HU216255B - Rögzítőelem - Google Patents

Abstract

A találmány rögzítőelem egy tárgynak építményen történő rögzítésére,amely hőmlőkvégéből kiindűló, legalább egy, a rögzítőelem szárának egyrészén hősszhőrőnyban fűtó feszítőtartőmánnyal ren elkezik, ahősszhőrőnynak a hőmlőkvég felé emelkedő feneke van, amelybe egyfeszítőelem illeszkedik. A találmány lényege, hőgy a hősszhőrőny (5)feneke (18) az elülső hőmlőkvég (13) közelében a szár (2) külsőfelületébe fűt ki, és a feszítőelem egy ék (6), amelynek ahősszhőrnyőt (5) megközelítő, de annál rövidebb hőssza van, és ahősszhőrőny (5) fenekére az elülső hőmlőkvég (13) irányábaneltőlhatóan fekszik fel, tővábbá az ék (6) külső felülete tetőszerűenkiképzett főgazattal (8) van ellátva, és a szárba (2) illesztett ék(6) főgazata (8) legalább részben túlnyúlik a szár (2) külsőkőntúrján. ŕ

Description

A találmány rögzítőelem, hátsó végén elrendezett tartóeszközzel egy tárgynak építményen történő rögzítésére, és legalább egy, a homlokvégéből kiinduló és a rögzítőelem szárának legalább egy részén hosszirányban futó feszítőtartománnyal, amelyet egy, az elülső homlokoldal felé növekvő alapfelületű horony, a horonyba helyezett feszítőelem alkot.

A DE-OS 2914739 számú leírásból ismeretes egy rögzitőelem, amely elülső homlokoldala tartományában egy feszítőtartománnyal rendelkezik, amelyet egy, a homlokoldal felé növekvő alapfelületű hosszhorony és a horonyba helyezhető feszítőelem alkot. Egy ilyen rögzítőelem horgonyzása úgy történik, hogy a szárnak a furatba történő behelyezése után egy rögzítendő tárgy felerősítésekor a szárat tengelyirányban a furat falába kapaszkodó feszítőelemmel szemben eltolják. A növekvő alapfelület következtében a feszítőelemet felvevő hosszhorony a feszítőelem révén sugárirányban kifelé kerül szorításra, és így a rögzítőelem a furatba beékelődik. Az ismert rögzítőelemnél azonban hátrányos, hogy a feszítőelem a külső felületén fogakkal rendelkezik, amelyek a hosszirányban keresztben a száron kinyúló egyenes élet alkotnak. Ez a feszítőelem teljes szélességét kitevő él a rögzítőelemnek az építőrészbe történő behajtásakor nagy ellenállást okoz, amely különösen betonból készült építményeknél jelent problémát, a rossz szerelhetőségi tulajdonságain túl. Ennek következtében ez károsan befolyásolhatja a rögzítőelem rögzítési fünkcióját, sérülések keletkezhetnek. Azonfelül a feszítőelem a furat falánál bizonyos mennyiséget lehántolhat. Ez az anyag összegyűlik a hosszhoronyban, és bizonyos körülmények között a feszítőelemnek a beragadását okozza a hosszhoronyban. így a feszítőelemnek a hosszhoronyba való eltolhatósága oly mértékben korlátozódhat, hogy a horgonyzás utáni utánfeszítés, például a furat felbővülésekor, már nem lehetséges. A furat felbővülését okozhatja például egy kisebb repedés. Ezen okból az ismert rögzítőelem húzózónában, ahol könnyen keletkeznek repedések, nem alkalmazható. További ok arra, hogy ez a rögzítőelem miért nem alkalmazható húzózónában, valamint, hogy viszonylag kicsi a tartóereje, még repedésmentes betonban is, ami abból származik, hogy a hosszhorony ütközőfelület révén a rögzítőelem elülső homlokoldala felé korlátozva van. így egyrészt a hosszhorony alapfelülete csak kis szögben emelkedhet, másrészt a feszítőelem hosszát a hosszhorony hosszával szemben jelentősen rövidíteni kell, hogy megfelelő eltolódás lehessen a horgonyzáshoz. Amennyiben ehhez még repedés révén a furat felbővülése következik be, fennáll a veszély, hogy a feszítőelem a hosszhorony elülső ütközőfelületére felütközik, és már nem kínál feszítési lehetőséget. Ez a helyzet például akkor léphet fel, ha a rögzítőelem számára előre fúrandó furat elkészítésekor egy kicsit nagyobbra sikerül.

A találmány feladata a bevezetőben említett típusú rögzítőelem oly mértékű javítása, hogy az a legkisebb ellenállással legyen a furatba behajtható, és egyszerű módon egy építmény részben horgonyozható legyen. Ugyanakkor kedvező utánfeszítő tulajdonsága révén nagy tartóerőt biztosítson még akkor is, ha például repedés révén a furat felbővülése következik be.

A találmány tehát rögzítőelem hátsó végén elrendezett tartóeszközzel egy tárgynak építményen történő rögzítésére, és legalább egy, a homlokvégből kiinduló és a rögzítőelem szárának legalább egy részén hosszirányban futó feszítőtartománnyal, amelyet egy, az első homlokoldal felé növekvő alapfelületű horony a horonyba helyezett feszítőelemmel együtt alkot. A találmány lényege, hogy a hosszhorony növekvő alapfelülete az elülső homlokvégétől távolságban a szár külső felületébe fut ki, és a feszítőelem ékként van kialakítva, amelynek a hosszhoronnyal megközelítően azonos hossza van és az alapfelületre az elülső homlokvég irányában eltolhatóan fekszik fel, míg az ék külső felülete tetőszerűen kiképzett fogakkal van ellátva, amelyek a száron legalább magasságuk egy részével túlnyúlnak. A rögzítőelem szárának hosszhomyába behelyezett ék, amely külső felülete tetőszerűen van kialakítva és a száron túlnyúló fogakkal rendelkezik, a furatba történő behajtásakor abból egy részt lehántol. Mivel a fogazott éknek csak a fog része vágódik be a furat falába, a rögzítőelem behajtásakor csak kis ellenállást kell legyőzni. A fogak bevágódása a rögzítőelem forgásbiztosítását eredményezi egy anya felcsavarásakor a rögzítőelem horgonyzása céljából. A tetőszerűen kialakított fogaknak a furat falába történő belekapaszkodása elégséges, hogy az éket megtartsa és a szárat az ékkel szemben tengelyirányban el lehessen tolni. A hosszhorony növekvő alapfelülete következtében az ék sugárirányban kifelé a furat falába nyomódik, közben a fogak tető alakja következtében az ék külső felülete behatolási ellenállása csökken, így horgonyzáshoz csak csekély behajtási nyomatékra van szükség. Mivel a hosszhorony növekvő alapfelülete a homlokoldaltól csak távolságban kezdődik és a szár kerületi felületébe fut ki, lehetővé teszi hosszabb feszítőelemet egy jobb présfelülettel alkalmazni, valamint az alapfelület meredekebb emelkedése következtében kisebb tengelyirányú eltolással, nagyobb sugárirányú szétfeszítést elérni. Növekvő furat esetén az ék adott esetben hosszának egy részével eltolódhat, és így a szár egész hossza a horgonyzáshoz felhasználásra kerül.

Különösen előnyösnek mutatkozott a találmány szerinti rögzítőelem tartóerejének növelése és utánfeszítő képességének fokozása szempontjából az a kialakítás, ahol a hosszhorony a rögzitőelem hátsó homlokoldala felé néző végén legalább a szár fél átmérőjét kitevő mélységgel rendelkezik és az alapfelület emelkedési szöge 10°-15° között, különösen 11°-13° között van.

Annak biztosítására, hogy az éket még extrém körülmények között is könnyen lehessen eltolni, célszerű, ha az ék a hosszhoronyban egy csúszórétegen ül. Ezt a csúszóréteget egy műanyag alkothatja, vagy a hosszhorony alapfelületének megfelelő felületi kezelésével lehet biztosítani.

A behajtási ellenállás csökkentése szempontjából célszerű lehet, ha a fogak magassága az elülső homlokvég felé kis mértékben csökken.

Abból a célból, hogy a rögzítőelem az ék beütésekor meg legyen támasztva, a hosszhoronynak a rögzítőelem

HU 216 255 Β hátsó végével határos részén egy félkör kiképzésű ütköző van, amelyre az ék legmélyebb helyzetében felfekszik.

Továbbá egy tartóelem, például egy gumigyűrű tarthatja az éket eltolhatóan a hosszhoronyban a rögzítőelem beütése előtt, abból a célból, hogy az ék ne tudjon a hosszhoronyból kiesni. A fogak jó feszítőhatása érhető el kis beütési ellenállással abban az esetben, ha a fogak különböző kialakításúak, míg a rövidebb fogak az elülső homlokoldal felé vannak elrendezve.

Annak kiküszöbölésére, hogy a rögzítőelem behajtásakor a furat falán tapadó és a hosszhoronyba behatoló füróliszt az ék elcsúsztathatóságát befolyásolja, célszerű lehet a rögzítőelem elülső homlokoldalán egy toldat által kialakított hántolóélet kialakítani. Ezen hántolóél segítségével a füróliszt lehántolásra kerül, és a furat alapja felé kerül továbbításra.

A találmány előnyös kivitele esetén az ék elülső végén egy, az első fog csúcsáig érő felfutó lejtő lehet kialakítva. Ezáltal egyrészt a behajtás könnyíthető meg, másrészt a hosszhorony alapfelületére ható préserő különösen az ék elülső keskenyebb tartományában egyenletesen kerül elosztásra. így feszültségcsúcsok és ebből származó alapfelületi benyomódások kiküszöbölést nyernek. Különösen előnyösnek mutatkozott, ha a felfutó lejtő hossza legalább két fog hosszúságú, és a felfutó lejtő szöge megközelítően a hosszhorony alapfelülete emelkedési szögének felel meg.

A találmányt részletesen kiviteli példa kapcsán, a rajzok alapján ismertetjük, ahol az 1. ábra egy építmény furatába helyezett rögzítőelemet szemléltet feszítőtartományának hosszhomyába befekvő ékkel, a 2. ábra az 1. ábra szerinti rögzítőelem részmetszete horgonyzási helyzetben, a 3. ábra a 2. ábra szerinti rögzítőelem A-A vonal mentén vett keresztmetszete, a 4. ábra rögzítőelem oldalnézete felfutó lejtővel rendelkező ékkel, az 5. ábra a 4. ábra szerinti ék felülnézete.

Az 1. ábrán látható 1 rögzítőelemnek 2 szára van, rajta 3 külső menettel a hátsó végén, és egy feszítőtartománya, amelyet egy U keresztmetszetű 5 hosszhorony és az 5 hosszhoronyba befekvő 6 ék alkot. Az 5 hosszhoronyban könnyen eltolható 6 éket egy 7 tartóelem rögzít helyzetében.

A 6 ék külső felületén 8 fogazattal rendelkezik, amelyek keresztmetszete tetőszerű (lásd 3. ábra). Az 1 rögzítőelemnek a 10 építményfuratába történő behajtásakor a 6 ék legmélyebb helyzetében van, amikor a 6 ék hátsó, félkör alakúan kiformázott 11 homlokoldala ráfekszik az ugyancsak félkör alakú és 12 ütközőként szolgáló, az 5 hosszhorony határfalára. Ebben a helyzetben a 8 fogazat egyes részei túlnyúlnak a rögzítőelem 2 szárán.

Az 1 rögzítőelemnek a behajtásakor a furat faláról a füróliszt lekaparása érdekében a rögzítőelem elülső 13 homlokvége egy átmérőjében csökkentett 14 viszszaugrással rendelkezik, amely 15 hántolóélet alkot. A rögzítőelemet a rögzítendő 16 tárgyon keresztül hajtjuk be a furatba. A 17 anyának a 3 külső menetre történő felcsavarása révén a 2 szárat a 6 ékkel szembe, a furat torkolata irányában eltoljuk, és így a 6 ék az hosszhorony növekvő 18 alapfelülete révén sugárirányban kifelé kerül nyomásra (2. ábra). Eközben a ék 8 fogazatai a furat falába kapaszkodnak és előidézik a rögzítőelem horgonyzását. A 8 fogazatnak fűrészfog alakú profilja van, míg a 19 fogak az elülső 13 homlokvég felé behajtási ellenállás csökkentése érdekében le vannak ferdítve. Abból a célból, hogy extrém esetekben is kedvező csúszási viszonyokat érjünk el, a 6 ék és az 5 hosszhorony 18 alapfelülete között egy 20 csúszóréteg van, célszerűen műanyag betét formájában, vagy akár egy egyéb módon felhordott réteg formájában. Jó csúszási tulajdonságok érhetők el a 6 ék és az 5 hosszhorony 18 alapfelülete megfelelő felületi kezelésével.

A 3. ábra a 2. ábra szerinti A-A vonal mentén vett keresztmetszetet szemlélteti. A 8 fogazat fogának tető alakú kialakítása elősegíti a 6 ék mély behatolását a 10 építményfürat falába. A 21 fogláb tartományában a 6 ék teljes szélessége hatásossá válik, és így nagy tartóerők érhetők el.

A 4. és 5. ábrákon látható 1 rögzítőelem az 5 hosszhoronyba behelyezett 6' ékkel rendelkezik, amelynek 21 felfütó lejtője van, és ez a 6' ék elülső végétől a fog csúcsáig ér. A 21 felfutó lejtő hossza megfelel mintegy a fog hosszának. Azonkívül a 21 felfütó lejtő β szöge megfelel az 5 hosszhorony 18 alapfelülete a szögének.

Claims (13)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Rögzítőelem egy tárgynak építményen történő rögzítésére, amely homlokvégéből kiinduló, legalább egy, a rögzítőelem szárának egy részén hosszhoronyban futó feszítőtartománnyal rendelkezik, a hosszhoronynak a homlokvég felé emelkedő feneke van, amelybe egy feszítőelem illeszkedik, azzal jellemezve, hogy a hosszhorony (5) feneke (18) az elülső homlokvég (13) közelében a szár (2) külső felületébe fut ki, és a feszítőelem egy ék (6), amelynek a hosszhomyot (5) megközelítő, de annál rövidebb hossza van, és a hosszhorony (5) fenekére (18) az elülső homlokvég (13) irányában eltolhatóan fekszik fel, továbbá az ék (6) külső felülete tetőszerűen kiképzett fogazattal (8) van ellátva, és a szárba (2) illesztett ék (6) fogazata (8) legalább részben túlnyúlik a szár (2) külső kontúrján. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy a hosszhorony (5) a rögzítőelem hátsó homlokvége (4) felé mutató végén legalább a szár (2) fél átmérőjét kitevő mélységgel rendelkezik, és az alapfelület (18) emelkedési szöge (a) 10°-15° között, különösen 11° és 13° között van. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
3. 3. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy az ék (6) a hosszhoronyban (5) egy csúszórétegen (20) ül. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
4. 4. A 3. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy a csúszóréteg (20) a hosszhorony (5) alapfelületének megfelelő műanyag lapka. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.

   HU 216 255 Β
5. 5. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy a fogazat (8) fogainak magassága az elülső homlokvég (13) felé csökken. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
6. 6. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy az ék (6) a hosszhoronynak (5) a rögzí- 5 tőelem hátsó végével (4) határos részén egy félkör kiképzésű ütközőre (12) fekszik fel. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
7. 7. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy az ékbe (6) egy, az éket (6) oldhatóan a hosszhoronyban (5) tartó tartóelem (7) kapaszkodik. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
8. 8. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy a fogazatnak (8) különböző fogai (19) vannak, ahol is a rövidebb fog (19) az elülső homlokvég (13) irányában van elrendezve. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
9. 9. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy a rögzítőelem (1) elülső homlokoldalán (13) egy visszaugrással (14) képzett hántolóél (15) van elrendezve. Elsőbbsége: 1994. okt. 17.
10. 10. Az 1. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy az ék (6') elülső végén egy felfutó lejtő (21) van elrendezve, amely az első fog csúcsáig nyúlik. Elsőbbsége: 1994. nov. 23.
11. 11. A 10. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jel10 lemezve, hogy a felfutó lejtő (21) hossza legalább két fog hosszának felel meg. Elsőbbsége: 1994. nov. 23.
12. 12. A 10. igénypont szerinti rögzítőelem, azzal jellemezve, hogy a felfutó lejtő (21) szöge (β) megközelítően a hosszhorony (5) alapfelülete (18) emelkedésének
13. 15 felel meg. Elsőbbsége: 1994. nov. 23.