HU221006B1

HU221006B1 - Eljárás thymosin és/vagy thymosin-fragmentumot tartalmazó, hepatitisz C kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmény előállítására

Info

Publication number: HU221006B1
Application number: HU9400758A
Authority: HU
Inventors: Paul Chretian; Milton Mutchnick; Kenneth E. Sherman
Original assignee: Sciclone Pharmaceuticals Inc.
Priority date: 1991-09-13
Filing date: 1992-09-08
Publication date: 2002-07-29
Also published as: DK0603305T3; MX9205240A; ZA926964B; KR100254082B1; DE69219782D1; US20070218033A1; RU2104010C1; EP0603305A1; AU2644792A; CZ55194A3; DE69219782T2; SG64897A1; CA2119006C; FI941133A; HUT75166A; JP3228512B2; GR3024025T3; ATE152914T1; EP0603305B1; RO111991B1

Description

A találmány tárgya eljárás thymosin és/vagy thymosinfragmentumot tartalmazó gyógyászati készítmény előállítására.

A hepatitisz C-vírust (HCV), amely a transzíuziót követően szerzett hepatitisz többségében a vélelmezett kórokozó anyag, nemrégiben egy új szerológiai vizsgálattal határozták meg [Kuo G. és munkatársai, Science, 244, 362-4. (1989)}. A rendelkezésre álló véradók minőségének javítása és az adott vér újabban beiktatott vizsgálata ellenére a transzíuziót kapó személyek között az akut fertőzés jelenlegi becsült előfordulása 5% és 10% között van [Altér H. J. a Zuckerman, A. J. szerkesztésében megjelent Viral Hepatitis and Liver Disease című munkában (Allén K. Liss, New York, 1988), 537-542. oldal]. Az akut HCV a fertőzött [a nem A, nem B hepatitiszes (NANB) betegek körülbelül 90%-át képviselő] betegek legalább 50%-ában krónikus hepatitisz, és ezen csoportba tartozók legalább 20%-ában cirrózis alakul ki. így a 3 millió személy közül, akik az Amerikai Egyesült Államokban évente vérátömlesztést kapnak, legalább 150 000-ben akut hepatitisz C fejlődik ki. Ezen személyek közül legalább 75 000-ben alakul ki krónikus hepatitisz C, és ezenbelül több mint 15 000-ben cirrózis. A poszttranszfuziós hepatitiszes betegek körülbelül 90%-a pozitív a HCVantitestre [Davis G. L. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 322, 1501-1506. (1989)]. A szórványos NANB hepatitiszes betegek (speciális rizikófaktor nélkül) szintén nagyon valószínűen rendelkeznek anti-HCV-antitesttel [Kuo és munkatársai (1989) fentebb idézett munkája]. Noha a hepatitisz C-t megkapó betegek legtöbbjénél a betegség nem mutat klinikai tüneteket vagy enyhe lefolyású, megközelítőleg 50%-uk esetében krónikus betegállapot alakul ki, amelyet ingadozó szérumtranszamináz-abnormalitások és biopsziás vizsgálat alapján a máj gyulladásos károsodásai jellemeznek. Becslések szerint a cirrózis ezen csoport tagjainak akár 20%-ában is kifejlődik [Koretz R. L. és munkatársai, Gastroenterology, 88, 1251-1254. (1985)].

Az utóbbi években azzal a céllal, hogy a HCV-vel kapcsolatos betegségek kifejlődését megállítsák vagy lassítsák, különféle gyógyszereket próbáltak ki. Az aciklovir és a kortikoszteroidok, amelyek az autoimmun krónikus aktív hepatitisz esetében jótékony hatást fejtenek ki, ez esetben hatástalanok [Pappas S. C., J. Med. Virol., 75, 1-9. (1985); Stokes P. és munkatársai, Gastroenterology, 92, 1783. (kivonat) (1987)].

Napjainkban az alfa-interferon (IFA) tűnik a legbiztatóbb szemek, bár nem feltétlenül a végső megoldásnak [Hoofnagle J. H. és munkatársai a Viral Hepatitis: 1981 International Symposium, Philapdelphia, Franklin Institute Press által kiadott anyagában, 1982, 573-583. oldal; Hoofnagle J. H. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 315, 1575-1578. (1986); Thomson J., Láncét, 1, 539-541. (1987); Kiyosawa K. és munkatársai, a Zuckerman A. által szerkesztett Viral Hepatitis and Liver Disease című munkában, Allén K. Liss, New York, 1983. 895-897. oldal; Hoofnagle J. H. és munkatársai, Sem. Liver Dis., 9, 259-263. (1986)].

Az interferonok gazdafehérjék, amelyek a vírusos fertőzések, valamint más antigének által okozott inger hatására termelődnek. Az interferonokat a termelősejtek és antigenitásuk alapján csoportosítják. Az alfa-interferont limfoblasztoid sejtek, a béta-interferont fibroblasztok és a gamma-interferont T-sejtek hozzák létre. Az antigénes szerkezeti jellemzők alapján minden csoportban további altípusok különböztethetők meg. Mindegyik csoportnak kifejlesztették a rekombináns formáját, ezek a kereskedelemben kaphatók. Hoofnagle és munkatársai 1986-ban számoltak be [Hoofnagle J. H. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 315, 1575-1578. (1986)} egy kísérletsorozatról, amelynek során 10 jól jellemzett poszttranszfuziós NANB hepatitiszes beteget IF A-val kezeltek. Ebben a vizsgálatban 10-ből 8 beteg esetében javult a szérum alanintranszamináz (ALT)-szintje a kezelés kezdetétől számított 1 hónapon belül. Az IF A-val a kezelés úgy történt, hogy 7 betegnek 5 millió egység/nap (5 MU/nap) és 3 betegnek 1 millió egység/nap (1 MU/nap) dózist adtak. Minden egyén esetében a dózist folyamatosan napi 1 millió egységre csökkentették, majd végül másod- vagy harmadnaponkénti adagolási rendre tértek át. Három beteg esetében, akiknél a kezelést követően májbiopsziás vizsgálatot végeztek, a minta a májkapugyulladás és a parenchiás hepatocisztikus nekrózisveszteség mértékében jelentős javulást mutatott. Az 5 MU/nap dózis alkalmazásakor a mellékhatások gyakoriak voltak, az 1 MU/nap dózis esetében mellékhatás gyakorlatilag nem volt észlelhető.

Nemrégiben a rekombináns humán alfa-interferon hatásának vizsgálatát véletlenszerű, kettősen vak, placebóval ellenőrzött kísérletben jól dokumentált krónikus HCV-fertőzéses betegekkel végezték el [Di Bisceglie, A. M. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 321, 1506-1510. (1989)]. 41 beteget vontak be a kísérletbe, akik közül 37-nél később HCV-antitestet találtak. 21 beteg 2 MU alfa-interferont kapott szubkután heti 3 alkalommal, 6 hónapon át, 20 beteg pedig placebót. Az interferonnal kezelt betegeknél az átlagos szérum ALT és a máj hisztológiai jellemzői jelentősen javultak, a placebóval kezeiteknél nem változtak. 10 interferonnal kezelt beteg (48%) teljes választ adott, amit az átlagos szérum ALT-értéknek a normális tartománytól való eltéréseként határoztunk meg a kezelés alatt; három másik esetében az átlagos ALT több mint 50%-kal csökkent. A kezelés befejezése után azonban a szérum ALT általában visszaállt a kezelés előtti szintre: az interferonnal való gyógykezelés megszakítása után

6-12 hónappal csak két betegnél (10%) mutatkoztak még mindig normális értékek. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az alfa-interferonnal végzett kezelés jótékony hatású a krónikus hepatitisz C esetében a betegség aktivitásának csökkentését illetően; azonban ezek az előnyös válaszok gyakran átmenetiek, és ismert az is, hogy mellékhatások lépnek fel.

Egy másik, kiteijedtebb vizsgálatban 166 betegben kezeltek vagy nem kezeltek krónikus hepatitisz C-t (NANB hepatitisz) 3 MU vagy 1 MU rekombináns humán alfa-interferonnal heti 3 alkalommal, 24 héten át.

HU 221 006 Bl

A 3 MU interferont kapó 26 beteg közül 22 (85%) esetében, az 1 MU interferont kapó 16 beteg közül pedig 9 (56%) esetében a szérum ALT-szint teljesen normálissá vált. A 3 MU interferonnal kezelt betegeknél a lobuláris és periportális gyulladás csökkenése miatt hisztológiai javulás volt tapasztalható. A kezelés befejezését követő 6 hónapon belül a 3 MU dózissal kezelt betegek 51 %-ában és az 1 MU dózissal kezelt betegek 44%ában a betegség kiújult [Davis G. L. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 321, 1501-1506 (1989)]. Ezek a szerzők azt állapították meg, hogy egy 24 hetes interferonos gyógykezelés hatásos a betegség aktivitásának ellenőrzésében sok hepatitisz C-ben szenvedő betegnél, azonban a kezelés megszüntetése után a visszaesés gyakori.

Újabban egy sokcentrumú véletlenszerű kontrollvizsgálatról számoltak be Marcellin P. és munkatársai [Hepatology, 13, 393-397. (1991)], amelyben rekombináns humán alfainterferonnal kezeltek krónikus NANB hepatitiszes betegeket. A résztvevőket találomra osztották a kezeletlen vagy az 1 vagy 3 MU alfa-interferon dózissal heti 3 alkalommal, 24 héten át kezelt csoportba. 45 beteg (75%) volt pozitív HCV-antitestre. A 24 hetes kezelési időszakban az átlagos ALT-szintek mindkét kezelt csoportban csökkentek, de a csökkenés statisztikusan szignifikáns csak a 3 MU dózissal kezelt csoportban volt. A 24. hét végén azonban a normális ALT-szintet mutató betegek aránya hasonló volt a 3 MU dózist kapó csoportban (39%) és az 1 MU dózist kapó csoportban (45%), és mindkét esetben szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban (0%). Az ismételten vett májbiopsziás minták a nagyobb dózisú csoportban szignifikáns csökkenést mutattak a hisztológiai változások súlyosságában, de az alacsonyabb dózissal kezelt vagy kezeletlen csoportban nem. Azonban a kezelés után az átlagos ALT-szintek mindkét kezelt csoportban emelkedtek. A normális ALT-szinttel rendelkező betegek megoszlása 48 hét után 28% volt a 3 MU dózissal kezelt csoportban és 20% az 1 MU dózissal kezekben. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a 24 héten át heti 3 alkalommal adott alfa-interferon 3 MU dózisa felülmúlja az 1 MU dózist a szérum ALT-szintek és a máj hisztológiai elváltozása javulásának kiváltásában. A betegség azonban megközelítőleg a javulást mutatók 50%-ában kiújult az interferonos kezelés megszüntetése után. Az alfa-interferonra adott válasz nem volt összefüggésbe hozható a fertőzés forrásával vagy a beteg szérumában az antiHCV-antitesttiter jelenlétével vagy távollétével.

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy míg az alfa-interferon a HCV-fertőzés lefolyására jótékony hatással van, ez a hatás gyakran csak átmeneti jelleggel bír. Ezért új eljárásokra van szükség a hepatitisz C-vírus betegre gyakorolt hatásának megszűntetéséhez.

A polipeptid immunmódosítók egy másik csoportja a csecsemőmirigyből származik, ezek a thymosinok, amelyekről kimutatták, hogy limfocitákban érési eseményeket váltanak ki, fokozzák a T-sejt-fünkciót, és elősegítik az immundefekt helyreállítását [Low T. L. K. és munkatársai, „Thymosins; Structure, Function and Therapeutic Application”, Thymus, 6, 27-42. (1984)].

Az 5-ös thymosinfrakció (TF-5), amelyet eredetileg Goldstein és munkatársai írtak le [Proc. Nat’l Acad. Sci. (USA), 69, 1800-1803. (1972)], egy részlegesen tisztított marhathymus-extraktum, amely legalább 40 peptidkomponenst tartalmaz, amelyek közül 20-at homogén vagy közel homogén állapotig tisztítottak; körülbelül 0,6% thymosin-alfa-1 (THNaJ komponenst tartalmaz (lásd Low fenti, 1984-es közleményét).

A THNa_ret először a TF-5-ből különítették el, majd meghatározták a szekvenciáját és kémiailag szintetizálták [Wetzel R. és munkatársai, Biochemistry, 19, 6096-6104. (1980)]. A THNai szekvenciája egérben, borjúban és emberben nagyon homológ. 28 aminosavból álló polipeptid, amelynek molekulatömege 3100, és minőségileg a TF-5-höz hasonlóan módosítja az immunrendszert [Low T. L. K. és munkatársai, J. Bioi. Chem., 254, 981-986. (1979)]. A THNa, imrnunológiailag hatékony, többek között serkenti az alfa- és gammainterferon termelését, növeli a makrofágmigrációt gátló faktor termelését, indukálja T-sejt-markerek, többek között IL-2 receptorok kifejezését, és javítja a T-sejt helper sejt aktivitását [Schulof R. S. és munkatársai a The Lymphocyte című monográfiában (Allén J. Liss Inc., New York, 1981,191-215. oldal); Low T. L.

K. és munkatársai, „Thymosins: Structure, Function and Therapeutic Applications” című cikkben, Thymus, 6, 27-43. (1984); Koutab N. M. és munkatársai, Immunopharm., 16, 97-105. (1988)]. Egerekkel végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a THNa! és az interferon szinergetikus hatást fejt ki a természetes ölősejtaktivitásra immunszupressziós egerekben [Favilli C. és munkatársai, Cancer Immunoi. Immunother., 20, 189-192. (1985)]. A TF-5 és THNa! befolyásolhatja az immunszabályozó T-sejt-működést, elősegíti a humán limfociták alfa-interferon-, gamma-interferon- és interleukin-2 termelését, és növeli az interleukin-2 receptor kifejezését [Marshall G. D. és munkatársai, J. Immunoi. 126, 741-744. (1981); Mutchnick M. G. és munkatársai, Clin. Immunoi. Immunopathol., 23, 626-633. (1982); Sztein Μ. B. és munkatársai, Proc. Nat’l Acad. Sci. (USA), 83, 6107-6111. (1986); Serrate S. A. és munkatársai, J. Immunoi. 1939, 2338-2343. (1987); Baxevanis C. N. és munkatársai, Immunopharm., 13, 133-141. (1987); és Svedersky L. P., Eur. J. Immunoi., 12, 244-247. (1982)].

A TF-5 és a THNai immunhiányos vagy rákos betegeken végzett primer vagy járulékos klinikai vizsgálatai arra utalnak, hogy ezek a szerek fokozzák az immunválaszt adó készséget, és erősítenek speciális limfocitafünkciókat. A TF-5 és a tisztított THNai klinikai kipróbálása már évek óta folyik. A kezdeti, rákos vagy immunhiányos állapotú betegekkel végzett vizsgálatok bátorítóak voltak, bár nem meghatározóak [Goldstein A. L. és munkatársai, Transp. Proc., 9, 1141. (1977); Barrett D. J. és munkatársai, J. Pediatr., 97, 61. (1980); és Cohen Μ. H. és munkatársai, J. Amer. Med. Assoc., 241, 1813-1815. (1979)]. Leírták a THNai nem kis sejtes tüdőrákban szenvedő betegekkel végzett randomizált vizsgálatát is. A betegeket THNai 900 mikrogramm/m² dózisával szubkután kezelték két

HU 221 006 Bl héten át heti két alkalommal vagy naponta, és azután egy radioterápiás kezelést követően heti két alkalommal. A THNaj egyetlen mellékhatása oly módon jelentkezett, hogy három beteg az injekció helyén enyhe égést érzett. Ezt a gyógyszer mennyiségének tulajdonították, és lehetséges, hogy a hordozóanyag okozta. A visszaesésmentes továbbélés és az összes továbbélés nagyobb volt mindkét ΤΗΝα,-gyel kezelt csoportban, mint a placebócsoportban; a sugárzás által visszaszorított immunfunkció bizonyos helyreállása is megfigyelhető volt. Ezzel kapcsolatban a T-sejt számában nem volt növekedés [Schulof R. S. és munkatársai, J. Bioi. Response Modifiers, 4,147-148. (1985)].

Újabban idősebb emberekkel végeztek kettősen vak, randomizált vizsgálatokat thymosinokkal az influenzavakcinára adott válasz növelésére [Gravenstein, S. és munkatársai, JAGS, 37, 1-8. (1989)]. A betegek szintetikus ΤΗΝα,-et kaptak szubkután, heti két alkalommal, akkor kezdve a kezelést, amikor az influenzavakcinát kapták. Az oltás után hat héttel azokban a betegekben, akik a gyógyszert kapták, az influenzával szembeni antitest szintje magasabb volt, mint a kontrolokban. Ez a különbség kifejezettebb volt a nagyon időseknél (77-99 évesek esetében). A gyógyszert kapó betegeknél klinikai vagy biokémiai toxicitást nem figyeltek meg.

Néhány előzetes közlemény jelent meg arról, hogy a thymosinok hatásosak lehetnek HCV-től eltérő hepatitiszvírusok által okozott fertőzésekkel szemben. A vírusos hepatitisz egy állat modelljében a mormotahepatitiszvírussal megfertőzött amerikai mormotában a THNa, visszaszorította a vírus DNS-replikációját, de a klinikai paraméterekben nem okozott javulást [Korba Β. E. és munkatársai, Hepatology, 12, Abs. 880. (1990)]. Hepatitisz B-vírussal (HBV) okozott krónikus aktív hepatitisz B-ben szenvedő betegekkel végzett klinikai vizsgálatban 5 beteget egy éven át THNa_rgyel és 2 beteget TF-5-tel kezeltek, ami a szérum ALTértékének jelentős csökkenését okozta; a 7 beteg közül 6 esetében szintén csökkent a szérum HBV DNSszintje, és 6 betegből 5, aki eredetileg pozitív volt a szérum hepatitisz B felületi antigénre (HBsAG), ezt követően megtisztult ettől az antigéntől [Mutchnick M. C. és munkatársai, Hepatology, 10, Abs. 575. (1989)]. Nem említették ezekben a kivonatokban, hogy a thymosinok hatásosak lennének bármilyen más hepatitiszvírussal szemben.

így ³ jelen találmány feladata, hogy emlősökben akut vagy krónikus HCV-fertőzések kezelésére alkalmas készítményeket és eljárásokat biztosítson, amelyekhez a biológiai választ módosító thymosincsalád egy vagy több tagját használjuk fel.

Ezek és más célok nyilvánvalóvá válnak a leírás és a csatolt igénypontok alapján.

A „thymosinok” meghatározás bármely vagy az összes, a csecsemőmirigyben természetesen előforduló, vagy kémiai úton vagy rekombináns módszerrel előállított, immunrendszert potencírozó polipeptidet vagy ezen polipeptidek fragmentumait jelenti. Az „emlős” fogalom körébe bármely emlős egyed, többek között az olyan beteg ember és állat is beletartozik, aki, illetve amely a hepatitisz C által okozott fertőzés kezelését igényli. Az „emlős” és „egyed” meghatározás felcserélhetően használható.

A HCV-fertőzések kezelésére alkalmas thymosinkészítmények a TF-5, a THNa, és ezek fragmentumai, például a C-terminális 4-28 és 15-28, és az Nterminális 1-8, 1-14 és 1-20 fragmentumok. Ezek az Alpha-1 Biomedicals Inc. cégtől (Foster City, California) szerezhetők be.

Az egyedek, például a humán betegek a thymosint szubkután injekció vagy infúzió alakjában megfelelő időközönként, megfelelő időtartamon át kaphatják. A thymosint a hepatitisz C-vírussal fertőzött emlősnek olyan mennyiségben adagoljuk, amely megkönnyíti vagy elősegíti a hepatitisz C-vírus in vivő inaktiválását. Egy thymosin, például a TF-5 immunrendszert potencírozó gyógyászati dózisegysége körülbelül 900 és körülbelül 1200 mg/m² testfelület között változhat valamely gyógyászatilag elfogadható hordozóban. Egy thymosin, például a THNa, vagy egy immunrendszert potencírozó fragmentuma immunrendszert potencírozó mennyiségének gyógyászati dózisegysége körülbelül 900 és körülbelül 1200 mikrogramm/m² testfelület között változhat valamely gyógyászatilag elfogadható hordozóban. A thymosint vagy fragmentumait tartalmazó liofilizált készítményeket, amelyek mannitot és foszfátpuffert tartalmaznak, beadás előtt hígítószerben oldjuk. A thymosinnak a hígítószerben stabilnak kell maradnia legalább hat hónapig tartó hűtőszekrényes tárolás alatt. A thymosinoldatokat célszerűen egy ml-es dózisokban, fiolákban tartjuk. Egyes betegeknek körülbelül 8 fiolára van szükségük egy hónapban.

Egy átlagos humán beteg számára kényelmes adagolási rend a heti két alkalommal, például hétfőn és csütörtökön körülbelül 1500 és körülbelül 1700 mikrogramm közötti mennyiségű THNa, vagy THNa,-fragmentum szubkután injekció formájában való beadása. A dózisok nagysága és a kezelés hosszúsága változtatható, és az egyed thymosinra adott klinikai válasza alapján határozható meg.

A betegség lefolyása és a gyógyszeres kezelésre adott válasz klinikai és laboratóriumi vizsgálatokkal követhető. Mivel ismert, hogy nem szabályozott hepatitisz C esetében emelkedett a szérum alanin-aminotranszferáz (ALT)- és aszpartát-aminotranszferáz (AST)-tartalma, és hogy a kezelésre adott teljes választ általában ezen szérumenzimek, különösen az ALT [Davis G. L. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 321, 1501-1506. (1989)] normalizálódásaként határozzák meg, a thymosinnal való kezelés előrehaladását ezen szakterületen elismert vizsgálattal kényelmesen követhetjük, például egy szekvenciális „multiple” analizátor alkalmazásával.

A HCV-vel szembeni antitestekkel rendelkező egyedek értékelésének egy másik módja [nem minden hepatitisz C-ben szenvedő betegben van kimutatható mennyiségű HCV-antitest - Weiner A. J. és munkatársai, Láncét, 335, 1-3. (1990)] az egyedek szérumának periodikus vizsgálata ezen antitestek titerének megálla4

HU 221 006 Bl pítására. Az anti-HCV-antitesteket a jelenleg hozzáférhető C 100-3 teszttel (Kuo G. és munkatársai, Science, 244, 362-364. (1989)], Elisa-teszttel (Ortho Diagnostic Systems, Raritan, N. J.) vagy egy rekombináns meghatározással (RIBA-1 és RIBA-2, Chiron Corporation, Emeryville, CA) vizsgálhatjuk. Bármelyik alkalmas teszt használható.

Az egyedekben a gyógyszeres kezelésre válaszként adott HCV-replikáció lefutásának követésére a szérummintákban a HCV RNS-mennyiségét mérhetjük, például egy beágyazott polimeráz láncreakciós meghatározással, amely a HCV-genom NS3 és NS4 nem szerkezeti génrégiójából származó primerek két sorozatát alkalmazza [Farci P. és munkatársai, New England Journal of Medicine, 325, 98-104. (1991); Ulrich Ρ. P. és munkatársai, J. Clin. Invest., 86, 1609-1614. (1990)].

További, a kezelés folyamatának követésére alkalmas laboratóriumi teszteket az 1. példában sorolunk fel.

Thymosinterápiát interferonterápiával együtt is lehet alkalmazni, ezáltal a thymosinok immunrendszert potencírozó hatása az interferonok vírusellenes hatásával kombinálható. Emellett a máj hisztológiai vizsgálatára biopsziás mintákat használhatunk az értékelés második fő kritériumaként. Knodell R. G. és munkatársainak [Hepatology, 1, 431-435. (1981)] Hisztológiai Aktivitási Indexe (májkapugyulladás, fokozatos vagy áthidaló nekrózis, lebenykesérülés és fibrózis) módszert ad a betegség aktivitásának értékelésére.

A következő példák csupán a találmány szemléltetésére szolgálnak, és semmi módon nem korlátozzák a találmánynak a leírásban és igénypontokban meghatározott terjedelmét.

1. példa

Injektálható készítmény előállítása ml térfogatú gyógyászati dózisegységet készítünk az 1. táblázatban látható komponensekből.

1. táblázat

Hatóanyag	Mennyiség/ml
thymosin-alfa-1 További komponensek:	0,0016 g
mannit, U. S. P. dibázisos nátrium-foszfát-	0,050 g
heptahidrát, U. S. P. monobázisos nátrium-foszfát-mo-	0,002 g
nohidrát, U. S. P. dibázisos nátrium-foszfát 2 mg/ml oldat monobázisos nátrium-foszfát 0,5 mg/ml oldat injekciós víz, U. S. P.	0,0005 g

A thymosin-al-et (Tal-et) vizsgáltuk krónikus hepatitis C (CHC) gyógyításában olyan betegeken, akik nem kezelhetők interferon-a-val (IFN-nel).

CHC-ben szenvedő tizenhárom beteget tanulmányoztunk, akik nem tűrték az IFN-nel való kezelést, illetve ilyen kezeléssel szemben kontraindikációt mutattak. Valamennyi beteg egyértelműen mutatta a CHC tüneteit legalább egy év óta, a hepatitisz C szérumvírussal (HCV) szemben NRA pozitív volt, és a rendes ALT-szint felső határának kétszeresénél is magasabb ALT-szinteket mutatott. Az összes beteg CHC-vel konzisztens hisztopatológiája nekroinflammációs változásokat mutatott.

Hat beteget, akik közül több korábban hátrányos reakciókat mutatott IFN-re, és akiket egy hat hónapos szünet után felvettünk kezelésre, Τα 1-gyel kezeltünk. Ezeket a betegeket egy terhelő dózis/fenntartó dózis kezelést (1,0 mg dózissal szubkután adagolás egy hét 4 napján keresztül, majd a következő 51 héten át heti két kezelés) követően Τα 1-gyel kezeltünk. Hét további beteg mindenfajta terápiát visszautasított. Ezek közül kettő korábban hátrányos reakciókat mutatott IFNre. Ezt a hét beteget mint nem randomizált kontrollt követtük. A terápiára adott választ a 12 hónapos kezelési időtartam végén PCR-rel mint negatív szérumHCV-RNA-t határoztuk meg az ALT-szint normalizálódása mellett. A fenntartott választ mint megmaradt negatív szérum HCV-RNA-t határoztuk meg rendes ALT-értékekkel a kezelés befejezése után 6 hónappal.

Hat hónapig tartó Tál-terápiás kezelés után a hat beteg közül kettő mutatott választ. A Τα 1-gyel végzett kezelés befejezésekor négy beteg adott választ; közülük három (50%) fenntartott választ mutatott a következő 6 hónapos szünet után. Nem figyeltünk meg káros reakciókat vagy toxicitásra utaló jeleket. A kezelést visszautasító hét beteg egyike sem mutatott HCVRNA-tünetektől való mentességet vagy az ALT-szint normalizálódását.

2. referenciapélda

Hepatitisz C-fertőzés kezelése humán betegekben thymosinokkal és interferonokkal

Krónikus aktív hepatitisz C-ben (CAHC) szenvedő felnőtt beteget találomra négy, körülbelül 40 betegből álló csoportba osztottunk. A válogatási feltételek az alábbiak voltak: (1) a beteg felnőtt korú (legalább 18 éves); (2) a szérum ALT-szintje a kezelést megelőzően legalább 6 hónapon át legalább egy értékkel magasabb, mint a normális szint felső határának kétszerese a vizsgálatot végző laboratóriumban; (3) a beteg HCV-antitestre vonatkozó vizsgálata pozitív két alkalommal és az ellenőrző vizsgálat végzésekor; és (4) a májbiopszia három hónapos kezelésen belül a krónikus aktív hepatitisznek megfelelő kóros állapotot mutatja.

Kizáró feltételek: (1) más antivirális vagy immunvisszaszorító gyógyszer közelmúltban való alkalmazása; (2) hemofília, terhesség vagy HIV-fertőzés, vagy más súlyos betegség, ami megakadályozhatja a kezelés teljes lefolytatását; (3) más májbetegségek, többek között hepatitisz A vagy B, alfa-antitripszin-hiány, Wilson-féle betegség és hemokromatózis nem lehetnek jelen; (4) autoimmun markerek (ANA, ASMA, AMA, Ant-LKMI) nem lehetnek jelen, vagy ha vannak, titerük <1:40; (5) leukocitahiány (<3000); (6) alacsony abszolút neutrofilszám (<1000); (7) alacsony vérlemezkeszám (<75 000);

HU 221 006 BI (8) alacsony Hb-érték (< 11 g/dl); (9) magas bilirubinérték (>4 mg/dl); és (10) alacsony szérumalbumin-érték (3 g/dl).

A négy, találomra összeállított csoportból az első interferont, előnyösen a-2b-t kap 3 millió egység (MU) dózisban, szubkután (SQ) adagolva hétfőn, szerdán és pénteken, míg kedden és szombaton placebót. A második csoport ugyanolyan dózisban és adagolási rendben kap interferont és még thymosint, előnyösen THNa_ret, 900 mikrogramm/m² dózisban, SQ, kedden és szombaton. A harmadik csoport ugyanilyen dózisban és adagolási rendben kap thymosint egyedül. A negyedik csoport kezdetben placebókezelést kap, de a későbbiekben a tagjait találomra három csoportba osztjuk. Az interferonok és a thymosinok lehetnek rekombinánsok is.

A betegek a kezelés megkezdése után körülbelül egy hétig kórházban tartózkodnak, ezalatt a mellékhatásokat figyeljük.

A járóbetegeket kezdetben egyhetes időközönként két hétig, majd kéthetes időközönként két hónapon át, és azután a kezelési idő végéig hónaponként ellenőrizzük. A vizitek alkalmával a következő laboratóriumi vizsgálatokat végezzük el: CBC, vérlemezkeszámlálás, differenciális és ESR, ALT, AST, GGT, lúgos foszfatáz, bilirubin, teljes bilirubin/albumin és HCVantitest. Egy hónapos időközönként a szérum gammaglobulin-, TSH-, ANA- és ASMA-értékeit is meghatározzuk.

A gyógyszer toxicitását a klinikai és laboratóriumi paraméterek alapján folyamatosan figyelemmel kísérjük.

A kezelés első hat hónapjának befejezése után egy hónapon belül a betegeknél májbiopsziát végzünk Knodell és munkatársai fentebb leírt patológiás vizsgálatának megfelelően. Ez a rendszer az aszimptomatikus CAH-ban szenvedő beteg hisztológiai aktivitására vonatkozóan számszerű értékelési rendszert bocsát rendelkezésre.

Ebben az időben a kontrollbetegeket találomra három csoportba osztjuk, hogy a továbbiakban a három kezelési eljárás egyikének megfelelő kezelést kapják, feltéve, hogy az ellenőrző májbiopsziás vizsgálat szerint még mindig CAH-ban szenvednek, és hogy a hat hónap végén végzett analízis szerint a kísérletsorozat egyik ágának eredményei nem nagyon szignifikánsan pozitívak vagy negatívak.

A kezelt csoportokban levő betegeket tovább vizsgáljuk, hogy a betegség kiújulását az emelkedő ALTszint alapján megállapítsuk. Azon betegeket, akik az első hat hónapos kezelési periódusban a gyógyszerre reagáltak, de ezután a betegségük kiújult, további kezelésben részesítjük.

Lehetőség szerint még más szérum- és szövetvizsgálatokat is végzünk: értékeljük az interferonok és thymosinok elleni antitesteket, a májbiopsziás mintákban a hepatitisz C genom szegmens polimeráz láncreakciós kiegészülését, és mérjük a hepatitisz C-ellenes szérumtitereket.

3. referenciapélda

A kezelési eljárás a 2. példában leírtnak felel meg, azzal az eltéréssel, hogy az interferont 2 MU és a thymosint 1050 mikrogramm/m² dózisban alkalmazzuk.

4. referenciapélda

A kezelési eljárás a 3. példában leírtnak felel meg, azzal az eltéréssel, hogy az interferont 1 MU és a thymosint 1200 mikrogramm/m² dózisban alkalmazzuk.

Az adatok analízise

Két elsődleges feltétele van a terápiára adott válasznak: az egyik a kezelési időszak végére az ALTszintek normalizálódása (részleges válaszként értékelhető a kezdeti ALT legalább 50%-kal való csökkenése), a másik a Knodell és munkatársa szerinti Hisztológiai Aktivitási Index (HAI) alapján meghatározott hisztológiai javulás.

Ez az analízis a minták 1 és 22 közötti számmal való durva értékelését teszi lehetővé. A párhuzamos adatokat a Wilcoxon-féle párosminta-teszttel analizálhatjuk. Emellett a mintákat enyhe, közepes vagy fordított CAH-csoportokba sorolhatjuk, és a javulást a khinégyzet statisztikus analízissel értékelhetjük.

Az élet-táblázatanalízist az Alt-szintek normalizálódásának megfelelően a kiújuló és enyhülő állapot értékelésére használjuk. Más, folyamatosan változó értékek analíziséhez a Student-féle t-tesztet alkalmazzuk. A páros adatokat khi-négyzet vagy Fischer-féle egzakt próbával elemezzük attól függően, hogy melyik a megfelelőbb.

5. példa

A thymosin-α-Ι hatékonyságát hepatitisz C kezelésére két olyan, hepatitisz C-ben szenvedő beteg esetében mutattuk ki, akik előzőleg az α-interferonra nem reagáltak. Ennek a két betegnek heti két alkalommal 11 mg thymosin-α-Ι hatóanyagot adtunk be szubkután injekció formájában, miközben heti három alkalommal 2-2 MU α-interferont kaptak. Hat hónapig tartó thymosin-a-l-gyel való kezelés után mindkét betegnek a szérum alanin-transzamináz (ALT)-szintje 50%-kal csökkent, ami a thymosin-α-Ι hatékonyságát mutatja. Hat másik hepatitisz C-s beteg a fenti módon végzett kezelésre hat hónap elteltével „teljes válasz”-t adott, a szérum ALT-szintjeik normálisra csökkentek. Három további, a fenti módon kezelt hepatitisz C-s beteg nem adott kielégítő választ ahhoz, hogy a szérum ALT-szint csökkenése az 50%-os küszöbértéket elérje.

Claims

1. Eljárás thymosint és/vagy thymosinfragmentumot tartalmazó gyógyászati készítmény előállítására, azzal jellemezve, hogy az ismert módon előállított thymosint 5 és/vagy thymosinfragmentumot, vagy azok elegyét gyógyászatilag elfogadható hordozóval összekeverve hepatitisz C-vírus kezelésére alkalmazható gyógyászati készítménnyé alakítjuk.

2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy thymosinként thymosinfrakció-5-öt, thymosin-a1-et vagy ezek fragmentumait használjuk.

3. A 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a thymosinfrakció-5-öt 900-1200 mg/m² testfelületdózisban tartalmazó gyógyászati egységdózist állítunk elő.

4. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy 1500-1700 pg thymosin-a-l-et tartalmazó gyógyászati egységdózist állítunk elő.