HU219257B - Electronic bill pay system, method and network - Google Patents

Abstract

A találmány tárgya elektronikus számlakiegyenlítési rendszer, eljárásés hálózat. A számlakiegyenlítési rendszer tartalmaz egyfogyasztóiszámla-kiegyenlítési interfészt a fogyasztó (C) bankjának(C’) számítógépéhez; egy eszközt számlakiegyenlítési üzenet (124)előállítására, a számlakiegyenlítési megbízásban (122) szereplőinformáció alapján, amely eszköz a fogyasztó (C) bankjának (C’)számítógépéhez van kapcsolva; egy számlakiegyenlítési hálózatot (102),ami a számlakiegyenlítési üzenetet előállító eszközhöz van kapcsolva,a számlakiegyenlítési üzenet (124) átvitelére; egy eszköztszámlakiegyenlítési üzenet (124) számlakiegyenlítési hálózattól (102)való elfogadására és az abban szereplő összegnek a számlabenyújtó (B)egy bankszámláján való jóváírására, amely eszköz a számlakiegyenlítésihálózathoz (102) és az adott célhelyen lévő számlabenyújtó (B)bankjának (B’) számítógépéhez van kapcsolva; számlabenyújtóiadat-feldolgozó eszközt, ami vagy a számlakiegyenlítési hálózathoz (102),vagy a számlakiegyenlítési üzenetet (124) elfogadó eszközhöz vankapcsolva. A számlakiegyenlítési megbízásban (122) fel van legalábbtüntetve egy számlabenyújtói azonosító (ID), a fizetendő összeg,továbbá a terhelendő C–B folyószámla, amely a számlabenyújtó (B) általvezetett folyószámla és a fogyasztótól (C) a számlabenyújtónak (B)járó összegek meghatározására szolgál. A számlakiegyenlítési hálózat(102) tartalmaz egy egyetemes számlabenyújtóireferenciaadat-állományt(108), a számlakiegyenlítési üzenet (124) célhelyének aszámlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő számlabenyújtói azonosító(ID) alapján - való azonosításához, valamint a fogyasztó (C) bankja(C’) egy bankszámlájának a számlakiegyenlítési üzenetben (124)szereplő összeggel való megterheléséhez. A számlakiegyenlítési üzenet(124) tartalmazza legalább a számlabenyújtói azonosítót (ID), afizetendő összeget és a C–B folyószámla számát. A számlabenyújtóiadatok a számlabenyújtóiadat-feldolgozó eszközzel a számlabenyújtónál(B) használt alakra vannak feldolgozva. A számlakiegyenlítési hálózatis mindezek szerinti kialakítású. A számlakiegyenlítési eljárásbanmeghatároznak egy kiválasztott számlabenyújtónak (B) fizetendőösszeget, amivel annak egy fogyasztó (C) tartozik. Azonosítják aszámlabenyújtót (B) egy egyedi számlabenyújtói azonosító (ID)megadásával. Legalább az összeget és a számlabenyújtói azonosítót (ID)megadják a fogyasztó (C) bankjának (C’). Egy kimenőszámlakiegyenlítési üzenetet visznek át a fogyasztó (C) bankjától egyszámlakiegyenlítési hálózatba, amely kimenő számlakiegyenlítési üzenetadatai legalább az említetteket tartalmazza. A számlabenyújtóiazonosító alapján azonosítják a számlabenyújtónak (B) azt a bankját(B’), amelynek a kimenő számlakiegyenlítési üzenet szól. Egy bemenőszámlakiegyenlítési üzenetet visznek át a számlak

Description

(ID), a fizetendő összeget és a C-B folyószámla számát. A számlabenyújtói adatok a számlabenyújtóiadatfeldolgozó eszközzel a számlabenyújtónál (B) használt alakra vannak feldolgozva. A számlakiegyenlítési hálózat is mindezek szerinti kialakítású.

A számlakiegyenlítési eljárásban meghatároznak egy kiválasztott számlabenyújtónak (B) fizetendő összeget, amivel annak egy fogyasztó (C) tartozik. Azonosítják a számlabenyújtót (B) egy egyedi számlabenyújtói azonosító (ID) megadásával. Legalább az összeget és a számlabenyújtói azonosítót (ID) megadják a fogyasztó (C) bankjának (C’). Egy kimenő számlakiegyenlítési üzenetet visznek át a fogyasztó (C) bankjától egy számlakiegyenlítési hálózatba, amely kimenő számlakiegyenlítési üzenet adatai legalább az említetteket tartalmazza. A számlabenyújtói azonosító alapján azonosítják a számlabenyújtónak (B) azt a bankját (B’), amelynek a kimenő számlakiegyenlítési üzenet szól. Egy bemenő számlakiegyenlítési üzenetet visznek át a számlakiegyenlítési hálózatból a számlabenyújtó (B) bankjához (B’). A számlabenyújtónak (B) jóváírják a bemenő számlakiegyenlítési üzenet összegét, és megadják a bemenő számlakiegyenlítési üzenet adatait, amelyek legalább az összeget és a fogyasztó (C) számlabenyújtónál (B) vezettetett C-B folyószámlájának számát tartalmazza.

A találmány tárgya elektronikus számlakiegyenlítési rendszer, eljárás és hálózat. Ez a számlakiegyenlítési rendszer, eljárás és hálózat lehetővé teszi, hogy a fogyasztó arra utasítsa bankját, bankjának képviselőjét vagy egy nem bank számlakiegyenlítési szolgáltatóirodát, hogy összegeket fizessen ki, amikkel a fogyasztó kereskedőknek, szolgáltatóknak és más számlabenyújtóknak tartozik, akik a tartozott összegre számlát nyújtanak be.

Több millió fogyasztó csekkel teljesíti a kifizetéseket a közműveknek, kereskedőknek és szolgáltatóknak („számlabenyújtóknak”), és kevés fogyasztó használ nemcsekk-eszközöket a számlabenyújtók kifizetésére. A „fogyasztó” fogalmon itt tág értelemben minden személyt vagy szervezetet értünk, aki, illetőleg amely egy számlát kiegyenlít, legyen az egy közművet igénybe vevő, adót befizető adófizető, kölcsönt visszafizető stb. személy vagy gazdasági szervezet. A jelen összefüggésben a fogyasztókat megkülönböztetjük az „ügyfelektől”, mivel az ügyfél fogalom egy számlakiegyenlítési rendszer sok részesére vonatkozhat. így a számlabenyújtó ügyfele a bankjának („számlabenyújtó bankja”), a fogyasztó ügyfele a bankjának („fogyasztó bankja”) és a fogyasztó ügyfele lehet egy nem bank számlakiegyenlítési szolgáltatóirodának. A fogyasztó általában ügyfele is a számlabenyújtónak. A félreértések elkerülése végett a számlát kiegyenlítő egységet „fogyasztónak”, és azt az egységet, amely részére üzemi kell, „számlabenyújtónak” nevezzük.

A számlabenyújtóknak, akik gyakran mindegyik tranzakcióval kis összegeket számláznak, sok csekk költségét kell viselniük, ideértve az átutalások feldolgozásával - így a borítékok felbontásával, a fogyasztó bankszámlaszámának adatbevitelével, a csekkösszegek mágnestintáskarakter-felismeréses (MICR) kódolásával stb. - kapcsolatos általános költségeket is. A számlabenyújtók óriási rendszereket hoztak létre az átutalások feldolgozására, hogy az egy tételre eső költség kicsi legyen. A munkát gyakran faktorházaknak („lockbox”) adják ki, amelyek feldolgozzák és letétbe helyezik a kifizetéseket a számlabenyújtó számára, letétként átadva a számlabenyújtónak a begyűjtött fogyasztói adatokat és a mágnestintáskarakter-felismeréssel kódolt csekkeket. A fizetési szelvényeket, amelyeknek a fogyasztó csekkjével együtt való visszaküldését kéri a számlabenyújtó, gyakran előnyomják úgy, hogy letapogatható adatsorokat tartalmaznak (a bankszámlaszámot, a fizetendő összeget stb.), amelyeket a szelvényen lévő letapogatható sorok kialakítása és elhelyezése révén elektronikusan le lehet olvasni. A szükséges információ a szelvényen vonalkód alakjában vagy más, mechanikai vagy elektronikus módon olvasható alakban lehet. Ezért a szelvények kulcsszerepet játszanak a jelenlegi átutalásfeldolgozó rendszerekben.

A nagyságrendi megtakarítás lehetősége a számlabenyújtót nagyon ösztönzi, hogy az átutalásfeldolgozás költségét csökkentse, és még inkább ösztönözve van arra, hogy a „kivételes tételek” költségét csökkentse. Kivételes tétel az olyan kifizetés, amely valamilyen ok miatt nem dolgozható fel a számlabenyújtó által az átutalások gyors feldolgozására megvalósított, magasan automatizált eljárásokkal. Kivételes tételek a fizetési szelvény nélkül kapott csekkek, a megfelelő szelvényen feltüntetett összegektől eltérő összegekre kiállított csekkek, egy borítékban egyetlen csekkel együtt érkezett több fizetési szelvény. A tipikus számlakiegyenlítési tranzakció feldolgozási költsége egy nagy és hatékony átutalásfeldolgozó rendszerben 0,09-0,18 US $/tranzakció, míg egy kivételes tétel tranzakciójának költsége elérheti a 0,65-1,50 US $-t.

Ha a fogyasztó úgy dönt, hogy az átutalás más módját választja, például számlakiegyenlítési szolgáltatóirodát, akár banki, akár nem banki szolgáltatóirodát vesz igénybe, akkor érdekes módon a számlabenyújtó költségei drasztikusan nőnek, mivel az ilyen átutalás jelenleg a legtöbb számlabenyújtó számára kivételes tételt képez. A számlakiegyenlítési szolgáltatóiroda számlakiegyenlítési szolgáltatást nyújt a fogyasztónak, és a fogyasztó a szolgáltatóirodát utasítja arra, hogy a számlabenyújtónak kifizetést teljesítsen. Minthogy a kifizetést rendszerint elektronikusan kezdeményezik, ezért a számlabenyújtó az átutalást nem a szokásos módon, vagyis nem a számlabenyújtó által küldött borítékban lévő csekk és fizetési szelvény alakjában kapja meg, hanem e helyett a számlabenyújtó rendszerint a szolgáltatóiroda által nyomtatott, a fogyasztó bankszámlájára

HU 219 257 Β kiállított csekket kap, amin rajta van a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett bankszámlaszáma és a fogyasztó bankszámlaszámát kódoló mágnestintás karakterfelismerési adat. Egyes esetekben a szolgáltatóiroda a fedezetet a fogyasztótól kapja, majd a számlabenyújtónak átad a szolgáltatóiroda bankszámlájára kiállított csekket azzal az utasítással, hogy a csekk összegét írják jóvá a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett bankszámláján. Más esetekben a számlakiegyenlítés egy elektronikus átutalás. A fogyasztó bankszámla-információja szerepel az átutaláson, vagy több fogyasztó kifizetési jegyzékén szerepel, amit a szolgáltatóiroda ad a számlabenyújtónak.

Mindezek a tranzakciók a számlabenyújtó számára kivételes tételek, mivel nem kap fizetési szelvényt. így ezek a számlabenyújtóknak járulékos költségeket okoznak. A számlabenyújtók számára kedvezőtlenül az elektronikus fizetéseknek és a szolgáltatóirodák igénybevételének népszerűsége növekedni fog, és ennek következtében a kivételes tételek százalékaránya növekszik, hacsak nem alkalmaznak egy „nem kivételes” mechanizmust elektronikus fizetéseknek fizetési szelvények nélküli hatékony lebonyolítására. Ha a fogyasztó bankja nem a számlakiegyenlítési szolgáltató vagy ha nem működik együtt a szolgáltatóirodával, akkor ennek a banknak a költségei is növekszenek, mivel csekkbemutatási és csekkelszámolási rendszerét módosítania kell, hogy ezeket a bankra erőltetett szokatlan tranzakciókat fogadni tudja.

A nagy számlakiegyenlítési szolgáltatóirodáktól, amelyeknek a hálózatában sok fogyasztó lehet, akik ugyanannak a számlabenyújtónak fizetnek ki számlákat, a számlabenyújtó gyakran egyetlen csekket kap sok fogyasztóra. Ehhez a csekkhez mellékelve van azon fogyasztók bankszámlaszámainak és összegeinek jegyzéke, akiknek az átutalásai ennek az egy csekknek a részét képezik. A számlabenyújtónak ekkor manuálisan végig kell mennie a jegyzéken, hogy ellenőrizze, helyesek-e a bankszámlaszámok, majd ezután viszi be az adatokat az elszámolási rendszerekbe. így ha egyre több fogyasztó használja ezt az alternatív számlakiegyenlítési módot, akkor a kivételt képező átutalások százalékos aránya nőni fog, és ez növeli az egy tranzakcióra eső átlagköltséget.

Sok javasolt számlakiegyenlítési rendszer kialakításakor a fogyasztónak és a számlakiegyenlítési rendszer kezelőjének költségein kívül a más résztvevők költségeit nem vagy alig vették figyelembe. így például Lawlor és társai US 5,220,501 számú szabadalma részletesen ismertet egy számlakiegyenlítési rendszert, amelyben a számlakiegyenlítési rendszer kezelője kis szövegmegjelenítővel ellátott telefont használva veszi fel a fogyasztó számlakiegyenlítési megbízásait. Ezeket a fogyasztói számlakiegyenlítési megbízásokat a rendszer által működtetett központi számítógépbe küldik, amely ezután egy automatikus bankpénztárhálózatot (ATM, automatic teller machine) használ arra, hogy a fogyasztónak az ATM számára hozzáférhető bankszámlájáról megkapja a fizetendő összeg fedezetét. Amikor a fedezet megvan a rendszer kezelőjének bankszámláján, akkor a rendszer meghatározza, hogyan fizessen a számlabenyújtónak: vezetékes átutalással, a számlabenyújtó bankszámlaszámát használva „tartozik” számla-hálózaton, vagy csekkel és jegyzékkel. Bár a Lawlor és társai US 5,220,501 számú szabadalma szerinti rendszerről azt állítják, hogy nagyon kedvező a rendszer kezelője számára (vagyis a fogyasztónak számlakiegyenlítési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató) számára, de nem kívánt hatásai vannak a fogyasztókra, a fogyasztók bankjaira és a számlabenyújtókra.

A Lawlor és társai US 5,220,501 számú szabadalma szerinti rendszerben a fogyasztók veszteséget szenvedhetnek, ha a rendszer kezelője egy lehívás időpontja és a számlabenyújtónak teljesített kifizetés időpontja között felhagyott az üzlettel. Ezenkívül a fogyasztók nem tudják könnyen kiegyenlíteni egy egyszeri eladó számláját, mivel a rendszer úgy van kialakítva, hogy csak azoknak a számlabenyújtóknak fizet, akiket a fogyasztó napokkal vagy hetekkel azelőtt azonosított, hogy a kiegyenlítést a számlabenyújtó számára elrendelték. Ennek két oka van. Az egyik ok az, hogy a Lawlor és társai US 5,220,501 számú szabadalma szerinti fogyasztói adatbeviteli készülék olyan felhasználók számára van kialakítva, akik egyszerű készülékeket igényelnek, és mert az olyan billentyűzet, amely a számlabenyújtó adatait a számlabenyújtó beiktatása végett beviszi, túl bonyolult lenne. Ehelyett a fogyasztók űrlapokat adnak át a rendszer kezelőjének, aki a számlabenyújtót valószínűleg neve és címe alapján azonosítja. Ez az azonosítás pontatlan, mivel a rendszer kezelője tévesen azonosíthat számlabenyújtót, és számlabenyújtók működhetnek hasonló néven és hasonló címen.

A számlabenyújtók nem kedvelik az olyan rendszereket, mint a Lawlor és társai US 5,220,501 számú szabadalma szerinti rendszer, mivel a számlabenyújtók számára a rendszeren átmenő minden tranzakció kivételes tételt jelent, és ha egy szolgáltatóiroda hibát követ el, akkor a számlabenyújtó gyakran a hívások özönét kapja a fogyasztóktól, akik azért telefonálnak, hogy panaszt tegyenek a rosszul teljesített számlakiegyenlítések miatt. A számlabenyújtók megkísérelhetik, hogy a növelt kiadások fedezésére szolgáltatási díjat szabjanak meg, ahhoz hasonlóan, ahogy a csomagküldő társaságok előrefizetés esetén kevesebbet számolnak fel, és kiskereskedők készpénzfizetés esetén kevesebbet számolnak fel, de probléma az, hogy a számlabenyújtók nem tudják, hogy mely átutalások futnak be normálisan, és mely átutalások futnak be egy számlakiegyenlítési szolgálat útján.

Szükség van olyan egyszerű módszerre, ami a kivételes tételek költségeit áthárítja fogyasztókra, vagy pedig csökkenti a tranzakciók költségeit. így ha a fogyasztó ragaszkodik a kivételes tételhez, akkor a számlabenyújtó visszanyerheti ezek költségeit. Ez módszer mind a fogyasztó, mind a számlabenyújtó érdekeit szolgálja.

A kivételes tételek magas költségeire több más megoldást javasoltak. Az egyik megoldás szerint a számlabenyújtók előzetes felhatalmazást kapnak a fogyasztóktól, hogy „tartozik” igényt nyújtsanak be a fogyasztó bankjánál. A másik megoldás egy olyan szolgálat, amely arra

HU 219 257 Β szakosodik, hogy a kivételes tételeket a számlabenyújtó automatizált átutalásfeldolgozó rendszere vagy faktorház („lockbox”) által feldolgozható alakra dolgozza fel. Ezek azonban nem kielégítő megoldások. Az első megoldásban a fogyasztónak nagyon kevés lehetősége van, hogy ellenőrizze a fedezetek lehívását bankszámlájáról. Ez a megoldás ténylegesen csak egy adott fogyasztó és egy adott számlabenyújtó közötti ismétlődő számlakiegyenlítésnél hasznos, amikor a számlabenyújtó a norális átutalásfeldolgozási költséghez hozzászámít egy járulékos költséget (ami ugyan általában kevesebb, mint a kivételes tételek feldolgozásának költsége). Egyes esetekben, kis ismétlődő számlakiegyenlítéseknél az előre engedélyezett tartozás az egyetlen módja annak, hogy a számlabenyújtó az áruit vagy szolgáltatásait felajánlja.

A továbbiakban leírunk több ismert számlakiegyenlítési vagy átutalásfeldolgozási rendszert, de előbb tisztázzuk a számlakiegyenlítés alapfogalmait. A rövidség és érthetőség kedvéért a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett bankszámláját a továbbiakban C-B folyószámlának („consumer-biller”, fogyasztó-számlabenyújtó) nevezzük, hogy ezt a bankszámlát megkülönböztessük más bankszámláktól, így a fogyasztónak a bankjánál vezetett bankszámlájától, a számlabenyújtónak a bankjánál vezetett bankszámlájától stb. A legtöbb esetben a számlabenyújtó kizárólag a C-B folyószámla számát használja nyilvántartásaiban a fogyasztó azonosítására.

A számlakiegyenlítési tranzakcióknak, akárhogyan is hajtják végre őket, több közös eleme van, amelyek vagy explicitek, vagy a tranzakció természetéből fakadnak. Az első közös elem a benyújtás: a számlabenyújtó benyújt a fogyasztónak egy számlát, amin fel van tüntetve a C-B folyószámla száma és a fizetendő összeg. A második közös elem a számlakiegyenlítés engedélyezése : a fogyasztó valamilyen tevékenységgel (például egy csekk vagy más forgatható eszköz aláírásával) felhatalmazza a fogyasztó bankját, hogy a fogyasztó bankszámlájáról pénzt utaljon át a számlabenyújtónak. Ez az elem szerepelhet a benyújtás után vagy a benyújtás előtt (például előzetesen engedélyezett lehívások esetén), és nem kell explicitnek lennie (egy csekk átadása implicit jogosítvány a csekk összegére). Ezt az elemet majdnem mindig kíséri a fogyasztó bankjának valamilyen tevékenysége, hogy biztosítsa a fizetést a fogyasztó részéről. Ilyen tevékenység pénz lehívása a fogyasztó bankszámlájáról, az összeg rákönyvelése a fogyasztó hitelkártyaszámlájára vagy hitelvonalára. A harmadik közös elem a pénz lehívásának igazolása a fogyasztó felé. A negyedik közös elem a számlakiegyenlítés meghitelezése a C-B folyószámlán. Egyes esetekben a számlabenyújtó a meghitelezést mindössze azzal ismeri el, hogy nem küld el egy számlát, amit korábban kellett kiegyenlíteni.

Az 1-3. ábrákon meglévő számlakiegyenlítési rendszerek tömbvázlatai láthatók. Ezek a rendszerek a fenti négy közös elemet különbözőképpen valósítják meg. Ezeken a tömbvázlatokon a résztvevők ovális keretben vannak, az anyagok áramlását nyilak mutatják. A nyilak egy kapcsolatot testesítenek meg, ami papírok áramlása esetén fizikai kapcsolat, adatátviteli csatorna két pont között vagy más anyagátviteli eszköz. Az „anyag” dokumentumokat és/vagy információt jelent, amelyek lehetnek papíralapúak („postaszállítmányok”), elektronikusak (e-mail, üzenetek, csomagok) vagy más átviteli médiumok. A legtöbb esetben az áramló anyagot feltüntettük annak a nyílnak a közelében, ami összeköti az anyag forrását és célhelyét.

Az 1. ábra egy szokványos papíralapú 10 számlakiegyenlítési rendszer, amelyben a számlabenyújtók papír formájú számlákat vagy szelvény füzeteket küldenek a fogyasztóknak, és a fogyasztók papír formájú csekkeket és fizetési szelvényeket küldenek vissza. Minthogy jelenleg a számlakiegyenlítési tranzakciók többsége ily módon folyik le, ezért ezeknek az átutalásoknak a vizsgálási és adatbegyűjtési folyamata messzemenően automatizálva van, kivéve a találóan elnevezett „kivételes tételeket”.

A 10 számlakiegyenlítési rendszerben a résztvevők a C fogyasztó, a B számlabenyújtó, a C fogyasztó C’ bankja, a B számlabenyújtó B’ bankja és opcionálisan egy 20 faktorház („lockbox”)-kezelő. A C’ bank vezeti a C fogyasztó 22 bankszámláját és egy 24 zsírószámlát, míg a B’ bank vezeti a B számlabenyújtó 26 bankszámláját és egy 28 zsírószámlát. A résztvevők között áramló anyagok a 30 számla, a 32 átutalás, ami tartalmaz egy 34 csekket és egy 36 fizetési szelvényt, a 38 bankszámlakivonat, a 40 esedékes bankszámlák („A/R”, accounts receivable) adatállománya, egy kódolt csekk (ami a 34 csekk mágnestintáskarakter-felismeréssel kódolva) és esetleg egy 46 elégtelenfedezet-feljegyzés („NSF”, non-sufficient fúnds).

Az anyagok áramlása a résztvevők között a 10 számlakiegyenlítési rendszerben azzal kezdődik, hogy a B számlabenyújtó postán 30 számlát küld a C fogyasztónak. A 30 számla tartalmazza a C-B folyószámlaszámot és a fizetendő összeget, és tipikusan egy, a C fogyasztó által megtartandó árujegyzékrészből és a visszaküldendő fizetésiszelvény-részből áll. Mindkét részen fel van tüntetve a C-B folyószámla száma és a fizetendő összeg.

A 30 számla vételére reagálva a C fogyasztó egy 32 átutalást küld a B számlabenyújtónak. A 32 átutalás tartalmaz a C fogyasztónak a 22 bankszámlájára kiállított 34 csekket és egy 36 fizetési szelvényt. Ezeket általában a B számlabenyújtó által rendelkezésre bocsátott válaszborítékba teszik. Ezután a B számlabenyújtó az átutalás összegét mágnestintáskarakter-felismeréssel kódolja a 34 csekkre, így kódolt 44 csekket hoz létre, és a kódolt 44 csekket letétbe helyezi, és jóváírja a C fogyasztónak a B számlabenyújtó fogyasztói általános főkönyvi („G/L”, generál ledger) 42 folyószámla-adatbázisában lévő folyószámláján. Egy másik változat szerint a 32 átutalást a 20 faktorház („lockbox”)-kezelőnek postázzák, aki nyitja a 32 átutalást, mágnestintáskarakter-felismeréssel kódolja a 34 csekket, így kódolt 44 csekket hoz létre, elektronikusan felveszi a C-B folyószámla számát és a csekk összegét a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállományának létrehozása végett.

HU 219 257 Β

A 20 faktorház („lockbox”)-kezelő ezután a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállományát megküldi a B számlabenyújtónak, és a kódolt 44 csekket megküldi a B’ banknak, hogy az jóváíqa a B számlabenyújtó 26 bankszámláján. Minthogy a kódolt 44 csekket a C fogyasztó aláírta, ezért ez a csekk a C’ bankot feljogosítja arra, hogy a csekk összegét átutalja a B’ banknak, miután a B’ bank a csekket a C’ banknak bemutatta. Az aláírt csekk egy számlakiegyenlítési tranzakció második közös eleme: az engedélyezés.

Ha kódolt 44 csekk jut a B’ bankhoz, akkor a B’ bank a kódolt 44 csekket a B’ bank által kapott és a C’ banknál vezetett bankszámlákra kiállított más csekkekkel együtt benyújtja a C’ banknak. Amikor a C’ bank megkapja a kódolt 44 csekket, akkor lehívja a csekk összegét a C fogyasztó 22 bankszámlájáról, és a fedezetet átutalja a B számlabenyújtónak a B’ banknál vezetett 26 bankszámlájára. Valójában ez a fedezet a C fogyasztó 22 bankszámlájáról a 24 zsírószámlára, a 28 zsírószámlára, majd a B számlabenyújtó 26 bankszámlájára jut úgy, hogy a láncban esetleg van egy vagy több elszámolóbank is.

Ha a C fogyasztó 22 bankszámláján nem áll rendelkezésre fedezet a 44 csekk összegének fedezésére vagy ha a C fogyasztó 22 bankszámláját zárolták, akkor a csekket a C’ bank visszaküldi a B’ banknak, és az visszaküldi a B számlabenyújtónak. A B számlabenyújtónak ekkor sztorníroznia kell azt a tranzakciót, amivel meghitelezte a C fogyasztó C-B folyószámláját az általános főkönyvi (G/L) 42 folyószámla-adatbázisban, és újra kell intéznie a számlakiegyenlítést a C fogyasztóval. Mindez jelentős költséggel jár a B számlabenyújtó számára. A fizetőképes fedezet B számlabenyújtóhoz való eljutásának folyamata még akkor sem pillanatszerű, ha a 44 csekket kiegyenlítik, mivel a 44 csekknek el kell jutnia a B számlabenyújtótól a B’ bankhoz, és onnan a C’ bankhoz. Természetesen akkor, ha a B számlabenyújtónak elegendő hitelképessége van a B’ banknál, akkor a B’ bank a fedezetet a 28 zsírószámláról a B számlabenyújtó 26 bankszámlájára mozgathatja, amikor a B’ bank megkapja a 44 csekket.

Egy bizonyos idővel a 44 csekk klíringelése után a B számlabenyújtó aktualizálja az esedékes bankszámlák (A/R) nyilvántartását az általános főkönyvi (G/L) 42 folyószámla-adatbázisban, hogy meghitelezze a C fogyasztó C-B folyószámláját, és a C’ bank közli a C fogyasztóval a 44 csekk összegének visszahívását azzal, hogy a 38 bankszámlakivonatban feltünteti és/vagy azzal, hogy az érvénytelenített 44 csekket visszaküldi. Ha a csekket nem egyenlítik ki, akkor a B számlabenyújtó és a tranzakció többi résztvevője visszaforgatja a számlakiegyenlítést.

A 10 számlakiegyenlítési rendszer egyik előnye az, hogy a B számlabenyújtók nagy többségénél nincs szükség a számlabenyújtó nyilvántartásba vételére (bármely fogyasztó fizethet egy számlabenyújtónak előzetes megállapodás vagy várakozási idő nélkül). A 10 számlakiegyenlítési rendszernek azonban számos nyilvánvaló hátránya van. A C fogyasztónak egyedileg kell címeznie, postáznia és követnie a számlakiegyenlítéseket az egyedi számlabenyújtók, így a B számlabenyújtó számára. A 10 számlakiegyenlítési rendszernek a fedezet meglétének igazolása előtt el kell érnie a B’ bankot. Ha fedezet nem igazolható, akkor a tranzakció további menetét vissza kell fordítani, ami veszteségeket okoz a C’ banknak, a B’ banknak és a B számlabenyújtónak. Az ilyen rendszerben a C fogyasztó nem tudja ellenőrizni, hogy mikor utalták át a fedezetet, mivel az átvitel időzítése attól függ, hogy a B számlabenyújtó mikor kapja meg és dolgozza fel a 32 átutalást, és a B’ bank mikor kapja meg a kódolt 44 csekket a B számlabenyújtótól.

A fenti rendszer változatait, a néhány észak-európai országban használt GIRO-rendszereket ott vagy az állam, vagy a postarendszer hozta létre, ami hagyományosan foglalkozik pénzügyi szolgáltatásokkal. A GIROrendszerben előírás, hogy mindegyik számlakiegyenlítőnek és mindegyik számlakiegyenlítési kedvezményezettnek legyen egy GIRO-száma. A számlabenyújtó a számlákat úgy küldi meg, hogy a számlabenyújtói GIRO-száma fel van tüntetve a fizetési szelvényeken. A GIRO fizetési szelvények elrendezése, alakja stb. ugyancsak egy előírás szerinti, úgyhogy a fogyasztó mindegyik számlával hasonló szelvényeket kap. A fogyasztó a számla ellenőrzése után egyszerűen feltünteti GIRO-számát a fizetési szelvényen, és aláírja azt. így a fizetési szelvény csekkhez hasonló banki dokumentumként is szolgál.

A GIRO-rendszer kényelmes a fogyasztók számára, mivel minden fizetési szelvény hasonló. A fogyasztó ezután postázza a fizetési szelvényeket vagy egy központi GIRO-feldolgozónak, vagy a saját bankjának, amik ezeket a számlabenyújtók GIRO-száma szerint osztályozzák és a számlabenyújtónak átadják. Minthogy a fizetési szelvények formátuma rögzített, ezért könnyen kódolhatóak gépileg olvasható formátumra, beleértve a fizetendő összeget is, amit a számlabenyújtó a fizetési szelvényre előnyomtatott. Ha fogyasztó megadja a GIROszámát a számlabenyújtónak, akkor a számlabenyújtó ezt a számot is előre rányomtathatja a fizetési szelvényre. Minthogy minden fizetési szelvény egyformán néz ki, ezért a bank ezeket úgy dolgozhatja fel, mint a csekkeket, és nagyságrendi megtakarítást érhet el.

Bár a GIRO-rendszer részlegesen megoldja az átutalások hatékony feldolgozását, de nem megy eléggé messzire. Emellett az Egyesült Államokban nem alkalmas, mert az Egyesült Államokban sokkal több számlabenyújtót kell koordinálni az Észak-Európában viszonylag kevés számlabenyújtó koordinálásához képest. A számlabenyújtók koordinálása és annak biztosítása, hogy valamennyi számlabenyújtó a szabványos rögzített formátumot alkalmazza, ezekben az országokban még kevés számlabenyújtó esetén is könnyebb, mivel itt az állam tipikusan aktívabb szerepet játszik a számlakiegyenlítési rendszerekben. Kevésbé valószínű, hogy az egyesült államokbeli fogyasztóknak ilyen rendszerre van szükségük, mivel a csekkszámlák a fogyasztók számára az Egyesült Államokban könnyebben hozzáférhetőek.

Ami a számlabenyújtókat illeti, nekik is vannak problémáik a 10 számlakiegyenlítési rendszerrel, bár keve5

HU 219 257 Β sebb a probléma a hiányzó csekkekkel vagy szelvényekkel, mivel a csekk a szelvény. A számlabenyújtónak még tűrnie kell a papírtologatást, a nem klíringezhető csekkeket stb. Minthogy a rendszer a fedezetek forgatásán alapszik, ezért a számlakiegyenlítésben részt vevő felek kevésbé törekszenek arra, hogy megpróbálják költségeiket más felekre hárítani. Az Egyesült Államokban azonban egynapos forgatás megengedhetetlen költséget jelent a számlakiegyenlítési rendszer résztvevői számára, és nem teszi lehetővé a versenyképes díjakat. A fogyasztói bank vagy számlabenyújtói bank nincs ösztönözve nagyobb hatékonyságra, és így arra, hogy kisebb díjakat számoljon fel, mint egy másik bank, és ezzel nagyobb piaci részesedést érjen el. A bankok ugyanis nem számolnak fel díjakat a GIRO-szolgáltatásokért, nem tudják a költségeket a résztvevők számára csökkenteni vagy azokat a legjobb költségviselőre áthárítani.

A 2. ábra egy másik, 50 számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata. Ez a rendszer csökkenti a C fogyasztótól a 10 számlakiegyenlítési rendszer által megkívánt ráfordítást, de növeli a költségeket a számlabenyújtók számára. Az 50 számlakiegyenlítési rendszer és a 10 számlakiegyenlítési rendszer között az a különbség, hogy az előbbiben a C fogyasztó a számlakiegyenlítést elektronikusan (vagy egyéb nemcsekk-eszközzel) kezdeményezi.

Az 50 számlakiegyenlítési rendszernek lényegében ugyanazok a résztvevői, mint a 10 számlakiegyenlítési rendszemek: a C fogyasztó, a C’ bank, a B’ bank, esetleg egy, a 2. ábrán nem ábrázolt faktorház („lockbox”)-kezelő, és a B számlabenyújtó, aki ebben a rendszerben tipikusan nem magától aktív vagy nem önkéntes résztvevő. Kiegészítőleg résztvevő még egy S szolgáltatóiroda és egy S’ bank. Az S szolgáltatóiroda fenntart egy 54 szolgáltatói adatbázist, amelyet arra használnak, hogy egyeztessék számlakiegyenlítési megbízásokat a B számlabenyújtókkal. A résztvevők között mozgó anyagok a 30 számla (mint az előző példában), az 56 számlakiegyenlítési megbízás és az ehhez kapcsolódó 66 kézhezvételt igazolás (mindkettőt tipikusan elektronikus úton viszik át), az 57 belépési csomag, az 58 számlabenyújtói igazolás és a 60 számlakiegyenlítés („csekk és jegyzék”), ami tartalmazza a 62 csekket.

Az 50 számlakiegyenlítési rendszerben a C fogyasztó úgy lép be az 50 számlakiegyenlítési rendszerbe, hogy megküldi az S szolgáltatóirodának az 57 belépési csomagot, ami tartalmaz egy biankó csekket és a C fogyasztó megbízásából az S szolgáltatóiroda által fizetendő számlabenyújtók jegyzékét. Ezután az S szolgáltatóiroda megküldi a B számlabenyújtónak az 58 számlabenyújtói igazolást annak ellenőrzése végett, hogy a C fogyasztó valóban a B számlabenyújtó fogyasztója-e.

A 10 számlakiegyenlítési rendszerben (1. ábra) a C fogyasztó a megfelelő számlabenyújtót az átutalási boríték és a fizetési szelvény alapján azonosítja. Ezek közül egyik sem áll az S szolgáltatóiroda rendelkezésére az 50 számlakiegyenlítési rendszerben. így az S szolgáltatóirodának a helyes B számlabenyújtót minden számlakiegyenlítési megbízásnál valamilyen más módon kell azonosítania. Az S szolgáltatóiroda ezt tipikusan úgy végzi, hogy a C fogyasztótól megtudakolja a B számlabenyújtó nevét, címét, telefonszámát és a C fogyasztó B számlabenyújtónál vezetett folyószámlája számát (a „C-B folyószámla számát”). Minthogy előfordulhat, hogy sem a C’ bank, sem az S szolgáltatóiroda nincs folyószámla-kapcsolatban a B számlabenyújtóval, ezért bízniuk kell abban, hogy a C fogyasztó pontosan állította össze az 57 belépési csomagot, amit arra használnak, hogy a B számlabenyújtóra vonatkozó információt bevigyék az 54 szolgáltatói adatbázisba. Az S szolgáltatóirodának erre az információra tipikusan csak egyszer, a B számlabenyújtó nyilvántartásba való vételekor van szüksége, amikor ezt az információt az 54 szolgáltatói adatbázisba betárolják, hogy az ugyanezekhez a számlabenyújtókhoz irányított későbbi számlakiegyenlítéseknél használják. Ha ez az információ megváltozik, akkor az 54 szolgáltatói adatbázis nem lesz naprakész. Ha ez az információ induláskor hibás vagy változás után hibássá válik, akkor előfordulhat, hogy az S szolgáltatóiroda a fedezetet nem a megfelelő szervezetnek küldi meg. A szolgáltatóiroda a B számlabenyújtó azonosításában fellépő hibák csökkentése végett gyakran úgy jár el, hogy a B számlabenyújtó nyilvántartásba vétele után egy bizonyos ideig nem engedi, hogy a fogyasztó ennek a B számlabenyújtónak fizessen, azért, hogy az S szolgáltatóiroda ellenőrizhesse a B számlabenyújtót és a B számlabenyújtó C-B folyószámla-struktúráját egy 58 számlabenyújtóiigazolásüzenettel.

Valamivel később a C fogyasztó kap egy 30 számlát és kezdeményez egy 56 számlakiegyenlítési megbízást. Az 56 számlakiegyenlítési megbízás tartalmaz az S szolgáltatóiroda számára egy felhatalmazást arra, hogy a C fogyasztó 22 bankszámlájáról a 30 számla kiegyenlítése végett fedezetet hívjon le, tartalmazza továbbá a fizetendő összeget (ami nem szükségképpen azonos a 30 számlán követelésként szereplő összeggel), a számlakiegyenlítés esedékességének dátumát, és azt a közlést, hogy B számlabenyújtó a bemutató. Az S szolgáltatóiroda a 66 kézhezvételi igazolással válaszol, ami megadja azt, hogy az 56 számlakiegyenlítési megbízást kézhez vették. A C fogyasztó az 56 számlakiegyenlítési megbízást különböző módon küldheti meg, így személyi számítógépet és modemet használva, közvetlenül vagy más adathálózat csomagján keresztül, automatikus bankpénztárral (ATM), érintésérzékeny képernyővel, képernyős telefonnal vagy telefonos Touch-Tone lappal (TTP), ami beszéddel válaszoló egységgel (VRU, voice response unit) működik együtt. Akárhogyan is történik ez, az S szolgáltatóiroda kap a C fogyasztótól egy vagy több 56 számlakiegyenlítési megbízást. Ezek a megbízások lehetnek utasítások egy bizonyos összeg kifizetésére egy számlára, vagy arra, hogy periodikus időközökben meghatározott pénzösszeget fizessenek.

Feltételezve, hogy az S szolgáltatóiroda helyesen azonosította és megerősítette, hogy a B számlabenyújtó az a számlabenyújtó, akinek a C fogyasztó az 56 számlakiegyenlítési megbízással fizetni kívánt, az S szolgáltatóiroda ekkor az átutalás fedezésére szolgáló fedezet biztosítása után a 60 számlakiegyenlítést átadja a B

HU 219 257 Β számlabenyújtónak. A 60 számlakiegyenlítésnek különböző formái lehetnek, amiket a továbbiakban taglalunk. A 60 számlakiegyenlítés 62 csekket és jegyzéket tartalmaz, az S szolgáltatóiroda 70 bankszámlájára kiállított 62 csekket, amihez mellékelve van az összes fogyasztó jegyzéke, akiknek az egyedi átutalásai az egyetlen 62 csekkben összesítve vannak. A jegyzék tartalmazza a rajta szereplő valamennyi fogyasztó C-B folyószámlájának számát és a kiegyenlítendő összegeket, amelyeknek összegezve egyenlőnek kell lennie az egyetlen 62 csekken szereplő összeggel. Ez a folyamat valamennyi megtakarítást hoz az S szolgáltatóirodának, de többletkiadást jelent a B számlabenyújtónak. Egyes esetekben a B számlabenyújtó inkább visszautasítja az ilyen számlakiegyenlítési forma elfogadását, hogy ne kelljen a jegyzéket annak megállapítása végett ellenőriznie, hogy a csekk összege egyezik-e.

A fedezet biztosítása végett az S szolgáltatóiroda az S’ bankon át klíringeli a C fogyasztónak a C’ banknál vezetett 22 bankszámlájára kiállított 44 csekket. Az S szolgáltatóiroda ezután megküldi a 60 számlakiegyenlítést a B számlabenyújtónak. A B számlabenyújtónak a 60 számlakiegyenlítést kivételes tételként kell kezelnie azáltal, hogy az általános főkönyvi (G/L) 42 folyószámla-adatbázisra a jegyzékről könyvel, és nem a fizetési szelvényekről, mint a 10 számlakiegyenlítési rendszerben. A B számlabenyújtó letétbe helyezi a 62 csekket a B’ banknál, amelyik ezt az S’ bankon és egy elszámolási folyószámlán át klíringeli, hogy biztos fedezetet kapjon B számlabenyújtó 26 bankszámlájára. A ciklus akkor fejeződik be, amikor a C fogyasztó megkapja a feljegyzést arról, hogy az 56 számlakiegyenlítési megbízásban szereplő összegnek megfelelő fedezetet lehívták a 22 bankszámlájáról.

Ha a számlakiegyenlítési tranzakció végbemegy, akkor a C’ bank a befejezést azzal igazolja, hogy egy igazolást (tipikusan egy 38 bankszámlakivonatot) küld a C fogyasztónak. A tranzakció azonban számos ok miatt visszaküldhető. Ha az S szolgáltatóiroda nem tudja azonosítani a B számlabenyújtót a C fogyasztó által adott információ alapján, akkor sztornírozza a tranzakciót. Ha a B számlabenyújtót helytelenül azonosították, vagy ha az S szolgáltatóiroda által megadott C-B folyószámlaszám nem érvényes, akkor a tranzakciót sztornírozzák, ami nagyon megzavatja a C fogyasztót és költséget okoz a B számlabenyújtónak. Egyes esetekben a B számlabenyújtó nem fárad a tranzakció sztomírozásával, hanem megtartja a fedezetet, amíg azt a C fogyasztó vissza nem kéri. Ezenkívül ha a fedezet nem fizetőképes, akkor többletköltség hárul a B számlabenyújtóra, és fennáll annak lehetősége, hogy a C fogyasztó elveszíti pénzét, ha a fedezet átmegy az S szolgáltatóirodán, és az S szolgáltatóiroda felhagy az üzlettel, mielőtt a fedezetet átutalná a B számlabenyújtónak.

Az 50 számlakiegyenlítési rendszernek további hátrányai is vannak. Például a C fogyasztó a felhatalmazást arra, hogy 22 bankszámlájáról lehívásokat eszközöljenek, vagy a számlakiegyenlítés időpontjában, vagy - jövőbeni számlakiegyenlítések esetén - előre adja meg. Ahhoz, hogy az S szolgáltatóirodának legyen ideje az ügyek feldolgozására, gyakran több nap átfutási időt kémek, ami alatt egyeztetnek a számlakiegyenlítés feldolgozása végett. Emiatt a C fogyasztót arra kérik, hogy erre az időszakra fizetőképes fedezetet hagyjon 22 bankszámláján.

Az 50 számlakiegyenlítési rendszernek egy másik hátránya, hogy az S szolgáltatóirodának el kell döntenie, hogy melyik számlakiegyenlítési módszert használja a számlabenyújtókkal. Előfordulhat, hogy a csekk- és jegyzékmódszert a B számlabenyújtónál nem lehet alkalmazni, akár azért, mert a B számlabenyújtó elutasítja, hogy ezzel terheljék, akár más okok miatt. Az ismertetett számlakiegyenlítési folyamat lényegében egy fél és a számlakiegyenlítési folyamatban következő fél közötti kétoldali megállapodások sorozata, és nincs benne az egész folyamatra kiterjedő megállapodás. Ezért nincs garancia arra, hogy két fél, például az S szolgáltatóiroda és a B számlabenyújtó közötti bármilyen megállapodás hatékony lesz, és megbízhatóan, olcsón viszi át a fedezetet a C fogyasztótól a B számlabenyújtóhoz. A C fogyasztónak lehet például megállapodása az S szolgáltatóirodával, de az S szolgáltatóiroda és a C’ bank még idegenek lehetnek egymásnak. Az S szolgáltatóiroda és a C’ bank általában mindig idegen a B számlabenyújtónak, és ezért van szükség annyi útra a B számlabenyújtóhoz.

A C fogyasztónak az 50 számlakiegyenlítési rendszerben foglalkoznia kell egy, az S szolgáltatóirodától kapott igazolással, egy másik, a C’ banktól kapott igazolással, ami megadja, hogy a tranzakció befejeződött, és esetleg egy, a B számlabenyújtótól kapott harmadik igazolással, ami igazolja, hogy a B számlabenyújtó megterhelte a C fogyasztó folyószámláját az általános főkönyvi (G/L) 42 folyószámla-adatbázisban. A C fogyasztó kevésbé tudja ellenőrizni 22 bankszámláját. Minthogy az S szolgáltatóiroda csak számlakiegyenlítési információt és ismétlődő számlakiegyenlítési információt vezet, és a C’ bank nem rendelkezik ezzel az információval, ezért a C fogyasztó nem fordulhat egyetlen szervezethez azért, hogy a fedezet forrását képező bankszámla állásáról teljes számlakivonatot kapjon, mivel az információ egy részével az S szolgáltatóiroda, az információ többi részével a C’ bank rendelkezik.

A 2. ábrán látható rendszernek jelenleg több változatát használják. Az egyik változatban az S szolgáltatóiroda egy, a C fogyasztó 22 bankszámlájára kiállított egyedi [aláíratlan, aláírás a fájlon (aláíró kartonon)] 44 csekket küld az 56 számlakiegyenlítési megbízásra reagálva. Ezt a csekket ugyanúgy klíringelik, mint a 10 számlakiegyenlítési rendszerben (1. ábra), de a B számlabenyújtónak ezeket egyenként kell feldolgoznia, mivel ezek kivételes tételek. Ez csökkenti annak valószínűségét, hogy a B számlabenyújtó elutasítja a 44 csekk feldolgozását, mivel az a várt számlakiegyenlítési formától csak abban különbözik, hogy nincs benne szelvény. Ezért a csekk és jegyzék formához képest kevésbé valószínű, hogy a B számlabenyújtó elutasítja ezt a számlakiegyenlítési formát, továbbá kevésbé valószínű, hogy a B számlabenyújtónak problémái lesznek a jegyzék egyenlegével vagy hibás bankszámlaszámokkal.

HU 219 257 Β

Egy másik változat szerint a C’ banktól származó, a B’ bank által az S szolgáltatóiroda 70 bankszámláján való jóváírás végett klíringelt csekk helyett az S szolgáltatóiroda az S’ bankkal a 81 automatizált zsíróirodán át („ACH”, Automated Clearing House) (lásd a

3. ábrát és az ahhoz kapcsolódó szöveget) terhelteti meg a C fogyasztó 22 bankszámláját. A harmadik változatban a „csekk és jegyzék” helyett az S szolgáltatóiroda az esedékes bankszámlák (A/R) adatait és egy jóváírást a B számlabenyújtónak a következő utak egyikén küldheti meg: a) S’ bank a 81 automatizált zsíróirodának (ACH), a 81 automatizált zsíróiroda (ACH) a B’ banknak, a B’ bank a B számlabenyújtónak, vagy b) a MasterCard átutalásfeldolgozási rendszerben (RPS, Remittance Processing System) a B’ banknak, a B’ bank a B számlabenyújtónak. Itt az átutalásfeldolgozási rendszer csak alternatívája a 81 automatizált zsíróirodának (ACH). A negyedik változatban, ami a második és harmadik változat kombinációja, az S szolgáltatóiroda szimultán automatizáltzsíróiroda (ACH) -tranzakciókat (terhelt 22 bankszámla és jóváírási 26 bankszámla) küld.

A 3. ábra egy ismét további számlakiegyenlítési rendszer, a 80 számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata. Ezt a rendszert általában olyan számlabenyújtóknál alkalmazzák, akik rendszeres, periodikus és kis kifizetéseket várnak. A számlabenyújtók az előzőleg taglalt számlakiegyenlítési rendszerekhez képest általában előnyben részesítik a 80 számlakiegyenlítési rendszert, ha ilyen tranzakciókkal foglalkoznak.

A 80 számlakiegyenlítési rendszer ugyan a folyamatjobb ellenőrizhetősége révén hatékonyabbá teszi az átutalások feldolgozását a B számlabenyújtónál, de a C fogyasztó számára kevéssé teszi lehetővé a számlakiegyenlítési tranzakciók ellenőrzését a kapcsolat létrehozása után, mivel a C fogyasztónak tipikusan nyitott végű felhatalmazást kell adnia a B számlabenyújtó számára a fedezet lehívására. Ezenkívül a 80 számlakiegyenlítési rendszer nem alkalmas minden típusú B számlabenyújtó számára, így például nem alkalmas azok számára, akiknek nincs folyamatos és előre látható kapcsolata a C fogyasztókkal.

A 3. ábra bevezet néhány új tételt, amelyek a résztvevők, többek között a 81 automatizált zsíróiroda (ACH) között áramlanak. Ilyenek a 84 biankó csekk, a 86 terhelési értesítés, a 88 előzetes felhatalmazási üzenet és a 90 terheléskérési üzenet. A 80 számlakiegyenlítési rendszerben a B számlabenyújtónak fenn kell tartania egy járulékos fogyasztói 82 adatbázist.

A 80 számlakiegyenlítési rendszer kellő működéséhez szükség van egy nyilvántartásba vételi fázisra és egy lebonyolítási fázisra. A nyilvántartásba vételi fázisban a C fogyasztó a B számlabenyújtónak ad egy 84 biankó csekket, amit a B számlabenyújtó a 88 előzetes felhatalmazási üzenet kezdeményezésére használ. A 81 automatizált zsíróiroda (ACH) nem engedi meg, hogy a B számlabenyújtó közvetlenül benyújtson egy 88 előzetes felhatalmazási üzenetet, hanem be kell iktatni a B’ bankot, egy ACH Kibocsátó Pénzügyi Letéti Intézményt (OFDI, Originating Financial Depository

Institution), és ez nyújtja be a 88 előzetes felhatalmazási üzenetet a C’ banknak, egy ACH Fogadó Pénzügyi Letéti Intézménynek (RFDI, Receiving Financial Depository Institution). Miután a C’ bank elfogadta a 88 előzetes felhatalmazási üzenetet, a C’ bank elfogadja a B’ bank által kezdeményezett automatikus terhelések rákönyvelését a C fogyasztó 22 bankszámlájára. A lebonyolítási fázisban a B számlabenyújtó lekérdezi a fogyasztói 82 adatbázist annak megállapítása végett, hogy a C fogyasztó, mint automatikus terhelésviselő, nyilvántartásban van-e. Ha igen, akkor a B számlabenyújtó opcionálisan 86 terhelési értesítést küld a C fogyasztónak, és 90 terheléskérési üzenetet küld a B számlabenyújtó bankjának, a B’ banknak, ami ezután ezt a 81 automatizált zsíróirodán át megküldi a C’ banknak. A C’ bank megterheli a C fogyasztó 22 bankszámláját, és a fedezetet átviszi a 81 automatizált zsíróirodán át a B számlabenyújtó 26 bankszámlájára. A tranzakciót a C fogyasztónak a 38 bankszámlakivonaton igazolják, amit a C fogyasztónak a C’ bank küld meg. Ebben a 80 számlakiegyenlítési rendszerben a 90 terheléskérési üzenetet a C’ bank elutasíthatja többek között elégtelen fedezet miatt, ami a 81 automatizált zsíróirodán és a B’ bankon keresztül a B számlabenyújtóhoz vezet.

A 80 számlakiegyenlítési rendszer hibája, hogy a C fogyasztónak nincs ellenőrzési lehetősége. Még ha a B számlabenyújtó el is mulasztja, hogy 86 terhelési értesítést küldjön a C fogyasztónak, vagy a 86 terhelési értesítésben szereplő összegtől eltérő összegű 90 terheléskérési üzenetet kezdeményez, akkor is a C fogyasztónak kell a tranzakciót visszafordítania, és viselnie kell a B számlabenyújtó hibájának (hibáinak) következményeit. A C fogyasztó 22 bankszámlája meg lesz terhelve, a C fogyasztónak nincs lehetősége vagy kevés lehetősége van a tranzakció adatainak ellenőrzésére. Ezenkívül ha a C fogyasztónak vitája van a B számlabenyújtóval, akkor nagyon nehéz megakadályozni - a 22 bankszámla zárolásától eltekintve -, hogy a B számlabenyújtó levegye a vitatott összeget a C fogyasztó 22 bankszámlájáról.

Lehetséges ugyan, hogy egyes B számlabenyújtók előnyben részesítik a 80 számlakiegyenlítési rendszert az 50 számlakiegyenlítési rendszerhez (2. ábra) képest, de ez olyan költségekkel jár, amelyek meghaladják a magasan automatizált 10 számlakiegyenlítési rendszer (1. ábra) költségeit, mivel a B számlabenyújtónak a rendszert használó mindegyik C fogyasztóját nyilvántartásba kell vennie, és külön fogyasztói 82 adatbázist kell fenntartania a meghatalmazásokhoz, a terhelések összegéhez és időtartamához. Ez a rendszer tehát hosszú nyilvántartásba vételi időszakot tesz szükségessé.

A nyilvántartásba vétel ténylegesen nem szükséges a 10 számlakiegyenlítési rendszerben (1. ábra), de nagyon fontos az 50 számlakiegyenlítési rendszerben (2. ábra) és a 80 számlakiegyenlítési rendszerben (3. ábra). Az 50 számlakiegyenlítési rendszerben minden C fogyasztónak részt kell vennie egy nyilvántartásba vételi folyamatban a számlakiegyenlítési szolgáltatóval. A C fogyasztónak a nyilvántartásba vétel végett át kell adnia a számlakiegyenlítési szolgáltató számára egy érvénytelenített

HU 219 257 Β csekket, amit fedezetnek a 22 bankszámláról való lehívására jogosító felhatalmazás kialakítására használnak. Minthogy a C fogyasztót egy adott bankszámla használójaként veszik nyilvántartásba, ezért ezt a bankszámlát nem tudja könnyen megváltoztatni, és még kevésbé tudja azt megvalósítani, hogy a különböző számlakiegyenlítéseket különböző bankszámlákon lévő fedezetekről hívják le. Ehelyett a C fogyasztónak a nyilvántartásba vett bankszámlát nyitva kell tartania, és külön kell erre a bankszámlára pénzt mozgatnia a számlák fedezése végett.

Az 50 számlakiegyenlítési rendszerben a számlakiegyenlítési szolgáltatónak nyilvántartásba kell vennie minden B számlabenyújtót, akinek egy C fogyasztó fizetni kíván, amennyiben ez a B számlabenyújtó még nincs nyilvántartásba véve ennél a szolgáltatónál. Egy B számlabenyújtó nyilvántartásba vétele végett a szolgáltatónak azonosítania kell a B számlabenyújtónak szóló számlakiegyenlítési eszközöket, a B számlabenyújtó telephelyét a csekkek postázásához stb.

A 80 számlakiegyenlítési rendszerben a C fogyasztónak minden B számlabenyújtót külön kell nyilvántartásba vennie, rendszerint úgy, hogy mindegyiknek küld egy biankó csekket, és a B számlabenyújtónak is egyénileg kell minden C fogyasztót nyilvántartásba vennie. Mind az 50 számlakiegyenlítési rendszerben, mind a 80 számlakiegyenlítési rendszerben a C fogyasztónak több napig vagy hétig kell arra várnia, hogy ő és B számlabenyújtói teljesen nyilvántartásba legyenek véve.

Találmányunk célja az ismert számlakiegyenlítési rendszerek hátrányaitól mentes számlakiegyenlítési rendszer.

Ezt a feladatot a találmány értelmében úgy oldjuk meg, hogy a számlakiegyenlítési rendszer, amelyben egy fogyasztó a bankját utasítja egy számlabenyújtó számlájának kiegyenlítésére, tartalmaz egy fogyasztói számlakiegyenlítési interfészt a fogyasztó bankjának számítógépéhez, ami úgy van kialakítva, hogy elfogad egy számlakiegyenlítési megbízást a fogyasztótól; a számlakiegyenlítési megbízás tartalmaz legalább egy utalást egy számlabenyújtói azonosítóra (ID), tartalmazza a fizetendő összeget, egy utalást a terhelendő C-B folyószámlára, ami a számlabenyújtó által vezetett folyószámla és a fogyasztótól a számlabenyújtónak járó összegek meghatározására szolgál;

egy eszközt számlakiegyenlítési üzenet előállítására, ami a fogyasztó bankjának számítógépéhez van kapcsolva, és a számlakiegyenlítési megbízásban szereplő információ alapján számlakiegyenlítési üzenetet állít elő; a számlakiegyenlítési üzenet tartalmaz legalább egy utalást egy számlabenyújtói azonosítóra (ID), a fizetendő összegre és a C-B folyószámlára;

egy számlakiegyenlítési hálózatot, ami a számlakiegyenlítési üzenetet előállító eszközhöz van kapcsolva, a számlakiegyenlítési üzenet átvitelére szolgál, és tartalmaz egy egyetemes számlabenyújtóireferenciaadatállományt, ami a számlakiegyenlítési üzenet célhelyét a számlakiegyenlítés üzenetben szereplő számlabenyújtói azonosító (ID) alapján azonosítja, valamint a fogyasztó bankjának egy bankszámláját a számlakiegyenlítési üzenetben szereplő összeggel megterheli;

egy eszközt számlakiegyenlítési üzenet elfogadására, ami a számlakiegyenlítési hálózathoz és az adott célhelyen lévő számlabenyújtó pénzintézetének számítógépéhez van kapcsolva, és a számlakiegyenlítési üzenetet a számlakiegyenlítési hálózattól elfogadja és a számlakiegyenlítési üzenetben szereplő összeget a számlabenyújtó egy bankszámláján jóváírja; és számlabenyújtóiadat-feldolgozó eszközt, ami vagy a számlakiegyenlítési hálózathoz, vagy a számlakiegyenlítési üzenetet elfogadó eszközhöz van kapcsolva, és a számlakiegyenlítési üzenetben szereplő számlabenyújtói adatokat a számlabenyújtónál használt alakra feldolgozza a C-B folyószámla aktualizálása végett, hogy az a számlakiegyenlítési üzenetben szereplő jóváírást tükrözze.

A találmány szerinti számlakiegyenlítési rendszer egyik kiviteli alakjában a részt vevő fogyasztók a részt vevő számlabenyújtók számláit egy számlakiegyenlítési hálózat segítségével egyenlítik ki, amelyben a számlabenyújtók egyetemesen vannak azonosítva és amelyhez valamennyi résztvevő elfogadott egy sor dokumentumot (protokollt). A dokumentumok között vannak az adatforgalmi és üzenetközlési dokumentumok, valamint a működési előírások, amelyek kötelező érvényűek, és irányítják a résztvevők tevékenységét. A részt vevő fogyasztók a részt vevő számlabenyújtóktól számlákat (postázott papírszámlákat, e-mail üzeneteket, automatikusan megállapított tartozásokra burkolt számlákat) kapnak, amelyeken fel van tüntetve egy összeg és egy egyetlen számlabenyújtói hivatkozási szám („BRN”, biller reference number), ami azonosítja a számlabenyújtót a számlakiegyenlítési rendszer számára. Átutalás engedélyezése végett a fogyasztó eljuttat a bankjához (egy részt vevő bankhoz) egy tranzakciót, amin fel van tüntetve 1. egy kiegyenlítendő összeg, 2. a fedezet forrása, 3. a dátum, amikor a kiegyenlítést teljesíteni kell, 4. a C fogyasztó B számlabenyújtónál vezetett folyószámlájának száma (C-B folyószámlaszám) és 5. a B számlabenyújtó hivatkozási száma (BRN). Ezek közül az elemek közül egy vagy több feltüntethető egy utalással, ami a C’ bankban tárolt viszonylag statikus információra utal. Ha például a C fogyasztó néhány bankszámla közül mindig egyet használ a fedezet forrásaként, akkor a C fogyasztó átadhat egy utalást, ami megadja, hogy ez melyik bankszámla. Az utalások nagyon hasznosak a számlakiegyenlítésekben gyakran részesülő számlabenyújtók számlabenyújtói hivatkozási számának (BRN) és C-B folyószámlaszámának a megadására is. Az utalások kiterjesztését az utalt adatokra a C’ bank végezheti, amely keresőtáblázatokat tart van a C fogyasztó számára.

Azután, hogy a C’ bank számlakiegyenlítési üzenetet kapott a C fogyasztótól és az esetleges utalásokat kellőképpen kiterjesztette, a C’ bank a tranzakció számlabenyújtói hivatkozási számából (BRN) meghatározott B’ bankhoz (a számlabenyújtó bankjához) irányított elektronikus tranzakciót, egy számlakiegyenlítési üzenetet visz be a számlakiegyenlítési hálózatba. A számlakiegyenlítési hálózat lehet egy meglévő hálózat, például a

HU 219 257 Β

Visanet® hálózat. Ebben az esetben az egyik bank egy Visanet-hozzáférési pont (VAP) készüléken keresztül kapcsolja össze számítógéprendszereit a másik bank számítógéprendszereivel. Meglévő hálózat használata lehetővé teszi, hogy egy ilyen számlakiegyenlítési rendszer indítási költségeivel a hálózatban más forgalom is folyjon, például a Visanet® hálózatban folyó bankkártya-tranzakciók.

A B számlabenyújtó hivatkozási számát (BRN) a számlakiegyenlítési hálózat kezelője határozza meg. Elszámolás végett a C’ bank a C fogyasztó által az erre a számlakiegyenlítésre a fedezet forrásaként megjelölt bankszámlát megterheli, és nettó pozícióra van kötelezve a számlakiegyenlítési hálózattal. Hasonlóképpen a B’ bank egy nettó pozíciót kap a számlakiegyenlítési hálózattól és jóváírja a B számlabenyújtó bankszámláján. A B’ bank nettó pozíciója egyenlő és ellentett a C’ bank nettó pozíciójával, kivéve egy kis feldolgozási díjat, amit a számlakiegyenlítési hálózat szed be az átvitelből, hogy finanszírozza a számlakiegyenlítési hálózat működési költségeit. A nettó pozíció egyenlő lehet a számlakiegyenlítési üzenet összegével, vagy lehet annál kissé több, hogy fedezze a forgalmi díjakat. Ezek a díjak vagy a fogyasztói bankok és a számlabenyújtói bankok között mennek át az egyik vagy a másik irányban, hogy fedezzék a számlakiegyenlítési hálózattal való együttműködés költségeit a számlakiegyenlítési hálózattól származó jövedelmekkel, vagy feldolgozási díjak, amelyeket a számlakiegyenlítési hálózat működési költségeinek fedezésére használnak fel.

A számlakiegyenlítési hálózat valutát is tud kezelni. Például a C’ bank küldhet egy számlakiegyenlítési üzenetet a B’ bank által várt külföldi fizetőeszközben, és kaphat egy nettó pozíciót a C’ bank által meghatározott külföldi fizetőeszközben, ami más lehet, mint a B’ bank külföldi fizetőeszköze, különösen akkor, ha a C’ bank és a B’ bank nem egy országban van. Egy másik változat szerint megküldi a számlakiegyenlítési üzenetet egy számlának az egyik külföldi fizetőeszközben való kiegyenlítésére, nettó pozíciót kap egy másik külföldi fizetőeszközben, és lehívja a fedezetet a fogyasztótól egy harmadik külföldi fizetőeszközben.

A C’ bank a tranzakciót csak akkor nyújtja be, ha a fedezet fizetőképes, vagy ha a C’ bank vállalja annak kockázatát, hogy a fedezet nem fizetőképes. A B’ bank a tranzakció vételekor engedményezi a fedezetet a B számlabenyújtónak, és biztosítva van, hogy a számlakiegyenlítési hálózat jóváírja a B’ banknak a C’ banktól kapott fedezetet. A számlakiegyenlítési hálózat ezt úgy végezheti, hogy kibocsát egy megbízást, hogy pénzt mozgassanak a C’ bank elszámolási folyószámlájáról a B’ bank elszámolási folyószámlájára egy elszámolási banknál, amely lehet egy kereskedelmi bank, a „Fedwire” tranzakciók esetén a Federal Reserve Bank (Központi jegybank) stb.

Egy másik kiviteli alakban lehetőség van arra, hogy számlakiegyenlítést sztornírozó üzenetek kövessenek egy számlakiegyenlítési üzenetet, ha ezeket a számlakiegyenlítési üzenet után bizonyos időtartamon belül küldik meg. Ebben az esetben a C’ bank a fedezet előzetes biztosítása nélkül küldhet számlakiegyenlítési üzeneteket. Speciális kiviteli alakokban a fogyasztó a tranzakciókat kézileg, papír útján, egy automatikus bankpénztámál (ATM), vagy személyi számítógép, telefonos billentyűzet, képernyős telefon vagy személyi digitális titkár („PDA”) útján kezdeményezi.

A feladatot a számlakiegyenlítési eljárás tekintetében a találmány értelmében úgy oldjuk meg, hogy meghatározunk egy kiválasztott számlabenyújtónak fizetendő összeget, amivel a kiválasztott számlabenyújtónak egy fogyasztó tartozik;

azonosítjuk a kiválasztott számlabenyújtót egy egyedi számlabenyújtói azonosító (ID, identification) megadásával;

legalább az említett összeget és a számlabenyújtói azonosítót megadjuk a fogyasztó pénzintézetének;

egy kimenő számlakiegyenlítési üzenetet viszünk át a fogyasztó pénzintézetétől egy számlakiegyenlítési hálózatba, amely kimenő számlakiegyenlítési üzenet adatai legalább az említett összeget és a számlabenyújtói azonosítót tartalmazzák;

a számlabenyújtói azonosító alapján azonosítjuk a számlabenyújtónak azt a pénzintézetét, amelynek a kimenő számlakiegyenlítési üzenet szól;

egy bemenő számlakiegyenlítési üzenetet viszünk át a számlakiegyenlítési hálózatból a számlabenyújtó pénzintézetéhez;

a számlabenyújtónak a számlabenyújtó pénzintézeténél vezetett bankszámláján jóváírjuk a bemenő számlakiegyenlítési üzenet összegét; és a számlabenyújtónak megadjuk a bemenő számlakiegyenlítési üzenet adatait, amelyek legalább az összeget és a fogyasztó számlabenyújtónál vezettetett folyószámlájának számát tartalmazzák.

A találmány szerinti számlakiegyenlítési eljárás egyik előnyös foganatosítási módjának lépései során ellenőrizzük, hogy a fogyasztó jogosult-e számlakiegyenlítési megbízás kibocsátására;

a fogyasztó pénzintézeténél a fogyasztótótól elfogadjuk a számlakiegyenlítési megbízást, amely számlakiegyenlítési megbízás olyan adatelemeket tartalmaz, amelyek megadják legalább a fedezet egy forrását, egy számlabenyújtói azonosítót, a fogyasztó számlabenyújtónál vezetett folyószámlájának a számlabenyújtó által meghatározott számát és a kiegyenlítendő összeget; a számlabenyújtói azonosító azonosítja a számlabenyújtót valamennyi fogyasztó számára;

ha a számlakiegyenlítési megbízás szavatolva van, akkor legalább egy fedezetszavatosságot biztosítunk a fogyasztótól a fogyasztó pénzintézetének javára;

kimenő számlakiegyenlítési üzenetet viszünk át a fogyasztó pénzintézetétől egy számlakiegyenlítési hálózatba, amely számlakiegyenlítési üzenet tartalmazza legalább a kiegyenlítendő összeget, a fogyasztó számlabenyújtónál vezetett folyószámlájának számát és a számlabenyújtói azonosítót;

a számlabenyújtói azonosító és számlabenyújtóireferenciaadat-állomány alapján azonosítjuk a számlabenyújtónak azt a pénzintézetét, amelyiknek a kimenő számlakiegyenlítési üzenet szól;

HU 219 257 Β egy bemenő számlakiegyenlítési üzenetet viszünk át a számlakiegyenlítési hálózatból a számlabenyújtó pénzintézetéhez;

a számlabenyújtónak a számlabenyújtó pénzintézeténél vezetett bankszámláján jóváíquk a bemenő számlakiegyenlítési üzenet összegének megfelelő összeget;

a fogyasztó pénzintézetét megterheljük a bemenő számlakiegyenlítési üzenet összegének megfelelő összeggel és a számlabenyújtó pénzintézetének számítógépétől beszerezzük a bemenő számlakiegyenlítési üzenet adatait, amelyek legalább az összeget és a fogyasztó számlabenyújtónál vezettetett folyószámlájának számát tartalmazzák.

A feladatot a számlakiegyenlítési hálózat tekintetében, amely a fedezetet egy fogyasztótól egy számlabenyújtóhoz elektronikusan viszi át egy számla kiegyenlítése végett, amellyel a fogyasztó a számlabenyújtónak tartozik, a találmány értelmében úgy oldjuk meg, hogy az tartalmaz egy számlakiegyenlítési hálózatot, amely a részt vevő pénzintézetek tranzakciófeldolgozó egységeit összekapcsolja, egy kezdeményező bankot, amely a fogyasztó által kibocsátott számlakiegyenlítési megbízásra reagálva tranzakciófeldolgozó egységével számlakiegyenlítési üzenetet kezdeményez, amely számlakiegyenlítési üzenet azonosítja a számlabenyújtót egy számlabenyújtói azonosító alapján, amely a számlabenyújtó számára meg van határozva, és amit a számlabenyújtónak mindegyik fogyasztójával használnia kell; a számlabenyújtói azonosítót megkapják azok a fogyasztók, akik a számlabenyújtónak a számlakiegyenlítési hálózat használatával kívánnak számlakiegyenlítéseket teljesíteni;

egy fogadóbankot, amelyik a számlakiegyenlítési üzenetet a számlakiegyenlítési hálózattól tranzakciófeldolgozó egységével veszi; mind a fogadóbank, mind a számlabenyújtó azonosítható a számlabenyújtói azonosító alapján;

eszközöket, amelyek a kezdeményezőbankot megterhelik a számlakiegyenlítési üzenetben szereplő öszszegnek megfelelő összeggel és a fogadóbanknál jóváírják ezt az összeget; és eszközöket, amelyek a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett folyószámláján jóváírják a számlakiegyenlítési üzenetben szereplő összeget.

Találmányunkat annak példaképpeni kiviteli alakjai kapcsán ismertetjük részletesebben ábráink segítségével, amelyek közül az

1. ábra postai úton továbbított kiegyenlítéseken alapuló számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata, a

2. ábra egy olyan számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata, amelyben a fogyasztók a számlákat számlakiegyenlítési szolgáltatóiroda használatával egyenlítik ki, amelynek a fogyasztók az ügyfelei, a

3. ábra egy olyan számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata, amelyben a számlabenyújtók automatikus terheléseket kezdeményeznek a fogyasztók bankszámlái terhére, a

4. ábra a találmány szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata, amelyben egy számlakiegyenlítési tranzakció mindkét résztvevőjét (a fogyasztói oldalt és a számlabenyújtói oldalt) egy számlakiegyenlítési hálózat koordinálja, az

5. ábra a 4. ábrán látható egyetemes számlabenyújtóireferenciaadat-állomány ábrája, a

6. ábra a 4. ábra szerinti számlakiegyenlítési hálózat részletesebb ábrázolása, a

7. ábra a 4. ábra szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszer egy változatának tömbvázlata, amelyben a számlakiegyenlítési hálózat fedezetlen számlakiegyenlítéseket dolgoz fel, majd sztorníroz a fogyasztó bankszámlájának elégtelenfedezet (NSF, nonsufficient fúnds) -állapota miatt, a

8. ábra a 4. ábra szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszer rövidített tömbvázlata, amely szerint a számlakiegyenlítési hálózat opcionálisan közvetlenül a számlabenyújtónak juttatja el az esedékes bankszámlák (A/R) adatait, a

9. ábra egy számlabenyújtóért a számlabenyújtói bank által való kezességvállalása folyamatának folyamatábrája a találmány szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszerben, a

10. ábra egy fogyasztónak a fogyasztó bankja által megjelölt számlakiegyenlítési szolgáltatóhoz való belépése folyamatát ábrázoló folyamatábra a találmány szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszerben, a

11. ábra egy részt vevő fogyasztótól egy részt vevő számlabenyújtóhoz irányuló számlakiegyenlítési tranzakció folyamatának folyamatábrája a találmány szerint, és a

12. ábra a találmány szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszer további kiviteli alakja, amelyben a tranzakciókat meglévő fedezethálózaton, egy szolgáltatóiroda útján kezdeményezik, és a fogyasztó nincs közvetlen kapcsolatban azok bankjával.

A 4. ábrán látható egy 100 számlakiegyenlítési rendszer tömbvázlata, amelyben a C fogyasztók a B számlabenyújtóknak egy 102 számlakiegyenlítési hálózaton keresztül fizetnek. Ez a 102 számlakiegyenlítési hálózat képezi a fedezetek klíringelésének és elszámolásának a gerincét. A 100 számlakiegyenlítési rendszer működését az teszi lehetővé, hogy a 102 számlakiegyenlítési hálózat kezelője minden részt vevő B számlabenyújtónak megad egy egyedi azonosítót, és a résztvevők elfogadják az előzetesen egyeztetett dokumentumokat. A C fogyasztók és a B számlabenyújtók részt vesznek a számlakiegyenlítési rendszerben, de nem kell közvetlenül összeköttetésben lenniük a sok fogyasztóval, illetőleg a sok számlabenyújtóval. Ehelyett csak saját bankjukkal vagy más részt vevő pénzintézettel kell ösz11

HU 219 257 Β szeköttetésben lenniük. A 100 számlakiegyenlítési rendszer résztvevői a C fogyasztó, a B számlabenyújtó, a C fogyasztó C’ bankja, a B számlabenyújtó B’ bankja és a 102 számlakiegyenlítési hálózat. Magától értetődik, hogy a C’ bankban és a B’ bankban vannak valamilyen adat- és üzenetfeldolgozási eszközök, és hogy egy hivatkozás egy bankra nemcsak a szervezetre, hanem az ezek által a szervezetek által vagy ezeknek a szervezeteknek a 102 számlakiegyenlítési hálózat bankrészét működtető képviselői által fenntartott számítógéprendszerekre is vonatkozik. Példaként a számítógéprendszer adat- és üzenetfeldolgozási használatára, a C’ bank adatfeldolgozó eszközét arra használjuk, hogy egyenleget készítsen a C fogyasztó 22 bankszámláján, a 24 zsírószámlán és a C’ bank által vezetett más bankszámlákon, továbbá fenntartásokat helyezzen a fedezetre és általában feldolgozza a C fogyasztótól és más fogyasztóktól kapott információt és utasításokat. A C’ bank üzenetfeldolgozási eszközeit ana használjuk, hogy a C’ bank adatfeldolgozó eszközeit összekössük a C fogyasztóval és a 102 számlakiegyenlítési hálózattal, és ezzel lehetővé tegyük az anyagok ezek közötti áthaladását. A C’ bank üzenetfeldolgozási eszközei tartalmazhatnak kézi vagy automatikus eszközt a C’ banknak postai úton küldött adatok felvételére, valamint eszközt kimenő postai küldemény előállítására. Ahol a számlakiegyenlítési rendszer leírásában egy bank (B’ bank vagy C’ bank) tevékenységével foglalkozunk, ott abból indulunk ki, hogy ezt a tevékenységet vagy a bank adatfeldolgozó eszköze, a bank üzenetfeldolgozó eszköze vagy a banknak szerződéses alapon feldolgozási szolgáltatásokat végző harmadik fél végzi, és ez a feldolgozás adott esetben emberi beavatkozást is igényel, különösen a fogyasztónak a szolgáltatóhoz történő csatlakozásakor és akkor, ha a C fogyasztó számlakiegyenlítési interfésze egy meghívásos interfész. Nyilvánvaló az is, hogy a C’ bank és a B’ bank nem kell hogy megfeleljen a bank törvényes szigorú definíciójának, hanem lehet bármilyen fajta pénzintézet, amelynek a számlakiegyenlítési hálózat kezelője lehetővé teszi a C’ bank és/vagy B’ bank szerepének vállalását.

A résztvevők között átmenő anyagok az ügyfél 120 fizetési meghagyása, a 122 számlakiegyenlítési megbízás, a 124 számlakiegyenlítési üzenet, a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállománya és a 130 átviteli megbízás. A 102 számlakiegyenlítési hálózat tartalmaz egy 104 elszámolási alrendszert, egy 106 klíringelési alrendszert és egy egyetemes 108 számlabenyújtóireferenciaadat-állományt.

A 100 számlakiegyenlítési rendszerben mindegyik fogyasztónak van egy bankja, amelynél egy vagy több bankszámlája (vagy a fedezetet a C’ bank számára szavatoló más eszköze) van vezetve, amelyekről a számlákat ki kívánja egyenlíteni, és mindegyik számlabenyújtónak van egy bankja, amelynél egy bankszámlája van vezetve, amelyre a kiegyenlítéseket kapni kívánja. A fogyasztó bankjának és a számlabenyújtó bankjának nem kell két külön banknak lennie, de ezeket itt külön-külön bankként tárgyaljuk. Feltételezzük, hogy a C fogyasztó választott egy bankot, a C’ bankot, amely kedvező áron nyújtja a C fogyasztónak a C fogyasztó által előnyben részesített 122 számlakiegyenlítési megbízás módszerét, és a B számlabenyújtó választott egy bankot, a B’ bankot, amely kedvező áron nyújtja a B számlabenyújtónak a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállománya fogadásának kívánt formátumát. Feltételezzük, hogy a B számlabenyújtó által kívánt formátum olyan formátum, amelyet a B számlabenyújtó a kivételes tételek feldolgozási költségeinek és előfordulásának elkerülése végett választ. Mindegyik B számlabenyújtó számára meg van határozva egy egyedi azonosító, a B számlabenyújtó hivatkozási száma (BRN), ami n számjegyből áll, és az nedik számjegy egy 10 együtthatójú ellenőrző számjegy. A leírt példában n=9, és „918-272-642”-t használunk a B számlabenyújtó hivatkozási számaként (BRN). Lehetségesek nem numerikus számlabenyújtói hivatkozási számok (BRN) is.

A B számlabenyújtó hivatkozási száma (BRN) a B számlabenyújtó által a C fogyasztónak küldött 120 fizetési meghagyáson szerepel. A 120 fizetési meghagyás tartalmaz továbbá egy üzenetet arról, hogy a B számlabenyújtó kívánja és tudja fogadni az elektronikus számlakiegyenlítéseket ezen a rendszeren keresztül (rendszerint egy számlakiegyenlítési hálózat szolgáltatójának jelét), tartalmazza továbbá a B számlabenyújtó hivatkozási számát (BRN), a fizetendő összeget, esetleg egy teljesítési dátumot és a C fogyasztó C-B folyószámlájának számát. Minthogy a B számlabenyújtónak itt nincs szüksége fizikai szelvényre, ezért a 120 fizetési meghagyás ugyanúgy lehet egy e-mail fizetési meghagyás vagy papír formájú postai fizetési meghagyás.

A 122 számlakiegyenlítési megbízás, ami az ábra szerint a C fogyasztótól a C’ bankhoz megy, eljuttatható közvetlenül („kézileg”), postai úton, telefonon vagy elektronikusan. A legvalószínűbb az elektronikus változat. A 122 számlakiegyenlítési megbízás tartalmazza a B számlabenyújtó hivatkozási számát, a C fogyasztó C-B folyószámlájának számát, egy összeget, a tranzakció kívánt dátumát, a fedezet forrását és egy felhatalmazást arra, hogy a feltüntetett összeget az adott hivatkozási számú (BRN) B számlabenyújtónak kiegyenlítsék. Bonyolultabb megbízásokon több tranzakció dátumai és összegei szerepelhetnek. A C’ bank és a B’ bank a számlakiegyenlítési hálózat szabályainak paraméterein belül szabadon megállapodhat bármilyen - akár számítógép-alapú, akár telefonalapú stb. - megbízás-előállító rendszerben, ami szolgáltatja ezeket az adatokat, és eszközben, ami ellenőrzi a fedezet terhelésére vonatkozó felhatalmazást. Erre példa egy olyan rendszer, amelyben a C’ bank vezeti a statikus adatok táblázatait, és a 122 számlakiegyenlítési megbízás elemei a tényleges adatok helyett utalásokat tartalmaznak ezekre a statikus adatokra, és így a C fogyasztó egyszerűbb módon viheti be a 122 számlakiegyenlítési megbízás elemeit.

A 124 számlakiegyenlítési üzenet a 102 számlakiegyenlítési hálózat útján jut el a C’ banktól a B’ bankhoz. Lényeges, hogy a 124 számlakiegyenlítési üzenet nem tartalmazza a B számlabenyújtó 26 bankszámlájának számát, a fedezet végső célhelyét. Az előnyös kiviteli alakban a 102 számlakiegyenlítési hálózat sem is12

HU 219 257 Β meri a 26 bankszámla számát. Egy másik előny a B számlabenyújtó számára, hogy a B’ banknál vezetett bankszámlájának számát megváltoztathatja anélkül, hogy erről a változásról a többi felet értesítené. További előny a B számlabenyújtó számára, hogy csak a B’ bank kezdeményezhet jóváírásokat ezen a bankszámlán, mivel csak a B’ bank ismeri a B számlabenyújtó bankszámlájának számát. Az egyik előny a C fogyasztó számára, hogy egészen más bankokat választhat és folytathatja az elektronikus számlakiegyenlítési átutalásokat, mivel csak be kell lépnie egy elektronikus számlakiegyenlítési rendszerbe, amelynél a számlakiegyenlítési hálózatban egy másik bank vesz részt, és nem kell külön megállapodnia a többi féllel. Ez nagyon kedvező ahhoz a fáradozáshoz képest, ami egy automatikus számlakiegyenlítési felmondáshoz vagy egy S szolgáltatóirodával fennálló kapcsolat felmondásához szükséges, amikor a C fogyasztónak mindkét esetben meg kell szüntetnie az előző kapcsolatot és új biankó csekket kell kiküldenie.

A 124 számlakiegyenlítési üzenet tartalmát érvényesség szempontjából a C’ bank ellenőrzi, és az érvénytelen 124 számlakiegyenlítési üzeneteket vagy a C’ bank, vagy a 102 számlakiegyenlítési hálózat leállítja, ha az üzenet nem felel meg az előre meghatározott alaki szabályoknak. Ez a szabálycsoport vagy sablon megszabja, hogyan kell kinéznie vagy hogyan nem szabad kinéznie egy érvényes tranzakciónak. Egyes rendszerekben a tranzakciók átfutnak még akkor is, ha nem felelnek meg az alaki szabályoknak, de ekkor kapnak egy címkét, ami megadja, hogy az alaki szabályok ellenőrzésén nem feleltek meg. Világosan látni kell, hogy a 102 számlakiegyenlítési hálózatnak nem kell a 4. ábrán látható lokalizált rendszernek lennie, hanem megvalósítható elosztott rendszerként, mint egy automatikus bankpénztár (ATM)-hálózat vagy a Visanet®-hálózat, amelyben a részt vevő bankok a 108 számlabenyújtóireferenciaadat-állományt duplikálják vagy ahhoz hozzáférésük van.

A 124 számlakiegyenlítési üzenet tartalmaz egy bankazonosítót (ΒΠ3, bank Identification) a C’ bank azonosítására, egy bankazonosítót a B’ bank azonosítására, egy C-B folyószámlaszámot a C fogyasztónak a B számlabenyújtónál való azonosítására, egy összeget és a C’ bank implicit szavatosságát arra, hogy fizetőképes fedezetet nyújt a 124 számlakiegyenlítési üzenetben feltüntetett összeg kiegyenlítésének fedezésére. A B’ bank bankazonosítóját az egyetemes 108 számlabenyújtóireferenciaadat-állomány (UBF, universal biller reference fiié) vagy ennek másolatai, így egy keresőtáblázat használatával állapítják meg.

A kivitelezéstől függően a 124 számlakiegyenlítési üzenet tartalmazhat egy dátum/időpont bélyegzést és egy egyedi üzenetazonosítót is, ami megkülönbözteti az üzenetet minden más üzenettől. A 124 számlakiegyenlítési üzenetek tartalmazhatnak továbbá járulékos információt, ami a C fogyasztó, a B számlabenyújtó, a C’ bank és a B’ bank között egyeztetett formátumban mozog pénzügyi tranzakciók (szolgáltatási díjak, a C fogyasztó belső leírásai, hogy mit kíván látni a B számlabenyújtó jövőbeni fizetési meghagyásain és/vagy egy bankszámlakivonaton) megvalósítása vagy a résztvevők közötti nem pénzügyi üzenetváltás végett.

A 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállománya, amelyet a B’ bank által a B számlabenyújtó számára egyeztetett formátumban és egyeztetett időpontokban adott át, megadja, hogy a B’ bank a B számlabenyújtó hivatkozási számára (BRN), mely - meghatározott adatformátumban lévő - 124 számlakiegyenlítési üzeneteket kapott, és tartalmazza minden kapott 124 számlakiegyenlítési üzenet egyedi számlakiegyenlítési összegét és C-B folyószámlaszámát. Minthogy a B számlabenyújtó és a B’ bank egymás között szabadon döntheti el, hogy a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállományát hogyan adják át a B számlabenyújtónak, ezért a B számlabenyújtó élhet a megtakarítással, ami a B számlabenyújtóknál valamikor jelentkezett, ha minden számlakiegyenlítést postai úton kaptak, mivel a számlabenyújtó a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállományát ugyanolyan módon kapja minden ügyfelétől, aki résztvevő, tekintet nélkül arra, hogy a C fogyasztók melyik részt vevő bankot veszik igénybe vagy hogy a C fogyasztók milyen mechanizmust használnak a számlakiegyenlítési folyamat kezdeményezésére. Még ha egyes számlakiegyenlítések a szokásos, nem kivételes tétel módon is érkeznek, a B számlabenyújtó akkor is rendezni tudja a B’ banknál, hogy a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállományát olyan alakban kapja, ami eléggé hasonló a szokásos számlakiegyenlítési módszerhez, úgyhogy a 102 számlakiegyenlítési hálózat számlakiegyenlítései nem kivételes tételek, ellentétben a technika állásával, ami szerint a B számlabenyújtó nem résztvevő, és így nem tudja szabályozni, hogy hogyan kapja a számlakiegyenlítési információt.

A 102 számlakiegyenlítési hálózat fenntart egy 108 számlabenyújtóireferenciaadat-állományt, amelyben B számlabenyújtói hivatkozási számonként (BRN) egy rekord van, és amelyet a C’ bank arra használ, hogy egyrészt kikeressen egy információt, amit a C fogyasztónak bizonyos körülmények fennállása esetén be kell mutatni, másrészt aktualizálja az egyetemes 108 számlabenyújtóireferenciaadat-állomány (UBF) helyileg fenntartott másolatait, a 158 UBF-másolatokat. Az 5. ábrán látható az egyetemes 108 számlabenyújtóireferenciaadat-állomány felépítése. A 108 számlabenyújtóireferenciaadatállományban egy B számlabenyújtó rekordját a B számlabenyújtó hivatkozási száma (BRN), az adatállomány kulcsa alapján keressük ki. Mindegyik rekord tartalmaz egy kulcsot [egy B számlabenyújtói hivatkozási számot BRN)], a B számlabenyújtó B’ bankjának azonosítóját (BID), egy C-B folyószámlaformátum-maszkot (CBMASK), a B számlabenyújtónak a számlához mellékelt fizetési szelvényen szereplő nevét és címét [hogy a C fogyasztónak visszacsatolása legyen, hogy a helyes számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) vitték-e be egy számlakiegyenlítési vagy nyilvántartásba vételi folyamat során] és más hasznos számlabenyújtói információt. A B számlabenyújtóra vonatkozó specifikus rekord a BRN 918-272-642 felhasználásával van elhelyezve. A B számlabenyújtó rekordja a 108 számlabenyújtói13

HU 219 257 Β referenciaadat-állományban megadja a B’ bank bankazonosítóját (B1D) és egy CBMASK-ot a B számlabenyújtó számára. A bankazonosító (BID), ami ebben a példában „493217”, azonosítja a számlakiegyenlítési üzenet célhelyét, ami ebben az esetben a B’ bank. A bankazonosító (BID) feleslegessé teszi a C fogyasztó számára, hogy tudja, mely banknak kell küldeni a számlakiegyenlítéseket vagy ebben a bankban melyik folyószámlán kell jóváírni. A B számlabenyújtó hivatkozási számának (BRN) és a bankazonosítónak (BID) a kombinációjával a célbank azonosítható, és a B számlabenyújtói hivatkozási számmal (BRN) a célbank saját céljaira fenntarthat egy adatállományt, a 140 számlabenyújtóifolyószámla-szám (Bacct) táblázatát (lásd a 6. ábrát), úgyhogy a C fogyasztók és a C fogyasztók C’ bankjai nem ismerik a B számlabenyújtó folyószámlaszámát. Ennek az elrendezésnek az egyik előnye az, hogy a B’ bankon kívül más nem ismeri a B számlabenyújtó folyószámlaszámát, és így kevésbé valószínű, hogy a B’ bankon és a B számlabenyújtón kívül valaki más lehívási tranzakciót hajtson végre ennek a folyószámlának a terhére. A B számlabenyújtó folyószámlájáról való lehívás egyik típusa, amihez csak a B számlabenyújtó számlabenyújtói hivatkozási számát (BRN) kell ismemi, egy számlakiegyenlítést sztornírozó üzenet, ami csak azokban a számlakiegyenlítési hálózatokban megengedett, amelyek lehetővé teszik fedezetlenszámla-kiegyenlítések sztomírozását, és a lehívás csak egy előzőleg benyújtott számlakiegyenlítési üzenetre vonatkozhat. Ha azonban a számlakiegyenlítést sztornírozó üzenet össze van kapcsolva egy számlakiegyenlítési üzenettel, akkor a kellőképpen kialakított számlakiegyenlítési hálózat nem használható nettó lehívás megvalósítására (természetesen a B számlabenyújtó folyószámlájára kiróhatok a sztomírozási díjak).

A CBMASK mezőt a C-B folyószámlaszámformátum érvényesítésére használjuk, és ez azonosítja a B számlabenyújtó C-B folyószámlaszámainak formátumát. Ha például a B számlabenyújtó egy Visa® kártyakibocsátó volt, akkor a számlabenyújtó CBMASK-ja „4932^A####^A####^A###C” lehet. Ez azt jelzi, hogy az érvényes fogyasztóifolyószámla-számnak a Visa® kártyakibocsátónál „4932”-vel kell kezdődnie, amit egyenként négy számjegyből álló három csoport követ. Az ék alakú hiányjelek („^A”) opcionális szóközöket jelentenek, és „C” azt jelenti, hogy az utolsó számjegy egy ellenőrző számjegy. A CBMASK kiegészitőleg tartalmazhat egy eljárást a megengedett folyószámlaszámok, folyószámlaszám-tartományok vagy ellenőrző számjegyek számítására. A Visa® kártya-kibocsátót példaként használtuk, és a 108 számlabenyújtóireferenciaadatállomány tartalmazhat egy rekordot egy közművállalat számára, amelynek a CBMASK-ja „###-A-##x”, ahol „A” azt mutatja, hogy ezen a helyen egy betűnek kell állnia, „x” azt mutatja, hogy az utolsó számjegy nem fontos a fogyasztó azonosítása szempontjából, és ezen a helyen bármi állhat.

Az 5. ábrán a számlabenyújtói hivatkozási számokat (BRN) szóközbillentyű használatával ábrázoltuk, amiket könnyen lehet olvasni és megjegyezni, bár az adatfeldolgozók a számlabenyújtói hivatkozási számokat (BRN) tipikusan úgy tárolják és kezelik, hogy szóközbillentyűre nincs szükség. A számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) utolsó számjegye egy 10 együtthatójú ellenőrző számjegy, amit arra használunk, hogy ellenőrizzük a fogyasztók által megadott számlabenyújtói hivatkozási számokban (BRN) lévő hibákat. A fenti jelölést használva egy számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) a ###-###-##C alakkal ellenőrzünk, ahol C-t 10 együtthatós ellenőrző számjegyként számítjuk.

Az egyetemes 108 számlabenyújtóihivatkozásiadatállomány egyik változatában a számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) első számjegye egy adott földrajzi körzetet vagy a B számlabenyújtó iparágát adja meg, és az egyetemes 108 számlabenyújtóihivatkozási adatállomány körzetenként vagy iparáganként egyediadatállományokra van felosztva. Ez felhasználható piacelkülönítésre, az adatállomány hatékony tárolására vagy specializált jelentési követelményekhez.

A 6. ábra a 102 számlakiegyenlítési hálózatnak és környezetének részletesebb tömbvázlata, ami mutatja, hogyan jut el a 124 számlakiegyenlítési üzenet a C’ banktól a 106 klíringelési alrendszeren keresztül a B’ bankhoz. A 106 klíringelési alrendszert a 124 számlakiegyenlítési üzenetek nyilvántartására és a fogyasztói C’ bankoktól a számlabenyújtói B’ bankokhoz való átvitelére használjuk. A fogyasztói C’ banknak és a számlabenyújtói B’ banknak nem kell két banknak lennie. Egy bank lehet mind B’ számlabenyújtói bank, mind fogyasztói C’ bank, ha mindkettőnek a szükséges elemeit tartalmazza. A 104 elszámolási alrendszer a 106 klíringelési alrendszerhez van kapcsolva, hogy fedezeteket (vagy egyszerűen nettó fedezeteket) vigyen át a C’ bank és a B’ bank, a 102 számlakiegyenlítési hálózatban részt vevő valamennyi más fogyasztói és számlabenyújtói C’, B’ bank között a kapott és a 106 klíringelési alrendszerben feldolgozott 124 számlakiegyenlítési üzeneteknek megfelelően. A 104 elszámolási alrendszer ezt úgy végzi, hogy 130 átviteli megbízásokat nyújt be egy 128 elszámolási banknak.

A 6. ábrán látható nagyobb blokkok a C’ bank, a B’ bank, a 102 számlakiegyenlítési hálózat és a 128 elszámolási bank. A C’ bank az ábrán egy 160 csomagösszeállítóval van ellátva, ami egy 158 UBF-másolathoz (az egyetemes 108 számlabenyújtóireferenciaadatállomány másolatához) és a 106 klíringelési alrendszerhez van kapcsolva. A B’ bank az ábra szerint egy 162 csomagszétbontóval van ellátva, ami a 106 klíringelési alrendszerhez, a 140 számlabenyújtóifolyószámla-szám (B-acct) táblázatához és egy 158 UBFmásolathoz van kapcsolva, amit akkor használ, ha a B’ bank egy fogyasztói bank, vagy ha a B’ bank függetlenül kívánja ellenőrizni a C-B folyószámlák számait. Az ábrán a 124 számlakiegyenlítési üzenetnek négy összetevője van: egy számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN), egy C-B folyószámlaszám, egy összeg és egy célbank bankazonosítója (BID). A 128 elszámolási banknak az ábra szerint négy folyószámlája van: egy 154 elszámolási folyószámla a C’ bank számára, egy 155 elszámolási folyószámla a B’ bank számára,

HU 219 257 Β egy 152 elszámolási folyószámla a 102 számlakiegyenlítési hálózat számára és egy 156 elszámolási folyószámla a többi bank számára a C’ bank és a B’ bank kivételével. A 128 elszámolási bank az ábra szerint a 104 elszámolási alrendszerhez van kapcsolva, hogy elfogadja 130 átviteli megbízásokat, amelyek ezután fedezetátviteleket eredményeznek a 152, 154,155 elszámolási folyószámla és a többi bank számára szolgáló 156 elszámolási folyószámlák között. A 152, 154, 155 és 156 elszámolási folyószámla tartalmazhat több folyószámlát, például akkor, ha mindegyik bank többféle külföldi fizetőeszközben vezet elszámolási folyószámlát.

A 106 klíringelési alrendszer az ábra szerint tartalmaz egy 164 tranzakció-nyilvántartót, ami egy vonalhordozó 124 számlakiegyenlítési üzenethez és egy 166 fizetőeszköz-valuta modulhoz kapcsolódik. A 104 elszámolási alrendszer az ábra szerinti tartalmaz egy 168 nettópozíció-feldolgozóegységet és egy 170 elszámolási beszámológenerátort, ami a 172 beszámolástovábbító vonalakhoz van kötve. A 172 beszámolástovábbító vonalak a C’ bankhoz és B’ bankhoz vannak kapcsolva, és adatokat szolgáltatnak a nettó elszámolási összegekről, összegezett adatokat a 124 számlakiegyenlítési üzenetekről, és szükség esetén adatokat a valutaforgalomról. Nem szavatolt számlakiegyenlítési hálózatban a klíringelési alrendszer lehetővé teszi az elégtelenfedezet (NSF) -üzeneteket is a számlakiegyenlítési üzenetek követése végett, hogy törölni lehessen egy korábban küldött számlakiegyenlítési üzenetet. Vegyes rendszerben az egyetemes 108 számlabenyújtóihivatkozásiadatállományban (UBF) lévő címke jelezheti, hogy mely B számlabenyújtók hajlandók nem szavatolt számlakiegyenlítéseket fogadni, és melyek hajlandók csak szavatolt számlakiegyenlítéseket fogadni, úgyhogy a C’ bank a kockázatukat ennek megfelelően méri fel.

A C’ bank a 160 csomag-összeállítót használja a 124 számlakiegyenlítési üzenet adatainak kiküldés előtti ellenőrzésére. A C’ bank biztosítja a 124 számlakiegyenlítési üzenetben szereplő összegnek megfelelő fedezetet, ha ez még nem történt meg, és a 124 számlakiegyenlítési üzenet kiküldése előtt elutasítja a tranzakciót, ha a fedezet nincs biztosítva és a B számlabenyújtó szavatolt számlakiegyenlítést vár. A 160 csomagösszeállító ezenkívül a kapott számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) és a C-B folyószámla számát ellenőrzi a 158 UBF-másolat alapján. Ha a számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) a 158 UBF-másolatban nem találja, akkor a tranzakciót elutasítja. Ha a számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) megtalálta, de a C-B folyószámla száma nem felel meg a CBMASK által meghatározott kritériumoknak, akkor a tranzakciót elutasítja. Ezzel megtakarítja a B számlabenyújtónak vagy a B’ banknak a tranzakció elutasításának költségét, és gyorsabban ad választ a C’ banknak és a C fogyasztónak a tranzakció érvénytelenségéről. Egy másik változat szerint a B számlabenyújtó kérheti, hogy azokat az üzeneteket, amelyek a CBMASK-teszten nem feleltek meg, küldjék meg annak megadásával, hogy a CBMASK-teszten nem feleltek meg. A 158 UBF-másolatokat úgy tartják naprakész állapotban, hogy a

102 számlakiegyenlítési hálózat leadja az egyetemes

108 számlabenyújtóihivatkozásiadat-állomány (UBF) aktualizálásait, amelyek a B’ banktól és más számlabenyújtói bankoktól érkeznek.

Ha a tranzakciót a C’ bank engedélyezte, akkor a 124 számlakiegyenlítési üzenetet megküldik a 102 számlakiegyenlítési hálózatnak, és azt a B’ bank megkapja. Gyakran az egész tranzakció ebből az üzenetátadásból áll. Bár a tranzakció a C’ bank és a B’ bank között megy végbe, a fedezetátvitelre vonatkozó, előzetesen egyeztetett dokumentumok miatt ez ténylegesen a C fogyasztó és a B számlabenyújtó közötti átvitel.

A 140 számlabenyújtóifolyószámla-szám (B-acct) táblázat tárolja a számlabenyújtói hivatkozási számokat (BRN) és a számlabenyújtóifolyószámla-számokat úgy, hogy egy számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) felhasználható egy B számlabenyújtó folyószámlaszámának kikeresésére. A 140 számlabenyújtóifolyószámlaszám (B-acct) táblázata tartalmazhat olyan információt is, ami megadja a kívánt adatátviteli protokollt a 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállománynak a B számlabenyújtóhoz való átviteléhez. A 140 számlabenyújtóifolyószámla-szám (B-acct) táblázatának nem kell a B’ bankon kívül meglennie.

A 100 számlakiegyenlítési rendszert használva a C fogyasztók a B számlabenyújtók által benyújtott számlákat könnyen, gyorsan, pontosan és anélkül tudják kiegyenlíteni, hogy mindegyik B számlabenyújtóval előre külön megállapodást kötnének. A B számlabenyújtók a számlakiegyenlítési átutalásokat gyorsan és a korábbinál olcsóbban tudják elfogadni és feldolgozni. Emellett a B számlabenyújtóknak nem kell ügyfélkörük minden egyéni C fogyasztójával megállapodniuk, hanem megállapodhatnak a 100 számlakiegyenlítési rendszerhez csatlakozott számlabenyújtói B’ bankkal. A B számlabenyújtóknak emellett rendelkezésére áll egy előnyös elektronikus eljárás, amelyben hirdetéseket tehetnek közzé azoknak a C fogyasztóknak a számára, akik a számlákat a 100 számlakiegyenlítési rendszer használatával kívánják kiegyenlíteni. A 100 számlakiegyenlítési rendszer használata esetén a fogyasztói C’ bankok és a számlabenyújtói B’ bankok szabadon beiktathatnak különböző interfészeket a bank adatfeldolgozó rendszerei és ügyfeleik (fogyasztók és/vagy számlabenyújtók) közé, hogy ügyfeleik igényeitől és kívánságaitól függően megkönnyítsék a számlakiegyenlítést. A találmány szerinti újszerű 100 számlakiegyenlítési hálózat használata esetén a számlakiegyenlítési tranzakciók még akkor is áramolhatnak a fogyasztói C’ bankoktól a számlabenyújtói B’ bankokhoz, ha sok C fogyasztó különböző interfészeket használ arra, hogy a számlakiegyenlítési tranzakciókat bevigye a fogyasztói C’ bankok számlakiegyenlítés-feldolgozó rendszereibe, és sok B számlabenyújtó a szükséges esedékes bankszámla (A/R)-adatokat B’ bankjától különböző formában kapja minden B számlabenyújtó esetében. A leírt rendszerrel és ezt rendszerint kombinálva egy jelképpel vagy védjeggyel, ami bankokat és számlabenyújtókat olyan résztvevőkként azonosít, amelyek elfogadják a számlakiegyenlítési hálózat tevékenységeit előíró sza15

HU 219 257 Β bályrendszert, a fogyasztóktól a számlabenyújtókhoz fizetőképes fedezetek áramolhatnak sokkal rövidebb idő alatt, mint ez korábban lehetséges volt, és nagyobb a kiegyenlítés biztonsága.

A 7. ábra a 4. ábra szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszer egy változatának tömbvázlata. Ebben a számlakiegyenlítési rendszerben a fogyasztó C’ bankja egy 124 számlakiegyenlítési üzenet után kiadhat egy számlakiegyenlítési sztomírozási üzenetet (ez az ábrán a 46 elégtelenfedezet-feljegyzés). További kapcsolatok láthatók a 100A számlakiegyenlítési rendszer részeként. Ebben a rendszerben a C fogyasztó ugyanúgy bocsát ki egy 122 számlakiegyenlítési megbízást, mint korábban, de a C’ bank egy 125 fedezetlenszámla-kiegyenlítési üzenetet bocsát ki a 102 számlakiegyenlítési hálózat számára, ami eljut a B’ bankhoz. Egyszer a 127 fedezetlenszámla-kiegyenlítési rekord B számlabenyújtónak való megküldése után (ami a B számlabenyújtót nem kivételes tétel módjára tájékoztatja 125 fedezetlenszámlakiegyenlítési üzenet érkezéséről), a C’ bank megállapítja, hogy a C fogyasztó folyószámláján nincs elegendő fedezet az előzetesen benyújtott 125 fedezetlenszámlakiegyenlítési üzenet összegének fedezésére. A C’ bank ezért egy 46 elégtelenfedezet-feljegyzést nyújt be a 102 számlakiegyenlítési hálózatnak, amit az átad a B’ banknak, és a B’ bank a B számlabenyújtónak. Ennek következménye az előzőleg benyújtott 125 fedezetlenszámlakiegyenlítési üzenet sztomírozása a B számlabenyújtónak a B’ banknál vezetett 26 bankszámláján és a 127 fedezetlenszámla-kiegyenlítési rekord kivétele a B számlabenyújtó 42 általános főkönyvi (G/L) 42 folyószámlaadatbázisából. Gyakran ugyanazt az utat használjuk a számlakiegyenlítési üzenetekhez és a számlakiegyenlítési sztomírozási üzenetekhez, így egy 46 elégtelenfedezet (NSF) -feljegyzéshez.

A 8. ábra egy számlakiegyenlítési rendszer másik változata, a 100B számlakiegyenlítési rendszer látható. Ebben a rendszerben a 102 számlakiegyenlítési hálózat kezelője közvetlenül a B számlabenyújtónak szolgáltatja a számlakiegyenlítési adatokat. A 8. ábra szerinti 100B számlakiegyenlítési rendszerben a C fogyasztó, a C’bank, a 102 számlakiegyenlítési hálózat, a B’ bank és a B számlabenyújtó vesz részt. A B számlabenyújtó 120 fizetési meghagyást küld a C fogyasztónak, aki 122 számlakiegyenlítési megbízást küld a C’ banknak. A C’ bank 124 számlakiegyenlítési üzenetet bocsát ki a 102 számlakiegyenlítési hálózatnak. A 124 számlakiegyenlítési üzenetet átadják a B’ banknak, de a 124 számlakiegyenlítési üzenetből az esedékes bankszámlák (A/R) adatait (dátum, összeg, C-B folyószámla száma) közvetlenül a B számlabenyújtónak adják át, aki ezt az általános főkönyvi (G/L) 42 folyószámla-adatbázisának aktualizálására használja. Egyes esetekben a B számlabenyújtó és a B’ bank előnyben részesítheti ezt a módszert. A B számlabenyújtó ugyanis hamarabb megkaphatja az adatokat, a B’ bank pedig nincs arra kötelezve, hogy az esedékes bankszámlák (A/R) adatait fenntartsa és a B számlabenyújtónak átvigye. Ez jó változat a nagy forgalmat lebonyolító B számlabenyújtók számára. Opcionálisan a B’ bank adja meg a 129 esedékes bankszámlák (A/R) összegezett adatait a B számlabenyújtónak.

A 9-11. ábrák a találmány szerinti folyamatokat írják le, amelyek megkönnyítik a fogyasztó számlakiegyenlítését a számlabenyújtó felé az előzőleg leírt rendszer vagy más, itt nem tárgyalt rendszer használatával. A 9-11. ábrák szerinti folyamatábrákon leírt folyamatok egyes kiviteli alakokban kézi adatbevitellel, automatikus adatfelvétellel, a résztvevők közötti közvetlen személyes kapcsolattal járnak és/vagy alkalmasan programozott számítógépeket és számítógéprendszereket igényelnek. Az előnyös kiviteli alakban azonban a folyamat legtöbb lépését számítógépekben, számítógéphálózatokban lévő szoftverrészprogramok és távközlési berendezések végzik.

A 9. ábrán látható folyamatábra nem részt vevő számlabenyújtó részt vevő számlabenyújtóvá tételének folyamatát ábrázolja. Egy részt vevő számlabenyújtó olyan szervezet, amelyik legalább részben a találmány szerinti elektronikus számlakiegyenlítési rendszeren keresztül nyújtja be számláit a fogyasztóknak és veszi fel ezeknek a számláknak a fedezetét.

A számlabenyújtó részt vevő számlabenyújtóvá való válásának folyamata a 200 blokkban kezdődik, amikor a számlabenyújtó bankszámlát nyit egy részt vevő számlabenyújtói banknál. Természetesen a számlabenyújtónak már lehet ilyen bankszámlája. Ebben az esetben ezt a lépést át lehet ugomi. Részt vevő számlabenyújtói bank az olyan bank, amely hozzájárult ahhoz, hogy a számlakiegyenlítési üzeneteket a fogyasztói bankoktól a számlakiegyenlítési hálózaton keresztül, a számlakiegyenlítési hálózat kezelője által meghatározott alakban kapja. A részt vevő számlabenyújtói bank ezenkívül vállalja, hogy vezet egy elszámolási folyószámlát, amire a számlakiegyenlítési hálózat terhelheti és jóváírhatja a számlabenyújtói bank által kiszolgált valamennyi számlabenyújtót érintő minden tranzakció [eredeti példányok, visszajuttatások (stomók)] egyenlegét. A részt vevő számlabenyújtói bank vállalja továbbá hogy a kapott számlakiegyenlítési üzenetek összegének megfelelő fedezetet visz át a számlabenyújtók bankszámláira; adatfeldolgozó rendszereiben fenntart egy utalózott táblázatot, amelyet arra lehet használni, hogy egy számlabenyújtó bankszámlaszámát a számlabenyújtó számára meghatározott egyetlen számból, a számlabenyújtói hivatkozási számból (BRN) azonosítsák; tartja magát a számlakiegyenlítési hálózat számlabenyújtóknak nyújtott szolgáltatásaira vonatkozó szabályok előírásaihoz és feltételeihez.

A számlakiegyenlítési hálózat kezelőjével kötött megállapodások részeként a bankok megállapodnak a feldolgozási díjak és a pénzforgalmi díjak feltételeiben. Ily módon a pénzforgalmi díj költségkiegyenlítő eszközként szolgálhat. Ezeket a díjakat fizethetik a fogyasztói bankok és/vagy a számlabenyújtói bankok, és egyes esetekben egyes díjakat a fogyasztói bankoknak vagy a számlabenyújtói bankoknak pénzforgalmi díjak alakjában fizetnek. A pénzforgalmi díjakkal elvégezhetővé válnak olyan tranzakciók, amelyek e nélkül gazdaságtalanok lennének. A pénzforgalmi díj könnyen be16

HU 219 257 Β szedhető egy elszámolási banknak benyújtott átviteli megbízásokban. Az átviteli megbízások bármilyen irányban mozgathatnak pénzt a fogyasztói bankok, a számlabenyújtói bankok és a számlakiegyenlítési hálózat elszámolási számlája között.

A 202 blokkban a számlabenyújtó és a számlabenyújtói bank megállapodik egy adatátviteli protokollban, ami szerint a számlabenyújtói banknak küldött számlakiegyenlítési üzenetekben szereplő esedékes bankszámla (A/R)-adatokat átviszik, hogy az esedékes bankszámla (A/R)-adatokat hatékonyan (és rendszerint elektronikusan) lehessen a számlabenyújtóhoz átvinni. Ez a lépés tartalmazhatja a számlabenyújtói bank adatfeldolgozó rendszerei és a számlabenyújtó adatfeldolgozó rendszerei bérelt vagy feltárcsázható vonalakkal való összekötését is. Egy másik változat szerint a számlabenyújtói bank fenntarthat egy számlabenyújtói közvetlen összeköttetést a számlakiegyenlítési hálózathoz. A számlabenyújtó és a számlabenyújtói bank között egyeztetett protokoll tartalmazhatja, hogy milyennek kell lennie a számlabenyújtóhoz átvivendő adatok elrendezésének, milyen gyakorisággal kell az adatokat átvinni, és/vagy tartalmazhatja azokat a szolgáltatási dijakat, amelyeket a számlabenyújtói bank a számlabenyújtótól az adatok szolgáltatásáért beszed. Az esedékes bankszámla (A/R)adatok szolgáltatását a számlabenyújtók általában elvárják, de a számlabenyújtó és a számlabenyújtói bank megállapodhat úgy is, hogy a számlabenyújtói bank csak letétbe helyezi a fedezetet és nem szolgáltatja az esedékes bankszámla (A/R)-adatokat. Ez hasznos lehet jótékonysági gyűjtésekre történő fizetéseknél. Ezen a ponton a számlabenyújtó azt is megadja a számlabenyújtói banknak, hogy a számlabenyújtó számára milyen C-B folyószámlaszám az elfogadható, úgyhogy a számlabenyújtói bank ezt megküldheti a számlakiegyenlítési hálózatnak, hogy ezt iktassák be az egyetemes 108 számlabenyújtóihivatkozásiadat-állományba (UBF), majd ezt adják le.

Ha a számlabenyújtó és a számlabenyújtói bank már megállapodott a protokollban, akkor a 204 blokkban a számlabenyújtói bank új számlabenyújtói rekordot kér a számlakiegyenlítési hálózattól. Erre válaszként a 206 blokkban a számlakiegyenlítési hálózat kiad egy új számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN), ami egyedi a számlabenyújtó számára. A folyamatnak egy másik változata szerint a számlakiegyenlítési hálózat előre megad egy sor számot a számlabenyújtói banknak, és ezek közül adják meg a számlabenyújtó hivatkozási számát (BRN). Ebben az esetben a számlabenyújtói bank szám kérése helyett tájékoztatja a számlakiegyenlítési hálózatot arról, hogy számkészletéből egy számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) aktivált, tájékoztatja továbbá az ehhez a számlabenyújtói hivatkozási számhoz (BRN) tartozó, elfogadható C-B folyószámlaszámok formátumairól, valamint a számlabenyújtó más egyedi adatairól, amelyek rendszerint a fizetési szelvényre vannak nyomtatva annak ellenőrzése végett, hogy a számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) a kívánt számlabenyújtó hivatkozási száma-e. Az előnyös kiviteli alakban ez a folyamat lényegében elektronikusan játszódik le.

A 208 blokkban a számlakiegyenlítési hálózat közzéteszi, illetőleg leadja az új résztvevő számlabenyújtó hivatkozási számát (BRN) és az ehhez kapcsolódó adatokat valamennyi részt vevő fogyasztói banknak, hogy lehetővé váljon a számlabenyújtó megerősítése a fogyasztóknál és lehetővé váljon az eladó esedékes bankszámla (A/R)-adatainak irányítása.

Végül a 210 blokkban a számlabenyújtó azonosítja számlabenyújtói hivatkozási számát (BRN) az ügyfeleinél, különösen számláin és az új szolgáltatást bejelentő postaküldeményeken. A számlabenyújtó ezzel kész a számlakiegyenlítésihálózat-beli számlakiegyenlítések elfogadására. A számlabenyújtók ebben az időszakban aktívan és nyomatékosan kérhetik ügyfeleiket, hogy a számlakiegyenlítési hálózaton keresztül fizessenek.

Az előnyös kiviteli alakban a folyamat magasan automatizált és a számlabenyújtó számára egyszerű. Arra számítunk, hogy a számlakiegyenlítési hálózatnak annyi részt vevő bankja lesz, mint amennyi jelenleg részt vesz a Visa®-rendszerben. Minthogy ez majdnem az összes nagyobb bank, ezért nagy lesz a valószínűsége annak, hogy bármelyik számlabenyújtói bank részt vevő bank lesz. Ezért a számlabenyújtónak csak szerződnie kell meglévő bankjával a számlakiegyenlítési hálózatra, kapnia kell egy számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) és ezt közzé kell tennie.

Ahogyan ez a 10. ábrán látható, a fogyasztó belépése egy fogyasztói bank számlakiegyenlítési hálózaton keresztül megvalósított számlakiegyenlítési szolgálatába ugyanilyen egyszerű. A 230 blokkban a fogyasztó belép egy elektronikus számlakiegyenlítési szolgálatba egy részt vevő fogyasztói banknál. Itt is nagyon valószínű, hogy a fogyasztó bankja már egy részt vevő fogyasztói bank. Ha nem, akkor a részt vevő fogyasztói bankok könnyen megállapíthatóak egy széleskörűen elterjedt embléma vagy szolgáltatási védjegy alapján, úgy, ahogyan a Visa® szolgáltatási védjegy azonosítja a Visa® kártya-kibocsátókat és azokat a kereskedőket, akik fizetésként Visa® kártyát elfogadnak.

A 232 blokkban a fogyasztó és a fogyasztó bankja megállapodik annak a szolgáltatásnak a részleteiben, amelynek keretében a C fogyasztó számlakiegyenlítési megbízásokat irányít a C’ bankhoz azok kezdeményezése és kiegyenlítése végett. A bank szolgáltatásának nem kell kínálnia az összes lehetséges interfészt vagy a fogyasztó fő letéti számláján kívül más bankszámlákról való fizetést. A bankok versenyezhetnek az ügyfelekért azzal, hogy különböző interfészeket kínálnak és különböző szolgáltatási díjakat számítanak fel. Például egy fogyasztói bank kínálhat szoftvert az ügyfeleinek, akik a szoftvert személyi számítógépeiken futtatják, és a szoftver számlakiegyenlítési megbízásokat továbbít egy modemen keresztül a fogyasztói bank adatfeldolgozó rendszeréhez kapcsolt modemre. Ezek a számlakiegyenlítési megbízások lehetnek olyanok, amelyek értelmében egy számlát egyszerre kell kiegyenlíteni, egy számlát a jövőben kell kiegyenlíteni vagy egy ismétlődő számlát periodikusan kell kiegyenlíteni. Egy másik lehetséges interfész egy beszédhanggal válaszoló rendszer. Itt a fogyasztó felhívja a fogyasztói bank távközlési rendszerét

HU 219 257 Β és hallgatja a kérdéseket („Melyik számlabenyújtónak kíván most fizetni?”, .Mennyit kíván fizetni?” stb.), és a fogyasztó úgy válaszol, hogy nyomkodja telefonja gombjait. A fogyasztó használhat vizuális megjelenítővel ellátott telefont vagy interfészként a fogyasztó tévékészülékét akkor, ha a fogyasztó kábeltelevíziós társasága a fogyasztót összeköti a fogyasztó bankjával vagy egy automatikus bankpénztárral (ATM). Bár ez valószínűleg kevésbé hatékony, az interfész a bankhoz lehet postai küldemény, amikor is a fogyasztó postázza a számlakiegyenlítési megbízásokat a fogyasztó bankjának. Ez a változat lehet az egyetlen megoldás olyan területeken, ahol a távközléshez nem lehet könnyen hozzájutni, vagy ha a fogyasztó viszolyog beszédhanggal válaszoló rendszerek vagy számítógépek használatától.

Ezután a 234 blokkban a fogyasztó megadja azokat a számlákat, amelyek a számlakiegyenlítési hálózat útján egyenlithetők ki, amiket a számlakiegyenlítési hálózat útján kíván kiegyenlíteni. A fenti javaslat szerint, ha a számlabenyújtók részvételüket a számlakiegyenlítési hálózatban a kijelölt embléma feltüntetésével azonosítják, és a fogyasztók ismerik az embléma jelentését, akkor a fogyasztók könnyen azonosíthatják a részt vevő számlabenyújtókat.

All. ábra egy részt vevő fogyasztó és egy részt vevő számlabenyújtó közötti, találmány szerinti számlakiegyenlítési folyamat folyamatábrája. A 250 blokkban a számlabenyújtó postai úton, e-mail útján vagy más módon egy számlát küld a fogyasztónak. Ezen a számlán fel van tüntetve az esedékes összeg, a számlabenyújtó hivatkozási száma (BRN) és az esedékesség dátuma. Bármelyik részt vevő fogyasztó kiegyenlíthet egy számlát bármelyik számlabenyújtónak a számlakiegyenlítési hálózaton keresztül. Ha a fogyasztó és a számlabenyújtó résztvevői a számlakiegyenlítési hálózatnak, és a számlabenyújtó a fogyasztónak olyan számlát küld, ami tartalmaz egy közlést, hogy a számlabenyújtó a számlakiegyenlítési hálózati kiegyenlítéseket el tudja és el kívánja fogadni, tartalmazza továbbá a számlabenyújtó hivatkozási számát (BRN), az esedékes összeget, az esedékesség dátumát és a fogyasztó C-B folyószámlájának számát, akkor a fogyasztó könnyen tudja a kiegyenlítést a számlakiegyenlítési hálózaton keresztül kezelni. Minthogy a számlabenyújtó hivatkozási száma egyetemes (különböző bankok és különböző fogyasztók ugyanazt a számot használják), ezért a számot még azelőtt meg lehet adni a számlabenyújtónak, hogy egy fogyasztó kifejezi kívánságát, hogy ennek a számlabenyújtónak fizessen. Ez a számlabenyújtó számára lehetővé teszi, hogy számlabenyújtói hivatkozási számát (BRN) a számlakiegyenlítési szolgálatba való belépése után a fogyasztónak küldött legelső számlán feltüntesse. Sok esetben nincs szükség arra, hogy a számlabenyújtót a fogyasztó nyilvántartásba vegye, és ha igen, akkor ez csak azzal jár, hogy egyrészt a fogyasztónak a C’ bank által az egyetemes számlabenyújtóihivatkozásiadatállomány (UBF) rekordjából kigyűjtött és a számlabenyújtó hivatkozási számát (BRN) tartalmazó számlabenyújtói információ átnézésekor ellenőriznie kell, hogy a számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) a kívánt számlabenyújtóra vonatkozik-e, másrészt statikus adattáblázatokat kell összeállítania, amelyek lehetővé teszik, hogy a fogyasztó egy utalással válassza ki a fedezet forrását, a számlabenyújtói hivatkozási számot (BRN) és/vagy a C-B folyószámlaszámot. Az utalások gyorsabb adatbevitelt eredményeznek hasonlóan ahhoz, ahogyan egy „gyorstárcsázás” lehetővé teszi a telefonszámok gyorsabb hívását. Ezzel szemben más számlakiegyenlítési rendszerekben a számlabenyújtó száma különböző lehet különböző országokban, különböző számlakiegyenlítési szolgáltatók adatállományaiban, vagy különböző lehet mindegyik fogyasztó számára.

A 252 blokkban a fogyasztó egy számlakiegyenlítési megbízást küld a fogyasztó bankjának (a C’ banknak). A megbízás utasítja a C’ bankot, hogy a megbízásban megadott napon terhelje meg a C fogyasztónak a C’ banknál vezetett bankszámláját (vagy más módon biztosítsa a fedezetet) a megbízásban megadott összeggel, és továbbítsa a fedezetet a számlakiegyenlítési hálózatnak a megbízásban megadott számlabenyújtói hivatkozási számmal (BRN) és C-B folyószámlaszámmal együtt.

A 254 blokkban a C’ bank ellenőrzi, hogy rendelkezésre áll-e a fedezet a tranzakcióhoz. Ha a fedezet nem áll rendelkezésre, és a C’ banknak nincs valamilyen más megállapodása a fogyasztóval, akkor a folyamat a 256 blokkra lép, ahol a fogyasztót tájékoztatják a számlakiegyenlítési megbízás elutasításáról. Fontos, hogy az elégtelen fedezet miatt leállított megbízás a sztomírozás előtt ne jusson nagyon messzire a szavatolt fedezetekkel működő számlakiegyenlítési rendszerben. Természetesen a C’ bank folytathatja és később sztornírozhatja a tranzakciót, de ha a számlakiegyenlítési hálózat szabályai olyanok, hogy a C’ bank egy egyszer már kiküldött számlakiegyenlítési üzenetet nem tud sztornírozni, akkor nem valószínű, hogy ez bekövetkezik. Bár a fedezetet általában C’ bankszámlájáról emelik le, de megállapodás alapján a C’ bank kaphat fedezetet a fogyasztó takarékbetét-számlájáról, hitel vonaláról, hitelkártyaszámlájáról vagy más pénzügyi lehetőségéről is.

Feltételezve, hogy a fedezet rendelkezésre áll vagy a C’ bank vállalja a fedezettel járó kockázatot, a folyamat a 258 blokkra lép. A 258 blokkban a C’ bank visszaigazolja, hogy a számlabenyújtó a C’ bank 158 UBFmásolatát használja, vagy a C’ bank kérési üzenetet küld a számlakiegyenlítési hálózatnak, amiben kéri az adatokat. Egyes esetekben számlabenyújtói visszaigazolást csak akkor adnak, amikor először kémek egy adott számlabenyújtói hivatkozási számú (BRN) megbízást, és a C’ bank a fogyasztó nevében tart fenn egy jegyzéket a visszaigazolt számlabenyújtókról.

Ezután a 260 blokkban a C’ bank ellenőrzi, hogy érvényes-e a számlakiegyenlítési megbízásban feltüntetett számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) és C-B folyószámlaszám. Ha a számlabenyújtói hivatkozási szám (BRN) nem érvényes vagy a C-B folyószámlaszám nem érvényes a számlabenyújtói hivatkozási számhoz (BRN) tartozó számlabenyújtóra, akkor a folyamat a 262 blokkra lép, ahol a megbízást elutasítják. Ellenkező esetben a folyamat a 264 blokkban folytatódik. Bár a C’

HU 219 257 Β bank a megbízást a 158 UBF-másolattal összehasonlítva ellenőrzi, a számlakiegyenlítési hálózat ismét ellenőrizheti a megbízásból megfogalmazott számlakiegyenlítési üzenetet, és elutasíthatja, ha a C’ bank valahogyan hibásan engedélyezte a számlakiegyenlítési üzenet áthaladását.

Ezután a 264 blokkban a C’ bank egy számlakiegyenlítési üzenetet nyújt be a számlakiegyenlítési hálózatnak, és a számlakiegyenlítési hálózat szabályai szerint felelős a számlakiegyenlítés összegéért. Minthogy a fedezet a C’ banktól a számlakiegyenlítési hálózaton keresztül megy a B’ bankhoz, ezért nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a fogyasztó elveszíti pénzét. Természetesen a C’ bank felhagyhat az üzlettel, de az a tény, hogy a pénz egy, a C’ bank által vezetett bankszámláról egy másikra mozog, nem befolyásolja a fogyasztónak azt a lehetőségét, hogy a fedezetet visszakapja, ha a számlakiegyenlítési üzenetet nem küldték ki. Ha viszont a számlakiegyenlítési üzenetet kiküldték, akkor a számlakiegyenlítési hálózat szabályai szerint a célbank vállalja, hogy elfogadja a számlakiegyenlítési üzenetet a C’ banktól, és ezt jóvá kell írnia a számlabenyújtó bankszámláján, akinek pedig ezt jóvá kell írnia a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett folyószámláján. A szolgáltatóiroda igénybevételével összehasonlítva, amely a fogyasztó fedezetét megtarthatja, a számlakiegyenlítési hálózat sokkal biztonságosabb számlakiegyenlítési mechanizmust nyújt a fogyasztóknak.

A 266 blokkban a számlakiegyenlítési hálózat megterheli a C’ bankot a számlakiegyenlítési üzenet összegével, és jóváírja a B’ banknak (a számlabenyújtó bankjának) ugyanezt az összeget. Ezután a 268 blokkban a B’ bank jóváír a számlabenyújtó bankszámláján, és a számlabenyújtó a 270 blokkban jóváír a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett folyószámláján. A B’ bank további érvényességi szolgáltatásokat is nyújthat a B számlabenyújtónak. Ebben az esetben a B számlabenyújtó átadja a B’ banknak az érvényes C-B folyószámlaszám jegyzékét, amit a B’ bank arra használ, hogy ellenőrizze a bejövő számlakiegyenlítési üzeneteket és visszaküldje azokat, amelyek érvénytelen C-B folyószámlaszámokat tartalmaznak. Ez szigorúbb ellenőrzése a folyószámlaszámnak, mint pusztán annak ellenőrzése, hogy a folyószámlaszám a helyes formátumban van-e.

A 12. ábra a találmány szerinti számlakiegyenlítési rendszer további változatának, a 300 számlakiegyenlítési rendszernek a tömbvázlata. A 300 számlakiegyenlítési rendszerben a C fogyasztó a 122 számlakiegyenlítési megbízást a C és a C’ bank közé beiktatott S szolgáltatóiroda útján, egy meglévő 310 fedezethálózaton, például a Visanet®-hálózaton keresztül kezdeményezi, és nincs közvetlen kapcsolatban a C’ bankkal. Az S szolgáltatóiroda fenntart egy 158 UBF-másolatot, úgyhogy elvégezheti a 124 számlakiegyenlítési üzenet szükséges érvényesítéseit. Az S szolgáltatóiroda, amelyik nem a C fogyasztó bankja, a tranzakciókat a Visanet®-hálózaton át végzi, hogy fizetőképes fedezeteket kapjon a C’ banktól. Ennek megvalósításához az egyik mód az, hogy 318 fogyasztói igazolási üzenetet nyújtanak be, ami tartalmaz valamilyen jelszót, ami a C fogyasztót azonosítja, továbbá tartalmazza a 122 számlakiegyenlítési megbízás összegét, a Visanet®-hálózat

310 fedezethálózaton át, és a 124 számlakiegyenlítési üzenet kiküldése előtt megvárja a 316 felhatalmazást.

Az S szolgáltatóiroda azután, hogy megkapta a 316 felhatalmazást a C’ banktól, 124 számlakiegyenlítési üzenetet nyújt be Visanet®-hálózaton át, aminek az eredménye a 128 elszámolási banknak megküldött elszámolási 130 átviteli megbízás. A 40 esedékes bankszámlák (A/R) adatállományát a B’ bank átadja a B számlabenyújtónak.

A fenti leírás szemléltető és nem korlátozó jellegű. Az adott szakterületen járatos szakemberek számára a leírás megismerése alapján nyilvánvaló, hogy annak számos módosítása lehetséges. Csak példaként: a fogyasztók és fogyasztók bankjai, valamint a számlabenyújtók és a számlabenyújtók bankja közé be lehet iktatni szolgáltatóirodákat, mint olyan bankok képviselőit, amelyek úgy döntenek, hogy nem nyújtanak közvetlen számlakiegyenlítési szolgáltatást a fogyasztóknak vagy számlabenyújtóknak. Egy másik példa: a résztvevők között mozgó üzeneteket a fentiekben specifikusan időkben írtuk le, de az üzenet alakja lehet postai küldemény papír alakjában, egy e-mail üzenet, egy telefonos beszédhangos válaszolókapcsolat stb. A fenti elektronikus számlakiegyenlítési rendszerben egyes résztvevőket fogyasztói banknak és számlabenyújtói banknak neveztünk, de ezek nem kell hogy szükségképpen megfeleljenek a bank jogi definíciójának, hanem e helyett lehet egy takarék- és kölcsönpénztár, egy takarékegylet, egy hitelintézet, egy brókercég stb., ami folyószámlákat vezet fogyasztók és/vagy számlabenyújtók számára, és ami a számlakiegyenlítési hálózathoz van kapcsolva.

Claims (35)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Elektronikus számlakiegyenlítési rendszer, amelyben egy fogyasztó (C) a bankját (C’) utasítja egy számlabenyújtó (B) számlájának kiegyenlítésére, amely rendszer tartalmaz:

   egy fogyasztóiszámla-kiegyenlítési interfészt a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépéhez, amely a fogyasztótól (C) jövő számlakiegyenlítési megbízások (122) elfogadására van kialakítva;

   egy eszközt számlakiegyenlítési üzenet (124) előállítására, a számlakiegyenlítési megbízásban (122) szereplő információ alapján, amely eszköz a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépéhez van kapcsolva;

   egy számlakiegyenlítési hálózatot (102), ami a számlakiegyenlítési üzenetet (124) előállító eszközhöz van kapcsolva, és a számlakiegyenlítési üzenet (124) átvitelére szolgál, egy eszközt számlakiegyenlítési üzenet (124) számlakiegyenlítési hálózattól (102) való elfogadására, és a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő összegnek a számlabenyújtó (B) egy bankszámláján való jóváírására, amely eszköz a számlakiegyenlítési hálózathoz (102) és az adott célhelyen lévő számlabe19

   HU 219 257 Β nyújtó (B) bankjának (B’) számítógépéhez van kapcsolva; és számlabenyújtóiadat-feldolgozó eszközt, ami vagy a számlakiegyenlítési hálózathoz (102), vagy a számlakiegyenlítési üzenetet (124) elfogadó eszközhöz van kapcsolva, azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítési megbízásban (122) fel van legalább tüntetve egy számlabenyújtói azonosító (ID), a fizetendő összeg, továbbá a terhelendő C-B folyószámla száma, amely a számlabenyújtó (B) által vezetett folyószámla és a fogyasztótól (C) a számlabenyújtónak (B) járó összegek meghatározására szolgál;

   a számlakiegyenlítési hálózat (102) tartalmaz egy egyetemes számlabenyújtóireferenciaadat-állományt (108), a számlakiegyenlítési üzenet (124) célhelyének a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő számlabenyújtói azonosító (ID) alapján való azonosításához, valamint a fogyasztó (C) bankja (C’) egy bankszámlájának a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő összeggel való megterheléséhez;

   a számlakiegyenlítési üzenet (124) tartalmazza legalább a számlabenyújtói azonosítót (ID), a fizetendő összeget és a C-B folyószámla számát;

   a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő számlabenyújtói adatok a számlabenyújtóiadat-feldolgozó eszközzel a számlabenyújtónál (B) használt alakra vannak feldolgozva a C-B folyószámla aktualizálása végett, hogy ez a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő jóváírást tükrözze.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy az egyetemes számlabenyújtóireferenciaadatállomány (108) tartalmazza a fogyasztó (C) számlabenyújtónál (B) vezetett C-B folyószámlájának számára vonatkozó kritériumokat, és a számlakiegyenlítési üzenetben (124) feltüntetett C-B folyószámlaszám akkor tekinthető érvényesnek, ha megfelel ezeknek a kritériumoknak.
3. 3. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy legalább vagy a C-B folyószámlaszámra, vagy a számlabenyújtói azonosítóra (ID), vagy a fedezetnek a fogyasztó (C) bankja (C’) számítógépében tárolt forrására hivatkozó keresztmutatókat tartalmaz.
4. 4. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítési megbízás (122) tartalmazza továbbá a fedezet forrását azok közül a bankszámlák közül, amelyeknek a terhelésére a fogyasztó (C) jogosult.
5. 5. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a fogyasztó (C) bankja (C’) és a számlabenyújtó (B) bankja (B’) ugyanaz a bank.
6. 6. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy egy adott bank egyes fogyasztók fogyasztói bankja (C’) és egyes számlabenyújtók számlabenyújtói bankja (B’).
7. 7. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy tartalmaz továbbá eszközöket a számlakiegyenlítés biztosítására a fogyasztótól (C) a fogyasztó (C) bankjához (C’), egy számlakiegyenlítési üzenet (124) kiküldésére válaszoló terhelés elfogadására.
8. 8. A 7. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítést biztosító eszköz úgy jön létre, hogy a fogyasztó (C) fenntart legalább egy csekkszámlát vagy takarékszámlát, vagy hitelvonalat, amelyen elegendő egyenleg van.
9. 9. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítést biztosító eszköz a számlakiegyenlítési üzenetnek (124) a számlakiegyenlítési hálózathoz (102) történő megküldése előtt biztosítja a fedezetet a fogyasztótól (C).
10. 10. A 9. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a fedezetbiztosító eszköz egy bankszámlaátviteli program, amely megterheli a fogyasztó (C) bankszámláját és jóváír egy függő bankszámlán.
11. 11. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy tartalmaz továbbá ellenőrző eszközt, amely a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépéhez van kapcsolva, és ellenőrzi a felhatalmazást, ami a fogyasztót (C) a számlakiegyenlítési megbízásban (122) lévő összegre kötelezi.
12. 12. A 11. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy az ellenőrző eszköz egy személyiazonosítószám-beviteli eszköz, és egy másik eszköz a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépében annak észlelésére, hogy a bevitt személyi azonosító szám megegyezik-e a fogyasztó (C) előre meghatározott személyi azonosító számával.
13. 13. A 11. igénypont szerinti rendszer, azzaljellemezve, hogy az ellenőrző eszköz egy, a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépéhez kapcsolt kártyaolvasóba helyezhető, gépileg olvasható kártya, amely érvényes kártya birtoklása a felhatalmazás feltétele.
14. 14. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a fogyasztó (C) bankja (C’) számítógépének funkcióit egy harmadik fél tranzakciófeldolgozó egysége valósítja meg.
15. 15. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzaljellemezve, hogy a számlakiegyenlítési üzenet (124) összege egy első fizetési eszközben van megadva, és a fogyasztó (C) bankjára (C’) terhelt összeg egy második fizetési eszközben van megadva.
16. 16. A 15. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a fogyasztónak (C) bankjával (C’) szemben fennálló kötelezettsége egy harmadik fizetési eszközben van megadva.
17. 17. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítési üzenet (124) összege a fogyasztó (C) által megadott bankszámláról van terhelve, a számlakiegyenlítési üzenet (124) összege a fogyasztó (C) bankjáról (C’) van terhelve, és a számlakiegyenlítési üzenet (124) összege a számlabenyújtó (B) bankjánál (B’) van jóváírva.
18. 18. A 17. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a fogyasztó (C) által megadott bankszámláról van terhelve egy szolgáltatási díj - mint a fogyasztó (C) bankja (C’) által kiszabott szolgáltatási díj - is.
19. 19. A 17. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy legalább vagy a fogyasztó (C) bankjáról (C’) terhelt összeg vagy a számlabenyújtó (B) bankjánál

    HU 219 257 Β (B’) jóváírt összeg módosítva van a számlakiegyenlítési hálózat feldolgozási díjával.
20. 20. Az 1. igénypont szerinti rendszer, azzal jellemezve, hogy a fogyasztó (C) bankjáról (C’) terhelt összeg és a számlabenyújtó (B) bankjánál (B’) jóváírt összeg módosítva van a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő összeghez képest egy módosítási díjjal, aminek révén a kompenzált költségek a fogyasztó (C) és a számlabenyújtó (B) között egyensúlyba kerülnek.
21. 21. Elektronikus számlakiegyenlítési eljárás, amelynek lépései során:

    meghatározunk egy kiválasztott számlabenyújtónak (B) fizetendő összeget, amivel a kiválasztott számlabenyújtónak (B) egy fogyasztó (C) tartozik;

    azonosítjuk a kiválasztott számlabenyújtót (B) egy egyedi számlabenyújtói azonosító (ID) megadásával;

    legalább az említett összeget és a számlabenyújtói azonosítót (ID) megadjuk a fogyasztó (C) bankjának (C) ;

    azzal jellemezve, hogy egy kimenő számlakiegyenlítési üzenetet (124) viszünk át a fogyasztó (C) bankjától (C’) egy számlakiegyenlítési hálózatba (102), amely kimenő számlakiegyenlítési üzenet (124) adatai legalább az említett összeget és a számlabenyújtói azonosítót (ID) tartalmazzák;

    a számlabenyújtói azonosító (ID) alapján azonosítjuk a számlabenyújtónak (B) azt a bankját (B’), amelynek a kimenő számlakiegyenlítési üzenet (124) szól;

    egy bemenő számlakiegyenlítési üzenetet (124) viszünk át a számlakiegyenlítési hálózatból (102) a számlabenyújtó (B) bankjához (B’);

    a számlabenyújtónak (B) a bankjánál (B’) vezetett bankszámláján jóváírjuk a bemenő számlakiegyenlítési üzenet (124) összegét; és a számlabenyújtónak (B) megadjuk a bemenő számlakiegyenlítési üzenet (124) adatait, amelyek legalább az összeget és a fogyasztó (C) számlabenyújtónál (B) vezetett folyószámlájának számát tartalmazzák.
22. 22. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy további lépése során legalább egy fedezetszavatosságot biztosítunk a fogyasztótól (C) a fogyasztó (C) bankjának (C’) javára.
23. 23. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy további lépése során a számlakiegyenlítési üzenet (124) elküldése után előre meghatározott időn belül számlakiegyenlítési sztomírozási üzenetet küldünk a fogyasztó (C) bankjától (C’) a számlakiegyenlítési hálózathoz (102), ha ezt a számlakiegyenlítési üzenetet (124) a fogyasztó (C) bankjának (C’) első biztosítófedezete nélkül küldték ki, és a fedezet később a fogyasztótól (C) nem áll rendelkezésre.
24. 24. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a számlabenyújtónak (B) az adatokat a számlabenyújtó (B) bankjának (B’) számítógépével, mint az adatok közbenső célállomásával, adjuk meg.
25. 25. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a számlabenyújtónak (B) az adatokat a számlakiegyenlítési hálózat (102) és számlabenyújtó (B) között távközlési összeköttetésen keresztül adjuk meg.
26. 26. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a bemenő számlakiegyenlítési üzenetet (124) csak akkor állítjuk elő, ha a kimenő számlakiegyenlítési üzenet (124) adatait egy ellenőrzési lépésben ellenőriztük.
27. 27. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy tartalmaz továbbá egy ellenőrzési lépést, amelynek során:

    ellenőrizzük a számlabenyújtóireferenciaadatállományt (108) annak megállapítása végett, hogy a kimenő számlakiegyenlítési üzeneten (124) szereplő számlabenyújtói azonosító (ID) aktív számlabenyújtói azonosító-e, és hibaüzenetet küldünk visszafelé a fogyasztó (C) bankjának (C’), ha a kimenő számlakiegyenlítési üzeneten (124) szereplő számlabenyújtói azonosító (ID) nem aktív.
28. 28. A 27. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az ellenőrzési lépésben továbbá ellenőrizzük a fogyasztó (C) számlabenyújtónál (B) vezettetett C-B folyószámlájának a kimenő számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő számát, az érvényes folyószámlaszámokra vonatkozó, előre meghatározott kritériumok alapján, amelyek mindegyik számlabenyújtóhoz (B) a számlabenyújtóireferenciaadat-állományban (108) vannak tárolva, és eltérés esetén hibaüzenetet küldünk vissza a fogyasztó (C) bankjának (C’).
29. 29. A 28. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy további lépése során, ha az előre meghatározott kritériumok nem teljesülnek, akkor a számlakiegyenlítési hálózaton (102) át megküldött számlakiegyenlítési üzeneteket (124) címkézzük annak megadása végett, hogy az előre meghatározott kritériumok nem teljesülnek.
30. 30. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy további lépése során legalább vagy a fogyasztó (C) bankszámlájára terhelt összeget, vagy a fogyasztó (C) bankjára (C’) terhelt összeget, vagy a számlabenyújtó (B) bankjánál (B’) jóváírt összeget módosítjuk legalább egy feldolgozási díjjal, amelyet a számlakiegyenlítési hálózat (102) egy kezelőjéhez viszünk át, vagy egy módosítási díjjal, aminek révén a költségek a fogyasztó (C) bankja (C’) és a számlabenyújtó (B) között egyensúlyba kerülnek.
31. 31. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy legalább az egyik adatelem egy keresztmutató a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépében tárolt adatokra, és a keresztmutatóval elért adatokat a fogyasztó (C) bankja (C’) helyettesíti.
32. 32. A 21. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy további lépése során a fogyasztónak a számlabenyújtónál vezetett folyószámlája (C-B folyószámla) fogyasztó (C) által megadott számát a számlabenyújtó (B) által megadott átalakítási táblázat szerint átalakítjuk új C-B folyószámlaszámokká.
33. 33. Elektronikus számlakiegyenlítési eljárás számlabenyújtói számlának fogyasztó (C) általi kiegyenlítésére, amelyben ellenőrizzük, hogy a fogyasztó (C) jogosult-e számlakiegyenlítési megbízás kibocsátására;

    HU 219 257 Β és a fogyasztó (C) bankjánál (C’) a fogyasztótól (C) elfogadjuk a számlakiegyenlítési megbízást, azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítési megbízás olyan adatelemeket tartalmaz, amelyek megadják legalább a fedezet egy forrását, egy számlabenyújtói azonosítót (ID), a fogyasztó (C) számlabenyújtónál vezetett folyószámlájának a számlabenyújtó (B) által meghatározott számát és a kiegyenlítendő összeget; a számlabenyújtói azonosító (ID) azonosítja a számlabenyújtót (B) valamennyi fogyasztó (C) számára;

    ha a számlakiegyenlítési megbízás szavatolva van, akkor legalább egy fedezetszavatosságot biztosítunk a fogyasztótól (C) a fogyasztó (C) bankjának (C’) javára;

    kimenő számlakiegyenlítési üzenetet (124) viszünk át a fogyasztó (C) bankjától (C’) egy számlakiegyenlítési hálózatba (102), amely számlakiegyenlítési üzenet (124) tartalmazza legalább a kiegyenlítendő összeget, a fogyasztó (C) számlabenyújtónál (B) vezetett C-B folyószámlájának számát és a számlabenyújtói azonosítót (ID);

    a számlabenyújtói azonosító (ID) és számlabenyújtóireferenciaadat-állomány (108) alapján azonosítjuk a számlabenyújtónak (B) azt a bankját (B’), amelyiknek a kimenő számlakiegyenlítési üzenet (124) szól;

    egy bemenő számlakiegyenlítési üzenetet (124) viszünk át a számlakiegyenlítési hálózatból (102) a számlabenyújtó (B) bankjához (B’);

    a számlabenyújtónak (B) a bankjánál (B’) vezetett bankszámláján jóváírjuk a bemenő számlakiegyenlítési üzenet (124) összegének megfelelő összeget;

    a fogyasztó (C) bankját (C’) megterheljük a bemenő számlakiegyenlítési üzenet (124) összegének megfelelő összeggel és a számlabenyújtó (B) bankjának (B’) számítógépétől beszerezzük a bemenő számlakiegyenlítési üzenet (124) adatait, amelyek legalább az összeget és a fogyasztó (C) számlabenyújtónál (B) vezettetett C-B folyószámlájának számát tartalmazzák.
34. 34. A 33. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy legalább az egyik adatelem egy keresztmutató a fogyasztó (C) bankjának (C’) számítógépében tárolt adatokra, és a keresztmutatóval elért adatokat a fogyasztó (C) bankja (C’) az utalással helyettesíti.
35. 35. Elektronikus számlakiegyenlítési hálózat, fedezetnek egy fogyasztótól (C) egy számlabenyújtóhoz (B) történő elektronikus átvitelére, számla kiegyenlítése végett, amellyel a fogyasztó (C) a számlabenyújtónak (B) tartozik, és amely hálózat tartalmaz:

    egy számlakiegyenlítési hálózatot (102), amely a részt vevő bankok tranzakciófeldolgozó egységeit összekapcsolja, egy kezdeményezőbankot (C’), amely a fogyasztó (C) által kibocsátott számlakiegyenlítési megbízásra (122) reagálva tranzakciófeldolgozó egységével számlakiegyenlítési üzenetet (124) kezdeményez, egy fogadóbankot (B’), amelyik a számlakiegyenlítési üzenetet (124) a számlakiegyenlítési hálózattól (102) tranzakciófeldolgozó egységével veszi;

    azzal jellemezve, hogy a számlakiegyenlítési üzenet (124) azonosítja a számlabenyújtót (B) egy számlabenyújtói azonosító (ID) alapján, amely a számlabenyújtó (B) számára meg van határozva és amit a számlabenyújtó (B) mindegyik fogyasztójával (C) szemben használ; a számlabenyújtói azonosítót (ID) megkapják azok a fogyasztók (C), akik a számlabenyújtónak (B) a számlakiegyenlítési hálózat (102) használatával kívánnak számlakiegyenlítéseket teljesíteni;

    továbbá mind a fogadóbank (B’), mind a számlabenyújtó (B) a számlabenyújtói azonosító (ID) alapján van azonosítva;

    valamint a hálózatban a kezdeményezőbankot (C’) a számlakiegyenlítési üzenetben (124) szereplő összeggel megterhelő és a fogadóbanknál (B’) ezt az összeget jóváíró eszközök vannak telepítve.