HU225562B1 - Grid connector - Google Patents

Description

A találmány szerinti megoldás új végösszekötő mennyezetrács kereszttartójához, tehát függesztett mennyezetkonstrukcióra és különösképpen egy javított összekötő szerkezetre vonatkozik függesztett mennyezet rácselemeihez.

Ismeretes, hogy a felfüggesztett mennyezetek fémrácsának szerkezete jellemzően hossztartók és kereszttartók rendszeréből kialakított, amelyben a tartók keresztmetszete általában fordított T alakú. A kereszttartók végei hagyományosan összekötő szerkezettel rendelkeznek. A rács összeszerelésekor ezeket az összekötőket a fő- vagy hossztartók gerincében kialakított furatokba vagy nyílásokba helyezik. Bizonyos kereszttartóvég-összekötőknél található fontos megoldás az úgynevezett összekötő-összekötő kapocs, amely az ugyanazon nyílásba a főtartó szemben lévő oldalairól bedugott végösszekötők között közvetlen kapcsolatot hoz létre. Az összekötő-összekötő kapocs a méretek tekintetében pontosabb rács készítésére alkalmas, és lényegesen nagyobb szakítóerőknek tud ellenállni, mint ami a főtartóhoz történő közönséges kapcsolással megvalósítható. Ahol tehát fontos a nagy szilárdságú terhelhetőség, előnyben részesítik az összekötő-összekötő kapcsot. A nagy szilárdságú összekötő-összekötő kapocs előállításának szokványos módja, hogy egy úgynevezett lándzsareteszt alakítanak ki azáltal, hogy merev nyúlványt sajtolnak az összekötőt alkotó fémlemezből. A lándzsaretesz jellemzően rendelkezik egy általában hátrafelé álló éllel, amely oldalirányban eltolva helyezkedik el az összekötő fősíkjától, és az éltől előrébb lévő főanyag az összekötőt körülvevő területtel legnagyobbrészt folytonos marad szilárdsági szempontból. Ennek eredményeként maga a lándzsaretesz oldalirányban lényegében merev.

Az összekötőt készítik a lándzsaretesz élétől előrébb elhelyezett, hátrafelé álló fogadóéllel is. Az egyik összekötő reteszlándzsaéle illeszkedik a szemben lévő összekötő fogadóéléhez. Az összekötőket oldalirányban tartja a főtartóban lévő nyílás, amelybe úgy vannak beszerelve, hogy az oldalirányban kiálló reteszlándzsát a fogadóéllel kapcsolódva tartja. Probléma merülhet fel, amikor a második összekötőt a nyílásba helyezik. Mivel a nyílás úgy van kialakítva, hogy oldalirányban megfogja az összekötőket, a nyílás ellenáll a második összekötő oldalirányú, a szemben lévő összekötőtől távolodó elmozdulásának, amikor a végösszekötők bevezetővégei találkoznak a kinyúló reteszlándzsákkal, és így az összekötők és a nyílás nagymértékű egymásra hatása, oldalirányú érintkezése (interferenciája) következhet be.

Ezen érintkezés eredményeképpen például nemkívánatos módon vágás vagy vájat keletkezhet az összekötőkön lévő valamely lágy bevonatban, és/vagy elgörbülhetnek a nyílás élei főként akkor, ha a fém, amelyben a nyílás van, viszonylag vékony. Ezek és egyéb jelenségek szabálytalan és/vagy túl nagy szerelési erőhatásokat idézhetnek elő, amelyek a szerelés munkáját nehezebbé vagy pontatlanabbá tehetik vagy meghiúsíthatják. Az egyik ismert megoldás szerint (5271202 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás) mennyezeti összekötőt ismertetnek, amelyben a szemben lévő rácselemek csatlakozása reteszes megoldású lehet. E megoldásnál (a 8. és 9. ábrából is kitűnően) a (290 jelű) kiemelkedés a jelen találmány szerintihez képest ellenkező oldalon van elhelyezve. Ez fokozza a végösszekötők közötti ütközést a második végösszekötő szerelésekor történő mozgatásakor.

A jelen találmány tárgya 19 végösszekötő mennyezetrács 11 kereszttartójához, amely olyan elrendezésű, hogy egy 10 átmenőtartón lévő 18 közös nyílásba szereléskor illeszkedik egy szemben lévő hasonló másik 19’ végösszekötőhöz; a 19 végösszekötő tartalmaz 26 vezetővéget, amely az összeszerelés során elsőként kerül a 18 nyílásba, továbbá a 19 és 19' végösszekötőket egymáshoz rögzítő reteszelést, amelynek részei a 19 végösszekötő egyik oldalán oldalirányban kialakított 51 kiemelkedés és az oldalirányban kialakított 51 kiemelkedés előtt lévő 42 hátsó felület; az oldalirányban kialakított 51 kiemelkedésnek van egy, a 19 végösszekötő fősíkjába illeszkedő első része és egy, a hátsó helyzetben a fősíkból oldalirányban eltoltan oly módon elhelyezett hátsó része, hogy az illeszkedő végösszekötőket egymáshoz rögzítve kapcsolódik a másik 19’ végösszekötő 42’ hátsó felületéhez; a 19 végösszekötőnek azon az oldalán, amelyiken az oldalirányban kialakított 51 kiemelkedés van, az oldalirányban kialakított 51 kiemelkedés és a 42 hátsó felület közötti rész sík felületű, és amely megoldásban a találmány szerint a 42 hátsó felület előtt, a 26 vezetővég mögött 60 segítőszakasz van kialakítva, és a 60 segítőszakasz a 19 végösszekötő és a hozzá illeszkedő 19' másik végösszekötő közötti felületi érintkezést csökkentő kialakítású a megfelelő oldalirányban kialakított 51 kiemelkedéseiknél, a 10 átmenőtartón lévő 18 nyíláson keresztül történő összeszerelés során; továbbá a 60 segítőszakasz az oldalirányban kialakított 51 kiemelkedés és a közöttük lévő végösszekötő szakaszok az egymással szemben lévő illeszkedő 19 és 19' végösszekötők oldalirányú felületi érintkezését csökkentő kialakításúak a 18 nyílásba történő beszerelés kezdeti szakaszában.

A találmány szerinti előnyös kivitelnél a segítőszakasz a végösszekötőnek a kiemelkedéssel ellentétes oldalán áll ki oldalirányban. Célszerűen a hátsó felület a végösszekötő egyik éle, továbbá a segítőszakasz konkáv alakot formáz a segítőszakasz kiállása oldalával ellenkező oldalon, és a végösszekötő testben sajtolással van kialakítva.

A találmány szerinti összekötő szerkezetnél előnyös, ha a végösszekötőben kialakított segítőszakasz függőleges mérete a hátsó végétől az elülső vég felé növekvő kialakítású - míg a segítőszakasz és a végösszekötő azt körülvevő részein a végösszekötő falának felülete folytonos kialakítású.

A találmány szerint az oldalirányú kiemelkedés előnyösen úgy van sajtolva, hogy hátsó homlokfelülete kivételével folytonosan kapcsolódik a végösszekötő többi részéhez. A 19 végösszekötő továbbá tartalmazhat egy első végrögzítő fület a hátsó felület és az oldalirányú kiemelkedés között.

HU 225 562 Β1

A végösszekötő tartalmaz továbbá egy élt és egy második kiemelkedést az első oldalirányú kiemelkedés mögött, és a második kiemelkedés a végösszekötőnek ugyanazon oldalából áll ki oldalt, mint az első oldalirányú kiemelkedés, továbbá a második kiemelkedés a végösszekötő vezetőéléhez csatlakozó kialakítású. Ez nyomókötést hoz létre az egymással szemben lévő kereszttartók között.

A találmány szerinti végösszekötőben kialakított segítőszakasz igen előnyösen kiterjed a vezetőéiig, és a második kiemelkedés oldalirányban nagyobb távolságra áll ki a végösszekötő síkjából, mint az első oldalirányú kiemelkedés oldalirányú kiállása.

A segítőszakasz-felületnek célszerűen van egy oldalsó ferde (bütyök-) része, amely a szemben lévő másik végösszekötő első oldalirányú kiemelkedését támasztó kialakítású, és a segítőszakasz a szemben lévő másik végösszekötő első oldalirányú kiemelkedése mentén elmozgatható kialakítású.

A jelen találmány tehát olyan javított mennyezetrács-összekötőt biztosít, amely az egyik végösszekötő és a másik végösszekötő között reteszelőmegoldással ellátott, és amellyel elkerülhető a szabálytalan összeszerelő tevékenység azáltal, hogy csökkenti vagy kiküszöböli a hajlítás, görbítés szükségességét, továbbá a rács elemeinek vagy az összekötőknek a bevágódását vagy nyíródását.

A végösszekötő geometriájának van egy olyan szakasza, amelyen nincs kiemelkedés, és elhelyezése olyan, hogy csökkentse az ütközést egy olyan, előnyösen azonos szemben lévő összekötő szerkezet előreálló részével, amellyel összeszerelik. Az ismertetett kivitelnél az ütközést csökkentő szakasz egy sajtolással vagy más módon készített bemélyedés vagy üreges kialakítás az összekötő vezetőszakaszán. Még előnyösebb, ha az összekötőnek a bemélyedést képező helye oldalirányban módosított alakú az összekötő fősíkjához képest. Ez lehetővé teszi egy mellette lévő, reteszt rögzítő vagy befogadó felület odaerősítését. A bemélyedés területe biztosítja azt, hogy az összekötő nagy szilárdságú kapcsolatot létesítsen.

A találmány szerinti berendezés tartalmaz egy úgynevezett első végreteszt, amely lehetővé teszi a résbe történő szerelést, és abban automatikusan rögzítődik. Továbbá az összekötő nagy nyomóerővel hozza létre a kapcsolatot az illeszkedő végösszekötők között.

Az ismertetett domborított szakasz hatása az, hogy késlelteti az összekötők egymáshoz történő reteszelődése által létrehozott ütközést az összekapcsolandó végösszekötőpár, illetve az őket befogadó nyílás között. Ideális módon az ütközés késleltetve van addig, míg a második végösszekötőt majdnem teljesen behelyezik a főtartó nyílásába. Ez csökkenti annak veszélyét, hogy rendkívül nagy ellenállás vagy ütközés alakuljon ki a nyílás és az összekötő között attól, hogy az összekötő belemar a nyílás élébe, vagy elgörbítve az anyagot olyanná alakítja a nyílást, ami különös gondot okozhat, amikor a főtartó viszonylag vékony anyagból készült. Az ismertetett segítőszakasz a lényeges felületek kapcsolódásának létrejötte után ékként vagy bütyökként működik, amely a kapcsolódás erőit nagyobb területre osztja el, ezáltal elkerülve a koncentrált nyomófeszültségeket. Az ütközést csökkentő szakasz (amit az ismertetett domborított terület képvisel) meglepő mértékben tudja csökkenteni az összekötőpár összeszerelését és meglepő mértékben tudja javítani a szükséges erőszintek egyöntetűségét.

Az alábbiakban találmányunkat és a szerkezet összeszerelését részletesebben az ábrákon mutatjuk be. Az ábrákon bemutatott szerkezet magyarázatként, és nem korlátozásként szerepel. Az ábrák rövid ismertetése:

1. ábra: töredékes távlati ábra, amely feltünteti az egymással szemben lévő, 19 és 19’ végösszekötőkkel ellátott 11 kereszttartópárt a 10 főtartóban lévő 18 befogadónyílással vonalba állítva,

2. ábra: egy jellegzetes, az 1. ábrán feltüntetett végösszekötő és a hozzá tartozó tartórész oldalnézete,

3. ábra: a 19 végösszekötő elölnézete,

4. ábra: a 19 végösszekötő töredékes alulnézeti ábrázolása,

5. ábra: a 19 végösszekötő töredékes távlati ábrázolása hátulról,

6. ábra: töredékes oldalnézetben ábrázolja a főtartó megfelelő 18 nyílásába helyezett 19 végösszekötőt, valamint egy mellette lévő 18 nyílást végösszekötő nélkül,

7. ábra: egy pár egymással szemben lévő 19 és 19’ végösszekötő összeszerelve és egymáshoz reteszelve a 10 főtartó 18 nyílásában.

Az előnyös megoldás bemutatása

Hivatkozunk az 5,517,796 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban található ismertetésre, amelynek részben való továbbfejlesztését jelenti a jelen találmány megoldása.

Az 1. ábra egy 10 fő- vagy átmenőtartó egy szakaszát és a 11 kereszttartókat mutatja, amelyek a jelen találmány szerint csatlakoznak egy felfüggesztett mennyezet rácsrendszerében. Az ábrázolt kivitelezésben a 10 és 11 tartók egyaránt T idomok, egy középső 13 gerinccel, egy, a 13 gerinc egyik éle mentén elhelyezett 14 üreges merevítéssel és egymással ellentétes irányban kiterjedő 16 paneltartó övékkel a 13 gerinc alsó vagy ellentétes élének hosszában. Általában a 10 és 11 tartókat úgy szereljük össze, hogy hossztengelyük vízszintes síkban van, 13 gerincük pedig függőleges síkban. Nyilvánvaló azonban, hogy tekintettel a találmány tágabb vonatkozásaira, az ismertetett végösszekötő szerkezetet a tartók vagy rácselemek egyéb formáihoz is alkalmazni lehet, és ez a bizonyos T elemes szerkezet csak a találmány egy előnyös megvalósításának ábrázolása. Az ábrázolt rácsszerkezetek T idomait jellemzően az ábrázolt keresztmetszetre hajlított vékony acéllemezből készítik. Azonban a találmány szerint a rács T idomai más módon is kialakíthatók, például extrudálással vagy egyéb módszerrel.

Felfüggesztett mennyezetek céljára szolgáló számos rácsrendszemél oldalirányban elosztott fő T ido3

HU 225 562 Β1 mok vagy főtartók vannak a rács feletti épületszerkezetre huzal vagy hasonló segítségével felfüggesztve, és a keresztirányú T idomok vagy tartók csatlakoznak a főtartókhoz úgy, hogy mindegyik keresztezésnél két egymással szemben lévő kereszttartó-végződés helyezkedik el a főtartó két oldalán. A jelen találmány azonban alkalmazható kosárfonat típusú rácsrendszerekhez is, amelyekben szigorúan vett fő- és melléktartók nem szerepelnek. Azonban mindkét típusú rácsrendszerben vannak keresztezések, ahol egy átmenőtartó továbbnyúlik két egymással szemben lévő tartó végződésénél, amelyek az átmenőtartóhoz a keresztezéseknél kapcsolódnak. Ezért itt az „átmenőtartó kifejezést használjuk „főtartó” helyett, hogy átfogjuk a kosárfonat típusú rácsrendszereket, főtartó és kereszttartó rácsrendszereket, valamint egyéb típusú rácsrendszereket, amelyek megtestesíthetik a jelen találmányt. Egy felfüggesztett mennyezet rácsrendszerének tartói jellemzően úgy vannak összekötve, hogy derékszögű vagy négyzet alakú nyílásokat képezzenek, amelyeket a 16 övék szegélyeznek.

Az 1. és 6. ábrán látható, hogy a 10 átmenőtartó 13 gerince egy 18 csatlakozónyílással van ellátva, és a két 11 kereszttartó végei egymáshoz hasonló, előnyösen azonos 19 és 19’ végösszekötőkkel vannak ellátva. Az ábrázolt kiviteli alakban a 19 és 19' végösszekötők külön elemekből vannak kialakítva és a tartók 13 gerinceihez a szakmában ismert módon 21 szegeccsel vannak rögzítve.

Az 1. ábra a tartókat abban a helyzetben mutatja, amikor még egyik végösszekötő sincs behelyezve a 18 nyílásba. A 6. ábra azt az állapotot mutatja, amikor az első tartó 19 végösszekötője be van helyezve a 18 nyílásba, és abban az alább ismertetett első végretesz tartja. A 7. ábra két 11 kereszttartó és a 10 átmenőtartó teljesen összeszerelt csomópontját mutatja.

A 19-19' végösszekötő előnyösen nagy szilárdságú acéllemez anyagból sajtolással készül. A végösszekötő felületének nagyobb területei megtartják eredeti sík alakjukat és az összekötő testének síkját alkotják, míg egyéb, a következőkben ismertetett területek az eredeti síkból ki vannak sajtolva, abból kiemelkednek. A 19 végösszekötő, amely az alkalmazás során általában tartója 13 gerincének síkjában fekszik, rendelkezik egy 26 vezetővéggel, amely szabálytalan, kissé sarkos profillal van kialakítva. A 26 vezetővég tartalmaz egy általában függőleges 27 vezetőéit vagy -orrot, egy kisebb alsó 28 ferde élt és egy 29 felső nagyobb ferde élt. A 28 és 29 ferde élek megkönnyítik a 19 végösszekötő bevezetését a 10 átmenőtartó 18 nyílásába. Az összekötő síkjára merőleges síkban lévő 31 alsó él úgy van kialakítva, hogy ütközik a 10 átmenőtartó 13 gerincébe. A 19 végösszekötő felső éle hosszában egy pár, 32 és 33 kiálló részt tartalmaz, ezek szolgáltatják a hátra-, illetve előrenéző 34 és 35 ütközőéleket. A 32 első kiálló rész 34 hátsó éle vízszintesen el van tolva a függőleges 31 alsó élhez képest legalább akkora távolsággal, mint a 10 átmenőtartó 13 gerincének vastagsága. A hátsó kiálló rész 35 első éle kissé hátrafelé van eltolva a 31 alsó élhez képest úgy, hogy a 32 első kinyúló rész vonatkozásában ez is szolgáltatja a 10 átmenőtartó 13 gerincének vastagságát. A 32 első kiálló rész magassága a 26 vezetővég 37 alsó éle felett kevesebb, mint a 18 nyílás magassága, úgyhogy a 32 kiálló rész nem gátolja a vezetővég behelyezését a nyílásba, amikor a 19 végösszekötőt behelyezzük. Az egyik oldalon a 32 első kiálló rész és a másik oldalon a 31 alsó él és 33 hátsó kiálló rész között az átmenőtartó 13 gerince helyezkedik el.

Egy általában U alakú 41 zászló vagy retesz áll ki a 19 végösszekötő síkjából. A 41 retesz belső profilját egy D alakú lyuk képezi, egyenes, függőleges 42 éllel, meghatározott távolságra a 27 vezetőéitől úgy, hogy az összekötő első területén meghatározott vízszintes szélességű 45 ütközőt hagy. A 42 él felülete hátrafelé néz. A 41 retesz hátrafelé és oldalt kifelé terjed (a 2. ábra síkja fölé) egy alaptól vagy görbítési vonaltól, amely általában egybeesik a lyuk 42 élével. A 41 retesz szabad vége, távol a 42 él melletti alapjától, szögben felfelé álló 43 alsó éllel rendelkezik és szögben lefelé álló 44 hajlítási vonallal, amelyek kölcsönösen konvergálnak egy hátsó függőleges 46 él felé. A 41 retesznek egy 47 fülrésze általában hátrább és feljebb van a 44 hajlítási vonalhoz képest, és befelé van hajlítva, vissza a 19 végösszekötő síkja felé. A 41 retesz szabad 46 éle általában ugyanabban a képzelt függőleges síkban van, a 19 végösszekötő síkját keresztezve, mint a 32 első kiálló rész hátsó 34 ütközőéle.

A 41 reteszhez képest hátrább van elhelyezve egy pár, egymással ellentétes irányban elhelyezett 51 és rögzítőkiemelkedés, a 19 végösszekötő síkjából a retesszel kiállásával ellentétes irányban kidomborítva vagy kihajlítva. Az 51 és 52 rögzítőkiemelkedéseket egymástól egy óraüveg alakú 53 lyuk választja el. Az és 52 rögzítőkiemelkedések lényegében egymás tükörképei, és mindegyikük alakja kissé emlékeztet egy piramis három oldalára. Az 52 hátsó rögzítőkiemelkedés oldalirányú kiállása a 19 végösszekötő síkjából kissé nagyobb. Az 51 és 52 rögzítőkiemelkedéseknek az lyuk által képezett 56 és 57 élei nem esnek egy függőleges vonalba, úgy, hogy 58 és 59 csúcsot, illetve hegyet képeznek például a 2. és 4. ábrán, és úgy, hogy egy kis alámetszést jelentenek a hátra és előre irányhoz képest a megfelelő 58 és 59 csúcsaiktól. Az 56 él felülete általában hátrafelé áll, és az 57 él felülete általában előre. Alternatív megoldásként az 51 és 52 rögzítőkiemelkedések résekkel úgy indíthatók az összekötő testéből, hogy az 56 és 57 éleket vagy azok megfelelőit az 53 lyuk kialakítása nélkül hozzák létre. Az 51 és rögzítőkiemelkedések viszonylag erősek annak eredményeként, hogy szerkezetük folytonos az összekötő körülöttük lévő részeivel a megfelelő 56 és 57 élek kivételével. Kívánatos, hogy az 58 és 59 csúcsok közötti vízszintes távolság csak kevéssel legyen nagyobb, mint a 45 ütköző vízszintes szélessége. Az ábra szerint az 53 lyuk ugyanabban a magasságban van, mint a 45 ütköző.

A 19 végösszekötő elöl lévő részét képező 45 ütközőben egy 60 kiemelkedő felület van az összekötő síkjából oldalirányban kisajtolva. Ugyanarra az oldalra,

HU 225 562 Β1 amerre a 41 retesz kiáll, és ugyanabban a magasságban vagy függőleges helyzetben, mint az 51 és 52 rögzítőkiemelkedések. Az ábrázolt esetben a 60 kiemelkedő felület körszelet alakú úgy, hogy a mérete a 27 vezetőéinél függőleges irányban nagyobb, mint a 42 él közelében. Közelebbről meghatározva, az ábrázolt 60 kiemelkedő felület hasonló egy tányér vagy serpenyő egy részéhez, amelynél a 61 rész felel meg a tányér közepének és a 62 szegély felel meg a tányér kúpos peremének. A 45 ütköző, amely tartalmazza a 60 kiemelkedő felületet és az összekötőnek az azt közvetlenül körülvevő részeit, előnyösen folytonos, mentes a lyukaktól, résektől, barázdáktól vagy hasonló folytonossági hiányoktól úgy, hogy területe nagy szilárdságú legyen.

Két függőleges elrendezésű 66 lyuk van kialakítva a 19 végösszekötő hátulsó részében, hogy hozzá lehessen erősíteni egy 11 kereszttartó végéhez a 21 szegecs jellegű rögzítéseknél. Előnyös módon valamennyi 11 kereszttartó végén kis mélységű 67 fészek van előnyösen sajtolással kialakítva, amelynek méretei elegendőek a 19 és 19’ végösszekötő hátulsó részének befogadására. A fészek oldalirányú mélysége elegendő arra, hogy biztosítsa a megfelelő 11 kereszttartó oldalirányú központosítását a 18 nyíláshoz képest.

A függőleges irányban megnyújtott 18 nyílásnak sokszögű alakja van, központi szimmetriasíkkal. Felső és alsó végein 71, illetve 72 rövid végoldalai vannak. A 70, illetve 82 élek távolsága a 18 nyílás két végén olyan kialakítású, hogy szorosan fogja a két 19 végösszekötő lemez anyagának vastagságát. A 74 középső szakasz jelenti a 18 nyílás legszélesebb részét. Bár az ábrázolt 18 nyílás alakja sokszögű, hasonló, de íves kivágások is használhatók a kívánt eredmény eléréséhez.

Az első 11 kereszttartó bekötése egy 10 átmenőtartóhoz úgy történik, hogy 19 vógösszekötőjének 26 vezetővégét bedugjuk egy kiválasztott 18 nyílásba, leginkább olyan beszúrómozgással, amely lényegében a 11 kereszttartó hosszanti vagy vízszintes tengelye mentén történő elmozdulással történik. A 19 végősszekötőt addig toljuk a 18 nyílásba, amíg a 33 hátsó kiálló rész 35 ütközőéle a 13 gerinchez nem ütközik közvetlenül a 71 nyllásvégoldalhoz. Ezen mozgás közben a 41 retesz vagy zászló a 18 nyílás oldalán támaszkodik annak 74 középső szakaszán, és annak bütyökhatása következtében a 19 végösszekötő főtestének síkja felé nyomódik, míg teljesen át nem jut a 18 nyíláson. Ezen a ponton a 41 retesz visszapattan eredeti szabad helyzetébe hallható kattanással, lényegében egyidejűleg azzal, amikor a 35 ütközőéi megtámaszkodik az átmenőtartó 13 gerincén. A hallható kattanás segít a szerelőnek meggyőződni arról, hogy a 19 végösszekötő teljesen be van szerelve. Ezt az állapotot mutatja a

6. ábra. Amint a 6. ábrán látható, a 18 nyílás és 41 retesz úgy van elrendezve, hogy függetlenül az első 19 végösszekötőnek a helyzetétől a nyílásban, a retesz szabad függőleges 46 éle oldalirányban legalább részben kívül van a résen úgy, hogy a 19 végösszekötő rögzítve vagy fogva van a 10 átmenőtartó 13 gerincén, mivel a 41 retesz a szokásos tengelyirányú erők hatására nem tud egyszerűen hátrafelé elmozdulni, kifelé a nyílásból.

Egy második 11 kereszttartót úgy kötünk be a 10 átmenőtartóba, hogy bedugjuk a 19’ végösszekötőjét az első 19 végösszekötő által elfoglalt 18 nyílásba. Az ábrázolt rajzon a második 19' végösszekötő az első 19 végösszekötőtől balra van bedugva a 18 nyílásba (ennek a másodikként beszerelt tartónak megfelelő pontról nézve). Ezt a beszerelést is legjobban a beépítendő kereszttartó hosszanti vagy vízszintes tengelye mentén történő betolásával végezhetjük. Amellett, hogy létrehozzuk a hozzá tartozó 41 retesz zárását a 18 nyíláson keresztül (hallható kattanással), a második 19’ végösszekötő beépítési mozgása végösszekötő - a - végösszekötőhöz típusú kötést is létrehoz, amit néha „kézfogásának neveznek. Ezt az állapotot mutatja a

7. ábra, ahol látható, hogy mindkét 19, illetve 19' végösszekötőnek a 18 nyílásba történő teljes beszerelése után (amikor 35 ütközőéleik felütköztek a 13 gerinchez vagy azt megközelítették), az egyik 19 végösszekötő 45 ütközőjét befogadja és rögzíti a másik 19' végösszekötő 51 és 52 rögzítőkiemelkedése, és viszont.

Amikor megtörtént a második 19 végösszekötő behelyezése a 18 nyílásba, a 60 kiemelkedő felület oldalirányú kiállása lehetővé teszi mindkét végösszekötő vezetőrészeinek, hogy elkerüljék az ütközést a szemben lévő végösszekötő 51 rögzítőkiemelkedésével. Csak akkor jön létre bármi jelentős kapcsolat a végösszekötők és a nyílás között, amikor a 60 kiemelkedő felületnek a 62 kúpos szegély által képezett hátulsó része kapcsolódik a szemben lévő 19 végösszekötő 51 rögzítőkiemelkedéséhez. A 60 kiemelkedő felület függőleges és oldalirányú kialakítása olyan, hogy a szemben lévő 51 rögzítőkiemelkedéssel érintkező kapcsolódás nem jön létre addig, amíg a második végösszekötőt majdnem teljesen be nem fogadta a 18 nyílás. A 60 kiemelkedő felület 62 kúpos oldalirányú szegélyének szögbeáliítása hasonló és kiegészítő az 51 kiemelkedés oldalirányú szögbeállításához képest. Ennek eredményeként a kúpos vagy szögben álló 62 rész bütyökként működik, amikor érintkezik, és végül is teljesen rányomódik az 51 kiemelkedésre, amikor a második 19’ végösszekötőnek a 18 nyílásba történő beszerelése befejeződik. Nyilvánvaló, hogy mindegyik végösszekötő elülső vége rugalmasan elhajlik a szemben lévő végösszekötőtől, hogy helyet adjon az 51 kiemelkedések által okozott egymásra hatásnak. Amint a 45 ütközőnek 42 él által képviselt mozgó vége elhagyja az 51 kiemelkedés 58 csúcsát, a 45 ütköző bepattan a szemben lévő 19 végösszekötő 51 és 52 kiemelkedései közötti térbe. Az 52 hátsó kiemelkedés oldalirányú kiállása az 59 csúcsánál legalább olyan nagy, mint a 27 él elállása a 60 kiemelkedő felület függőleges közepénél. Ez a geometria biztosítja, hogy az 52 hátsó kiemelkedés az összekötőket összeszerelt állapotukban rögzíti összenyomó erőkkel szemben a 11 kereszttartók hosszirányában.

A 6. ábrából kitűnik, hogy amikor létrejött az érintkezés a 63 borda és a nyílás mellette lévő függőleges

HU 225 562 Β1 éle között, a 19 végösszekötő oldalirányban meg van fogva. Ezért tehát amikor két 19 és 19’ végösszekötő van beszerelve ugyanabba a 18 nyflásba, a jelentős oldalirányú elmozdulás meg van akadályozva és az összekötők pontosan vannak oldalirányban egymáshoz tartva, és egy precízen ellenőrzött modulhosszt érünk el a mennyezeti rácsban mindenütt. Ez a megfogás biztosítja, hogy a 45 ütközők az 51 és 52 rögzítőkiemelkedés-pár közötti térben rögzítve vannak, ami megbízható összekapcsolást eredményez.

Mint korábban tárgyaltuk, a 45 ütközők szélessége a 11 kereszttartó hosszirányában kissé kevesebb, mint a kiemelkedések 58 és 59 csúcsa vagy hegye közötti távolság, úgyhogy a 19 és 19' végösszekötők és a hozzájuk tartozó 11 kereszttartók egymáshoz képest pontosan vannak beállítva. Az átmenőtartó 13 gerincének mindkét oldalán a szomszédos 51 és 52 kiemelkedések egy 45 ütközőt fognak meg húzással és nyomással. Kivételesen nagy rögzítőerőszint valósul meg a visszaugró vagy nem függőleges 56 és 57 élek által. Ezt a nagy rögzítőerőt a 45 ütköző, illetve az 51 és 52 kiemelkedések szád- és horonyelrendezése szolgáltatja. Különösképpen a szádként működő 45 ütköző az összeillesztett végösszekötők között általában tengelyirányú erő hatására egy általában függőleges horonyba vagy alámetszésbe terjed, amely oldalirányban az 58 vagy 59 kiálló pontok alá esik az 56 és 57 élek szögben állása vagy függőlegestől eltérő elrendezése eredményeként. Egy ilyen horonyba vagy bemélyedésbe kerülve az ütköző és az összekötőnek vele szomszédos részei határozottan meg vannak fogva, ami megakadályozza oldalirányú kigörbülésüket a szemben lévő végösszekötővel való ütköző érintkezésből.

Világos, hogy mindegyik 11 kereszttartó általában rendelkezik egy, az ábrázolttal azonos 19’ végösszekötővel az ábrákon szereplővel ellentétes végén. A 19 végösszekötő meglazítható vagy eltávolítható a 18 nyílásból, ha kellően megcsavarjuk a 10 átmenőtartót, és kiszabadítandó kereszttartót ismert módon, például az 5,517,796 számú egyesült államokbeli szabadalomban közölt módon manipuláljuk.

Úgy találtuk, hogy egy kiemelkedő felület, amilyen az ismertetett 60 kiemelkedő felület, meglepő mértékben csökkenti a második 19’ végösszekötőnek a 18 nyílásba behelyezéséhez szükséges erőt, és ezenkívül meglepő mértékben csökkenti a szükséges beszerelési erő eltéréseinek mértékét. Az ismertetett 60 kiemelkedő felület különösen a 62 kúpos szegélyével megelőzi a 27 vezetőorr minden hajlamát arra, hogy belemarjon az 51 rögzítőkiemelkedésbe vagy esetleg az azon lévő bevonatba. Továbbá a 60 kiemelkedő felület késleltet minden jelentős egymásra hatást az összekötő vezetőrésze vagy 45 ütközője és a szemben lévő végösszekötő szemben lévő 51 rögzítőkiemelkedése között, mindaddig, amíg a második 19’ végösszekötő nincs majdnem teljesen behelyezve a 18 nyílásba úgy, hogy már csak kis lehetőség legyen arra, hogy az átmenőtartónak a lyukat körülvevő anyaga deformálódjék vagy berágódjék úgy, mint a 29 ferde felület hatása által. Amint az ábrán látható, a 60 kiemelkedő felület függőleges és vízszintes irányban elég nagy ahhoz, hogy elkerülje a szemben lévő végösszekötő 51 rögzítőkiemelkedésének előreálló részét.

Kézenfekvő, hogy a jelen ismertetés példát jelent csupán, és különböző változtatások végezhetők részletek hozzáadásával, módosításával vagy elhagyásával, anélkül hogy eltávolodnánk a találmány szerinti lényegtől. így alkalmas anyagból készített tartó esetén az összekötő egy darabból készíthető a tartó gerincével. A találmány ezért nem korlátozódik ezen ismertetés valamennyi részletére.

Claims (11)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Végösszekötő (19) mennyezetrács kereszttartójához (11), amely olyan elrendezésű, hogy egy átmenőtartón (10) lévő közös nyílásba (18) szereléskor illeszkedik egy szemben lévő hasonló másik végösszekötőhöz (19’); a végösszekötő (19) tartalmaz vezetővéget (26), amely az összeszerelés során elsőként kerül a nyílásba (18), továbbá a végösszekötőket (19 és 19’) egymáshoz rögzítő reteszelést, amelynek részei a végösszekötő (19) egyik oldalán oldalirányban kialakított kiemelkedés (51) és az oldalirányban kialakított kiemelkedés (51) előtt lévő hátsó felület (42); az oldalirányban kialakított kiemelkedésnek (51) van egy, a végösszekötő (19) fősíkjába illeszkedő első része és egy, a hátsó helyzetben a fősíkból oldalirányban eltoltan oly módon elhelyezett hátsó része, hogy az illeszkedő végösszekötőket egymáshoz rögzítve kapcsolódik a másik végösszekötő (19') hátsó felületéhez (42’); a végösszekötőnek (19) azon az oldalán, amelyiken az oldalirányban kialakított kiemelkedés (51) van, az oldalirányban kialakított kiemelkedés (51) és a hátsó felület (42) közötti rész sík felületű, azzal jellemezve, hogy a hátsó felület (42) előtt, a vezetővég (26) mögött segítőszakasz (60) van kialakítva, és a segítőszakasz (60) a végösszekötő (19) és a hozzá illeszkedő másik végösszekötő (19') közötti felületi érintkezést csökkentő kialakítású a megfelelő oldalirányban kialakított kiemelkedéseiknél (51), az átmenőtartón (10) lévő nyíláson (18) keresztül történő összeszerelés során; továbbá a segítőszakasz (60), az oldalirányban kialakított kiemelkedés (51) és a közöttük lévő végösszekötő szakaszok az egymással szemben lévő illeszkedő végösszekötők (19 és 19’) oldalirányú felületi érintkezését csökkentő kialakításúak a nyílásba (18) való beszerelés kezdeti szakaszában.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy a segítőszakasz (60) a végösszekötőnek (19) a kiemelkedéssel (51) ellentétes oldalán áll ki oldalirányban.
3. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy a hátsó felület (42) a végösszekötő (19) egyik éle.
4. 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti összekötő, azzal jellemezve, hogy a segítőszakasz (60) konkáv alakot formáz a segítőszakasz (60) kiállása oldalá6

   HU 225 562 Β1 val ellenkező oldalon, és a végösszekötő (19) testben előnyösen sajtolással van kialakítva.
5. 5. Az 1-4. igénypontok bármelyike szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy a segítőszakasz (60) függőleges mérete a hátsó végétől az elülső vég felé növekvő kialakítású.
6. 6. Az 1-5. igénypontok bármelyike szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy a segítőszakasz (60) és a végösszekötő (19) azt körülvevő részein a végösszekötő (19) falának felülete folytonos kialakítású.
7. 7. Az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy az oldalirányú kiemelkedés (51) úgy van sajtolva, hogy hátsó homlokfelülete (56) kivételével folytonosan kapcsolódik a végösszekötő (19) többi részéhez.
8. 8. Az 1-7. igénypontok bármelyike szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy tartalmaz egy első végrögzítő fület (41) a hátsó felület (42) és az oldalirányú kiemelkedés (51) között.
9. 9. Az 1-8. igénypontok bármelyike szerinti összekötő, azzal jellemezve, hogy tartalmaz egy élt (57) és egy második kiemelkedést (52) az első oldalirányú kiemelkedés (51) mögött, és a második kiemelkedés (52) a végösszekötőnek (19) ugyanazon oldalából áll ki oldalt, mint az első oldalirányú kiemelkedés (51), továbbá a második kiemelkedés (52) a végösszekötő (19') vezetőéléhez (26) csatlakozó kialakítású, és nyomókötést hoz létre az egymással szemben lévő kereszttartók (11) között.
10. 10. Az 1-9. igénypontok bármelyike szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy a segítőszakasz (60) kiterjed a vezetőéiig (56), és a második kiemelkedés (52) oldalirányban nagyobb távolságra áll ki a végösszekötő (19) síkjából, mint az első oldalirányú kiemelkedés (51) oldalirányú kiállása.
11. 11. Az 1-10. igénypontok bármelyike szerinti végösszekötő (19), azzal jellemezve, hogy a segítőszakasz- (60) felületnek van egy oldalsó ferde (bütyök-) része (62), amely a szemben lévő másik végösszekötő (19’) első oldalirányú kiemelkedését (51) támasztó kialakítású, és a segítőszakasz (60) a szemben lévő másik végösszekötő (19') első oldalirányú kiemelkedése (51) mentén elmozgatható kialakítású.