HU210144B

HU210144B - Process for prepg. diacetyl rhein and pharcmaceutical compn.s contg. them as active agents

Info

Publication number: HU210144B
Application number: HU9300505A
Authority: HU
Inventors: Wolf Grimminger; Pentti Hietala; Helga Zaeske; Klaus Witthohn; Alfons Carcasona
Original assignee: Madaus Ag
Priority date: 1991-06-25
Filing date: 1992-06-24
Publication date: 1995-02-28
Also published as: JP2650237B2; IE72525B1; RU2125875C1; CA2090423A1; JP2948161B2; EP0544880A1; AU2165392A; IE922047A1; ES2085021T3; DE4120990C2; JPH09202729A; SK23593A3; HUT63604A; ATE135342T1; FI930789A0; TW364902B; CZ281686B6; AU658910B2; CZ36993A3; DE4120990A1

Description

A találmány tárgya eljárás gyógyszerészeti felhasználásra megfelelő tisztaságú diacetil-rein - amelyben a nemkívánatos aloe-emodin-származékok összmennyisége 20 ppm-nél kevesebb - és ezt a vegyületet tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására.

A diacetil-rein, vagyis az (A) képletű 1,8-diacetoxiantrakinon-3-karbonsav biológiailag aktív vegyület, amelynek köszvényellenes, gyulladásgátló, lázcsökkentő és fájdalomcsillapító hatása van, ezért ízületi gyulladásos betegségek kezelésére alkalmazható.

A diacetil-rein előállítható például barbaloin ecetsav-anhidriddel végzett acetilezésével, majd a kapott peracetilezett barbaloin krómsavas oxidációjával (Drugs of the Future, IV. kötet, 6. szám, 1979, 445447.) A végtermékben jelentős mennyiségű oxidálatlan kiindulási vegyület és oxidálatlan peracetilezett intermedier van aloe-emodin-komponensként, továbbá króm szennyeződést is tartalmaz. A DE-A-2711 493 számú leírás szerint szennadrogból reint állítanak elő (1. példa), és ezt acetilezik (13. példa). Az eljárással szennadrogból előállított szennozid A és B mindig tartalmaz 1,5-5% szennozid C-t és D-t. Utóbbi szennozidokból a továbbiak során, az antrakinon-származékká történő oxidáláskor és a cukorrész lehasítása folyamán mutagén aloe-emodin szabadul fel, miközben a szennozid A és B reinné alakul. Az acetilezés diacetil-rein és diacetil-aloe-emodin elegyét szolgáltatja. A Tetrahedron 1967, 23., 515-518. közlemény szerint a reint Cassia fistula fakérgéből extrahálják, majd acetilezik. A termék azonban megengedhetetlen mennyiségű mutagén szennyezőanyagot tartalmaz. Akadémikus jelentőségű a rein totálszintézise 5-hidroxi-1,4-naftokinonból, amelyet l-metoxi-5-metil-ciklohexa-l,4-diénnel regioszelektív Diels-Alder reakciónak vetnek alá, majd a kapott reint acetilezik (Chemistry and Industry, 1988.02.15. „Communication to the Editor”, 124.). Azóta bebizonyosodott hogy az eljárás sem rein, sem diacetil-rein előállítására nem alkalmas, és nem reprodukálható. További eljárásokat ismertetnek az EP-A 243.968, FR-A 2.508.798, DE-A 3.200.131 és US-A 4.244.968 leírások, amelyek alapvetően szennadorg felhasználásán alapulnak, és az előállított diacetil-rein minden esetben mutagén és kancerogén aloe-emodinkomponensekkel szennyezett. A technika állásából ismert eljárásokkal előállítható diacetil-rein legalább 2500 ppm káros aloe-emodin-komponenst tartalmaz. Tekintettel a káros szennyező anyagok viszonylag kis mennyiségére, ezektől hagyományos tisztítási műveletekkel csak igen nagy nehézségek árán lehet megszabadulni. A technika állásából „diacetil-reinként” ismert vegyület alapvetően aloe-emodin-komponensekkel szennyezett anyag, és az összes ismert eljárás ilyen anyagot szolgáltat. Az aloe-emodin-komponens mutagén, továbbá kancerogén hatása is gyanítható. Az ismert diacetil-rein tehát gyógyszerészeti és gyógyászati szempontból elfogadhatatlan.

A találmány célkitűzése olyan eljárás kidolgozása a diacetil-rein előállítására, amely egyszerűen és jó kitermeléssel megvalósítható, és a kapott diacetil-rein gyógyászati felhasználásra alkalmas tisztaságú, vagyis a káros szennyezésként jelenlévő aloe-emodin-származékok összmennyisége kisebb, mint 20 ppm.

A találmány szerint a fenti kívánalmakat kielégítő diacetil-reint úgy állítjuk elő, hogy al) (i) szennozidok keverékét a megfelelő rein-9-antron-8-glükozid- és aloe-emodin-9-antron-8-glükozid-vegyületekké redukáljuk, (ii) a vegyületeket megoszlásos folyadék-folyadék extrahálással víz és vízzel korlátozottan elegyedő, poláris, szerves oldószer között megosztva szétválasztjuk, kívánt esetben az (i) és (ii) műveletet többször ismételjük (iii) a megosztás után a vizes fázisban található rein-9- antron-8-glükozidot a megfelelő antrakinon-vegyületté oxidáljuk, (iv) az antrakinon-vegyület 8-helyzetű glükozilcsoportját savas közegben lehasítjuk és (v) a kapott 1,8-dihidroxi-antrakinon-vegyületet acetilezzük, majd a diacetil-reint kinyerjük; vagy a2) (i) aloe-emodin-komponenseket tartalmazó rein-9antron-8-glükozidot megoszlásos folyadék-folyadék extrahálással víz és vízzel korlátozottan elegyedő, poláris, szerves oldószer között megosztva elválasztjuk, (ii) a megosztás után a vizes fázisban található rein-9-antron-8-glükozidot rein-8-glükoziddá oxidáljuk, (iii) a rein-8-glükozid 8-helyzetű glükozilcsoportját savas közegben lehasítjuk, és (iv) a kapott reint acetilezzük, majd a diacetil-reint kinyerjük, kívánt esetben a kapott diacetil-reint átkristályosítjuk.

A szennozidok redukciója

Az eljárás kiindulási anyagaként szolgáló szennozidokat például az úgynevezett szenna-drogból nyerhetjük kia A szennadrog a szennacseije, például indiai szenna (Cassia angustifolia) és az egyiptomi szenna (Cassia acutifolia) szárított leveleiből és terméséből álla A szenna-drog tartalmazza a rein [1,8-dihidroxiantrakinon-3-karbonsav], valamint aloe-emodin [1,8dihidroxi-3-(hidroxi-metil)-antrakinon] néven ismert vegyületekből származtatható (I) általános képletű diantron-glükozidokat, amelyek közül a szennozid A,

B, Al, C, D és Dl bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Ha az (I) általános képletben R helyén karboxicsoport áll, akkor a szennozid A, B és Al vegyületekről beszélünk, míg a szennozid C, D és Dl esetében R jelentése hidroxi-metilcsoport. A szennozid A, B és Al, valamint

C, D és Dl sztereoizomerek, egymástól a 10- és 10’helyzetű szénatom konfigurációjában különböznek.

A szennozidok kinyerését a szenna-drogból leírják például a DE-A-32 00 131 számú nyilvánosságra hozott szabadalmi bejelentésben, amelyre majd még a későbbiek során is hivatkozunk a találmány ismertetése folyamán. Eszerint először a szenna-drogot vizes metanollal extraháljuk. A koncentrátum, amely a metanol teljes elpárologtatása után visszamarad, a szennozidokat káliumsó formájában tartalmazza, és alkalmas kiindulási anyaga a találmány szerinti eljárásnak.

Eljárhatunk azonban oly módon is, hogy a koncent2

HU 210 144 Β rátumot folyadék-folyadék extrakciós módszerrel tisztítjuk, olyan alkoholokat vagy ketonokat például szekbutil-alkoholt vagy etil-metil-ketont alkalmazva oldószerként. amelyek vízzel csak korlátoltan elegyednek. Az így kapott, úgynevezett raffinátumot 1,5 és 2.0 közötti pH-ra savanyítjuk, és a szennozidokat beoltással kikristályosítjuk.

A találmány szerinti eljárás kiindulási anyagaként használhatjuk azonfelül magát, a nyers szennozidkeveréket is, illetve kívánt esetben előbb átkristályosíthatjuk azt.

Egy még további lehetőséget említve, a koncentrátum vízzel csak korlátoltan elegyedő alkoholokkal vagy ketonokkal, mindenekelőtt szek-butil-alkohollal képzett elegye szintén felhasználható kiindulási anyagként.

A szenna-drog extrakciója során a drog és az oldószer arányát célszerűen 1:4 és 1:15 közötti értéknek, illetve különösen előnyösen 1:4 és 1:10 közötti értéknek választjuk.

Az extrakciót előnyös valamilyen puffer, például trinátrium-citrát, glicin, nátrium-hidrogén-karbonát vagy szacharóz jelenlétében végezni.

A találmány szerint a kiindulási anyagokat teljes egészében a megfelelő antronszármazékokká, így rein9-antron-8-glükoziddá, illetve aloe-emodin-9-antron8-glükoziddá redukáljuk. E célra megfelelő redukciós potenciállal rendelkező redukálószert használunk, melyek közül említhetjük például az ón(II)-kloridot, a kén-dioxidot, alkálifémek komplex hidrido-borátjait,és különösképpen az alkálifém-ditionitokat, mindenekelőtt a nátrium-ditionitot.

A redukció kivitelezése során a kiindulási anyag vizes oldatához vagy szuszpenziójához a redukálószert szilárd formában vagy vizes oldat formájában adjuk. Eljárhatunk azonban úgy is, hogy valamilyen vízzel csak korlátoltan elegyedő, poláris, szerves oldószer, elsősorban szek-butil-alkohol hozzáadásával kétfázisú rendszert hozunk létre.

A redukciót végezhetjük a környezetével azonos vagy annál magasabb hőmérsékleten; előnyös a 40 és 60 °C közötti tartományban, de kiváltképpen 50-55 °Con dolgozni. A kémhatást illetően legmegfelelőbb, ha a kiindulási anyagként használt, szennozidokat tartalmazó oldat vagy szuszpenzió gyengén savas vagy gyengén alkalikus, kiváltképpen előnyös a 7 és 9 közötti pH-tartomány. Kívánt esetben a redukciót több lépésben, célszerűen 2-10 lépésben végezhetjük.

A keletkezett 9-antron-8-glükozidokata sav, például kénsav hozzáadásával mintegy 2 és 4,5 közötti pH-júra savanyítva az elegyet, kicsapjuk. Ennél a műveletnél, mivel előnytelen, nem szabad, hogy a hőmérséklet meghaladja a 40 °C-ot. Azonfelül mind a 9-antron-8glükozidok kicsapása, mind azok izolálása, például szűrése során célszerű nitrogéngáz atmoszférában dolgozni, hogy elkerüljük ezen vegyületek esetleges ellenőrizhetetlen oxidációját.

Fontos, hogy a redukció teljes legyen, ezért a redukálószert rendszerint nagy feleslegben alkalmazzuk. A nátrium-ditionitot például a kiindulási anyagban található szennozidok tömegére számítva egy-négyszeres mennyiségben vesszük, azonfelül a redukálószert legalább két, de előnyösen inkább három óra hosszat hagyjuk reagálni. Mindazonáltal a redukció általában nem igényel 10 óránál több időt, ezen időtartamon belül végbemegy. Az úgynevezett utóredukálást az adott körülményeknek megfelelően végezzük. Mielőtt a terméket a következő műveleti lépéshez felhasználnánk, célszerű azt átcsapni oly módon, hogy valamilyen bázist, például nátrium-hidroxidot, vagy káliumhidroxidot adva hozzá, mintegy 6 és 7 közötti pH-értéknél vízben oldjuk, a vizes oldatot szek-butil-alkohollal, acetonnal vagy etil-metil-ketonnal extraháljuk, azután az oldatot 2 és 4 közötti pH-júra savanyítva, ismét kicsapjuk a terméket.

Folyadék-folyadék megoszlás

Ebben a műveleti lépésben az aloe-emodin komponenseket, elsősorban az aloe-emodin-9-antron-8-glükozidokat távolítjuk el az elegyből. Erre a célra a megoszláson alapuló folyadék-folyadék extrakciós eljárást alkalmazzuk, a megoszlást víz és valamilyen vízzel csak korlátoltan elegyedő, poláris, szerves oldószer között hozva létre. Poláris, szerves oldószerként a 4-5 szénatomos alkanolok és a di(l-3 szénatomos alkil)-ketonok, például az aceton, a butanol, a szek-butilalkohol és az etil-metil-keton alkalmasak, melyek közül kiváltképpen a szek-butil-alkohol és az aceton használatosak. Előnyös a vizes fázishoz valamilyen redukálószert adni, amely a teljes folyadék-folyadék extrakciós művelet közben a vizes fázis redoxpotenciálját -210 mV vagy. annál még negatívabb értéken tartja. Legcélszerűbb ugyanazt a redukálószert használni itt is, mint az előző lépésben. Például, ha valamilyen alkálifém-ditionit a redukálószer, akkor 7 és 11 közötti pH-értéknél az oldat tömegére vonatkoztatva rendszerint 2-4% mennyiségben szükséges alkalmaznunk, hogy az említett feltételeknek megfelelő körülményeket teremtsünk, azaz fenntartsuk a redoxpotenciál. kívánatos értékét. A vizes fázis, amely egyben a nehezebb, tehát az alsó réteget képezi, és a szerves, vagyis könnyebb, felső fázis térfogataránya rendszerint az 1:5 és 1:40 értékeknek megfelelő tartományba esik.

Előnyös a folyadék-folyadék extrakciót ellenáramban végezni. Az antronszármazékokat a redukciót követően kapott oldat formájában, illetve, ha azokat előzőleg kinyertük, akkor 3-15 tömegszázalékos oldat formájában vihetjük be a rendszerbe.

Az extrakció befejeztével a számunkra fontos rein9-antron-8-glükozid a vizes fázisban van jelen, ezért azt az oldatból savval, 2 és 4 közötti pH-értéknél kicsapjuk, majd a szokásos módon kinyeqük.

A rein-9-antron-glükozid-oxidációja

A rein-9-antron-8-glükozid oxidációjával a rein-8glükozidot, azaz a (Π) általános képletű vegyületet, ahol R jelentése karboxicsoport, kapjuk. A célnak megfelelő oxidálószerek közül említhetjük például az elemi oxigént, a peroxidokat, így a hidrogén-peroxidot, vagy a mangán, a króm és a vas magasabb oxidációfokú vegyületeit. Előnyös a vas(III)-sók, elsősorban a vas(III)-szulfát alkalmazása, továbbá célszerű maga3

HU 210 144 Β sabb, de 60 °C alatti hőmérsékleten dolgozni, ugyanis ilyen körülmények között elkerülhetjük a nemkívánatos vagy azonosítatlan oxidációs termékek keletkezését. Az oxidáció befejeztével a keletkezett rein-8-glükozidot a szokásos módon izoláljuk.

A cukorrész lehasítása

A 8-helyzetű glükozilcsoport lehasítását savas körülmények között végezzük, előnyösen 85 és 95 °C közötti hőmérsékleten. A keletkezett terméket itt is a szokásos módon nyerjük ki a reakcióelegyből.

Leírtak olyan eljárást is, például a DE-A 27-11 493 számú nyilvánosságra hozott szabadalmi bejelentésben, melynek során a szennozidokat savas hidrolízisnek vetik alá, majd ezt követően vas(III)-kloriddal közvetlenül reinné oxidálják. Ez esetben azonban a kitermelés mindössze mintegy 10%, és ráadásul a keletkezett rein elkülönítése meglehetősen nehéz.

A találmány szerinti eljárás során a szennozidok reduktív hasítása, majd a keletkezett antronszármazékok oxidációja a megfelelő antrakinonokká, azután az antrakinonszármazékok 8-helyzetű glükozilcsoportjainak a lehasítása minden esetben külön-külön, lépésenként történik. A reduktív hasítást követően minden olyan vegyületet, amely az eljárás további lépései során aloe-emodin vagy annak származékai keletkezéséhez vezethetne, megoszláson alapuló folyadék-folyadék extrakciós módszerrel maradéktalanul eltávolítunk. A továbbiakban megtehetjük, hogy az oxidációt enyhe körülmények között, mérsékelten magas hőmérsékleten végezzük, ily módon elkerülve a nemkívánatos vagy azonosítatlan : oxidációs termékek keletkezését. A vassó alkalmazása továbbá magában hordozza azt az előnyt is, hogy a reakció végeztével csaknem hiánytalanul visszanyerhető, és oxidált formában ismét felhasználható. Az oxidáció és a hidrolízis külön lépésben megvalósított kivitelezése teszi lehetővé, hogy az antron-glükozidoknak az aglikonokhoz képest lényegesen jobb vízoldhatóságát kihasználva, nagyon enyhe körülmények között, esetleg szobahőmérsékleten, de mindenképpen 60 ⁰ C alatti hőmérsékleten végezzük az oxidálást, és így elejét vegyük olyan azonosítatlan melléktermékek keletkezésének, amelyek egyébként elkerülhetetlenül megjelennek a reakcióelegyben.

Az 1,8-dihidroxi-antrakinon-vegyület acetilezése

Az előzőekben leírtak szerint kapott 1,8-dihidroxiantrakinon-vegyület acetilezését a szokásos módon végezhetjük. így például történhet az acetilezés nátriumacetát jelenlétében ecetsavanhidriddel, a szakirodalomban megadott eljárást [Arch. Pharm. 241, 607 (1903)] követve, vagy bármely más, a preparatív kémia eszköztárához tartozó, a szakemberek előtt jól ismert eljárásokkal, ismert reagensekkel, például acetil-kloriddal vagy hasonlókkal.

Az itt ismertetett úton kapott diacetil-rein gyakorlatilag mentes az aloe-emodintól vagy annak származékaitól. A példáknál megadott analitikai módszerrel végezve a meghatározást, ezeknek a szennyezéseknek az összmennyisége legfeljebb 50 ppm-et tesz ki a termékben, és még tovább csökkenthető, ha a kapott diacetilreint átkristályosítjuk a következő módon: A diacetilreinből alkálifémsót képezünk valamilyen alkalmas bázissal, előnyösen például valamilyen alkálifém-acetáttal, mindenekelőtt kálium-acetáttal. Célszerű a bázist ekvimoláris mennyiségben adni az előnyösen vízzel és valamely 1-3 szénatomos alkohollal, például 80-90%os etanollal készült reakcióelegyhez. A diacetil-rein ily módon megképződött alkálifémsóját hidegen hagyjuk kikristályosodni az elegyből, majd víz és valamely 1-3 szénatomos alkohol elegyében felvéve és az oldatot 3-as pH-júra savanyítva, a diacetil-reint kicsapjuk. A termék elkülönítését és további feldolgozását a szokásos módon végezzük. Az így tisztított termékben a fentebb tárgyalt szennyezések összmennyisége kevesebb mint 20 ppm, sőt a termék tűalakú kristályok formájában válik ki, ami különösképpen alkalmas galenikus gyógyszerkészítmények előállításához.

A tennék szántását a szokott módon végezhetjük, célszerű azonban a szántást vákuumban, viszonylag alacsony hőmérsékleten, például legfeljebb 40 °C-on kezdeni, és addig folytatni, amíg a termék víztartalma mintegy 3%-ra vagy az alá csökken, és csak ezután emeljük a hőmérsékletet 70-110 °C-ra. A találmány szerinti eljárással előállított, gyakorlatilag tiszta diacetil-rein, illetve a hatóanyagként ezen vegyületet tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítása szintén lényeges elemét képezik a találmánynak. Az alkalmazás köre, az alkalmazandó dózisok és gyógyszerformák jól ismertek, ezeket részletesen tárgyalják például az USA-4,244,986; az US-A-4,346,103, az US-A-4,950,687 és a DE-A-27 11 493 számú nyilvánosságra hozott szabadalmi bejelentésekben, valamint más publikációkban [lásd: Drugs Exptl. Clin. Rés. 6, 53-64 (1980).]

Az itt következő részben példákat adunk meg azzal a céllal, hogy a találmány szerinti eljárást részleteiben is bemutassuk.

1. példa

Az eljárás kiindulási anyagául szolgáló szennozidkeverék kinyerése

Két, egyenként 250 literes, perforált acéllemezzel fedett egymással sorba kapcsolt perkolátorba mindig 40-40 kg, mintegy 1,5% szennozidtartalmú szennadrogot töltünk. Az extrakciót 70%-os metanollal végezzük, amelyet először ráengedünk az első perkolátorba töltött drogra, majd az így kapott oldatot átszivattyúzzuk a második perkolátorba, miáltal lehetővé válik, hogy az első perkolátort friss oldószerrel töltsük fel.

kg szenna-droghoz összesen 160 liter oldószert használunk, amelyet a két perkolátoron átengedve, majd az így kapott extraktumot elkülönítve, a perkolátor leeresztőcsövét egy úgynevezett utóperkolátum-tartályhoz kapcsoljuk. Ezután 60 liter 70%-os metanolt engedünk át a két perkolátoron, majd a maradék oldószert az első perkolátorból átnyomatjuk a második perkolátor felső részébe, és így összesen 120 liter úgynevezett utóperkulátumot gyűjtünk össze. Ezt követően az első perkolátort kiürítjük, ismét betöltünk 40 kg szenna-drogot, azután rászivattyúzzuk az utóperkulátumot, ami éppen elegendő ahhoz, hogy a drogot ellepje.

HU 210 144 Β

Ekkor a készüléket felfűtjük 30 °C-ra, majd összekapcsoljuk a másik, egyszer már extrahált drogot tartalmazó perkolátorral, és az extrakciót a fentebb leírtaknak megfelelően folytatjuk.

A szenna-drog minden egyes 40 kg-os adagjából 160 liter perkulátumot kapunk, és ebből az oldószerelegyből a metanolt egy töltött oszloppal felszerelt, rotációs vákuumbepárlón távolítjuk el. A fenéktermékként visszamaradó, mintegy 30 liter koncentrátumot ezt követően azonos térfogatú, vízzel telített szek-butilalkohollal extraháljuk.

i) lépés

A szennozidok redukciója rein-9-antron-8-glükozidokká

1,0 liter fenti, az extrahálás után kapott koncentrátum pH-ját 48%-os vizes nátrium-hidroxid-oldattal 7,5-re állítjuk. Az oldatot ezután 60 °C-ra melegítjük, és keverés közben, mintegy fél óra alatt 90 g szilárd nátrium-ditionitot adunk hozzá. Az adagolás végeztével a keverést még egy óra hosszáig folytatjuk, majd tömény kénsav hozzáadásával 2-es pH-ra savanyítjuk az oldatot. Ezt követően mintegy két óra alatt szobahőmérsékletre hűtjük az elegyet, a levált kristályos anyagot kiszűqük és kén-dioxidot tartalmazó vízzel mossuk.

Kívánt esetben a nyers rein-9-antron-8-glükozid átcsapását a következőképpen végezzük: A még nedves szűrőpogácsát 48%-os vizes nátrium-hidroxid-oldat hozzáadásával, 7-es pH-értéknél feloldjuk 15 térfogatrész szek-butil-alkohol és 85 térfogatrész víz 0,5% nátrium-diszulfidot tartalmazó elegyében oly módon, hogy 10% tömegkoncentrációjú oldatot kapjunk, majd az oldatot tömény sósavval 2,8 vagy az alatti pH-értékre savanyítjuk. 2 óra hosszáig állni hagyjuk az elegyet, azután a levált csapadékot kiszűrjük, kén-dioxidot vagy nátrium-diszulfidot tartalmazó vízzel mossuk és szárítjuk. A kitermelés 90%.

A termék ismételt redukcióját, illetve szemléletesebb elnevezéssel utóredukcióját a következő módon végezzük:

3,0 g nyers rein-9-antron-8-glükozidot vagy ennek megfelelő mennyiségű nedves terméket 1,4 g nátriumditionittal együtt, 2,3 ml 5 M vizes nátrium-hidroxidoldat hozzáadásával feloldunk 15 ml vízben. Az oldatot kiegészítjük 24 ml-re, 55 °C-ra melegítjük, és ezen a hőmérsékleten tartjuk 20 percig, majd újabb 1,5 g nátrium-ditionitot adunk hozzá, és még 20 percig reagáltatjuk 55 °C-on. Ezt követően 0,9 ml 5 M vizes nátrium-hidroxid-oldatot, valamint további 1,5, g nátriumditionitot, majd 20 percnyi 55 °C-on folytatott reagáltatás után ismét 0,9 ml 5 M vizes nátrium-hidroxid-oldatot adunk az elegyhez, azután ezt az oldatot visszük tovább, és közvetlenül felhasználjuk a folyadék-folyadék extrakciós tisztításhoz.

ii) lépés

Az aloe-emodin komponensek elválasztása

Az aloe-emodin komponensek elválasztását úgy végezzük, hogy az antron-8-glükozidokat tartalmazó oldatot az ellenáramú megoszlás elvén alapuló folyadék-folyadék extrakciónak vetjük alá egy 60 keverőülepítő egységből álló készülékben. A vizes és egyben nehezebb fázis 3,5 ml 5 M vizes nátrium-hidroxid-oldat és 96 ml víz elegye, amelyben 3,0 g nátrium-ditionitot oldunk a szerves, azaz a könnyebb fázis vízzel telített szek-butil-alkohol. A készülék működtetésekor a nehezebb fázis arányát a könnyebb fázishoz viszonyítva 1:10 értéknek választjuk.

A készülékbe az elválasztandó anyagkeveréket frissen készült oldat formájában vagy az i) lépésben kapott, a 9-antron-8-glükozidokat tartalmazó, megfelelő koncentrációjúra és pH-értékűre beállított oldat formájában vezetjük be, és egy térfogatrész ilyen oldatra 30 térfogatrész, a szerves fázist képező oldószert alkalmazunk.

Az antronszármazékok keverékét tartalmazó oldat pH-ját glicin-puffer hozzáadásával tartjuk 9 és 9,5 közötti értéken. A glicin-puffert úgy készítjük, hogy 3 térfogatrész 7,5%-os glicinoldathoz 1 térfogatrész 1 NI vizes nátriun-hidroxid-oldatot adunk, és ebből a pufferoldatból 240 ml-t veszünk 150 g nyers rein-9-antron-8glükozidra számítva. A nemkívánatos aloe-emodin komponensek a szerves fázisban dúsulnak fel, míg a rein-9-antron-8-glükozid a vizes fázisban marad. Az elválasztást követően a vizes fázist kénsavval 2,8 pHjúra savanyítjuk, a keletkezett csapadékot kiszűrjük, vízzel és acetonnal mossuk majd szobahőmérsékleten, levegőn megszán tjük. Az így kapott termék a rein-9antron-8-glükozidok mellett, a példákat követően megadott analitikai módszerrel aloe-emodinként meghatározva, 41 ppm, aloe-emodin komponensekből álló szennyezést tartalmaz. A rein-9-antron-8-glükozidra számított kitermelés 97%.

iii) lépés

Oxidáció rein-8-glükoziddá

Áz ii) lépésben kapott teméket - a mennyiséget 3,0 kg szennozid A, Al és B keverékből kapott termékre vonatkoztatva adjuk meg - felszuszpendáljuk 185 liter sótalanított vízben, amelyben előzőleg 75,5 kg vas(III)-szulfát - víz(l/6), 22% vas(III)-ion-tartalmú reagenst oldottunk fel. A szuszpenziót 55-62 °C-ra melegítjük, és egy gyors fordulatú keverőt működtetve 14 órán át oxidáljuk az antronvegyületet. Amikor az oxidáció végbement, a keletkezett rein-8-glükozidot kiszűrjük és 50 liter sómentesített, kénsavval 2-es pH-júra állított vízzel mossuk.

iv) lépés

Rein előállítása rein-8-glükozid hidrolízisével

Az iii) lépésben kapott, kiszűrt, még nedves terméket felszuszpendáljuk 200 kg 20 tömegszázalékos kénsavban, és az elegyet 8 óra hosszáig 88-92 °C-on keverjük. A keletkezett reint kiszűijük, és ha tárolni akarjuk, vákuumban, 1 mbar nyomáson, 40 °C-on, 40 óra alatt megszárítjuk, de nedves állapotban azonnal felhasználhatjuk a következő reakciólépéshez, azaz az acetilezéshez.

Az i)-iv) lépésekben leírt műveletek összesített kitermelése 79% az a) lépéshez felhasznált szennozid A, Al és B kiindulási anyagra vonatkoztatva.

HU 210 144 Β

v) lépés

Rein acetilezése diacetil-reinné

6,5 kg, az iv) lépésben leírtak szerint kapott reint 100 liter ecetsavanhidridben szuszpendálunk a szuszpenziót 10 percig keverjük, majd hozzáadunk 2 kg kálium-acetátot, és keverés közben felmelegítjük az elegyet 95 °C-ra. Ekkor a reakcióelegyben 0,65 kg aktív szenet elkeverünk, 30 percig és 90 és 95 °C közötti hőmérsékleten folytatjuk a kevertetést, majd a derítőszenet kiszűrjük, és a forró szűrlethez keverés közben 2,1 kg 96-98 tömegszázalékos kénsavat adunk. Ezt követően az elegyet keverés közben, amilyen gyorsan csak lehet, lehűtjük 20 °C-ra, a az így kapott szuszpenziót szűrjük, végül a szűrőn maradó terméket sótalanított vízzel szulfátmentesre mossuk.

A kitermelés 83%.

Átkristályosítás szárítás, őrlés

Száraz anyagra számítva 7,5 kg, a fenti v) lépésben kapott diacetil-reint erélyes, gyors keverés mellett felszuszpendálunk 375 liter 90 térfogatszázalékos etanolban. A szuszpenziót 70 °C-ra melegítjük, és amikor ezt a hőfokot elérte, hozzáadunk 3,75 kg kálium-acetátot. Lehűtve az elegyet 0 és 2 °C közötti hőmérsékletre, a tiszta diacetil-rein-káliumsó kikristályosodik a káliumacetát hozzáadásakor keletkezett éles, tiszta oldatból. A kristályos káliumsót kiszűrjük, 20-30 °C-on feloldjuk 300 liter 40 térfogatszázalékos etanolban, majd az így kapott éles, tiszta oldat pH-ját 10 tömegszázalékos kénsavval 3-as értékre állítjuk. A diacetil-rein ekkor kristályos formában kiválik az oldatból, a kristályokat kiszűrjük, majd sótalanított vízzel szulfátmentesre mossuk.

A terméket először vákuumban, 1 mbar nyomáson, 40 °C-on szárítjuk 24 óra hosszáig. Amikor a víztartalom 3% alá csökkent, az anyagot durván elporítjuk, azután 70 °C-on, 1 mbar nyomáson folytatjuk a szárítást újabb 24 órán át. Ezt követően a terméket megőröljük olyan szencseméretűre, hogy 0,5 mm lyukméretű szitán átengedhessük, majd tovább szárítjuk 70 °C-on, mbar nyomáson, amíg az oldószer utolsó maradékai is eltávoznak. Az átkristályosítás, szárítás, őrlés során a kitermelés 95%.

2. példa

A szenna-drog extrakcióját és a szennozidok redukcióját az 1. példában közölt módon megismételjük, majd ezt követően az utóredukciót a következőképpen végezzük:

133 ml vízben feloldunk 140 g szacharózt, 4,5 g 85%-os nátrium-ditionitot és 13,3 g kálium-acetátot, hozzáadunk még 1,3 ml 48%-os nátrium-hidroxid-oldatot és 17,3 kálium-karbonátot, majd az oldatot 293 ml aceton és 50 ml víz elegyével egy választótölcsérben összerázzuk. A keletkezett két réteget szétválasztva 375 ml felső, acetonos fázist és 130 ml alsó fázist kapunk.

ml, a fent leírtak szerint kapott alsó fázishoz 1,4 ml 48%-os nátrium-hidroxid-oldatot és 10 g nyers rein9-antron-8-glikozidot adunk, az oldatot felmelegítjük

45-50 °C-ra és ezen a hőmérsékleten tartjuk 20-30 percig. Ezt követően 1,0 ml 48%-os nátrium-hidroxidoldatot és 3,4 g nátrium-ditionitot, majd további 20-30 percnyi, 45-50 °C-on folytatott reagáltatás után újabb 1,0 ml 48%-os nátrium-hidroxid-oldatot és 3,4 g nátrium-ditionitot adunk a reakcióelegyhez, azután megint hagyjuk 45 és 50 ⁰ C közötti hőmérsékleten 20 vagy 30 percig reagálni.

Az aloe-emodin komponensek eltávolítását a fenti redukciós oldatból ez alkalommal is megoszláson alapuló, ellenáramú folyadék-folyadék extrakcióval végezzük, szerves oldószerként az előző acetonos felső fázist alkalmazva. A készülékből kilépő, úgynevezett raffinátumot, amely a rein-9-antron-8-glükozidot tartalmazza, betöményítjük mintegy 400 ml-re, majd 20 ml szek-butil-alkoholt adunk hozzá, azután a pH-ját sósav vagy kénsav hozzáadásával 4,0 és 4,2 közötti értékre állítjuk. A keletkezett csapadékot kiszűrjük, mossuk 40 ml vízzel és 30 ml acetonnel, majd szárítjuk. A terméket a következő lépésben az 1. példában megadottak szerint oxidáljuk.

3. példa

A szenna-drog extrakciója során kapott koncentrátumhoz 2 liter szek-butil-alkoholt adunk, majd ezt követően a szennozidokat 7 lépésben, védőgázként nitrogént alkalmazva, redukáljuk. Az I. redukciós lépés után a nyers rein-9-antron-8-glükozidot kicsapjuk az oldatból.

I. redukciós lépés

100 liter, a szenna-drog extrakciója során kapott koncentrátumot, amely mintegy 4 kg szennozidkeveréket tartalmaz, a szek-butil-alkohollal együtt betöltünk egy keverős tartályba és nitrogéngázt rétegezünk föléje. Ezután keverés közben 6 liter 20 tömegszázalékos vizes nátrium-hidroxid-oldatot, valamint 350 liter, vízzel telített szek-butil-alkoholt - ez lehet például a II. redukciós lépésből származó oldószer adunk az elegyhez és még 15 percig keverjük. Ekkor felfűtjük a készüléket 42-50 °C-ra, beadagolunk 7 kg nátrium-ditionitot, és újabb 45 percig folytatjuk a kevertetést, miközben az elegy pH-ját 20 tömegszázalékos vizes nátrium-hidroxid-oldattal 7,5 és 8 közötti értéken, az Ag/Ag Cl elektróddal szemben mért redukciós potenciálját pedig, ha szükséges, további nátrium-ditionit hozzáadásával -630 mV alatti értéken tartjuk. A 45 perc leteltével 30-40 °C-ra hűtjük vissza a reakcióelegyet, majd 1,5 órán belül 10 tömegszázalékos kénsavval 4-es alatti pH-júra savanyítva, a terméket kicsapjuk. A keletkezett szuszpenziót ezután lassú ütemben, 25 °C alatti hőmérsékleten még 10 óráig keverjük, majd a csapadékot kiszűrjük és felszuszpendáljuk 60 liter 15 tömegszázalékos szek-butil-alkoholban. Az így kapott szuszpenziót 50-60 °Con keverjük 30 percig, azután szűrjük, és a szűrőre gyűjtött terméket 100 liter sótalanított vízzel mossuk. Ilyen módon a felhasznált szennozidokra számítva, a nyers rein-9-antron-8-glükozidot 82% feletti kitermeléssel kapjuk.

HU 210 144 Β

II. redukciós lépés

3,5 kg, az I. redukciós lépésben kapott rein-9-antron-8-glükozidot 42 liter sótalanított víz és 7,4 liter szek-butil-alkohol elegyébenszuszpendálunk. A szuszpendált anyagot 20 tömegszázalékos vizes nátriumhidroxid-oldat, valamint 9,9 kg trinátrium-citrát hozzáadásával oldatba visszük, majd 3,3 kg nátrium-ditionitot, valamint 350 liter, például a III. redukciós lépésből származó vízzel telített szek-butil-alkoholt adunk az oldathoz. A készüléket felfűtjük 42-45 °C-ra, és a reakcióelegy pH-ját 20 tömegszázalékos vizes nátrium-hidroxid-oldattal 8,5 és 9 közötti értéken, az Ag/AgCl elektróddal szemben mért redukciós potenciálját pedig, ha szükséges, további nátrium-ditionit adagolással 750 mV alatti értéken tartjuk 30 percig. Ezután a felső fázist elválasztjuk, az alsó fázist pedig a ΙΠ. redukciós lépésnél leírtaknak megfelelően további műveleteknek vetjük alá.

III. redukciós lépés

A II. redukciós lépésben kapott alsó fázissal az ott leírt redukciós/extrakciós műveletet megismételjük oly módon, hogy a következő anyagokat adjuk az elegyhez:

1,65 kg nátrium-ditionit;

0,8 liter 20 tömegszázalékos nátrium-hidroxidoldat; és

350 liter, például a IV. redukciós lépésből származó vízzel telített szek-butil-alkohol.

IV-VIl. redukciós lépés

A II. redukciós lépésnél leírt redukciós/extrakciós műveletet mindig az előző redukciós lépésből kapott alsó fázissal ismételjük meg oly módon, hogy a következő anyagokat adjuk az elegyhez:

0,825 kg nátrium-ditionit

0,4 liter 20 tömegszázalékos vizes nátrium-hidroxid-oldat; és

350 liter, például mindig az eggyel nagyobb sorszámú redukciós lépésből származó, az ellenáram elvén továbbvitt, vízzel telített szek-butil-alkohol.

A VII. redukciós lépést követően az alsó fázist elválasztjuk, lehűtjük 30-35 °C-ra, és a rein-9-antron8-glükozidot az 1. példában leírtaknak megfelelően kicsapjuk az oldatból. A csapadékot kiszűrjük, 100 liter sótalanított vízzel mossuk, majd 10 liter, az 1. példa b) lépésében megadott módon készített vas(III)-szulfátoldattal elfedjük.

Farmakológiai vizsgálatok

A diacetil-rein hatékonyságát orális alkalmazás mellett krónikus gyulladásos modellekben vizsgáltuk. Az egyik ilyen kísérleti modell az úgynevezett vattagranuloma teszt, amelyhez patkányokat használtunk, a másik esetben nyúl volt a kísérleti állat, a modell pedig az intraartikulárisan adott A-vitamin okozta arthrosis.

a) Vatta-granuloma teszt patkányokon

Fiatal, ivarérett patkányok tízes csoportjait diacetilrein 25, 50 és 100 mg/kg, indometacin 5 mg/kg és acetil-szalicilsav 100 mg/kg napi dózisaival kezeltük 5 napon át, míg a kontrollcsoport ezen idő alatt vizet kapott. A vattacsomó beültetését a kezelés megkezdésekor, az első napon hajtottuk végre. A kísérlet végeztével a kipreparált granuloma nedves és száraz tömege a kezelt csoportokban egyaránt szignifikáns különbséget mutat a kontrollcsoporthoz képest, a granuloma tömegének csökkenése dózisfüggőnek bizonyult. A diacetil-rein 100 mg/kgos dózisa hozzávetőlegesen azonos hatást eredményezett, mint az indometacin 5 mg/kg-os, illetve az acetil-szalicilsav 100 mg/kgos dózisai. A tímusz és a mellékvesék tömegében a kísérlet közben nem észleltünk változást.

b) A-vitamin okozta arthrosis

Nyulak (új-zélandi fehér) két, 10-10 egyedből álló csoportjánál arthrosishoz hasonló ízületi elváltozást hoztunk létre oly módon, hogy minden egyes állatnak egy kilencnapos periódusban három, egyenként 30 000 NE A-vitamin injekciót adtunk intraartikulárisan. 56 nappal később 10 állatot kontrollként használtunk, 10 állatnak pedig diacetil-rein napi 3 mg/kgos dózisait adtuk 8 héten át. A kísérlet végén azt lehetett megállapítani, hogy a kontrollcsoporthoz viszonyítva a kezelés mind a makroszkopikusan, mind a mikroszkopikusan észlelhető ízületi elváltozások tekintetében szignifikáns csökkenést eredményezett.

Összehasonlítottuk továbbá a diacetil-rein terápiás hatékonyságát az acetil-szalicilsavéval is. Ebben a kísérleti elrendezésben a hatnapos előkezelési periódus alatt a nyulak 7-tagú csoportjainak háromszor 10 000 NE A-vitamint adtunk, majd egy 26 napos kezelésmentes időszakot követően, 8 héten át a kísérleti csoport egyedei naponta 5 mg/kg diacetil-reint, a pozitív kontrollcsoport tagjai 15 mg/kg acetil-szalicilsavat kaptak, a harmadik csoport állatai pedig kezeletlenek maradtak (negatív kontroll). 24 nappal az utolsó A-vitamin injekció beadását követően mindhárom csoport egyedeinél jelentkeztek a hátsó lábak húzásában megnyilvánuló mozgászavarok. A negatív kontrollcsoportban a manifeszt arthrosis klinikai tünetei a következő 8 hét folyamán fokozott mértékben mutatkoztak, míg a kísérleti csoportban és a pozitív kontrollcsoportban a tünetek szignifikáns javulását észleltük a 8 hetes kezelési periódus alatt.

A nyomomyálkahártya elváltozásai

A diacetil-rein egyszeri 400 mg/kg-os dózisa és az oldószer sem okozott patkányoknál semmiféle látható sérülést a gyomornyálkahártyán, ezzel szemben 200 mg/kg ibuprofen vagy 20 mg/kg indometacin beadását követően jól elhatárolható, pontszerű vagy nagyobb kiterjedésű, akár 3 mm átmérőjű bemaródások voltak megfigyelhetők. Hasonló eredményre jutottunk akkor is, ha a diacetilreint naponta kétszer 100 mg/kg dózisban kapták az állatok 3 napon át, mivel ez a kezelés sem okozott bármiféle gyomornyálkahártya elváltozást, viszont a megfelelő 10 mg/kg-os indometacin kezelés ugyancsak okozott; a gyomornyálkahártyán képződött sérülések átmérőjét 1 és 3 mm közöttinek találtuk.

Toxikológia

Az akut toxicitási vizsgálatok során a kapott orális LD₅₀-értékek az állatfajtól függően - patkányon, egé7

HU 210 144 Β ren és macskán folytak a vizsgálatok - 1,9 és 7,9 g/kg között voltak, a patkány bizonyult a legkevésbé érzékenynek. Parenterális azaz intravénás vagy intraperitoneális beadáskor sz LD₅₀-értékeket ezeknél az állatfajoknál 119 és 339 mg/kg közöttinek találtuk.

Klinikai vizsgálatok

1. A diacetil-rein hatékonyságát 49 csípőízületi és 46 térdízületi bántalmakban szenvedő, összesen 95 arthrosisos betegen vizsgáltuk úgynevezett kettős-vak kísérleti elrendezésben naproxennel végezve az összehasonlítást, és az utókezelési szakaszban placebót adva a pacienseknek. Az alkalmazott dózisok diacetil-rein esetében: naponta kétszer 50 mg; naproxen esetében napi 750 mg. A 60 napon át folytatott kezelést követően beiktattunk egy úgynevezett kiürülési fázist, amelynek az időtartama 7 nap volt, majd újabb 60 napig terjedő placebo kezelést alkalmaztunk. A kiértékelést pontrendszer segítségével, a fájdalom és a mozgási tünetek alapján végeztük, figyelembe véve a funkciók korlátozottságát és az összeférhetőséget.

Mindkét csoportban - a diacetil-reinnel és a naproxennel kezekben is- a kezdeti állapothoz képest statisztikailag szignifikáns (P,01 és P,05) javulás volt megállapítható. A kezelés megszakítását követően 90, illetve 120 nap múlva azonban, miközben a betegek placebót kaptak, a spontán fájdalom, valamint az aktív és passzív mozgást kisérő fájdalom figyelembevételével elvégezve az értékelést, a diacetil-rein hatása felülmúlta a naproxenét természetesen azonos módon, placeboval folytatva a kezelést ez esetben is, és a különbséget statisztikailag szignifikánsnak (P<01) találtuk. Mintegy 5%-nak megfelelő szinten a fenti különbség megmutatkozott a különböző éjszakai fájdalmak és a nyomásra jelentkező fájdalmak esetén is 30 nappal a diacetil-rein adásának megszakítását követően.

2. Nyílt, kontrollcsoportos vizsgálatokat végeztünk a diacetil-rein hatékonyságának kiértékelésére 70 betegen, akik közül 35-nél a gerinc, 35-nél pedig a térd degeneratív elváltozását (osteoarthrosis) állapították meg. A diacetil-rein napi dózisa 100 mg volt, a kezelést 60 napon át folytattuk, majd ezt követte egy 75 napos megfigyelési szakasz. A kiértékelés a fájdalom, valamint a mozgáskorlátozottság alapján, pontrendszer alkalmazásával történt.

A kontrollcsoportba kiválasztott 35 beteg esetében kizárólag fizioterápiás kezelést végeztünk. Hasonló fizioterápiás kezelésben részesültek a diacetil-rein-csoport betegei is.

A kiértékelés során az összes paraméter figyelembevételével megállapítottuk, hogy a kezelt csoport és a kontrollcsoport között statisztikailag szignifikáns a különbség, sőt, még a kezelés elhagyása után is lehetett terápis hatást, úgynevezett maradvány-hatást kimutatni abban a csoportban, amelynek egyedei diacetil-reint kaptak.

3. Vizsgáltuk a diacetil-rein hatékonyságát naproxennel összehasonlítva egyszeres vak, keresztezett, úgynevezett „crossover” kísérleti elrendezésben, lokális arthrosisban szenvedő betegeken. A kísérletbe bevont 20 személyt két csoportra osztottuk, és az élcsoportba soroltak 20 napon át naponta kétszer 50 mg diacetil-reint kaptak, ezután 3 nap szünet, az úgynevezett kiürülési fázis következett, majd további 20 napon át folytattuk a kezelést naproxennel, amelynek a napi dózisa kétszer 250 mg volt. Ugyanezt a kezelést kapták a második csoportba sorolt betegek is, csak fordított sorrendben. A vizsgálat időtartama tehát 43 napot tett ki, és a kiértékelést egy pontrendszer segítségével, a spontán fájdalom, a nyomásra fellépő fájdalom, a passzív mozgást kísérő fájdalom, valamint a funkciók korlátozottsága és a duzzanat figyelembevételével végeztük.

Az eredmények ez esetben is azt mutatták, hogy a kezelés eredményességét tekintve a diacetil-rein hatékonysága felülmúlja a naproxenét. Említésre érdemes mellékhatást vagy a laboratóriumi vizsgálatok eredményeiben lényeges változást nem tapasztaltunk.

4. A diacetil-rein hatásának kiértékelése végett kompatibilitási vizsgálatokat is végeztünk 23 arthrosisos betegen, akiket véletlenszerűen soroltunk 12 és 11 tagból álló csoportokba. A négy hét időtartamú vizsgálat kettős-vak elrendezésben folyt, a diacetil-reint naponta kétszer 50 mg-os, a naproxent naponta kétszer 250 mg-os dózisban adtuk a betegeknek. Az eredmények értékelése a nyelőcsövön keresztül végzett endoszkópos megfigyelés alapján történt, amelyre a kísérlet megkezdése előtt, illetve annak befejezésekor került sor. A vizsgálatba csak olyan betegeket vontunk be, akiknél a gyomornyálkahártyát teljesen normálisnak találtuk, illetve csak nagyon enyhe, 1-es fokozatú sérüléseket lehetett észlelni.

A 4 héttel később elvégzett endoszkópos kiértékelés alapján azt találtuk, hogy a diacetil-reinnel kezelt csoportban mindössze egyetlen esetben (10%) lehetett 2-es fokozatú gyomornyálkahártya-elváltozást megfigyelni, ezzel szemben a naproxen 5 betegnél (50%) okozott sérüléseket a gyomornyálkahártyán, és ezek 2-es, 3-as vagy 4-es fokozatúak voltak. Az anyagok felszívódása minden esetben normálisnak mutatkozott.

Az aloe-emoáin analitikai meghatározása mg diacetil-reint feloldunk 25,3 ml 0,5 M vizes nátrium-hidroxid-oldatban, az oldatot egy választótölcsérben 10 percig rázzuk, azután 74,6 ml, 0,5 M koncentrációban glicint és 0,5 M koncentrációban nátriumkloridot tartalmazó oldatot adunk hozzá, miáltal a pHja 9,5-ös értékre áll be.

A fenti oldatot egymást követően háromszor 25 ml kloroformmal extraháljuk, majd a szerves oldószeres fázist egyesítjük és mossuk egyszer 10 ml 9,5-ös pHjú, 0,5 M glicin-nátrium-hidroxid-nátrium-klorid pufferoldattal, valamint 10 ml 0,01 M kénsavval, azután az oldószert elpárologtatjuk, és a maradékot feloldjuk 1 ml metanolban.

Mérési standard oldatot készítünk oly módon, hogy 2 mg aloe-emodint 20 ml N,N-dimetil-acetamidban feloldunk, majd ezt annyi metanollal meghígítjuk, hogy 2 gg/ml koncentrációjú oldatot kapjunk, ami éppen 40 ppm-nek felel meg.

HU 210 144 Β

Az oldatok aloe-emodin-tartalmát nagynyomásúfolyadékkromatográfiás módszerrel határozzuk meg. A nagynyomású-folyadékkromatográfiás mérés linearitása a standard aloe-emodin-oldattal végzett vizsgálatok során a 0,11 μg/ml, azaz 2,2 ppm és 53,6 μg/ml, azaz 1072 ppm közötti tartományban bizonyult kielégítőnek. A mérésekhez Merck Lichrocart 250-4 nagynyomású-folyadékkromatográfiás kolonnát használunk, a töltet 5 μπι szemcse:méretö Li Chrospher-100 RP-18. A meghatározásokat 40 °C-on végezzük a mozgó fázis 1 térfogatszázalékos metanolos ecetsavoldat, 1 térfogatszázalékos vizes ecetsavoldat és acetonitril 49:46:5 arányú elegye.

Az 1. példában az ii) lépésben kapott rein-9-antron-8glükozid aloe-emodin-tartalmának meghatározása A rein-9-antron-8-glükozid mellett olyan mennyiségű aloe-emodin komponenseket kell meghatározni, amelyek aloe-modinként mérve összesen mintegy 41 ppm-et tesznek ki. E célból a vizsgálandó anyagmintát vas(III)-kloriddal oxidálva, az abban található antronszármazékokat reinné, illetve aloe-emodinné alakítjuk át, és egyidejűleg egy kétfázisú rendszerben, a vizes oldathoz szén-tetrakloridot adva, a vegyületeket hidrolizáljuk. Areinból sót képezve, a sót folyadék-folyadék extrakcióval elválasztatjuk az aloe-emodin tói, majd a szerves fázisban jelen levő aloe-emodin mennyiségét nagynyomású-folyadékkromatográfiás módszerrel megmérjük.

A meghatározott aloe-emodin tartalom 7 ppm (szabad és acetilezett aloe-emodin).

A találmány szerinti eljárással előállított diacetil-rein olvadáspontja 241-244 °C.

IR-spektruma (0,5%, KBr-ban) cm'¹: 3300-2400,

3100-3000, 2930, 1769, 1690-1679, 1450, 1369,

1210-1025.

UV-spektruma (0,01%, etanolban): maximum 255 nmnél és kevésbé erős 340 nm-nél.

¹ H-NMR (ppm): 2,4 (CH₃CO), 7,6-9 (öt aromás proton).

Claims

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Eljárás gyakorlatilag aloe-emodin-komponensektől mentes (A) képletű diacetil-rein előállítására, azzal jellemezve, hogy al) (i) szennozidok keverékét a megfelelő rein-9-antron-8-glükozid- és aloe-emodin-9-antron-8-glükozid-vegyületekké redukáljuk, (ii) a vegyületeket megoszlásos folyadék-folyadék extrahálással víz és vízzel korlátozottan elegyedő, poláris, szerves oldószer között megosztva szétválasztjuk, kívánt esetben az (i) és (ii) műveletet többször ismételjük, (iii) a megosztás után a vizes fázisban található rein-9- antron-8-glükozidot a megfelelő antrakinon-vegyületté oxidáljuk, (iv) az antrakinon-vegyület 8-helyzetű glükozilcsoportját savas közegben lehasítjuk és (v) a kapott 1,8-dihidroxi-antrakinon-vegyületet acetilezzük, majd a diacetil-reint kinyerjük; vagy a2)(i) aloe-emodin-komponenseket tartalmazó rein-9antron-8-glükozidot megoszlásos folyadék-folyadék extrahálással víz és vízzel korlátozottan elegyedő, poláris, szerves oldószer között megosztva elválasztjuk, (ii) a megosztás után a vizes fázisban található rein-9-antron-8-glükozidot rein-8-glükoziddá oxidáljuk, (iii) a rein-8-glükozid 8-helyzetű glükozilcsoportját savas közegben lehasítjuk, és (iv) a kapott reint acetilezzük, majd a diacetil-reint kinyerjük, kívánt esetben a kapott diacetil-reint átkristályosítjuk.
2. Az 1. igénypont szerinti al) eljárás, azzal jellemezve, hogy az (i) lépésben alkálifém-ditionittal redukálunk.
3. A 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy 7 és 9 közötti pH-értéken redukálunk.
4. A 2. vagy 3. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a redukálást többször megismételjük.
5. Az 1-4. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a folyadék-folyadék extraháláshoz poláris, szerves oldószerként acetont vagy 2-butanolt használunk.
6. Az 1-5. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a folyadék-folyadék extraháláshoz -210 mV vagy negatívabb redoxpotenciálú vizes fázist alkalmazunk.
7. Az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a folyadék-folyadék extrakciós megosztást ellenáramban végezzük.
8. Az 1-7. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy oxidálószerként vas(III)-sót, előnyösen vas (Ill)szulfátot alkalmazunk.
9. Az 1. igénypont szerinti al) eljárás, azzal jellemezve, hogy az (i) lépésben szennadrog vizes metanollal, előnyösen puffer jelenlétében végzett extrahálásával szennozid keveréket alkalmazunk.
10. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a diacetil-rein átkristályosítására ezt alkálifémsójává alakítjuk, vizes 1-3 szénatomos alkoholban felvesszük és a diacetil-reint savas kezeléssel kicsapjuk.
11. Eljárás hatóanyagként gyakorlatilag aloe-emodin komponensektől mentes diacetil-reint tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására, azzal jellemezve, hogy az 1-10. igénypontok bármelyike szerinti eljárással előállított hatóanyagot a szokásos gyógyszerészeti segédanyagokkal együtt gyógyszerkészítménnyé feldolgozzuk.