HU218607B

HU218607B - Hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények és eljárás azok előállítására

Info

Publication number: HU218607B
Application number: HU9204168A
Authority: HU
Inventors: Jean-Jacques Caboche
Original assignee: Roquette Fréres S.A.
Priority date: 1992-03-19
Filing date: 1992-12-30
Publication date: 2000-10-28
Also published as: DE69217352T2; EP0561089A2; FI925926A0; DK0561089T3; US5436329A; DE69217352D1; HUT67073A; NO925045L; CA2086204C; MX9207616A; HU9204168D0; JPH0614741A; EP0561089B1; AU657185B2; CA2086204A1; GR3022758T3; EP0561089A3; NO925045D0; KR100235205B1; KR930019146A

Abstract

A találmány hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazókészítményekre, valamint azok előállítási eljárására vonatkozik. Atalálmány szerinti készítmények szárazanyag-tartalmukra vonatkoztatva:– 0,1–80 tömeg%-ban hidrogénezett monoszacharidokat; – 0,1–96 tömeg%-ban hidrogénezett diszacharidokat; – 11–96 tömeg%-ban hidrogénezettmono- és diszacharidokat; – 1–40 tömeg%-ban a leírásban ismertetett F-teszt során amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódópoliszacharidokat; és – a 100 tömeg%-hoz szükséges mennyiségbenhidrogénezett oligo- és poliszacharidokat tartalmaznak. A találmányszerinti eljárást úgy valósítják meg, hogy – amiloglükozidáz enzimhatására nem hidrolizálódó frakciót készítenek olyan módon, hogylegalább egy dextrint és/vagy legalább egy poliglükózt legalább egyszacharidképző enzim – például amiloglükozidáz vagy ?-- amilázenzim –felhasználásával olyan körülmények között vetnek alá enzimatikuskezelésnek, hogy az ennek a kezelésnek eredményeként létrejövőhidrolizátum dextrózekvivalense 5–80 legyen, – az így keletkezettfrakciót hidrogénezik, és – az így kapott hidrogénezett frakcióhoz –megfelelő mennyiségi arányok szerint – hidrogénezett mono-szacharidokat, diszacharidokat, oligoszacharidokat éspoliszacharidokat adnak. ŕ

Description

A találmány tárgya eljárás hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények előállítására. A találmány szerinti eljárással előállított készítményeket édesítőszerként vagy textúrálószerként, állományjavítóként lehet felhasználni emberi vagy állati fogyasztásra szánt termékekben, főleg élelmiszerekben és egyes embergyógyászati vagy állatgyógyászati készítményekben.

A találmány ismertetésével kapcsolatban ismertetjük azt is, hogy milyen módon lehet a találmány szerinti eljárással előállított készítményeket felhasználni élelmiszer-ipari termékekben.

Az „emberi vagy állati fogyasztásra szánt termékek” kifejezés ennivalóra vagy szájon keresztül adagolható készítményekre: például különböző élelmiszerekre - így cukrászati termékekre, tésztákra, krémekre, italokra, dzsemekre, szószokra, jégkrémekre -, állati takarmányokra, valamint diétás és egészségügyi termékekre - így elixírekre, köhögésoldó szerekre, pasztillákra, tablettákra, rágógumikra, pirulákra, szájvizekre, fogpasztákra és gélekre - vonatkozik.

A „hipokariogén hidrogénezett szacharidok” olyan hidrogénezett szacharidok, amelyek a szájban lévő baktériumok hatására kevésbé savasodnak meg, mint a szokásosan felhasznált cukrok, például a szukróz, a glükóz vagy a ffuktóz.

Ilyen hipokariogén hidrogénezett szacharidok már ismertek, példaként a következőket említjük meg: szorbit, xilit, maltit, eritrit, laktit, hidrogénezett izomaltulóz - amely PALATINIT® vagy még elterjedtebben ISOMALT néven kerül forgalomba mannit, arabit, treit és izomaltit.

Forgalomban vannak már olyan szirupok, amelyek az előző bekezdésben felsorolt hipokariogén hidrogénezett poliszacharidok valamelyikét tartalmazzák. Ilyenek például a szorbitot tartalmazó szirupok, a mintegy 50-55 tömeg% maltitot tartalmazó szirupok - például a bejelentő által forgalmazott LYCASIN® 80/55 a szárazanyag-tartalomra vonatkoztatva 72-78 tömeg% maltitot tartalmazó szirupok - például a bejelentő által forgalmazott MALTISORB® 75/75 - és a MALTIDEX® 100, a MALTIDEX® 200, a MALBIT®, valamint a FINMALT® néven beszerezhető maltitszirupok.

Az előző bekezdésben felsorolt termékekkel, valamint azok elegyeivel kapcsolatban meg kell azonban jegyezni, hogy közülük egyik sem testesíti meg mindazokat a minőségi jellemzőket, előnyöket és technológiai jellemzőket, amelyeket el lehet várni egy hipokariogén édesítőszertől.

Az említett termékek közül egyesek - például a szorbit, a maltit, a xilit, az eritrit és a mannit - nagy koncentrációban károsan befolyásolják a kristályosodási folyamatot, ezért nem használhatók fel számos élelmiszerben, gyógyszerben és állatgyógyászati termékben.

Mindezeken túlmenően egyes termékeknek - így a mannitnak, a laktitnak, a treitnek és a hidrogénezett izomaltulóznak - nem elég nagy az édesítőképessége, ami korlátot szab felhasználási lehetőségeiknek például cukrászati termékekben és gyógyszirupokban, ahol a kifejezetten édes íz elsőrendű követelmény. így ezekkel a termékekkel együtt még mesterséges édesítőszereket

- például szacharint, aszpartámot, ciklamátokat vagy aceszulfám K-t - is alkalmazni kell, amelyek viszonylag drágák és - adott esetben - nem stabilak.

Van azonban néhány olyan termék is, amelynek nagy az édesítőképessége, ugyanakkor nehezen kristályosodik ki, mint például egyes maltitszirupok. Ezeknek a szirupoknak azonban az a nagy hátrányuk, hogy nem biztosítanak elég nagy viszkozitást azoknak a termékeknek, amelyekben felhasználásra kerülnek, ugyanakkor vannak olyan termékek - például főzéssel készült édességek, nugátok, gyógyszirupok, elixírek és fogpaszták amelyeknél követelmény a nagy viszkozitás.

Az említett hidrogénezett termékek közül néhány ráadásul nagyon nedvszívó, ami nehézségeket okozhat elsősorban a főzéssel készült édességek esetében, amelyek gyártásuk után hajlamosak lesznek a vízfelvételre, valamint a csomagolópapírhoz ragadásra.

Mindezeken túlmenően világos, hogy előnyös lenne az is, ha az édesítőszerek vízzel szembeni aktivitását változtatni tudnánk aszerint, hogy a későbbiek során milyen alkalmazástechnikai célokat kívánunk elérni. Jelenleg ez a lehetőség nem áll rendelkezésünkre még akkor sem, ha - amint erről korábban már szó volt - két vagy három hidrogénezett termék elegyét használjuk fel.

Végül megemlítjük, hogy bizonyos alkalmazások esetén jó lenne, ha szabadon tudnánk változtatni az édesítőszer forráspontját, illetve módosítani tudnánk vagy nedvszívó képességét, vagy - egy adott irányban üvegesedési hőmérsékletét vagy fagyáspontját.

Az eddigiekből kitűnik, hogy az élelmiszeriparnak, valamint a gyógyszeriparnak - függetlenül attól, hogy ember- vagy állatgyógyászatban alkalmazható készítményeket gyárt-e - nyilvánvalóan szüksége van olyan édesítőszerekre, amelyek

- hipokariogének (vagyis legfeljebb csak kismértékben idéznek elő fogszuvasodást) és enzimekkel szemben nagymértékben ellenállóképesek;

- nagy édesítőhatással rendelkeznek;

- nem igénylik feltétlenül mesterséges édesítőszerek kiegészítő adagolását (a mesterséges édesítőszerek ugyanis érzékszervi szempontból kellemetlen tulajdonságúak lehetnek és/vagy nagyon korlátozott lehet a hőstabilitásuk);

-jó alkalmazástechnikai tulajdonságokkal rendelkeznek bármilyen típusú felhasználás esetén;

- összeférhetőek az elfogyasztásra szánt termékekben felhasznált komponensek túlnyomó részével, és minden ilyen komponenssel készíthető belőlük előkeverék;

- vízzel szemben az alkalmazástechnikai céloknak megfelelően könnyen szabályozhatóan aktívak;

- olyan nedvszívó képességgel, üvegesedési hőmérséklettel, fagyásponttal és forrásponttal rendelkeznek, amelyek alkalmazástechnikai célok szerint változtathatóak;

- elég viszkózusak és olyan a textúrájuk (vagyis az állaguk), hogy a késztermékeknek képesek elfo2

HU 218 607 Β gadható mechanikai tulajdonságokat és textúrát biztosítani;

- alkalmazása mellett nem kell külön textúráló adalékokat és segédanyagokat felhasználni;

- nem növelik a kikristályosodás kockázatát olyan alkalmazások esetén, amelyeknél a kikristályosodás kárt okozna; és amelyek - éppen ellenkezőleg- képesek kiváltani korlátozott és szabályozott kristályosodási folyamatokat olyan alkalmazások esetén, amelyeknél tudatosan törekszünk felületi mikrokristályok képzésére vagy granulálásra.

A bejelentő vállalatnál sikerült először olyan készítményeket előállítani, amelyek az összes felsorolt - eddig összeegyeztethetetlen - követelménynek megfelelnek. Ezek a termékfejlesztés eredményeként előállított új készítmények hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmaznak.

A találmány szerinti eljárással előállított, hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítményeket az jellemzi, hogy szárazanyag-tartalmukra vonatkoztatva

- 0,1-80 tömeg%-ban - célszerűen 0,1-75 tömeg%-ban, előnyösen 0,1-70 tömeg%-ban - hidrogénezett monoszacharidokat;

- 0,1-96 tömeg%-ban - célszerűen 0,2-94 tömeg%-ban, előnyösen 0,3-90 tömeg%-ban - hidrogénezett diszacharidokat;

- 11-96 tömeg%-ban - célszerűen 22-94 tömeg%-ban, előnyösen 35-90 tömeg%-ban - hidrogénezett mono- és diszacharidokat;

- 1-40 tömeg%-ban - célszerűen 1,5-30 tömegárban, előnyösen 3-26,5 tömeg%-ban - a későbbiekben ismertetésre kerülő F-teszt során amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó poliszacharidokat; és

- a 100%-hoz szükséges mennyiségben hidrogénezett oligo- és poliszacharidokat tartalmaznak.

A hidrogénezett monoszacharidok a következők közül kerülhetnek ki: szorbit, mannit, galaktit, xilit, treit, arabit és eritrit.

A hidrogénezett diszacharidok a következők közül kerülhetnek ki: maltit, hidrogénezett maltulóz, hidrogénezett izomaltulóz (glükopiranozido-l,6-mannit és glükopiranozido-l,6-szorbit elegye), izomaltit, laktit és hidrogénezett inulobióz.

A hidrogénezett oligo- és poliszacharidok maltotriitből, maltotetraitből és más, keményítő hidrolizálásával, majd a keletkezett hidrolizistermékek hidrogénezésével előállított oligo- és poliszacharidokból állhatnak. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy a hidrogénezett oligoszacharidok és poliszacharidok tartalmazhatnak cellobiitet, xilobiitet, xilotriitet, inulotriitet és más, cellulóz, xilánok és/vagy fruktánok - például inulin - hidrolizálásával, majd a keletkezett hidrolízistermékek hidrogénezésével oligo- és poliszacharidokat is.

A találmány szerinti eljárással előállított készítményekben az F-teszttel határoztuk meg az amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizált poliszacharidok koncentrációját. Az F-teszt megfelel annak a vizsgálatnak, amelyet a SIGMA Chemical Company (P. O. Box 14508, St. Louis, Μ. O. 63178 USA) dolgozott ki az étkezési rostanyag teljes mennyiségének meghatározására. Ezt a vizsgálatot a SIGMA cég 1991 júniusában megjelentetett, TDFAB-A jelzésű műszaki ismertetője tartalmazza.

Ennek a vizsgálatnak az a lényege, hogy meghatározzuk a hidrolizátumban azt az anyagmennyiséget, amelyet az alkalmazott amiloglükozidáz enzim nem hidrolizál hőhatással szemben ellenállóképes alfa-amiláz és proteáz enzimek jelenlétében. Az így meghatározott anyagmennyiséget az előzetesen egy éjszakán át 70 °C-on, vákuumban szárított, mintegy 1 g mennyiségű hidrolizátum tömegére vonatkoztatva százalékban adjuk meg.

A vizsgálatot a következőképpen hajtjuk végre:

1. A vákuumban előzetesen megszárított, majd exszikkátorban egy éjszakán át hűlni hagyott hidrolizátumból 0,1 mg-os pontossággal bemérünk négy, egyenként mintegy 1 g-os mintát egy-egy magas, 400 ml-es főzőpohárba.

2. A főzőpoharakban lévő négy mintához hozzáadunk 50-50 ml 0,05 mólos, 6,0-os pH-jú foszfátpufferoldatot.

3. Minden egyes főzőpohárba beadagolunk 0,05 ml alfa-amilázt (a SIGMA cég 3306 számú termékét). A főzőpoharak tartalmát jól összekeverjük.

4. Mindegyik főzőpoharat lefedjük alumíniumfóliával, majd a főzőpoharakat - inkubálás céljából - forróvizes fürdőbe helyezzük. A 30 perces inkubációs időt attól kezdve mérjük, amikor a főzőpoharakban lévő anyag hőmérséklete eléri a 95 °C-ot. A főzőpoharakban lévő elegyeket 5 percenként rendszeresen és óvatosan megkeverjük.

5. A főzőpoharakban lévő oldatokat ezután lehűtjük a környezet hőmérsékletére.

6. A főzőpoharakban lévő oldatok pH-ját 10-10 ml 0,171 N nátrium-hidroxid-oldattal beállítjuk 7,5±O,l értékre. Abban az esetben, ha a nátrium-hidroxid-oldat beadagolása után ellenőrzött pH-érték a megadott intervallumon kívülre esik, 0,171 N nátrium-hidroxid-oldat vagy 0,205 molos foszforsavoldat adagolásával pontosan beállítjuk a kívánt pH-értéket.

7. Minden egyes főzőpohárba beadagolunk 5 mg proteázport (a SIGMA cég P-3910 számú termékét).

8. A főzőpoharakat alumíniumfóliával lefedjük, majd tartalmukat állandó keverés közben 30 percen át 60 °C-on inkubáljuk. A 30 perces inkubációs időt attól az időponttól kezdve számítjuk, amikor a főzőpoharak belső hőmérséklete eléri a 60 °C-ot.

9. A főzőpoharakban lévő elegyeket lehűtjük a környezet hőmérsékletére.

10. Minden egyes főzőpohárba beadagolunk 10 ml 0,205 molos foszforsavoldatot, hogy 4,5 ±0,2 értékre állítsuk be az elegyek pH-értékét. Az elegyek pH-ját ezután ellenőrizzük, és amennyiben nem elég pontos a beállítás, a megfelelő értéket gondosan beállítjuk nátriumhidroxid-oldattal vagy foszforsavoldattal.

HU 218 607 Β

11. Minden egyes főzőpohárba beadagolunk 0,3 ml amiloglükozidázt (a SIGMA cég A 9913 számú termékét).

12. Mindegyik főzőpoharat lefedjük alumíniumfóliával, majd a főzőpoharak tartalmát állandó keverés mellett inkubáljuk 30 percen át 60 °C-on. A 30 perces inkubációs időt attól kezdve mérjük, hogy a belső hőmérséklet a főzőpoharakban eléri a 60 °C-ot.

13. A főzőpoharakban lévő, 60 °C-ra előmelegített elegyekhez ezután hozzáadunk 280-280 ml 95 térfogat%-os etanolt, amelyet úgy állítunk elő, hogy 50 ml sómentesített vizet 20 °C-on 1000 ml-re egészítünk ki tiszta etanollal.

14. Az elegyeket egy éjszakán át - legalább 60 percig - állni hagyjuk a környezet hőmérsékletén, hogy teljessé tegyük a csapadékkiválást. Ügyelünk arra, hogy mindegyik elegyet azonos ideig hagyjuk állni.

15. A főzőpoharak tartalmát zsugorított üvegből készült szűrőtégelyben lévő celitágyon átszűrjük vákuumban, majd a csapadékot gondosan mossuk a következők szerint:

- háromszor 20 ml 78 térfogat%-os etanollal, amelyet úgy készítünk el, hogy 220 ml sómentesített vizet 20 °C-on 1000 ml-re egészítünk ki tiszta etanollal;

- kétszer 10 ml 95 térfogat%-os etanollal; majd

- kétszer 10 ml acetonnal.

16. A négy szűrőt egy éjszakán át 70 °C-on vákuumszárítjuk.

17. A szűrőket exszikkátorokban lehűtjük, majd 0,1 mg pontossággal leméijük. így megkapjuk az amiloglükozidáz által nem hidrolizált poliszacharidokból, fehérjékből és szervetlen anyagokból álló szűrési maradék és a celites szűrőtégely össztömegét.

18. A négy mintából származó szűrési maradék közül kettőben Kjeldahl-módszerrel meghatározzuk - 6,25-os korrekciós tényező alkalmazásával - a fehérjekoncentrációt.

19. A másik két szűrési maradékból olyan módon határozzuk meg a hamutartalmat, hogy a szűrőtégelyeket 5 óra hosszat 525 °C-on tartjuk egy kályhában.

20. A négy vizsgálat adataiból a SIGMA cég említett műszaki ismertetője alapján kiszámítjuk az amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizált poliszacharidok mennyiségét. Az eredményeket átlagoljuk, és az átlagértékeket a hidrolizátum 70 °C-on végzett vákuumszárítását követően megmaradt anyag átlagtömegére vonatkoztatjuk, figyelembe véve a számításnál a párhuzamosan végzett, száraz hidrolizátumot nem tartalmazó vakpróba vizsgálati eredményeit is.

Az ismertetett F-teszt az egyik lehetséges vizsgálati módszer az élelmiszerekben lévő összes étkezési rostanyag mennyiségének meghatározására. A módszer ismertetése a következő szakirodalmi helyen található meg: J. Assoc. Off. Anal. Chem., 68, 2, 399 (1985).

Az F-tesztnek az az előnye, hogy szabványosított, szokásos analitikai felszereléssel alkalmazható, ismételhető és reprodukálható.

A találmány szerinti eljárással előállított készítményekben más vizsgálattal - az A-teszttel - is meghatározhatjuk az etanollal ki nem csapható és amiloglükozidáz enzimmel nem hidrolizálható poliszacharidok koncentrációját. Az A-tesztet a következőképpen hajtjuk végre.

A találmány szerinti édesítőszerből 10 g-os mintát veszünk, miután víz hozzáadásával vagy bepárlással beállítottuk a Brix-fokot a körülbelül 1,478-as törésmutatónak megfelelő 75±0,2 értékre. Ezt a mintát használjuk az etanollal kicsapható, hidrogénezett poliszacharidok koncentrációjának meghatározásához. Emlékeztetünk arra, hogy a Brix-fok a keményítőiparban általánosan használt mértékegység, és hogy egy szirup Brixfokát igen könnyen meg lehet határozni a törésmutató alapján. A találmány szerinti készítmények esetében a 75 Brix-fok általában mintegy 75 tömeg%-os szárazanyag-tartalomnak felel meg.

A találmány szerinti 75 Brix-fokos minta 10 g-jához hozzáteszünk 30 cm³ desztillált vizet és 60 cm³ abszolút etanolt, majd a keletkezett elegyet 0 °C-on állni hagyjuk 1 óra hosszat. Ezután 15 percen keresztül centrifugáljuk 0 °C-on az elegyet 10 000 g gyorsulásnak megfelelő fordulatszámmal. Az így kapott pelletet 80 °C-on szárítjuk vákuumos szárítószekrényben. A megszárított pellet p, tömege a kiindulási minta mintegy 7,5 szárazanyaggal egyenértékű 10 g-jában lévő, etanollal kicsapható poliszacharidok tömegének felel meg.

Az A-tesztet abból a célból alkalmazzuk, hogy meghatározzuk az etanollal kicsapható, az amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizált poliszacharidok koncentrációját a hidrolizátumban. Az A-tesztet - a J. Assoc. Off. Anal. Chem., 68, 2, 399 (1985) szakirodalmi helyen leírtaknak megfelelően - a következőképpen végezzük:

- az előzőek szerint etanollal kicsapott poliszacharidokat kitesszük valamilyen, hőigénybevétellel szemben ellenállóképes alfa-amiláz, valamilyen proteáz és valamilyen amiloglükozidáz enzim hatásának;

- 95 térfogat%-os etanollal kicsapjuk az enzimek által nem hidrolizált poliszacharidokat;

- a kicsapott poliszacharidokat szűrjük;

- a kiszűrt anyagot mossuk néhányszor etanollal és acetonnal; és végül

- a kapott maradékot lemérjük, hogy megállapítsuk a p₂ tömeget.

A találmány szerinti eljárással előállított, hipokariogen hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények egyik csoportja azzal jellemezhető, hogy szárazanyag-tartalmukra vonatkoztatva

- 0,1-65 tömeg%-ban - célszerűen 0,1-60 tömeg%-ban, előnyösen 0,1-55 tömeg%-ban hidrogénezett monoszacharidokat;

- 10-96 tömeg%-ban - célszerűen 15-94 tömeg%-ban, előnyösen 15-90 tömeg%-ban - hidrogénezett diszacharidokat; és

- 1-30 tömeg%-ban - célszerűen 1,5-25 tömeg%-ban, előnyösen 2-15 tömeg%-ban - a már ismertetett A-teszt során az amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizált, etanollal kicsapható poliszacharidokat tartalmaznak az egyes készítmények.

HU 218 607 Β

Lényegében annak köszönhetően, hogy az amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizált, hidrogénezett poliszacharidok koncentrációját megválasztjuk, és másrészről ezzel együtt adott koncentrációban vannak jelen a hidrogénezett mono-, di-, oligo- és poliszacharidok, olyan édesítőszerekhez juthatunk, amelyek megfelelnek a legtöbb alkalmazástechnikai cél eléréséhez szükséges összes követelménynek: így például nem kristályosodnak ki, és lehetőséget adnak a viszkozitás, a forráspont, az üvegesedési hőmérséklet, a fagyáspont, a nedvszívó képesség és az édesítőképesség szabályozására.

A találmány szerinti eljárással a következő módon

- vagy ahhoz hasonlóan - állítjuk elő az édesítőszerként használható készítményeket.

Először is az amiloglükozidáz enzim által meg nem emésztett poliszacharidokat tartalmazó frakciót készítjük el olyan módon, hogy legalább egy dextrint és/vagy poliglükózt legalább egy szacharidképző enzim - például amiloglükozidáz vagy béta-amiláz enzim - felhasználásával olyan körülmények között vetünk alá enzimatikus kezelésnek, hogy a létrejövő dextrinés/vagy poliglükózhidrolizátum dextrózekvivalense (DE) 5-80, célszerűen 10-65 legyen, majd az így kapott hidrolizátumot hidrogénezzük, és a kapott terméket önmagában ismert módon tisztítjuk.

A „poliglükóz” elnevezés olyan, főleg 1-6 kötésekkel összekapcsolt vegyületekből álló termékekre utal, amelyeket glükózból, illetve egy vagy több, adott esetben redukált cukorból lehet előállítani gyakorlatilag vízmentes közegben, amelyben melegítés és savak együttes hatására kondenzáció vagy átrendeződés megy végbe. Az ilyen módon létrejövő polimereket számos szakirodalmi helyen ismertetik: többek között a 2 436 967 számú, a 3 766 165 számú, a 4 965 354 számú és az 5 051 500 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásokban, valamint a 01-12761 számú és a 02-163101 számú japán leírásokban ismertetett eljárásokkal lehet őket előállítani. Ezeket a polimereket - például a már említett, polidextróz típusú termékeket - előnyösen glükózból és citromsavból lehet gyártani, adott esetben szorbit jelenlétében.

A találmány tárgyával összefüggésben a „dextrin” elnevezés olyan termékekre vonatkozik, amelyeket kis nedvességtartalomra beállított keményítő általában savas vagy lúgos katalizátorok jelenlétében végrehajtott hőkezelésével állítanak elő. A keményítőnek ez a „száraz sütés”-e - rendszerint valamilyen sav jelenlétében

- egyrészt a keményítő depolimerizálódásához vezet, másrészt a keletkezett keményítőfragmentumok átrendeződését idézi elő, amelynek eredményeként igen elágazó láncú molekulák jönnek létre. A dextrinek a legrégebben ismert keményítőszármazékok közé tartoznak. Előállítási és alkalmazási lehetőségeikről, különböző típusaikról és az egyes típusok tulajdonságairól például a következő szakirodalmi helyen lehet adatokat találni: Starch Chemistry and Technology, 2. kiadás (Roy L. Whistler), Academic Press Inc. (1984).

A dextrinek enzimatikus kezelésére vonatkozóan már tettek javaslatokat a szakirodalomban, például a 0368451 számú európai szabadalmi bejelentésben és a

JP-A-62091501 számú japán leírásban, de más céllal.

Ezt a két, a technikai szintet képviselő szabadalmi dokumentumot a későbbiek folyamán részletesebben ismertetjük.

Keményítő savas katalizátor - például sósav - jelenlétében végrehajtott száraz sütésével előállított dextrineket célszerű felhasználni a találmány szerinti készítmények előállításához. A savat- hígított oldat formájában - rápermetezzük a keményítőre, majd az így kapott keveréket előszárítjuk, például 80-130 °C-on. Az előszárítást addig folytatjuk, amíg el nem érjük a legfeljebb mintegy 5 tömeg%-os víztartalmat. A keveréket ezután mintegy 140-250 °C-on sütjük 0,5-6 óra hosszat, hogy a végén mintegy 0,5-10 dextróz-ekvivalensű dextrint kapjunk. Ezeknek a dextrineknek a gyártásához fel lehet használni bármilyen típusú keményítőt: elsősorban kukoricakeményítőt, burgonyalisztből előállított keményítőt, búzakeményítőt, kasszavalisztből előállított keményítőt, rizskeményítőt és borsókeményítőt.

Az 1979-ben alkotott ISO 1227 számú szabvány szerint dextrineket kis mennyiségű vegyi anyaggal adott esetben adalékolt, száraz keményítőből vagy keményítőlisztből lehet előállítani hőkezeléssel végzett átalakítás útján. A dextrineket hagyományosan két csoportra osztják: fehérdextrinekre, amelyeknek megjelenése nem tér el lényegesen az alkalmazott nyersanyagétól, valamint sárgadextrinekre, amelyeket erőteljesebb igénybevételt jelentő körülmények között állítanak elő. Az utóbbi csoportba tartozó dextrinek színmélysége kapcsolatban állhat a természetes struktúra módosulásának mértékével. A dextrinképződés folyamán lejátszódó reakcióknak négy típusa különböztethető meg: alacsony hőmérsékleten lényegében az 1 -4 kötések hidrolízise, majd magasabb hőmérsékleten átrendeződést eredményező kondenzáció és átglükozidálás, végül pedig dehidratáció megy végbe.

A bejelentő vállalat által forgalmazott TACKIDEX DF 165, TACKIDEX DF 155 és TACKIDEX JO 55 K védjegyű dextrineket előnyösen lehet felhasználni a találmány szerinti eljárás megvalósításához.

A kiválasztott dextrint, poliglükózt, illetve dextrineket és/vagy poliglükózokat tartalmazó elegyet olyan mennyiségben szuszpendáljuk vízben, hogy a keletkezett szuszpenzió szárazanyag-tartalma mintegy 20-70 tömeg% - célszerűen 20-45 tömeg% - legyen, majd a szuszpenziót szacharidképzés céljából kitesszük legalább egy, amiloglükozidázból és/vagy béta-amilázból álló szacharidképző enzim hatásának.

A béta-amilázzal és/vagy az amiloglükozidázzal való kezelés előtt célszerű - bár nem minden esetben szükséges - enzimatikus kezelést végezni egy - célszerűen hőálló - alfa-amilázenzimmel. Ehhez hasonló módon a szacharidképző kezeléssel egy időben vagy azt követően is lehet alfa-amilázos kezelést alkalmazni.

A találmány tárgyát képező eljárás egyik előnyös megvalósítási módja szerint olyan enzimet is alkalmazhatunk, amely - mint például az izoamiláz vagy a pullulanáz - hidrolizálja az amilopektin 1-6 kötéseit. Ez a szacharidképző kezelés előtt, alatt vagy után az amilo5

HU 218 607 Β pektin 1-6 kötéseinek hidrolizálására alkalmas enzimmel végzett kezelés különösen előnyös abban a tekintetben, hogy alkalmazása esetén csak az enzimes úton nagyon nehezen megemészthető poliszacharidok maradnak vissza a dextrin- és/vagy a poliglükózhidrolizátumban.

Ha az enzimatikus kezelést amiloglükozidázzal, béta-amilázzal és - adott esetben - alfa-amilázzal, pullulanázzal vagy izoamilázzal végezzük, elő tudunk állítani dextrinből, poliglükózból vagy ezek elegyeiből egy olyan frakciót, amely glükózon, maltózon, maltotriózon és egyéb oligoszacharidokon, valamint poliszacharidokon kívül amiloglükozidázzal meg nem emészthető poliszacharidokat is tartalmaz.

Ezt a frakciót lehet közvetlenül is hidrogénezni, de eljárhatunk úgy is, hogy először egy külön kezeléssel az amiloglükozidáz enzim által meg nem emésztett poliszacharidok koncentrációját növeljük a frakcióban. Ezt a dúsítást elvégezhetjük például membrán alkalmazásával - így fordított ozmotikus eljárással vagy ultraszűréssel -, oldószeres kicsapássai vagy kromatográfiás frakcionálással. Kívánt esetben még arra is van lehetőség, hogy gyakorlatilag elkülönítsük az említett poliszacharidokat. Ezt az elkülönítést célszerűen alkálifém vagy alkáliföldfém formájú kationos gyantákon vagy zeolitokon hajtjuk végre kromatográfiás frakcionálással.

Ezt a kromatográfiás frakcionálási ezért a hidrogénezés előtt lehet végrehajtani, és magától értetődik, hogy az elválasztási műveletet követően szükséges az amiloglükozidáz enzim által meg nem emésztett poliszacharidok hidrogénezése. Van azonban a találmány szerinti eljárásnak egy olyan előnyös változata, amelynek megvalósításakor ezt a kromatográfiás dúsítást vagy a poliszacharidok elválasztását célzó kezelést a hidrogénezés után hajtjuk végre. Ezzel a megoldással egyetlen hidrogénezési műveletet kell csak alkalmazni a találmány szerinti, hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények előállításához, és ráadásul ebben az esetben hatásosabban lehet a poliszacharidokat elválasztani.

Miután így előállítottunk egy amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó, adott esetben hidrogénezett poliszacharidokat tartalmazó frakciót, hozzáfoghatunk a találmány tárgyával összhangban az édesítőszerek elkészítéséhez.

Először eldöntjük, hogy milyen százalékban alkalmazzuk az előző bekezdés szerinti frakciót. Az alkalmazott százalékos mennyiség magától értetődően függ a frakció poliszacharidtartalmától. A frakcióhoz ezután meghatározott mennyiségű arányok szerint adott esetben hidrogénezett monoszacharidokat, diszacharidokat, oligoszacharidokat és poliszacharidokat adunk.

Az első élj árás változat szerint a dextrin, a poliglükóz vagy a dextrin/poliglükóz elegy enzimatikus kezelésével előállított, nem hidrogénezett poliszacharidfrakcióhoz - adott esetben kromatográfiás dúsítás vagy frakcionálás után - megadott mennyiségi arányok szerint nem hidrogénezett monoszacharidokat, diszacharidokat vagy oligoszacharidokat és poliszacharidokat adunk, és az így kapott kompozíciót ezután hidrogénezzük.

A második eljárás változat - vagyis az előnyösebb megoldás - szerint úgy járunk el, hogy a poliszacharidfrakciót külön hidrogénezzük, majd ehhez a hidrogénezett frakcióhoz már hidrogénezett oligoszacharidokat és poliszacharidokat adunk meghatározott arányok szerinti mennyiségekben.

így például úgy állítunk elő a találmány tárgyának megfelelő készítményeket - édesítőszereket -, hogy előre meghatározott arányok szerinti mennyiségekben összekeverünk inulinhidrolizátumot, nyírfa-hidrolizátumot vagy kukoricacsutka-hidrolizátumot, továbbá keményítőhidrolizátumot és egy dextrin és/vagy poliglükóz enzimatikus hidrolizálásával előállított poliszacharidokat tartalmazó frakciót, majd az így keletkezett elegyet hidrogénezzük.

Az előző bekezdés szerinti megoldással előállított édesítőszerek tartalmaznak ugyanakkor xilitet, arabitot, szorbitot, mannitet, maltitet csakúgy, mint hidrogénezett poliszacharidokat, amelyeket az amiloglükozidáz enzim nem hidrolizál.

Amint ezt már említettük, a szakirodalom ismertet eljárásokat dextrin enzimatikus hidrolizálására.

így például a 0 368 451 számú európai szabadalmi bejelentésben egy olyan eljárást ismertetnek, amely szerint pirodextrint feloldanak vízben, majd a keletkezett oldatot alfa-amilázenzimmel reagáltatják. Ezzel az eljárással kívánják megszüntetni a pirodextrin kellemetlen szagát és izét, hogy étkezési rostokat tartalmazó dextrineket nyerjenek ilyen módon.

Az ebben a szabadalmi bejelentésben ismertetett eljárás szerint például úgy járnak el, hogy valamilyen pirodextrint feloldanak vízben, majd alfa-amilázenzimmel hidrolizálják. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyezzük, hogy az alfa-amilázos kezelés után más enzimeket is be lehet adagolni: transzglükozidázt, béta-amilázt és glükoamilázt. Az ennek az enzimatikus kezelésnek végén létrejött terméket lehet azután hidrogénezni. A kiindulási anyagként felhasznált keményítőhöz hozzá lehet adni monoszacharidokat és oligoszacharidokat azzal a szándékkal, hogy azok dextrinné alakulásának következményeként növekedjék a megemészthetetlen dextrin koncentrációja a végtermékben.

Az előző két bekezdésben ismertetett eljárással tehát lényegében olyan termékek állíthatók elő, amelyek nem nagyon emészthetők, kicsi a kalóriatartalmuk, diétás étkezési rostként működnek és főtömegükben olyan poliszacharidokból állnak, amelyek nem nagyon emészthetőek. A példaként említett termékek emészthetetlen dextrintartalma mintegy 27-95 tömeg%, a legalább 4es polimerizációs fokú poliszacharidok pedig mintegy 60-92 tömeg%-ban vannak jelen ezekben a termékekben.

A JP-62091501 számú japán közrebocsátási iratban egy másik eljárást ismertetnek diétás étkezési rostok előállítására. Az eljárás szerint hidrogénezett keményítőhidrolizátumot vízmentes körülmények között 150-250 °C-on hőkezelnek egy szervetlen savból vagy egy szerves savból álló katalizátor jelenlétében.

HU 218 607 Β

A korábban említett szabadalmi bejelentéssel kapcsolatban leírtakhoz hasonlóan az előző bekezdés szerinti eljárással is olyan termékeket lehet gyártani, amelyek a szervezet által nem nagyon emészthetők, kicsi a kalóriatartalmuk és a szervezetben étkezési rostként működnek. Ennek a japán szabadalmi bejelentésnek a tárgya is messze esik tehát a találmány tárgyától, amely szerint olyan, hidrogénezett szacharidokból álló, nagy édesítőképességű édesítőszerek állíthatók elő, amelyek hipokariogének és alkalmazástechnikai tulajdonságaik révén felhasználhatók édességekben, rágógumikban, fogpasztákban, italokban, ember- és állatgyógyászatban egyaránt használható elixírekben és más termékekben.

Az előző bekezdésben leírtakon kívül még hangsúlyozni kell, hogy az említett korábbi szabadalmi bejelentésekben olyan enzimek felhasználását nem ismertetik és nem javasolják, amelyek képesek hidrolizálni az amilopektin 1-6 kötéseit, amelyektől elvárható a találmány szerinti eljárás alkalmazásakor jelentkező, jelentős előnyöket biztosító hatás, amely lehetővé teszi, hogy igen kevéssé emészthető, hidrogénezett poliszacharidokat tartalmazó frakciót gyártsunk.

A találmány szerinti, hipokariogén édesítőszerek előállítását célzó eljárás megvalósításához felhasználható, dextrin(ek) és/vagy poliglükóz(ok) enzimatikus hidrolízisekor keletkező frakciók előállításához az alábbi mennyiségekben és körülmények között célszerű alkalmazni a különböző enzimeket:

- amiloglükozidáz: 4000-500 000 nemzetközi egység/kg szárazanyag, 50-60 °C, 30-100 órás hatástartam, pH=5,0-6,0;

- béta-amiláz: 100-10 000 Lintner-egység/kg szárazanyag, 50-60 °C, 30-100 órás hatástartam, pH=5,0-6,0;

- alfa-amiláz: 20-2000 kilo Novo-egység/kg szárazanyag, 50-60 °C, 16-100 órás hatástartam, pH=5,0-6,0; és

- az 1-6 kötéseket hidrolizáló enzimek (adott esetben 50-100 nemzetközi egység/kg szárazanyag béta-amiláz enzim jelenlétében): 150-15 000 ABM-egység/kg szárazanyag (az ABM cég az angliai Cheshire-ben található), 50-60 °C, 24-100 órás hatástartam, pH=5,0-6,0.

A találmány szerinti eljárásnál fel lehet használni a következő enzimeket:

- amiloglükozidáz esetében gombákból származó amiloglükozidázokat;

- béta-amiláz esetében mikrobákból vagy növényekből származó béta-amilázt;

- alfa-amiláz esetében baktériumokból vagy gombákból származó alfa-amilázt; és

- az 1-6 kötéseket hidrolizáló enzimek esetében pullulanázt vagy izoamilázt, például az ABM cég PULLUZYME 750 L vagy az AMANO cég CK20L megjelölésű termékét.

A találmány keretében a dextrin, a poliglükóz vagy a különböző dextrinekből és/vagy poliglükózokból álló elegy enzimatikus hidrolízisekor keletkezett, adott esetben szacharidokkal, oligoszacharidokkal és poliszacharidokkal kiegészített hidrolizátum hidrogénezését önmagában ismert módon lehet végrehajtani, Raney-nikkel vagy nemesfémek jelenlétében.

A hidrogénezést a hidrolizátum például aktív szenes kezeléssel végzett tisztítása és kationos, valamint anionos gyantákkal végrehajtott sómentesítése után valósítjuk meg, például Raney-nikkel alkalmazása mellett 130 °C-on, 5 χ 10⁶ Pa nyomáson.

A hidrogénezést követően szűrjük a keletkezett szirupot, sómentesítjük, majd bepárlással addig töményítjük, amíg el nem érjük a kereskedelmi termékektől általában megkívánt koncentrációt, amely a mintegy 70-85 tömeg% szárazanyag-tartalommal ekvivalens 70-85 Brix-foknak felel meg. A töményítést végre lehet hajtani porlasztva szárítással is.

A hidrogénezést általában addig folytatjuk, amíg a redukáló cukrok visszamaradt mennyisége nem csökken - a szárazanyag tömegére vonatkoztatva - 0,5%, célszerűen 0,25%, előnyösen 0,20% alá.

A találmány szerinti eljárással előállítható készítmények - édesítőszerek - egyik lényeges tulajdonsága a hipokariogenicitás, vagyis az a képességük, hogy sokkal kisebb mértékben savasodnak a szájban lévő baktériumok hatására, mint a hagyományosan használt közönséges cukrok, például a glükóz, a fruktóz, a szukróz, illetve a glükózszirupok.

A találmány egyik minden tekintetben előnyös megvalósítási módja szerint olyan édesítőszerek állíthatók elő, amelyek a B-teszt szerint elvégzett vizsgálat minősítése szerint nemkariogéneknek tekinthetők.

A B-tesztet a bejelentő dolgozta ki a LYCASIN® 80/55 megjelöléssel 1978-tól kezdve forgalmazott hidrogénezett hidrolizátumok nemkariogén jellegének ellenőrzésére. Ez az egyszerű vizsgálat abból áll, hogy in vitro körülmények között meghatározzuk - nyállal való beoltást követően - egy adott mennyiségű, hidrogénezett keményítőhidrolizátum savasodásának mértékét. Tulajdonképpen azt határozzuk meg, hogy néhány donortól származó nyáleleggyel való beoltás után egy bizonyos idő elteltével mennyivel csökken a vizsgált terméket tartalmazó tápközeg pH-értéke a szénhidrátot egyáltalán nem tartalmazó kontrolltápközegéhez képest. Hangsúlyoznunk kell, hogy egy adott termék nemkariogén voltának abszolút minősítésére ez a teszt nem alkalmas, hiszen az eredmények eltérhetnek például aszerint, hogy milyen a felhasznált nyál minősége. Ettől függetlenül azonban ezzel a teszttel megalapozott összehasonlításokat lehet tenni különböző termékek között.

A következőkben részletesen ismertetjük a B-teszt végrehajtási módját.

Egy sor kémcsőbe 10-10 ml cukormentes tápközeget - 2 tömeg% szárazanyag-tartalmú triptikáz tápközeget - tettünk, majd a 7-es pH-jú tápközegeket sterilizáltuk olyan módon, hogy a kémcsöveket 20 percre belehelyeztük egy 120 °C-os autoklávba.

Az első sorozatot képviselő öt kémcsőbe ezután beleöntöttünk 1-1 ml steril vizet, és így megkaptuk a kontrolisorozatot.

A második sorozatot képviselő öt kémcsőbe 1-1 ml-t öntöttünk a vizsgált termék 18 tömeg/térfogat%-os oldatából.

HU 218 607 Β

Ezután a két sorozat öt-öt kémcsövében lévő mintákat beoltottuk 0,2-0,2 ml nyálmintával, amelyet úgy állítottunk elő, hogy öt embertől származó nyálelegyet hígítottunk.

Ezután a pH mérésével figyelemmel kísértük a savképződést. Az első mérést az inkubálás előtt, a többi mérést pedig az inkubálás után 3, 6, 13,18 és 21 óra elteltével hajtottuk végre 30 °C-on.

Egy terméket akkor lehet nemkariogénnek tekinteni a B-tesz alapján, ha a kontrollközeg és a vizsgált terméket tartalmazó közeg 21 óra elteltével mért pH-adatai nem különböznek egymástól számottevő mértékben: a pH-értékek között gyakorlatilag nem lehet 1-nél nagyobb eltérés.

A találmány szerinti eljárás egyik legnagyobb előnye abban rejlik, hogy az alkalmazásával előállított édesítőszerek - annak ellenére, hogy jelentős mennyiségben tartalmaznak hidrogénezett oligoszacharidokat és poliszacharidokat - a B-teszt szerint nem tekinthetők kariogénnek.

A találmány szerinti eljárásnak további előnyei származnak abból, hogy olyan édesítőszereket lehet alkalmazásával előállítani, amelyek egyúttal textúrálóhatást is kifejtenek cseppfolyós, viszkózus, tésztaszerű, kocsonyaszerű vagy szilárd állagú, emberi vagy állati fogyasztásra szánt termékekben, amelyeknek minden komponensével kompatibilisek, és minden hátrányos következmény nélkül készíthető belőlük adott esetben bármilyen előkeverék emulgeálószerek, ízanyagok, cukrok, poliolok, nagy hatású édesítőszerek, savak, zsírok, szervetlen vagy szerves töltőanyagok - például polidextrózok, rostok, fruktooligoszacharidok, valamint mézgák -, szerves vagy szervetlen gélképző anyagok - például fehérjék, pektinek, módosított cellulózok, algák és magextraktumok -, bakteriális poliszacharidok és kovasavak felhasználásával.

Ezek az emberi vagy állati fogyasztásra szánt termékek lehetnek cseppfolyós vagy viszkózus állagúak - mint például az italok, a szirupok, az emulziók, a szuszpenziók, az elixírek, a szájvizek, orális alkalmazásra szánt, ampullákba töltött termékek -, tésztaszerűek - mint például a kristályosítás nélkül készült vagy félig kikristályosított cukrászati termékek, így a kemény édességek, a zselék, a mézgák, a karamellek, a rágógumik, a takarmányok és a gabonatermékeket tartalmazó, falatozókban vagy reggelihez felhasználható, extrudált termékek -, kocsonyaszerűek - mint például a kocsonyás állagú élelmiszerek, így a vaníliakrémesek, dzsemek, zselék, tejes desszertek, továbbá a humángyógyászatban vagy az állatgyógyászatban használatos gélek és a fogpaszták -, szilárdak - mint például a száraztészták, a kétszersültek, a pékipari termékek, a tabletták, bizonyos előételek, porlasztva szárítással vagy extrudálással készített édesítő- vagy ízesítőporok, illetve granulátumok, továbbá bizonyos, az ember-, illetve az állatgyógyászatban használatos, fagyasztva szárítással (lioftlizálással) készült termékek.

A találmány szerinti eljárással előállított, hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítményeknek további előnyük, hogy mikróbás enzimekkel, valamint oxidálószerekkel és redukálószerekkel szemben rendkívül stabilak.

Az előző bekezdésben említett előnyt kamatoztatni lehet olyan - nem emberi vagy állati fogyasztásra szánt - kompozíciókban és készítményekben, mint például a kozmetikai termékek, a műanyagok, a fémek edzéséhez használatos kompozíciók, bőrkezelésre alkalmazható kompozíciók és öntőformákhoz használatos kompozíciók.

A következő példákkal - amelyek semmilyen vonatkozásban nem korlátozzák oltalmi igényünket részletesebben ismertetjük a találmány tárgyát képező eljárást.

1. példa

Egy keverővei és hőmérséklet-szabályozóval felszerelt 25 literes tartályba 20 liter szirupot öntöttünk, amelyet úgy készítettünk, hogy vízben annyi TACKIDEX DF 165 megjelölésű sárgadextrint oldottunk fel, amely elegendő a 35 tömeg%-os szárazanyag-tartalom eléréséhez.

Koncentrált nátrium-hidroxid alkalmazásával 5,5-re állítottuk be a pH-értéket, és a tartály belső hőmérsékletét 55 °C-ra állítottuk be, mielőtt beadagoltuk volna

- 0,015 tömeg%-ban a GENENCOR cég SPEZYME DBA névvel forgalmazott béta-amilázát; és

- az ABM cég PULLUZYME 750 L néven forgalomba hozott pullulanázát 0,2 tömeg% mennyiségben.

Szacharidképzés folyt 48 órán át, majd beadagoltuk a tartályba a GISt-BROCADES cég MAXAMYL HT 3000 megjelölésű alfa-amilázát 0,1 tömeg% mennyiségben. A szacharidképzést 88 óra elteltével állítottuk le.

A szirupot ezután 0,8 térfogat⁰/ mennyiségű 35 térfogat°/-os hidrogén-peroxid-oldattal kezeltük 70 °C-on, 9,5-ös pH-értéken, 24 óra hosszat, majd a hidrogén-peroxid maradékát kis mennyiségű kataláz beadagolásával elbontottuk, és a szirupot vákuum alá helyezéssel oxigénmentesítettük, mielőtt aktív szénnel kezeltük volna. Végül kevert gyantaágyon eltávolítottuk a szirupból a szervetlen anyagokat (sómentesítés).

A szirupot ezután a 40 tömeg°/-os szárazanyagtartalom eléréséig bepároltuk, majd 130 °C-on, 5x 10⁶Pa hidrogénnyomáson, 5 tömeg⁰/ Raney-nikkel katalizátor jelenlétében hidrogéneztük. A hidrogénezést addig folytattuk, amíg a redukáló cukrok koncentrációja 0,5 tömeg⁰/ alá nem csökkent.

Az A) készítmény előállítása

Az A) készítmény előállításához az előző hidrogénezési művelettel előállított, ezután „alapszirup”-nak nevezett, találmány szerinti készítményből indultunk ki. Az alapszirup 15,3 tömeg⁰/ maltitot, 22,4 tömeg⁰/ legalább 20-as DP-jű poliszacharidot és 16,2 tömeg⁰/ mennyiségben olyan poliszacharidokat tartalmazott, amelyek az F-teszt során nem hidrolizálódnak amiloglükozidáz enzim hatására. Ehhez az alapsziruphoz hozzáadtunk annyi kikristályosított maltitot, hogy ez a maltitmennyiség 40 tömeg%-át tegye ki a teljes kompozíció szárazanyag-tartalmának. így megkaptuk a talál8

HU 218 607 Β mány szerinti, hidrogénezett szacharidokat tartalmazó A) készítményt.

A B) készítmény előállítása

Az alapszirup másik részét kikristályosított xilittel egészítettük ki olyan mennyiségben, hogy a xilit a tel- 5 jes kompozíció szárazanyag-tartalmának 60 tömeg%-át tegye ki. így megkaptuk a találmány szerinti, hidrogénezett szacharidokat tartalmazó B) készítményt.

A találmány szerinti, hidrogénezett szacharidokat tartalmazó A) és B) kompozíciókat ezt követően 75 tömeg% szárazanyag-tartalomig bepároltuk. Az így keletkezett kompozíciók szénhidrát-összetételét az I. táblázatban szerepeltetjük, az F-tesz és A-teszt adataival együtt. Ebben a táblázatban - csakúgy, mint az ezután következőkben - DP polimerizációs fokot jelent.

I. táblázat

	A) készítmény	B) készítmény
Szárazanyag-tartalom, tömeg%	75	75
Redukálócukrok, tömeg% (a szárazanyag-tartalomra vonatkoztatva)	0,24	0,20
DPI szorbit	2,5	1,7
DPI xilit	0	60
DP2 maltit és izomaltit	48,9	6,1
DP3	4,4	2,6
DP4	2,5	1,8
DP5	3,0	1,9
DP6	2,5	1,9
DP7	2,7	1,8
DP8	2,6	1,4
DP9-20	15,5	11,1
DP>20	13,8	9,0
Az amiloglükozidáz által nem hidrolizált poliszacharidok, tömeg% (F-teszt)	8,7	5,7
Az etanollal kicsapható p, tömeg, tömeg% (A-teszt)	23	15,3
Az enzimatikus kezelés után kicsapott p₂ tömeg, tömeg% (A-teszt)	4,6	3,1
Viszkozitás 20 °C-on, Pax s	7	3,2

Elvégeztük az A) és B) készítmény B-teszt szerinti kariogenicitási vizsgálatát. Az A) készítmény esetén 0,90, a B) készítmény esetén pedig 0,80 volt a kontrolikészítményhez képest mért pH-csökkenés. A B-teszt szerint az A) és a B) készítmény nemkariogén.

2. példa

Egy másik alapszirupot készítettünk a következőkben ismertetett módon.

Az oldat pH-ját 5,5-re, hőmérsékletét pedig 55 °Cra állítottuk be, majd a dextrin tömegére vonatkoztatva beadagoltunk 0,05% OPTIDEX C 300 amiloglükozidázt (a MILES cég termékét) és 0,1% MAXAMYL HT 3000 alfa-amilázt (a GIST-BROCADES cég termékét), és 60 órán át hagytuk, hogy a szacharidképződés végbemenjen.

Az így kapott szirupot ezután az 1. példában leírt mó40 dón hidrogén-peroxiddal kezeltük, mielőtt az aktív szenes tisztítást és a kevert gyantaágyon való sómentesítést végrehajtottuk volna, majd bepárlással az 50 tömeg% szárazanyag-tartalom eléréséig töményítettük. Az így kapott szirup 45 tömeg%-ban valódi glükózt, 55 tömeg%45 bán pedig oligo- és poliszacharidokat tartalmazott.

Az előző bekezdés szerint kapott szirupot kromatografálással frakcionáltuk egy olyan oszlopon, amely a DUOLITE cég 0,2-0,4 mm-es részecskékből álló C204 jelzésű gyantájával volt megtöltve, amely divinil50 benzollal térhálósított, nátrium formájúvá átalakított, erősen kationos gyanta. A frakcionáiást úgy hajtottuk végre, hogy egy 2 m magas oszlopba 1,50 liter gyantát töltöttünk, majd 0,15 literenként rávezettük a gyantára a szirupot. Minden egyes szirupadag után eluáltuk a töl55 tetet 60 °C-os, 0,85 1/h térfogatáramú vízzel.

Minden egyes eluátumadagot két frakcióra bontottunk: az eluálás kezdetén összegyűjtött frakció tartalmazta a poliszacharidokat, az eluálás vége felé öszszegyűjtött frakció pedig főtömegében glükózt tartal60 mázott.

HU 218 607 Β

A poliszacharidokban gazdag frakciókat bepároltuk, és a besűrített szirup szénhidrát-összetételét nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel (HPLC) meghatároztuk. Az eredményeket a II. táblázatban közöljük.

II. táblázat

Szénhidrát	Koncentráció, tömeg%
DPI (glükóz)	0,4
DP2 (maltóz, izomaltóz)	0,8
DP3 (maltotrióz)	2,5
DP4 (maltotetróz)	4,0
DP5	5,4
DP6	4,7
DP7	3,9
DP8	4,2
DP9 20	31,6
DP>20	42,6

Ezt a szirupot - amelyet a következőkben poliszacharidszirupnak nevezünk - alapszirupként használtuk fel az ezután ismertetésre kerülő, találmány szerinti C) 25 és D) készítmények előállításához.

A C) készítmény előállítása

Poliszacharidszirupban olyan mennyiségben oldottunk fel kikristályosított xilózt, hogy az a feloldás után kapott szirup teljes szárazanyag-tartalmának a felét tét- 30 te ki. Az így keletkezett szirupot hagyományos módon hidrogéneztük, tisztítottuk és bepároltuk.

A D) készítmény előállítása

Az előző bekezdés szerinti poliszacharidszirupban olyan mennyiségben oldottunk fel kristályos xilózt, 35 hogy az a feloldás után kapott szirup teljes szárazanyagtartalmának a felét tette ki. Az így keletkezett szirupot hagyományos módon hidrogéneztük, tisztítottuk és bepároltuk.

A C) és a D) szirupok szárazanyag-tartalmára, visz- 40 kozitására és szárazanyag-összetételére vonatkozóan a III. táblázatban közlünk adatokat.

III. táblázat

	C) készítmény	D) készítmény
Szárazanyag-tartalom, tömeg%	75	75
A hidrogénezett monoszacharidok (xilit+szorbit) mennyisége, tömeg%	50,2	66,1
Maltit+izomaltit, tömeg%	0,4	0,3
DP3	1,25	0,8
DP4	2	1,5
DP5	2,7	1,8
DP6	2,35	1,6
DP7	1,95	1,3
DP8	2,1	1,4
DP9-20	15,8	10,5
DP>20	21,3	14,2
Nemhidrolizálódó poliszacharidok (F-teszt), tömeg%	23,2	15,8
Az A-teszt során kapott p₁ csapadék, tömeg%	28,1	18,7
Az A-teszt során kapott p₂ csapadék, tömeg%	21,6	14,4
Viszkozitás, Paxs	5,9	4,8

3. példa

A 2. példa szerint előállított, II. táblázat szerinti összetételű poliszacharidsziruphoz különböző mennyiségekben kevertünk olyan kristályos izomaltulózt, amelyet a MITSUI cég hozott forgalomba. így három különböző szirupot állítottunk elő, amelynek izomaltulóztartalma - a szárazanyagra vonatkoztatva - 35 tömeg%, 50 tömeg%, illetve 66 tömeg% volt. Ezeket a szirupokat hidrogéneztük, tisztítottuk és bepároltuk. így kaptuk meg a találmány szerinti E), F) és G) készítményeket, amelyeknek szénhidrát-összetételét - a szárazanyag-tartalomra vonatkoztatva - a IV. táblázatban adjuk meg.

IV. táblázat

	E) készítmény	F) készítmény	G) készítmény
Szárazanyag-tartalom, tömeg%	75	75	75
Hidrogénezett monoszacharidok (szorbit)	0,3	0,2	0,1
Hidrogénezett diszacharidok:
- maltit	0,5	0,4	0,3
- izomaltit	16,5	25	33
- glükopiranozido-l,6-mannit	16,5	25	33
DP3	1,7	1,25	0,8
DP4	2,7	2	1,5
DP5	3,6	2,7	1,8
DP6	3,1	2,35	1,6

HU 218 607 Β

IV. táblázat (folytatás)

	E) készítmény	F) készítmény	G) készítmény
DP7	2,6	1,95	1,3
DP8	2,8	2,1	1,4
DP9-20	21,0	15,8	10,5
DP>20	28,4	21,3	14,2
Nemhidrolizálódó poliszacharidok (F-teszt), tömeg%	30,0	23,1	15,9
Az A-teszt során kapott p, csapadék, tömeg%	37,4	28,1	18,7
Az A-teszt során kapott p₂ csapadék, tömeg%	28,8	21,6	14,4
A 75 tömeg% szárazanyag-tartalmú szirup viszkozitása 20 °C-on, Pa χ s	44,6	10	7,3

4. példa

Egy keverővei és hőmérséklet-szabályozóval felszerelt 25 literes tartályba 20 liter szirupot öntöttünk, amelyet úgy készítettünk, hogy a bejelentő által forgalmazott TACKIDEX DF 165 jelzésű sárgadextrinből annyit oldottunk fel vízben, hogy a keletkezett oldatnak 35 tömeg% legyen a szárazanyag-tartalma.

Az előző bekezdés szerint előállított szirup pH-ját 5,5-re, hőmérsékletét pedig 55 °C-ra állítottuk be, majd a szárazanyag tömegére vonatkoztatva beadagoltunk

- 0,15% SPEZYME DBA béta-amilázt (a GENENCOR cég termékét); és

- 0,2% PULLUZYME 750 L pullulanázt (az ABM cég termékét).

Az elegyet 86 óra elteltével pH=3,5 értékre savanyítottuk, és a hőmérsékletet 20 percen keresztül 80 °C-on tartottuk, hogy gátoljuk az enzimek működését.

A kapott szirupot szűrtük, majd erős kationos és gyenge anionos gyantákon eltávolítottuk belőle a szervetlen anyagokat, és 40 tömeg%-ra beállítottuk a szárazanyag-tartalmat.

Az így kapott hidrolizátumot ezután hidrogéneztük 5 tömeg% Raney-nikkel katalizátor jelenlétében, 130 °C-on, 5 χ 10⁶ hidrogénnyomáson. A hidrogénezést addig folytattuk, amíg a redukáló cukrok koncentrációja 0,5 tömeg% alá nem csökkent.

A hidrogénezett hidrolizátumot ezután tisztítottuk, majd bepároltuk 70 tömeg% szárazanyag-tartalomra. Bepárlás után a szirup a szárazanyag-tartalmára vonatkoztatva mintegy

- 1 tömeg% szorbitot;

- 22 tömeg% maltitot+izomalti tót, és

- 25 tömeg% mennyiségű, az F-teszt során nem hidrolizálódó poliszacharidot tartalmaz.

Ezt a találmány szerinti szirupot a következőkben S) hidrogénezett szirupnak nevezzük és alapszirupként használjuk fel a találmány szerinti Η), I) és J) készítmények előállításához.

A H) készítmény előállítása

Az S) hidrogénezett szirup egy részét hígítottuk olyan mértékben, hogy 60 tömeg% legyen a szárazanyag-tartalma.

Az így kapott hígított S) hidrogénezett sziruphoz 25 annyit adagoltunk a bejelentő által forgalmazott MANNITOL F mannitból, hogy a beadagolt mannit mennyisége 25 tömeg%-ot képviseljen a keletkezett kompozíció teljes szárazanyag-tartalmában. Az elegyet addig kevertük, amíg a beadagolt mannit teljesen fel nem oldó30 dott, majd 70 tömeg% szárazanyag-tartalomra besűrítve megkaptuk a H) készítményt.

Az I) készítmény előállítása

Egy keverővei és hőmérséklet-szabályozóval ellátott 25 literes tartályba 60 °C-on bemértünk

- 4 kg S) hidrogénezett szirupot, és

- 16 kg NEOSORB® 70/70 szorbitszirupot, amelyet a bejelentő forgalmaz.

Az I) készítményt a két bemért komponens alapos összekeverése után kaptuk meg.

A J) készítmény előállítása

Egy keverővei és hőmérséklet-szabályozóval ellátott 25 literes tartályba 65 °C-on bemértünk

- 10 kg S) hidrogénezett szirupot, és

- 10 kg POLYSORB® 70/12/12 poliolszirupot, ame45 lyet a bejelentő forgalmaz.

A J) készítményt a két bemért komponens alapos összekeverése után kaptuk meg.

A H), az I) és a J) készítmények szárazanyag-tartalmát és szénhidrát-összetételét az V. táblázatban adjuk meg.

A B-teszt eredményei szerint a H) és az I) készítmény nemkariogénnek minősül, a J) készítmény pedig hipokariogénnek tekinthető.

Tapasztalataink szerint a H) készítményt nagyon jól fel lehet használni nem nagyon nedvszívó, cukormentes főzött cukrok előállításához.

Az I) készítménnyel jó eredményeket lehet elérni fogpasztagyártásnál, mert kovasavval kombinálva kiváló, zselészerű textúrát biztosít a fogpasztáknak.

HU 218 607 Β

Végül a J) készítmény szilícium-dioxid-tartalmú öntőformák előállításához ajánlható, mert jó kötést és erős kohéziót biztosít.

V. táblázat

	H) készítmény	I) készítmény	J) készítmény
Szárazanyag-tartalom, tömeg%	70	70	70
Monoszacharidok, tömeg%
- szorbit	0,8	60,3	8,0
- mannit	25,2	5,8	0,5
Diszacharidok, tömeg%	16,5	14,3	16,9
Az F-teszt során nem hidrolizálódó poliszacharidok, tömeg%	16,9	4,6	11,4
Hidrolizálódó poliszacharidok, tömeg%	60,6	15,0	63,2

5. példa Kristályos xilit és LYCASIN® 80/55 szirup elegyéTalálmány szerinti négyféle készítményt tartalmazó, nek felhasználásával kontroll-rágógumimasszát állítotnemkariogén rágógumimassza előállítása tünk elő. A négy recept szerinti xilitkoncentrációk így

Az 1. és a 2. példa szerint előállított A), B), C) és 20 hasonlók voltak.

D) készítményeket használtuk fel nemkariogén rágó- A rágógumimasszák főzés előtti összetételét (grammgumimassza előállításához. bán kifejezve) a VI. táblázatban adjuk meg.

VI. táblázat

	1.recept [az A) és a B) készítménnyel]	2. recept [a C) készítménnyel]	3.recept [a D) készítménnyel]	4. recept [kontroll]
Poliolok:
A) készítmény	732,1
B) készítmény	204,5
C) készítmény		245,3
D) készítmény			186,7
LYCASIN 80/55		691,3	749,9	844,6
Kristályos xilit				92,0
Hidrogénezett korpa	39,5	39,5	39,5	39,5
Zselatinoldat	20,0	20,0	20,0	20,0
Glicerin-monosztearát	3,9	3,9	3,9	3,9
P% xioo* Poliolok%	4,3	5,6	2,9	0

*P% azoknak a poliszacharidoknak tömegszázalékos mennyisége, amelyek a felhasznált poliolok elegyéből az A-teszt során nem hidrolizálódtak és alkohollal kicsaphatok; a „Poliolok%” a felhasznált poliolclcgyben jelen lévő poliolok tömegszázalékos mennyiségére vonatkozik.

Rágógumimasszák előállítása céljából a poliolok elegyét atmoszferikus nyomáson - 130 °C-on, illetve 145 °C-on - forraltuk, majd - miután lehűlt 110 °C-ra - zsiradékkal, emulgeálószerrel és zselatinoldattal adalékoltuk. Az így kapott tésztát kinyújtottuk, formáztuk, majd felvágtuk.

Az így előállított termékek alkalmazástechnikai tulajdonságait a VIL táblázatban adjuk meg.

A táblázat adataiból kitűnik, hogy a találmány szerinti eljárással előállított A), B), C) és D) készítmények felhasználásával - az eddigi lehetőségekkel szemben elő tudunk állítani olyan, xilittartalmú, nemkariogén rágógumimasszákat, amelyek megfelelő állagúak (textúrájúak) a gépi feldolgozáshoz és megfelelő szilárdságúak a tároláshoz.

6. példa

Találmány szerinti készítményeket tartalmazó, hipokariogén főzött édességek előállítása A 3. példa szerint előállított F) és G) készítményekből főzött édességeket gyártottunk. A két, 75 tömeg% szárazanyag-tartalmú készítményt szabad lánggal végzett forralással dehidratáltuk 140 °C-on, 145 °C-on, 150 °C-on és 160 °C-on, atmoszferikus nyomáson.

Kontrollkészítményként is előállítottunk főzött édességeket olyan módon, hogy ISOMALT® néven forgal12

HU 218 607 Β mázott terméket - amely izomaltit és glükopiranozido1,6-mannit 1:1 mólarányú elegye - forraltunk az előző bekezdésben megadott hőmérsékleteken.

VII. táblázat

Forráspont, °C	A termékek alkalmazástechnikai tulajdonságai
1.recept	2.recept	3.recept	4.recept (kontrollkészítmény)
(találmány szerinti készítmény)
130	- megfelelő állag	- lágy	- megfelelő állag	- nagyon lágy
- nem nagyon ragadós	- kissé ragadós	- nagyon kis mértékben ragadós	- nagyon ragadós
- géppel jól feldolgozható	- nehezen alakítható	- géppel jól feldolgozható	- nem alakítható
- megfelelő szilárdságú	- nem megfelelő szilárdságú	- megfelelő szilárdságú	- nem szilárd
145	- szilárd állagú	- elég törékeny	- megfelelő állagú	- lágy
- nem ragadós	- nem ragadós	- nagyon kis mértékben ragadós	- nagyon ragadós
- géppel jól feldolgozható	- géppel jól feldolgozható	- géppel jól feldolgozható	- nehezen alakítható
- megfelelő szilárdságú	- megfelelő szilárdságú	- megfelelő szilárdságú	- megfelelő szilárdságú

A főzés után kapott édességek víztartalma a VIII. táblázatban található.

Forralást hőmérséklet, °C	A megadott készítményekkel készített édességek víztartalma, tömcg%
F) készítmény	G) készítmény	izomaltit
140	3,6	4,0	6,5
145	2,5	3,1	5,0
150	2,1	2,4	4,5
160	1,3	2,0	3,1

A táblázat adataiból kitűnik, hogy a találmány szerinti eljárással előállított F) és G) készítményeket könnyebben lehet dehidratálni, mint az izomaltitszirupot. A találmány szerinti eljárással előállított készítmények felhasználása esetén tehát energiát lehet megtakarítani a főzéskor, amellyel ugyanakkor olyan édességek állíthatók elő az alacsony forráspontok ellenére is, amelyek - csakúgy, mint a cukorral készített hagyományos édességek - 2-3 tömeg% vizet tartalmaznak, és ezért jó a stabilitásuk. Mindezen kívül a találmány szerinti eljárással előállított készítményekből gyártott édességek nem okoznak fogszuvasodást, vagyis hipokariogének.

Claims

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények, amelyek szárazanyag-tartalmukra vonatkoztatva

- 0,1-80 tömeg%-ban hidrogénezett monoszacharidokat;

-0,1-96 tömeg%-ban hidrogénezett diszacharidokat;

- 11-96 tömeg%-ban hidrogénezett mono- és diszacharidokat;

- 1-40 tömeg%-ban a leírásban ismertetett F-teszt során amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó poliszacharidokat; és

- a 100 tömeg%-hoz szükséges mennyiségben hidrogénezett oligo- és poliszacharidokat tartalmaznak.
2. Az 1. igénypont szerinti készítmények, amelyek 22-94 tömeg% hidrogénezett mono- és diszacharidokat tartalmaznak.
3. A 2. igénypont szerinti készítmények, amelyek 35-90 tömeg% hidrogénezett mono- és diszacharidokat tartalmaznak.
4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek 0,1-75 tömeg% hidrogénezett monoszacharidokat tartalmaznak.
5. A 4. igénypont szerinti készítmények, amelyek 0,1-70 tömeg% hidrogénezett monoszacharidokat tartalmaznak.

HU 218 607 Β
6. Az 1-5. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek 0,2-94 tömeg% hidrogénezett diszacharidokat tartalmaznak.
7. A 6. igénypont szerinti készítmények, amelyek 0,3-90 tömeg% hidrogénezett diszacharidokat tartalmaznak.
8. Az 1-7. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek az F-teszt során amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó poliszacharidokat 1,5-30 tömeg% mennyiségben tartalmaznak.
9. A 8. igénypont szerinti készítmények, amelyek az F-teszt során amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó poliszacharidokat 3-26,5 tömeg% menynyiségben tartalmaznak.
10. Hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények, amelyek szárazanyag-tartalmukra vonatkoztatva

- 0,1-65 tömeg%-ban hidrogénezett monoszacharidokat;

- 10-96 tömeg%-ban hidrogénezett diszacharidokat;

- 1-30 tömeg%-ban a leírásban ismertetett A-teszt során az amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizált, etanollal kicsapható poliszacharidokat; és

- a 100 tömeg%-hoz szükséges mennyiségben hidrogénezett oligo- és poliszacharidokat tartalmaznak.
11. A 10. igénypont szerinti készítmények, amelyek etanolban kicsapható és az A-tesztben nem hidrolizálódó poliszacharidokat 1,5-25 tömeg% mennyiségben tartalmaznak.
12. A 11. igénypont szerinti készítmények, amelyek etanolban kicsapható és az A-tesztben nem hidrolizálódó poliszacharidokat 2-15 tömeg% mennyiségben tartalmaznak.
13. Az 1-12. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek hidrogénezett monoszacharidokként szorbitot, mannitot, galaktitot, xilitet, treitet, arabitot és/vagy eritritet tartalmaznak.
14. Az 1-13. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek hidrogénezett diszacharidokként maltitot, hidrogénezett maltulózt, hidrogénezett izomaltulózt, izomaltitot, laktitot és/vagy hidrogénezett inulobiózt tartalmaznak.
15. Az 1-14. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek hidrogénezett oligo- és poliszacharidokként maltotriitet, maltotetraitet, inulotriitet, keményítő hidrolizálásával, majd a keletkezett hidrolizátum hidrogénezésével előállított hidrogénezett oligo- és poliszacharidokat, cellobiitet, cellotriitet, xilobiitet, xilotriitet és/vagy cellulóz, xilánok vagy fruktánok hidrolizálásával és a keletkezett hidrolizátumok hidrogénezésével előállított, hidrogénezett oligo- és poliszacharidokat tartalmaznak.
16. Az 1-15. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek a leírásban ismertetett B-teszt szerint nemkariogének.
17. Az 1-16. igénypontok bármelyike szerinti készítmények, amelyek dextrin és/vagy poliglükóz egy szacharidképző enzimmel, igy amiloglükozidáz vagy β-amilázenzimmel végrehajtott hidrolizálásával és a keletkezett hidrolizátum hidrogénezésével előállított, amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó poliszacharidokat tartalmaznak.
18. Eljárás az 1-17. igénypontok bármelyike szerinti hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények előállítására, azzal jellemezve, hogy

- először amiloglükozidáz enzim hatására nem hidrolizálódó frakciót készítünk olyan módon, hogy dextrint vagy poliglükózt egy szacharidképző enzim, előnyösen amiloglükozidáz vagy β-amilázenzim felhasználásával enzimatikus kezelésnek vetünk alá olyan módon, hogy az amiloglükozidázt 4000-500 000 nemzetközi egység/kg száraz szubsztrátumnak megfelelő mennyiségben, a β-amilázt pedig 100-10 000 Lintneregység/kg száraz szubsztrátumnak megfelelő mennyiségben használjuk 50 °C és 60 °C közötti hőmérsékleten, 5,0-6,0 pH-n, 30-100 órán keresztül, mimellett a kezelés körülményeit úgy választjuk meg, hogy a kezelés végén a létrejövő hidrolizátum dextrózekvivalense 5 és 80 között legyen;

- az így előállított frakcióhoz - megfelelő mennyiségi arányok szerint - monoszacharidokat, diszacharidokat vagy oligoszacharidokat és poliszacharidokat adunk, és

- az így kapott kompozíciót hidrogénezzük.
19. Eljárás az 1-17. igénypontok bármelyike szerinti, hipokariogén hidrogénezett szacharidokat tartalmazó készítmények előállítására, azzal jellemezve, hogy

- először amiloglükozidáz enzim által nem hidrolizálódó frakciót készítünk olyan módon, hogy legalább egy dextrint és/vagy legalább egy poliglükózt egy szacharidképző enzim, előnyösen amiloglükozidáz vagy β-amilázenzim felhasználásával enzimatikus kezelésnek vetünk alá olyan módon, hogy az amiloglükolidázt 4000-500 000 nemzetközi egység/kg száraz szubsztrátumnak megfelelő mennyiségben, a β-amilázt pedig 100-10 000 Lintner-egység/kg száraz szubsztrátumnak megfelelő mennyiségben használjuk 50 °C és 60 °C közötti hőmérsékleten, 5,0-6,0 pH-n 30-100 órán keresztül, mimellett a kezelés körülményeit úgy választjuk meg, hogy a kezelés végén a létrejövő hidrolizátum dextrózekvivalense 5 és 80 között legyen;

- az így keletkezett frakciót hidrogénezzük; és

- az így kapott hidrogénezett frakcióhoz -megfelelő mennyiségi arányok szerinti mennyiségben - hidrogénezett monoszacharidokat, diszacharidokat, oligoszacharidokat és poliszacharidokat adunk.
20. A 18. vagy a 19. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy szacharidképző enzimmel végzett kezelés előtt, alatt vagy után α-amilázos enzimatikus kezelést is alkalmazunk.
21. A 18-20. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy szacharidképző enzimmel végzett kezelés előtt, alatt vagy után az amilopektin 1-6 kötéseinek hidrolizálására alkalmas enzim felhasználásával kiegészítő enzimatikus kezelést alkalmazunk.