HU224183B1 - Egyedi építőelemeket tartalmazó építőrendszer - Google Patents

Abstract

A találmány tárgya építőrendszer, amely egyedi építőelemekettartalmaz, mindegyik építőelemnek egy felső és egy alsó felülete van,amelyek egymással párhuzamosak, és mindegyik építőelemnek legalábbegy, a felső felülettől az alsó felületig nyúló nyílása van, azépítőelemek olyan alakúak, hogy egymás tetejére helyezhetők oly módon,hogy a különböző építőelemek nyílásai egymással egy vonalbanhelyezkednek el, és amelyben minden egyes nyílásba egy összekötő elemhelyezhető be, ami által egy első, ahhoz tartozó építőelemhozzányomható egy második, közvetlenül az első építőelem alattelhelyezkedő építőelemhez, és az első építőelem összekötő eleme amásodik építőelemhez tartozó összekötő elemmel köthető össze. Azépítőrendszer lényege, hogy az első építőelem (1A) alsó felülete (3)és a második építőelem (1B) összekötő eleme (30) közé egy deformálódóelem (35) van behelyezve, amely egy első, meghatározott erő hatásáradeformálódik, és ezáltal feszültséget kelt az első építőelem (1A)összekötő elemében (30), és hogy minden egyes első építőelem (1A) egymásodik, előre meghatározott erővel van hozzányomva egy másodiképítőelemhez (1B).

Description

A találmány tárgya egyedi építőelemeket tartalmazó építőrendszer. Mindegyik építőelemnek egy felső és egy alsó felülete van, amelyek egymással párhuzamosak. Mindegyik építőelemnek legalább egy, a felső felülettől az alsó felületig nyúló nyílása van, az építőelemek olyan alakúak, hogy egymás tetejére helyezhetők oly módon, hogy a különböző építőelemek nyílásai egymással egy vonalba essenek, és amelynél minden egyes nyílásba egy összekötő elem helyezhető be, amely által egy első, ahhoz tartozó építőelem hozzányomható egy második, közvetlenül az első építőelem alatt elhelyezkedő építőelemhez, és az első építőelem összekötő eleme a második építőelemhez tartozó összekötő elemmel köthető össze.

A mai építőrendszerekben az építőelemeket vagy építőtömböket egymás tetejére helyezik, és ezáltal az építőelemeket vagy építőtömböket különböző rendszerek segítségével lehet egymással összekapcsolni. A leghagyományosabb rendszerben cementet használnak arra, hogy két olyan építőelemet, amelyek egymás tetejére vagy egymás mellé vannak helyezve, egymással összekapcsoljanak. Más rendszerekben, amelyeket általánosan gyors építőrendszereknek neveznek, folyékony vagy pasztaszerű ragasztókat használnak az építőelemek egymással való összekapcsolására. Ezekben a rendszerekben a bevezetőben ismertetett építőelemeket is lehet használni, amelyekben vagy azért alakítanak ki nyílásokat, hogy csökkentsék az építőelem súlyát és javítsák a szigetelési tulajdonságait, vagy azért, hogy annak vonalait megfelelő módon alakítsák ki, vagy hogy megnöveljék az aktív felületet a ragasztóanyag vagy cement számára.

Az ismert építőrendszerek mindegyikének az a hátránya, hogy nem alkalmasak arra, hogy szakképzetlen ember dolgozzon velük. Az építőelemek helyre illesztése és egymással való összekapcsolása során az építőelemeket egymáshoz képest pontosan kell elhelyezni, és ezzel egyidejűleg azokat egymással össze kell kapcsolni. Ehhez az egymáshoz illeszkedő profilokat előzetesen össze kell szerelni és megfelelő helyzetben kell elhelyezni, amelynek során egy huzalt feszítenek ki a következő szinten, amely mentén az építőelemek következő rétegét el lehet helyezni és egymással össze lehet kapcsolni. Az építőelemek összekötéséhez megfelelő összekötő anyagnak, például cementnek vagy ragasztónak kell rendelkezésre állnia. Ezeknek a kezelése nem mindig könnyű a szakképzetlen ember számára, mivel sajátságos követelményeknek kell eleget tenni a fizikai tulajdonságok tekintetében az alkalmazás során, különösen a viszkozitás tekintetében. Mindez ahhoz a tényhez vezetett, hogy a falak és hasonlók építését nem egy „csináld magad” típusú ember végzi, hanem szabályként kimondhatjuk, hogy ezen feladat végrehajtásába szakképzett emberek segítségét vonják be. Továbbá, a hagyományos építőrendszereknek - az alkalmazott összekötő eszköz következtében - az a hátránya, hogy egy falnak az időegység alatt felépíthető magassága korlátozott, mivel az összekötő anyagnak bizonyos időre van szüksége a megszilárduláshoz, és hogy elérje a kívánt szilárdságot, mielőtt további magasságot lehet ahhoz hozzáadni. Ha később azután egy hagyományos építőelemekkel felépített építményt le kell bontani, az építőelemek ismételt felhasználása általában lehetetlen vagy nagyon munkaigényes, ennélfogva nem nagyon hatékony. A cementet vagy ragasztót hulladéknak kell tekinteni, és ezáltal az építőelemeknek csak egy részét, és azt is csak nagy erőfeszítések árán lehet ismét újrafelhasználhatóvá tenni. A legtöbb esetben el kell fogadni, hogy egy jelentős rész hulladékká válik.

Az FR-A 2 473 590 számú szabadalmi leírásban egy, a bevezetőben leírt építőrendszert ismertetnek. Ebben az ismert rendszerben minden egyes építőelem az építőelem körül nyúló hornyokkal van ellátva. Amikor két építőelemet helyeznek egymás tetejére oly módon, hogy a felső elem alsó felületében kialakított horony egy vonalban van az alsó elem felső felületében kialakított horonnyal, egy első összekapcsoló elemet lehet alkalmazni, amely csík alakú, és egy tartóeszközzel ellátott felső és alsó hornya van. Egy második összekötő elemet lehet bepattintani az első összekötő elem alsó hornyába és az alsó első összekötő elem felső hornyába, ezáltal a különböző építőelemeket össze lehet nyomni. A második összekötő elemek az építőelem oldalfalain kialakított hornyok részeiben vannak elhelyezve.

Ennek az ismert rendszernek az a hátránya, hogy a különböző rétegek közötti összekapcsolást úgynevezett fűrészfog-összekötésekkel (reteszfoggal) alakítják ki, ami az összekötő elemek elhelyezésénél csak nagyon kis mértékű helyváltoztatást enged meg, és az építőelemek különböző rétegei között a nyomás eloszlása szabálytalan. Ennek eredményeképp némiképp bizonytalanul lehet azt előre megjósolni, hogy vajon két egymásra helyezett építőelemet elegendő nyomással nyomtak-e össze ahhoz, hogy a felállított fal elegendő stabilitását biztosítsák.

Az FR-A-1 487 332 számú szabadalmi leírásban szintén egy olyan rendszert ismertetnek, mint amilyet a bevezetőben ismertettünk. Itt az összekötő elem egy fejes csavarból van kialakítva, amelynek egyik vége menetes, másik vége pedig csavaranya formájában van kialakítva, és ennek az utóbbinak a keresztmetszete nagyobb. Az építőelemben függőleges nyílások vannak kialakítva furatok formájában, és a fejes csavar és a furat fala közé rugalmasan deformálható anyag van behelyezve.

Amikor az egyik fejes csavart egy másik, már egy furatba behelyezett és rugalmas anyaggal körülvett fejes csavar tetejére csavarozzák, ez a rugalmas anyag deformálódik és hozzányomódik a furat falához. Ilyen módon az összekötő elemek vagy fejes csavarok az építőelemekkel egyesítve vannak, és ez lehetővé teszi az egymás fölé helyezett építőelemek egymáshoz nyomását.

Az lehet, hogy két egymásra helyezett építőelemet egy meghatározott erővel nyomjanak össze, de erről nem adnak információt. Egyébként az összekötő elemnek az egyes egyedi építőelemekhez való rögzítése jelentős erőket fejt ki az építőelem anyagára. Mi2

HU 224 183 Β1 vei ezek az oldalirányú erők feszültségeket hoznak létre az építőelem anyagában, nagyon valószínű, hogy az el fog törni, és ezáltal a rögzítés szétmegy. Ez a helyzet áll fenn különösen olyan építőanyagok esetében, mint például a cement, amely rendes körülmények között nagyon kis ellenállást mutat a feszítőerőkkel szemben.

A találmány célja egy, a leírás bevezetőjében ismertetett típusú építőrendszer létrehozása, amellyel a fent említett hátrányokat el lehet kerülni.

A kitűzött célt olyan építőrendszer kialakításával értük el, amelyben az első építőelem alsó felülete és a második építőelem összekötő eleme közé egy deformálódó elem van behelyezve, amely egy első, meghatározott erő hatására deformálódik, és ezáltal feszültséget kelt az első építőelem összekötő elemében, és hogy minden egyes első építőelem egy második, előre meghatározott erővel van hozzányomva egy második építőelemhez.

Ezen rendszer segítségével a két építőelem elhelyezése és összekötése nagyon egyszerűen hajtható végre oly módon, hogy az összekapcsoló elemet a nyílásba helyezzük, és azt az alsó építőelemmel összekötjük. A nyílások biztosítják, hogy oldalirányban csak korlátozott elmozdulás lehetséges, úgyhogy az oldalirányú elhelyezés nagyon egyszerű. Mivel két, egymásra helyezett építőelem között nincs összekötő anyag, például cement vagy ragasztó, a magassági irányban a helyzetbeállítás vagy elhelyezés fölösleges, mivel ezt az építőelem magasságával automatikusan elérjük. Továbbá az összekötés egy tisztán mechanikai csatlakoztatás, amit közvetlenül lehet elvégezni minden időveszteség nélkül, és ami független a kémiai reakcióktól. Az épület bontása során az építőelemeket és az összekötő elemeket szét lehet egymástól választani úgy, hogy az ismételt felhasználás lehetséges.

A találmányt részletesebben a rajzok alapján ismertetjük, amelyek a találmány szerinti építőrendszer példaként! kiviteli alakját tüntetik fel.

Az 1. ábra egy építőelem felülnézete, amely a találmány szerinti építőrendszerben alkalmazható.

A 2. ábra az 1. ábra ll-ll vonala mentén vett metszet.

A 3. ábra több egymás fölé helyezett építőelem vázlatos metszete, amely építőelemek a találmány szerinti rendszer segítségével vannak egymással összekötve.

A 4. ábra két építőelem közötti összekapcsolási hely felnagyított metszete, ahol az összekapcsolás a találmány szerint van elkészítve.

Az 5. ábra a találmány szerinti építőrendszer egy második kiviteli alakjának a 3. ábrán látható metszetének megfelelő ábrázolása.

A 6. ábra a találmány szerinti építőrendszer egy második kiviteli alakjának a 4. ábrán látható metszetének megfelelő ábrázolása.

A 7. ábra egy találmány szerinti építőelem felülnézete, amely az 1. ábra szerinti kiviteli változathoz képest módosítva van.

A 8. ábra a 7. ábra Vili—Vili vonala mentén vett metszet.

A 9. ábra a találmány szerinti építőrendszerhez való összekapcsoló rendszer harmadik kiviteli alakjának a 6. ábra szerinti nézetnek megfelelő nézete; a tényleges csatlakoztatás létrehozása előtti állapotban ábrázolva.

A 10. ábra a 9. ábra szerinti nézetnek megfelelő nézete, miután a két építőelem egymással össze lett kötve.

Az 1. és 2. ábrán egy 1 építőelemet szemléltetünk, amelyet a találmány szerinti építőrendszer megvalósításához lehet használni. Az ábrázolt kivitelnél az 1 építőelem téglatest alakú, amelynek felső 2 felülete és alsó 3 felülete, két rövid 4 és 5 oldalfala és két hosszú 6 és 7 oldalfala van. Ezt az 1 építőelemet számos különböző anyagból lehet elkészíteni, például olyan természetes anyagokból, amelyeket a hagyományos építőtömböknél használnak, például téglák, hőre lágyuló vagy gyanta típusú anyagok. Előnyösen az 1 építőelemet mészhomok téglából vagy betonból készítjük, mivel ezek az anyagok a pontos méretek, alacsony árak és elfogadható hő-, mechanikai és hangszigetelési tulajdonságok kívánt kombinációjával rendelkeznek.

Annak érdekében, hogy az 1 építőelemeket egymással össze tudjuk kötni úgy, hogy egy építőrendszert kapjunk, minden egyes 1 építőelemet legalább egy, a felső 2 felülettől az alsó 3 felületig nyúló nyílással látunk el. A leírásban és a rajzon is a nyílás kifejezést használjuk, és a további leírásban ez a nyílás egy kör keresztmetszetű furatot jelöl. Nyilvánvaló azonban, hogy a találmány nem korlátozódik a kör alakú furatokra, hanem alapvetően bármilyen, a fent említett 2 és 3 felület között nyúló nyílásra vonatkozik, amelynek keresztmetszete bármilyen alakú lehet. Az ábrázolt kiviteli alakban két ilyen 10 és 11 nyílást alakítottunk ki. A 10 és 11 nyílásoknak a felső 2 felülethez közel elhelyezkedő végei 12 és 13 kivágásokkal vannak ellátva, amelyeknek a keresztmetszete nagyobb, mint a 10 és 11 nyílások keresztmetszete, és a 12 és 13 kivágások a 10 és 11 nyílásokkal koncentrikusak. Hasonló módon az alsó 3 felület közelében a 10 és 11 nyílások 14 és 15 kivágásokkal vannak ellátva, amelyek az ábrázolt kivitelnél ugyanolyan alakúak, mint a 12 és 13 kivágások, de elvileg ezek ettől eltérő alakúak is lehetnek, és bizonyos körülmények között ezeket teljesen el is lehet hagyni. Ily módon a 10 és 11 nyílások végrészei 16,17, 18 és 19 vállakkal vannak ellátva.

Annak érdekében, hogy két darab 1 építőelemet egymással össze lehessen kötni, két ilyen 1A és 1B építőelemet helyezünk egymás tetejére oly módon, hogy az egyik 1A építőelem 10 vagy 11 nyílását a másik 1B építőelem 10 vagy 11 nyílásával egy vonalba helyezzük el, és az 1A építőelem alsó 3 felülete a másik 1B építőelem felső 2 felületén nyugszik, amint az a

3. és 4. ábrán látható.

HU 224 183 Β1

Két, egymásra helyezett 1A és 1B építőelem összekötéséhez egy 30 összekötő elemet használunk, amint az a 3. ábrán látható. Az ábrázolt kiviteli példában a összekötő elem egy 31 rudat tartalmaz, amelynek egyik vége egy 32 megvastagított szakasszal van ellátva, amelynek segítségével a 30 összekötő elem a 10, 11 nyílásokban lévő 16,17,18 vagy 19 vállakra tud felfeküdni. A 32 megvastagított szakasz a 31 rúddal egy egységet is képezhet, de különálló egységként is kialakítható, amelyet a fal felállítása során minden alkalommal a 31 rúd végére helyezünk. A 32 megvastagított szakasz egy másik 31 rúd végét befogadó eszközzel van ellátva oly módon, hogy a két 31 rúd egymással össze van erősítve. Az ábrázolt kivitelnél a 32 megvastagított szakasz a 31 rúd tengelyirányából nézve egy 33 furattal van ellátva, amely egy menettel van ellátva, és a 31 rúd vagy annak legalább a végrésze szintén el van látva egy ugyanolyan menetemelkedésű menettel, és a 33 furat menetének az átmérője a 31 rúd menetének felel meg. A 32 megvastagított szakasz külső felülete egy hatszögű csavaranya formájú lehet úgy, hogy illeszkedik olyan szerszámokhoz, amelyek segítségével a 31 rudat fel lehet csavarozni. A 30 összekötő elemnek a hosszúsága alapvetően egyenlő az 1 építőelem magasságával plusz a következő 30 összekötő elem 32 megvastagított szakaszába benyúló menetes részek hosszúságával. A 31 rúd átmérője valamivel kisebb a 10 vagy 11 nyílások átmérőjénél, úgyhogy a rudat a 10 vagy 11 nyílásokon keresztül bizonyos játékkal lehet beilleszteni.

Két 1 építőelem összekapcsolásához, amelyek a fentiekben leírtak szerint egymás fölé vannak helyezve, egy 31 rudat helyezünk be az elsőként említett

I építőelem alatt elhelyezkedő építőelem 10 vagy

II nyílásával egy vonalba állított 10 vagy 11 nyílásán keresztül úgy, hogy a 32 megvastagított szakasz a felső résznél kinyúlik. Feltételezve, hogy az alsó 1 építőelem 10 vagy 11 nyílásában egy ilyen 30 összekötő elem már be van helyezve, a most behelyezett 31 rudat az alsó 30 összekötő elemben lévő menetbe be lehet csavarozni. Az 1 építőelem és a 30 összekötő elem méreteinek megfelelő megválasztásával a 31 rudat olyan mértékben lehet becsavarozni, hogy az utoljára felhelyezett 1 építőelemet a saját 30 összekötő elemének a 32 megvastagított szakasza és az alsó 1B építőelem felső 2 felülete közé szorítjuk be. Megfelelő szerszám használatával ennek a szorításnak az erejét egy meghatározott értékre, például egy 3000 N nagyságú erőre lehet beállítani, úgyhogy az összetétel az érintkező 2, 3 felületekre merőleges irányban elegendő előfeszítést és a 2, 3 felületek mentén elegendő súrlódást kap, hogy megfeleljen minden keresztirányú feszültségnek, hajlítási feszültségnek és helyi feszültségnek (eltekintve az egyes építőelemek egymásra helyezéséből származó nyomástól), amint az várható volt.

A 3. ábrán azt szemléltettük vázlatos formában, hogyan van összekapcsolva egymással több 1 építőelem a 30 összekötő elemek segítségével. Ezen rajz alapján világossá válik, hogyan hozhatunk létre egy olyan falat, amelyben az összes 1 építőelem ugyanakkora erővel van egymáshoz nyomva. Mérések azt mutatták, hogy alapvetően 1000 N nagyságú erő elegendő ahhoz, hogy az oldalirányú erőknek kellően ellenálló falat kapjunk. Ennek ellenére előnyösen nagyobb nyomóerőket alkalmazunk az 1 építőelemek között, például 3000 N nagyságú erőket. Ilyen módon egy erős és biztonságos falat kaphatunk. A rögzítéssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az 1 építőelemek legalsó rétegét az alaphoz a 30 összekötő elemek segítségével lehet rögzíteni, amely alapot azt megelőzően készítettük el, mielőtt a falat felhúzzuk, és az alapot a 31 rudak alsó végeit magukba fogadó, menettel ellátott üreges elemekkel látjuk el. Szükség esetén a legalsó réteg 31 rúdjai a szabványos rúdhosszúságoknál hosszabbak lehetnek.

Abban az esetben, amikor a 32 megvastagított szakasz magassága kisebb a 12 vagy 13 váll magasságánál, a 32 megvastagított szakasz teljes egészében a 12 vagy 13 váll belsejébe esik, és az 1 építőelemek alsó 3 felületénél lévő 14 és 15 vállakat el lehet hagyni. Tekintettel azonban a következő felhelyezendő 1 építőelem elhelyezésére, előnyös, ha a 32 megvastagított szakasz valamennyivel a felső 2 felület fölé nyúlik ki.

A fentiekben leírt kiviteli alakban problémák léphetnek fel akkor, ha az egyik 31 rúd eltörik, és ezáltal a törés felett a falmagasság teljes felületén a feszítőerő megszűnik. Ezen a helyzeten úgy lehet javítani, hogy minden egyes 1 építőelemet legalább részben hozzáerősítjük a fölötte elhelyezett 1 építőelemhez vagy elemekhez. Hogy ezt hogyan valósíthatjuk meg, azt az 5. és 6. ábrákra való hivatkozással írjuk le.

Az 5. és 6. ábrán bemutatott rendszer lényegében azonos a 3. és 4. ábrán bemutatott rendszerrel, kivéve, hogy ebben egy 35 deformálódó elem van behelyezve a 32 megvastagított szakasz és a 15 kivágás 19 válla közé. A bemutatott kiviteli változatban a 35 deformálódó elem egy csonka kúp alakú gyűrű. A 35 deformálódó elem méretei és anyaga úgy van megválasztva, hogy a 35 deformálódó elem egy meghatározott erő, például 1000 N hatására nem rugalmasan, tartósan deformálódik. Belátható, hogy a találmány nem korlátozódik a 35 deformálódó elem ábrázolt kiviteli alakjára, más típusú deformálódó elemeket is lehet alkalmazni. Alapjában a 35 deformálódó elem működésének olyannak kell lennie, hogy egy előre meghatározott erő hatására egy állandó, nem visszafordítható alakváltozás jöjjön létre, és ennek az erőnek lényegesen kisebbnek kell lennie, mint annak az erőnek, amellyel az egymás fölé helyezett 1 építőelemeket egymáshoz kell nyomni.

A 35 deformálódó elem méretei úgy vannak megválasztva, hogy az vízszintes irányban tökéletesen beilleszkedjen a 12, 13, 14 és 15 kivágások belső terébe. A függőleges irányú méretnek a deformálatlan állapotban akkorának kell lennie, hogy a 32 megvastagított szakasz magasságának és a 35 deformálódó elem magasságának az összege nagyobb legyen, mint a 12 és 14 vagy a 13 és 15 kivágások magasságainak az összege. Ha ezek a feltételek teljesülnek, a következő funkciót érjük el.

Feltételezzük, hogy az építőrendszer már több rétegből ki van alakítva. Mielőtt egy új 1 építőelemet he4

HU 224 183 Β1 lyezünk közvetlenül az elsőként elhelyezett 1 építőelem fölé oly módon, hogy annak 10 és 11 nyílásait az első 1 építőelem 10 és 11 nyílásaival egy vonalba állítjuk be, egy 35 deformálódó elemet helyezünk minden egyes 32 megvastagított szakaszra, amelyet ennél az új 1 építőelemnél fogunk használni összekapcsolási célokra. Miután az 1 építőelemet a helyére raktuk, a 30 összekötő elemeket behelyezzük a 10 és 11 nyílásokon keresztül, amelyek a már rendelkezésre álló 35 deformálódó elemen keresztül nyúlnak egészen a 32 megvastagított szakaszokban lévő 33 furatok felső végéig. Amikor ezt követően a 30 összekötő elemet belecsavarozzuk a 33 furatba, ennek a 30 összekötő elemnek a 32 megvastagított szakaszát érintkezésbe hozzuk a 16 vagy 17 vállal. Ha ettől a pillanattól kezdve a 30 összekötő elemet tovább csavarjuk, akkor ennek hatására az 1 építőelem az alsó 1 építőelem irányába fog nyomódni. A méreteket figyelembe véve, mint azt a fentiekben elmagyaráztuk, ez az első helyen azt jelenti, hogy érintkezést hozunk létre a 35 deformálódó elem és a 18 vagy 19 váll között. Amint a nyomás elér egy meghatározott értéket, például 1000 N-t, a 35 deformálódó elem elkezd deformálódni, amíg a felső 1 építőelem alsó 3 felülete hozzá nem ér az alsó 1 építőelem felső 2 felületéhez. A 30 összekötő elemet tovább csavarva a két 2 és 3 felület egymáshoz nyomódik, amíg a kívánt összenyomó erőt, például 3000 N-t el nem érjük. Ettől a pillanattól kezdve a 35 deformálódó elem deformálódik és bepréselődik egyrészt a 18 vagy 19 vállak, másrészt a 30 összekötő elem 32 megvastagított szakasza közé. Ezáltal a 35 deformálódó elem 1000 N erővel nyomódik hozzá a 18 vagy 19 vállhoz.

Ilyen módon elérjük, hogy minden egyes 30 összekötő elem saját magától rögzítődik és hogy több, egymásra helyezett 1 építőelem magassága mentén az erő nem adódik át teljesen az alsó 30 összekötő elemre. Ha most bármilyen okból az egyik 30 összekötő elem eltörik, vagy már nem képes a feszültséget lefelé átvinni, a szükséges feszítőerő több rétegben elegendő mértékben kialakul ahhoz, hogy biztosítsa a rendszer megkívánt rögzítését. Tekintettel a nagyszámú 30 összekötő elemre, amelyek például a találmány szerinti rendszer segítségével készített falban jelen vannak, egy függőleges 30 összekötő elemben fellépő szakadás esetében a következmények csak arra az adott helyre korlátozódnak, és nem tudnak kiterjedni a fal teljes magasságára.

Számos esetben kívánatos lehet, hogy egy, a találmány szerinti építőrendszer segítségével felépített fal oldalirányú szilárdságát növeljük. Ez az eset magas falak esetében állhat elő, vagy pedig akkor, amikor egy üreges fallal rendelkező szerkezetben a belső falakat a külső falakkal kell összekötni. Ezekben az esetekben a 7. és 8. ábrákon látható 1 építőelemeket lehet alkalmazni.

A 7. és 8. ábrán látható 39 építőelem lényegében azonos az 1. ábrán ábrázolt 1 építőelemmel, kivéve azt a tényt, hogy a felső és alsó 2, illetve 3 felületek félkör vagy U keresztmetszetű vájatokkal vannak ellátva. A 40, 41, 42, 43, 44 és 45 vájatok a felső 2 felület és a

4, 5, 6 és 7 oldalfalak közötti élektől a felső 2 felületben lévő 12 és 13 kivágásokig érnek. Lehetséges az is, hogy a 40 és 41,42 és 44, valamint a 43 és 45 vájatok egymás meghosszabbításai legyenek, és egymásba nyúljanak. Ugyanilyen módon az alsó 3 felület is el van látva 50, 51, 52, 53, 54 és 55 vájatokkal, amelyek az alsó 3 felület és a 4, 5, 6, és 7 oldalfalak közötti élektől indulnak. Az ábrázolt kivitelnél a 40, 41, 42, 43, 44, 45 és 50, 51, 52, 53, 54, 55 vájatok egy menettel vannak ellátva. A 40, 41, 42, 43, 44, 45 és 50, 51, 52, 53, 54, 55 vájatok elhelyezése úgy van megválasztva, hogy amikor két 39 építőelemet egymás fölé helyezünk oly módon, hogy azok 10 és 11 nyílásai egy vonalban legyenek, akkor a felső 1 építőelem alsó felületében kialakított legalább egy 50, 51, 52, 53, 54, 55 vájat közvetlenül az alsó 1 építőelem felső 2 felületében lévő 40, 41,42, 43, 44, 45 vájattal szemben helyezkedik el úgy, hogy úgy tűnik, mintha azokban egy menetes furat lenne kialakítva. A szomszédos 1 építőelemeket ezekkel a furatokkal egy vonalban elhelyezett megfelelő furatokkal lehet ellátni.

Az oldalirányú összeerősítés a következőképpen történik. A fal állítása során két 39 építőelemet helyezünk el egymás mellett oly módon, hogy azok felső 2 felülete azonos magasságban legyen, és a 41 vájat egy vonalban helyezkedjen el a szomszédos 39 építőelem 40 vájatával. Ilyen módon a két szomszédos 39 építőelem közös felső felületében egy közel közös vájatot alakítunk ki. Ebbe a vájatba egy menettel ellátott rudat lehet behelyezni oly módon, hogy az a 41 és a 40 vájatok meneteivel együttműködik. A 39 építőelemek következő rétegének a felhelyezése ezután úgy történik, hogy az 50 vagy 51 vájatok közül legalább az egyik illeszkedik a menetes rúdra, amely a 41 és 40 vájatokba van behelyezve oly módon, hogy a rudat teljesen körülzárja, és a két szomszédos 39 építőelem között egy oldalirányú összekapcsolás jön létre. Nincs szükség arra, hogy a 39 építőelemek közvetlenül érintkezzenek egymással. Lehetséges az, hogy két olyan fal, amelyek egy üreges falat képeznek, oldalirányban vannak egymással összeerősítve. Továbbá, ez a megoldás megadja azt a szabadságot, hogy a magasság irányában az oldalirányú összekapcsolások számát a körülményektől függően állapítsuk meg, például úgy, hogy a kritikus szinteken minden egyes rétegben kialakítunk oldalirányú összeerősítést, a kevésbé kritikus szinteken pedig csak meghatározott rétegekben.

Továbbá az is lehetséges, hogy a fentiekben leírt menetes rudas rendszertől eltérő oldalirányú összekapcsolást alkalmazzunk. így lehetséges például az, hogy olyan 40, 41,42, 43, 44, 45 és 50, 51,52, 53, 54, 55 vájatokat használjunk, amelyekben a felső 2 felület és az alsó 3 felület és a 4, 5, 6 és 7 oldalfalak között a szélektől meghatározott távolságban kivágásokat alakítunk ki, amelyek a 40, 41, 42, 43, 44, 45; 50, 51, 52, 53, 54, 55 vájatok keresztmetszeténél nagyobb méretűek. Az összeerősítés rudak segítségével történhet, amelyek mindkét végüknél el vannak látva megfelelően kialakított megvastagított szakaszokkal. A legegyszerűbb kiviteli változatban ezt úgy érhetjük el, hogy mind5

HU 224 183 Β1 egyik 40, 41, 42, 43, 44, 45 és 50, 51, 52, 53, 54, 55 vájatban a 4, 5, 6, és 7 oldalfalaktól meghatározott távolságban egy furatot, keresztirányú lyukat vagy más kibővített lyukat alakítunk ki a felső 2 felület vagy az alsó 3 felület felszínére merőlegesen. Az összeerősítő elemek egy olyan rudat tartalmazhatnak, amelynek két végrésze 90°-os szögben meg van hajlítva. Ha egy ilyen kivitelt választunk, elegendő lehet csupán a felső felületben vagy az alsó felületben kialakítani egy kivágást. Ugyanilyen módon a felső és az alsó 2 és 3 felületekben szimmetrikusan kialakított két menetes vájat segítségével kialakított menetes furatot helyettesíteni lehet aszimmetrikus alakú, vájatszerű lyukakkal. Ezt egy U alakú vájat segítségével lehet megvalósítani, amelybe egy menetes rudat teljesen bele lehet helyezni és rögzíteni, és amelyet a többi építőelem teljesen sík felülete zár le. Egy menetes rudat, egy meghajlított vashuzalból készült távolságtartó rúddal ellentétben, az építőelemek szétszerelése nélkül lehet behelyezni és eltávolítani.

A 9. és 10. ábrán a találmány szerinti építőrendszer egy harmadik kiviteli változatát mutatjuk be. Ez a kiviteli változat a fentiekben leírt kiviteli változatoktól abban különbözik, hogy az összekötő elem több részből van kialakítva, és a deformálódó elem alakja is eltérő. Ugyanakkor az építőelemekben lévő nyílások alakját átvettük az előző kiviteli változatokból.

A 9. és 10. ábrán szemléltetett 101A és 101B építőelemekben lévő 115 és 112 kivágások megfelelnek a

3. és 4. ábra 1A és 1B építőelemeiben lévő 15 és 12 kivágásoknak. A 115 kivágás egy kúpos 160 külső részből, egy hengeres 161 közbenső részből és egy kúpos 119 alsó részből áll, amely megfelel a 2. ábrán látható 19 vállnak. Ugyanilyen módon a 112 kivágás egy

170 külső részből, egy 171 közbenső részből és a 116 alsó részből van kialakítva.

Az összekötő elem egy 131 rúdból áll, amely legalább a végei közelében menettel van ellátva. A 131 rúd hosszúsága lényegében megfelel a 101 építőelem magasságának. Az összekötő elem továbbá egy 180 csavaranyát tartalmaz, amelynek magassága valamivel kisebb, mint a112ésa115 kivágások mélységeinek az összege. A 180 csavaranya belső menetei félúton egy ütközővel vagy hasonlóval vannak ellátva, és ezzel megakadályozzuk azt, hogy a 131 rúd menetes végét tovább lehessen becsavarni a 180 csavaranyába. Egy 181 deformálódó elem egy gyűrűből áll, amelynek középső nyílásának átmérője lényegében megfelel a 131 rúd külső átmérőjének, és egy, a nyílás körül kialakított felálló 182 pereme van, amely úgy van kialakítva, hogy a gyűrűt a 131 rúd menetes vége fölé lehet csúsztatni egy kis összeszorító erővel. A gyűrű külső átmérője lényegében egyenlő a115és112 kivágások hengeres 161 közbenső részének, illetve

171 közbenső részének az átmérőjével. Továbbá egy kúpos 184 zárógyűrűt alkalmazunk, amely a 119 alsó rész és a 116 alsó rész kúpos alakjához nagyjából illeszkedik.

Ahhoz, hogy ennek a kiviteli alaknak a működését ismertessük, a kiindulási pont a 9. ábrán látható helyzet, amelyben feltételezzük, hogy a 101B építőelem a 131 rúddal, a 180 csavaranyával és a 184 zárógyűrűvel az alatta elhelyezett építőelemhez van nyomva. A következő építőelem elhelyezéséhez a 131 rudakat annak 110 és 111 nyílásaiba helyezzük be, miközben ugyanakkor a 131 rudak alsó végei fölé egy gyűrű alakú 181 deformálódó elemet, a fölső végei fölé pedig egy 184 zárógyűrűt helyezünk, és a 180 csavaranyát lazán rácsavarjuk a felső végre. Ily módon az összekötő elemek az építőelem elhelyezése és mozgatása során a helyükön maradnak. Ha szükséges, az építőelemet már a gyártása során ilyen módon lehet előállítani és ebben a formában szállítani. Ezt követően a 101A építőelemet a 101B építőelem tetejére helyezzük oly módon, hogy a 131 rúd alsó végét be lehet csavarni a 101B építőelemhez tartozó 180 csavaranyába. A 180 csavaranyát egy ahhoz illeszkedő megfelelő szerszám segítségével rá lehet csavarni a 101A építőelem 131 rúdjára. A 180 csavaranyát kezdetben tovább csavarjuk a fölső végen, egészen addig, amíg az eléri a belső ütközőt, ami után a 131 rúd elkezd a 180 csavaranyával együtt forogni. A további forgatás során a 184 zárógyűrű hozzá fog érni a 116 alsó részhez. Ilyen módon elérjük, hogy a 131 rúd a 110 nyílás belsejében központosán helyezkedik el. Ha továbbcsavarjuk a 180 csavaranyát és a 131 rudat, a 180 csavaranya felső vége hozzá fog nyomódni a 181 deformálódó elemhez. Miután elértünk egy előre meghatározott nyomóerőt, például 1000 N-t, a 181 deformálódó elem deformálódni fog oly módon, hogy az véglegesen beszorul a

180 csavaranya és a 119 kúpos alsó rész közé. Ezzel egyidejűleg a 101A építőelemet hozzányomjuk a 101B építőelemhez, amíg a nyomóerő elér egy például 3000 N értéket. A 180 csavaranya és a 131 rúd továbbforgatása ezzel le van állítva. A 10. ábra szemlélteti, hogy a 184 zárógyűrűből, 180 csavaranyából és

181 deformálódó elemből álló kombináció hogyan helyezkedik el azután, hogy a 180 csavaranyának és a 131 rúdnak a becsavarását befejeztük.

Látható tehát, hogy ilyen módon az építőelemek összeerősítését úgy értük el, ami gyakorlatilag megfelel az 5. és 6. ábrával kapcsolatban leírt rendszernek. A harmadik kiviteli változat előnye az, hogy az összekötő elemek kizárólag olyan részekből vannak kialakítva, amelyek kereskedelmi forgalomban kaphatóak, és ebből következik, hogy ezeket nem kell speciális módon gyártani. Ez jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.

Belátható, hogy a találmány nem korlátozódik a fentiekben leírt és a rajzon ábrázolt kiviteli változatokra, azokon számos módosítást lehet végrehajtani anélkül, hogy a találmány gondolati körétől és a mellékelt igénypontokban megfogalmazott oltalmi körtől eltérnénk.

Claims (9)

1. Építőrendszer, amely egyedi építőelemeket tartalmaz, mindegyik építőelemnek egy felső és egy alsó felülete van, amelyek egymással párhuzamosak, és mindegyik építőelemnek legalább egy, a felső felülettől

HU 224 183 Β1 az alsó felületig nyúló nyílása van, az építőelemek olyan alakúak, hogy egymás tetejére helyezhetők oly módon, hogy a különböző építőelemek nyílásai egymással egy vonalban helyezkednek el, és amelyben minden egyes nyílásba egy összekötő elem helyezhető be, ami által egy első, ahhoz tartozó építőelem hozzányomható egy második, közvetlenül az első építőelem alatt elhelyezkedő építőelemhez, és az első építőelem összekötő eleme a második építőelemhez tartozó összekötő elemmel köthető össze, azzal jellemezve, hogy az első építőelem (1A, 39,101 A) alsó felülete (3) és a második építőelem (39, 101B) összekötő eleme (30) közé egy deformálódó elem (35, 181) van behelyezve, amely egy első, meghatározott erő hatására deformálódik, és ezáltal feszültséget kelt az első építőelem (1A, 39,101 A) összekötő elemében (30), és hogy minden egyes első építőelem (1 A, 39, 101 A) egy második, előre meghatározott erővel van hozzányomva egy második építőelemhez (1B, 39, 101B).

2. Az 1. igénypont szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy az összekötő elem (30) egy rudat (31) tartalmaz, amely egyik végével, az alsó végével a közvetlenül alatta lévő építőelemhez (1B) erősíthető hozzá, a másik vége, a felső vége pedig egy, az építőelem (1 A) felső felületéhez (2) hozzányomódó, megvastagított szakasszal (32) van ellátva.

3. A 2. igénypont szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy a rúdnak (31) legalább az alsó vége menettel van ellátva.

4. A 3. igénypont szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy minden egyes rúd (31) felső vége egy megvastagított szakasszal (32) van ellátva, amelyben menetes furat (33) található, amely egy fölé helyezett építőelem (1 A) menetes rúdjának (31) az alsó végét fogadja be.

5. A 4. igénypont szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy az építőelemben (1) lévő minden egyes nyílás (10, 11) a felső felület (2) és/vagy az alsó felület (3) közelében egy, a rúd (31) felső végének megvastagított szakaszát (32) befogadó kivágással (12, 13; 14, 15) van ellátva.

6. Az 5. igénypont szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy a felső és/vagy az alsó felületben (2, 3) lévő kivágás (12, 13; 14, 15) helyzete-a megvastagított szakasz (32) révén az építőelemeknek (1) egymáshoz viszonyított pontos elhelyezését megvalósító pontossággal van meghatározva.

7. A 2-6. igénypontok bármelyike szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy a megvastagított szakasz (32) és az összekötő elem (30) egyetlen egységet képeznek.

8. Az 1. igénypont szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy a deformálódó elem (181) egy kúpos testtel rendelkező gyűrű.

9. Az 1-8. igénypontok bármelyike szerinti építőrendszer, azzal jellemezve, hogy a felső és/vagy az alsó felületben (2, 3) az elem (39) oldalfalaiban (4, 5, 6, 7) végződő vájatok (40, 41, 42, 43, 44, 45; 50, 51, 52, 53, 54, 55) vannak kialakítva, amely vájatokbán (40, 41, 42, 43, 44, 45; 50, 51,52, 53, 54, 55) menetek vannak kialakítva, és hogy a szomszédos építőelemek (39) megfelelő vájataiba (40, 41,42, 43, 44, 45; 50, 51, 52, 53, 54, 55) menetes rudak helyezhetők be, oldalirányú összekötések létrehozása céljából.