HU222361B1 - Rögzítőeszköz a csontszövetbe való behorgonyzáshoz és ezt tartalmazó protézis - Google Patents

Abstract

A rögzítőeszköz a csontszövetben kivágott üregbe való behelyezéshez ésmaradandó behorgonyzáshoz szolgál. Van egy rögzítőeleme (2)behelyezési végfelülettel (10) és kerületén csavarmenettel ellátotthengeres felülete, valamint számos, a kerületen távközökkelelrendezett vágóbemetszése (9), melyek a kerületén menetes hengeresfelület elülső, önmetsző végszakaszát alkotják a behelyezésivégfelület (10) közelében, és tengelyirányban belenyúlnak abehelyezési végfelületbe (10). Jellemzője, hogy számos, a kerületmentén távközzel elrendezett gyűjtő- és elosztóhorony (17) vankialakítva a menetes hengeres felület (6) nem önmetsző hátsó,kapcsolódó szakaszában, amely gyűjtő- és elosztóhornyok (17)sugárirányban kifelé nyitottak, és legalább részben elnyúlnak arögzítőelem (2) hosszanti tengelyének irányában, továbbá hogymindegyik gyűjtő- és elosztóhorony (17) az elülső végnél csatla- kozikegy vágóbemetszéshez (9), abból a kivájt csontszövet összegyűjtéséreés a gyűjtő- és elosztóhoronyból (17) - való sugárirányú kivezetésére,valamint a kivájt csontszövet elosztására a kivágott üreg belső falamentén, a rögzítő- eszköz behelyezése során. A rögzítőeszköz különösencsípőprotézis csontszövetbe való behorgonyzásához alkalmazható. ŕ

Description

A találmány tárgya rögzítőeszköz emberi csontszövetbe való behorgonyzáshoz, pontosabban egy csavarmenetes, önmenetmetsző rögzítőeszköz, amely különösen csípőízületek behorgonyzására szolgál a combnyakban kialakított üregbe. A találmány szerinti rögzítőeszköz a bejelentőnek WO 93/16663 nemzetközi közzétételi számú szabadalmából ismert megoldásból indul ki, amely tartalmaz egy rögzítőelemet behelyezésvégi felülettel és egy hengeres, csavarmenettel ellátott felülettel, valamint több, a kerület mentén távközökkel elrendezett vágóbemetszéssel, melyek a menetes kerületi felület elülső, önmenetvágó végső szakaszában vannak kialakítva, a behelyezési végfelület mellett, továbbá melyek tengelyirányban belenyílnak a behelyezési végfelületbe. A találmány tárgya továbbá ezen rögzítőeszköz használata egy protézishez, valamint eljárás a rögzítőeszköz behorgonyzására.

Ismeretes a GB 1 291 470 számú szabadalmi leírásból egy protézisrögzítő eszköz a csontszövetbe való behorgonyzáshoz, különösen fogprotézisnek az állkapocsba szereléséhez. Ez a rögzítőeszköz tartalmaz egy lényegileg üres csapot, amely külső menettel van ellátva. Ez a menet becsavarható egy kifúrt és előre menettel ellátott csontüregbe, tartós beültetés céljából. A távolabbi - disztális - végénél, azaz a beültetési végnél, a csap el van látva számos, sugárirányú nyílással, melyek a menetes külső felülettől indulva haladnak a középcsatomához. A sugárirányú nyílások arra szolgálnak, hogy elősegítsék az újonnan létrejövő csontszövet együttes növekedését a gyógyulási folyamat során. A végső benőtt alak egy „forgási retesz”, amely meggátolja a rögzítőeszköz szándékolatlan kicsavarodását és meglazulását. Ebben a dokumentumban azt is célul tűzték ki, hogy nemcsak az újrafejlődött csontanyag, hanem a laza csontszövet is részt vegyen az egyesült növekedésben a sugárirányú nyílásokban, a rögzítőeszköznek az üregbe való behelyezése eredményeként. A középcsatoma, amelybe a kikapart csontszövet összegyűlik, lefelé nyílik, a csap disztális végfelületébe.

Az EP-A1-0 237 505 számú szabadalmi leírás rögzítőeszközt ismertet, a csontszövetbe való állandó behorgonyzáshoz, különösen fogprotézisek állandó beerősítéséhez, amely a már említett GB 1 291 470 számú szabadalmi leírás szerinti rögzítőeszköz egy módosulatát adja meg, melynek célja a kikapart csontszövet egészségre ártalmas hatásának kiküszöbölése, amely kikapart csontszövet a csap központi csatornáján át lehullik, és lejut a csontban kivágott üreg aljához, miáltal zavarja a rögzítőeszköz alapjának a csonttal történő integrálódását. Ebből a célból a csap központi csatornáját az EP-A1-0 237 505 számú szabadalmi leírás szerinti rögzítővel együtt készítik, és a sugárirányú átmenőnyílások egy vagy több kerületi üreggel vannak helyettesítve, melyek csak a rögzítőeszköz külső, hengeres felületével kommunikálnak. Ennek eredményeként a rögzítőeszköz disztális, azaz külső végfelülete nincs áttörve, és így meg van akadályozva, hogy a laza csontszövet belehulljon a csontban kivágott üregbe. A hengeres felület mindegyik kerületi üregének széle éles vágóéit képez, amely önmenetvágást végez, amikor a rögzítőeszközt becsavarják a csontszövetbe. Ezen ismert rögzítőeszköz lényeges jellemzője, hogy a kerületi üregek teljes csontszövetgyűjtő térfogata úgy van megválasztva, hogy a vágóélek által kivájt összes csontszövetet befogadja.

Az US 5 129 901 számú szabadalmi leírás egy önmenetfüró, kanülös csípőcsavart ismertet az ortopéd csontsebészetben alkalmazott ideiglenes behorgonyzáshoz. A csavar arra szolgál, hogy minimálisra csökkentse a csontelhalást (nekrózis), továbbá hogy lehetővé tegye a csavar behelyezésekor és eltávolításakor keletkező kikapart csontszövet hatékony eltávolítását, ezáltal megkönnyítve a csavar behelyezését, majd az ezt követő eltávolítását. A csavarnak van egy központi furata, amely a csavar vágó végfelületébe nyílik, és egy fúróvezető csap befogadására szolgál. A csavar külső kerületi felülete egy viszonylag rövid csavarmenetes szakasszal rendelkezik, a csavar fúróvége közelében, továbbá van egy viszonylag hosszú, menet nélküli szárrésze, a hátsó végénél. Ezen szánész átmérője kisebb, mint a menetes szakasz átmérője. Az első pár, viszonylag rövid, kerületi és hosszanti elhelyezésű üreg vagy „barázda” a kerület mentén távközzel van kialakítva a menetes szakaszban, a vágóvég közelében. Ezek a barázdák önmenetvágó éleket alkotnak a menetek mentén, és a csavar elülső végfelületébe nyílnak. Amikor a csavart belefúiják a csontba, akkor a barázdák a kihulló csontforgácsokat visszafelé terelik egy, a kifúrt csontcsatoma belső fala és a csökkentett átmérőjű szárrész között kialakult gyűrű alakú térbe. Van egy pár ellentétes vágóbarázda is a csavarmenetes szakaszban, a fúróvégtől tengelyirányban hátrafelé, távközzel elhelyezve, és arra szolgál, hogy átvágja a csontot, amikor a csavart kicsavarják.

Hasonló barázdákat ismertetnek az US 4 537 185 számú és az US 5 129 901 számú szabadalmi leírásban, amit már az előzőekben említettünk. Az US 4 537 185 számú szabadalmi leírás szerinti önmenetmetsző, önfúró rögzítőcsavar el van látva külső csavarmenettel, amit barázdák, vagy hornyok kereszteznek. A hornyok önmenetvágó éleket alkotnak a rögzítőeszköz mentén, és fúrófogak vannak alkalmazva a rögzítőeszköz elülső, menet nélküli végszakaszában.

A WO 93/16663 számú nemzetközi közzétételi irat bevezető részében ismertetnek egy csípőprotézist az emberi combnyakba való állandó behorgonyzásához. A protézis tartalmaz egy lépcsős kialakítású rögzítőeszközt elülső, hengeres rögzítőelemmel és hátsó, dugószerű hengeres rögzítőeleinmei, amely mereven össze van erősítve vagy egyesítve az elülső rögzítőelemmel, valamint tartalmaz egy, a rögzítőeszköz hátsó vége által hordozott protézisfejet. Mindkét rögzítőelem csavarmenetes külső felülettel rendelkezik rövid, élezett vágóbemetszésekkel ellátva a behelyezési végüknél. Az elülső rögzítőelem önmenetmetsző és egy viszonylag szűk furatba hajtható be, amely furat egy előre meghatározott tengely mentén van kialakítva a combnyak szivacsos csontállományán át, míg a második rögzítőelem egy bővebb hengeres üregbe hajtható be önmenetvágó módon a combnyak szivacsos csontállományába, és ez a bővebb furat koaxiális a szűk furattal. A vágóbemetszések

HU 222 361 Β1 tengelyirányú mérete lényegesen kisebb, mint a csavarmenetes szakasz teljes tengelyirányú hossza. Speciálisan a második rögzítőelem vágóbemetszései egy viszonylag rövid elülső szakaszra korlátozódnak, amely enyhén befelé lejtős, azaz kúpos, hogy megkönnyítse a rögzítőeszköz behelyezését és központozását, amikor behelyezik és becsavarják a bővebb üregbe. így a második rögzítőelem csavaimenetes külső felületének nagyobb része nincs megszakítva, azaz nem tartalmaz bemetszéseket, és arra szolgál, hogy létrehozza a szándékolt mechanikus csavarkapcsolatot az előre kialakított üreg belső falával. Ellentétben az EP-A1-0 237 505 számú szabadalmi leírásban ismertetett rögzítőeszközzel, itt a második rögzítőelem vágóbemetszései egészen előrenyúlnak, és belenyílnak a rögzítőelem elülső végfelületébe. Ezzel az elrendezéssel a vágóbemetszések által kivágott vagy kikapart csontszövet előrefelé, azaz a behelyezés irányában távozik a bemetszésekből az üregbe.

Amint a WO 93/16663 nemzetközi közzétételi számú leírásnál tárgyaltuk, a rögzítőeszköz előnyösen a combnyak kemény, kortikális csontállományának belső oldalába kapcsolódik, hogy csökkenjen a rögzítőeszköz mechanikai kilazulásának kockázata. A mechanikai kapcsolat a második rögzítőelem és a kortikális csontállomány között azonban a csavarmenetes felületnek csak kisebb kerületi részére korlátozódik. A második rögzítőelem csavarmenetes felületének visszamaradt nagyobb része nem kapcsolódik a kortikális csontállományhoz, hanem csak a lényegesen puhább szivacsos csontállományhoz. Ennek eredményeként a második rögzítőelemnek csak kisebb része jut mechanikai kapcsolódásba a „kemény” csonttal, és vesz részt a fejtől a combnyakhoz való terhelésátvitelben.

A jelen találmány célja ezen probléma kiküszöbölése vagy legalábbis csökkentése. Ezért a találmány speciális feladata a WO 93/16663 számú nemzetközi közzétételi irat szerinti típusú rögzítőeszköz tökéletesítése, általánosabban a mechanikai kapcsolat fokozása a csont és a protézisrögzítő eszköz között, ezáltal létrehozva az erősebb állandó kihorgonyzást.

A találmány értelmében a feladatot úgy oldjuk meg, hogy létrehozunk egy rögzítőeszközt a csontszövetben kialakított üregbe való behelyezésre és tartós behorgonyzásra, amelynek van egy rögzítőeleme egy behelyezési végfelülettel, és egy csavarmenettel ellátott hengeres kerületi felülete, valamint számos, a kerületen távközökkel elrendezett vágóbemetszése, és ezek a menetes kerületi felület elülső, önmetsző végső szakaszát alkotják a behelyezést végfelület közelében, továbbá tengelyirányban belenyúlnak a behelyezés! végfelületbe. A találmány szerinti rögzítőeszköz jellemzője, hogy számos, a kerület mentén távközzel elrendezett csontszövetgyűjtő és csontszövetelosztó horony van kialakítva a menetes kerületi felület nem önmetsző kapcsolódó hátsó szakaszában, amely hornyok sugárirányban kifelé nyitottak, és legalább részben elnyúlnak a rögzítőelem hosszanti tengelyének irányában, továbbá hogy mindegyik horony az elülső végnél csatlakozik egy vágóbemetszéshez, abból a kivájt csontszövet összegyűjtésére és a horonyból való sugárirányú kivezetésére, valamint a kivájt csontszövet elosztására a kivágott üreg belső fala mentén, a rögzítőeszköz behelyezése során.

A találmány értelmében továbbá létrehozunk egy protézist, különösen csípőízület-protézist, amely az előzőekben ismertetett rögzítőeszközzel van ellátva.

Ugyancsak vonatkozik a találmány az említett rögzítőeszközzel egy protézis csontszövetbe való behorgonyzásához, különösen tartós behorgonyzásához.

A találmány szerinti eljárás a rögzítőeszköznek a csontszövetbe való behorgonyzásához a következő műveleti lépésekből áll:

- először üreget vágunk ki a csontszövetben;

- alkalmazunk egy önmenetmetszó rögzítőeszközt, amelynek vágóbemetszései vannak az üreg belső falában belső menet kialakítására a rögzítőeszköznek az üregbe való behelyezése során, továbbá menetes külső kerületi felülettel rendelkezik az üreg említett belső menetével való kapcsolódáshoz;

- ezután behelyezzük a rögzítőeszközt az említett üregbe, aminek során kialakítjuk az üreg említett belső menetét, és kapcsolódásba hozzuk a rögzítőeszköz menetes kerületi felületét az említett belső menettel;

-jellemző módon a rögzítőeszköznek az üregbe való behelyezése és az említett belső menet kialakítása során a vágóbemetszések által a belső menet létrehozásakor kivágott csontszövetet összegyűjtjük, és elosztjuk az üreg belső falának kerülete mentén.

Amikor a találmány szerinti rögzítóeszköz be van helyezve a csontban kivágott üregbe, akkor a rögzítőeszköz elülső, önmenetvágó szakasza belevág az üreg belső falába, és abban meneteket alakít ki az ezt követő menetes kapcsolódáshoz a rögzítőeszköz hátsó, nem menetvágó szakaszával. A rögzítőeszköznek az üregbe történő behelyezése során kivájt csontszövetanyag, amely kezdetben belehullik a menetvágó bemetszésekbe, ezektől hátrafelé fog mozogni, úgyhogy bejut a gyűjtőhornyokba. A csontszövetnek ezen hátramozgása abból adódik, hogy az üreg fala hátrafelé ható súrlódási erőt fejt ki a vágóbemetszésekben, valamint a gyűjtóhornyokban lévő csontszövetanyagra, továbbá abból, hogy a gyűjtőhomyokba való bejutáskor a csontszövet egy hátrafelé ható nyomásnak van kitéve, amit az utána következő csontszövetanyag fejt ki. így a vágóbemetszések kettős célt szolgálnak: egyrészt a hagyományos menetvágó funkciót, másrészt azt a funkciót, hogy az újabb, kivágott csontszövetanyagot hátrafelé kényszerítik a gyűjtőhomyokba.

Amikor a gyűjtőhomyok megteltek csontszövetanyaggal az előzőekben leírt módon, akkor a rögzítőeszköz további becsavarása az üregbe azt eredményezi, hogy a gyűjtőhomyokban lévő csontszövetanyag sugárirányban kilép a rögzítőeszközből, és nekinyomódik az üreg belső falának.

Mivel a vágóbemetszések előrefelé nyitottak, a kivájt csontszövetanyag egy része előrefelé fog mozogni, és belehullik az üregbe, azaz a rögzítőeszköz homlokfelülete elé. Amikor ez a homlokfelület közeledik az üreg

HU 222 361 Β1 alsó felületéhez a becsavarási művelet végén, akkor az üregben található csontszövetanyag az említett két felület között összenyomódik. A rögzítőeszköz végső megszorítása ezért egy erős, hátrafelé ható anyagösszenyomást eredményez a vágóbemetszésekben található anyagra, amely nyomás viszont továbbítódik visszaható nyomásként a gyűjtőhomyokban található csontszövetanyagra. Végeredményben egy végső, erőteljes sugárirányú kijuttatást érünk el a végső becsavarási művelet során, a gyűjtőhomyokban lévő csontszövetnél. Az a tény, hogy a vágóbemetszések előrefelé nyitottak, biztosítja a csontszövetanyag hatékony sugárirányú kiáramlását a becsavarási művelet végén, a gyűjtőhornyoktól az üreg belső fala felé.

Mivel a hornyok a nem önmetsző, menetes szakaszban vannak kialakítva, ezért a hornyok külső szélei nem működnek vágóélekként, és így nem lesz kivájt csontszövetanyag a hornyok mentén, ami előrefelé irányult sugárirányú nyomóerőt hozna létre a hornyokban, és ezzel ellene hatna a kívánt kibocsátási hatásnak.

A laza csontszövetanyag sugárirányú kiáramlása a rögzítőeszköztől, ami akkor jön létre, amikor a találmány szerinti rögzítőeszközt becsavarjuk az üregbe, a rögzítőeszköz forgásának következtében körkörösen szétoszlik az üreg belső fala mentén. Az ebből származó hatás megszünteti, vagy legalább lényegesen csökkenti a puha szivacsos csontállományba való behorgonyzás problémáját. A csontszövetanyag automatikus elosztása, ami végbemegy, a csontszövetanyag „autológ transzplantációja”ként említhető. Amikor a menetvágó bemetszések belevágnak a kortikális csontállományba, a jelen találmány a kemény kortikális csontszövet előnyös elmozdulását vagy „transzplantációját” eredményezi az üregnek attól a részétől, ahol a vágóbemetszések belevágnak a kortikális csontállományba az üreg azon részénél, amely csak puhább, szivacsos csontállományból áll. Mivel a szivacsos csont csaknem spongyaszerű struktúrával rendelkezik nagyszámú kis likaccsal, mivel továbbá némelyik ilyen likacs befelé nyitott az üregbe, ezért a gyűjtőhomyokból kibocsátott kemény csontszövetanyag hatékonyan kitölti ezeket a likacsokat, így egy lényegileg csőszerű kortikális csontréteget alkot a rögzítőeszköz körül. Ennek eredményeként megerősödik a mechanikus kapcsolódás a rögzítőeszköz meneteivel.

Észre kell azonban vermünk, hogy a kivájt csontanyag előzőekben említett autológ transzplantációja abban az esetben is előfordul, ha a rögzítőeszközt csak szivacsos csontállományba hajtjuk be. Ebben az esetben a kivájt szivacsos csontállomány a találmány értelmében kompakt rétegként oszlik el az üreg belső fala mentén, ezáltal jobb behorgonyzást tesz lehetővé, mint az érintetlen, spongyaszerű csontállomány.

A gyűjtő- és elosztóhomyok fő funkciója tehát a csontanyag elosztása vagy „transzplantálása” a rögzítőeszköz körül, ezáltal erősítve annak behorgonyzását.

A hornyok továbbá arra is szolgálnak, hogy megelőzzék a kortikális csontállomány elhalását (nekrózis), amit a rögzítés okozta károsodás vagy a tápanyagellátáshoz szolgáló csatornák eltömődése okoz az eltávolított csontvelőben és a belső csonthártyában (periosteum).

Annak köszönhetően, hogy (i) a kerület mentén távközökkel elrendezett gyűjtőhomyok alkalmazása, melyek legalább részben átnyúlnak tengelyirányban a rögzítőeszköz hátsó szakaszán, továbbá hogy (ii) ezek a hornyok csontszövetanyagot fognak tartalmazni, ami táptalajt nyújt a csontújraképződéshez, a gyűjtőhomyok a bennük újraképződött csonttal csatornákat fognak kialakítani a kortikális csontállomány tápanyag-ellátásához, ezzel megakadályozva a csontelhalást (nekrózis).

Továbbá a gyűjtőhomyok még másik célt is szolgálnak, ami önmagában ismert az előzőekben említett GB 1,281,470 számú szabadalmi leírásból, éspedig azt, hogy az új csontállomány-növekedés, ami a hornyokban megy végbe, hozzájárni a rögzítőeszköz mechanikai behorgonyzásának erősítéséhez.

Annak érdekében, hogy hatékony autológ transzplantációt éljünk el, a vágóbemetszések és a gyűjtőhornyok teljes térfogatát csökkenteni kell, éspedig kisebbre, mint a vágóbemetszésekben összegyűlt kivájt csontszövetanyag teljes térfogata. Ez közvetlen ellentmondásban van az előzőekben említett EP-A1-0 237 505 számú szabadalmi leírás szerinti rögzítőeszközzel, melynek sugárirányú nyílásai úgy vannak kialakítva, hogy képesek legyenek befogadni és tárolni a rögzítő behelyezése során keletkezett csontszövetanyag teljes térfogatát. A találmány szerinti rögzítőeszköznél a csontanyagtároló térfogat ilyen csökkentése a vágóbemetszések és/vagy a gyűjtőhomyok mélységi, szélességi és hosszúsági paramétereinek változtatásával érhető el.

Annak érdekében, hogy még hatásosabbá tegyük a csontszövetanyag visszafelé mozgását a hornyokban és azokon át, a horony előnyösen olyan keresztmetszetű lehet, ami kisebb, mint a vágóbemetszéseké, miáltal a laza csontszövetanyag számára„kéményhatást” keltünk. A vágóbemetszésekben lévő csontszövetanyagra kifejtett hátrafelé ható nyomás így átalakul egy nagyobb hátrafelé ható nyomásra a hornyokban lévő csontszövetanyagnál, főleg az utolsó becsavarási művelet során, amikor az üregben lévő csontszövetanyag visszapréselődik a vágóbemetszésekbe. A hornyoknak ez a csökkentett keresztmetszete azáltal érhető el, hogy a hornyoknak kisebb kerületi szélességet adunk, mint a vágóbemetszéseknek. Ez a megoldás előnyös azáltal, hogy „megtakarít” az üreg falával való mechanikus kapcsolódáshoz szükséges menetekből. Egy másik megoldás, amely a fenti „kéményhatást” eredményezi, hogy megnöveljük a vágóbemetszések sugárirányú mélységét. Az említett kétféle megoldást kombinálni is lehet.

A hornyok lehetnek teljesen tengelyirányúak a rögzítőeszköz hosszanti irányában. A hornyok azonban lehetnek ezen irányhoz képest lejtősek, úgyhogy a rögzítőeszköz forgása hozzájárul a csontszövetanyag hátrafelé mozgásához a hornyokon át és azokból kifelé.

Egy előnyös kiviteli alaknál az egyes bemetszések elülső végei a megfelelő vágóbemetszés becsavarási irányt tekintve hátsó részébe nyílnak, ezáltal megvalósítva a kivágott csontszövetanyag hatásos vezetését vagy továbbítását a vágóbemetszésekből a gyűjtőhomyokba.

Belátható, hogy nem valamennyi vágóbemetszésnek kell csatlakoznia a megfelelő gyűjtőhoronyhoz.

HU 222 361 Bl

A találmányt a továbbiakban annak példaképpeni kiviteli alakjai kapcsán ismertetjük részletesebben a csatolt rajzok segítségével, ahol:

- az 1. ábrán	perspektivikus elölnézetben látjuk a találmány szerinti rögzítőeszköz első kiviteli alakját, amely csípőízülethez való használatra szolgál;	5
- a 2. ábra	az 1. ábra szerinti rögzítőeszközt hosszmetszetben mutatja;
- 3. ábránkon	az 1. ábra szerinti rögzítőeszközt a vége felőli nézetben látjuk;	10
- a 4. ábra	nagyított léptékű kitört részletmetszet, amely bemutatja a vágóbemetszéseket, valamint a gyűjtő- és elosztóhomyok részleteit;	15
- az 5. ábrán	emberi combcsont - femur combnyakának - collum - kitört metszete látható, az abban kialakított üreggel, amely az 1. ábra szerinti rögzítőeszköz befogadására szolgál;	20
- a 6. ábra	az 5. ábrának megfelelő kitört részlet perspektivikus képe, ahol a velőűr metszetének alakja is látható;
- 7. ábránk	az 5. ábrának megfelelő metszeti kép, ahol az 1. ábra szerinti rögzítőeszköz be van helyezve a velőűrbe;	25
- a 8. ábrán	egy kitört részmetszet látható, amely vázlatosan mutatja a gyűjtőés elosztóhomyok funkcióját;	30
- a 9. ábra	az 5. ábrának megfelelő metszetet mutat a rögzítőeszköz második kiviteli alakjáról, amikor be van helyezve a velőűrbe; végül
-10. ábránkon	kitört oldalnézetben lehet látni a vá-	35
	góbemetszéseket és a gyűjtő-, valamint elosztóhomyokat a 9. ábrán bemutatott második kiviteli alaknál, szemléltetve ezen második kiviteli alak funkcióját.	40

Az 1. és 2. ábra a találmány szerinti rögzítőeszköz első kiviteli alakját mutatja be, amely csípőízület-protézisnek az emberi combcsont combnyakába történő állandó, azaz maradó kihorgonyzására szolgál. A rögzítőeszköz, amely általában olyan típusú, mint ami a 45 WO 93/16663 számú nemzetközi közzétételi iratban van ismertetve, tartalmaz egy hengeres első 1 rögzítőelemet és egy dugószerű, hengeres második 2 rögzítőelemet. A második 2 rögzítőelem el van látva körkörös 3 peremmel, amely behatárolja a behelyezési mélysé- 50 get azáltal, hogy felütközik az 5. ábrán látható 33 vágási felületen, amelynek mentén a combnyak fejét eltávolították. Az első 1 rögzítőelemnek van egy csavarmenetes külső felülete, amely el van látva számos, rövid éllel rendelkező 4 vágóbemetszéssel az 5 behelyezési végé- 55 nél annak érdekében, hogy önmagának vágjon menetet egy előfurt, viszonylag keskeny, az 5. ábrán látható 30 fürt lyukba (nyílásba).

A második 2 rögzítőelem külső felületén ugyancsak csavarmenettel ellátott 6 hengeres felület van, amely- 60 nek tengelyirányú hossza a 2. ábrán 7-tel jelölt, viszonylag rövid elülső, önmagának menetet vágó 7 végszakaszból, valamint egy viszonylag hosszú, nem menetvágó hátsó 8 kapcsolódó szakaszból tevődik össze. Nyolc darab, egyenlő távközökkel elhelyezkedő, kiélezett 9 vágóbemetszés található az elülső 7 végszakasz kerületében elosztva, melyek önmaguknak vágnak menetet egy előzetesen átvágott, az 5. ábrán 32 kivágott üregbe (velőűrbe), amely egytengelyű a keskeny 30 fürt lyukkal. A 9 vágóbemetszések tengelyirányban a második 2 rögzítőelem sugárirányú 10 végfelületébe nyílnak. Az elülső, önmenetvágó 7 végszakasz enyhén kúpos annak érdekében, hogy vezesse és központozza a rögzítőeszközt annak behelyezése során.

Amint a 3. és 4. ábrán részleteiben látható, nyolc darab 9 vágóbemetszést alkalmaztunk, melyeknek mindegyike 11 sugárirányú fallal, valamint erre merőleges 12 alsó fallal van meghatározva. A rögzítőeszköz becsavarásának irányát a 13 nyíllal érzékeltettük. Mindegyik szomszédos, például a 9a és 9b vágóbemetszés között 14 hézagfelület található, amely a forgásirányt tekintve hátsó 9a vágóbemetszéstől a 12 alsó fal homlokélénél, a forgásirányt tekintve elülső 9b vágóbemetszésig nyúlik, és annak 15 vágóélénél egybeesik all sugárirányú fal sugárirányban külső élével.

Amint az leginkább a 4. ábrán szemlélhető, mindegyik 14 hézagfelület a szöget zár be a 2 rögzítőelem hengeres felületéhez húzott 16 érintővel, miáltal biztosítja a kívánt önmetsző funkciót.

A kerület mentén elosztva nyolc darab, sugárirányban nyitott 17 gyűjtő- és elosztóhorony van kialakítva a hátsó, nem menetvágó 8 kapcsolódó szakaszban, és ezek párhuzamosan helyezkednek el a rögzítőeszköz hossztengelyével. A homlokvégnél mindegyik 17 gyűjtő- és elosztóhorony egy összekötött 9 vágóbemetszésbe nyílik. A 17 gyűjtő- és elosztóhomyok el vannak kerületirányban tolva a 9 vágóbemetszésekhez képest úgy, hogy mindegyik 17 gyűjtő- és elosztóhoronynak a 13 nyíllal jelzett becsavarási irányhoz képest hátsó hosszanti éle egybeesik a megfelelő 9 vágóbemetszés említett 15 vágóélével.

A bemutatott kiviteli alaknál mindegyik 17 gyűjtőés elosztóhorony lényegileg félhengeres 18 határolófallal rendelkezik, és úgy van méretezve a 9 vágóbemetszésekre vonatkoztatva, hogy az utóbbiak kerületirányban szélesebbek és sugárirányban mélyebbek, mint a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok. így a 9 vágóbemetszések nagyobb sugárirányú keresztmetszettel rendelkeznek, mint a 17 gyűjtő- és elosztó-gyűjtőhomyok. A 9 vágóbemetszések és a megfelelő 17 gyűjtő- és elosztóhomyok közötti átmenet előnyösen enyhén lekerekített.

A bemutatott kiviteli alaknál a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok lényegileg a nem menetvágó 8 kapcsolódó szakasz teljes hosszán helyezkednek el, azonban a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok rövidebbek is lehetnek a találmány oltalmi körén belül. Ezenkívül különféle hosszúságú 17 gyűjtő- és elosztóhomyok is alkalmazhatók, ahogyan a 9 vágóbemetszések lehetnek 17 gyűjtő- és elosztóhomyokkal vagy anélkül is alkalmazva.

A 17 gyűjtő- és elosztóhornyok funkcióját az 5-8. ábrákkal kapcsolatban világítjuk meg részleteseb5

HU 222 361 Bl ben. Amint az 5. és 6. ábrából világosan látható, a 30 fürt lyuk és a 32 kivágott üreg úgy van elhelyezve és irányítva, hogy amikor a rögzítőeszköz a 7. ábrán láthatóan be van szerelve, csavarmenetes kapcsolódás jön létre a kemény 34 kortikális csontállomány és a nem menetvágó hátsó 8 kapcsolódó szakasz között. A vágási 33 csontfelület metszete nem körkörös. Amint különösen a 6. ábrából látható az 5. ábrához kapcsolódóan, a 32 kivágott üreg belső falát a kemény 34 kortikális csontállomány két alsó oldalrésze alkotja, egy közbenső keskeny 36 „szalaggal”, amely puha, szivacsos csontállományból, valamint a 38 szivacsos csontállomány egészen puha felső részéből áll.

Amikor a második 2 rögzítőelem be van csavarva a 32 kivágott üregbe, akkor a 9 vágóbemetszések a 34 kortikális csontállomány, valamint a 36 kortikális csontállományszalag 38 szivacsos csontállományát vájják ki. A kivájt csontanyag ezután csaknem azonnal kitölti a meglehetősen kicsi 9 vágóbemetszéseket, és az ennek eredményeként létrejött tengelyirányú súrlódás következtében a 32 kivágott üreg belső falával szemben visszafelé nyomódik, és összegyűlik a megfelelő 17 gyűjtő- és elosztóhomyokban, amint ezt a 8. ábrán az üres nyilak vázlatosan szemléltetik. Ezen a 8. ábrán a kivájt csontanyagot „B” jelöli, és sötétebb színnel van érzékeltetve. A rögzítőeszköz tengelyirányú becsavarását a 44 nyíllal jeleztük.

Amint a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok feltöltődnek, a „B” anyag, mely ezt követően a 9 vágóbemetszés felől táplálódik be, tengelyirányban hátrafelé ható nyomást gyakorol a 17 gyűjtő- és elosztóhomyokban már benn lévő anyagra. Amikor a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok már teljesen fel vannak töltve a hátrafelé irányuló súrlódási erők és a hátrafelé ható nyomóerők kombinált hatására, a tovább folytatott becsavarás és az anyag elforgácsolása a csontanyag sugárirányú kiáramlását idézi elő a 17 gyűjtő- és elosztóhomyokból a 38 szivacsos csontállomány üregeibe, amit a 8. ábrán a 40 kiáramlási helyeket jelölő hivatkozási jellel érzékeltettünk. Részletesebben, a 6. ábrán látható 34 kortikális csontállomány anyaga el fog mozdulni a 36 és 38 szivacsos állományhoz (autológ transzplantáció), és ezáltal létrejön a rögzítőeszköz körül a kortikális csontállomány megnövelt eloszlása, ami megerősíti annak behorgonyzását.

Világosan látható, hogy a 9 vágóbemetszések és a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok teljes térfogatának kisebbnek, éspedig előnyösen sokkal kisebbnek kell lennie, mint a becsavarási művelet során kivájt csontanyag teljes mennyisége. Ennek azért kell így lennie, hogy biztosítsuk a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok gyors feltöltődését, és a lehető leghamarabb aktiváljuk az elosztási hatást.

Mivel a 9 vágóbemetszések tengelyirányban előrefelé nyitottak, ami nyilvánvaló a 8. ábra 46 nyitott részénél, a kivájt „B” csontanyag egy része tengelyirányban előrefelé bele fog jutni a 32 kivágott üregbe. A becsavarási művelet végén ez a csontanyag be fog nyomódni a 32 kivágott üreg 10 végfelülete és 50 alsó fala közé. A rögzítőeszköz végső megszorítása így ténylegesen összenyomja ezt a „begyűjtött” csontanyagot, ami ezáltal erősen hátranyomódik a 17 gyűjtő- és elosztóhornyokba, és elosztódik a 32 kivágott üreg belső fala mentén.

A 9. és 10. ábrán a találmány szerinti rögzítőeszköz második kiviteli alakja látható. Ez a második kiviteli alak nagyrészt megfelel az előzőekben ismertetett kiviteli alaknak, ezért itt nem adjuk meg az azonos, ekvivalens alkatrészek ismertetését. így a hasonló alkatelemeknek azonos a hivatkozási jele. A 9. ábra a rögzítőeszközt részben beszerelt helyzetben mutatja, a 10. ábra pedig egy kitört és nagyított részleten szemlélteti a működés módját.

A 9. és 10. ábra szerinti második kiviteli alak abban tér el az 1-8. ábrákon látottól, hogy a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok a rögzítőeszköz hosszanti tengelyéhez viszonyítva valamilyen szögben állnak, hogy a becsavarási művelet során a rögzítőeszköz forgása elősegítse a csontanyagnak a 17 gyűjtő- és elosztóhomyokban történő hátrafelé mozgását. Ezzel a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok behelyezési vége azok zárt hátsó végével szemben helyezkedik el, amint ezt a 13 nyíllal érzékeltetett becsavarási irány mutatja. Ezen túlmenően a második kiviteli alak bemutatja azt a tényt, hogy a 17 gyűjtő- és elosztóhomyok rövidebbek lehetnek itt, mint az első kiviteli alak esetében.

Claims (10)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Rögzítőeszköz (1, 2) a csontszövetben kivágott üregbe (32) való behelyezéshez és maradandó behorgonyzáshoz, amelynek van egy rögzítőeleme (2) egy behelyezési végfelülettel (10) és egy csavarmenettel ellátott hengeres felülete (6), valamint számos, a kerületen távközökkel elrendezett vágóbemetszése (9), amelyek a menetes hengeres felület (6) elülső, önmetsző végszakaszát (7) alkotják a behelyezési végfelület (10) közelében, továbbá tengelyirányban nyitottan belenyúlnak a behelyezési végfelületbe (10), van továbbá számos, a kerület mentén távközzel elrendezett gyűjtő- és elosztóhomya (17), amelyek sugárirányban kifelé nyitottak, és a rögzítőelem (2) hosszanti irányában legalább részben elnyúlnak, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhomyok (17) a menetes hengeres felület (6) nem önmetsző, hátsó kapcsolódó szakaszában (8) vannak kialakítva, és mindegyik gyűjtő- és elosztóhorony (17) elülső végénél csatlakozik egy vágóbemetszéshez (9) az abból a kivájt csontszövet (B) összegyűjtésére és a gyűjtő- és elosztóhoronyból (17) sugárirányban való sugárirányú kivezetésére a kivájt csontszövetnek (B) a rögzítőeszköz (1, 2) behelyezése során a kivágott üreg (32) belső fala mentén körben való elosztására.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a vágóbemetszések (9), valamint a gyűjtőés elosztóhomyok (17) teljes csontszövetgyűjtő térfogata kisebb, mint a rögzítőeszköz (1,2) behelyezése során kivájt csontszövet (B) teljes térfogata.
3. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a vágóbemetszések (9), vala6

   HU 222 361 Bl mint a gyűjtő- és elosztóhomyok (17) teljes szövetgyűjtő térfogata kisebb, mint a hornyokban (17) a rögzítőeszköz (1,2) behelyezése során összegyűjtött csontszövet (B) teljes térfogata.
4. 4. Az 1 -3. igénypontok bármelyike szerinti rögzítő- 5 eszköz, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhomyok (17) keresztmetszete kisebb, mint a vágóbemetszéseké (9).
5. 5. A 4. igénypont szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhomyok (17) kerületi 10 szélessége kisebb, mint a vágóbemetszéseké (9).
6. 6. A 4. vagy 5. igénypont szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhomyok (17) sugárirányú mélysége kisebb, mint a vágóbemetszéseké (9). 15
7. 7. Az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhornyok (17) csak a rögzítőelem (2) hosszanti irányában helyezkednek el.
8. 8. Az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhornyok (17) a rögzítőelem (2) hosszanti irányához képest a behajtás irányával ellentétesen hajolva a rögzítőeszköznek (1,2) az üregbe (32) való behelyezése során végzett forgó mozgása révén elősegítik a csontanyag (B) hátrafelé mozgását a gyűjtő- és elosztóhomyokon (17) belül.
9. 9. Az 1-8. igénypontok bármelyike szerinti rögzítőeszköz, azzal jellemezve, hogy a gyűjtő- és elosztóhornyok (17) a rögzítőelem (2) hosszanti irányában a nem önmetsző hengeres felület (6) nagyobb részén végignyúlnak.
10. 10. Protézis, különösen csípőízület-protézis, azzal jellemezve, hogy az 1-9. igénypontok bármelyike szerinti rögzítőeszközt tartalmaz.