HU217077B - Eljárás immunoszupresszáns hatású transz-ciklopentanil-purin-analógok és ezeket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására - Google Patents

Abstract

A találmány tárgya eljárás új (1) általánős képletű transz-ciklőpentanil- pűrin-analóg vegyületek, ahől az általánős képletben aciklőpentanilgyűrű 3-helyzetében található szűbsztitűens transz-kőnfigűrációjú a biciklűsős szűbsztitűenshez viszőnyítva, Y3, Y5, Y7,Y9 jelentése egymástól függetlenül nitrőgénatőm, Y8 jelentése =CH-csőpőrt, R jelentése hidrőgénatőm vagy (1–7 szénatőmszámú alkil)-karbőnil-csőpőrt, Q jelentése aminőcsőpőrt vagy hidrőgénatőm, Zjelentése hidrőgénatőm, halőgénatőm vagy aminőcsőpőrt, ésgyógyszerészetileg elfőgadható sóik előállítására. A találmányszerinti vegyületek imműnőszűpresszáns szerként alkalmazhatók ésgyógyszerészetben felhasználhatók. ŕ

Description

A találmány tárgya eljárás új 1 általános képletű transzciklopentanil-purin-analóg vegyületek - amelyek immunoszupresszáns szerként alkalmazhatók valamint ezeket hatóanyagként tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására.

Az immunitás az a folyamat, amelynek során a testen belül jelen levő idegen antigénanyag felismerése és eltávolítása történik. Jellemzően az antigénanyagok részecske formájúak (például sejtek, baktériumok stb.) vagy nagy fehéije- vagy poliszacharidmolekulák, amelyeket az immunrendszer mint „nem saját” anyagot ismer fel, azaz olyan anyagként, amely érezhetően eltér, vagy idegen az állatok saját alkotóelemeitől, illetve elemei számára. Potenciális antigénanyag számos típusú vegyület lehet, amelyek gyakran fehéije típusúak, és ezek leggyakrabban a sejtek külső felületén helyezkednek el. Például potenciális antigének találhatók a virágporszemcséken, a szövetbeültetéseken, az állati parazitákon, vírusokon és baktériumokon. Amikor az immunrendszer felismer egy antigénanyagot, amely „nem saját” típusú, természetes (nem specifikus) és/vagy adaptív immunválasz jön létre, amelyet specifikus immunsejtek, antitestek és kiegészítő rendszer tart fenn. Bizonyos körülmények között, beleértve egyes betegségállapotokat, valamely állat immunrendszere saját alkotóelemeit is „nem saját” anyagként ismerheti fel, és immunválaszt indíthat, a „saját” anyaggal szemben.

Az immunválaszt az immunrendszer természetes vagy adaptív mechanizmus segítségével fejtheti ki, amelyek mindegyike sejtmediált és testnedvi elemeket tartalmaz. Az immunrendszer természetes mechanizmusa alatt olyan mechanizmusokat értünk, amelyek lényegében a nem specifikus immunreakciók körébe tartoznak, és ezek során a komplement rendszer és a gerincvelősejtek önmagukban, mint például makrofágok, hízósejtek és polimorf magvú leukociták (PMN) hatnak bizonyos baktériumokkal, vírusokkal, szövetkárosodásokkal és egyéb antigénekkel szemben. Ezek a természetes mechanizmusok azt a szisztémát jelentik, amelyet általában természetes immunitásnak nevezünk. Az adaptívimmunválasz-mechanizmusnak olyan mechanizmusokat nevezünk, amelyeket a limfociták közvetítenek (T- és B-sejtek), továbbá az antitestek fejtenek ki, amelyek szelektív módon több ezer különféle „nem saját” anyagra képesek választ adni. Ez az adaptív mechanizmus képezi az úgynevezett adaptív immunitást, és specifikus memóriát jelent, továbbá tartósan változó válaszfiiggvényt is jelent, amely segítségével az állatok saját környezetükhöz alkalmazkodnak. Az adaptív immunitást a limfociták és az antitestek önmagukban, vagy általánosabban a limfociták és az antitestek kölcsönhatása eredményezi a komplement rendszerrel és a csontvelősejtekkel, amelyek a természetesimmunitásmechanizmus részét képezik. Az adaptív immunválasz testnedvi elemét az antitestek képezik, a T-sejtek pedig az adaptív immunválasz sejtmediált elemét jelentik.

Az immunválasz természetes mechanizmusa magában foglalja a falósejtműködést (fagocitózis), amelynek során a makrofágok és a PMN működik, és az idegen anyagot vagy antigént elnyeli, illetve megsemmisíti.

Ezen túlmenően a makrofágok bizonyos idegen sejteket elpusztíthatnak citotoxikus hatásuk révén is. A komplement rendszer, amely ugyancsak a természetes immunitás részét képezi, különféle peptidekből és enzimekből áll, amelyek az idegen anyaghoz kapcsolódhatnak vagy antigénhez kötődhetnek, és így elősegíthetik a makrofágok és a PMN által végrehajtott fagocitózist, vagy képesek a sejt bontására vagy gyulladásos hatások létrehozására.

Az immunválasz adaptív mechanizmusa magában foglalja a B-limfociták (vagy B-sejtek) által kiválasztott antitestspecifikus antigének elleni hatást, továbbá különféle T-limfociták (vagy T-sejtek) hatását specifikus antigénre, B-sejtekre, egyéb T-sejtekre és makrofágokra.

Az adaptív immunitás testnedvi részéért felelős antitestek szérumglobulinok, amelyeket a B-sejtek választanak ki, és széles körű specifitással rendelkeznek különféle antigénekkel szemben. A különféle specifikus antigének felismerése céljából antitestek választódnak ki, és különféle védelmi választ eredményeznek. Az antitestek képesek a bakteriális toxinokhoz kötődni és ezeket semlegesíteni, továbbá képesek a vírusok felületéhez, a baktériumok felületéhez vagy más, „nem saját” típusú felismert sejtek felületéhez kötődni, és így elősegíteni a PMN és a makrofágok által végzett fagocitózist. Ezen túlmenően az antitestek aktiválhatják a komplement rendszert, ami ezután tovább növeli az immunválaszt az adott specifikus antigénnel szemben.

A limfociták kisméretű sejtek, amelyek a vérben találhatók és a vérből a szöveteken keresztül cirkulálnak, illetve a nyirokrendszer segítségével visszakerülnek a vérbe. A limfociták két alosztályt tartalmaznak, amelyeket B-sejteknek és T-sejteknek nevezünk. A B-sejtek és a T-sejtek egyaránt ugyanabból a limfoid törzssejtből származtathatók le, azzal az eltéréssel, hogy a B-sejtek a csontvelőben képződnek, és a T-sejtek a csecsemőmirigyben képződnek. A limfociták bizonyos meghatározott receptorokkal rendelkeznek, ami lehetővé teszi valamennyi sejt számára azt, hogy választ adjon egy specifikus antigénre. Ez biztosítja az adaptív immunválasz specifikusságát. A limfociták viszonylag hosszú élettartamúak és képesek klónszaporodásra is, ha a megfelelő jelet megkapják. Ez a jellemző szolgáltatja az adaptív immunválasz memóriajellemzőjét.

A B-sejtek azok a limfociták, amelyek az adaptív immunitás testnedvi részéért felelősek. Amennyiben valamely B-sejt felismer egy specifikus idegen antigént, ez kiválaszt egy specifikus antitestet, amely ehhez az adott antigénhez kötődik. Az antitest semlegesíti az antigént toxinok esetében, vagy elősegíti a fagocitózist egyéb antigének esetében. Az antitestek ugyancsak részt vesznek a komplement rendszer aktiválásában, ami tovább kiterjeszti az immunválaszt a támadó antigénnel szemben.

A T-sejtek azok a limfociták, amelyek az adaptív immunitás sejtmediált részéért felelősek. Három fő típusú T-sejt ismeretes, ezek a citotoxikus T-sejtek, a segítő T-sejtek és a szupresszor T-sejtek. A citotoxikus T-sejtek felismerik és megsemmisítik azokat a sejteket, amelyek egy specifikus vírusantigénnel fertőzöttek.

HU 217 077 Β

A segítő T-sejtek különféle szabályzófunkciókat látnak el. A segítő T-sejtek egy specifikus antigénazonosítás után elősegíthetik vagy javíthatják az antitestválaszt az antigénre, amelyet a megfelelő B-sejt fejt ki, és elősegíthetik vagy javíthatják az antigén fagocitózisát, amelyet a makrofágok fejtenek ki. A szupresszor T-sejtek egy adott antigén ellen kifejtett immunválasz csökkentésére alkalmasak.

A sejtmediált immunválaszt a T-sejtek szabályozzák és kísérik figyelemmel különféle szabályozó messenger vegyület segítségével, amely vegyületeket a csontvelősejtek és a limfocitasejtek választják ki. Az ilyen szabályozó messenger vegyületek kiválasztása révén a T-sejtek szabályozni képesek más immunsejtek, mint például a B-sejtek, a makrofágok, a PMN és más T-sejtek szaporodását és aktiválását. Például amikor egy makrofág vagy más, antigént termelő sejt idegen antigénhez kötődik, ez képes interleukin-1- (IL—1) kiválasztásra, amely utóbbi aktiválja a segítő T-sejteket. Ezután a Tsejtek kiválasztanak bizonyos limfokin anyagokat, amelyek lehetnek például az interleukin-2 (IL—2) és a γ-ϊηterferon, amelyek mindegyike számos szabályozófunkciót fejt ki a sejtmediált immunválaszra. A limfokin vegyületek széles körű molekulacsaládot jelentenek, amelyet a T-sejtek (és esetenként a B-sejtek) választanak ki és lehetnek például

IL-2, amely a T-sejtek klónszaporodását segíti elő;

MAF vagy makrofágaktiváló faktor, amely megnöveli a makrofágok számos funkcióját, mint például a fagocitózist, az intracelluláris pusztítást és különféle citotoxikus faktorok szekrécióját;

NAF vagy neutrofil aktiválófaktor, amely a PMN számos funkcióját megnöveli, mint például a fagocitózist, az oxigéngyök-termelést, a bakteriális pusztítást, a megnövelt kemotaxist és a megnövelt citokintermelést;

MIF vagy makrofág migrációs faktor, amely a makrofágok mozgásának megakadályozásával ezeket a T-sejt környezetében koncentrálja; γ-interferon, amelyet az aktivált T-sejt termel, és amely képes számos sejtre széles körű hatás kifejtésére, mint például vírusreplikáció inhibiálása, II hisztokompatibilis molekulák osztálya expresszálásának indukálása, és ezáltal ezen sejtek számára biztosítja, hogy antigénkötődésben és -képzésben aktívvá váljanak, makrofágok aktiválása, sejtnövekedés inhibiálása, számos csontvelősejtvonal elkülönülésének indukálása.

A sejtmediált adaptív immunitás részeként javított immunválaszt szolgáltatnak aktivált makrofágok és PMN-molekulák, azzal jellemezhetők, hogy reaktív oxigéntartalmú közbenső termékek megnövelt koncentrációját termelik. A reaktív oxigéntartalmú közbenső termékek megnövelt termelését a légzőrendszeri robbanás (gyújtás) néven ismeijük. Bizonyos limfokin vegyületek, mint például a γ-interferon, kioldják ezt a légzési robbanást a reaktív oxigéntartalmú közbenső termékek képzésére a makrofágokban és a PMN-anyagokban. Ezek révén a limfokin vegyületek, mint például a γ-interferon, amelyeket a T-sejtek választanak ki, ezen makrofágok és

PMN-anyagok aktiválását eredményezik, amely megnövelt sejtmediált immunválaszt hoz magával.

Az immunválasz azonnali vagy késleltetett választípust eredményezhet. A késleltetett hiperérzékenység egy gyulladásos reakció, amely az immunreaktív betegekben 24-48 órán belül jelentkezik azután, hogy az antigén általi irritálás bekövetkezett, és elsődlegesen sejtmediált immunválasz eredménye. Ezzel szemben az azonnali típusú hiperérzékenység, amelyet például az anafilaxiás vagy Arthus-reakciókban észlelhetünk, egy olyan gyulladásos válasz, amely az immunreaktív betegekben az antigén által kifejtett irritálás idejéhez képest perceken vagy néhány órán belül megtörténik és ez elsődlegesen a testnedvi vagy antitestmediált immunválasz eredménye.

Az immunrendszer azon képessége, és különösen a sejtmediált immunrendszer képessége, hogy megkülönbözteti a „saját” és a „nem saját” antigéneket, életfontosságú az immunrendszer működése szempontjából, amely rendszer úgy kell működjön, hogy specifikus védelmet nyújtson a támadó mikroorganizmusokkal szemben. A „nem saját” antigének azok az antigének vagy vegyületek a testben, amelyek érzékelhetően eltérnek vagy idegenek az állatok saját testbeni alkotóelemeitől. A „saját” antigének azok az antigének, amelyek nem térnek el érezhetően az állatok saját alkotóelemeitől. Ugyan az immunválasz a fő védelem idegen anyagokkal szemben a testben, amely anyagok betegséget okozhatnak, ez nem tudja megkülönböztetni a segítő és a káros idegen anyagokat, és mindkettőt lebontja.

Vannak bizonyos esetek, mint például az allogén beültetés vagy a „beültetett szövet és befogadó” betegség, amelyek esetében különösen hasznos az immunválasz csökkentése abból a célból, hogy a segítő idegen szövet vagy szerv kilökődését megakadályozzuk. Az allogén szövetek vagy szervek olyan szövetek és szervek, amelyek genetikusán eltérő egyedből származnak ugyanazon faj köréből. A „beültetés és befogadó” betegség akkor lép fel, amikor a beültetett szövet például egy csontvelő-beültetésben allogén T-sejteket tartalmaz a donorból származóan, amely immunválaszt eredményez a befogadó saját szöveteiben. Ugyan a testnedvi és a sejtmediált immunválaszok egyaránt szerepet játszanak az allogén szövetek és szervek kivetésében, az elsődleges mechanizmus, amely ebben szerepet játszik, a sejtmediált immunválasz. Az immunválasz szupresszálása különösen a sejtmediált immunválasz csökkentése, ennélfogva alkalmas lehet arra, hogy megakadályozzuk az allogén beültetett szövetek és szervek kivetését. Például a ciklosporin A vegyületet jelenleg immunoszupresszív anyagként alkalmazzák olyan betegek kezelésében, amelyek allogén beültetéseket kaptak, és „beültetés és befogadó” betegségben szenvednek.

Vannak esetek, amikor az egyes személy válasza nagyobb kárt okoz vagy kellemetlenséget eredményez, mint maguk a támadó mikrobák vagy idegen anyagok, mint például az allergiás reakciók esete. Ilyen esetekben az immunválasz szupresszálása ugyancsak kívánatos lehet.

HU 217 077 Β

Egyes esetekben az immunmechanizmus érzékennyé válhat az adott egyed saját testének valamely részével szemben, és ez interferenciát vagy akár ezen rész pusztulását is eredményezheti. Ebben az esetben a „saját” és „nem saját” közötti megkülönböztetés meghibásodik, és a test saját magát kezdi elpusztítani. Ez úgynevezett autoimmun betegségben, mint például reumás ízületi gyulladásban, inzulinfüggő diabetes mellitusban (amely a B-sejtek autoimmun lebomlását foglalja magában a Langerhans-testekben, amelyek az inzulinszekrécióért felelősek), bizonyos vérszegénységekben, reumás lázban, pajzsmirigygyulladásban, fekélyes vastagbélgyulladásban, velőgyulladásban, glomerulonefritisben, allergiás agyvelőgyulladásban, folytonos ideg- és máj lebomlásban, amely esetenként vírusos hepatitis következménye, multiplex szklerózisban és szervezeti lupus eritémában jelentkezik. Bizonyos típusú autoimmunitás jelentkezik például trauma eredményeként olyan területen, amely általában nem érintkezik limfocitákkal, és például lehet idegszövet vagy a szemlencsék. Amennyiben ezeken a területeken található szövetek limfocitákkal érintkezésbe kerülnek, ezek felületi fehérjéi antigénként hathatnak, és beindíthatják antitestek képzését és sejtimmunválaszok kialakulását, amelyek azután ezeknek a szöveteknek a lebontását elkezdik. Más autoimmun betegségek úgy alakulhatnak ki, hogy a beteg olyan antigének hatásának van kitéve, amelyek hasonlóak a saját antigénjeihez, és ezekkel keresztreakcióba lépnek, és így a beteg saját szöveteire hatnak. A reumás láz az ilyen típusú betegség egyik példája, amelynek során a sztreptokokkuszbaktérium antigénje, ami a reumás lázat okozza, keresztreakcióba képes lépni a humán szív egyes részeivel. Az antitestek nem tudnak különbséget tenni a baktériumantigének és a szívizomantigének között, és így bármelyik fenti két antigénhez tartozó sejtek lebomlása megkezdődik. Az ilyen autoimmun betegségek esetében az immunrendszer szupressziója alkalmas lehet arra, hogy a betegség hatását minimálisra csökkentsük vagy megszüntessük. Bizonyos ilyen autoimmun betegségek, mint például az inzulinfüggő diabetes mellitus, a multiplex szklerózis és a reumás ízületi gyulladás azzal jellemezhetők, hogy sejtmediált autoimmun válasz következtében jönnek létre, és valószínűleg a T-sejtek hatásának eredményei [lásd Sihna és munkatársai Science 248, 1380 (1990)]. Más ilyen autoimmun betegségek, mint például a velőgyulladás és a szervezeti lupus eritéma azzal jellemezhetők, hogy a testnedvi autoimmun válasz eredményei (lásd ugyanott).

Az autoimmun betegségben szenvedő betegek kezelésére alkalmas lehet az immunválasz szupressziója. Részletesebben, a sejtmediált immunválasz szupressziója alkalmas autoimmun betegségben szenvedő beteg kezelésére, ahol az autoimmun betegség a T-sejtek hatására jön létre, mint például az inzulinfüggő diabetes mellitus, a multiplex szklerózis és a reumás ízületi gyulladás. A testnedvi immunválasz szupressziója olyan betegek kezelésében alkalmazható, amelyek T-sejt-fuggetlen autoimmun betegségben szenvednek, amely lehet például a velőgyulladás és a szervezeti lupus eritéma.

A találmány tárgya eljárás az 1 általános képletű új vegyületek és gyógyszerészetileg elfogadható sóik előállítására, ahol az általános képletben a ciklopentanilgyűrű 3-helyzetében található szubsztituens a biciklusos szubsztituenshez viszonyítva transzkonfigurációjú,

Y₃, Y₅, Y₇ és Y₉ jelentése nitrogénatom,

Y₈ jelentése =CH-csoport

R jelentése hidrogénatom vagy (1-7 szénatomszámú alkil)-karbonil-csoport,

Q jelentése aminocsoport vagy hidrogénatom, és Z jelentése hidrogénatom, halogénatom vagy aminocsoport, oly módon, hogy egy 3 általános képletű ciklopentánszármazékot, melynél L jelentése lehasítható csoport, egy 14 általános képletű aurái- vagy adeninszármazékkal reagáltatunk - Y₃, Y₅, Y₇, Y₈, Y₉, Z és Q jelentése a tárgyi kör szerinti -, és a kapott 4 általános képletű vegyületeket, melyek az 1 képletű vegyületek szűkebb körét képezik, kívánt esetben hidrolizáljuk, és az olyan 1 általános képletű vegyületek előállítására, melyeknél R jelentése (1-7 szénatomszámú alkil)-karbonil-csoport, a kapott la általános képletű vegyületet acilezzük.

A találmány szerinti eljárással előállítható vegyületek alkalmasak immunoszupresszió kifejtésére, részletesebben adaptív immunitás szupresszálására ilyen kezelést igénylő betegben. A kezelés során a betegnek az 1 általános képletű vegyület immunoszupresszív hatásos mennyiségét adagoljuk.

A találmány tárgya továbbá eljárás gyógyszerkészítmény előállítására, mely az 1 általános képletű hatóanyagot és valamely egy vagy több, gyógyszerészetileg elfogadható hordozó- vagy hígítóanyagot tartalmaz.

A „halogénatom” elnevezés alatt a leírásban egy vegyértékű jódatomot, brómatomot, klóratomot vagy fluoratomot értünk. A „nitrogénatom” elnevezés alatt három vegyértékű nitrogénatomot értünk és a „CH-csoport” elnevezés alatt metilidincsoportot értünk.

Az (1-7 szénatomszámú alkil)-karbonil-csoport (alkil-acil-csoport) elnevezés alatt a leírásban valamely acilcsoportot értünk, amely 1-7 szénatomszámú alkilcsoportot tartalmaz. Az acilcsoport elnevezés alatt karbonsavból származó csoportot értünk, amelyet úgy képezünk, hogy a karbonsavcsoportból a karboxilcsoport hidroxilcsoportját eltávolítjuk, és így [-C(O)-] karbonilcsoportot tartalmazó csoportot nyerünk. Az 1-7 szénatomszámú alkilcsoport elnevezés alatt szénhidrogéncsoportot értünk, amely 1 -7 szénatomszámú alkánból származtatható le, amely alkán lehet egyenes vagy elágazó szénláncú. Az 1-7 szénatomszámú alkilcsoportot tartalmazó acilcsoport az (1-7 szénatomszámú alkil)-karbonil-csoport. Ilyen csoportok lehetnek például a [CH₃-C(O)-], a [CH₃CH₂-C(O)-], a [CH₃CH₂CH₂-C(O)-], a [CH₃)₂CH-C(O)~], a [CH₃(CH₂)₃-C(O)-], a [CH₃(CH₂)₅-C(O)-], a [CH₃(CH₂)₆-C(O)-] és hasonló csoportok.

A „gyógyszerészetileg elfogadható só” elnevezés alatt az 1 általános képletű vegyületek savaddíciós sóit értjük, amelyekben a vegyület toxicitása nem megnövelt a nem só formához képest. Ilyen gyógyszerészeti4

HU 217 077 Β lég elfogadható sók például azok, amelyeket úgy képezünk, hogy az 1 általános képletű vegyületeket a megfelelő savakkal reagáltatjuk. Ilyen sók lehetnek például a hidrobromidsó, a hidrokloridsó, a kénsavas só, a foszforsavas só, a salétromsavas só, a hangyasavas só, az ecetsavas só, a propionsavas só, a bórkősavas só, a glikolsavas só, a tejsavas só, az almasavas só, a borostyánkősavas só, a citromsavas só, az aszkorbinsavas só, az α-keto-glutársavas só, a glutaminsavas só, az aszparaginsavas só, a maleinsavas só, a hidroxi-maleinsavas só, a piruvinsavas só, a fenil-ecetsavas só, a benzoesavas só, a p-amino-benzoesavas só, az antranilsavas só, a p-hidroxi-benzoesavas só, a szalicilsavas só, a p-amino-szalicilsavas só, a metánszulfonsavas só, az etánszulfonsavas só, a hidroxi-etánszulfonsavas só, az etilénszulfonsavas só, a halogén-benzolszulfonsavas só, a toluolszulfonsavas só és a szulfanilsavas só. Az előnyös találmány szerinti, gyógyszerészetileg elfogadható sóforma az 1 általános képletű vegyület sósavas sója.

A leírásba beleértendő, hogy a találmány szerinti 1 általános képletű vegyületek szubsztituensei a ciklopentanilgyűrűn a biciklusos szubsztituenshez képest transz-konfigurációjúak.

A 209 304 számú magyar szabadalmi leírás hasonló kémiai szerkezetű adenozinanalógokat ismertet, azonban ezeknél a vegyületeknél a heterociklusos gyűrűhöz képest a hidroxilcsoport nem transz-, hanem mindig cisz-konfigurációjú.

Az EP 369409 számú európai bejelentés 4-foszfonil-metil-ciklopentán-származékokra vonatkozik, amelyek azonban legfeljebb 3 nitrogénatommal rendelkező heterociklusos szubsztituenst tartalmaznak.

A 208 832 számú magyar szabadalmi leírás immunszupressziós hatással is rendelkező purin-foszforsavszármazékokat ír le, ezek a vegyületek azonban - szemben a jelen bejelentés szerinti vegyületekkel - nem tartalmaznak ciklopentilcsoportot.

Az 1 általános képletű vegyületek találmány szerinti és a kiindulási vegyület előállítási eljárását mutatjuk be az A reakcióvázlatban, ahol L jelentése hasadócsoport, R’ jelentése (1-7 szénatomszámú alkilj-karbonilcsoport.

Az A reakcióvázlat a reakciólépésében a cisz-3acetoxi-ciklopentán-l-ol vegyület 1-hidroxilcsoportját megfelelő L hasadócsoporttal származékká alakítjuk. Az alkalmazott hasadócsoport bármely csoport lehet, amely a szakirodalomban ismert. Ilyen hasadócsoport, amely a reakcióban alkalmazható, például a brozilcsoport, a tozilcsoport és a mezilcsoport. Előnyösen alkalmazható hasadócsoport a mezilcsoport.

A b reakciólépésben az a reakciólépésben kapott ciklopentánszármazék hasadócsoportját helyettesítjük a kívánt nukleozidbázissal, és így a transz-karbonsavnukleozid-analógot állítjuk elő. A b reakciólépésben alkalmazott előnyös bázis az adenin. Amennyiben 3-acetoxi-analóg előállítása kívánatos, a b reakciólépésben kapott terméket izolálhatjuk vagy megfelelő sóvá alakíthatjuk át a szakirodalomban jól ismert eljárások segítségével.

A c reakciólépésben az acetoxicsoportot hidrolizálhatjuk alkalmas bázissal, mint például kálium-karbonáttal, és így alkoholt állíthatunk elő a szakirodalomban jól ismert eljárások segítségével. Amennyiben 3hidroxi-analóg előállítása előnyös, a reakció termékét izolálhatjuk vagy megfelelő sóvá alakíthatjuk át a szakirodalomban ismert eljárások segítségével.

A d reakciólépésben a 3-hidroxilcsoportot alakítjuk át alkil-acil-csoporttá (R’) a szakirodalomban ismert eljárásokkal, és így a megfelelő analógokat nyerhetjük.

A találmány szerinti jellemző eljárást, amely az A reakcióvázlatnak megfelelő, az alábbi példákon részletesen bemutatjuk. A példák nem korlátozzák a találmány tárgykörét. A példákban az alábbi jelzéseket alkalmazzuk: „g” gramm; „mmol” millimol; „ml” milliliter; „DMF” dimetil-formamid; „°C” Celsius-fok; „mg” milligramm; „n” normalitás; „pH” a hidroxóniumionkoncentráció negatív logaritmusa.

1. példa (lR,3R)-transz-l-(9-Adenil)-ciklopentán-3-olhidroklorid

a) reakciólépés: (lS,3R)-cisz-l-metánszulfoniloxi3 -acetoxi-ciklopentán

1,44 g (10,0 mmol) (lS,3R)-cisz-3-acetoxi-ciklopentán-l-ol és 1,29 g (11,0 mmol) metánszulfonil-klorid 20 ml diklór-metánban készült kevert oldatához 0 °C hőmérsékleten 1,21 g (12,0 mmol) trietil-amint csepegtetünk. Ezután a jeges fürdőt eltávolítjuk, majd az elegyet 20 percen át szobahőmérsékleten keveijük. Ezt követően a reakcióelegyet 30 ml vízzel, majd 30 ml telített sóoldattal extraháljuk. A szerves oldatot nátrium-szulfáton megszárítjuk, majd az oldószert elpárologtatjuk, és így sárga olajos maradékot kapunk, 2,1 g termék (94% termelés). A terméket a következő reakciólépésben további tisztítás nélkül alkalmazzuk.

Ή-NMR-spektrum: (CDC1₃, TMS), 5,09 (m, 2H), 2,98 (s,3H), 2,4, 1,9 (m, 9H).

b) reakciólépés: (lR,3R)-transz-l-(9-adenil)-3acetoxi-ciklopentán

4,1 g (30,0 mmol) adenin 50 ml dimetil-formamidban készült kevert szuszpenziójához 60%-os 1,0 g (30,0 mmol) nátrium-hidridet adagolunk. A reakcióelegyet 2 órán át 55 °C hőmérsékletre melegítjük. Ezután az elegyhez 2,0 g (9,1 mmol) (lS,3R)-cisz-lmetánszulfonil-oxi-3-acetoxi-ciklopentán 20 ml dimetil-formamidban készült oldatát adagoljuk, majd a reakcióelegyet 24-48 órán át 55 °C hőmérsékleten keverjük. Ezután az oldatot leszűijük, majd a dimetil-formamidot elpárologtatjuk. A maradékot 100 ml diklórmetánnal elegyítjük. Ezután a diklór-metános oldatot 2 χ 200 ml vízzel, majd 20 ml telített sóoldattal extraháljuk. A szerves oldatot nátrium-szulfáton megszárítjuk, majd az oldószert elpárologtatjuk. A maradékot diklór-metánnal elegyítjük, majd 40 g szilikagél oszlopra visszük. Az elúciót 9:1 diklór-metán/etanol eluens alkalmazásával végezzük. A terméket tartalmazó frakciókat egyesítjük és szárazra pároljuk. 1,32 g terméket kapunk (56% termelés).

HU 217 077 Β

UV-spektrum (MEOH; 261,5 nm); [a₃₆₅=-29,40 (c

1,7 mg/ml, MeOH);

Ή-NMR-spektrum (CDC1₃, TMS) = 8,35 (s, 1H), 7,82 (s, 1H), 5,41 (m, 1H), 5,09 (m, 1H), 2,55-1,8 (m, 9H).

c) reakciólépés: (lR,3R)-transz-l-(9-adenil)-3hidroxi-ciklopentán-hidroklorid ml metanol és 5 ml víz elegyéhez hozzáadagolunk 600 mg (2,26 mmol) (lR,3R)-transz-l-(9-adenil)3-acetoxi-ciklopentánt és 500 mg (3,6 mmol) káliumkarbonátot. Az elegyet 20 percen át szobahőmérsékleten keverjük, majd a szilárd kálium-karbonátot leszűrjük és a szűrletet szárazra pároljuk. A maradékot 10% metanoltartalmú etanolban oldjuk, majd az oldatot hagyjuk 30 percen át szobahőmérsékleten állni, és ezután a közben kiváló csapadékot leszűijük. A szűrlet pH-értékét 6n sósav segítségével 3 értékre állítjuk be, majd az elegyet szárazra pároljuk. A maradékot vízben újra oldjuk, majd liofilizáljuk, és így fehér, porszerű terméket kapunk. 540 mg, 93% termelés.

UV-spektrum (MeOH; 261 nm); [a]₃₆₅ =-40,0° (c 0,6 mg/ml, MeOH);

Ή-NMR-spektrum (DMSO-d₆, TMS) 8,20 (s, 1H), 8,17 (s, 1H), 5,11 (m, 1H), 4,44 (m, 1H), 2,4-2,1 (m, 4H), 2,0 (m, 1H), 1,7 (m, 1H).

Amennyiben az 1 általános képletű vegyület (IS, 3S)-enantiomerjének előállítása szükséges, általános hasonló eljárás szerint járunk el, mint a fentiekben a megfelelő kiindulási anyagok alkalmazásával.

2. példa (IS, 3S)-transz-l-(9-Adenil)-ciklopentán-3-olhidroklorid

a) reakciólépés: (lR,3S)-cisz-l-metánszulfoniloxi-3-acetoxi-ciklopentán

1,44 g (10 mml) (lR,3S)-cisz-3-acetoxi-ciklopentán-l-ol és 1,29 g (11,0 mmol) metánszulfonil-klorid 20 ml diklór-metánban készült, kevert oldatához 0 °C hőmérsékleten 1,21 g (12,0 mmol) trietil-amint csepegtetünk. Ezután a jeges fürdőt eltávolítjuk, majd az elegyet 20 percen át szobahőmérsékleten keverjük. Ezután a szerves oldatot 30 ml vízzel, majd 30 ml telített sóoldattal extraháljuk. A szerves oldatot nátrium-szulfáton megszárítjuk, majd bepároljuk. 2,1 g sárga olajos terméket kapunk (94% termelés). A terméket a következő reakciólépésben tisztítás nélkül alkalmazzuk.

Ή-NMR (CDClj, TMS); 5,09 (m, 1H), 2,98 (s, 3H), 2,41, 1,9 (m, 9H).

b) reakciólépés: (lS,3S)-transz-l-(9-adenil)-3acetoxi-ciklopentán

4,1 g (30,0 mmol) adenin 50 ml dimetil-formamidban készült, kevert szuszpenziójához 60%-os 1,0 g (30,0 mmol) nátrium-hidridet adagolunk. A reakcióelegyet 2 órán át 55 °C hőmérsékletre melegítjük, majd az oldathoz 2,0 g (9,1 mmol) (lR,3S)-cisz-l-metánszulfonil-oxi-3-acetoxi-ciklopentán 20 ml dimetilformamidban készült oldatát adagoljuk. Ezután a reakcióelegyet 24-48 órán át 55 °C hőmérsékleten keverjük. Ezután az oldatot leszűijük, majd a dimetil-formamidot elpárologtatjuk. A maradékot 100 ml diklórmetánban oldjuk, majd az oldatot 2 χ 200 ml vízzel és ezt követően 20 ml telített sóoldattal extraháljuk. A szerves oldatot nátrium-szulfáton megszárítjuk, majd szárazra pároljuk. A maradékot diklór-metánban oldjuk, majd 40 g szilikagél oszlopra visszük. Az elúciót 9:1 diklór-metán/etanol eluens alkalmazásával végezzük. A kívánt terméket tartalmazó frakciókat egyesítjük, majd szárazra pároljuk. 1,2 g terméket nyerünk (46% termelés).

UV-spektrum (MeOH; 261, 5 nm); [a]₃₆₅=+29,4 (c.

1,7 mg/ml, MeOH);

Ή-NMR-spektrum (CDC1₃, TMS) = 8,34 (s, 1H), 7,82 (s, 1H), 5,41 (m, 1H), 5,09 (p, 1H), 2,5-1,8 (m, 9H).

c) reakciólépés: (lS,3S)-transz-l-(9-adenil)-3hidroxi-ciklopentán-hidroklorid ml metanol és 5 ml víz elegyéhez 1,2 g (4,6 mmol) (lS,3S)-transz-l-(9-adenil)-3-acetoxi-ciklopentánt és 1,0 g (7,2 mmol) kálium-karbonátot adagolunk. A reakcióelegyet 20 percen át szobahőmérsékleten keveijük. Ezután a szilárd kálium-karbonátot leszűijük, majd a szűrletet szárazra pároljuk. A maradékot etanolban oldjuk (amely 10% metanolt tartalmaz), majd az oldatot hagyjuk 30 percen át szobahőmérsékleten állni. Ezután a kivált csapadékot leszűijük és a szűrletet szárazra pároljuk. A maradékot diklór-metánban oldjuk, majd 75 g szilikagél oszlopra visszük. Az elúciót 9:1 diklór-metán/etanol eluens alkalmazásával végezzük. A kívánt anyagot tartalmazó frakciókat egyesítjük, majd szárazra pároljuk. A maradékhoz vizet adunk és pH-értékét 6n sósav segítségével 3 értékre állítjuk be. Ezután az elegyet szárazra pároljuk. A kapott anyagot vízben újra oldjuk, majd liofilizáljuk, és így fehér, porszerű anyagot kapunk (900 mg, 76% termelés).

UV-spektrum (MeOH; 261 nm); [cc]₃₆₅ =+40,0° (c 0,6 mg/ml, MeOH);

Ή-NMR-spektrum (MDSO-d₆, TMS) 8,20 (s, 1H), 8,17 (s, 1H), 5,11 (p, 1H), 4,44 (m, 1H), 2,4-2,1 (m, 4H), 2,0 (m, 1H), 1,7 (m, 1H).

3. példa (lR,3R)-transz-l-[9-(2,6-Diamino)-purin]ciklopentán-3-ol

b) reakciólépés: (lR,3R)-transz-l-[9-(2,6-diamino)-purin]-3-acetoxi-ciklopentán

15,96 g (60,0 mmol) 2,6-diamino-purin-szulfát

150 ml dimetil-formamidban készült, kevert szuszpenziójához 5,79 g (60%-os 180,0 mmol) nátrium-hidridet adagolunk. Ezután a keveréket 2 órán át 55 °C hőmérsékletre melegítjük. Az elegyhez ezt követően 4,44 g (20,0 mmol) (lS,3R)-cisz-l-metánszulfonil-oxi-3-acetoxi-ciklopentán 50 ml dimetil-formamidban készült oldatát adagoljuk, majd a keveréket 48 órán át 60 °C hőmérsékleten keveijük. Ezután a dimetil-formamidot elpárologtatjuk, majd a maradékot 100 ml diklór-metánban oldjuk, és az oldatot vízzel, majd telített sóoldattal extraháljuk. A szilárd oldatot nátrium-szulfáton megszárítjuk, majd szárazra pároljuk. A maradékot diklórmetánban oldjuk és szilikagél oszlopra visszük, majd az elúciót 9:1 diklór-metán/etanol eluens alkalmazásával

HU 217 077 Β végezzük. A kívánt terméket tartalmazó frakciókat egyesítjük, majd szárazra pároljuk. 2,3 g terméket kapunk (42% termelés).

[ct]₅₈₉= +9,1⁰ (c 0,002, MeOH);

Ή-NMR-spektrum (CDC1₃, TMS) 7,88 (s, 1H), 7,74 (s, 2H, D₂O), 5,85 (s, 2H D₂O), 5,31 (m, 1H), 4,89 (ρ, 1H), 2,5-1,8 (m, 9H).

c) reakciólépés: (lR,3R)-transz-l-[9-(2,6-diamino)-purin]-ciklopentán-3-ol ml víz és 250 ml metanol elegyéhez 1,8 g (6,5 mmol) (lR,3R)-transz-l-[9-(2,6-diamino)-purinj3-acetoxi-ciklopentánt és 2,6 g (1,9 mmol) kálium-karbonátot adagolunk. Az elegyet keveijük, majd a szilárd kálium-karbonátot leszűijük és a szűrletet szárazra pároljuk. A szilárd anyagot szilikagélen diklór-metán/metanol 4:1 eluens alkalmazásával kromatográfía segítségével tisztítjuk, 1,3 g terméket kapunk (86% termelés). UV-spektrum (EtOH; 257 nm és 283 nm); [cc]₃₆₉= -16,7° (c 0,002, MeOH);

•H-NMR-spektrum (DMSO-d₆, TMS) 7,79 (s, 1H),

6.56 (s, 2H, D₂O), 5,76 (s, 2H, D₂O), 4,86 (ρ, 1H),

4,7 (sz, s. 1H, D₂O), 4,34 (m, 1H), 2,3-1,8 (m, 5H),

1.56 (m, 1H).

A fentiekben leírt eljárásokkal analóg módon állíthatjuk elő az alábbi vegyületeket, könnyen rendelkezésre álló kiindulási vegyületek alkalmazásával:

(1 S,3 S)-transz-3 -(6-amino-2-klór-9H-purin-9-il)-ciklopentanol-monohidroklorid, a_D= -9,828 boml. (c=0,755, MeOH), (1 S,3 S)-transz-1 -(9-adenil)-3-hidroxi-ciklopentán, a_D= + 12,4 boml. (c = l,02, MeOH), olvadáspont: 243-245 °C boml.

(lR,3R)-transz-l-(9-adenil)-3-hidroxi-ciklopentán, a_D=-13,4 boml. (c 6=0,977, MeOH), olvadáspont: 250-252 °C boml.

A találmány tárgya továbbá eljárás immunoszupresszió kifejtésére, részletesebben adaptív immunitásszupresszió kifejtésére alkalmas gyógyszerkészítmény előállítására, mely készítmény az 1 általános képletű találmány szerinti vegyület immunoszupresszív hatásos mennyiségét tartalmazza.

Az alábbiakban a „beteg” elnevezés alatt meleg vérű állatokat, mint például emlősöket értünk, amelyek valamely betegségben, mint például autoimmun betegségben vagy „beültetett szövet és befogadó” betegségben szenvednek, vagy valamely beültetett allogén szövet vagy szerv kivetésének veszélye áll fenn esetünkben. Beleértendő a „beteg” elnevezés körébe az ember, az egér, a patkány.

Az 1 általános képletű találmány szerinti vegyület adagolása immunoszupresszív hatást fejt ki a betegen. Részletesebben, az 1 általános képletű vegyület adagolása egy betegnek az adaptív immunitásszupresszióját eredményezi a betegben. Más szóval, amennyiben a beteget az 1 általános képletű vegyülettel kezeljük, a beteg adaptív immunválasza inhibiált vagy csökkentett a kezelés nélküli állapothoz képest.

Az immunoszupresszív szer kezelést igénylő beteg, amely kezelés lehet például az 1 általános képletű vegyülettel végzett kezelés, olyan beteg, amely autoimmun betegségben „beültetett anyag és befogadó” közötti betegségben szenved, vagy a kezelés célja lehet, hogy a beültetett allogén szövetek vagy szervek kilökődését megakadályozzuk. Az „autoimmun betegség” elnevezés alatt olyan betegségeket vagy állapotokat értünk, amelyekben a beteg immunválasza a beteg saját alkotóelemeivel szemben lép fel és ez azt eredményezi, hogy nemkívánatos és gyakran a beteget rendkívül legyöngítő hatás jön létre.

Az autoimmun betegségekben, mint például a reumás ízületi gyulladásban, az inzulinfüggő diabetes mellhúsban, bizonyos vérszegénységekben, a reumás lázban, a nyirokmirigy-gyulladásban, a szeptikussokkszindrómában, a fekélyes vastagbélgyulladásban, a velőgyulladásban, a glomerulonefritiszben, az allergiás agy- és gerincvelő-gyulladásban, a folytonos ideg- és máj lebomlásban, amely esetenként a vírusos hepatitis következménye, a szklerózis multiplexben és a szervezeti lupus eritémában szenvedő betegek azok, akik immunoszupresszív szerrel történő kezelést igényelnek, amely szer lehet például a találmány szerinti 1 általános képletű vegyület. A reumás ízületi gyulladás, az inzulinfüggő diabetes mellitus és a szklerózis multiplex azzal jellemezhetőek, hogy sejtmediált autoimmun válaszból eredő betegségek és valószínűleg a T-sejtek hatásának következményei. A velőgyulladás és a szisztémás lupus eritéma azzal jellemezhetők, hogy testnedvi autoimmun válasz eredményei. A találmány szerinti 1 általános képletű vegyületek adagolásával végzett kezelés az ilyen betegségekben szenvedő betegek esetében különösen hatásos a betegségállapot további romlásának vagy rosszabbodásának megakadályozásában. Amennyiben a beteget az autoimmun betegség, mint például a reumás ízületi gyulladás, az inzulinfüggő diabetes mellitus, a szklerózis multiplex, a velőgyulladás vagy a szervezeti lupus eritema esetében a betegség kezdeti fázisában kezeljük, ez különösen hatásos lehet a betegség további romlásának megakadályozásában és abban, hogy ez súlyosabbá váljon. Például az inzulinfüggő diabetes mellitus (IDGM) egy autoimmun betegség, amelyről úgy vélik, hogy az autoimmun válasz okozza, amely a B-sejtek ellen lép fel, amely sejtek a Langerhans-szigeteken találhatók, amely részecskék az inzulinkiválasztást szolgálják. A korai fázisú IDDM-betegségben szenvedő beteg kezelése a B-sejtek teljes lebomlása előtt, amely sejtek a Langerhans-szigetekben találhatók, különösen hatásos lehet abban, hogy a betegség további előrehaladását megakadályozzuk, mivel ez megakadályozza a megmaradó inzulinkiválasztó B-sejtek további lebomlását. Természetesen bármely autoimmun betegség korai fázisában szenvedő beteg esetében is különösen előnyösen alkalmazható a kezelés a betegség természetes előrehaladásának megakadályozására vagy inhibiálására és arra, hogy ezzel a betegség súlyosabb állapotúvá váljék.

Az olyan betegek, akik valamely allogén szövetvagy szervbeültetésben részesültek vagy részesülnek a jövőben, amely allogén szerv lehet például vese, máj, szív, bőr, csontvelő, megelőző kezelést igényelnek valamely immunoszupresszív szerrel, mint például a talál7

HU 217 077 Β mány szerinti 1 általános képletű vegyülettel. Az immunoszupresszív szer megakadályozza a befogadó adaptív immunválaszát, amelynek révén az allogén szövetet vagy szervet, amely a donortól származik, kivetné. Hasonlóan a „beültetettanyag-befogadó” betegségben szenvedő betegek olyan egyedek, akik immunoszupresszív szerrel történő kezelést igényelnek, amely immunoszupresszív szerv lehet a találmány szerinti 1 általános képletű vegyület. Az immunoszupresszív szer megakadályozza a beültetett szövet vagy szerv adaptív immunválaszát, és így megakadályozza, hogy a befogadóból az allogén szövet vagy szerv kilökődjön.

A szokásos klinikai és laboratóriumi tesztvizsgálatok alapján a kezelőorvos mint szakember könnyen meghatározhatja azoknak a betegeknek a körét, akik immunoszupresszívszer-kezelést igényelnek, amely szer lehet az 1 általános képletű találmány szerinti vegyület.

A találmány szerinti 1 általános képletű vegyület aktív és hatásos immunoszupresszív mennyisége az a mennyiség, amely egyetlen vagy többszörös dózis adagolása esetében elegendő ahhoz, hogy immunoszupresszív hatást fejtsen ki, vagy részletesebben, az adaptív immunválasz szupresszióját eredményezze. Az immunoszupresszív hatás alatt azt értjük, hogy az adaptív immunválasz további kifejeződését lelassítja, megszakítja, inhibiálja vagy megakadályozza.

A találmány szerinti 1 általános képletű vegyület hatásos immunoszupresszív mennyiségét a kezelőorvos mint szakember könnyen meghatározhatja szokásos ismert eljárások segítségével és az analóg körülmények között kapott eredmények figyelembevételével. A hatásos mennyiség vagy dózis meghatározása során a kezelőorvos számos faktort kell figyelembe vegyen, amelyek nem limitáltan lehetnek például az emlős fajtája, mérete, kora, általános egészségi állapota, a specifikus kezelt betegség, a betegség előrehaladásának és súlyosságának típusa és mértéke, az adott egyed válaszfüggvénye, az adagolt vegyület fajtája, az adagolás útja, az adagolt készítmény biológiai felszívódásának jellemzői, az adagolásidózis-határ, a párhuzamos gyógyszerészeti kezelés jelenléte és egyéb körülmények.

A találmány szerinti 1 általános képletű vegyületek hatásos immunoszupresszív mennyisége általában körülbelül 0,1 mg/kg testtömeg/nap-körülbelül 500 mg/kg/nap közötti. Előnyösen adagolható dózis körülbelül 1-körülbelül 50 mg/kg/nap értékű.

A beteg kezelése során az 1 általános képletű vegyületek bármely formában vagy eljárással adagolhatok, amely a vegyületet hatásos mennyiségben biológiailag felszívódóvá teszi, amely adagolás lehet orális vagy parenterális. Például az 1 általános képletű vegyületek adagolhatok orális, szubkután, intramuszkuláris, intravénás, transzdermális, intranazális, rektális és hasonló úton. Általában az előnyös adagolási mód az orális adagolás. A készítmény előállításában járatos szakember könnyen megválaszthatja az adagolás pontos formáját és módját attól függően, hogy a választott vegyület milyen típusú, milyen betegségállapotot kell kezelni, a betegség mennyire előrehaladott és milyen egyéb más körülmények vannak jelen.

A találmány szerinti vegyületek önmagukban is adagolhatok vagy adagolhatok gyógyszerkészítmény formában valamely gyógyszerészetileg elfogadható hordozó- vagy kiszerelőanyaggal együtt, amely utóbbi anyagok aránya és természete a választott vegyület oldhatóságától és kémiai jellemzőitől függ, továbbá függ az adagolás útjától, illetve a standard gyógyszerészeti gyakorlattól. A találmány szerinti vegyületek ugyan önmagukban is hatásosak, azonban gyógyszerészetileg elfogadható savaddíciós só formájukban is készítménnyé alakíthatók, és így adagolhatok, mivel ebben a formában stabilabbak, jobban kristályosíthatok, megnövelt oldhatóságúak és hasonló előnyös jellemzőket mutatnak.

A találmány tárgya továbbá készítmény, amely azzal jellemezhető, hogy az 1 általános képletű vegyületet tartalmazza egy vagy több inért hordozóanyaggal keverékben vagy más elegyben. Ezek a készítmények alkalmasak próbastandardként való felhasználásra, továbbá mint nagy tömegben történő szállítási formák vagy mint gyógyszerkészítmények. Az 1 általános képletű találmány szerinti vegyület tesztvizsgálati mennyisége azon mennyiség, amely könnyen mérhető standard mérési eljárásokkal és technológiák felhasználásával, amelyeket a szakember ismer. A találmány szerinti 1 általános képletű vegyületek tesztvizsgálati mennyisége általában körülbelül 0,001 tömeg%-körülbelül 75 tömeg% érték a készítményben. Az inért hordozóanyag bármely anyag lehet, amely nem bontja le, illetve nem lép kölcsönhatásba az 1 általános képletű találmány szerinti vegyülettel. Alkalmazható inért hordozóanyagok például a víz, a vizes pufferek, mint például amelyek nagynyomású folyadékkromatográfiás analízisben alkalmazhatók (HPLC), a szerves oldószerek, mint például az acetonitril, az etil-acetát, a hexán és hasonlók, továbbá a gyógyszerészetileg elfogadható hordozóanyagok és kiszerelőanyagok.

A találmány tárgya eljárás gyógyszerkészítmény előállítására, azzal jellemezve, hogy hatóanyagként az 1 általános képletű, találmány szerinti vegyületet tartalmazza keverékben vagy más elegyben egy vagy több gyógyszerészetileg elfogadható hordozó- vagy kiszerelőanyaggal.

A találmány szerinti gyógyszerkészítmények a szakirodalomban jól ismert eljárásokkal állíthatók elő. A hordozó- vagy kiszerelőanyag lehet szilárd, félszilárd vagy folyékony anyag és hordozóanyagként vagy -közegként is szerepelhet az aktív hatóanyag számára. Az ilyen hordozó- és kiszerelőanyagok a szakirodalomban jól ismertek. A gyógyszerkészítmény orális vagy parenterális felhasználási céllal készülhet, beleértve a helyi alkalmazást és a betegnek tabletta, kapszula, kúp, oldat, szuszpenzió vagy hasonló formában adagolható.

A találmány szerinti vegyületek orális úton adagolhatok például inért hígítóanyagban vagy ehető hordozóanyaggal. A hatóanyagok zselatinkapszulába foglalhatók vagy tablettává préselhetők. Az orális terápiás adagolás céljára a találmány szerinti vegyületeket hordozóanyagokba foglalhatjuk és tabletta, pasztilla, kapszula, elixír, szuszpenzió, szirup, ostya, rágógumi és hasonló formában alkalmazhatjuk. Ezek a készítmé8

HU 217 077 Β nyék az aktív hatóanyagból, a találmány szerinti vegyületből legalább 4 tömeg% mennyiséget tartalmazzanak, azonban aktívhatóanyag-tartalmuk az adott formától függően lehet 4-körülbelül 70 tömeg% az 1 egység tömegére vonatkoztatva. A vegyület mennyisége a készítményben olyan, hogy a megfelelő dózis mértéket eléijük. Előnyösek a találmány szerinti készítmények és formák, amelyek úgy készülnek, hogy az orálisdózisegység-forma 5,0-300 mg találmány szerinti vegyületet tartalmazzon.

A tabletta, pilula, kapszula, pirula és hasonló formált alakok továbbá egy vagy több alábbi adalékanyagot tartalmazhatnak: kötőanyagok, mint például mikrokristályos cellulóz, tragakantgumi vagy zselatin; kiszerelőanyagok, mint például keményítő vagy laktóz; dezintegrálószerek, mint például alginsav, Primogel, kukoricakeményítő és hasonlók; kenőanyagok, mint például magnézium-sztearát vagy Sterotex; csúszást elősegítő anyagok, mint például kolloid, szilícium-dioxid; és édesítőszerek, mint például szukróz vagy szacharin, továbbá adagolhatok ízesítőszerek, mint például mentacukor, metil-szalicilát vagy narancsízesítő. Amennyiben a dózisegységforma kapszula, ez tartalmazhat a fenti típusú adalékanyagokon kívül valamely folyékony hordozóanyagot, mint például polietilénglikolt vagy zsírolajat. Más dózisegységformák tartalmazhatnak más különféle anyagokat, amelyek módosítják a dózisegység fizikai formáját, például bevonatként. így például a tablettavagy pilulaformák bevonhatók cukorral, sellakkal vagy más emészthető bevonószerekkel. Egy szirup formált alak tartalmazhat a találmány szerinti vegyületen kívül szukrózt mint édesítőszert és bizonyos tartósítószereket, festékeket, valamint színezőanyagokat és ízesítőanyagokat. A különféle formák előállításában alkalmazott anyagok gyógyszerészetileg tiszták és nem toxikusak legyenek abban a mennyiségben amelyben ezeket alkalmazzuk.

A parenterális terápiás adagolás céljára, amely lehet helyi adagolás, a találmány szerinti vegyületeket oldatvagy szuszpenzióformába foglalhatjuk. Ezek a készítmények legalább 0,1 tömeg% találmány szerinti vegyületet tartalmazzanak, azonban tartalmazhatnak 0,1-körülbelül 50 tartalmaz mennyiségű találmány szerinti hatóanyagot. A találmány szerinti vegyület mennyisége az ilyen készítményekben olyan legyen, hogy az alkalmas dózismennyiséget biztosítsuk. Előnyös készítmények és formák a találmány szerinti eljárásnak megfelelően azok, amelyek úgy készülnek, hogy a parenterális dózisegységforma 5,0-100 mg találmány szerinti vegyületet tartalmaz.

Az oldat- vagy szuszpenzióformák továbbá tartalmazhatnak az alábbi anyagok közül egy vagy több anyagot: steril hígítóanyagok, mint például injekcióra alkalmas víz, fiziológiás sóoldat, fixált olajok, polietilénglikolok, glicerin, propilénglikol vagy más szintetikus oldószerek; baktériumölő szerek, mint például benzil-alkohol vagy metil-parabén; antioxidánsok, mint például aszkorbinsav vagy nátrium-hidrogén-szulfit; kelátképző szerek, mint például etilén-diamino-tetraecetsav; pufferek, mint például acetátok, citrátok vagy foszfátok és a tonicitást beállító segédanyagok, mint például nátrium-klorid vagy dextróz. A parenterális készítmény, ampulla, eldobható injekciós tű vagy többdózisú ampulla formájú lehet, amely üvegből vagy műanyagból készülhet.

A találmány szerinti vegyületek csoportja közül egyes vegyületek, amelyek bizonyos vegyületcsoportot és konfigurációt képviselnek, előnyösen alkalmazhatók a végső felhasználásban. Általában előnyös 1 általános képletű találmány szerinti vegyületek, amelyekben az általános képletben Q jelentése aminocsoport és Z jelentése hidrogénatom.

Az alábbi 1 általános képletű vegyületek különösen előnyösek:

(1 R,3 R)-transz-1 -(9-adenil)-3-hidroxi-ciklopentán-hidroklorid, (1S, 3 S)-transz-1 -(9-adenil)-3 -hidroxi-ciklopentán-hidroklorid.

Az alábbi tesztvizsgálatokban kimutattuk az 1 általános képletű, találmány szerinti vegyületek felhasználhatóságát. A tesztvizsgálatok illusztratív jellegűek és nem limitálják a találmány tárgykörét. A leírásban alkalmazott rövidítések az alábbiak: „μιη” jelentése mikromolkoncentráció; „egység” jelentése a fehérje nemzetközileg elfogadott mérése; „S. D.” jelentése standard deviáció; „nmol” jelentése nanomol; „ng” jelentése nanogram.

II. osztályú MHC-expresszálás szabályozása

Edwards [J. of Cell Biochemistiy 5E, 155 (1991)] eljárásának alkalmazásával megvizsgáltuk az 1 általános képletű vegyületek képességét arra, hogy M. tuberculosiskezelt patkányokból nyert makrofágokon (Mo) milyen mértékben képesek csökkenteni a II osztályú fő hisztokompatibilitás-komplexet (MHC). A kezelt patkányokból nyert sejteket szövetkultúrára rétegeztük abból a célból, hogy 4 napon át tisztítsuk a tapadó sejteket, majd ezután növekvő koncentrációjú hatóanyaggal kezeltük 18 óra időtartamon át. A fenti inkubálási periódus után a sejteket lekapartuk a felületről, majd átfolyó citometriás analízis segítségével festettük különféle monoklón antitestekkel, mint például OX-6, amely monoklón antitest az ΜΗΝ II osztály antigénekre specifikus, és például OX-42, amely monoklón antitest, a patkány makrofágokra specifikus. Az adatok azt mutatják, hogy az (lR,3R)-transz-l-(9-adenil)-ciklopentán3-ol-hidroklorid (10 μιηοΐ) csökkenti az MHC II antigénexpresszálást patkány makrofágokon in vitro körülbelül 33% mértékben (39% OX-6/OX-42 kétszeres pozitív makrofágok) a pozitív kontrollpatkány-makrofágokkal összehasonlítva, amelyet tuberculosiskezelt patkányokból nyerünk (59% OX-6/OX-42 kétszeres pozitív makrofág sejtek).

Patkány-T-sejt-hibridóma képzésének szabályozása

Ku [Cellular Immunology 130, (1990)] közleményében leírt lejárást alkalmazva továbbá protein-metilezett marhaszérum-albuminnal (mBSA) Lewis (LEW/N) patkány-T-sejt-hibridóma alkalmazásával megvizsgáltuk az 1 általános képletű vegyület képességét arra, hogy in vitro milyen mértékben képes szabályozni az Mo antigénképzést. LEW/N patkányokból

HU 217 077 Β nyert hashártyamakrofágokat helyezünk szövetkultúrára, és ezeket 100 ng mBSA-anyaggal és hatóanyaggal kezeljük. A kontrollanyagot hasonlóan állítjuk elő. 18 óra inkubálás után a sejteket mossuk, majd a T-sejthibridómával inkubáljuk további 12 órán át. A tenyészetekből kapott felúszókat kinyeijük és interleukin-2, amely egy T-sejtből származó limfokin vegyület, tartalmát mérjük, amely az aktivált T-sejtből keletkezett. Az adatok azt mutatják, hogy az (lR,3R)-transz-l-(9-adenil)-ciklopentán-3-ol-hidroklorid inhibiálja a T-sejt-aktiválást. A patkánymakrofágantigén-megjelenés és az ezt követő interleukin-2-termelés inhibiálódik, amennyiben a hatóanyagot 0,1 -100 pmol koncentrációhatár felett alkalmazzuk, amint ezt az alábbi táblázatban bemutatjuk.

In vitro koncentráció Inhibiálás%

0,1 pm 7,6

1,0 pm 30,9

10,0 pm 48,9

100,0 pm 55,3

Endotoxinletális hatás szabályozása Silverstein [J. Exp. Med. 173, 357 (1991)] eljárásának alkalmazásával egérendotoxin-letális hatás modellt alkalmazunk az 1 általános képletű vegyületre annak kimutatására, hogy milyen mértékben képes inhibiálni az endotoxinindukált szeptikus sokk hatását, amely a tumor nekrózis faktor (a) termelésétől függ. CF1 egereket (t)= -1 óra időpontban előkezelünk a hatóanyaggal, majd ezután ezeket 18 mg D-glaktózaminnal és 50 ng LPS-anyaggal kezeljük. Ezután 8-72 óra időtartamon át megfigyeljük az elhullási mértéket. Az adatok azt mutatják, hogy az (lR,3R)-transz-l-(9-adenil)-ciklopentán-3-ol-hidroklorid (100 mg/kg i. p.) védelmet biztosít az endotoxinletális hatással szemben.

Claims (5)

1. Eljárás (1) általános képletű vegyületek és gyógyszerészetileg elfogadható sóik előállítására, ahol a képletben a ciklopentanilgyűrű 3-helyzetében található szubsztituens transz-konfigurációjú a biciklusos szubsztituenshez viszonyítva,

Y₃, Y₅, Y₇ és Y₉ jelentése nitrogénatom,

Y₈ jelentése =CH-csoport,

R jelentése hidrogénatom vagy (1-7 szénatomszámú alkil)-karbonil-csoport,

Q jelentése aminocsoport vagy hidrogénatom, és

Z jelentése hidrogénatom, halogénatom vagy aminocsoport, azzal jellemezve, hogy egy (3) képletű ciklopentánszármazékot, melynél L jelentése lehasítható csoport, egy (14) általános képletű vegyülettel - ahol Y₃, Y₅, Y₇, Y₈, Y₉, Z és Q jelentése a tárgyi kör szerinti reagáltatunk, és a kapott (4) általános képletű vegyületet, mely az (1) általános képletű vegyületek szűkebb körét képezi, kívánt esetben hidrolizáljuk, és az olyan (1) általános képletű vegyületek előállítására, melyeknél R jelentése (1-7 szénatomszámú alkil)-karbonil-csoport, a kapott (la) általános képletű vegyületet acilezzük, és kívánt esetben a kapott vegyületet gyógyászatilag elfogadható sóvá alakítjuk.

(Elsőbbsége: 1991. 12.06.)

2. Az 1. igénypont szerinti eljárás az (lR,3R)-transzl-(9-adenil)-3-hidroxi-ciklopentán előállítására, azzal jellemezve, hogy a megfelelő kiindulási vegyületeket alkalmazzuk.

(Elsőbbsége: 1991. 12.06.)

3. Az 1. igénypont szerinti eljárás az (lS,3S)-transzl-(9-adenil)-3-hidroxi-ciklopentán előállítására, azzal jellemezve, hogy a megfelelő kiindulási vegyületeket alkalmazzuk.

(Elsőbbsége: 1991. 12.06.)

4. Az 1. igénypont szerinti eljárás az (1R,3R)transz-l-[9-(2,6-diamino)-purin]-ciklopentán-3-ol előállítására, azzal jellemezve, hogy a megfelelő kiindulási vegyületeket alkalmazzuk.

(Elsőbbsége: 1992. 11.02.)

5. Eljárás gyógyszerkészítmény előállítására, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerinti eljárással előállított (1) általános képletű hatóanyagot - melynél a szubsztituensek jelentése az 1. igénypontban megadott - vagy valamely sóját egy vagy több, gyógyszerészetileg elfogadható hordozó- vagy hígítóanyaggal és kívánt esetben egyéb adalékanyagokkal összekeverve gyógyszerkészítménnyé alakítjuk.