HU187070B - Device for transfusion and reinfusion of alood - Google Patents

Description

A találmány készülékre vonatkozik a beteg vérének felfogására és reinfúziójára, pí. műtét alatt.

Műtéteknél, különösen szívműtéteknél, de egyéb más komoly sérülésnél is igen gyakori a beteg nagymértékű vérvesztesége, amit azonnali vérátömlesztéssel kell kompenzálni, ha az életveszélyt el akarjuk kerülni. Különösen műtéteknél fordul elő a vérveszteségnek az a módja, hogy az elvesztett vér még rendelkezésre áll a beteg testüregeiben összegyűlt vér alakjában, amelyekhez a sebész hozzá tud férni. Éppen ezért ismeretes az az eljárás, hogy az ily módon összegyűlt vért felfogják és ugyanabba a betegbe visszajuttatják infúzió révén. A vér felfogásának és újbóli infúziójának ezt az eljárását, amikoris a vért ugyanattól a betegtől veszik le és juttatják vissza infúzió útján, intraoperatív autotranszfúziónak is szokták nevezni.

Ismeretes, hogy az autotranszfúzió lefolytatásához, különösen szívműtétek alkalmával, a beteget egy szív - tüdőkészülékre kapcsolják rá, ezek a gépek a bennük lévő szivattyú segítségével a vért leszívják, majd a betegbe ismét visszavezetik. Egyrészt ezek a szív-tüdőgépek rendkívül költségesek, másrészt nem is állnak minden műtőben rendelkezésre, ugyanakkor a leggondosabb kezelés mellett is a vér, amely igen kényes és nagyon könnyen károsodó folyadék, ezekben a gépekben, a viszonylag hosszú megteendő út folytán bizonyos károsodást szenvedhet.

Ismeretes egy olyan készülék, amelynél a vér egy szívófejen, egy ahhoz csatlakoztatott szívóvezetéken és egy szívócsatlakozáson keresztül lesz egy alakmerev tartályba felszíva. Ez a tartály legalább egy további csatlakozás útján egy vákuumforrással áll kapcsolatban, amelynek segítségével állítják elő a vér leszívásához szükséges vákuumot a tartály belsejében. Amikor a tartály, amelynek űrtartalma pl. 2000 cm³, teljesen vagy nagyrészt megtelt, a szívóvezetéket elszorítják, a vákuumforráshoz vezető vezetéket a további csatlakozásról leveszik és ehhez a csatlakozáshoz egy szokásos infúziós szerelvényt, adott esetben egy elékapcsolt vérszűrővel kapcsolnak hozzá, amelyen keresztül a beteg megkapja a tartályban lévő vérből az infúziót. Ez a készülék ugyan azzal az előnnyel rendelkezik, hogy a vér rövid úton levehető, úgy hogy a vér károsodását el lehet kerülni, de egynémely hiányossága folytán mégsem tekinthetjük teljesen kielégítő megoldásnak. Egyik igen lényeges hátránya pl. abban mutatkozik meg, hogy ezzel a készülékkel a tartályban felfogott vér csakis a szokásos transzfúzió útjánjuthat be a beteg véredényébe. Tekintettel arra, hogy az említett típusú autotranszfúziót mindenkor akkor hajtják végre, ha a betegnél nagymértékű a vérveszteség, nagyon fontos, hogy a reinfúzió a lehető legrövidebb idő alatt menjen végbe, mert ellenkező esetben egy hosszabb időtartam folytán tekintélyes mértékű és éppen ezért életveszélyes vérhiány lép fel. Ez a gyors reinfúzió csakis a felfogott vér gyors, nyomás alatti infúziójával lehetséges, erre az ismert készülékek nem alkalmasak, azon kívül ezeknél a vérátömlesztés a levegő okozta embólia veszélye nélkül nem is végezhető el. Az előbbihez hasonlatos készülék is ismert intraoperatív autotranszfúzió elvégzésére, amelynél a beteg vérét 2 először egy alakmerev tartályba szívják be vákuum alatt, majd ezt követően egy vérszivattyú segítségével ebből a tartályból elvégzik a reinfúziót. Ilyen megoldást ismertetnek pl. a 4 047 526 és 4 033 345 sz. ill. a 4.006.745 számú amerikai szabadalmi leírások. Ezen ismert készülék egyik kiviteli alakjánál az alakmerev tartályhoz csatlakoztatott vérszivattyút egy axiális irányban összenyomható harmonika vagy ehhez hasonló képezi, amely oldható módon van az alakmerev tartállyal összekötve és amelynek segítségével vákuum hozható létre, és amelynek segítségével az alakmerev tartályban uralkodó vákuum legyőzhatő. Ezt a harmonikát, vagy ehhez hasonló alkalmatosságot a vérrel való feltöltés után lekapcsolják a tartályról és reinfúzió céljából átadják az érzéstelenítést végző orvosnak. Ezen ismert készülék egy másik kiviteli alakjánál a vérszivattyút egy további tartály képezi, és az alakmerev tartályhoz nem oldható módon van csatlakoztatva.

Ez a vérszivattyú egy harmadik, belül elrendezett, utánengedően deformálódó tartályt, valamint a beömlésnél és a kiömlésnél egy-egy visszacsapó szelepet tartalmaz. Az alakváltozásra képes tartály a csatlakozva váltakozva rávitt túlnyomás és vákuum folytán összenyomódik, majd ismét kitágul, úgy hogy ezáltal a két visszacsapószelep közreműködésével a vér az elsőnek említett alakmerev tartályból leszívható és a kibocsátó szelepen keresztül a betegbe bejuttatható.

Habár ezekkel az ismert készülékekkel lehetségessé válik a vér gyors visszavezetése, de mégis hátrányosak abból a szempontból, hogy a vér meglehetősen nagy véridegen felülettel kerül érintkezésbe, azaz az alakmerev tartályban és a vérszivattyúban, amit még károsan befolyásol a vérszivattyúban előállított és az alakmerev tartályban uralkodó vákuumot túllépő vákuum.

A 2.039.745 sz. angol szabadalmi leírásban olyan, folyadékok felszívására alkalmas készüléket ismertetnek, amely vákuumforrással összekötött tartályt és a tartályban elrendezett rugalmas membránt tartalmaz. A folyadék felszívása úgy történik, hogy a membrán felett vákuumot hoznak létre, és a folyadék a membrán és a tartály közötti térbe áramlik. Ez a készülék azonban nem alkalmas autotranszfúzióra ill. reinfúzióra, mivel szívóhatás csak addig érhető el, amíg a membrán el nem éri legfelső helyzetét, így nincs állandóan olyan állapotban, hogy vért lehessen vele felszívni.

Az 583.565 sz. svájci szabadalmi leírásban végül olyan készüléket ismertetnek, amely egy külső alaktartó tartályt és abban elrendezett rugalmas tartályt tartalmaz, amely csatlakozón keresztül vákuumforrással és egy másik csatlakozón keresztül a vér felszívására való szívóvezetékkel van összekötve. Ez a készülék sem alkalmas azonban a vér reinfúziójára, mivel a rugalmas tartályon nyílások vannak, úgyhogy az alaktartó és a rugalmas tartály közötti tér nem zárt, így a rugalmas tartály belső tere és annak külső oldala között nyomásazonosság áll fenn. Reinfúziónál a beteg testüregeiből felváltva kerül vér, levegő ill. hab a szívóvezetékbe, amelyeknek szállítási jellemzői eltérőek, így a rugalmas tartály belsejében a vákuum erőssége ingadozó lesz, amelyet nem lehet elegendő gyorsasággal ί 87 070 a tartály külső oldalánál a nyílásokon keresztül kiegyenlíteni.

A találmány elé azt a célt tűztük ki, hogy egy készüléket hozzunk létre az autotranszfúzió lefolytatásához, amelynek segítségével — az ismert készülékekhez hasonló módon — a vért rövid úton és így annak károsodása nélkül le lehet venni a betegtől, és a vért ugyanilyen rövid úton, és ugyancsak károsodás nélkül rövid időn belül vissza lehet juttatni a betegbe.

A feladat megoldására a találmány három, elvileg azonos hatású, de szerkezetileg eltérő kiviteli alakot javasol:

Kiindulva az előbbiekben ismertetett, ismert készülékből, amely egy alakmerev tartállyal, egy szívócsatlakozással a vér felszívásához és egy további csatlakozással a vákuumforráshoz, rendelkezik, az első találmány szerinti megoldás azzal jellemezhető, hogy az alakmerev tartály egy további, könnyen alakítható tartályt tartalmaz, amelynek belső tere a szívócsatlakozással és a további csatlakozással van összekapcsolva és amely külső oldalával és belső falazatával egy további zárt teret határol, mikoris az alakmerev tartály egy, az említett további térrel összekötött, elzárható nyomócsatlakozással rendelkezik, amely lehetővé teszi valamely nyomóközeg tetszés szerinti bevezetését.

A találmány ezen első kiviteli alakjánál az alakmerev tartályban és a könnyen deformálódó tartályban ható vákuum folytán a vér a szívócsatlakozás útján leszívható. A tartályban uralkodó vákuum nem eredményezheti a könnyen deformálható tartály összeesését, mivel a szívási folyamat alatt az említett további tér a könnyen deformálható tartály külső oldala és a formamerev tartály belső fala között kifele le van zárva, pl. egy a nyomócsatlakozásra felhelyezett dugóval, vagy pedig oly módon, hogy a nyomócsatlakozás a szívási folyamat alatt egy nagyobb vákuumot biztosító forráshoz van csatlakoztatva. Amikor a tartály feltöltődött vérrel, a szívóvezetéket elszorítjuk vagy magát a szívócsatlakozást zárjuk el valamilyen módon, pl. egy szeleppel és oldjuk a kapcsolatot a vákuumforrással. Ezen túlmenően, a nyomócsatlakozáshoz egy nyomásforrást, pl. egy kézzel működtetett gumilabdás kézifúj tatót csatlakoztatunk, úgy hogy az említett további térbe, amely a könnyen deformálható tartályon kívül fekszik, nyomóközeg vezethető be szabályozott mennyiségben és szabályozott nyomás alatt. Tekintettel arra, hogy az alakmerev tartály a nyomóközeg nyomása folytán semmiféle alakváltozást nem szenved, a könnyen deformálódó tartályban lévő vérre egy, a nyomóközeg nyomásának megfelelő nyomás hat, amelynek hatására a vér a betegre való rákapcsolás után, amely egy nyomásinfúziós készülék útján és adott esetben egy elékapcsolí vérszűrővel történik, a szükséges igen rövid idő alatt reinfundálható. Ekkor a tartályban lévő vérre a nyomást nagy felelüten és kívülről visszük fel a könnyen deformálható tartályon keresztül, így nem zúzódnak össze a vörös vértestecskék és nem éri károsodás a vér egyéb alkotóit, ami bizony gyakran előfordul a vérnek szivattyúkon való átvezetésénél és a vérrel össze nem férhető anyagokkal való érintkezés során. Nyilvánvaló, hogy a vérrel érintkező belső, könnyen deformálódó tartály, amely előnyösen a véríranszfúzióhoz alkalmazott vérzsákokhoz hasonló zsák, egy a vérrel jól összeférő anyagból, pl, polietilénből, szilikongumiból, PUR-ból vagy PVC-ből készül.

A belső tartályt képező zsák célszerűen úgy van kialakítva, hogy az alakváltozást nem szenvedett állapotában messzemenően követi az alakmerev tartály belső falazatának körvonalait, és az alakmerev tartály belső falával — előnyösen a szívócsatlakozás és a további csatlakozás környezetében - tömítetten van összekötve. Ez az összekötés történhet ragasztással vagy a megfelelően megválasztott anyagú alakmerev és a könnyen deformálódó tartály összehegesztésével.

A fentiekben ismertetett első kiviteli alakjánál jobb, gyártástechnika szempontjából egy továbbfejlesztett megoldást képvisel az a kiviteli alak, amelynél pl. a műanyagfóliából készült, könnyen deformálódó zsákba a két homlokoldalon vagy a végeken kemény anyagból készült csatlakozócsonkok vannak behegesztve, melyek külső felülete tömítőfelületet képez és amelyek az alakmerev külső tartály áteresztéseinél lévő, megfelelő tömítőfelületekke! együttműködnek. Ez pl. olyan módon történhet, hogy a két tömítőfelület egyikébe tömítőgyűrűket vagy ehhez hasonlót helyezünk be. Arra is van azonban lehetőség, hogy ezen a helyen a műanyagokat összehegesszük vagy összeragasszuk.

A zsák helyett a könnyen deformálódó belső tartály céljaira használhatunk egy axiális irányban összenyomható harmonikát, amelyen a két csatlakozás közül legalább az egyik egy csatlakozócsonk segítségével van kialakítva. Amennyiben a harmonika csatlakozásai a két homlokoldalon fekszik — ez ugyan nem kényszerítő megoldás —, úgy az egyik csatlakozást csúszóan és tömítetten kell az alakmerev tartály egyik megfelelő áteresztésében megvezetni, hogy az ebben lévő vér reinfúzió céljából, a nyomóközegnek a szélesebb térbe való bevezetésével továbbítható legyen.

A találmány egy másik alapvető kiviteli alakja ugyancsak a bevezetőnkben ismertetett, ismert készülékből indul ki, amelynél az alakmerev tartály egy szívócsatlakozással van ellátva a vér felszívásához, valamint egy további csatlakozással, amelynek segítségével vákuum állítható elő a tartályban. Míg azonban az ismert készüléknél és az előbbiekben leírt, a találmány első kiviteli alakjánál a tartály alakmerevségét a tartály alapanyagának és falvastagságának megfelelő megválasztásával érjük el, • a találmány ezen második kiviteli alakjánál a tartályt egy axiális irányban összenyomható harmonika képezi, amelynek axiális alaktartását a szembenfekvő oldalakra rögzíthető merev felerősítés biztosítja. Maga a harmonika kellő hajlítószilárdsággal rendelkező anyagból készül és falvastagsága úgy van megválasztva, hogy a harmonika egyes hajtásainak behajlított élein képződő zsanírszerű film lehetővé teszi ugyan a harmonika említett axiális irányú összenyomhatóságát, azonban az ezáltal elért merevség folytán nem jöhet létre jelentős alakváltozás radiális irányban. Egy merev tartószerkezet segítségével, pl. egy állvánnyal vagy kerettel, amelybe a harmonika széthúzott állapotában úgy

187 070 helyezhető be, hogy az az alakzáró elemeket a harmonika homlokoldalain megtartsa, elérhetjük, hogy a harmonika a vákuum felvitelekor is megtartsa széthúzott helyzetét és így a vér a szívócsatlakozáson keresztül annak belsejébe beszívható legyen. Mikor azután a harmonika teljesen vagy nagyrészt megtelt, az elzárást hasonló módon végezzük el, mint ahogy azt az eiső kiviteli alak kapcsán ismertettük. Ebben az esetben azonban a vér reinfúziója nem egy nyomóközegforráshoz való csatlakoztatás útján megy végbe, hanem a harmonikának axiális irányban történő összenyomásával.

Az összenyomás különféleképpen történhet, pl. kézzel végezheti az érzéstelenítő orvos, egy nyomást kifejtő berendezésbe történő behelyezéssel, pl, behelyezhetjük egy felfújható nyomókarmantyúba. A harmonikának kézzel történő összenyomása az zal az előnnyel jár, hogy az altatást végző orvos több érzéssel tudja szabályozni a nyomást, mint ahogy ez sűrített levegő odavezetésével lehetséges lenne.

A bevezetőnkben ismertetett készülék további hátlánya abban mutatkozik meg, hogy a vérnek az alakmerev tartályba való felszívása után ugyan a levegő felszívása megakadályozható azáltal, hogy a szívóvezetéket egy szorítókapoccsal elzárjuk, de a vákuumforrásból jövő vákuum az alakmerev tartály belsejében még mindig hat. Ezáltal nem csekély mértékben fennáll a vér károsodásának veszélye, pl. a vörös vértestecskék a vákuum következtében túlzott mértékben kitágulhatnak, sőt el is repedhetnek. Éppen ezért a találmány egyik előnyös kiviteli alakja értelmében a vákuumforráshoz vezető vákuumvezetékben egy nyomáshatároló van elrendezve az alakmerev tartályban beállítható nyomás behatárolására. Egy egész egyszerű megoldás szerint az ilyen nyomáshatárolót egy darab szilíkongumiból készített, egy előre meghatározott nyomásnál öszszecsukló tömlődarab képezi; amennyiben a vákuum elér egy a vér számára kritikus értéket, úgy a szilikongumiból készült tömlődarabot a kívül uralkodó nyomás összenyomja, ami által megszűnik az alakmerev tartály további evakuálása.

A találmány egy harmadik alapvető kiviteli alakjánál, amelynek alapját az összegyűjtött vér kíméletes, nyomás alatti reinfúziójának elve képezi, már eleve egy axiális irányban összenyomható harmonika szolgál tartályul a vér felvételére, amely alapanyagának önelaszticitása és/vagy homlokoldalaira ható külső erő folytán összenyomott állapotából széthúzott állapotába vihető vissza, amikoris a szívócsatlakozáshoz egy, beömlési irányban a tartály belseje felé nyíló visszacsapószelep és a további csatlakozáshoz egy, a kiömlés irányában, a tartályból kifele nyíló visszacsapószelep van hozzárendelve.

Ennél a harmadik kivitel! alaknál a szívóhatást a harmonika önelaszticitása és/vagy rugóerő által létrehozott tágulása hozza létre, mikoris az egy eredetileg összenyomott állapotból húzódik széjjel, mikoris a vér kímélése céljából a szívás a harmonika összenyomódásának mértékével is szabályozható. Ebben az esetben is úgy választjuk meg a harmonika alapanyagát és a falvastagságot, hogy az expanzió során fellépő vákuum ne okozhassa a harmonika oldalsó falainak betüremlését, ami a harmonikaszerkezet velejáró magasabb merevsége folytán minden nehézség nélkül elérhető. A csatlakozásokban elrendezett visszacsapószelepek gondoskodnak arról, hogy a harmonikába beszívott vér ne tudjon visszaáramlani és hogy a felszíváshoz szükséges vákuumot a későbbi reinfúzióhoz szükséges csatlakozásból jövő levegő ne tudja megszakítani. Ennél az alapvető kiviteli alaknál is a reinfúzió a harmonikának kézzel vagy mechanikus úton történő összenyomásával történik, ahogy azt a találmány második kiviteli alakjával kapcsolatosan ismertettük.

A harmonika ismertetett szelepelrendezése lehetővé teszi a sebész számára, hogy a csak részben feltöltött harmonikát kézzel ismét összenyomja, úgy hogy a levegő a kifele nyíló visszacsapószelepen kinyomódik, úgy hogy a harmonika elengedésével a most már levegőtől mentes harmonikabelsőtér további vérrel tölthető fel. Hogy ilyen esetben meg lehessen akadályozni, hogy a harmonikában lévő levegőmennyiség kiszorításakor nem kívánatos módon vér is kinyomódjék, a találmány egyik továbbfejlesztett kiviteli alakjánál a további csatlakozáshoz rendelt visszacsapó szelep elé egy a tartályból való kiáramlás irányában záró folyadékvisszacsapószelep van elékapcsolva, amely csak folyadék belépésénél lép működésbe. Ilyen folyadék - visszacsapószelep lehet pl, egy, a csatlakozás előtt, a harmonika belsejében elrendezett, elforgatható fóliapárna vagy egy golyó, ami nehezebb, mint a levegő, de könnyebb, mint a folyadék. Ha tehát a vér egészen a csatlakozásig hatolna a harmonika összenyomása következtében, a fóliapárna ill. a golyó, amelyek a levegő kinyomásakor semmiféle záróhatást nem fejtettek ki, lezárják a további csatlakozást. Egy hidrofób szűrő is alkalmazható szelepként.

Magától értetődő, hogy valamennyi itt ismertetett kiviteli alaknál a tartályok minden esetben fiziológiailag ártalmatlan anyagokból, pl. polietilénből, poliuretánból vagy poliamidból készülnek, előnyösen áttetszők vagy átlátszók, hogy a vér szintje ellenőrizhető legyen.

A találmányt előnyös kiviteli alakok kapcsán, a csatolt rajzmellékletekben ismertetjük, ahol az

1. ábra a találmány szerinti készülék tartályelrendezésének hosszmetszete, a

2. ábra A találmány másik kiviteli alakjánál mutatja be a tartályok elrendezését, hosszanti metszetben és a

3. ábra a találmány szerinti készülék egy harmadik kiviteli alakját mutatja.

Az 1. ábrában részben ábrázolt, vérlevételre és reinfúzióra szolgáló készülék egészében 1-gyel jelölt tartályelrendezésből áll, amelyhez egy 2 szívóvezeték útján, amely (az itt nem ábrázolt) szorítócsipesszel elzárható, egy (ugyancsak itt nem ábrázolt) szívófej csatlakozik. Továbbá az 1 tartályelrendezés egy oldhatóan rögzített 3 vákuumvezeték útján egy itt csak sematikusan ábrázolt 4 vákuumforráshoz csatlakozik, pl. egy vákuumszivattyúhoz. Végezetül a készülék egy ugyancsak itt nem ábrázolt infúziós felszereléssel, adott esetben egy elékapcsolt vérszűrővel egészül ki, amely a 2 szívóve-4187 070 zeték vagy a 3 vákuumvezeték helyére csatlakoztatható be, és amely az alábbiak szerint az 1 tartályelrendezésben lévő vér reinfúziójára szolgál.

A tartályelrendezés egy külső alakmerev 11 tartályból és annak belső terében található könnyen deformálódó, zsákszerű 12 tartályból áll. Az alakmerev 11 tartály, amely tetszés szerinti alakú lehet, de célszerűen általában hengeres, azonkívül a homlokoldalakon zárt, a két egymással szembenfekvő homlokoldalain áteresztőnyílásokkal vagy 13, 14 csatlakozással van ellátva, amelyek az áthaladás fajtájának függvényében bizonyos mértékig kifele nyúlnak (lásd 1. sz. ábra). A 12 tartályon, egymással szembenfekvő oldalain behegesztett, viszonylag merev műanyagból készült kieresztőcsonkok vagy 15 csatlakozás vannak, amelyek megfelelő tömlőcsatlakozással a 2 szívóvezetékhez ill. a 3 vákuumvezetékhez csatlakoztathatók. A 12 tartály az 1. ábrában kihúzott vonallal jelölt, alakváltozást nem szenvedett állapotában messzemenően követi az alakmerev 1.1 tartály belső körvonalát, úgy hogy ebben az állapotban a 12 tartály külső oldala és az alakmerev tartály belső falazata közötti 16 tér csekély térfogatú. A 13,14 csatlakozások belső felületei a 15 csatlakozás külső oldalával tömítik a 16 teret kifele ill. kívülről.

Ez a tömített állapot hegesztéssel, ragasztással vagy bepréselt tömítésekkel érhető el. Ilyenformán a 16 tér a belső 12 tartály és az. alakmerev 11 tartály között csupán nyomó 17 csatlakozás útján válik hozzáférhetővé, ez a 17 csatlakozás az alakmerev 11 tartály falazatában található. A 17 csatlakozás egy levehető 18 fedéllel zárható le, és a 18 fedél eltávolítása után ehhez egy itt nem ábrázolt nyomóközegforrással összekapcsolt 19 nyomóvezeték köthető rá.

Az alsó 11 tartályon egy 20 skála van, amelyen a feltőltési szint leolvasható.

Az alakmerev 11 tartály falvastagságát és alapanyagát úgy választjuk meg, hogy ez a fellépő nyomásokkal szemben, - mint a belső, mint a külső nyomások tekintetében - ellenálljon; ezzel szemben a 12 tartály könnyen hajtható, deformálható, vékony műanyagfóliából van, pl. polietilénből. A 3 vákuumvezetékbe egy könnyen deformálódó szilikongumiból készült 2i tömlődarab van beiktatva, ez szolgál a vákuum behatárolására.

Az 1. ábra szerinti kiviteli alak a következőképpen működik: A beteg testüregében felgyülemlett vérből a vér felszívására a 3 vákuumvezeték a 4 vákuumforrásra van csatlakoztatva, míg a 2 szívóvezetéket az itt nem ábrázolt szívófejjel a sebész a betegben összegyűlt felszívandó vérbe tartja. A 12 tartály belsejében keletkező vákuum folytán a vér a zsákba felszívódik. Tekintettel arra, hogy ezalatt a 16 teret a 18 fedél zárja le, vagy egy itt nem ábrázolt vezetéken keresztül ugyancsak a 4 vákuumforrással van összekötve, a 11 tartály belsejében uralkodó vákuum folytán a 12 tartály nem hajtódik be, nem türemlik össze. Ez lényegében megtartja az

1. ábrában látható helyzetét, mivel az alakmerev 11 tartály belső falazatáról való leváláskor fellépő vákuum az egyensúlyt fenntartja. Amennyiben a 12 tartály és ezáltal a 11 tartály teljesen feltöltődött, vagy a rendelkezésre álló vérmennyiség leszívásra került, úgy a 2 szívóvezetéket az itt nem ábrázolt szorítókapoccsal leszorítjuk és a 3 vákuumvezeték helyére egy itt nem ábrázolt nyomás alatti infúzióra alkalmas szerelvényt helyezünk fel, adott esetben egy elékapcsolt vérszűrővel, amit a 15 csatlakozással összekapcsolunk. Ezt megelőzően az infúziós eszköz tűjét beszúrjuk a beteg véredényébe és ott rögzítjük. Ezt követően levesszük a 18 fedelet a 17 csatlakozásról, azaz oldjuk az összeköttetést a 4 vákuumforrás felé és ehelyett a 19 nyomóvezetéket csatlakoztatjuk. Nyomóközeg, pl. nyomógáz szabályozott bevezetésével a 16 térbe nyomást gyakorolhatunk a 12 tartályra, amely viszont nyomást fejt ki a benne lévő vérre, amely az uralkodó nyomás függvényében rövidebb vagy hosszabb idő alatt a 13,15 csatlakozásból és az infúziós eszközön keresztül a beteg testébe kerül. A 12 tartály deformált állapota, amelybe az összenyomás során kerül, az 1. ábrában szaggatottan van jelölve.

Miután a 12 tartályt teljes mértékű összenyomással kiürítettük, ha a 17 csatlakozás útján további vákuumot viszünk rá a 16 térre, a 12 tartály ismét kitágítható eredeti, nem deformált alakjára.

Nyomóközegként nyomógáz helyett használhatunk egy szivattyú által szállított infúziós oldatot is a 12 tartályban lévő vér kinyomására.

A 2. ábrában ábrázolt második kiviteli alaknál a 11, 12 tartályokat tartalmazó 1 tartályelrendezés helyett egy 30 harmonikát alkalmazunk, amelynek falvastagságát és alapanyagát a 31 hajtások környezetében úgy választjuk meg, hogy ezek a harmonika belsejében uralkodó vákuumnál se tudjanak radiális irányban összenyomódni. Ezzel szemben a 32 élek környezetében, amelyek a hajtások összemetsződése folytán jönnek létre, a falvastagság — a filmzsanérok fajtájának megfelelően — viszonylég vékony, úgy hogy a 30 harmonika axiális irányban, tehát a 33 nyíl irányában könnyen összenyomható. A 30 harmonika egymással szembenfekvő homlokoldalain a 15 csatlakozások vannak, amelyek hasonló módon, mint ahogy azt az 1. sz. ábrával kapcsolatosan ismertettük, egy szívóvezetékkel ill. vákuumvezetékkel és nyomás alatti infúzióhoz alkalmas eszközzel köthetők össze. A 15 csatlakozások legalább egy előreugró 15a gyűrűs bordával rendelkeznek, amelyek alá a 30 harmonika expandált állapotában az itt csak sematikusan ábrázolt 36 keret vagy állvány 34, 35 karjainak egyik villaalakú vége benyúlik. A 34, 35 karok tehát az ilyen jellegű alakzárás útján a 30 harmonika expandált állapotát akkor is fenntartják, amikor a 30 harmonika belső terére, az előbb leírtakhoz hasonló módon vákuumot viszünk fel. Elképzelhető, hogy a 30 harmonika két 37, 38 homlokfalát vastagabb anyagból képezzük ki vagy egy merevítőbetéttel lássuk el, hogy az ezen a helyen fellépő esetleges kiboltozódást megakadályozzuk, A 2, ábrában ábrázolt állapotában a 30 harmonika az 1. ábra szerinti alakmerev 11 tartállyal egyenértékű elemet képez. Tekintette! azonban arra, hogy ha kivesszük a 34, 35 karok által biztosított alakzáró tartásból, egy könnyen deformálódó tartályt képez az 1. ábra szerinti 12 tartály analógiájára, ezt a funkciót is betölti.

Működése a következő: Először is a 15 csatlako5

187 070 zások egyikéhez csatlakoztatjuk a 4 vákuumforrást, ami által a 30 harmonika belsejében vákuum jön létre, ami által az itt nem ábrázolt szivóvezetéken keresztül az összegyülemlett vér a 30 harmonika belsejébe felszívható. Amikor az összegyülemlett vért felszívatjuk, vagy a 30 harmonika teljesen vagy nagyrészt megtelt vérrel, a szívóvezetéket az erre szolgáló szorítókapoccsal elzárjuk, a vákuumvezeték helyére bekötjük a nyomás alatti infúzióhoz szükséges szerelvényt, ugyanolyan módon, ahogy ezt az 1. sz. ábrával kapcsolatosan már ismertettük. Ezt követően a 30 harmonikát kivesszük a 36 keretből. A bennelévő vér reinfúziója a betegbe a 30 harmonika axiális irányú összenyomásával (amint ezt a 33 nyíl mutatja) történik. Mint ahogy már az előbbiekben említettük, az axiális irányban való összenyomás foganatosítható kézzel vagy a 30 harmonikának egy felfújható nyomókarmantyúba vagy egyéb nyomáskifejtő készülékbe történő behelyezésével.

A 3. ábrán ábrázolt kiviteli alaknál tartályként a reinfundálandó vér felvételére egy 40 harmonika szolgál, amely elvileg hasonlatos a 2. ábrán látható 30 harmonikához, de megfelelő falvastagsága folytán a 42 élek környezetében is — amelyek mentén • a hajtások egymást metszik — magasabb önelaszticitással rendelkezik, mint a 30 harmonika. Ez az önelaszticitás abban az értelemben mutatkozik meg, hogy a 40 harmonika összenyomása után az magától visszamegy expandált állapotába. Ezt az önelaszticitást lehet még növelni a 40 harmonika homlokfelületeibe beakasztott 43 feszítőrugóval, amely szintén törekszik a 40 harmonika felhúzására.

A 40 harmonika az előző kiviteli alakokhoz hasonlóan ugyancsak el van látva a 15 csatlakozásokkal. A már ismertetett módon ezen 15 csatlakozások egyike összekapcsolható egy 2 szívóvezetékkel, ami által a vér a 40 harmonika belsejébe felszívható. Ellentétben azonban az előbbi kiviteli alakokkal, a másik 15 csatlakozás nem a 4 vákuumforráshoz való csatlakoztatásra, hanem kizárólag a nyomás alatti infúziós szerelvény csatlakoztatására szolgál a reinfúzió során, ezekből itt a csatlakozócsövet és az ahhoz tartozó 44 vérszűrő kupoláját, láthatjuk.

A 2 szívóvezeték felé irányuló 15 csatlakozásban egy 45 visszacsapószelep van elrendezve, amely a 40 harmonika belseje felé nyit, ellenkező irányban pedig zár. A vele szembenfekvő 15 csatlakozásban, amely a későbbiek során az infúziós szerelvénnyel lesz összekötve, ugyancsak egy 46 visszacsapószelep található, amely a 40 harmonikából kifelé irányuló áramlásiránynál nyit, az ellenkező irányban pedig zár. Ezen túlmenően, a 15 csatlakozáshoz vezető 47 nyíláshoz közel, egy könnyű, levegővel feltöltött 48 fólíapárna oly módon van rögzítve, hogy az saját súlyánál fogva - a 3. ábrán látható módon — lefele lóg, még a harmonika belsejéből a 46 visszacsapószelepen át jövő légáramlat sem mozdítja el a 47 nyílás elé.

A 3. ábrán ábrázolt kiviteli alak a következőképpen működik: előszöris a 40 harmonikát kézzel összenyomjuk axiális irányban annak lehető legkisebb térfogatára, ehhez egyrészt le kell győzni a 40 harmonika falazatának elaszticitását, másrészt az esetleg meglévő 43 feszítőrugó erejét. Ilyen állapotban a csatlakoztatott 2 szívóvezetéket az erre a célra szolgáló szorítókapoccsal elzárjuk, nehogy a 40 harmonika belsejébe levegő hatoljon be, és így a 40 harmonika összenyomott állapota magától fennmaradjon. Ezt követően a 2 szívóvezeték itt nem ábrázolt szívófejét a beteg testüregében összegyűlt vérbe merítjük és a 2 szívóvezetéket elzáró szorítókapcsot lassan eltávolítjuk, aminek következtében a 40 harmonika saját elaszticitása és a 43 feszítőrugó előfeszítése folytán axiális irányban kitágul. Ezáltal az eredeti összenyomott állapotához képest térfogata megnő, és a vér a 2 szívóvezetéken és az ebben az irányban nyitó 45 visszacsapószelepen át felszívódik. Ebben a fázisban a 46 visszacsapószelep meggátolja a levegő belépését, úgy hogy a vákuumhatás nem szűnik meg. Amennyiben figyelmetlenség vagy bizonyos mértékű szivárgás folytán egy bizonyos mennyiségű levegő hatolna be a 40 harmonika belsejébe, úgy hogy az nem tud teljes egészében vérrel feltöltődni, habár maximálisan expandált állapotban van, a sebész a 40 harmonika ismételt kézzel történő összenyomásával ezt a levegőmennyiséget a 15 csatlakozáson át, a 46 viszszacsapószelep segítségével eltávolíthatja. Ezen túlmenően a 48 fólíapárna megakadályozza, hogy nem kívánatos módon vér kerüljön át a 46 visszacsapószelepen keresztül. Ez ugyanis felúszik a vér tetejére és ennek felfele haladásakor a 47 nyílás elé kerül a 48 fólíapárna, ami által 47 nyílás eltömítődik.

Amikor a 40 harmonika az ismertetett módon feltöltődött vérrel, úgy megkezdődhet a reinfúzió, ahogy azt a 2. ábra szerinti kiviteli alakkal kapcsolatosan leírtuk. Azaz a 40 harmonika kézi vagy mechanikus úton történő összenyomásával az időközben csatlakoztatott 44 vérszűrő (nyomás alatti infúziós szerelvény) útján a vért reinfundálják a betegbe. Igen fontos, hogy a 44 vérszűrő csatlakozócsövével a 48 fóliapárnát visszalökjük, hogy ennek elzáróhatását megszüntessük.

Az eddig ismertetett kiviteli példáktól eltérően a 15 csatlakozások azonos homlokoldalon is elrendezhetek, amikoris megfelelő befele irányuló meghosszabbítással el kell kerülni a rövidzárlatokat. Azon kívül minden további nélkül fennáll annak lehetősége, hogy a különböző szelepfunkciókat, pl. a 45, 46 visszacsapószelepek működését más helyre tegyük át, pl. csatlakoztatott vezetékekbe vagy rövid vezetékszakaszokba, amelyek azután maguk is alkothatják a 15 csatlakozásokat. A találmány nem korlátozódik továbbá az itteni kiviteli példáknál alkalmazott csatlakozócsonkokra. Magától értetődő, hogy a 40 harmonika önelaszticitása a harmonika műanyagába beágyazott fémrészekkel vagy rugókkal is elérhető.

Valamennyi itt ismertetett kiviteli alak az egyszerű gyárthatósággal jellemezhető. Harmonikák a legkülönbözőbb alakokban kaphatók a piacon és csekély átalakítással, pl. csatlakozások beiktatásával könnyen kielégítik a találmány által támasztott követelményeket. így pl. az 1. ábrán bemutatott kiviteli alaknál a külső alakmerev 11 tartály két, egymással axiális síkban összekötött féltartályból

187 070 alakítható ki, amikoris ezen féltartályok összekötése előtt van behelyezve a 12 tartály a csatlakozócsonkjaival.

Az itt ismertetett készülék tulajdonképpen az autotranszfúzióhoz alkalmazható előnyösen, azaz ^! a beteg saját vérének felfogásához, visszafundálásához, amikoris a vér a testüregekből vagy hasonló helyről lesz leszíva. Azáltal, hogy a tartály belsejében a vákuumforrás által állandó vákuum tartható fenn, a készülék vér-levegőkerék vagy kizárólago- ¹ san levegő felszívása esetén is - ami a szívófej helytelen tartása folytán következhet be — képes arra, hogy vért szívjon fel. Mindazonáltal, szerkezeti kialakítása folytán a készülék nemcsak autotranszfúzióhoz alkalmazható, hanem pl. sebdre- ¹ názshoz vagy egyéb drenázs céljaira, és igen jól alkalmazható véradás alkalmával.

A 3. ábra szerinti kiviteli alaknál elképzelhető, hogy a 40 harmonikát a 11 tartállyal egy darabból készítsük el, éspedig oly módon, hogy az alsó rész 2 kizárólagosan a tartály funkcióját tölti be, és csak a felső rész van harmonikaszerűen kialakítva. Ezen kivitelnél előnyös, ha a 15 csatlakozást pl. egy csodarabbal olyannyira hosszabbíthatjuk meg befele, hogy a felszívott vér-levegőkeverék ne léphessen túl ² a már meglevő vérmennyiségen.

Claims (6)

1. Szabadalmi igénypontok

   1. Készülék a beteg vérének levételére és saját vérének reinfúziójához, pl. műtét alatt, egy alakmerev tartállyal, amely egy szívócsatlakozással és egy ehhez csatlakoztatott szívóvezetékkel rendelkezik a beteg vérének a tartályba való leszívásához, továbbá még egy csatlakozása van, amely vákuumforrással kapcsolható össze, hogy a vér szívásához szükséges vákuumot a tartályban biztosítani lehessen, azzaljellemezve, hogy az alakmerev tartályban (11) egy további, könnyen deformálható tartály (12) van, amelynek belső tere szívó csatlakozással (14, 15) és egy további csatlakozással (13, 15) van összekötve, és amely külső oldalával és az alakmerev tartály (11) belső falazatával egy zárt további teret (16) képez és az alakmerev tartályon (11) levő elzárható nyomó csatlakozással (17), amely a térrel (16) van összeköttetésben, egy nyomóközeg tetszés szerinti bevezetésére szolgál.
2. 2. Az l. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a további könnyebb deformálható tartály (12) egy zsák, amely alakváltozást nem szenvedett állapotában messzemenően követi az alakmerev tartály belső falazatának körvonalait és ezzel a belső falazattal előnyösen a szívó csatlakozás (14, 15) és a további csatlakozás (13, 15) környezetében tömítetten össze van kötve.
3. 3. A 2. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a tartályon (12) kemény anyagból készült csatlakozócsonkok vannak a szívó csatlakozáshoz (14,15) és a további csatlakozáshoz (13, 15), amelyek az alakmerev tartály (11) csatlakozásaiba (13, 14) tömítetten illeszkednek.
4. 5 4. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a könnyen deformálódó tartály egy lapos zsák (12a), amely műanyag fóliából van és két egymással szembenfekvő fala van, amelyek széleik mentén oly módon vannak egy0 mással összekötve, hogy csak a zsák (12a) két egymással szembenfekvő szélén vannak nyílások, továbbá a nyílásokhoz tömlők vannak rögzítve, amelyek tömítetten vannak kivezetve az alakmerev tartály (11a) hozzájuk rendelt nyílásain keresztül, és

   5 ilyen módon a szívó csatlakozást (14, 15) és a további csatlakozást (13, 15) alkotják, és a zsák (12a) azon nyílásából kiindulva, amelyben a szívó csatlakozás (14, 15) tömlője van rögzítve, a zsák (12a) falai a zsákhossz egy részén egy a szembenfekvő

   0 zsákszélig kinyúló, röviddel az előtt befejeződő hegesztési varrattal vannak egymással összekötve.

   5. A 4. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a zsák (12a) lényegében négyszögletes és a nyílások egymással átlósan

   5 szemben helyezkednek el.
5. 6. Készülék a beteg vérének levételére és saját vérének reinfúziójához, pl. műtét alatt, egy alakmerev tartállyal, amely egy szívócsatlakozással és egy ahhoz csatlakoztatott szívóvezetékkel rendelkezik a beteg vérének a tartályba való leszívásához, továbbá még egy csatlakozása van, amely vákuumforrással kapcsolható össze, hogy a vér szívásához szükséges vákuumot biztosítani lehessen, azzal jellemezve, hogy az alakmerev tartály egy axiális irányban összenyomható harmonika (30), és a harmonika (30) egymással szembenfekvő oldalain rögzíthető merev karja (34, 35) és kerete (36) van, amelyek a harmonikát (30) a vákuum fenntartása alatt axiálisan megtartják és annak összecsuklását meggátolják.
6. 7. Készülék a beteg vérének felvételére és saját vérének reinfúziójára, pl. műtét alatt, egy tartállyal, amely egy szí vő vezeték kel és az ahhoz csatlakoztatott szivócsatlakozással rendelkezik a vérnek a tartályba való leszívásához, továbbá még egy csatlakozása van a tartályban levő vér reinfúziójára, azzaljellemezve, hogy a tartály axiális irányban összeryomható, radiális irányban azonban alakmerev harmonika (40) és alapanyaga önelaszticitása és/ vagy a homlokoldalaira ható külső rugóerő folytán összenyomott állapotából széthúzott állapotába visszavihető, továbbá a szívó csatlakozáshoz (14, 15) egy a beáramlás! irányban, a harmonika (40) belseje felé nyitó visszacsapószelepe (45), a másik csatlakozáshoz (15), ill. nyíláshoz (47) egy a harmorlkából (40) való kiáramlási irányban nyitó visszacsapószelep (46) van hozzárendelve.