-- tartalmuk 70–100 mol%, 1 g/dl koncentrációjú kloroformbanmeghatározott belső viszkozitásuk 0,4–3,0 dl/g, üvegátmenetihőmérsékletük pedig 15–50 °C. A polimerek átlagos molekulatömege100,000 és 2,000,000 között van. A találmány szerinti polimereket úgyállítják elő, hogy 10–80 °C hőmérsékleten (1:4)–(1:5) mólarányúetilén-- oxid/szén-dioxid elegyet polimerizálnak olyan katalizátorjelenlétében, amelyet dietil-cinkből állítanak elő olyan módon, hogyezt a szerves fémvegyületet vízzel, acetonnal, valamilyen diollal,valamilyen difenollal vagy valamilyen trifenollal reagáltatják. Atalálmány szerinti gyógyszerkészítmények nem hidrolitikus felületieróziót szenvedő polimerben tartalmaznak farmakológiai szempontbólhatásos vegyületeket, például aktív fehérjéket, peptideket vagycitokinekat. Ezeknek a készítményeknek az az előnyük, hogyegyenletesen, hosszú időn keresztül adják le a hatóanyagot, amelyezalatt nincs kitéve a környezet bomlasztó hatásának. ŕ

Description

A találmány szerinti polimereket úgy állítják elő, hogy 10-80 °C hőmérsékleten (1:4)-(1:5) mólarányú etilén-oxid/szén-dioxid elegyet polimerizálnak olyan katalizátor jelenlétében, amelyet dietil-cinkből állítanak elő olyan módon, hogy ezt a szerves fémvegyületet vízzel, acetonnal, valamilyen diollal, valamilyen difenollal vagy valamilyen trifenollal reagáltatják.

A találmány szerinti gyógyszerkészítmények nem hidrolitikus felületi eróziót szenvedő polimerben tartalmaznak farmakológiai szempontból hatásos vegyületeket, például aktív fehérjéket, peptideket vagy citokinekat. Ezeknek a készítményeknek az az előnyük, hogy egyenletesen, hosszú időn keresztül adják le a hatóanyagot, amely ezalatt nincs kitéve a környezet bomlasztó hatásának.

HU 220 637 B1

A leírás terjedelme 34 oldal (ezen belül 13 lap ábra)

HU 220 637 Bl

A találmány biológiailag lebontható polimerekre, azok előállítására alkalmas eljárásra, valamint ilyen polimereket tartalmazó gyógyszerkészítményekre vonatkozik.

A találmány tárgyát képező gyógyszerkészítmények közül kiemelhetők a hatóanyagként IL-6-ot tartalmazók, amelyek az IL— 1 és/vagy az alfa-TNF által közvetített betegségek - így az idült gyulladásos állapotok esetében alkalmasak. Bebizonyosodott azonban, hogy a találmány szerinti, a leírásban Ismertetett poli(etilén-karbonát)-polimerek (a továbbiakban mátrixok vagy mátrixanyagok) még szélesebb körben alkalmazhatók a gyógyhatású anyagokat tartalmazó, tartós hatású készítményekben, és váratlan módon az is kiderült, hogy az említett polimerek egy új, igen előnyös tulajdonsággal is rendelkeznek: in vivő körülmények között nem hidrolitikus felületi eróziót szenvednek. Közlünk ezért példákat IL-6-tól eltérő hatóanyagokat magukban foglaló mátrixanyagokra, továbbá a polimerek előállítására alkalmas eljárásokra és a polimereket tartalmazó gyógyszerkészítményekre is. Mindezeken túlmenően új és váratlan az a felismerés is, hogy az IL-6-ot fel lehet használni az IL-1 és/vagy az alfa-TNF közvetítésével kialakult állapotok kezelésére (korábban ugyanis több ilyen állapotról feltételezték, hogy súlyosbodik az IL-6 hatására), így a találmány új lehetőséget biztosít az IL-6 alkalmazására egyes betegségek - így kórokozók által kiváltott idült gyulladásos állapotok, mielinpusztulást kiváltó betegségek és heveny, valamint rendkívül heveny gyulladásos állapotok, például vérmérgezéses sokk gyógykezelésére.

I. 1L-1 és/vagy alfa-TNF által közvetített betegségek

Sok olyan, külső beavatkozástól mentesen fellépő, idült gyulladásos állapot van, amelynek a kóroka ismeretlen. A feltételezések szerint autoimmun betegségekről van szó, és kialakulásukban közvetítő szerepet játszik az IL-1 és/vagy az alfa-TNF. A kutatási intézmények figyelmét például már sok évvel ezelőtt felkeltette ezzel kapcsolatban a szklerózis multiplex (SM), ez a bénaságot előidéző idegi rendellenesség, amelyet az jellemez, hogy szétszórt foltokban sorvadás mutatkozik az agyvelőben és a gerincagyban. A szklerózis multiplex kóroka teljes mértékben nem tisztázott, de azt feltételezik, hogy a betegség kialakulásában jelentős szerepet játszik az immunrendszer, amit az is jelez, hogy a betegségben szenvedők szervezetében nagyobb gyakorisággal fordulnak elő bizonyos HLA-antigének. A jelenleg rendelkezésre álló gyulladásgátló gyógyszerek - például az ACTH (mellékvesekéregre ható hormon) vagy a kortikoszteroidok, így a prednison - a tapasztalatok szerint siettetik a felépülést heveny rohamok után - különösen abban az esetben, ha nem sokkal a roham kezdete után kerülnek a beteg szervezetébe -, de nincsenek hatással a betegséget kiváltó okra. Komoly mellékhatásai lehetnek annak, ha valaki hosszú időn át szed kortikoszteroidokat vagy olyan gyógyszereket, amelyek gátolják az immunreakciókat. A pj-lFN egyik rekombináns alakjáról nemrég kimutatták, hogy rövid ideig gátolja a foltképződést, de eddig nem igazolódott be, hogy hosszú távon befolyásolja a betegség alakulását. A kezelés hatásosságának kiértékelését bonyolulttá teszi, hogy a betegség természetes lefolyását külső befolyástól független átmeneti javulások és hosszan tartó visszaesések jellemzik. Röviden tehát az a helyzet, hogy erre a nagyon komoly betegségre idáig nem sikerült kidolgozni általános elfogadott, speciális gyógykezelést a sok éven át intenzíven folyó kutatások ellenére sem.

Több olyan gyulladásos állapot van, amelyet a feltételezések szerint külső tényezők - például kórokozók idéznek elő. Ilyen például a Lyme-kór, amely a kullancsban élő Borrelia burgdorferi spirochétákkal való megfertőződés által előidézett súlyos idült állapot. Egy bőrsérülésekkel és az influenzára emlékeztető tünetekkel jelentkező kezdeti heveny stádium után a betegség súlyosbodásával elérkezik az idült stádium, amelyet jelez az ízületi gyulladás és az idült idegrendszeri rendellenességek fellépése. Ezt a betegséget rendszerint antibiotikumokkal és nem szteroid szerkezetű gyulladásgátló szerekkel kezelik, de különösen a már kifejlődött betegség gyógykezelésére még nincs optimális módszer.

A heveny vagy rendkívül heveny, befolyásolhatatlanná vált gyulladásos állapotokat ugyancsak előidézhetik külső tényezők, például súlyos égési sérülések vagy súlyos fertőzések. így például a vérmérgezéses sokk és még inkább a felnőtt korban jelentkező, akut légúti betegségekre jellemző tünetcsoport (ARDS) esetében életveszélyes állapot alakulhat ki, amelynek kezelésére jelenleg nem ismeretes hatásos módszer. A roham gyors lefolyású, és a százalékos halálozási arány általában meghaladja az 50%-ot. A vérmérgezéses sokkot rendszerint súlyos baktériumos fertőzés váltja ki. Éne az állapotra jellemző a láz - amely helyett a betegség további szakaszaiban gyakran tapasztalható a test nagyon alacsony hőmérsékletre való lehűlése -, az ugráló vérnyomás (a hiperdinamikus tünetcsoport), majd a további stádiumokban az alacsony vérnyomás, az anyagcserezavar által előidézett acidózis, az agyműködés gyengülése és több szerv rendellenes működése, majd végül sok esetben a halál bekövetkezése. A vérmérgezéses sokkot leggyakrabban Gram-negatív baktériumos fertőzés okozza (endotoxikus sokk), de kiválthatják Gram-pozitív baktériumok, sőt más kórokozók is. A „vérmérgezéses sokk” kifejezést tág értelemben használjuk a mikrobás - elsősorban a baktériumos, mindenekelőtt a Gram-negatív baktériumos - fertőzések által előidézett sokkos állapotok - közöttük az ARDS - megjelölésére.

Az IL-6 ismert citokin, amelyről köztudott, hogy felhasználható különböző betegállapotok - például a csökkentett trombocitaszámmal jellemezhető állapot és bizonyos rákbetegségek kezelésére. Az IL-6-ot a szervezet termeli, mégpedig általában baktériumos fertőzésekre reagálva. Ennek az anyagnak szerepe van a gyulladás, a láz és a vérmérgezéses sokk kialakulásában. Az IL-6 potenciális immunstimulánsnak - vagyis az immunrendszer serkentésére alkalmas szemek - tekinthető, és néhány szakirodalmi helyen meg is említik lehetőségként, hogy bizonyos autoimmun vagy gyulladásos megbetegedéseket - többek között a szisztémás, bőrpirosságot okozó bőrtuberkulózist, a szklerózis mul2

HU 220 637 Bl tiplexet, a reumaszerű ízületi gyulladást, valamint a vérmérgezéses sokkot - olyan mechanizmusok idéznek elő, amelyekben az IL-6 meghatározó szerepet játszik.

Az előbbiek ismeretében tehát nagyon meglepő volt az a felismerés, hogy az IL-6 alkalmas a glomerulonefritisztől eltekintve idült gyulladásos betegségek - például a szklerózis multiplex -, valamint heveny és rendkívül heveny gyulladásos betegségek - például a vérmérgezéses sokk - kezelésére. Az IL-6 hatásmechanizmusa nem tisztázott. Nem kívánjuk magunkat elkötelezni egyik egyéni elképzelés mellett sem, de megemlítjük, hogy feltételezésünk szerint az IL-6 valamilyen visszacsatolási mechanizmus segítségével képes arra, hogy elfojtsa vagy gátolja más citokinek - mindenekelőtt az alfa-TNF és/vagy az IL-1 - létrejöttét, felszabadulását vagy működését, mégpedig valószínűleg olyan módon, hogy nagymértékben szabályozza az oldható alfa-TNF-recpetor-antagonista és/vagy IL-l-receptor-antagonista hatóanyagok felszabadulását, ezáltal hatástalanítja az említett citokineket és így megakadályozza azokat az autoimmun, gyulladásos vagy sokkállapotoknak a kialakulását, amelyek létrehozásában az említett citokinek játsszák a legfontosabb közvetítő szerepet. Vannak azonban olyan, az IL-6 által közvetített komplementumaktiváló antigén-antitestek (IgG) komplexekkel jellemezhető állapotok is - mindenekelőtt például a glomerulonefritisz, amelyet rendszerint ilyen komplexeknek a vesében való felhalmozódása vált ki -, amelyeket az IL-6 bizonyítottan súlyosbít. így például igazoltuk, hogy állatkísérletek során az IL-6 gyógyító hatást fejt ki a szklerózis multiplex és a Lyme-kórral jelentkező ízületi gyulladás esetében - ezeknek a betegségeknek a kialakulásában a feltételezések szerint elsősorban az IL—1 és/vagy az alfa-TNF játszik szerepet -, de súlyosbítja a bőrtuberkulózisban szenvedő egerek glomerulonefritiszét, amelynek kialakulásában az IL-6 valószínűleg közvetlen szerepet játszik. Egérkísérletekkel azt is bizonyítottuk, hogy az IL-6 önmagában gyógyító hatást fejt ki a vérmérgezéses sokk kezelése során. (A feltételezések szerint ennek az állapotnak a kialakulásában is főszerepet játszik az IL-1 és/vagy az alfa-TNF.)

Az előbbiek alapján tehát úgy ítéljük meg, hogy az IL-6 felhasználható olyan hatóanyagként, amely elfojtja vagy gátolja az alfa-TNF és/vagy az IL—1 manifesztálódását, felszabadulását vagy működését. Az IL-1 elsősorban a glomeruloneffitisztől eltérő gyulladásos állapotok, valamint a vérmérgezéses sokk kezelésére alkalmas. IL—6-tal kezelhetők például a következő gyulladásos állapotok:

- ízületi gyulladásos állapotok, elsősorban kórokozók által előidézett ízületi gyulladásos állapotok, például a Lyme-kór által kiváltott ízületi gyulladás, a baktériumok által okozott ízületi gyulladás és a sokízületi gyulladás;

- szklerózis multiplex és más, mielinpusztulást okozó betegségek (például az idegek, az agyvelő és/vagy a gerincvelő mielinjének a pusztulását okozó betegségek, beleértve többek között a szklerózis multiplexet, a szétszórtan jelentkező heveny enkefalomielitiszt, a fertőzés után fellépő agyvelőgyulladást, a szemideg-gerincvelő gyulladást, a fulzúgásos állapotot, a diffúz agyvelősorvadást, a Schilder-kórt, a mellékvesekéregben jelentkező leukodisztrófiát, a tercier Lyme-kórt, a trópusi görcsös parapoéziszt és más olyan betegségeket, amelyeknek egyik jellemző tünete a mielinpusztulás, elsősorban az autoimmun úton bekövetkező mielinpusztulás);

- heveny súlyos gyulladásos állapotok, például égési sérülések után kialakuló állapotok, vérmérgezéses sokk, agyhártyagyulladás és tüdőgyulladás; valamint

-autoimmun betegségek, beleértve a több helyen jelentkező porcgyulladást, a szlerodómát, a Wegener-féle granulomatózist, a dermatomiozitiszt, a pikkelysömört, a pikkelysömörös ízületi gyulladást, a Steven-Johnson-tünetcsoportot, az idiopátiás trópusi zsírszékletet, az autoimmun gyulladásos bélbetegségeket (többek között a fekélyes vastagbélgyulladást és a Crohn-kórt), az endokrin szembetegséget, a Graves-kórt, a szarkodiózist, a primer epecirrhózist, a fiatalkori cukorbetegséget (az I. típusú diabetes mellitust), a szem elülső és hátsó részén jelentkező gyulladást, a kiszáradás következtében fellépő szaru- és kötőhártya-gyulladást, a tavaszi szaru- és kötőhártya-gyulladást és a tüdő szövetközi állományának rostos elfajulását.

A találmány kidolgozásának eredményeként tehát rendelkezésre áll:

i) egy olyan eszköz, amellyel

- gátolni lehet az alfa-TNF és/vagy az IL— 1 manifesztálódását, felszabadulását vagy működését;

- meg lehet előzni vagy befolyásolni lehet a glomerulonefritisztől eltérő gyulladásos állapotokat;

- meg lehet előzni vagy befolyásolni lehet az IL—1 és/vagy az alfa-TNF által közvetített állapotokat;

- meg lehet előzni vagy befolyásolni lehet a leírásban ismertetett állapotok bármelyikét;

- meg lehet előzni vagy befolyásolni lehet a mielinpusztulást okozó betegségeket, például a szklerózis multiplexet;

- meg lehet előzni vagy kezelni lehet a külső tényezők által előidézett gyulladásos állapotokat;

- meg lehet előzni vagy gátolni lehet azt, hogy a szervezet súlyos heveny fertőzésekre gyulladással például vérmérgezéses sokkal, agyhártyagyulladással vagy tüdőgyulladással reagáljon;

- befolyásolni lehet égési sérüléseket; és

- meglehet előzni vagy befolyásolni lehet kórokozók által kiváltott idült gyulladásos állapotokat, például a Lyme-kórt; mégpedig olyan módon, hogy az ilyen preventív kezelésre vagy gyógykezelésre rászoruló egyedek - például emlősök, így emberek - szervezetébe a kórmegelőzéshez vagy gyógykezeléshez elegendő mennyiségben juttatunk be IL-6-ot, például az alfaTNF és/vagy az IL-1 gátlásához elegendő mennyiségű IL-6-ot, így például rhIL-6-ot (az IL-6-ot legtöbbször egyedüli gyógyhatású vagy profilaktikus hatóanyagként alkalmazzuk, adott esetben azonban mikrobaellenes vagy vazoaktív hatóanyagokkal együtt adagoljuk, például adott esetben alfa-TNF-agonistákhoz vagy -anatagonistákhoz való hozzákapcsolás nélkül vagy anti-alfa-TNF-antitesttel együtt) adott esetben tar3

HU 220 637 BI tós hatású készítmények vagy depókészítmények formájában, például polimer mátrixanyagokkal, így polietilén-karbonát) mátrixanyaggal a későbbiekben ismertetett módon társítva;

ii) az IL-6 - például az rhIL-6 - alkalmazása olyan gyógyszerkészítmények előállítására, amelyeket az i) módszer szerint fel lehet használni - adott esetben tartós hatású formában, például adott esetben polimer mátrixanyagot, így poli(etilén-karbonát) mátrixanyagot is tartalmazó, a továbbiakban ismertetésre kerülő formában - az i) pontban felsorolt állapotok megelőzésére vagy kezelésére;

iii) az IL-6 - például az rhIL-6 - alkalmazása az i) pontban felsorolt állapotok megelőzésére vagy befolyásolására; és iv) olyan, IL-6-ot - például rhIL-6-ot - tartalmazó gyógyszerkészítmény, melyet az j) módszer szerint fel lehet használni - adott esetben tartós hatású formában, például adott esetben polimer mátrixanyagot, így poli(etilén-karbonát) mátrixanyagot is tartalmazó, a továbbiakban ismertetésre kerülő formában - az i) pontban felsorolt állapotok megelőzésére vagy kezelésére; például in vivő körülmények között napok, hetek vagy hónapok alatt biodegradálódó, elnyújtott hatású készítmény, amely az IL-6-ot például mikrorészecskék vagy depóanyag formájában jelen levő polimer mátrixanyagban, például in vivő körülmények között felületi eróziót szenvedő mátrixanyagban tartalmazza, mégpedig célszerűen a leírásban ismertetett valamelyik hatóanyagfelszabadítási megoldásnak megfelelő módon - a már említett állapotok - például az idült gyulladásos állapotok - kezelésére.

Az IL-6 megjelölés minden olyan vegyületre vonatkozik, amely megfelel a béta-2-interferonnak (β_π-ΙΡΝnek) is nevezett 6-interleukin, a 2-es B-sejt-serkentő faktor (BSF-2), a HP-l-interleukin (HR 1), a májsejtserkentő faktor (HSF), a hibridóma plazmasejtdaganat növekedési faktora és a 26kD-faktor valamelyik ismert változatának. A rekombináns IL-6-ot célszerű alkalmazni, de fel lehet használni a nem rekombináns IL-6-ot is, például olyan formában, ahogy az IL-6-ot kiválasztó rákos sejtvonalak termelik. Az IL-6 megvásárolható vagy ismert eljárásokkal előállítható. IL-6 előállítására ismert eljárásokat ismertetnek például a következő szakirodalmi helyek: 220 574 számú európai közrebocsátási irat, 257 406 számú európai közrebocsátási irat, 326 120 számú európai közrebocsátási irat, 88/00206 számú PCT-bejelentés, 2 063 882 számú nagy-britanniai szabadalmi leírás és 2 217 327 számú nagy-britanniai szabadalmi leírás, amelyeknek a szövegét a találmány ismertetését kiegészítő referenciaanyagnak tekintjük. Az IL-6 lehet glikozilezett - ilyenek például az eukarióta sejtek, így a CHO-sejtek által termelt anyagok - vagy nem glikozilezett, mint a prokarióta sejtek, így az E. coli által termelt anyagok. Célszerű rekombináns humán IL-6-ot (rhIL-6-ot) alkalmazni. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy az IL-6-nak ismeretesek aktív keresztezett változatai is, tehát fel lehet használni nem emberi forrásból származó IL-6-ot is, vagyis ezek a változatok is beletartoznak abba a körbe, amelyet a leírásban IL-6-tal jelölünk. A leírásbeli értelmezés szerint az IL-6 jelentésköre magában foglalja azokat a fehérjéket, amelyek IL-6-szekvenciájában kisebb eltérések vannak 1, 2, 3 vagy több aminosav beépülése, hiánya vagy mutációja miatt, az IL-6 mellett más fehérjét is tartalmazó fúziós fehéijéket, az IL-6 aktív fragmentumait és az IL-6 más hasonló, IL-6-aktivitással rendelkező változatait, valamint csonkított és mutált formáit.

Ismeretesek olyan megfelelő gyógyszerkészítmények, amelyek IL-6 mellett farmakológiai szempontból elfogadható hígítóanyagokat vagy hordozóanyagokat tartalmaznak. Az IL-6 a Remington's Pharmaceutical Science 16. kiadásában [Mack Puclishing Company, Easton (PA), 1980] leírtaknak megfelelően vagy a leírtakhoz hasonló módon parenterálian alkalmazható, például injektálható oldat vagy szuszpenzió formájában. Megfelelő hordozóanyagok például a vizet tartalmazó hordozóanyagok, így a nátrium-klorid-oldat, a Ringerféle oldat, a dextrózoldat és a Hank-féle oldat, továbbá a nemvizes hordozóanyagok, így a zsíros olajok és az etilén-oleát. A szokásos parenterális alkalmazásokhoz az IL-6 egységdózisnyi mennyiséget tartalmazó liofilizált formában áll rendelkezésre. A liofílizált anyagból hordozóanyag hozzákeverésével lehet előállítani az injektáláshoz megfelelő oldatot vagy szuszpenziót.

Az IL-6-ot beültethető vagy elnyújtott hatású gyógyszerként is bejuttathatjuk a szervezetbe, például polimerrel társítva mikrorészecskék vagy depókészítmények formájában. Ebben az esetben a polimer beágyazóanyagként (mátrixanyagént) viselkedik, amelyből a hatóanyag csak lassú ütemben válik szabaddá. Ezt a megoldást például abban az esetben célszerű alkalmazni, ha idült betegséget - például krónikus gyulladásos állapotot - kell kezelni, és a kezelést heteken vagy hónapokon át folyamatosan kell végezni. A leírás szerinti értelemben „polimerének nevezünk minden olyan megfelelő - például farmakológiai szempontból elfogadható -, ismétlődő egységekből álló, nagy molekulatömegű, lineáris molekulát (beleértve a homopolimereket, a kopolimereket és a heteropolimereket), amely adott esetben elágazó vagy térhálósított is lehet, amelyet például azonos molekulákból polimerizálással, legalább kétféle molekulát tartalmazó elegyből pedig kopolimerizálással lehet előállítani [a poli(etilén-karbonát)-ot például - mint a továbbiakban majd részletesebben ismertetjük - etilén-oxidból és szén-dioxidból], azzal a megjegyzéssel, hogy a polimerláncot adott esetben megszakíthatják más molekularészek. A polimer előnyös esetben lineáris, és szénből, oxigénből, valamint hidrogénből épül fel, mint például poli-DL-laktidko-glikolid, a polietilénglikol és a polietilén-karbonát). Célszerű olyan polimert alkalmazni, amely nem hidrolitikus felületi eróziót szenved, mint például a polietilén-karbonát), amint erről még szó lesz.

A találmány szerinti gyógyszerkészítmények adagolása természetesen függ az alkalmazott IL-6 típusától, a kezelt szervezettől, a kezelés módjától, valamint a kezelt állapot jellegétől és súlyosságától. Az IL-6-ot a nagyobb emlősök - így az emberek - szervezetébe bőr alá fecskendezéssel vagy elnyújtott hatású készítmény

HU 220 637 Bl formájában juttatjuk 0,5 pg/kg testtömeg és 30 pg/kg testtömeg közötti, célszerűen 2,5 pg/kg testtömeg és 10 pg/kg testtömeg közötti napi dózisban, illetve bármilyen más biztonságos, az IL-6 ismert gyógyászati felhasználási körén belül in vivő körülmények között hatásos dózisban, például a vérlemezkék számának növekedését eredményező dózisban. Súlyos heveny gyulladásos állapotok - például vérmérgezéses sokk - kezelése esetén nagyobb dózisok intravénás alkalmazására lehet szükség, hogy a szervezet gyorsan és intenzíven reagáljon. Az IL-6 adagolási gyakoriságát adott esetben csökkenteni lehet: a napi egyszeri alkalmazásról át lehet térni a másnaponkénti vagy a heti egyszeri adagolásra, illetve még jobban el lehet nyújtani az adagolást tartós hatású készítmények alkalmazásával. Ilyen készítményeket akkor célszerű igénybe venni, ha a kezelés hosszabb ideig tart. Az IL-6-tal való kezelés hidegrázással és olyan tünetekkel járhat, mint az influenza. Ezeket a tüneteket meg lehet előzni vagy meg lehet szüntetni olyan nem narkotikus fájdalomcsillapítók együttes adagolásával, mint amilyen az aszpirin, az acetaminofen és az indometacin. Egyéb említésre méltó mellékhatás általában csak nagyobb - például a 10 μ/kg testtömeg napi dózist meghaladó - mennyiségek szervezetbe juttatása esetén jelentkezik, és a tüneteket rendszerint enyhíteni lehet a dózis csökkentésével.

II. Elnyújtott (tartós) hatást biztosító polimer mátrixok

A találmány tárgyát képezik olyan gyógyszerkészítmények is, amelyekből csak lassan, hosszú idő alatt szabadul fel a hatóanyag, amely lehet például a már definiált IL-6, de lehet attól eltérő hatóanyag is. A találmány szerinti gyógyszerkészítmények közül kiemelkedően fontosak a poli(etilén-karbonát) polimereket tartalmazók. Az említett polimerekre a továbbiakban esetenként mint poli(etilén-karbonát)-okra vagy PEC-ekre hivatkozunk.

A korábbi szakmai gyakorlatban akad ugyan néhány példa a poli(etilén-karbonát)-ok hatóanyag-kibocsátó kompozíciókban való felhasználásra, de a szakirodalom mindeddig nem foglalkozott a találmány szerinti különleges polimerekkel, és nem kerültek nyilvánosságra olyan polimerek, amelyek in vivő körülmények között képesek nem hidrolitikus felületi eróziót szenvedni. Nem található olyan szakirodalmi hely sem, amelyben ismertetnének gyógyszerkibocsátó kompozíciókat egyes, a leírásban szereplő különleges hatóanyagok - például az IL-6 - leadásához, illetve azt javasolnák, hogy elnyújtott hatású készítményeket állítsanak elő ilyen hatóanyagok kibocsátásához.

A találmány szerinti polimerek degradációs jellemzői különösen meglepőek. Általános kémiai ismereteink alapján azt várnánk, hogy a karbonát észterkötései szétszakadnak. A tapasztalatok szerint azonban a polikarbonátok mérsékelt in vitro viszonyok között stabilaknak bizonyultak.

A Chem. Pharm. Bull. szerint [31. 4. 1400-1403 (1983] a poli(etilén-karbonát)-ok in vivő körülmények között lebomlanak. Ezen a szakirodalmi helyen azonban nem azonosították egyértelműen - például modem spektroszkópiai módszerekkel - a vizsgált polimert.

A cikk 1402. oldalán az olvasható, hogy az in vivő körülmények közötti degradálódás csak hidrolitikus enzimek hatásával volt megmagyarázható.

A Chem. Pharm. Bull. arról is hírt adott [32. 7. 2795-2802 (1984)], hogy mikrorészecskéket készítettek dibukaint tartalmazó poli(etilén-karbonát)-ból. Bár ez a szakirodalmi hely utal az előző bekezdésben említett cikkre, nem mutat ki összefüggést a dibukain felszabadulása és a polimer in vitro vagy in vivő lebomlási folyamata között. A dibukain felszabadulása úgy következik be, hogy átdiffündál a polimeren. Ebben a cikken sem határozzák meg kielégítően a vizsgált poli(etilénkarbonát) fizikai-kémiai tulajdonságait.

A Makromol. Chem. szerint [183. 2085-2092 (1982)] a szén-dioxidból és epoxidból előállított polimerek biológiai úton lebonthatóknak tekinthetők (2086. oldal). A cikk szerint az előzetes kísérleti eredmények igazolták, hogy a szén-dioxid/etilén-oxid polimerek biológiailag lebonthatók, és így ezeket a polimereket fel lehet használni a hatóanyag-leadás lassítására. A cikk szerzői a biológiai lebonthatóságra vonatkozó állításuk alátámasztására egy szakirodalmi helyre hivatkoznak [Jinko Zoki, 3. (melléklet), 212 (1974)], ahol az olvasható, hogy a poli(etilén-karbonát) a vegyületeknek ahhoz a csoportjához tartozik, amelybe a legkönnyebben hidrolizálható vegyületek vannak sorolva, és ezt a polimert még a pronáz enzim is minden nehézség nélkül képes lebontani. Ez azt jelenti, hogy in vitro és in vivő körülmények között egyaránt végbemehetne az enzimes hidrolízis, minthogy a pronáz hidrolitikus enzimek elegye. Ennek a feltételezésnek a helyessége azonban nagyon kétséges. A találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-okat 5 mm átmérőjű és 25 mg tömegű préselt korongok formájában ugyanis kitettük egy olyan, 37 °C-on 7,4-es pH-jú, foszfáttal pufferolt nátrium-klorid-oldattal (PBS) készült elegy hatásának, amely 10 mg/ml mennyiségű pronázt, valamint 5 mmol/1 mennyiségű kalciumklorid-dihidrátot tartalmazott, továbbá egy olyan, 37 °C-on 7,4-es pH-jú,foszfáttal pufferolt nátrium-klorid-oldattal készült elegy hatásának, amely 10 mg/ml mennyiségű E-pronázt, valamint 5 mmol/1 mennyiségű kalcium-klorid-dihidrátot tartalmazott, és nem tapasztaltunk semmiféle degradációt (1. ábra). Minden nap friss pronázoldatot használtunk.

Meglepetéssel fedeztük fel, hogy kiválaszthatók olyanok, speciális etilén-karbonát-tartalommal, viszkozitással és üvegátmeneti hőmérséklet-tartománnyal jellemezhető poli(etilén-karbonát)-ok, amelyek hidrollzáló hatására (például hidrolitikus enzimek - így pronáz jelenlétében vagy lúgos körülmények között) nem bomlanak le, viszont in vitro és in vivő körülmények között - nevezetesen és kizárólagosan felületi erózió révén degradálódnak. A „felületi erózió” kifejezést használják a szakirodalomban - mindenekelőtt polianhidridek és poliortoészterek hidrolitikus degradálódásával kapcsolatban -, de még eddig nem definiálták világosan.

Felületi erózió abban az esetben megy végbe, ha a polimerrészecskék kizárólag a felületén tapasztalható tömegcsökkenés, a megmaradó polimer molekulatömegének kisebbedése nélkül. A tömegveszteség meghatá5

HU 220 637 Bl rozásával párhuzamosan egyetlen esetben sem állapították meg a visszamaradó polimer molekulatömegét, amikor a szakirodalomban azt az állítást közölték, hogy felületi eróziót figyeltek meg, így azt még soha nem bizonyították.

Valójában csaknem az összes eddig vizsgált polimer esetében a polimer fő tömegének erózióját figyelték meg. A fő tömegében erodálódó polimert tartalmazó készítményeknek az a nagy hátrányuk, hogy ha a polimer olyan hatóanyagot - például pepiidet - tartalmaz, amely viszonylag kevéssé stabil annak a biológiai közegnek a hatása alatt, amelybe a szabaddá válása után kerül, akkor a gyógyhatású anyag már a polimer fő tömegében érintkezésbe kerül a közeggel, és elvesztheti hatását, mielőtt kiszabadul a polimerből. Abban az esetben, ha a polimer felületi eróziót szenved - vagyis ha a polimer fő tömege nem erodálódik -, a beágyazott hatóanyag - például a peptid - addig a pillanatig védett marad a biológiai közeg károsító hatása ellen, amíg a teijedő felületi erózió el nem éri a hatóanyag-részecskéket és azok el nem szabadulnak a maradék polimertömeg felületéről. Olyan, polimer mátrixanyagot tartalmazó, gyógyhatású anyagot kibocsátó kompozíciókban, amelyeknek nem a fő tömege, hanem a felülete erodálódik, a hatóanyag-részecske rövidebb ideig van kitéve a biológiai közeg károsító hatásának, így farmakológiai szempontból aktív anyag hosszabb ideig, nagyobb mennyiségben és állandóbb sebességgel képes felszabadulni a polimer mátrixanyagból.

Polianhidridekkel kapcsolatos a közelmúltban megjelent két publikáció [Proc. Nat. Acad. Sci. USA, 90. 552-556 (1993) és Proc. Nat. Acad. Sci. USA, 90. 4176-4180 (1993)] egy felületi erózióhoz hasonló jelenség néhány jellemzőjének ismertetésével. Ezekkel a cikkekkel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy a jelenség a jelek szerint a polimer teljes fő tömegét is érintette, továbbá hogy nem végeztek méréseket a molekulatömegek meghatározására. Mindezeken túlmenően azt is meg kell említenünk, hogy a leírt erózió hidrolitikus típusú.

Felismerésünknek az a lényege, hogy a poli(etilénkarbonátjoknak van egy olyan kiválasztott - a későbbiekben majd definiált - csoportja, amelyre az jellemző, hogy a csoportba tartozó vegyületek in vitro és in vivő körülmények között egyaránt kizárólag csak nem hidrolitikus felületi eróziót szenvednek.

A találmány egyik tárgyát képező polimer in vivő és in vitro körülmények között egyaránt nem hidrolitikus mechanizmusú felületi erózió útján degradálható, -(-C(O)-O-CH₂-O-)- (A) képletű etilén-karbonát-egységekből épül fel, 70-100 mol% mennyiségű etilén-karbonátot tartalmaz, a kloroformban 20 °C-on meghatározott belső viszkozitása 0,4-4,0 dl/g, üvegátmeneti hőmérséklete pedig 15-50 °C.

A találmány szerinti polimer etilén-karbonát-tartalma 70-100 mol%, általában 80-100 mol%, célszerűen 90-99,9 mol%, például 94-99,9 mol%. A polimer belső (valódi) viszkozitása kloroformban 20 °C-on 0,4-4,0 dl/g, sajátviszkozitása pedig 20 °C-on kloroformban mérve 1 g/dl koncentráció esetén előnyösen 0,4-3,0 dl/g.

A találmány szerinti polimer üvegátmeneti hőmérséklete 15-50 °C, előnyös esetben 18-50 °C.

A szakirodalom szerint a poli(etilén-karbonát)-ok üvegátmeneti hőmérséklete 5-17 °C.

A találmány szerinti polimereket célszerű etilén és szén-dioxid kopolimerizálásával előállítani. Ez a gyártási eljárás is a találmány tárgyát képezi. A gyártási eljárás jellegéből fakad, hogy az előállított polimerben társegységként (B) képletű etilén-oxid-egységek is találhatók.

Ha a találmány szerinti polimerek vizes közeg - például 7,4-es pH-jú, foszfáttal pufferolt vizes nátriumklorid-oldat - hatásának vannak kitéve, gyakorlatilag egyáltalán nem jut be a vizes közeg a polimerek fő tömegébe, amint ez a 2. ábrából is kitűnik. így tehát a polimerek fő tömege nem erodálódik, és a megmaradó tömeg legalább 28 napon át állandó értéket (100%) mutat, amint ezt a 3. ábra jobb oldali diagramja szemlélteti.

A poli-DL-laktid-ko-glikolidok jelenleg a legáltalánosabban alkalmazott mátrixanyagok olyan gyógyszerkészítményekben, amelyekből lassú ütemben szabadul fel a hatóanyag, vagyis az úgynevezett „elnyújtott hatású” vagy „tartós hatású” készítményekben. Ezek a polimerek azonban - a találmány szerinti polimerekkel ellentétben - hidrolízis útján degradálódnak. A 3. ábra bal oldali diagramján például az egyik legjobban kifejlesztett poli-DL-laktid-ko-glikolid-típus, nevezetesen egy glükózzal kezdődő poli-DL-laktid-ko-glikolid (DLPLGGLU) tömegcsökkenését szemléltetjük. A DLPLGGLU-t a 2 145 422. számú egyesült királyságbeli szabadalmi leírás ismerteti.

A 3. ábrán mutatjuk be azt is, hogy milyen eltérés van in vivő körülmények között a találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-ok és a technika állását képviselő poli-DL-laktid-ko-glikolidok degradációs tulajdonságai között. Az ábrán szemléltetett polilaktid-ko-glikolid

- amint ezt a DL-PLGGLU maradéktömegére megadott molekulatömeg-csökkenésből kitűnik - fő tömegében erodálódik, míg a poli(etilén-karbonát)-ok maradék tömegére meghatározott molekulatömeg állandó (100%) marad.

Az egész beültetett anyag maradék tömege in vivő körülmények között mind a két esetben nullára csökken egy hónapon belül, és ez azt jelenti, hogy a polietilén-karbonát) esetében az erózió inkább a felületen megy végbe, mintsem a polimer fő tömegében. Tekintettel arra, hogy a polimer fő tömegében nincs erózió, a hatóanyagot tartalmazó polimer a tárolás során

- vagyis alkalmazása előtt - áthatolhatatlan a nedvesség számára, így megmarad ugyanabban a száraz állapotban, amelyben előállítása után volt. A beágyazott hatóanyag abban az esetben is stabil marad, ha érzékeny a nedvességre.

A találmány szerinti eljárással úgy lehet előállítani a kívánt polimert, hogy etilén-oxidot és szén-dioxidot (1:4)-(1:5) mólarányban katalizátor jelenlétében polimerizálunk. Világos, hogy a reagáltatás során etilénoxid-egységek is beépülhetnek a polimerláncba, ha két epoxidmolekula szén-dioxid-molekulával való kölcsönhatás nélkül lép reakcióba egymással, vagyis ha egy oxanion intermedier még szén-dioxiddal való karboxi6

HU 220 637 Β1 leződése előtt támad meg egy etilén-oxid-molekulát. így tehát az a probléma, hogy a polimer tartalmaz néhány etilén-oxid-egységet. Abban az esetben, ha a találA_m-B_n=-[C(O)-O-CH₂öszegképlettel adható meg, ahol m

- χ 100=70 és 100 közötti érték n+m

Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy statisztikusan a találmány szerinti polimerekben levő etilén-oxid-egységek legtöbbje etilén-karbonátegységekkel szomszédos. Ez különösen abban az esetben van így, ha az etilén-oxid mólaránya kis érték. Ez azt jelenti, hogy ilyen esetekben a legtöbb keletkezett étercsoport véletlenszerűen oszlik el a karbonátcsoportok között a polimerlánc teljes hosszában. A találmány szerinti termékek CDCl₃-ban felvett ’H-NMR-spektruma igazolja ennek a feltételezésnek a helyességét. Megtalálhatók az etilén-karbonát-egységek (a két karbonátcsoport közötti etilénegységek) csúcsai δ=körülbelül 4,37 ppm-nél [la) integrál], az egy karbonátcsoport és egy étercsoport közötti etilénegységek csúcsai ö=körülbelül 4,29 ppm-nél és körülbelül 3,73 pp-nél [lb) és le) integrálok], valamint a két étercsoport közötti etilénegységek ő=körülbelül 3,65 ppm-nél [Id) integrál], Az etilén-karbonát-egységek arányát az NMRspektrumnak megfelelő pontossággal a következő képletből számítjuk ki:

la

A=-100,

Ia+Ib+Ic+Id ahol A az etilén-karbonát-egységek mólszázalékban kifejezett koncentrációja.

A poli(etilén-karbonát)-ok szerkezetének jellegéből adódóan a szakirodalom az etilén-karbonát-tartalom helyett gyakran a polimerben levő étercsoportok koncentrációját adják meg. A polimerben levő étercsoportok koncentrációját a következő képletből lehet kiszámolni:

Ia+Ib+Ic+Id ahol E az étercsoportok mólszázalékban kifejezett koncentrációja.

A WO 92/22600 számú PCT szabadalmi bejelentésben olyan poli(etilén-karbonát)-ok előállítását ismertetik, amelyekben az etilén-oxid-egységek és az etilénkarbonát-egységek mólaránya (2-400):2, vagyis az előállított polimerek legalább 50 mol% etilén-oxid-egységet, így legfeljebb 50 m% etilén-karbonát-egységet tartalmaznak. A bejelentő megemlíti, hogy ezek a polimerek biológiai úton erodálódnak, és így fel lehet őket használni biológiailag erodálódó mátrixanyagként farmakológiái szempontból aktív vegyületeket tartalmazó, elnyújtott hatású készítményekben. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell említenünk, hogy a bejelentésekben egyetlen olyan adatot sem közölnek, amely bizonyítaná, hogy az előállított polimerek biológiai úton valóban lebonthatók. Az ilyen sok étercsoportot tartalmazó mány szerinti polimer tartalmaz etilén-oxid-egységet, a benne levő etilén-karbonát-egységek és etilén-oxidegységek véletlenszerű eloszlása az

-O-]_m-(CH₂-CH₂-O-)_npoli(etilén-karbonát)-okról általában feltételezhető, hogy aligha degradálhatok biológiai úton. A bejelentésben célzás sem található arra, hogy a polimerek felületi eróziójáról lenne szó.

A 3 248 415 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban példaszerűen 700-5000 tömeg szerinti átlagos molekulatömegű poli(etilén-karbonát)okat ismertetnek kevesebb mint 70 mol% etilén-karbonát-egység-tartalommal. Ezek a poli(etilén-karbonát)-ok eltérnek a találmány szerinti polimerektől, és a leírásban említés sem található arra vonatkozóan, hogy biológiailag lebonthatók-e.

A WO 89/05664 számú PCT szabadalmi bejelentésben olyan poli(etilén-karbonát)-okat ismertetnek, amelyek a (II) szerkezeti képletnek megfelelően 8:1 mólarányban tartalmaznak etilén-oxid-egységeket és etilén-karbonát-egységeket. Ennek alapján a bejelentésben szereplő polimerek legalább 50 mol% etilén-oxidegységet és legfeljebb 50 mol% etilén-karbonát-egységet tartalmaznak, vagyis eltérnek a találmány szerinti polimerektől. Annak ellenére, hogy a bejelentés szerinti polimerekről azt írják, hogy olyan, biológiailag degradálható gyógyászati cikkek előállításához használják fel őket, amelyek - mint például a beültetésre kerülő anyagok - tartalmazhatnak gyógyhatású vegyületeket, ebben a bejelentésben sincs szó a felületi erózióról.

A találmány szerinti eljárás megvalósításakor a polimer biodegradációját késleltető vagy gátló etilén-oxidegységek - és ezáltal az étercsoportok - koncentrációját jelentős mértékben csökkenteni lehet a reakciókörülmények - így a reagensekre már megadott mólarányok, a reakcióhőmérséklet, valamint a katalizátor megfelelő kiválasztásával. Megfelelő katalizátor készíthető (0,9:1)-(1:0,9) mólarányban alkalmazott Zn(C₂H₅)₂ből és vízből vagy acetonból, valamint (2:1)-(1:2) mólarányban alkalmazott Zn(C₂H₅)₂-ből és di- vagy trifenolból, például floroglucinból, továbbá - előnyös módon - (0,9:1)-(1:0,9) mólarányban alkalmazott Zn(C₂H₅)₂-ből és valamilyen dióiból, például etilénglikolból.

Az eljárás oldószerben vagy szerves oldószert és diszpergálószert tartalmazó elegyben - például dioxánban és szén-dioxidban - célszerű megvalósítani. A széndioxidot cseppfolyós halmazállapotban és feleslegben előnyös alkalmazni. A nyomást 2 χ 10⁶ Pa és 7 χ 10⁶ Pa, a hőmérsékletet pedig 10 °C és 80 °C - mindenekelőtt 20 °C és 70 °C - között célszerű tartani.

Az így előállított, találmány szerinti polimerek rendszerint 15 mol%-nál, előnyösen 10 mol%-nál, különösen előnyösen 5 mol%-nál - például 3 mol%-nál - kisebb mennyiségben tartalmaznak étercsoportokat. A találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-oknak rendszerint kicsi az Mw/Mn polidiszperzitásuk - általában 5 alatti, például 2,5 alatti érték -, ha dietil-cinkből és

HU 220 637 Bl etilénglikolból készült katalizátor jelenlétében állítjuk elő őket.

A találmány szerinti eljárás megvalósítása során a katalizátor vagy annak egy része a (ko)polimer lánciniciátorának tekinthető. Amikor a reakció befejeződik és a lánc kialakul, az utolsó terminális csoport egy hidroxilcsoport. A lánc túlsó oldalán - ahol új láncreakció indulhatna meg - a katalizátorból származó csoport vagy annak egy töredéke foglalhatja el a helyet. Abban az esetben, ha etilénglikolból és dietil-cinkből vagy vízből és dietil-cinkből előállított katalizátort alkalmazunk, a polimerlánc két vége azonosnak tételezhető fel. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy ha divagy trifenolból és dietil-cinkből készült katalizátort használunk, az aromás csoport beépül a láncba azon a láncvégen, ahol a láncreakció megindul, a lánc másik végén pedig hidroxilcsoport található. A 4. ábrából kitűnik, hogy a poli(etilén-karbonát) lassabban biodegradálódik, ha terminális csoportjainak egyikét például valamilyen aromás iniciátor - így például floroglucin -blokkolja. Ennek alapján feltételezhető, hogy a polimerlánc bomlása a terminális hidroxilcsoport(ok)on kezdődik meg. Alternatív megoldásként megfontolható a terminális hidroxilcsoport későbbi derivatizálása - például észterezése - is, a terminális hidroxilcsoportok blokkolása és a találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-ok biológiai bomlásának lassítása érdekében. Terminális észtercsoportként a biokompatibilis észtercsoportok megfelelőek, például az 1-48 szénatomos, előnyösen az 1-30 szénatomos, még előnyösebben az 1-18 szénatomos karbonsavakból képzett észtercsoportok -így az ecetsavból és a sztearinsavból képzett észtercsoportok -, valamint a szénsav-észter-csoportok, például az etilén-karbonát-csoport, valamint az embonsavból, a tejsavból, a glikolsavból, a politejsavból, a poliglikolsavból vagy a tejsav és a glikolsav kopolimerjéből képzett észtercsoportok.

A találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-ok néhány órán át még forró - 90-100 °C-os - vízben is megőrzik stabilitásukat a molekulatömeg jelentősebb mértékű csökkenése nélkül. Az üvegátmeneti hőmérséklet nagyobb mértékű növekedése figyelhető meg, ha a találmány szerinti polimereket forrásban levő kétszer desztillált víz hatásának tesszük ki 5 órán keresztül. Ebben az esetben az üvegátmeneti hőmérséklet akár 18 °C fölé, például akár 28 °C-ra is emelkedhet. Ennek a műveletnek az elvégzésével nagyobb tisztaságú polimert lehet előállítani. Tapasztalataink szerint az ilyen módon kezelt polimerek könnyebben feldolgozhatok.

A találmány szerinti polimerek poli(etilén-karbonát)-része - amint már említettük - nem hidrolizálódik, ha 1 hónapon át ki van téve hidrilitikus enzimek hatásának fiziológiai körülmények között vagy víz hatásának 37 °C-on, 12-es pH-érték mellett (1. és 8. ábra). Meg kell azonban említenünk, hogy megfigyeléseink szerint a találmány szerinti polimerek in vivő és in vitro körülmények között felületi eróziót szenvedve degradálódnak az O₂~ gyökanion hatására. Az O₂~ · képletű szuperoxid-gyökanionok gyulladásos sejtekben keletkeznek in vivő és ex vivő körülmények között a találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-ok jelenlétében (5. ábra). Az elnyújtott hatású gyógyszerkészítményekben mátrixanyagként napjainkban legelteljedtebben alkalmazott, hidrolízis útján fő tömegükben degradálódó polilaktid-ko-glikolidok -amint ezt ugyanezen az ábrán a glükóz-molekularésszel kezdődő poli-DL-laktid-koglikolidra bemutatjuk - nem váltják ki az O₂~ -ok keletkezését. (Ez utóbbi vegyületre vonatkozik a 3. ábra is.)

In vitro körülmények között olyan vizes elegyet alkalmaztunk, amely szuperoxidgyökanion-forrásként kálium-szuperoxidot tartalmazott, és kimutattuk a találmány szerint poli(etilén-karbonát)-ok felületi erodálódását (8. ábra). In vitro körülmények között pH=12 értéken hajtottuk végre a kísérletet, minthogy a szuperoxid-gyökanion ezen a pH-értéken elég stabil.

Japán szerzők hívták fel a figyelmet arra az érdekességre [Chem. Pharm. Bull., 31. 4. 1400-1403 (1983)], hogy a poli(propilén-karbonát) egyáltalán nem biodegradálható, bár csak annyiban különbözik a biológiai úton lebontható poli(etilén-karbonát)-tól, hogy az utóbbi vegyület egyik hidrogénatomja helyén egy metilcsoportot tartalmaz.

A találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-okból készített, mikrorészecskéket tartalmazó szuszpenziók alkalmazásával toxikológiai vizsgálatot végeztünk, amelynek a keretében 48 patkányt 21 napon át, 24 kutyát pedig 35 napon át teszteltünk. A találmány szerinti polimerből mind a két kísérleti állatfaj egyedeinek a szervezetébe két adagot juttattunk, mégpedig az 1. és a 17. napon. A polimer mikrorészecskéket a bőr alá 10 mg/kg testtömeg, az izomba pedig 40 mg/kg testtömegdózisban fecskendeztünk be, és nem tapasztaltuk semmiféle jelét a szisztémás mérgezésnek, továbbá nem észleltük, hogy bármi is lényegesen befolyásolta volna a hematológiai paramétereket, a vérvételi minták kémiai összetételét, a testtömeget és a táplálékfogyasztást. Az injekciók beadásának helyéről szövettani mintákat vettünk, és patkányok esetében 4 és 21 nappal, kutyák esetében pedig 18 és 35 nappal a polimer szervezetbejuttatása után teszteltük a kórszövettani elváltozásokat. A szervezet várt reakcióján - a gyulladáson - kívül nem tapasztaltunk semmiféle szokatlan hisztopatológiai elváltozást.

A találmány szerinti polimerek lebomlásának a sebességét tág határok között lehet szabályozni. A lebomlás időtartama a polimerek molekulatömegétől és etilén-oxid-tartalmától, a láncvégi csoportok - például a biokompatibilis észtercsoportok - azonosságától és a szuperoxid-gyökanion hatástalanítására alkalmas szerek - például a C-vitamin - jelenlététől függően legalább 5 nap, de akár 6 hónap vagy még annál is több, például akár egy év is lehet. A gyökhatástalanító szert célszerű adalékként beépíteni a polimerbe.

A találmány szerinti (ko)polimerek szerint átlagolt Mw molekulatömege 80 000, előnyös esetben 100 000, különösen előnyös esetben pedig 200 000 dalton és 2 000 000 dalton között van metilén-klorid eluálószer és polisztirol referenciaanyag felhasználásával végzett gélpermeációs kromatográfiás módszerrel meghatározva.

A már idézett szakcikkben [Chem. Pharm. Bull., 32. 7. 2795-2802 (1984)] megemlítik, hogy olyan poli(eti8

HU 220 637 Β1 lén-karbonát)-okat használtak fel, amelyek molekulatömege 50 000 dalton és 150 000 dalton között volt. A mi tapasztalataink szerint csak abban az esetben lehet elérni, hogy in vivő és in vitro körülmények között a polimerek kielégítő mértékben degradálódjanak, ha molekulatömegük 80 000 dalton felett, célszerűen 100 000 dalton felett van (6. ábra). A találmány keretében ilyen molekulatömegű poli(etilén-karbonát)-okat célszerű előállítani és alkalmazni.

A találmány szerinti polimereket fel lehet használni gyógyszerkészítményekben, mégpedig elsősorban mátrixként, gyógyászatilag hatásos vegyületek beágyazására. Tekintettel arra, hogy a találmány szerinti polimerek fő tömegében sem in vivő, sem in vitro körülmények között nem megy végbe erózió, a hatóanyagot védi a polimer. A hatóanyag csak akkor - és nem előbb - válik szabaddá, amikor a mátrix felületi eróziója következtében megjelenik a mátrix felületén. Szuperoxid-gyökaniont nem tartalmazó 7,4-es pH-jú vizes elegyben in vitro körülmények között a hatóanyagnak csak nyomnyi mennyiségei szabadultak fel (9. ábra).

A felületi eróziónak megvan az az előnye is, hogy a farmakológiai szempontból hatásos vegyület molekulamérete nem befolyásolja a hatóanyag szabaddá válásának a sebességét.

A találmány kidolgozásának az eredményeként tehát rendelkezésre állnak olyan, a farmakológiai szempontból hatásos vegyületet polimer mátrixanyagban tartalmazó gyógyszerkészítmények, amelyekre jellemző a nem hidrolitikus felületi erózió, valamint az, hogy a felszabaduló hatóanyag mennyisége többnyire lineáris, a legtöbb esetben 1:1 arányú lineáris korrelációt mutat a nem hidrolitikus úton degradálódott polimertömeggel, miközben a polimer mátrixanyagban levő hatóanyag végig védett helyzetben van.

A találmány szerinti készítményeket mikrorészecskék vagy implantátumok formájában célszerű alkalmazni.

A találmány szerinti gyógyszerkészítmények kiszerelési formáit önmagában ismert eljárások alkalmazásával lehet előállítani: a mikrorészecskéket megfelelő permetezve szárítási módszerrel vagy emulziós technológiával, az implantátumokat pedig olyan módon, hogy szilárd részecskékből álló gyógyhatású vegyületet összekeverünk szilárd részecskéből álló poli(etilén-karbonát)-tal olyan hőmérsékleten, amelyen az alkalmazott poli(etilén-karbonát) puhává és így megmunkálhatóvá válik, majd a kapott elegyet adott esetben lehűtve megszilárdítjuk és megfelelő alakra formázzuk. Arra is van lehetőség, hogy a hatóanyagot feloldott vagy diszpergált állapotban keverjük össze poli(etilén-karbonát)oldattal, a keletkezett elegyból elpárologtassuk az oldószert, majd a kapott szilárd maradékból formázással elkészítsük a kívánt implantátumot.

Mikrorészecskéket tartalmazó gyógyszerkészítményeket alkalmas galenuszi segédanyagok felhasználásával is elő lehet állítani. A galenuszi szereket ezután adott esetben megfelelő edényekbe lehet tölteni.

A találmány szerinti gyógyszerkészítményekben a hatóanyag koncentrációja a hatóanyag tulajdonságaitól, valamint a gyártási eljárástól függően tág határok között változhat, vagyis mintegy 0,001 -70 m% - például 0,001-20 m% -, előnyös esetben 0,001-5 m% lehet. Ha nagy a polimerbe beépített hatóanyag koncentrációja, beszivároghat a közeg a mátrixanyagba. Ennek elkerülése érdekben korlátozni kell a hatóanyag-koncentráció felső határértékét.

Az orvosi gyakorlatban alkalmazott gyógyhatású anyagok közül a farmakológiai szempontból hatásos vegyületek valamennyi típusa felhasználható a találmány szerinti poli(etilén-karbonát)-tal kombinált formában. Mikrorészecskék esetében olyan típusú hatóanyagokat célszerű felhasználni, amelyek már kis mennyiségben is aktívak farmakológiai szempontból, ugyanakkor kívánatos, hogy hosszú időn át megszakítás nélkül jelen legyenek egy bizonyos koncentrációszinten a vérben. Ilyen hatóanyagok például a hormonok, a peptidek és a fehérjék - így a szomatosztatinok, az interferonok és az interleukinok -, és mindenekelőtt azok a vegyületek, amelyek instabilak és orális alkalmazás esetén szétesnének a gyomor- és béltraktusban, és ezért célszerű őket parenterálisan alkalmazni.

A találmány szerinti depókészítményeket nagyon sokféle hatóanyag szervezetbejuttatására fel lehet használni. A depókészítmények farmakológiai szempontból hatásos anyagai lehetnek például fogamzásgátlók, nyugtatok, szteroidok, szulfonamidok, vakcinák, vitaminok, migrénellenes hatóanyagok, enzimek, hörgőtágítók, a szívre és az erekre ható anyagok, érzéstelenítők, antibiotikumok, antigének, görcsöldó hatású anyagok, gyulladásgátlók, Parkinson-kór-ellenes anyagok, prolaktinképződést gátló anyagok, asztmaellenes anyagok, gerontológiai hatóanyagok és maláriaellenes szerek. A hatóanyagokat igen sokféle vegyület közül lehet kiválasztani. Eshet a választás például lipofil és/vagy hidrofil hatóanyagokra, közülük is peptidekre, például a 2 234 896 számú egyesült királyságbeli közrebocsátási iratban ismertetett oktreotidra.

Az aktív fehérjék vagy peptidek előnyös esetben citokinek, például interleukinok - G-CSF, M-CSF, GM-CSF vagy LIF -, interferonok, eritropoetinek, ciklosporinok vagy hormonok, illetve a felsoroltak analogonjai, amelyek közül megemlítjük az oktreotidot.

A találmány szerinti gyógyszerkészítmények felhasználhatók

- az immunrendszer működésének a szabályozására - például oltóanyagok hatásának serkentésére szolgáló szerként - olyan esetekben, ha a hatóanyaguk valamilyen citokin - például valamilyen interleukin (IL-3 vagy IL—6) - vagy valamilyen hematopoetikus faktor (G-CSF - például filgrasztim -, GM-CSF - például molgramosztim vagy szargramosztim - vagy M-CSF);

- a vérképzés helyreállítására a csontvelő működését gátló gyógykezelés vagy csontvelő-átültetés után, ha a hatóanyag tartalmaz valamilyen hematopoetikus növekedési faktort, például GM-CSM-et, G-CSF-et, IL-3-at, IL-6-ot, leukémiagátló faktort (LIF-et), törzssejtfaktort (SCF-et) vagy olyan elegyet, amelyet a felsorolt komponensekből elő lehet állítani;

HU 220 637 BI

- egy adott helyen nagy hatóanyag-koncentráció biztosítására, ha a hatóanyag tartalmaz a védekező immunreakció kiváltására valamilyen gyógyszert vagy citokint, GM-CSF-et, IL-6-ot, IL-2-t, IL-4-et vagy olyan elegyet, amelyet a felsorolt komponensekből elő lehet állítani (például amikor a hatóanyagot besugárzott daganatos sejtekkel vagy vakcina-antigénekkel együtt alkalmazzuk ahhoz hasonlóan, mint amikor besugárzott daganatos sejteket viszünk át a megfelelő citokin génekkel);

- hatásos immunreakció kiváltására, ha a hatóanyag tartalmaz például GM-CSF-et, amelyet antigénekkel főleg tumor-antigénekkel, vírus-antigénekkel vagy baktérium-antigénekkel együtt alkalmazunk;

- sérülések gyógyulásának az elősegítésére a készítmények lokális befecskendezésével, például abban az esetben, ha a hatóanyag GM-CSF-et tartalmaz;

- az Ag-specifikus immuntolerancia kiváltására, ha a hatóanyag például GM-CSF-et tartalmaz a járulékos molekulák (a társreceptorok) inhibitoraival - mindenekelőtt a CD28-B7 kölcsönhatás, a CD40-CD40 kölcsönhatás és az adhéziós faktor kölcsönhatásainak inhibitoraival kombinálva;

- citosztatikus hatás kiegészítésére vagy oltóanyagok hatásának serkentésére, ha a hatóanyag például valamilyen citokin - elsősorban valamilyen interleukin (IL-3 vagy IL-6) - vagy citokinképződést kiváltó anyag, így például valamilyen lipidszármazék, például az az MRL 953-ként is ismert vegyület, amelyet a 309411 számú európai szabadalmi bejelentésben - főként az 1. példában - ismertetnek;

- különleges immunreakciók elfojtására, például abban az esetben, ha a hatóanyag immunofilint megkötő immungátló anyag, például valamilyen ciklosporin - így A-ciklosporin -, valamilyen aszkomicin -így FK506 - vagy valamilyen rapamicin, például a WO 94/09010 számú PCT szabadalmi bejelentésben ismertetett rapacimin vagy annak származékai, így a 4O-O(hidroxi-etil)-rapamicin;

- autoimmun betegségek és gyulladásos állapotok megelőzésére és befolyásolására lassú ütemben felszabaduló, gyulladásgátló citokinokkal - például IL-6-tal, lL-10-zel vagy béta-TGF-fel -, interferonokkal - például Pj-IFN-nel vagy betaszeronnal -, oldható citokinreceptorokkal vagy citokinreceptor-antagonistákkal, így IL-1-, alfa-TNF- vagy IL-4-receptorokkal, illetve IL-1-, alfa-TNF- agy IL-4-receptor-antagonistákkal;

- allergiás betegségek megelőzésére és befolyásolására IgE (Fc_E RI)-hez nagy affinitással rendelkező receptor oldható alfa-láncának lassú ütemű felszabadításával;

- rákkezelésre például oktreotiddal vagy citokinokkal, főleg interleukinokkal;

- egy adott szerv szeletív befolyásolására, így például Leishmania-fertőzés, gombafertőzések, valamint enzimtárolással kapcsolatos betegségek - a Tay Sachskór és a Gaucker-kór - kezelésére;

- az AIDS vagy az ARC befolyásolására;

- oltóanyagok készítésére, például inaktivált tetanusztoxint tartalmazó oltóanyaggal együtt;

- hematopoiézishez, például abban az esetben, ha a hatóanyag eritropoietin; és

- gyulladásos ízületekbe adható (intraartikuláris) injekciók készítéséhez, ha a hatóanyag valamilyen gyulladásgátló szer, elsősorban olyan szer, amely szájon keresztül alkalmazva a szervezetben nem érvényesül vagy nagyon rövid elemzési idővel rendelkezik mint például az IL-lp-átalakító enziminhibitorok és a metalloproteáz-inhibitorok.

A WO 94/001133 számú PCT szabadalmi bejelentésben ismertetnek egy olyan módszert, amellyel az emlősök szervezetében intenzívebbé lehet tenni az oltóanyagok befecskendezése mellett hatásos mennyiségű GM-CSF-et is juttatnak az oltásra szoruló emlősök szervezetébe. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ebben a bejelentésben ismertetett megoldás nem késlelteti elővigyázatosan a GM-CSF felszabadulását, ugyanakkor a hatóanyag hosszú ideig csaknem változatlan ütemben válik szabaddá. így a GM-CSF adagolásának gyakoriságát csak hosszabb idő elteltével lehet csökkenteni.

A találmány közrebocsátása eredményeként mindenekelőtt rendelkezésre állnak olyan, farmakológiai szempontból aktív vegyületet nem hidrolitikus felületi eróziót szenvedő polimerben tartalmazó gyógyszerkészítmények, amelyekkel parenterálisan lehet a szervezetbe juttatni - elsősorban a már megadott polimerek valamelyikébe beágyazva - valamilyen interleukint vagy CSF-et.

A találmány szerinti gyógyszerkészítményeket parenterálisan is bejuttatjuk rászoruló személyek szervezetébe.

A találmány szerinti depókészítményeket a bennük levő speciális hatóanyagra vonatkozó ismert javallatoknak megfelelően lehet felhasználni.

A szervezetbe juttatandó hatóanyagok és depókészítmények pontos mennyisége számos tényezőtől függ. Ilyen tényező például a kezelendő állapot, a kezelés időtartama, a hatóanyag-felszabadulás sebessége, valamint a poli(etilén-karbonát) lebonthatósága.

A kívánt kiszerelési formákat ismert módon lehet előállítani. Ismert, in vitro és in vivő körülmények között alkalmazható módszerekkel meg lehet határozni a farmakológiai szempontból aktív anyag szükséges mennyiségét, valamint felszabadulási sebességét; például annak alapján, hogy az adott hatóanyag vérplazmabeli koncentrációja mennyi ideig marad elfogadható szinten. A mátrixanyag lebonthatóságát is meg lehet határozni in vitro vagy - mindenekelőtt - in vivő mérési technikákkal, például olyan módon, hogy a bőr alatti szövetben bizonyos időközönként mérjük a mátrixanyag mennyiségét.

A találmány szerinti depókészitményeket például mikrorészecskék formájában szájon, orron vagy tüdőn keresztül, illetve - megfelelő cseppfolyós hordozóanyagban szuszpendálva - bőr alá, izomba vagy vénába fecskendezve, továbbá implantátumként például bőr alá beültetve lehet alkalmazni.

A találmány szerinti depókészítményeket ismételten is lehet alkalmazni, ha - például 1, 2 vagy 3 hét

HU 220 637 Β1 vagy 1 hónap elteltével - a polimer mátrixanyag már kellőképpen degradálódott.

A találmány szerinti poli(etilén-karbonát) mátrixanyagoknak az az egyik előnyük, hogy a hatóanyag kibocsátása folyamán a polimerlánc olyan kisméretű molekulákra esik szét, amelyeket a testfolyadékok elszállítanak az alkalmazás helyéről.

Az agyalapi mirigy rendellenes működése miatti óriásnövés befolyásolására előnyösen alkalmazható oktreotidveggyület esetében a hatóanyag-koncentrációval kapcsolatban példaként megemlítjük, hogy a parenterálisan alkalmazható cseppfolyós depókészítményekben olyan mikrorészecskék vannak, amelyek a (ko)polimer mátrixanyag tömegére vonatkoztatva a peptidet legalább 0,1%, általában 0,5-20%, előnyös eseten 2,0-10%, különösen előnyös esetben pedig 3-6% mennyiségben tartalmazzák. Az oktreotid teljes dózisa a például 1 hónapos kezelési időszakra az említett akromegália kezelése esetén 20-30 mg, mellrák kezelése esetén pedig elérheti a 100-200 mg-ot.

A peptid a mikrorészecskékből mintegy 5-14 nap vagy még hosszabb idő alatt szabadul fel.

Az oktreotidot (ko)polimer hordozóanyagban tartalmazó, elnyújtott hatású készítmények akkor megfelelőek, ha nyulak vagy patkányok bőre alá 2 mg oktreotid/kg testtömegdózisban bejuttatva a vérplazmában hosszabb időn keresztül legalább 0,3 ng/ml, de 20 ng/mlnél alacsonyabb oktreotidkoncentrációt biztosítanak.

A találmány szerinti gyógyszerkészítmények tartalmazhatnak további adalék anyagokat is: például gyökhatástalanító szereket, elsősorban az O₂ ^_ · szuperoxidgyökanion hatástalanítására alkalmas szereket, célszerűen ugyancsak a (ko)polimerbe beágyazva. Ilyen hatástalanítószerek - például menadion vagy C-vitamin - jelenléte esetén csökken a poli(etilén-karbonát) degradálódást sebessége (7. ábra).

A valószínűleg az O₂ ^_ szuperoxid-gyökanionok hatására keletkező hidroxilgyökök hatástalanítására más típusú adalékok - például poliolok, elsősorban cukoralkoholok, mindenekelőtt a mannit - alkalmasak. A tapasztalatok szerint ezeknek az adalék anyagoknak köszönhetően növekedett a például mikrokapszulázott IL-3-mal kezelt kísérleti állatok testtömegének a gyarapodása. E nélkül az adalék nélkül a testtömeg később kezd gyarapodni. Ha mikrorészecskéket tartalmazó készítményekről van szó, ugyanazt az adalék anyagot vagy egy másik adalék anyagot a már meglévő mikrorészecskékhez is hozzá lehet adni, ha az adott adalék anyag növeli a mikrorészecskéket tartalmazó szuszpenzió stabilitását, vagyis akadályozza a mikrorészecskék összetapadását és kicsapódását.

Abban az esetben, ha a találmány szerinti készítményekben van adalék anyag, annak mennyisége a készítmény teljes tömegére vonatkoztatva előnyös esetben 1-90%.

Az O₂ ^_ · szuperoxid-gyökanion hatására in vitro és in vivő körülmények között bekövetkező kedvező tömegcsökkenési folyamatot a 8. ábra szemlélteti. A maradék tömegre felrajzolt degradációs diagramon csaknem lineáris összefüggést mutató egyenesek láthatók eltérő meredekségekkel, minthogy a lebomlási körülmények in vivő és in vitro körülmények között különbözőek. Az időegységre eső tömegveszteség csaknem állandó.

A gyógyászati szempontból aktív vegyület - például a humán IL-3-O₂ · szuperoxid-gyökanionok hatására in vivő körülmények között végbemenő felszabadulására felrajzolt „görbék”-hez hasonlóan - megközelítőleg lineárisak (10. ábra), és ez azt jelenti, hogy az időegység alatt felszabaduló hatóanyag-mennyiség csaknem állandó.

All. ábrán együtt szemléltetjük a humán IL-3 in vivő körülmények közötti felszabadulását a készítmény ugyancsak in vivő körülmények között bekövetkező tömegveszteségével. Az ábrából kitűnik, hogy in vivő körülmények között a tömegveszteség és felszabadult hatóanyag-mennyiség közötti korreláció 1:1.

1-6. példák

Általános módszer poli(etilén-karbonát)-ok szintetizálására dietil-cinkből és vízből előállított katalizátor jelenlétében

A reaktánsokból az oldószerből, a katalizátorból és más anyagokból az adott kísérlet elvégzéséhez felhasznált mennyiségeket az 1. táblázatban közöljük.

Nitrogénatmoszférában bemértünk 200 ml vízmentes dioxánt és 19,5 g (158 mmol) dietil-cinket egy 750 ml-es lombikba. A lombikot ezután felszereltük egy mechanikus keverővei, egy csepegtetőtölcsérrel, egy hőmérővel, valamint nitrogén bevezetésére alkalmas csőcsatlakozással. A csepegtetőtölcsért elláttuk egy kalcium-kloriddal töltött csővel. A lombikban levő oldatot jeges fürdővel lehűtöttük 10 °C-ra, majd lassú ütemben hozzáadtunk 2,7 ml mennyiségű, vizet és dioxánt tartalmazó oldatot, miközben a hőmérsékletet 10 °C és 15 °C között tartottuk. A reakcióelegyet további 45 percen át kevertettük a környezet hőmérsékletén, amíg a kezdetben színtelen oldat színe halványsárgára nem változott. Az így kapott kataliziátoroldatot áttöltöttük egy autoklávba, 40 g szén-dioxiddal kezeltük és 125 °C-on tartottuk az 1. táblázatban megadott időtartamon keresztül. Az elegyet ezután lehűtöttük a környezet hőmérsékletére, és hozzáadtunk először 560 g (12,7 mól) szén-dioxidot, majd lassú ütemben - egy óra alatt -132 g (3 mól) etilén-oxidot. A reakció lejátszódásához az 1. táblázatban feltüntetett időket biztosítottuk. A megadott idő elteltével a nyomást lassú ütemben - néhány óra alatt megszüntettük A ragadós zagy formájában kapott terméket felhígítottuk dioxánnal, majd kicsaptuk olyan módon, hogy a dioxános oldatot 0,25 M vizes sósavoldatba öntöttük. A csapadékot feloldottuk megfelelő mennyiségű (2-4 liter) diklór-metánban, majd kétszer 0,5 M sósavoldattal, egyszer pedig vízzel mostuk. Az oldatot vízmentes nátrium-szulfáton megszárítottuk, majd - az oldat viszkozitásától függően - 0,5-1,51 végtérfogatra bepároltuk. Ezt követően kicsaptuk a terméket olyan módon, hogy a diklór-metános oldatot négyszeres térfogatú metanolba öntöttük. A fehér csapadékot kiszűrtük és egy éjszakán át szárítottuk 50 Pa nyomáson, 50 °C hőmérsékleten. A nyersterméket ezt követően további tisztítás céljából ismét kicsaptuk acetonból (2. táblázat).

HU 220 637 Bl

Az előállított összes terméknek azonos volt az ‘H-NMR-spektruma, eltekintve a 3,65 ppm-nél, a 3,73 ppm-nél, a 4,29 ppm-nél és a 4,37 ppm-nél jelentkező csúcsok relatív intenzitásaitól, amelyek az etilénkarbonát-egységek relatív mennyiségében megmutatkozó különbségek miatt eltértek egymástól.

7. táblázat

Poli(etilén-karbonát)-ok előállítását célzó kísérletek

A példa sorszáma	Etilén-oxid	CO2 (mmol)	Dioxános Zn(C2H5)2oldat (ml)	Hőmérséklet (°C)	Reakcióidő (h)
(mól)	(mól)
1.	3	13,6	158	300	50	64
2.	3	9,1	158	500	20	64
3.	3	13,6	158	300	20	240
4.	3	13,6	158	300	20	40
5.	3	13,6	158	300	20	22
6.	3	13,6	238	300	50	64

Az összes kísérletet egy 1 literes NB2-es autokláv- 20 szén-dioxiddal 125 °C-on 1 órán - az 1. példa szerinti bán hajtottuk végre. A H2O:Zn(C₂H₅)2 mólarány kísérlethez 10 órán - keresztül előkezelt katalizátort

0,95 volt minden kísérlet során. A kísérletekhez 40 g használtunk.

2. táblázat

A szintetizált poli(etilén-karbonát)-ok néhány fizikai tulajdonsága

A példa sorszáma	Mw (kDa)	Mn (kDa)	Mw/Mn	Tg (°C)	Belső viszkozitás kloroformban’· (dl/g)	Etilén-karbonát- tartalom (%)
1.	141,9	32,2	4,40	19,3	0,60	87
2.	627,3	133,5	4,70	23,5	1,49	91
3.	477,0	83,6	5,71	18,7	1,27	91
4.	758,0	97,5	7,77	20,6	1,75	90
5.	721,6	80,7	8,95	22,9	2,44	b)90
6.	310,9	103,1	3,02	20,1		88

a) 20 °C-on, 10 mg/1 koncentráció esetén, ha nincs más feltüntetve.

b) 1 mg/ml koncentráció esetén.

7-11. példák

Általános módszer poli(etilén-karbonát)-ok szintetizálására dietil-cinkből és valamilyen dióiból előállított katalizátor jelenlétében

Nitrogénatmoszférában bemértünk 200 ml vízmentes dioxánt egy száraz, 4 nyakú, 750 ml-es lombikba, majd egy üvegfecskendő segítségével beadagoltunk 19,50 g (158 mmol) dietil-cinket. A lombikot felszereltük mechanikus keverővei, csepegtetőtölcsérrel, hőmérővel, valamint az argon bevezetésére alkalmas csőcsonkkal. A csepegtetőtölcsérbe 100 ml vízmentes dioxánt töltöttünk, majd a tölcsért elláttuk egy kalciumkloriddal megtöltött csővel. Ezután megkezdtük az argon beáramoltatását a készülékbe. Az argonáramoltatás közben hozzáadtunk 9,00 g (145 mmol; 0,92 molekvivalens) frissen desztillált, vízmentes, molekulaszitán tartott etilénglikolt a csepegtetőtölcsérben levő dioxánhoz. A lombikban levő elegyet az argonatmoszférában jeges fürdőben lehűtjük 10 °C-ra a mechanikus keverő működtetése mellett. A dioxános etilénglikol-oldatot perc alatt cseppenként hozzáadtuk a kevert, dioxános dietil-cink-oldathoz, miközben a hőmérséklet egész idő alatt 10 °C és 14 °C között tartottuk. Az etilénglikol-oldat adagolásával egy időben meg lehetett figyelni, hogy etiléngáz keletkezett és csapadék vált ki. Az etilénglikol-oldat adagolásának a befejezése után a jeges fürdőt eltávolítottuk, és az elegyet további 60 percen át kevertettük, miközben hagytuk, hogy felmelegedjék a környezet hőmérsékletére. A heterogén fázisú elegyet ezután átöntöttük argonatmoszférában egy 1 literes NB2-es autoklávba. Az autoklávba 40 g (0,9 mól) szén-dioxidot adagoltunk, majd az elegyet kevertetés közben 1 órán keresztül 125 °C-on tartottuk, hogy a katalizátort előkezeljük a szén-dioxiddal.

2. Polimerizálás

Az autoklávot a benne levő előkezelt katalizátorral együtt lehűtöttük a környezet hőmérsékletére, majd ismét szén-dioxidot adagoltunk be, ezúttal 560 g (12,7 mól) mennyiségben. Az autoklávban kevertetett elegyhez ezután lassú ütemben befecskendezve 1 óra

HU 220 637 Bl alatt hozzáadtunk 132 g (3 mól) 99,8 m%-os etilénoxidot. Az etilén-oxid beadagolásának a befejezése után az autoklávot felmelegítettük a 3. táblázatban megadott hőmérsékletre, majd az elegyet ezen a hőmérsékleten kevertettük az ugyancsak a 3. táblázatban közölt reakcióidő leteltéig.

3. A reakcióelegy feldolgozása

Az autoklávot lehűtöttük a környezet hőmérsékletére, majd hagytuk, hogy a nyomás lassan az atmoszferikus értékre csökkenjen. A fehér színű, ragadós, zagyszerű terméket felvettük összesen 7 liter diklór-metánnal. A diklór-metános elegyhez hozzáadtunk 1035 ml 0,4 M sósavoldatot, és a keletkezett elegyet 3 órán át kevertettük a környezet hőmérsékletén. A fázisok szétválasztása után a szerves réteget kétszer 3 liter 0,5 M sósavoldattal és kétszer 4,5 liter vízzel mostuk. A diklórmetános oldatot ezután megszárítottuk 120 g nátriumszulfáttal, majd bepároltuk körülbelül 2 1 végtérfogatra.

Ezután kicsaptuk a terméket olyan módon, hogy a bepárolt oldatot lassú ütemben hozzáadtuk 6 liter metanolhoz. A csapadékot 16 órán keresztül vákuumban szárí5 tottuk 40 °C hőmérsékleten. Az így kapott nyerspolimert a következő bekezdésben ismertetett módon tisztítottuk.

A nyersterméket feloldottuk diklór-metánban, és a kapott oldatot 15 perc alatt hozzáöntöttük ötször akkora térfogatú acetonhoz a termék kicsapatása céljából. A csapadékot 16 órán át 40 °C-on szárítottuk vákuumban, hogy megkapjuk a megfelelő poli(etilén-karbonát)-ot, amelynek fizikai adatait a 4. táblázatban közöljük. Az előállított összes termék infravörös spektrumában inten15 zív abszorpciót jelző csúcs található 1750 cm'-nél és 1225 cm *-nél. Az Ή-NMR-spektrumban az etilén-karbonát-egységeket jelző csúcs 4,37 ppm-nél látható.

3. táblázat

Poli(etilén-karbonát)-ok szintézise dietil-cinkből és valamilyen dióiból előállított katalizátor jelenlétében

A példa sorszáma	Etilén-oxid	CO2 (mól)	Oldószer3) (ml)	Zn(C2H5)2 (mmol)	Diói» (mmol)	Reakció-
hőmérséklet (°C)	idő (h)
7.	3,0	13,6	300	158	145	20	96
8.	3,0	13,6	300	158	145	50	96
9.	3,0	13,6	300	158	145	60	96
10.	3,0	13,6	300»	158	145	50	144
11.	3,0	13,6	300	158	145d)	50	96

a) Más értelmű utalás hiányában dioxán.

b) Más értelmű utalás hiányában etilénglikol.

c) Az oldószer dioxán helyett tetrahidrofurán.

d) Etilénglikol helyett 1,4-butanol.

4. táblázat

Dietil-cinkből és valamilyen dióiból előállított katalizátor jelenlétében szintetizált poli(etilén-karbonát)-ok néhány fizikai tulajdonsága

A példa sorszáma	Mw (kDa)	Mn (kDa)	Mw/Mn	Tg (°C)	Belső viszkozitás kloroformban11) (dl/g)	Etilén-karbonát- tartalom (m%)
7.	-	-	-	16,7	2,88»	98
8.	328,0	149,0	2,20	16,4	0,97	95
9.	207,0	103,0	2,00	21,2	0,65	92
10.	231,0	83,8	2,76	32,6	0,72	96
11.	110,0	53,4	2,06	31,1	0,49	90

a) Más értelmű utalás hiányában 20 °C-on, 10 mg/ml koncentráció esetén.

b) 1 mg/ml koncentráció esetén.

12. példa

Kísérleti módszer poli(etilén-karbonát) szintetizálására dietil-cinkből és floroglucinból előállított katalizátor jelenlétében

1. A katalizátor előállítása

Nitrogénatmoszférában bemértünk 200 ml vízmentes dioxánt egy száraz, 750 ml-es négynyakú lombikba. Egy üvegből készült fecskendő segítségével beadagoltunk a lombikba 19,60 g (158,7 mmol) dietil-cinket. A lombikot felszereltük mechanikus keverővei, csepeg55 tetőtölcsérrel, hőmérővel, valamint argon bevezetésére alkalmas csőcsonkkal. A csepegtetőtölcsérbe 100 ml vízmentes dioxánt töltöttünk, majd a tölcsérre felszereltünk egy kalcium-kloriddal megtöltött csövet, és megkezdtük az argongáz bevezetését a kékszülékbe. A csepegtetőtöl60 csérben levő dioxánhoz argonatmoszférában hozzáöntöt13

HU 220 637 Bl tünk 13,34 g (105,8 mmol) száraz floroglucint. Működtetni kezdtük a mechanikus keverőt, és a lombikban levő elegyet argonatmoszférában jeges fürdő segítségével 10 °C-ra hűtöttük. A dioxános floroglucinoldatot 30 perc alatt cseppenként hozzáadtuk kevertetés közben a dioxános dietil-cink-oldathoz, miközben a hőmérsékletet 10 °C és 14 °C között tartottuk. A floroglucinoldat beadagolásával egyidejűleg megfigyelhető volt, hogy etángáz fejlődött és csapadék vált ki. A floroglucinoldat beadagolásának befejezése után eltávolítottuk a jeges fürdőt, és az elegyet további 30 percen át kevertettük, miközben hagytuk, hogy felmelegedjék a környezet hőmérsékletére. A heterogén fázisú elegyet ezután átöntöttük argonatmoszférában egy 1 literes NB2-es autoklávba. Az autoklávba beadagoltunk körülbelül 40 g (0,9 mól) szén-dioxidot, majd a kapott elegyet 1 óra hosszat 125 °C-on kevertettük, hogy ilyen módon előkezeljük szén-dioxiddal a katalizátort.

2. Polimerizálás

Az autoklávot az előkezelt katalizátorral együtt lehűtöttük a környezet hőmérsékeltére, majd beadagoltunk még 560 g (12,7 mól) szén-dioxidot. A keletkezett elegyet az autoklávban kevertettük, majd lassú ütemben befecskendezve 1 óra alatt hozzáadtunk 132 g (3 mól) 99,8 m%-os etilén-oxidot. Az etilén-oxid beadagolásának befejezése után az autoklávban levő elegyet 260 óra hosszat kevertettük 21 °C-on.

3. A reakcióelegy feldolgozása

Lassú ütemben megszüntettük az autoklávban uralkodó túlnyomást. A keletkezett terméket felvettük összesen 4 liter diklór-metánnal, majd az így kapott elegyhez hozzáadtunk 1035 ml 0,4 M sósavoldatot. A keletkezett elegyet 3 óra hosszat kevertettük a környezet hőmérsékletén. A fázisok elválasztása után a szerves réteget kétszer 1,5 liter 0,5 M sósavoldattal és kétszer 2 liter vízzel mostuk. A diklór-metános oldatot ezután 120 g nátriumszulfáttal megszárítottuk, és körülbelül 1 liter végtérfogatra bepároltuk. Ezután kicsaptuk a terméket olyan módon, hogy az oldatot lassú ütemben beleöntöttük 3 liter metanolba. A csapadékot vákuumban 40 °C-on 16 óra hossza szárítottuk. Az így kapott nyerspolimert a következő bekezdésben leírt módon tisztítottuk.

A nyersterméket feloldottuk diklór-metánban, majd a keletkezett oldatot 15 perc alatt hozzáadtuk ötször akkora térfogatú acentonhoz. A keletkezett csapadékot ismét feloldottuk diklór-metánban, a terméket ismét kicsaptuk metanolból, majd 16 óra hosszat szárítottuk a csapadékot 40 °C-on vákuumban. így megkaptuk a megfelelő poli(etilén-karbonát)-ot.

Az előállított termék fizikai tulajdonságai:

Mw=258 000 Da, Mn=35 600 Da, Tg=15,4 °C.

Infravörös spektrum: intenzív abszorpciós csúcsok 1751 cm-'-nél és 1225 cm '-nél.

Az Ή-NMR-spektrum alapján a termék etilén-karbonát-tartalma körülbelül 96 m%.

13. példa

Kísérleti módszer poli(etilén-karbonát) szintetizálására dietil-cinkből és acetonból előállított katalizátor jelenlétében

132 g (3 mól) etilén-oxidot 600 g (13,6 mól) széndioxiddal kopolimerizáltunk 96 órán át 50 °C-on olyan katalizátor jelenlétében, amelyet 8,43 g (145,16 mmol) acetonból és 19,62 g (159 mmol) dietil-cinkből állítottunk elő.

A katalizátor előállítását, valamint a polimerizálást úgy hajtottuk végre, ahogyan a 7-11. példákkal kapcsolatban leírtuk, de diói helyett acetont használtunk fel a katalizátor előállításához.

Az így előállított, 95 m% etilén-karbonát-egységet tartalmazó poli(etilén-karbonát) fizikai tulajdonságai a következők:

Mw=233 kDa, Mn=109 kDa, Mw/Mn=2,14, Tg=22,4 °C.

14. példa

Végcsoportján sztearoilezett poli(etilén-karbonát) szintetizálása g mennyiségű poli(etilén-karbonát)-ot (Mw=153 000 Da, Mn=68 900 Da, Tg=29,l °C) feloldottunk 30 ml vízmentes diklór-metánban. A kapott oldatot ezután 0,98 g (12,38 mmol) piridinnel és 10 g (33,0 mmol) sztearoil-kloriddal kezeltük. A reakcióelegyet a környezet hőmérsékletén 48 órán át kevertettük, majd felhígítottuk 50 ml diklór-metánnal. A hígított elegyet először kétszer 150 ml telített nátrium-hidrogénkarbonát-oldattal, majd vízzel mostuk. A szerves réteget vízmentes nátrium-szulfáttal szárítottuk, majd kicsaptuk az előállított terméket olyan módon, hogy a diklór-metános oldatot cseppenként hozzáadtuk 300 ml n-hexánhoz. Az így kapott nyersterméket úgy tisztítottuk, hogy feloldottuk diklór-metánban, majd kicsaptuk háromszor akkora térfogatú dietil-éterrel. Végül a terméket vákuumban 40 °C-on 16 óra hosszat szárítottuk. Az így előállított, végcsoportján sztearoilezett polietilén-karbonát) fizikai tulajdonságai:

Mw=144 000 Da, Mn=71 000 Da, Tg=25,6 °C.

15. példa

Végcsoportján acetilezettpoli(etilén-karbonát) szintetizálása g mennyiségű poli(etilén-karbonát)-ot (Mw=153 000 Da, Mn=68 900 Da, Tg=29,l °C) feloldottunk 10 ml vízmentes diklór-metánban. A keletkezett oldathoz hozzáadtunk először 0,98 g (12,38 mmol) piridint, majd 10,08 g (98,7 mmol) ecetsavanhidridet. A reakcióelegyet 120 óra hosszat kevertettük a környezet hőmérsékletén, majd felhígítottuk 50 ml diklórmetánnal. A hígított elegyet lassú ütemben hozzáöntöttük 200 ml telített nátrium-hidrogén-karbonát-oldathoz. Az így kapott elegyet 30 percig kevertettük, majd a fázisokat szétválasztottuk. A szerves fázist először 150 ml telített nátrium-hidrogén-karbonát-oldattal, majd vízzel mostuk. A diklór-metános oldatot vízmentes nátriumszulfáttal szárítottuk, majd a terméket kicsaptuk olyan módon, hogy a diklór-metános oldatot cseppenként hozzáadtuk 300 ml dietil-éterhez. A kicsapott terméket megint feloldottuk diklór-metánban, majd ismét kicsaptuk dietil-éterrel. A terméket vákuumban 40 °C-on 16 óra hosszat szárítottuk. Ilyen módon megkaptuk a ter14

HU 220 637 Bl minális acetátcsoporttal rendelkező poli(etilénkarbonát)-ot.

Mw=150 000 Da, Mn=69 100 Da, Tg=26,8 °C.

16. példa

Poli(etilén-karbonát) tisztítása forrásban lévő vízzel

A 8. példa szerinti poli(etilén-karbonát)-ból (Mw=328 000 Da, Mn=149 000 Da, Tg=16,4 °C) 1 got apró darabokra vágtunk és 50 ml forrásban lévő kétszer desztillált vízben kevertettünk 2 órán át. A vizet ezután eltávolítottuk és friss vízzel pótoltuk, amelyet felmelegítettünk a forráspontjára. További 3 óra elteltével a polimerdarabokat elkülönítettük és vákuumban 40 °C-on 16 órán keresztül szárítottuk. Az így előállított termék fizikai tulajdonságai a következők: Mw=340 000 Da, Mn=148 000 Da, Tg=28,3 °C. Az üvegátmeneti hőmérséklet „drámai” megnövekedése tapasztalható tehát, és ez nem tulajdonítható molekulatömeg-változásnak.

17. példa m% hIL-3 hatóanyagot tartalmazó, mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmény előállítása

1. Hatóanyagot tartalmazó mikrorészecskék előállítása

A 8. példa szerint előállított, 328 000 Da tömeg szerinti átlagos molekulatömegű poli(etilén-karbonát)-ból (PEC) 1 g-ot kevertetés közben feloldottunk 10 ml metilén-kloridban, majd az így kapott oldathoz 0,6 ml vízben feloldva hozzáadtunk 12,1 mg humán 3-interleukint (hIL-3). A keletkezett elegyet 1 percig intenzíven kevertettük egy 20 000 min-¹ fordulatszámmal működtetett Ultra-Turrax keverővei, miközben belső „víz az olajban” fázis keletkezett. 1 g A-zselatint feloldottunk 2000 ml ionmentesített vízben 50 °C-on, majd a kapott oldatot lehűtöttük 20 °C-ra, miközben külső vizes fázis keletkezett. A „víz az olajban” fázist és a vizes fázist intenzíven összekevertük. Ezáltal a belső „víz az olajban” fázis finom cseppecskék formájában homogénen diszpergálódott a külső vizes fázisban. Az így kapott háromszoros emulziót lassan kevertettük 1 óra hosszat. Közben a metilén-klorid elpárolgott, és a belső fázis cseppecskéiből mikrorészecskék keletkeztek és megszilárdultak.

A mikrorészecskék leülepedése után a felülúszót leszívattuk, és a mikrorészecskéket vákuumszűréssel vagy centrifugálással kinyertük, majd - a zselatin eltávolítása céljából - vízzel öblítettük. Végül a mikrorészecskéket mannit szaporítóanyag hozzáadása után fagyasztva szárítottuk vagy mannit hozzáadása nélkül 72 óra hosszat vákuum-szárítószekrényben szárítottuk, majd a szárított anyagot 0,125 mm lyukbőségű szitán átszitálva megkaptuk a végterméket.

2. Placebo formálása

A 8. példa szerint előállított poli(etilén-karbonát)ból (Mw=328 000 Da) 1 g-ot feloldottunk 10 ml metilén-kloridban kevertetés közben (belső olajos fázis). 1 g A-zselatint 50 °C-on feloldottunk 2000 ml ionmentesített vízben, majd a keletkezett oldatot lehűtöttük 20 °C-ra (külső vizes fázis). Ezt követően az olajos és a vizes fázist intenzíven összekevertük. így az olajos fázis finom részecskék formájában homogénen diszpergálva volt a külső vizes fázisban. Az így keletkezett emulziót lassan kevertettük 1 óra hosszat, majd a továbbiakban a már ismertetett módon kezeltük.

18-26. példák

Az összes ezután ismertetésre kerülő galenuszi készítményt a 8. példa szerinti eljárással szintetizált (a 3. táblázatban szerepeltetett) PEC-ből állítottuk elő, majd a 16. példában ismertetett eljáráshoz hasonló módon tisztítottuk. Az összes felhasznált polimer tömeg szerinti átlagos molekulatömege 300 000-450 000 Da volt. A polimerek etilén-karbonát-egységtartalma több mint 94 m%, üvegátmeneti hőmérséklete pedig 18-50 °C volt.

18. példa

0,2 m% hIL-2-t tartalmazó, mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmény előállítása

2,9 mg humán 2-interleukint (hIL-2) feloldottunk

1,5 ml vízben, majd a 17. példában ismertetett módon IL-2-t tartalmazó mikrorészecskéket állítottunk elő. A mikrorészecskéket mannit szaporítószer hozzáadása után fagyasztva szárítottuk. A végterméket úgy kaptuk meg, hogy a liofilizált anyagot átszitáltuk 0,125 mm lyukbőségű szitán.

19. példa

0,2 m% hlL-2-t tartalmazó, vízmentes mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmény előállítása A készítményt a 18. példában leírt módon állítottuk elő, de a 2,9 mg humán 2-interleukint közvetlenül a szerves fázisban, vagyis a metilén-kloridban feloldott PEC-ben diszpergáltuk.

20. példa

0,8 m% hIL-3-t tartalmazó gyógyszerkészítmény előállítása implantátum alakjában

1. Sajtolás mm átmérőjű implantátumokká (tablettákká) sajtoltunk 3 perc alatt 60-70 °C-on, 16 χ 10⁶ Pa nyomáson mikrorészecskéket (25 mg), amelyek

- 100%-ban poli(etilén-karbonát)-ot (placebo);

- 99 m% poli(etilén-karbonát)-ot és 1 m% humán 3-interleukint; vagy

- 79,2 m% poli(etilén-karbonát)-ot, 20 m% mannitot és 0,8 m% humán 3-interleukint tartalmaztak.

A tablettákat lezárt üvegfiolákban tartottuk 4 °C-on, amíg fel nem használtuk őket az in vitro és az in vivő körülmények között végzett hatóanyag-felszabadítási kísérletekhez.

2. In vitro körülmények között végzett hatóanyagfelszabadítási kísérlet

Mannitmentes, humán 3-interleukin hatóanyagot tartalmazó tablettákat, mannitot és humán 3-interleukint tartalmazó tablettákat és placebotablettákat mindegyikből 3-3 darabot - 37 °C-on olyan szintetikus tápközegben rázattunk, amely 2,5 v% N-[2-(hidroxi-etil)]-piperazinN'-(2-etánszulfonsav)-at (1 m), 10 v% borjúmagzati szérumot és 2 v% penicillin/sztreptomicin oldatot tartalmazott. A mintákat 0,5,1,2, valamint 5 óra, továbbá 1,2, 3,

HU 220 637 Bl

7,14 és 20 nap elteltével kivettük a tápközegből, és minden alkalommal friss tápközegbe tettük át őket. A minták humán 3-interleukin-tartalmát ELISA-val mértük.

3. In vivő körülmények között végzett hatóanyagfelszabadítási kísérlet

Optimális körülmények között tartott hím patkányokat narkotikum belélegeztetésével elaltattunk, majd mindegyik patkány bőre alá egy-egy bemetszésbe beültettünk egy humán 3-interleukint tartalmazó tablettát, valamint egy placebotablettát.

A patkányokat a szervezetükbe belélegeztetés útján juttatott narkotikum túladagolásával megöltük 1, 4, 7, 14, illetve 21 nap elteltével. A tablettamaradványokat kivettük, megszabadítottuk őket a rájuk tapadt szövetektől, majd szárítás következett. Ezután gravimetrikus módszerrel meghatároztuk a tabletták tömegveszteségét, valamint nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel és ELISA-val a tablettamaradványokban levő humán 3-interleukin mennyiségét.

21. példa

0,0002-2 m% hIL-2-t tartalmazó v/o/v típusú mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmények előállítása g PEC-ot feloldottunk 80 ml mennyiségű, mágneses keverővei kevertetett metilén-kloridban. Az így keletkezett oldathoz 6 ml desztillált vízzel vagy néhány csepp etanolt tartalmazó desztillált vízzel készített oldat formájában hozzáadtuk a megfelelő mennyiségű (a 2 m%-os készítmény esetében 113,2 mg, a 0,2 m%-os készítmény esetében 11,32 mg stb.) IL-2-t. A kapott elegyet Ultra-Turax keverő segítségével intenzíven kevertük, hogy az IL-2-oldat diszpergálódjék a polimer fázisban, vagyis a belső v/o fázisban.

200 ml 7,4-es pH-jú, 1/15 M foszfátos pufferoldatban 50 °C-on feloldottunk 1 g A-zselatint, majd a keletkező oldatot 20 °C-ra hűtöttük, és így megkaptuk a külső v fázist. Ezt követően a v/o fázist erőteljesen összekevertük a v fázissal. A kevertetés hatására a belső v/o fázis szétesett apró cseppekre, amelyek homogénen diszpergálódtak a külső v fázisban. Az így kapott háromszoros emulziót 1 óra hosszat lassan kevertettük, miközben a metilén-klorid elpárolgott, és a belső fázisból létrejött cseppecskékből megszilárdulásuk eredményeként mikrorészecskék keletkeztek.

A mikrorészecskék leülepedése után leszívattuk a felülúszót, és vákuumszűréssel elválasztottuk a mikrorészecskéket, amelyeket ezután a zselatin eltávolítása céljából vízzel átöblítettünk. (A mikrorészecskéket centrifugálással is el lehet távolítani.) A mikrorészecskéket ezután vákuum-szárítószekrényben 24 órán át szárítottuk. Végül a megszárított anyag átszitálásával megkaptuk a végterméket.

A nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel és biológiai vizsgálattal meghatározott kapszulázási hatásfok 10% és 100% között volt.

22. példa

0,0002-2 m% IL-2-t tartalmazó, s/o/v mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmények előállítása

Ezeket a készítményeket a 21. példában ismertetett módon állítottuk elő azzal az eltéréssel, hogy az IL-2-t nem oldottuk fel, hanem közvetlenül diszpergáltuk a polimer fázisban, vagyis az o-fázisban. A nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel, valamint biológiai vizsgálattal mért kapszulázási hatásfok 10% és 100% között volt.

Megjegyzés

A polimer, a metilén-klorid, a víz és a hatóanyag mennyiségét széles intervallumban lehet változtatni a termék minőségének változása nélkül. Elő lehet állítani akár 20 m% hatóanyagot tartalmazó készítményeket is. A külső fázisban a zselatint helyettesíteni lehet más emulgeálószerrel, például poli(vinil-alkohol)-lal és/vagy változtatni lehet ez emulgeálószer, valamint pufferanyag koncentrációját is. Az ismertetett elválasztási és szárítási műveletek helyett alkalmazhatók más, jól ismert gyógyszeripari technológiai műveletek is, például a szűrés, a liofilizálás és porlasztva szárítás.

23. példa m% hGM-CSF-et tartalmazó, v/o/v és s/o/v mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmény előállítása Ezt a készítményt a 21. példában és a 22. példában ismertetett módon állítottuk elő. Amint a címből is kitűnik, v/o/v típusú és s/o/v típusú kompozíciókat készítettünk. A kapszulázási hatásfok a v/o/v típusú készítmények 60% volt, míg az s/o/v típusú készítmények esetében kisebb értékeket mértünk.

24. példa

1-10 m% oktreotid-pamoátok (SMS-PA) tartalmazó, v/o/v és s/o/v mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmények előállítása

Ezeket a gyógyszerkészítményeket a 19. példában és a 20. példában leírt módon állítottuk elő. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy - mivel az SMS-PA nem oldódik vízben - a v/o/v típusú készítmények előállításakor a hatóanyagot nem feloldottuk, hanem diszpergáltuk vízben. A nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel meghatározott kapszulázási hatásfok 20% és 100% között volt.

25. példa

1-10 m% oktreotid-acetátot tartalmazó, v/o/v és s/o/v mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmények előállítása

Ezeket a készítményeket a 21. példában és a 22. példában ismertetett módon állítottuk elő. A nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel meghatározott kapszulázási hatásfok 2% és 40% között volt, vagyis egyértelműen kisebb, mint a lipofil SMS-PA esetében.

Nagyobb kapszulázási hatásfokokat értünk el az s/o/v típusú készítményeknél, amikor liofilizált hatóanyagot használtunk fel, vagyis ha a hatóanyag-részecskék kisebbek voltak.

26. példa

Az oktreotid-pamoát (SMS-PA) hatóanyag felszabadulása nyulak szervezetében levő mikrorészecs16

HU 220 637 Bl kékből, valamint nyulakban és patkányokban levő implantátumokból

Körülbelül 3 kg testtömegű „chinchilla bastard” bak nyulak szervezetébe mintegy 2 mg oktreotidpamoát/kg testtömegdózisnak megfelelő mennyiségben ültettünk be bőr alá 1,95 m% hatóanyagot tartalmazó poli(etilén-karbonát)-ból készített korongokat, illetve fecskendeztünk be 1,95 m% hatóanyagot tartalmazó poli(etilén-karbonát)-részecskéket. Ilyen, 1,95 m% hatóanyagot tartalmazó korongokat körülbelül 375 testtömegű hím Wistar-patkányok bőre alá is beültettünk a nyulakra vonatkozóan megadott dózis biztosításához szükséges mennyiségben. Patkányonként és nyulanként - az említés sorrendjében - mintegy 40 mg, illetve 300 mg mennyiségű hatóanyag-tartalmú polimert alkalmaztunk mikrorészecskék, illetve implantátumokká sajtolt mikrorészecskék vagy szuszpenzió formájában.

A beültetett korongok átmérője a patkányok esetében 0,5 cm, a nyulak esetében pedig 1 cm volt. Ezeket az implantátumokat a 20. példában ismertetett módon állítottuk elő.

A hatóanyag-felszabadulás mérése céljából a patkányok esetében 14 napon keresztül, a nyulak esetében pedig 21 napon keresztül vettünk vérmintákat. A maradék hatóanyagot az implantátumokban radioimmunológiai vizsgálattal és nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel határoztuk meg.

A poli(etilén-karbonát) tömegvesztesége és az SMS-PA felszabadulása között lineáris összefüggést lehetett megállapítani (13. ábra), csakúgy, mint a nagy molekulatömegű HIL-3 esetében (11. ábra). A nyulakba beültetett anyagok legfeljebb 75%-a degradálódott a szervezetben eltöltött 3 hét alatt, míg patkányok esetében a beültetést követő két hét alatt az implantátum anyagának maximum 95%-a bomlott le.

A poli(etilén-karbonát) biodegradálódásának előfeltétele a gyulladásos reakció, beleértve a polimorfonukleáris leukociták és más sejtek behatolását. Mivel a gyulladásos reakció lefolyása várhatóan fajspecifikus, a hatóanyag vérplazmabeli koncentrációjának az alakulása jellemző az adott fajra. Ezt tapasztaltuk SMS-PA esetében (12. ábra). Patkányokban a poli(etilén-karbonát) biodegradálódása sokkal gyorsabban megy végbe, mint nyulakban. Nyulak esetében a vérplazma SMS-PAkoncentrációja lassan csökken, amíg el nem éri körülbelül a 9. napon a konstans hatóanyag-felszabadulási sebességgel jellemezhető szakaszt, amely legalább a 21. napig tart.

27. példa

0,0002-2 m% rhlL-6-ot tartalmazó, v/o/v mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmények előállítása Mágneses keverővei kevertetett, 80 ml mennyiségű metilén-kloridban feloldottunk 4 g PEC-ot. Az így keletkezett oldathoz 6 ml desztillált vízben vagy néhány csepp etanolt tartalmazó desztillált vízben feloldva hozzáadtuk a megfelelő mennyiségű - a 2 m%-os készítmény esetében 113,2 mg, a 0,2 m%-os készítmény esetében 11,32 mg stb. - rhIL-6-ot. Az így kapott elegyet Ultra-Turax keverővei erőteljesen kevertettük, hogy az

IL-6-oldat diszpergálódjék a polimer fázisban, vagyis a belső v/o fázisban. 200 ml 7,4-es pH-jú, 1/15 M foszfátos pufferoldatban 50 °C-on feloldottunk 1 g A-zselatint, majd a keletkezett oldatot 20 °C-ra hűtöttük, és így megkaptuk a külső v fázist. Ezt követően a v/o fázist erőteljesen összekevertük a v fázissal. A kevertetés hatására a belső v/o fázis szétesett apró cseppekre, amelyek homogénen diszpergálódtak a külső fázisban. Az így kapott háromszoros emulziót 1 óra hosszat lassan kevertettük, miközben a metilén-klorid elpárolgott, és a belső fázisból létrejött cseppecskékből megszilárdulásuk eredményeként mikrorészecskék keletkeztek.

A mikrorészecskék leülepedése után leszívattuk a felülúszót, és vákuumszűréssel elválasztottuk a mikrorészecskéket, amelyeket ezután a zselatin eltávolítása céljából vízzel átöblítettünk. (A mikrorészecskéket centrifugálással is el lehet választani). A mikrorészecskéket ezután vákuum-szárítószekrényben 24 órán át szárítottuk. Végül a megszárított anyag átszitálásával megkaptuk a végterméket.

A nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel és biológiai vizsgálattal meghatározott kapszulázási hatásfok 10% és 100% között volt.

28. példa

0,0002-2 m% rhlL-6-ot tartalmazó, s/o/v mikrorészecskékből álló gyógyszerkészítmények előállítása Ezeket a gyógyszerkészítményeket a 27. példában ismertetett módon állítottuk elő, azzal az eltéréssel, hogy az IL-6-ot nem oldottuk fel vízben, hanem közvetlenül diszpergáltuk a polimer fázisban, vagyis az o fázisban. A nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszenei és biológiai vizsgálattal meghatározott kapszulázási hatásfok 10% és 100% között volt.

Megjegyzés

A polimer, a metilén-klorid, a víz és a hatóanyag mennyiségét széles intervallumban lehet változtatni a termék minőségének változása nélkül. Elő lehet állítani akár 20 m% hatóanyagot tartalmazó készítményeket is. A külső fázisban a zselatint helyettesíteni lehet más emulgeálószenel, például poli(vinil-alkohol)-lal és/vagy változtatni lehet az emulgeátor, valamint a pufferanyag koncentrációját is. Az ismertetett elválasztási és szárítási műveletek helyett alkalmazhatók más, jó ismert gyógyszeripari technológiai műveletek is, például a szűrés, a liofilizálás és a porlasztva szárítás is.

29-31. példák

Az IL-6 felhasználása olyan állapotok befolyásolására, amelyek kialakulásában szerepet játszik az alfa-TNF és/vagy az IL-1

29. példa

Allatkísérleti modell a szklerózis multiplex vizsgálatához: krónikusan kiújuló, kísérleti úton előidézett allergiás agy- és gerincvelő-gyulladás (CR-EAE) befolyásolása Lewis-patkányok esetében A kísérleti úton előidézett allergiás agy- és gerincvelő-gyulladás (EAE) patkányokban alaposan tanulmányozott kísérleti modell a humán szklerózis multiplex17

HU 220 637 Bl hez [Paterson: Adv. Immunoi., 5. 131-208 (1966); Levine és munkatársai: Am. J. Path., 47. 61. (1965); McFarlin és munkatársai: J. Immunoi., 113. 712 (1974) és Boréi: Transplant. And Clin. Immunok, 13. 3 (1981)]. Hatásfokozó szerrel együtt más fajokból származó idegszöveteket fecskendeznek be patkányokba, és az ennek hatására fellépő allergiás reakció olyan elváltozásokat okoz a patkány idegeiben, mint amilyenek a szklerózis multiplex által előidézett autoimmun elváltozások. A patkányok részben vagy teljesen megbénulnak. A betegség súlyosságát megállapítják a vizsgált hatóanyagokkal kezelt, valamint a hatóanyaggal való kezelésben nem részesült patkányok esetében. Számos olyan hatóanyag van - így a szteroidok és az immunreakciókat elfojtó hatóanyagok -, amely lassítja a betegség kifejlődését, de ha a betegség egyszer már kifejlődött, nem képes megakadályozni annak kiújulását.

A krónikusan kiújuló, kísérleti úton előidézett allergiás agy- és gerincvelő-gyulladás (CR-EAE) modelljét [Feürer és munkatárai: J. Neuroimmunol., 10. 159-166 (1985)] ezért különösen ígéretes modellnek tartják, amelynél közel ugyanolyan nehézségek jelentkeznek, mint amilyenekkel a valóságban, a már kifejlődött szklerózis multiplexben szenvedő betegek kezelésekor lehet találkozni. Ennek a modellnek a keretében a betegséget olyan injekcióval váltják ki, amely tengerimalac gerincvelőjének, valamint Mycobacterium tuberculosis-szal dúsított Freund-féle hatásfokozó készletnek az elegye. Az érzékenyített patkányok általában 75-80%-ánál kifejlődik a CR-EAE, amely az első 40 napban 2-3-szor kiújul. 60-80 nap elteltével a CR-EAE-ban szenvedő patkányok mintegy 50%-ánál a betegség egy további kiújulása volt klinikailag megállapítható, amely után a teljes felgyógyulás csak az esetek 30%-ában következett be. Az állatok fennmaradó 65%-ánál a betegség súlyosbodását lehetett tapasztalni. A hatóanyaggal való kezelés az első betegségi rohamból való felépülést követő 16. napon kezdődött.

Rekombináns 6-interleukint (rhIL-6, Sandoz) vizes nátrium-klorid-oldatban feloldva fecskendezünk be intraperitoneálisan patkányokba a 16. naptól kezdve 2 naponként. Patkányonként 10 pg IL-6-ot alkalmaztunk, és ez a mennyiség körülbelül 50 pg/kg testtömegdózisnak felelt meg. A kontrollállatoknál és a később IL-6-tal kezelt állatoknál a szokásos súlyos (heveny) betegségi roham a 11-14. napon jelentkezett. A kontrollcsoportba tartozó állatoknál a roham súlyossága átlagosan 3,0, az IL-6-os kezelésben részesülő állatoknál pedig 3,2 volt azon a skálán, amely O-tól 4-ig teljed (0 esetében nem jelentkezik a betegség, 4 esetén pedig teljes bénulás lép fel). Az IL-6-nak a 16. napon megkezdett és a 30. napon befejezett másnaponkénti - tehát összesen hét - alkalmazásával csaknem teljesen meg lehetett gátolni a betegség kiújulását. Az IL-6-tal kezelt öt patkány közül csak egynél jelentkezett egy második, egyébként enyhe lefolyású (0,4-es súlyosságú) roham. Az öt kontrollállat mindegyikénél jelentkezett a

16. nap után a második, közepes erősségű (1,8-as súlyosságú) roham, majd a 22. nap és a 29. nap között a harmadik roham. Az IL-6-tal kezelt állatoknál - az említett kivételtől eltekintve - nem tapasztaltuk a betegség kiújulását.

30. példa

Allatkisérleti modell az ízületi gyulladás vizsgálatára: Borrelia spirochéták által előidézett ízületi gyulladás kifejlődése súlyos kombinált immuniány-betegségben (SCID) szenvedő egerekben

A Lyme-féle ízületi gyulladás (vagyis a Lymekórral jelentkező ízületi gyulladás) abban különbözik az összes többi idült ízületi gyulladásos megbetegedéstől, hogy biztosan tudjuk, milyen esemény váltja ki. Ennek a betegségnek az az egyik legfőbb jellemzője, hogy a kullancsok által terjesztett Borrelia burgdorferi spirochéták által okozott fertőzés következtében alakul ki. A Lyme-féle ízületi gyulladásban szenvedő betegek ízületi elváltozásainak a jellemzői nagyon hasonlítanak a reumaszerű ízületi gyulladásban szenvedő betegeknél az ízületi hártyában jelentkező elváltozások jellemzőihez. Mindkét betegcsoportnál meg lehet figyelni az ízületi béléssejtek túltengését, az ízületi nedvben levő sejtek burjánzását, az egymagvú sejtek (vagyis a moniciták) elszaporodását a véredényekben és beszűrődését az ízületi nedv által kitöltött tér alatt levő bélésrétegbe, ahol sok plazmasejt, belhámvenulák, elszórtan falósejtek, valamint néhány dendrites sejt található nagyszámú II. osztálybeli antigén megjelenése mellett. Ráadásul citokinokat - például IL-l-et, IL-6-ot és alfaTNF-et is kimutattak már különböző ízületi gyulladásban szenvedő betegek ízületi nedvében, amiből arra lehet következtetni, hogy ezek a citokinok szerepet játszhatnak az ízületek tönkretételében. A közelmúltban a Lyme-féle ízületi gyulladás vizsgálatához kifejlesztettek egy egérkísérleti modellt SCID-ben szenvedő, funkcionális T- és B-sejteket nélkülöző egerek bevonásával [Μ. M. Simon és munkatársai: Immunology Today,

12. 11 (1991)]. Az immunhiányos egerek Borrelia burgdorferi spirochétákkal való megfertőzése feltűnő módon jelentkező és hosszan tartó oligoartritiszt vált ki. A SCID-ben szenvedő egerekben a Borrelia burgdorferi által kiváltott ízületi gyulladás érzékenyen reagál kortlkoszteroidokra (30 mg/kg testtömegdózisban bőr alá fecskendezett prednizolonra), de 30 mg/kg testtömegdózisokig nincsenek rá hatással a bőr alá befecskendezett immunreakció-gátló hatóanyagok, például a SÍM (A-ciklosporin). Ezt a modellt jónak tekintik a citokinok által befolyásolt ízületi gyulladások vizsgálatához, beleértve az említetten kívül más, olyan típusú ízületi gyulladások is, amelyek kiváltó okára vonatkozóan nem tudunk biztosat mondani.

A dániai Bolmholtgardból az SCID-mutációra nézve homozigóta, 6 hetes C.B-17 SCID egereket szereztünk be, és 5-6 állatból álló csoportokat alakítottunk ki belőlük. Az egerek faroktövénél a bőr alá befecskendeztünk 100 mio. Borrelia burgdorferi organizmust. A kontrollállatok ugyanabból a forrásból származó, immunkompetens C.B-17 egerek voltak. A Borrelia burgdorferi spirochétákkal való beoltást követően nem fejlődött ki semmilyen betegség. Rekombináns humán IL-6-ból, rövidítve rhIL-6-ból (Sandoz) milliliterenként 5 mg ható18

HU 220 637 BI anyagot tartalmazó törzsoldatot felhígítottunk fiziológiás sóoldattal, és a hígított oldatból hetente 5 alkalommal összesen 17 injektálással 10 pg/egér dózisokat fecskendeztünk be intraperitoneálisan egerek szervezetébe.

Az egereknél naponta ellenőriztük szúrópróbaszerűen, 5 hogy a sípcsonti-lábtői ízületben és a singcsontimellsőlábtői ízületben vannak-e klinikai jelei az ízületi gyulladásnak. A klinikai artritiszt a következő paraméterek alapján minősítettük:

- nincsenek ízületi gyulladásra utaló jelek:

- az ízületi gyulladásra utaló jelek kétségesek: ?;

- az ízületek vörösek: (+);

- az ízületek kissé duzzadtak: +;

- az ízületek közepes mértéken duzzadtak: + + ; és

- a sípcsonti-hátsólábtői, valamint a singcsonti-mellsőlábtői ízületek nagyon duzzadtak: + ++.

Amikor a klinikai artritisz kifejlődése a csúcspontra jutott, az egereket megöltük, az ízületeket Schaffer-oldatban rögzítettük, „plastic 9100”-ba beágyaztuk és hematoxilines eozinnal megfestettük. Az eredményeket az 5. táblázatban közöljük.

Az IL-6-tal nem kezelt egereknél az antigén befecskendezése után körülbelül a 13. naptól kezdve súlyos 10 ízületi gyulladást észleltünk a Borrelia burgdorferi spirochéták által okozott fertőzés következményeként. Az alacsony dózisban alkalmazott rhIL-6 az összes kezelt állatnál átlagosan 60-75%-kal csökkentette az ízületi gyulladás súlyosságát.

5. táblázat

Egércsoport	Klinikai tünetek (a duzzadt ízületeknek az összes ízületre vonatkoztatott százalékos aránya) a következő napokon
13.	14.	15.	16.	17.	20.
Kontroll	0/30	0/30	0/30	0/30	0/30	0/30
SCID, IL-6-os kezelés nélkül	6,5/36	12,5/36	15/36	21/36	30/36	35/36
Az artritisz gyakorisága	18%	35%	42%	58%	83%	97%
SCID, IL 6-os	4/30	3,5/30	11/30	7,5/30	12/30	10,5/30
Az artritisz gyakorisága	13%	12%	37%	25%	40%	35%

31. példa

Egérkísérleti modell a vérmérgezéses sokk vizsgálatához

Elhatároztuk, hogy vizsgáljuk, milyen hatást gyakorol az IL-6 d-glaktóz-aminnal érzékenyített egerekre az endotoxikus egérkísérleti modell keretében, minthogy ezt a modellt széles körben alkalmazzák a humán vérmérgezéses sokkal kapcsolatos kísérletekhez. Az általunk alkalmazott módszereket, valamint a kapott eredményeket a következőkben foglaljuk össze.

18-22 g-os nőstény OF1 egerekbe intraperitoneálisan 0,2 ml PBS-oldatot fecskendeztünk, amely 0,15 mg/kg lipopoliszacharid endotoxint (LPS) és 500 mb/kg d-galaktóz-amint tartalmazott. Az egereket tízes csoportokba osztottuk, és az egyes csoportokba tartozó egereket a következő táblázat szerint kezeltük.

6. táblázat

Egércsoport	Időpont
11:00	14:00	16:00
1. kísérlet
1. csoport	PBS	LPS + d-Gal	PBS
2. csoport	IL-6 (50 pg)	LPS + d-GAL	PBS
3. csoport	PBS	LPS + d-GAL + IL-6 (50 pg)	PBS
4. csoport	PBS	LPS + d GÁL	IL-5(50pg)
2. kísérlet
1. csoport	PBS	LPS + d-GAL	PBS
2. csoport	IL-6 (50 pg)	LPS + d-GAL	PBS
3. csoport	PBS	LPS + d-GAL + IL-6 (100 pg)	PBS
4. csoport	PBS	LPS + d-GAL + IL-6 (20 pg)	PBS
5. csoport	PBS	LPS + d-GAL + IL-6 (5 pg)	PBS
6. csoport	PBS	LPS + d-GAL + IL-6 (0,8 pg)	PBS
7. csoport	PBS	LPS + d-GAL + IL-2 (100 pg)	PBS
8. csoport	PBS	LPS + d GÁL + IL 4 (50 pg)	PBS
9. csoport	PBS	LPS + d GÁL	IL-6 (50 pg)

HU 220 637 Bl

Az rhIL-6 (ILS 969, Sandoz), az rhIL-2 (Sandoz) és az rhIL-4 (Sandoz) PBS-sel volt hígítva. Az összes (0,2 ml térfogatú injekciót intraperitoneálisan fecskendeztük be. A 3. csoportbeli kísérleti állatok (1. példa), valamint a 3-8. csoportbeli kísérleti állatok (2. példa) LPS/d-GAL-lal hígított IL-6-ot, illetve IL-2-t kaptak, így ezekbe az egerekbe csak egy (0,2 ml térfogatú) injekciót fecskendeztünk be. A zárójelben levő számok jelzik az egyes egerek szervezetébejuttatott interleukindózist. A többszörös PBS-dózisra azért volt szükség, hogy csökkenteni tudjuk a csoporton belüli ingadozásokat, amelyek az LPS befecskendezése előtt vagy után eltérő időpontokban végzett kezelések hatására fellépő stressz által kiváltott reakcióknak tulajdoníthatók.

órán át figyeltük, hogy meddig élik túl az egerek a kezelést. A statisztikai számításokhoz az úgynevezett x²-próbát alkalmaztuk. Az 1. ábrából kitűnik, hogy az LPS befecskendezését követő 24 óra elteltével a 10 kontrollegérből 9 elpusztult. Az LPS-injekció beadása előtt 3 órával végzett IL-6-os kezelés 60%-ra csökkentette a mortalitást (p=0,12), az LPS-injekció beadása után 2 óra elteltével végzett IL-6-os kezelés pedig 70%-ra (P=0,26). Az LPS-sel egyidejűleg az egerek szervezetébejuttatott IL-6 10%-ra csökkentette a mortalitást (p<0,01). A védőhatás hosszú ideig megmaradt, hiszen a mortalitást a 3. csoportban 48 óra elteltével is csak kismértékben - vagyis 30%-ra - emelkedett, és ez igen szignifikáns védettséget jelez a kontrollcsoporthoz képest (p <0,01). A 4. csoportban a százalékban kifejezett halálozási arányszám 70%-ról 80%ra nőtt, míg az 1. és a 2. csoportban nem tapasztaltunk semmiféle változást.

Ezeknek az eredményeknek az alapján különböző dózisok alkalmazásával vizsgáltuk az IL-6 hatását. Az IL-6-ot az LPS-injekcióval együtt juttattuk be az egerek szervezetébe, minthogy az 1. kísérlet során ez a megoldás bizonyult optimálisnak. Ezenkívül vizsgáltuk azt is, hogy milyen hatást gyakorol az LPS-sel egyidőben adagolt IL-3 és IL-4, vagyis hogy ki lehet-e küszöbölni ezekkel az interleukinokkal ilyen módon az LPS/d-GAL-készítményben levő rekombináns fehérjék alkalmazásából származó lehetséges zavarokat. Azt is vizsgáltuk, hogy IL-6-tal meg lehet-e hatásosan védeni egereket attól, hogy vérmérgezésben elpusztuljanak, ha ezt az interleukint az LPS befecskendezése előtt vagy után 100 pg/egér dózisban alkalmazzuk.

A 2. kísérlet eredményei (2. ábra) összhangban vannak az 1. kísérletéivel. Az IL-6-os kezelés a 2. kísérlet során is megakadályozta, hogy vérmérgezés miatt elpusztuljanak az egerek. Amikor az IL-6-ot az LPS-sel együtt alkalmaztuk, az LPS befecskendezését követő 24 óra elteltével megállapított védettség mértéke dózisfüggő volt: 20 pg/egér dózis esetén 30% (p=0,03), 4 pg/egér dózis esetén 50% (p=0,16), 0,8 pg/egér dózis esetén pedig 70% (p=0,61) volt a százalékos halálozási arányszám, míg a 100 pg/egér dózis kisebb védettséget (60%-os mortalitást, p = 33) biztosított, mint a 20 pg/egér dózis. Abban az esetben, ha az LPS-injekció alkalmazása előtt vagy után fecskendeztünk be az egerekbe 100 pg IL-6/egér dózisokat, hasonló védettséget tapasztaltunk, mint amikor az lL-6-ot ugyanebben a dózisban az LPS-sel együtt alkalmaztuk. Az egerek túlélésére irányuló vizsgálatok hasonló eredményeket szolgáltattak 48 órával az LPS befecskendezése után.

Az LPS-sel együtt befecskendezett IL-4 hatástalannak bizonyult - vagyis nem gátolta meg, hogy vérmérgezésben elpusztuljanak az állatok -, az LPS-sel együtt adagolt IL-2 pedig csökkentette a túlélő egereket arányszámát.

Az 1-13. ábrák címei

1. ábra: A pronáz in vitro körülmények között kifejtett hatása az poli(etilén-karbonát) tömegének csökkenésére

2. ábra: Poli(etilén-karbonát) implantátumok duzzadása 7,4-es pH-jú, foszfáttal pufferolt vizes nátrium-klorid-oldatban (PBS-ben)

3. ábra: D-glükózzal iniciált poli(DL-laktid-koglikolid) (54,6:45,4) (DL-PLGGLU), valamint poli(etilén-karbonát) (PEC) fő tömegének hidrolitikus eróziója és nem hidrolitikus felületi eróziója

4. ábra: Bőr alá beültetett poli(etilén-karbonát)származékok tömegének csökkenése patkányokban

5. ábra: Poli(etilén-karbonát) által kiváltott szuperoxid-termelődés polimorfonukleáris leukocitákban (C-citokróm-meghatározás)

6. ábra: Poli(etilén-karbonát) in vivő és in vitro körülmények között mért tömegcsökkenése a molekulatömeg függvényében

7. ábra: A szuperoxid-gyökanionok hatástalanítására alkalmas adalék anyagok hatása patkányokban a poli(etilén-karbonát) tömegének csökkenésére 14 nappal a bőr alatti alkalmazása után

8. ábra: Poli(etilén-karbonát) tömegének csökkenése in vivő és in vitro körülmények között

9. ábra: A hIL-3 hatóanyag felszabadulása in vitro körülmények között poli(etilén-karbonát) (PEC) implantátumokból szérumot tartalmazó, oldó hatású közeg hatására (hIL-3meghatározás: ELISA-val)

10. ábra: A hIL-3 hatóanyag bőr alatti felszabadulása patkányokba beültetett polietilén-karbonát) (PEC) implantátumokból (hIL-3 meghatározás: nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel)

11. ábra: Összefüggés a poli(etilén-karbonát) (PEC) tömegvesztesége és a hIL-3 hatóanyag felszabadulása között patkányok esetében (hIL-3-meghatározás: nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel)

12. ábra: SMS-PA-koncentrációk patkányok és nyulak plazmájában

13. ábra: Összefüggés a poli(etilén-karbonát) (PEC) tömegvesztesége és az SMS-PA felszabadulása között patkányok és nyulak esetében (bőr alatti alkalmazás, SMS-PA-meghatározás: nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel)

Claims (19)

1. Biológiailag lebontható polimer, amely (A) képletű

-[-CO)-O-CH₂-CH₂-O-]- (A) etilén-karbonát-egységeket tartalmaz, etilén-karbonáttartalma 70-100 mol%, belső viszkozitása kloroformban 20 °C-on meghatározva 0,4-4,0 dl/g, üvegátmeneti hőmérséklete 15-50 °C és molekulatömege 200,000-2,000,000 Da gélpermeációs kromatográfiával meghatározva, eluálószerként metilén-klorid és vonatkoztatási anyagként polisztirol alkalmazásával.

2. Az 1. igénypont szerinti polimer, amelynek etilén-karbonát-tartalma 90-100 mol%.

3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti polimer, melynek belső viszkozitása 1 g/dl töménységben kloroformban 20 °C-on mérve 0,4-3,0 dl/g.

4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti polimer, amelynek üvegátmeneti hőmérséklete 18-50 °C.

5. 1-4. igénypontok bármelyike szerinti polimer, amelynek üvegátmeneti hőmérséklete 5 órán át kétszer desztillált forró vízben való tárolás után 18-50 °C.

6. Az 1-5. igénypontok bármelyike szerinti polimer, amelynek terminális csoportja egy hidroxilcsoport.

7. Eljárás az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti polimer előállítására, azzal jellemezve hogy az etilénoxid és a szén-dioxid polimerizálását 1:4 és 1:5 közötti mólarányban végezzük egy Zn(C₂H₅)₂ és víz, aceton, egy diói vagy egy di- vagy trifenol reagáltatásával előállított katalizátor jelenlétében.

8. A 7. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy 2:1-1:2 mólarányban vett Zn(C₂H₅)₂-ből és egy di- vagy trifenolból előállított katalizátort alkalmazunk.

9. A 7. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy 0,9:1-1:0,9 mólarányban vett Zn(C₂H₅)₂-ből és ízből vagy acetonból előállított katalizátort alkalmazunk.

17. A 7. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy 2:1-1:2 mólarányban vett Zn(C₂H₅)₂-ből és etilén-glikolból előállított katalizátort alkalmazunk.

11. A 7. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy 2:1-1:2 mólarányban vett Zn(C₂H₅)₂-ből és floroglucinból előállított katalizátort alkalmazunk.

12. A 7-11. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy azt oldószerben vagy egy szerves oldószerből és CO₂-ból álló diszpergálószerrendszerben hajtjuk végre.

13. A 7-12. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy azt (20-70) χ 10⁵ Pa nyomáson és 10-80 °C hőmérsékleten hajtjuk végre.

14. Gyógyszerkészítmény, amely egy, az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti polimert tartalmaz.

15. A 14. igénypont szerinti gyógyszerkészítmény, amely a polimerben vagy a polimeren egy gyökfogót tartalmaz.

16. A 14. vagy 15. igénypont szerinti gyógyszerkészítmény, amely egy aktív fehérjét vagy peptidet tartalmaz.

17. A 16. igénypont szerinti gyógyszerkészítmény, amely aktív fehérjeként vagy pepiidként egy citokint - ideértve ííaz interleukineket is -, G-CSF-t, M-CSFt, GM-CSF-t vagy LIF-t, interferont, eritropoietint, ciklosporint, hormont vagy ezek analógjait, ideértve az oktreotidot is tartalmaz.

18. A 17. igénypont szerinti gyógyszerkészítmény, amely GM-CSF-et tartalmaz.

19. A 14-18. igénypontok bármelyike szerinti gyógyszerkészítmény, amely implantátum formájú.

20. A 14-18. igénypontok bármelyike szerinti gyógyszerkészítmény, amely mikrorészecske formájú.