HU191488B

HU191488B - Method for feeding animals

Info

Publication number: HU191488B
Application number: HU833757A
Authority: HU
Inventors: Steen Blicher
Original assignee: Advanced Feedings Systems Ks
Priority date: 1982-09-30
Filing date: 1983-09-30
Publication date: 1987-02-27
Also published as: JPS60500697A; WO1984001262A1; KR840006121A; EP0107111A1; HUT36981A; FI842143A; AU2075083A; FI842143A0

Description

A találmány tárgya eljárás állatok, különösen fiatal állatok etetésére.

A 2 056 837. számú brit szabadalmi leírásban ismertetett módszer szerint úgy növelik az állattenyésztés hatékonyságát, hogy az állatot - közelebbről sertést - saját etetőhelyén minden etetési időszakban egy vagy néhány falásnyi adagra osztott takarmánynyal etetik oly módon, hogy az adagokat a fenti időszakban olyan sebességgel adagolják az állatnak, hogy a beadagolt takarmánymennyiség megfeleljen a kívánt táplálkozási sebességnek minden egyes állat esetén, így biztosítják, hogy minden egyes állat azonos mennyiségű takarmányt kapjon.

A fenti etetési eljárással biztosítható az azonos ólban levő összes sertés kívánt standard szerinti etetése, és az azonos ólban levő összes sertés viszonylag homogén fejlődése, vagyis az, hogy a kívánt súlyt lényegében egyidőben érjék el. A futásonként adagolt takarmánnyal az állatokat arra késztetik, hogy sokkal lassabban egyenek, mint ha más, ismert módon kapnák az élelmet. Ezenkívül a fenti módszerrel elkerülhető a kompetitív evés, ezáltal az elfogyasztott takarmány jobban hasznosítható.

A fenti 2 056 837. számú brit szabadalmi leírásban ismertetett etetési elv - amely „Biomat™” elv néven ismert - lényegében az etetések számának, az egyes etetési időszakban a beadagolt falásnyi adagok számának, valamint az egyes falatok közötti szünet hoszszának szabályozásából áll, ezáltal érik el, hogy minden egyes állat a saját etetési helyén maradjon. A fenti eljárásnak, vagyis annak, hogy minden egyes állat azonos mennyiségű éleimet kap, az az előnye, hogy az egyes sertéscsoportok takarmányhasznosítása kimutathatóan 7 — 9 %-kal növekedik. Az elválasztási kornál idősebb sertések esetén a Biomat™ etetési elvnek az a további előnye, hogy a sertésekben az ctetőberendezés etetési ritmusára válaszként feltételes reflex alakul ki, aminek következtében a nyálmirigyek és gyomormirigyek fokozott működésbe kezdenek abban a percben, amint a sertések meghallják, hogy az etetoberendezést beindították. A reflex következtében az egyes falatok közötti szünetekben is fokozott enzimműködés és nyáltermelés alakul ki. Megállapítható, hogy a fenti feltételes reflex következtében további 15 — 20 %-kal javul a takarmányhasznosítás.

A találmány szerinti eljárás célja az állattenyésztés hatékonyságának további, a fenti brit szabadalmi leírásban foglalt etetési eljárás hatékonyságát is meghaladó növelése. A találmány szerinti eljárás nagyobb hatékonysága abban nyilvánul meg, hogy az annak megfelelően etetett állatok napi súlygyarapodása nagyobb, és így a kívánt súly gyorsabban elérhető, mint az ismert eljárás alkalmazása esetén.

A találmány tárgya lényegében szabályozott etetési eljárás, amely abból áll, hogy az állatokat egy előre meghatározott időtartamon át — legalább 1 napig, előnyösen néhány napig — alultápláljuk, ezzel fokozott sejtosztódást idézünk elő az állatban, majd ezt követően egy előre meghatározott időtartamon át legalább egy napig — túltápláljuk, ezáltal az első periódusban kialakult sejtek növekedését idézzük elő. A fenti alultáplálási és túltáplálási periódusokat előnyösen addig váltogatjuk, míg az állat a kívánt súlyt eléri.

A leírásban és igénypontban használt „szabályo2 zott” kifejezés úgy értendő, hogy az alultáplálási és túltáplálási időszakok szabályozottan, a találmány szerint megszabott módon váltakoznak. A szabályozott etetést előnyösen az állatok átlagos súlya, kora, előző etetési módja vagy egyéb jellemzők közötti összefüggést kifejező adatok vagy algoritmusok szerint hajtjuk végre, önmagában - például a fentebb említett 2 056 837. számú brit szabadalmi leírásból — ismert módon. A legelőnyösebb megoldás szerint az algoritmusokat és az adatokat egy számítógépbe kődójuk, amely a kívánt etetési móddal összhangban sza bályozza a táplálék adagolását.

Λ leírásban és igénypontban használt „alultáplálás” kifejezés alatt azt értjük, hogy az első periódusban a beadagolt táplálék mennyisége kisebb, mint az adott fajú, fajtájú és korú állat esetén előzőleg meghatározott optimális átlagos táplálékmennyiség. A takarmány mennyiségét rendesen 10-50 %-kal, például 20—50 %-kai, közelebbről 20 —40 %-kal, például 20-30 %-kal csökkentjük, az átlagos optimális takarmánymennyiségre vonatkoztatva.

Hasonlóképpen, a „túltáplálás” kifejezés alatt azt értjük, hogy a második periódusban az állatnak beadagolt takarmány mennyisége nagyobb, mint az előzetesen a kérdéses állat esetén meghatározott átlagos optimális érték, közelebbről 20-50 %-kal, célszerűen kb. 30 %-kal több takarmányt adunk.

A találmány szerinti eljárás az állatok jól ismert bioritmusának elvén alapul. Az említett bioritmus irányítja az állatok növekedésének módját. Az állatok növekedése nem szabályos, de alapvetően két fázisra osztható: az első fázisban a test sejtjei a sejtek tényleges növekedése nélkül osztódnak vagy szaporodnak, a második fázisban a fenti első fázisban kialakult sejtek növekednek, és ez a növekedés addig folytatódik míg eléri azt a méretet, hogy maga is osztódjék. Másszóval, a sejtosztódás során minden egyes sejt bizonyos genetikusán meghatározott növekedési potenciállal rendelkezik.

Feltételezéseink szerint a találmány szerinti eljárással a fenti természetes bioritmus oly módon szabályozható, hogy ha az állatokat alultápláljuk, az állatok olyan fázisba kerülnek, amelyben a rendelkezésre álló energia sejtnövekedés és energiatárolás helyett inkább sejtosztódásra fordítódik. A sejtszaporodás méltóké akár 20 %-kal is fokozódhat, attól függően, hogy milyen mértékben csökkentettük a takarmánymennyiséget. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a sejtosztódásnak ez a fázisa csak akkor kezdődik cl, ha a szervezet már felhasználta elsődleges energiatartalékait. Ezért az alultáplálási szakasz viszonylag rövidebb fiatal állatok esetén, mivel ezek csak viszonylag kis energiatartalékkal rendelkeznek, ha egyáltalán van energiatartalékuk, és viszonylag hosszabb öregebb állatok esetén. Nyilvánvalóan az alultáplálás nem lehet olyan mértékű, hogy az energiaellátás alacsony szintje miatt az állatok izomszövete degenerálódjék.

Akkor, mikor az alultáplálási szakaszt követően az állatoknak az adott állat esetén előre meghatározott átlagos optimális takarmánymennyiségnél több táplálékét adunk, az első szakaszban kialakult sejtek növekedési potenciálját hasznosítjuk, ekkor ugyanis a kialakult sejtek normális méretűre növekednek, ami az állat súlyának megfelelő növekedésében nyilvánul

191 488 meg. A találmány szerinti eljárással etetett állatnál végső soron nagyobb - például 20 %-kal nagyobb súlygyarapodást lehet elérni, mint azoknál az állatoknál, amelyeket egész idő alatt egységesen az előre meghatározott optimális mennyiségű takarmánnyal etettünk.

A kívánt hatás elérésére a takarmány mennyiségét a második fázist rövid idővel megelőzően előnyösen növelni kell abból a célból, hogy figyelembe vegyük a takarmánymennyiség-növelés hatásának megnyilvánulása előtti időeltolódást. (Az első és második szakasz közötti átmenetet meghatározó faktorok egyike a takarmánymennyiség növekedése.) A sejtosztódási ciklus és a sejtnövekedés szorosan összefügg az állatok hormonszintjével, azaz az agyalapi mirigyből származó növekedési hormon, a pajzsmirigyből származó tiroxin stb. koncentrációjával. A tápanyagfelvétel a túltáplálási szakaszban előnyösen a lehető legmagasabb. A találmány szerinti eljárás előnyös megvalósítási módja szerint — amelyet alább részletesen ismertetünk - különleges intézkedésekkel, például a táplálék összetételének szabályozott változtatásával vagy stimulánsok ellenőrzött alkalmazásával elérhető a táplálékfelvétel növelése a túltáplálási szakaszban.

Általános szabály, hogy az alultáplálási szakasz előnyösen néhány napig - például l - 5 napig, előnyösen 3—5 napig — tart, célszerűen 3 nap, és a túltáplálási szakasz hossza legalá bb egy nap, például 1 - 5 nap, sertések esetén a túltáplálási szakasz rendszerint 2 napon át tart. Azonban az adott állatfajtától és az adott körülményektől függően a leírás alapján egy gyakorlott szakember meg tudja állapítani a megfelelő és adott esetben alkalmazandó periódusok hosszát. Az etetési módszer hatásának felbecsülésére és az etetési rend beállítására és optimalizálására többek között az alábbi paraméterek használhatók:

— állatok súlya, — állatok napi súlygyarapodása, — egységnyi súlygyarapodáshoz szükséges beadagolt takarmánymennyiség, — a trágya jeliege (különösen annak konzisztenciája a hasmenés elkerülése szempontjából), — a takarmány energiatartalma, — az ürülék és vizelet energiatartalma, — a takarmányban levő nyers protein mennyisége, — az ürülékben és vizeletben levő nyers protein mennyisége, — a vágóállatok tiszta húsmennyiségének %-a.

Noha a fentebb említett természetes bioritmus befolyásolásában az alultáplálás és túltáplálás tűnik a legfontosabb tényezőnek a növekedés szempontjából, a fenti bioritmus eltolását úgy is elősegíthetjük, hogy az állatokat olyan változó körülményeknek és/vagy egyéb tényezőknek tesszük ki, amelyek a váltakozó etetési szakaszokkal összefüggésben befolyásolják az állatot. Más szavakkal kifejezve, valószínűleg további faktorok is befolyásolják a sejtosztódás és sejtnövekedés bioritmusát, ezek a faktorok elvileg fiziológiásán befolyásolják az állatokat, ilyenek például a fényváltozások, hang- és hőstimulátorok, a táplálék íze, szaga és konzisztenciája, az állat természete és kis mértékben a táplálék összetétele.

A találmány szerinti eljárás alkalmas azonos elkerített helyen belül mind a szeparáltan, mind a csoportosan tartott állatok etetésére. Ennek megfelelően a csoportos életet kedvelő állatokat előnyösen csoportosan helyezzük el, mivel az ilyen állatok egészsége és természetes viselkedésmódja erősen függ az állatcsoportban uralkodó befolyásoktól cs kölcsönhatásoktól (például hierarchia kialakulása), cs végső soron minden egyes állatnál nagyobb húshozamot eredményez. Ha az állatok elhelyezése csoportosan történik, biztosítani kell. hogy minden egyes állat hozzáférhessen az et ‘töhelyhez, anélkül, hogy egy erősebb állat kiszorítaná onnan, így minden állat megkapja a meghatározott eleségmennyiséget. A homogén táplálékellátást például a fentebb említett brit szabadalomban ismertetett etetési elv szerint biztosíthatjuk. A találmány szerinti eljárás azonban más hagyományosan alkalmazott etetési módszer esetén is alkalmazható.

A fentieknek megfelelően egy különösen előnyös megvalósítási mód értelmében a találmány szerinti alultáplálási és túltáplálási szakaszokból álló eljárást úgy folytatjuk le, hogy az azonos elkerített helyen belül szabadon tartott állatokat - amely elkerített helyen belül az összes etetőhelyek szabadon hozzáférhetők minden egyes állal számára — saját etctőhclyciken egyidejűleg etetjük oly módon, hogy az etetési időszakban az egyes eteíőhelyekre megfelelő időközönként adagokra osztott takarmányt juttatunk, biztosítva, hogy az egyes etetőhelyekre juttatott takarmány mennyisége alapvetően megfeleljen az állatok előre meghatározott táplálkozási sebességének. Az ugyanazon elkerített helyen belül szabadon levő állatok csoportos tartásával azt a további előnyt tudjuk biztosítani, hogy az állatokban kialakul egy szinkronizált bioritmus, ily módon az állatok alultáplálásával, illetve túltáplálásával szinkronizált táplálékhasznosítást értünk el.

A találmány szerinti eljárás különösen előnyösen fiatal állatok — azaz nem ivarérett állatok, például elválasztási korban levő emlősök, vagy baromfi, így csirke vagy pulyka - etetésére használható, mivel a fiatal állatok optimális növekedési potenciállal rendelkeznek. így a találmány elve szerinti optimális etetéssel biztosítható az állatoknak beadagolt táplálék optimális hasznosítása. Fiatal állatokban még nagy mennyiségű bevitt táplálék is nagyobb valószínűséggel alakul hússá, zsír helyett, mint az idősebb állatok esetén, így az állatok vágóminősége is javul.

Általánosan ismert, hogy az állatok nagyon gyorsan megtanulnak válaszolni egy adott jelre, ha azért jutalmat kapnak. Az állatoknak ezt a tanulási képességét a viselkedési minta - különösen az evési reflex - pozitív befolyásolására hasznosíthatjuk. A fenti befolyásolás főleg az állatok érzékelőrendszerének stimulálásával függ össze, vagyis az adott specifikus ingerek a látó-, halló·, tapintó-, ízlelő- vagy szaglóképességet befolyásolják. Mint azt fentebb említettük, az állatok evési reflexe stimulálásának az előnye, hogy a fenti érzékszervi serkentés következtében fokozódik az emésztő enzimek képződése, cs ez biztosítja minden egyes falatnyi táplálék optimálisan hasznosítását. Például ismert tény, hogy a sertések nagyon jól megfigyelik a különféle hangokat, és összhangban a fentebb állítottakkal, ha például az etetőhely tálplálékadagoló szelepe az etetés előtt egy kattanással nyílik, továbbá, ha ez a szelep minden egyes falat élelem adagolásakor kinyílik, megfigyelhető, hogy minden egyes kattanás

191 488 növeli a sertések érdeklődését a táplálkozás során, mivel megtanulták, hogy a kattanás után rövidesen megkapják az egy falat táplálékot.

A találmány szerinti eljárással másik megközelítésben a stimulánsok fokozott hasznosítása révén elérhető az állatok feltételes reflexeinek fokozott hasznosításán alapuló fokozott táplálékhasznosítás és nagyobb napi súlygyarapodás. Ebből a szempontból a találmány szerinti eljárás lényege, hogy az azonos elkerített helyen belül szabadon tartott állatokat ahol az összes etetőhelyek szabadon hozzáférhetők minden egyes állat számára - saját etetöhelyeiken etetjük, oly módon, hogy az etetési időszakban megfelelő időközönként az egyes etetőhelyeket adagokra osztott takarmánnyal látjuk el, biztosítva, hogy az egyes etetőheiyekre juttatott takarmány mennyisége megfeleljen az állatok előre meghatározott táplálkozási sebességének, és az etetési időszakban minden egyes clctőhclycn jeleket keltünk, amellyel jelezzük minden egyes táplálékadag bejuttatását, és a jel fenti időtartam alatti változtatásával az állatot arra késztetjük, hogy minden egyes táplálékadag beadagolását egy adott pillanatban várja.

A jel valamilyen akusztikai jel, azaz az állat hallószervére ható jel lehet, de látási, tapintási, ízlelési vagy szaglási érzékre ható jelet, vagy a fenti jelek kombinációját is alkalmazhatjuk.

A jel változtatását például a jel intenzitásának vagy gyakoriságának változtatásával érjük el, és/vagy a jelet egy másik fajta jelre illesztjük. A gyakorlatban a fenti célra rendesen legmegfelelőbbek a vizuális jelek és hangérzetek, noha előre nem lehet megítélni, hogy bizonyos állatfajnál a tapintási jelek nem előnyösebbekre.

A találmány szerinti fenti megoldás, amely többek között azért alkalmazható előnyösen az alultáplálási/ túltáplálási módszerrel együtt, mert fokozza az állat készségét a fokozott táplálékmennyiség elfogadására és annak hasznosítására, nemcsak a fenti alultáplálási/túltáplálási módszerrel összekapcsolva alkalmazható, hanem az állati érzékelőrendszer stimulálásának elvét továbbfejlesztve elérhető, hogy az állat türelme fokozódjon az etetéssel szemben, és így a találmány értelmében a jel alkalmazásának időtartama megnyújtható, cs a megnyújtott időtartamon belül maga a jel úgy változtatható, hogy ezzel az állatot a táplálékadag etetőhelyre való bejuttatást pillanatának varasára., továbbá a táplálék elfogadására és hasznosítására késztessük. Ennek megfelelően az állatok érdeklődésének stimulálásával meg lehet hosszabbítani az egyes falatok közötti szünetet, így a táplálkozási időszakot hosszabb időre lehet nyújtani. Ha például egy hosszabb és változó akusztikus jelet keltünk, az állatot viszonylag hosszabb ideig tudjuk a helyén tartani a jutalom, azaz a következő falat táplálék reményében. A fentijei nélkül az egyes adagok közötti időtartamnak szükségszerűen viszonylag rövidnek kellene lennie, mivel az állat türelmetlenné válna és helyet cserélne az elkerített helyen belül levő másik állattal, aminek következtében elveszne a stimulálás pozitív hatása az emésztő enzimek képződésére.

A fentiekben ismertetett két módszer bármelyikével adagolt táplálék bármely, adott fajta és adott fejlődési szakaszban levő állat etetésére alkalmas táplálék lehet. Ha azonban a találmány szerinti eljárással fiatal állatokat etetünk, további előnyös fejlődést és súlygyarapodást érhetünk el azáltal, ha a PCT/DK82/ 00023. számú nemzetközi bejelentésben és az annak megfelelő nemzeti bejelentésekben (az összes bejelentést a 1194/81. számú dán szabadalmi bejelentés elsőbbsége illeti meg) ismertetett elvek szerinti összetételű táplálékkal etetjük az állatokat.

A fenti elvekkel összhangban az állat táplálékában levő emészthető protein és az egyéb összetevők k ülönösen a szénhidrátok - arányát az állatok fejlődéséhez igazítják, oly módon, hogy a fenti arányt lényegében legalább naponta egyszer beállítják. Mint az alábbiakból kitűnik, az arányt előnyösen lényegében minden egyes etetésnél be kell állítani.

Az etetési elv egyik fontos jellemzője, hogy az emészthető proteint tartalmazó elegyet folyékony, és c szénhidrátokat tartalmazó alaptakarmányt szilárd anyag formájában adagolják, és az emészthető protein és az egyéb összetevők, különösen a szénhidrátok arányát a teljes táplálékban — amely alapvetően a folyékony elegy és az alaptakarmány kombinációjából áll — lényegében legalább naponta egyszer az rillat emésztőrendszerének fejlődéséhez igazítják.

A fentieknek megfelelően az emészthető protein és a szénhidrátok arányát legcélszerűbben és előnyösen a fenti folyékony elegy és a fenti alaptakarmány arányának beállításával biztosítják.

A továbbiakban csak a sertésekre - közelebbről a 40 kg-os súlyt, vagy akár vágósúlyt elérő disznókra — hivatkozunk, mint olyan állatokra, melyeket a találmány szerinti eljárással alultáplálunk/túltáplálunk, és/vagy érzékszervi stimulánsokkal befolyásolunk, és adott esetben a fenti elveknek megfelelő, emészthető proteint tartalmazó folyékony elegy és szénhidrátot tartalmazó szilárd alaptakarmány keverékével etetünk oly módon, hogy adott esetben az emészthető protein és az egyéb összetevők arányát legalább naponta beállítjuk. Ennek ellenére természetesen egyéb állatfajok esetén is alkalmazható a találmány szerinti eljárás.

A sertésekkel végzett kísérletek során megállapítottuk, hogy egy akusztikus jel, például egy kattanás gyakran nem elegendő a nagyon fiatal disznók figyelmének lekötésére. A találmány szerinti eljárás egyik előnyös megvalósítási módja szerint a jel — amelynek intenzitása változik az élelem beadagolása előtt például az anyadisznó szoptatás közbeni röfögéssorozatának reprodukálása lehet, és a röfőgés gyakorisága egyre nő, ahogy az élelem beadagolásának ideje közeledik. Az egyes adagok között a szoptatási hangsorozatot előnyösen növekvő gyakorisággal reprodukáljuk.

A találmány szerinti eljárás során például az alábbi módon reprodukáljuk az anyadisznó szoptatási röfögés-sorozatát: az első adag élelem beadagolása előtt kb. 1-2 perccel kb. 1 röfögés/2,5 másodperc gyakoriságú röfögő hangeffektust keltünk. Az első adag beadagolását kb. 10-25 másodperccel megelőzően a röfögési sebességet felgyorsítjuk oly módon, hogy közvetlenül az első adag élelem beadagolása előtt a röfőgés gyakorisága kb. 1 röfögés/0,6 másodperc legyen, és a röfögést pontosan abban a pillanatban megszüntetjük, amikor az élelmet beadagoljuk. Ezután néhány másodperces - például kb. 5 másodperces — szünetet tartunk, ezután újra olyan gyakorisá4

191 488 gú röfögő hangeflcktust keltünk, mint az első adag élelem beadagolását megelőző utolsó másodpercekben, például az utolsó 5 másodpercben keltett gyorsuló röfögés, és a fenti műveletsort minden falat beadagolása előtt megismételjük.

Az anyadisznó szoptatás közbeni röfögése jellegzetes és specifikus röfögő hang, amelyet az állat akkor ad ki, mikor a malacait szoptatja. A koca szoptató röfögésének és röfögés-sorozatának részletes leírása Per Jensen „Confinement and continuous nőise as enviromental factors affecting communication in the domestic pigs” című könyvében található (kiadó: Swedish University of Agricultural Sciences, Faculty of Veterinary Medicine, Department of Animál Hygiene, Report 8, Skara, 1983).

A koca szoptató röfögését például az etetőberendezésben elhelyezett reprodukáló berendezés segítségével rögzíthetjük, és a sertésólban leadhatjuk. A reprodukáló berendezés például egy mechanikus, mágneses vagy félvezetős tárolóból áll, amelyben a röfögő hangokat tároljuk. Hasonló módon más, akusztikus jeleket fejlesztő reprodukáló berendezéseket is felszerelhetünk, amelyek olyan jeleket adnak, amelyek az adott fejlődési szakaszban levő sertések számára a legoptimálisabbak. Az akusztikus jel intenzitását és gyakoriságát is beállíthatjuk az optimális befolyást biztosító szintre. Például a hangot egyre rövidebb időközönként szólaltatjuk meg a táplálék adagolás pillanatáig, ezzel fokozzuk a sertések jutalom iránti várakozását, ami viszont elősegíti az emésztő enzimek termelését.

Az etetés gyakorisága azonban nem lehet azonos az egész disznóólban. A kocától éppen elválasztott malacokat gyakrabban kell etetni, mint az idősebb állatokat. Egy disznóólon belül pusztán akusztikus jelek segítségével rendszerint nem lehetséges az egyes etetőhelyeket az etetés gyakorisága szerint megkülönböztetni, mivel az akusztikus jel rendszerint az egész ólban hallható, ennek következtében azokat az állatokat is serkenti, amelyeket a hangjel adásakor nem etetünk. Ha azonban az állatokat megtanítjuk arra, hogy fény- és hangjelek kombinációjára válaszoljanak, vagyis csak akkor várják az élelmet, ha a fényjeleket és hangjeleket együtt adjuk, amelyet minden egyes etetőhelyen biztosíthatunk, az emellett hallható egyéb hangjelet a sertések figyelmen kívül hagyják.

A fentieknek megfelelően a találmány értelmében a sertések érdeklődését az etetőhelyeken fényjelekkel és akusztikus jelekkel fokozzuk oly módon, hogy az egyes falatok közötti időszakban adott akusztikus jeleket fényjelekkel egészítjük ki, vagy az akusztikus jeleket fényjelekkel helyettesítjük. A táplálék beadagolásának pillanatáig fokozatosan növekvő intenzitású fényjellel nyilvánvalóan elérhetjük az állat helyben maradását és kondicionálását, mint az akusztikus jelekkel. Ennek megfelelően a fényjel ugyanúgy stimuláló hatást gyakorol az emésztő enzimek termelődésére, ezáltal optimalizálja az emésztési folyamatot.

Ismert az is, hogy a fiatal malacok vonzódnak a hősugárzáshoz. Amikor a malacok megszületnek, az anyjuk hasához a viszonylag nagyobb, a zsírral szigetelt hát hősugárzását meghaladó mértékű hősugárzás irányítja őket. Ha a malacokat nagyon hamar elválasztják - kb. 2-3 hetes korban - megfigyelhető, hogy az állatokat úgy lehet az etetőhelyhez irányítani, ba a lentebb említett jeleket az etclőberendezcsből származó hősugárzással kombináljuk. A hősugárzást előnyösen fényjelekkel kombináljuk, például oly módon, hogy egy nagy reflektor-szerű berendezést szerelünk be az etetőberendezésbe.

A fentiekben leírt etetési módszer alkalmazásával - különös tekintette! az érzékszervi serkentés változataira - hosszabb etetési periódusokat iktathatunk hí. ugyanis az állatok nem érdekeltek a kompetitív evésben, mivel érdeklődésük egyedül saját etetőhelyük felé irányul, és így az egyes falatok közötti idő meghosszabbítható, ezáltal az elfogyasztott táplálék optimális hasznosítása biztosítható. így az ismert módszerek kel ellentétben - amelyek szerint a sertéseket kb. 3-szor etetik naponta, kb. 3-5 perc etetési időt biztosítva - a találmány elve szerint a sertések e'etési ideje tetszés szerint meghosszabbítható az egyes etetési szakaszokban. Például a 25-90 kilogrammos sertések etetési ideje az egyes etetési időszakokban egészen 20 percig növelhető, és legalább 6 etetési szakasz iktatható be naponta, ezáltal nagyobb tálplálékátalakítás és nagyobb napi súlygyarapodás érhető ei. Másrészt az elválasztási korban levő malacokat 6- 18-szor etethetjük naponta, megfelelően rövidebb etetési idők alatt, például napi 18 alkalommal etetjük az állatokat, és az egyes szakaszok kb. 2,5 percen át tartanak, amelyet azután fokozatosan napi

6-szori etetéssé alakítunk, esetenként kb. 20 perces etetési időt biztosítva, mire az állatok elérik a 20-30 kg-os súlyt.

A sertések emésztőrendszere különösen az elválasztási periódusban gyors és alapvető változáson megy át, az emésztő enzimek termelési kapacitását tekintve. Például az elválasztási malacok bele kb. 20 cm-t nő naponta. Az ismert etetési eljárások nem alkalmazkodnak megfelelően ehhez a gyors változáshoz. A találmány szerinti egyik előnyös megoldás értelmében a malacokat, különösen az elválasztási időszakban olyan táplálékkeverékkel etetjük, amelyet a sertés enzimtermeléséhez, vagy az enzimtermelés kívánt fokozásához állítottunk be oly módon, hogy a táplálék összetételét, a beadagolt mennyiséget és az etetési intervallumot gyakran beállítjuk. Mint fentebb említettük, a táplálék összetételét az elválasztási időszakban előnyösen legalább naponta be kell állítani, és az előnyös megvalósítás során minden egyes etetésnél újra beállítjuk az összetételt.

Mint már említettük, a táplálék összetételét egyszerűen úgy állíthatjuk be, hogy minden egyes etetésnél legalább három alapösszetevőből keverjük össze a táplálékot, amelyek egyike egy normális szénhidrátgazdag eleség, például dara, a másik összetevő egy magas emészthető vagy hozzáférhető protein-tartalmú folyadékelegy, közelebbről valamely állati eredetű proteint tartalmazó elegy, és a harmadik komponens adott esetben adalékanyagokat tartalmazó víz. A fentiek szerint a sertések olyan táplálékot kapnak, amely vízből, szénhidrát-gazdag szokásos clcscgből, például darából és magas emészthető protein-tartalmú, közelebbről állati eredetű folyékony takarmányból áll. Az eleség összetételének és/vagy beadagolt mennyiségének beállítását a sertés emésztőrendszerének fejlesztésére vagy az emésztőrendszer kívánt mértékű fejlődésének biztosítására előnyösen úgy hajtjuk végre, hogy legalább naponta beállítjuk a sertéseknek az egyes

191 488 etetési időszakokban adott táplálék összetételét (makrobcállítás), és a fentebb említett előnyös megoldás szerint az egyes etetés alatt is beállítjuk a folyékony állapotú hozzáférhető protein és az egyéb összetevők, különösen a szénhidrátok arányát (mikrobeállítás). A makrobeállítást szigorúan az emészthető protein és az egyéb összetevők, különösen a szénhidrátok optimális arányát meghatározó görbével összhangban kell elvégezni. A fenti optimális görbe vagy a kérdéses állat normális, kedvező fejlődésére ismert vagy igaznak talált összefüggés, vagy olyan görbe lehet, amely a találmány elveinek alkalmazásával tudatosan felgyorsított fejlődésre fejezi ki az optimális feltételeket. Mindkét esetben igen fontos, hogy a kívánt fejlődés biztosítására a makrobeállítást gyakran, az elválasztási időszakban legalább naponta egyszer, de előnyösen lényegében minden egyes etetésnél külön elvégezzük, mivel a kevésbé gyakori beállítás azt jelentené, hogy a sertés a fejlődése szempontjából nem az optimális élelmet kapja és/vagy a táplálék összetevőinek egy része ténylegesen kárbamegy; a kevésbé gyakori beállítás továbbá minden egyes beállításnál sokkal nagyobb mértékű változást jelenthet a táplálék összetételében, így gyomorbántalmakhoz vezethet.

Az alultáplálási/túltáplálási stratégiával kapcsolatban nyilvánvaló, hogy előnyösen úgy kell beállítani a táplálékban a szénhidrát- és a protein-összetevő közötti arányt, hogy az alultáplálási szakaszban a szénhidrátban gazdag összetevőt kisebb mennyiségű proteinnel - általában átlagosan 10-15 %-kal kevesebb proteinnel - keverjük, mint az adott fejlődési szakaszban szokásos protein-felvétel, míg a túltáplálási szakaszban a protein mennyiségét azonos alapra számítva átlagosan 25 - 30 %-kal növeljük.

Mint fentebb említettük, a táplálék összetételét előnyösen az egyes etetések alatt is változtathatjuk (mikrobeállítás), így az adott fejlődési szakaszban levő állat esetén megállapított optimális tápláléköszszetétel mellett — amelyet a beadagolt táplálék összetevőinek megfelelő arányával biztosítunk - az emésztőrendszer relatív (a táplálék összetétele szempontjából relatív) kapacitásának megfelelő táplálékösszetétel dinamikus beállítását is biztosítjuk. A fenti beállítás szerint az etetés elején a táplálék viszonylag több emészthető proteint és viszonylag kevesebb szénhidrátot tartalmaz, míg az etetés végén a táplálék emészthető protein-tartalma viszonylag alacsonyabb és a szénhidrát-tartalma viszonylag magasabb.

A találmány szerinti egyik előnyös megoldás értelmében az élelmet a már említett fajtájú alapösszetevőkből oly módon keverjük össze, hogy annak összetétele minden egyes etetőhelyen, napról napra, sőt előnyösen etetésről etetésre változik (és egy előnyös megoldás szerint az egyes etetések alatt is változik az összetétel a mikrobeállításnak megfelelően), egy olyan etetöberendezés segítségével, amely falásnyi adagokat szolgáltat, ez a berendezés előnyösen olyan típusú, mint amilyet a 2 056 837. számú brit szabadalmi leírásban ismertettek, de bármely más berendezést is használhatunk, amellyel a fenti szabadalmi leírásban ismertetett módszer megvalósítható.

Az clcscg összetevői például víz, dara és magas emészthető protein-tartalmú folyékony kiegészítő takarmány lehetnek. A folyékony kiegészítő takarmány megfelelő összetételével biztosítható a fenti eleség ορό timalizálása a sertés clcséghasznosítása szempontjából, azáltal, hogy változtatjuk a kiegészítő takarmány és a dara arányát. A proteinben gazdag kiegészítő takarmány folyékony formája lehetővé teszi azt is, hogy olyan enzimeket - például pepszint - is bekeverjünk előzetesen a táplálékba, amelyek részben az előemésztésben játszanak szerepet, részben meggyorsítják a sertés emésztőrendszerének kifejlődését.

Ezenkívül különböző hagyományos adalékanyagok, példáiul nyomelemek, vastartalmú adalékok, növekedést serkentő antibiotikumok és/vagy terápiás Szerek vagy mikroorganizmus tenyészetek is adhatók a folyékony kiegészítő takarmányhoz.

A fenti szempontnak megfelelően a proteinben gazdag kiegészítő takarmányként használt folyékony takarmány lényegében olyan összetevőkből áll, amelyeket előzetesen nem vetettünk alá semmiféle szárító kezelésnek. Az ilyen típusú takarmányok könnyen adagolhatok olyan etetőberendezések segítségével, amelyek például a fentebb említett brit szabadalmi leírásból ismertek, és abban az esetben, ha a folyékony cs szilárd összetevők arányát az ctctőberendezcsben állítjuk be, egyetlen alapösszetevőként használhatók a teljes táplálék fentebb említett gyakori beállítására, a sertések fejlődéséhez szükséges optimum beállítása céljából.

A folyékony protein-gazdag kiegészítő takarmány például egy „protein !eves”-nek nevezett folyadék lehet, amely lényegében vérből, vágóhídi hulladékból, vágóhídról származó részlegesen emésztett béltartalomból, ipari proteinhulladékból - például konzervipari vagy élelmiszeripari hulladékból - vagy háztartási élelmiszerhuiladékból áll, és táplálkozási érték szempontjából előnyösen protein-gazdag összetevőkkel - például halpéppel, tejsavóval, élesztőkrémmel, lefölözött tejjel, stb. - van kiegészítve. A fenti folyékony kiegészítő takarmány lehetővé teszi a vágóhidakról és tejgazdaságokból származó jelentős menynyiségű hulladék hasznosítását, drága, és sokszor részben tápérték csökkentő feldolgozást eljárások nélkül, és a kapott anyaggal a drága tápanyagok, például a szárított protein teljesen vagy részlegesen helyettesíthetők.

A találmány szerinti eljárás értelmében az etetési ritmus és az etetési mechanizmus előnyösen úgy állítható be, hogy a lehető legnagyobb összhangban legyen a sertések fejlődésével. így például az elválasztási szakaszt úgy kezdhetjük el, hogy az etetést ugyanolyan gyakorisággal végezzük, mint ahogy a koca szoptatja a malacokat, azaz kezdetben gyakran, majd apránként egyre növeljük az etetések közötti időket.

A találmány szerinti eljárás értelmében az etetési ritmus is változtatható oly módon, hogy minden egyes etetés során változtatjuk az egyes falatok közötti időtartamot, abból a célból, hogy az állatok dinamikusan alkalmazkodjanak ahhoz az etetési sebességhez, amellyel az egyes falatokat az egyes etetési időszakokban a sertések kapacitásának megfelelően adagoljuk.

A találmány szerinti folyékony kiegészítő takarmány összetétele előnyösen olyan, hogy ahhoz csak a szénhidrát-gazdag összetevőt, például árpadarát, és az etetés időpontjában a vizet kell hozzáadni változó mennyiségben, hogy bármelyik fejlődési szakaszban levő, 2-3 hetes és vágósúly közötti sertés táplálkozási igényének megfelelő táplálékot nyerjünk. így egyetlen

-611

191 488 kiegészítő takarmánnyal a teljes tenyésztési időszakban kielégíthetjük a kiegészítő takarmány iránti igényt. Egy másik előnyös megvalósítási mód szerint olyan speciális kiegészítő takarmányt használunk, amelynek összetétele táplálkozási szempontból kielégíti az elválasztási időszakban fellépő igényeket (ez rendszerint a sertések 2-12 hetes kora közötti időszak, de azok az esetek is idetartoznak, mikor a sertéseket igen hamar, például az ellés utáni második napon elválasztják).

A találmány szerinti folyékony kiegészítő takarmány fő összetevője - mint azt fentebb említettük például a vágóhídi vér és az abban eloszlatott megfelelően aprított vágóhídi hulladék lehet. Tejgazdasági hulladék, például savó és a sajt előállítása során keletkező kazeinhulladék is alkothatja a fenti kiegészítő takarmány alapját. Nyers halpépet szintén tartalmazhat a folyékony kiegészítő takarmány, amely igen értékes protein-összetétele mellett azzal az előnyös tulajdonsággal is bír, hogy csökkenti a kiegészítő takarmány viszkozitását, továbbá a hal-masszából származó pepszin hidrolizálja a proteineket. A háztartási élelmiszerhulladék - melyet előnyösen olyan házaktól kaphatunk, ahol a hulladékot élelmiszer és nemélelmiszer jellege szerint csoportosítják - szintén értékes hasznosítható proteinforrást jelent, és gyakran olyan aminosavösszetétele van, amelyet a folyékony kiegészítő takarmány végső aminosavösszetételének beállítására használhatunk.

A kiegészítő takarmányt rendszerint úgy állítjuk elő, hogy egyszerűen összekeverjük az összetevőket, és a folyékony anyagban elkeverendő szilárd összetevőket szükség esetén aprítjuk. A kapott proteinlevest, amelynek szárazanyagtartalma rendesen 20 és 45 % között van, általában 25-40 %, ezután a szokásos módon autoklávozzuk. Ha a protein-leves viszkozitása szobahőmérsékleten túl magas, a viszkozitást enzimek hozzáadásával csökkenthetjük. A proteinleves tartósítását úgy oldhatjuk meg, hogy a pH-t önmagában ismert módon megfelelő sav, például hangyasav hozzáadásával savas értékre állítjuk be. Másik lehetséges tartósítási mód szerint olyan mikroorganizmus-tenyészetet adunk a protein-leveshez, amely savtermelése következtében csökkenti a pH-t, ilyenek például a tejsav-termelő baktériumok. A fenti célra például a Lactobacillus acidophylus, Lactobacillus plantarum, Lactobacillus lactis, illetve Streptococcus lactis vagy Streptococcus cremoris alkalmas. A protein-leves ezenkívül autoklávozással, vagy szokásos konzerválószerek hozzáadásával is tartósítható.

A folyékony kiegészítő takarmányt célszerűen ugyanolyan eljárással állítjuk elő, mint amelyet ismert módon a szárított protein-gazdag áliateledel előállítására használnak, hasonló típusú kiindulási anyagokból, azzal az eltéréssel, hogy a végső szárítási fázist elhagyjuk.

A folyékony kiegészítő takarmány standardizálása céljából, és abból a célból, hogy a végtermékben a nyersanyagok származási helyétől függő különbségek miatti nagy eltérések elkerülhetők legyenek, a folyékony anyagokat vagy a nyersanyagokat célszerűen összetételük szerint komponensekre osztjuk, például zsír, protein, kollagén, víz stb., és ezután a standardizált termék kialakítása érdekében a kívánt arányban kombináljuk ezeket az összetevőket.

A kiegészítő takarmány jellege és az előállítás módja tehetővé teszi, hogy olyan kívánatos adalékanyagokkal, például enzimekkel, mikroorganizmusokkal, vitaminokkal is kiegészítsük azt, amelyek a sertéseledel hagyományos előállítási folyamatában részben vagy teljesen megsemmisülnek.

Sok esetben előnyös, ha az elválasztási időszak elején a sertéseket csak protein-levessel kezdjük etetni, és csak azután, hogy az állatok elválasztását sikeresen elindítottuk, szoktatjuk hozzá enzimrendszerüket növényi eredetű anyagok lebontásához (a lebontó enzimek termelését indukálva), a szénhidrát-gazdag eleség növekvő arányú adagolásával. Úgy tapasztaltuk, hogy a dara megfelelő szénhidrát-forrást jelent a fenti „enzim-tréning’’-hez.

Ha a sertések már sikeresen hasznosítani tudnak egy magas emészthető protein-tartalmú táplálékot, fejlődésük meggyorsul, és hamarabb képesek lesznek szénhidrátok és nem állati eredetű proteinek hasznosítására.

Ha mikrobeállításos etetési módszert használunk, ezt rendszerin! úgy folytatjuk le, hogy az etetés clcjcn aránylag több protein-levest adagolunk — például az átlagos névleges mennyiségnél 50-75 %-kal többet -, mig az etetés utolsó perceiben viszonylag kevesebbet, és ezáltal biztosítjuk a makrobeállításának megfelelő átlagos értéket. Ezzel a módszerrel a sertések emésztőrendszerének kapacitása és elválasztása optimálisan hasznosítható.

A táplálék hasznosítását és a súlygyarapodást javító fenti paraméterek mellett az is előnyös, ha további paraméterként olyan napi ritmust alakítunk ki, melynek során a napi táplálékmennyiség jelentős részét, közelebbről közel 50 %-át kora reggel, például 6 és 12 óra között, és a maradék élelmet a nap során szabályos időközönként elosztva adjuk az állatoknak. A gyakorlatban ezt előnyösen ügy valósíthatjuk meg, hogy a kívánt ciklust és napi ritmust az etetőrendszert irányító számítógépbe beprogramozzuk.

Egy kilogramm alaptakarmány és egy kilogramm protein-leves kombinációja - amely például 7 - 9 kg súlyú sertések etetésére használható - például az alábbi összetevőkből áll takarmányegységenként·.

emészthető zsír	59 gr
emészthető protein	176 gr
emészthető lizin	10,4 gr
emészthető metionin	3,5 gr
emészthető ciszlin	2,3 gr
kalcium	N,5 gr
foszfor	9,3 gr
Egy 10-11 hetes, 20-	24 kg súlyú sertések számára
előnyös kombináció (1 kg alaptápanyag és 0,5 kg
protein-leves) összetétele takarmányegységenként
például a következő:
emészthető zsír	39 gr
emészthető protein	160 gr
emészthető lizin	8,9 gr
emészthető metionin	3.0 gr
emészthető cisztin	2.4 gr
kalcium	7,3 gr
foszfor	7,0 gr

-712

191 488

A leírásban és igénypontban említett takarmányegység egy skandináv takarmányegységet jelent, amely 1 kg árpa energiatartalmával ekvivalens, pontosabban 7730 kJoule (vagy 1846 kcal),

A protein-levesek például az alábbi receptek szerint készíthetők el.

1. recept

Az I. táblázatban ismertetett összetevőkből az 1. táblázatban megadott arányok szerint készítjük el a protein-levest. Az összetevőket egy edényben dezintegrálás közben összekeverjük, míg megfelelő viszkozitású folyadékot kapunk. A folyadékot ezután autoklávozással sterilizáljuk.

A protein-leves komponenseinek zsír-, protein-, és lizin, metionin és cisztin aminosav-tartalmát a 2. táblázatban adjuk meg.

Az alaptakarmányt, amellyel a fenti protein-leves 5 keverhető, a 3. táblázat adatainak megfelelően árpalisztből és szójalisztből állíthatjuk elő. A 3. táblálzatban feltüntettük a megfelelő takarmányegységeket és az árpa és szójaliszt kalcium- és foszfortartalmát is.

Az árpa- és szójaliszt emészthető zsír-, emészthető 1θ protein- és lizin, metionin és cisztin amínosav-lartalmát a 4. táblázat tartalmazza,

Az 1. és 2. táblázat szerinti protein-levest és a 3. és 4 táblázat szerinti alaptakarmányt különböző arányokban kombinálva elválasztási malacok takarmá15 nyozására használjuk.

I. táblázat

A protein-leves összetétele

	mennyiség (%)	szárazsúly (kg)	takarmányegyseg	kalcium (g)	foszfor (g)
vér	30,0	5,7	7,5	—	-
vágóhídi hulladék	50,0	15,0	12,5	1500	750
ipari zsír	8,0	8,0	23,6	-	—
halliszt	5,0	4,7	7,1	175	111
lefölözött tejpor	5,0	4,8	6,5	68	49
adalékok*	2,0	-	-	—	190
100 kg-onként	(100,0)	38,2	57,2	1743	1100
kg-onként		0,38	0,57	17,4	11,0
takarmányegységenként		0,67	1,00 ·	30,5	19,2

*1,0% nátrium-dihidrogén-foszfát, 0,1 % metionin, 0,5% vitamin/nyomelem keverék (gyártja: Lovens Kemiskc Fabrik, Dánia), 0,4 % nátrium-klorid

2. táblázat

Protein-leves emészthető komponenseinek mennyisége szárazsúly__emészthető anyag (g)

	(kg)	zsír	protein	lizin	metionin	cisztin
vér	5,7	90	4 050	372	30	36
vágóhídi hulladék	15,0	1100	5 000	230	55	25
ipari zsír	8,0	7040	-	-	-	-
halliszt	4,7	356	3 300	261	92	-
lefölözött tejpor	4,8	45	1 685	131	40	13
adalékok*	-	-	-	—	100	—
100 kg-onként \,	38,2	8631	14 035	994	317	107
kg-onként	0,38	86	140	9,9	3,2	1,1
takarmányegységenként .	0,67	151	245	17,4	5,5	1,9

*1,0% nátrium-dihidrogén-foszfát, 0,1 % metionin, 0,5% vitamin/nyomelem keverék (gyártja: Lovens Kemiskc Fabrik, Koppenhága, Dánia), 0,4 % nátrium-klorid

-815

191 488

3. táblázat

Alaptakarmány összetétele

	mennyiség (%)	takarmányegység	kalcium (g)	foszfor (g)
árpa	82	82.0	48	261
szójaliszt	18	20,5	52	117
100 kg-onként	₍,_θθ)	102,5	100	378
kg-onként		!,03	1,0	3,8
takarmányegységenként		,00	1,0	3,7

4. táblázat Alaptakarmány emészthető komponenseinek mennyisége
	emészthető anyag (g)
zsír	protein	lizin	metionin	cisztin
árpa	834	6 970	246	123	148
szójaliszt	86	7 200	430	115	113
100 kg-onként	920	14 170	676	238	261
kg-onként	9,2	142	6,8	2,4	2,6
takarmányegységenként	9,0	138	6,6	2,3	2,5

2. recept

Az 5. táblázatban felsorolt összetevőkből az ugyanott megadott arányok szerint készítjük el a proteinlevest. Az összetevőket egy edényben dezintegrálás közben keverjük, míg megfelelő viszkozitisú folyadékot kapunk. A folyadékot ezután autoklávban sterilezzük.

A protein-leves komponenseinek zsír-, emészthető protein-, és lizin, metionin és cisztin aminosavtartalmát a 6. táblázatban adjuk meg.

5. táblázat

A protein-leves összetétele

	mennyiség (%)	s/árazsúly (kg)	takarmányegység	kalcium (g)	foszfor (g)
vér	15,0	2,9	3,8	-	—
vágóhídi hulladék	39,7	11,9	9,9	1191	596
halpép	20,0	6,2	12,0	80	100
fölözött tej	20,0	1,8	2,4	30	20
ipari zsír	3,0	3,0	8,9	-	-
nátrium-dihidrogén-foszfát	1,0	1,0	-	-	190
metionin-keverék 10 %	1,0	0,9	-	-	-
Carbavit Mikro 4001*	^f 0,3	0,3	-	-	—
100 kg-onként	(100,0)	28,0	37,0	1301	906
kg-onként		0,28	0,37	13,0	9,1
szárazanyag kg-onként		1,00	1,32	46,5	32,4
ta karmányegységenként		0,76	1,00	35,2	24,5

* vitaminokat, antioxidánsokat, nyomelemeket és ízesítőszereket tartalmazó búzakorpa

-917

191 488

6. táblázat

Protein-leves emészthető komponenseinek mennyisége

Protein emészthető anyag (g)

	(kg)	zsír	protein	lizin	metionin	cisztin
vér	2,3	45	2025	186	15	18
vágóhídi hulladék	6,0	873	3970	183	44	20
halpép	3,1	2200	2720	210	74	30
fölözött tej	0,7	20	660	54	12	6
ipari zsír	-	2640	-	-	-	-
metionin-keverék 10 %	-	-	-	-	100	—
100 kg-onként	12,1	5778	9375	633	245	74
kg-onként	0,12	58	94	6,3	2,5	0,7
szárazanyag kg-onként	0,43	206	335	22,6	8,8	2,6
takarmányegységenként	0,33	156	253	17,1	6,6	2,0

A fenti összetételű protein-levest az 1. receptben ismertetett protein-leveshez hasonló módon használhatjuk fel.

3. recept

A fentiekhez hasonló módon állíthatjuk elő állati hulladékokból, ásványi adalékanyagokból és vitaminokból az alábbi előnyös összetételű protein-levest, amelynek szárazanyagtartalma közel 30 súly%, és takarmányegységenként az alábbi összetételű:

280 g protein (emészthetősége kb. 90 %) összetétele minimálisan:

Ha a levest nem olyan összetevőkből - például vágóhídi hulladékból - állítjuk elő, amelyek emésztő enzimet is tartalmaznak, a fenti enzimekkel is kiegészíthetjük az összetételt

1. példa

Sertések esetén a találmány szerinti előnyös etetési eljárást az alábbi paraméterek szerint valósíthatjuk meg:

A sertésól hőmérsékletét a sertések korától vagy súlyától függően változtatjuk, a kiindulási hőmérséklet 26-30’C, és az alábbiak szerint csökkentjük 16-20’C-ra:

g emészthető lizin 6 g emészthető metionin* g emészthető cisztin* g emészthető treonin g zsír 12 g kalcium 10 g foszfor g nátrium-klorid 160 mg vas

100 mg cink mg mangán 100 mg réz

0,2 mg jód 0,1 mg szelén

4000 I.U. (nemzetközi egység) A-vitamin 400 I.U. D-vitamin 30 mg E-vitamin mg tiamin mg riboflavin 4 mg piridoxin mg niacin 15 mg pantoténsav 20 g B₁₂-vitamin * a metionin és cisztin részben helyettesítheti egymást

Sertések súlya (kg) 6 9 12 15 18 21 24 27 30 33

Hőmérséklet (’C) 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20

Az etetések száma szintén a sertések korától és/ vagy súlyától függ, oly módon, hogy az etetések száma az állat növekvő súlyával csökken a következők szerint:

Sertések súlya (kg)

Etetések száma

Sertések súlya (kg) Etetések száma

8 10 12 14 16 18

17 16 15 14 13 12

24 26 28 34-40 10 9 8 7 6

A 6-7 kg-os súlycsoportban csak protein-levest adunk a sertéseknek. Az árpadarát egyre növekvő mennyiségben adagoljuk. A beadagolt eledel mennyiségét minden egyes állat esetén az y = 0,06x-0,2I

-1019

191 488 összefüggés alapján meghatározott optimális átlagos energiafelvétel szerint számoljuk ki, a fenti összefüggésben x sertések súlyát és y a naponkénti takarmányegységek számát jelenti.

Az alultáplálási időszakban a sertések az optimálisan megállapított átlagos takarmánymennyiség 50-80 %-át, előnyösen 70 %-át kapják 1 -5 napon, előnyösen 3 napon át, majd a takarmány mennyiségét az optimális átlagos mennyiség 120-150 %-ára, előnyösen 130 %-ára emeljük 1-5 napon át, előnyösen 2 napon át. Ezenkívül további paraméterként olyan napi ritmust alakítunk ki, amelynek során a takarmány fő tömegét - közelebbről kb. 50 %-át a nap korai szakaszában, például 6 óra és 12 óra között adagoljuk, míg a maradék takarmányt a nap további részében arányos időközönként elosztva adjuk az állatoknak.

A takarmányt falatonként adagoljuk, az egyes falatok között meghatározott időközök betartásával. A falatok mérete az alábbiak szerint függ az állatok korától/súlyától:

Testsúly (kg) 6 9 12 15 18 21-40

Falat nagysága (g) 2 3 4 5 6 7

A két falat közötti időtartam kezdetben kb. 7-10 másodperc, de a takarmány 1/3 ;/2-ének beadagolása után az időtartamot fokozatosan 15-20 másodpercre növeljük.

Ha az állat eléri a 7 kg-os testsúlyt, a takarmányt protein-leves, dara és víz homogén keverékeként is adagolhatjuk, azonban előnyösen úgy járunk el, hogy minden egyes etetés elején az előírt protein-leves mennyiségének felét tiszta formában adagoljuk az állatoknak, majd a maradékhoz fokozatosan növekvő mennyiségben keverjük hozzá a darát és a vizet.

A sertések érzékszervi serkentését az etetés előtt és etetés közben úgy végezzük, hogy például az etetőberendezésbe olyan hanggenerátort helyezünk el, amely az első falat beadagolása előtt kb. 2 perccel figyelmeztető röfögés-sorozatot - 2,5 másodpercenként kibocsátott röfögést - kezd sugározni. Az első falat beadagolása előtt kb. 25 másodperccel a röfögés gyakoriságát kb. 1,6 röfögés/másodpercre növeljük. A hangkibocsátást a következő falat adagolásával szinkronba hozzuk oly módon, hogy a röfögő hangot pontosan a falat beadagolásának pillanatában megszüntetjük, ezután a röfögést néhány másodpercen át szüneteltetjük. Körülbelül 5 másodperccel a következő falat beadagolása előtt az első falat beadagolását megelőző 5 másodpercben adott röfögés-sorozatot sugározzuk újra. Hasonlóképpen, minden egyes etetőhelyen elhelyezünk fényforrást, amelynek fénykibocsátását a falatok beadagolásával szinkronizáljuk oly módon, hogy a fény intenzitása a falat beadagolásának pillanatáig fokozatosan növekedjék, és az intenzitás közvetlenül a beadagolás pillanatában érje el a legnagyobb értéket.

2. példa sertésből álló csoportot - az állatok átlagos súlya 41,2 kg - árpadarából, szójabab-proteinből, ásványi anyagokból stb. álló hagyományos takarmánykeverékkel a 2 056 837. számú brit szabadalmi leírásban ismertetett Biomat™ készülék segítségével egy héten át alultápláltunk.

A fenti egy hetes alultáplálási szakaszban az adagolt takarmány mennyisége 11 %-kal volt alacsonyabb a standard értéknél. A fenti időszakban a laka? mányhasznositás kis mértékben csökkent (az elfogyasztott takarmányegység és a kg-os súlygyarapodás aranya 1,8-ról 1,9-re növekedett). A napi súlygyarapodás átlagosan 744 g-ról 657 g-ra csökkent.

Ezután egy héten át túletettük az állatokat. A beadagolt takarmány mennyisége 21 %-kal haladta meg a standard értéket. A túlláplálás eredményeként megnövekedett a takarmányhasznosítás (a takarmányegység és a kg-os súlygyarapodás aránya 1,9-ről 1,8-ra csökkent), és a napi súlynövekedés ugrásszerűen átlagosan 657 g-ról 1029 g-ra nőtt.

Claims

Szabadalmi igénypontok

1. Eljárás állatok szabályozott etetésére, azzal jellemezve, hogy az állatokat egy előre meghatározott időtartamon át, amely legalább 1 nap, előnyösen néhány nap, alultápláljuk, ezzel fokozott sejtosztódást idézünk elő az állatban, majd ezt követően egy előre meghatározott időtartamon át, amely legalább egy lap, túltápláljuk az állatokat, ezáltal előidézzük az első periódusban kialakult sejtek növekedését.
2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az alultáplálásból és túltáplálásból álló szakaszokat addig váltogatjuk, míg az állat a kívánt súlyt eléri.
3. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az állatot a táplálási szakaszok váltogatásával egyidőben a külső körülmények és/vagy egyéb, az állatot befolyásoló tényezők változtatásának is kiteszszük.
4. A 3. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a külső körülményeket és/vagy egyéb befolyásoló tényezőket, előnyösen a fényt, hangot, hőmérsékletet, szagot, ízt, a takarmány konzisztenciáját, az állat tartózkodási helyét és/vagy a táplálék összetételét változtatjuk.
5. Az 1 - 4. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az alultáplálási lényegében közel 3 - 5 napon át, és az ezt követő túltáplálást lényegében legalább 1 napon át folytatjuk.
6. Az 1 - 5. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzaljellemezve, hogy az azonos elkerített helyen belül szabadon tartott állatokat - amely elkerített helyen belül az összes etetőhelyek szabadon hozzáférhetők minden egyes állat számára - saját etetőhelyeiken egyidejűleg etetjük oly módon, hogy az etetési időszakban az egyes etetőhelyekre megfelelő időközönként adagokra osztott takarmányt juttatunk, biztosítva, hogy az egyes ctclöhclyckrc juttatott takarmány mennyisége alapvetően megfeleljen az állatok előre meghatározott táplálkozási sebességének.
7. Az ! - 6. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az eljárást nem ivarérett állatok etetésére használjuk.
8. Az 1 - 7. igénypontok bármelyike szerinti eljárás,

-1121

191 488 azzal jellemezve, hogy az eljárást sertések etetésére használjuk.
9. Az 1 — 8. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az alultáplálkozási szakaszban az állatok takarmánymennyiségét az átlagos optimális takarmánymennyiséghez viszonyítva 10-50%kal, közelebbről 20-50 %-kal, célszerűen 20 - 40 %kai, közelebbről 20 - 30 %-kal csökkentjük, míg a túltáplálási szakaszban a takarmánymennyiséget az átlagos optimális takarmánymennyiséghez viszonyítva 20—50 %-kal, közelebbről 30 %-kal növeljük.
10. Eljárás azonos elkerített helyen belül szabadon tartott állatok - amely elkerített helyen belül az összes etetőhelyek szabadon hozzáférhetők minden egyes állat számára - saját etetőhelyeiken történő egyidejű etetésére, azzal jellemezve, hogy az etetési időszakban az egyes etetőhelyekre megfelelő időközönként adagokra osztott takarmányt juttatunk, biztosítva, hogy az egyes etetőhelyekre juttatott takarmány mennyisége alapvetően megfeleljen az állatok előre meghatározott táplálkozási sebességének, és minden egyes etetőhelyen minden egyes adag bejuttatását megelőzően meghatározott időtartamon át jelet keltünk, amely jelet a fenti időtartam alatt úgy változtatjuk, hogy ezzel az állatot minden egyes adag bejuttatásának adott pillanatban való varasára késztessük.
11. A 10. igénypont szerinti eljárás, azzaljellemezve, hogy hang és/vagy fényjelet keltünk, amelynek intenzitását a takarmány bejuttatásának pillanatáig növeljük.
12. A 11. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a jelet sertéseknek adjuk, és jelként a koca szoptató röfögését reprodukáljuk.
13. A 11. vagy 12. igénypontok szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy fényjelekkel kombinált hangjeleket adunk.
14. A 10- 13. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az 1—9. igénypontok szerinti eljárással kombinálva alkalmazzuk.
15. Az 1 — 14. igénypontok szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az állati takarmányban az emészthető protein és az egyéb összetevők - közelebbről szénhidrátok - arányát az állatok fejlődésének megfelelően álh'tjuk be, az arány alapvetően legalább naponta elvégzett beállításával.
16. A 15. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a takarmányként folyékony formában levő

15 emészthető proteinelegy és szilárd formában levő szénhidrát-tartalmú alaptakarmány keveréket adagoljuk, és az emészthető protein és az egyéb összetevők - közelebbről a szénhidrátok - arányát a teljes takarmányban alapvetően a folyadékelegy és az alap20 takarmány kombinálásával állítjuk be az állatok emésztőrendszere fejlődésének megfelelően oly módon, hogy a folyadékelegy és alaptakarmány arányát ülapvctőcn legalább naponta beállítjuk.
17. Az 1 -9. és 14. igénypontok bármelyike szerinti

25 eljárás, azzal jellemezve, hogy az alultáplálási szakaszban az állatnak adott protein mennyiségét az adott fejlődési szakaszban levő állat standard protein-felvételének átlagosan 10- 15 %-ával csökkentjük, míg a túltáplálási szakaszban átlagosan 25—30 %-kal nö30 -éljük.