HU220520B1 - Slave egység - Google Patents

Abstract

A találmány tárgya slave-egység, amely buszon keresztül legalább egymasteregységgel összeköthető, és amelynek tá- rolója van, amelybeneltárolt adattömbökhöz a masteregység olvasás és/vagy írás soránhozzáfér. A találmány szerinti slave-egységnek a kommunikációsprotokoll számára írható protokollterülete (feladócellája,válaszcellája) van, amelyen a masteregység az adott slave-egységnekjelzi a hamarosan bekövetkező hozzáférést a tá- rolóhoz, és a slave-egység megadja a masteregységnek vagy megtagadja tőle a hozzáférésijogosultságot, és – a slave-egység hozzáférési jogosultság eseténkijelöl a masteregységnek legalább egy transzfercímet, amelyet amasteregység a protokollterületről olvas ki, és amelyen a masteregységhozzáfér az adattömbökhöz. A válaszcella olyan állandó jelzéssel isellátható, amelyet a masteregység kiolvas, és amelynek hatására aslave-- egység megtagadja a masteregység számára az olvasási és/vagyírási hozzáférést. ŕ

Description

A találmány tárgya slave-egység, amely buszon keresztül legalább egy masteregységgel összeköthető, és amelynek tárolója van, amelyben eltárolt adattömbökhöz a masteregység olvasás és/vagy írás során hozzáfér.

Ilyen slave-egységet tartalmazó elrendezés a Siemens-katalógusból ismert (Siemens-Katalog ST 54.1, SIMATIC S5, Automatisierungsgeráte, Ausgabe 1994). Egy nagy megbízhatóságú automatizálási készülék szerelésiegység-hordozójában központi szerelési egység formájában több masteregységet egy párhuzamosan kivezetett hátfalbusz több, digitális be- és kimeneti, analóg be- és kimeneti, jel-előfeldolgozó vagy kommunikációs szerelési egységként kialakított slave-egységgel köt össze.

A masteregységek olvasás vagy írás közben fémek hozzá a slave-egységekhez, és különböző fajta adatok, például folyamat-, paraméterező vagy diagnosztikai adatok cserélődnek ki a master- és slave-egységek között. Ehhez a slave-egységeknek általában tárolója van, amelyben azok az adatok, amelyekhez a masteregységek megfelelő címekkel hozzáférnek, az erre a célra szolgáló területeken vannak elhelyezve. Abból a célból, hogy ezekhez az adatokhoz zavarmentes hozzáférést tegyünk lehetővé, a masteregységeknek mind a tároló méretét és a különböző területekre való felosztását, mind a különböző adatfajtáknak ezeken a területeken való elrendezését és fajtáját ismerniük kell. Ha például egy masteregység megpróbál hozzáférni egy olyan slaveegység diagnosztikai adataihoz, amely nem rendelkezik diagnosztikai funkcióval, és ezért nem rendelkezik diagnosztikai adatokkal sem, akkor - különösen automatizálási készülékekben - nem léphetnek fel zavarok, például meghosszabbított buszfoglaltság alakjában. Az ilyen zavarok elkerülése végett minden buszhoz csatolt slave-egységet azonos méretű tárolóval lehet ellátni, és a területek felosztását, valamint az adatok fajtáját és elrendezését egységesre lehet alakítani. Ez persze azt jelenti, hogy a slave-egységek tárolóinak az elrendezés legnagyobb tárolójához is és legnagyobb tárolóterületéhez is igazodnia kell. Ezáltal néhány slave tároló túlméretezetté válik, és a tárolóterületek mérete nem változtatható.

A DE P 44 40 789.0 számú szabadalmi bejelentésben legalább egy masteregységgel ellátott elrendezést javasolnak, amelyet egy busz slave-egységekkel köt össze. A slave-egységeknek van egy-egy tárolója, amelyekhez a masteregység olvasás és/vagy írás során hozzáfér. A slave-egységeknek van egy-egy protokollterülete, amelyen a masteregység jelzi a slave-egységnek a hamarosan bekövetkező hozzáférést a tárolóhoz, és az adott slave-egység ezen a protokollterületen adja meg a masteregységnek vagy tagadja meg tőle a hozzáférési jogosultságot. A slave-egység hozzáférési jogosultság esetén kijelöli a masteregységnek a tároló egy címterületét, amelynek helyét a masteregység a protokollterületről olvassa ki. A slave tároló címterülete ezzel függ a busz címterületétől.

Találmányunk célja a bevezetőben leírt jellegű elrendezés megadása, amelyben a masteregység az adathozzáférést egységesen minden slave-egységhez egy adott kommunikációs protokoll szerint kezdi meg, valamint egy slave-egység, amely kommunikációra egy masteregységgel eszerint a protokoll szerint alkalmas.

Ezt a feladatot a találmány értelmében úgy oldjuk meg, hogy

- a slave-egységnek a kommunikációs protokoll számára írható protokollterülete van, amelyen a masteregység az adott slave-egységnek jelzi a hamarosan bekövetkező hozzáférést a tárolóhoz, és a slave-egység megadja a masteregységnek vagy megtagadja tőle a hozzáférési jogosultságot, és

- a slave-egység hozzáférési jogosultság esetén kijelöl a masteregységnek legalább egy transzfercímet, amelyet a masteregység a protokollterületről olvas ki, és amelyen a masteregység hozzáfér az adattömbökhöz.

A találmány egy másik lehetséges kialakításánál

- a slave-egységnek a kommunikációs protokoll számára írható protokollterülete van, amelyen a masteregység az adott slave-egységnek jelzi a hamarosan bekövetkező hozzáférést a tárolóhoz, és

- a protokollterület egy állandó jelzéssel ellátott válaszcellát tartalmaz, amelyet a masteregység kiolvas, és amelynek hatására a slave-egység megtagadja a masteregység számára az olvasási és/vagy írási hozzáférést.

A buszhoz csatolt valamennyi slave-egység el van látva protokollterülettel, amelyhez a masteregység egységesen olvasással vagy írással fér hozzá. A slave-egységgel való kommunikáció szándékát a masteregység a slave-egységnek a protokollterület feladócellájában jelzi, és a slave-egység ennek a protokollterületnek egy válaszcellájába való bejegyzéssel nyugtázza. A kommunikációban résztvevő slave-egységek feladó- és válaszcellája a masteregységet mindig ugyanazokon a címeken címezi. Abban az esetben, ha a slave-egység hozzáférési jogosultságot ad, akkor a slave-egység bejegyzi azt a transzfercímet a válaszcellába, amelyen a masteregység hozzáfér egy vagy több adattömbhöz. Az adatátvitel végét a masteregység a slave-egységnek egy megfelelő bejegyzéssel jelzi a feladócellába, amelyet a slaveegység a válaszcellába való bejegyzéssel nyugtáz.

A masteregységnek az adattömbhöz való valamennyi hozzáférése ugyanazon a transzfercímen következik be, amelynek bitszélessége előnyös módon megegyezik a buszéval. A slave-egység az adattömböknek olyan címeket jelöl ki a tárolóban való elhelyezéshez, amelyek különböznek a transzfercímektől. A slave tároló címterülete ezzel független a buszcímterülettől, a tároló mérete igazodhat a slave-egység követelményeihez.

A slave-egység maga kezeli a tárolóját, a masteregység nem ismeri sem a tároló méretét, sem a tároló különböző területekre való felosztását, miáltal nincs szükség arra, hogy a masteregységnek „katalógusismerete” legyen a slave-egység tárolójáról, és lerövidülnek a futási idők. Ennek a tárolónak a mérete és felosztása kizárólag a különböző slave-egységek funkciójától függ. Ily módon különösen azoknál a slave-egységeknél takarítunk meg tároló alkotóelemeket, amelyek például csak diagnosztikai adatokkal vannak ellátva, vagy amelyek egyáltalán nem tudnak feldolgozni adattömböket, és

HU 220 520 Β1 ezért nincs folyamat-, paraméterező vagy diagnosztikai adatokhoz tárolójuk.

A beírandó, illetve kiolvasandó adattömbök egy-egy adattömbszámmal vannak ellátva, és írási hozzáférésnél a masteregység a beírandó adattömb hosszúságát bejegyzi a feladócellába, olvasási hozzáférésnél pedig a slaveegység a kiolvasandó adattömb hosszúságát bejegyzi a válaszcellába. Ezekkel a hosszúságadatokkal különböző adattömböket, például 8,16 vagy 32 bájtos adattömböket támogatunk, és a slave-egységek az elrendezésre való visszahatás nélkül új funkciókkal bővíthetők, amelyek szükségessé teszik a tároló és az adattömbök növelését.

Annak érdekében, hogy azok a slave-egységek, amelyeknek egyáltalán nincs tárolójuk ilyen adattömbökhöz, részt vehessenek a kommunikációs protokollban, egy szilárdan beállított jellemzővel a válaszcellában állandóan megtagadjuk a masteregységtől az adattömbökhöz való hozzáférést. Az ilyen fajta slave-egységekhez, például digitális be- és kiadási egységként kialakított slave-egységekhez a masteregység általában egy dugaszhelycímmel és a szóban forgó bemenet, illetve kimenet jellemzőjével fér hozzá.

Az elrendezés további, különböző funkciójú slaveegységekkel bővíthető feltéve, hogy a slave-egységek rendelkezésre bocsátják azt a szükséges protokollterületet, amelyen a masteregység kommunikációt kezdhet meg a slave-egységekkel. Az elrendezés több masteregységet foglalhat magában, amelyek egy-egy jellemzővel vannak ellátva. Egy írási vagy olvasási hozzáférést végző masteregység bejegyzi jellemzőjét a feladócellába. Minden masteregység egy hozzárendelt transzfercímen fér hozzá a slave-egységhez.

A kommunikációs protokoll alkotóelemei egy kezdő távirat és egy végtávirat, amelyek közül a kezdő távirat egy adattömb-hozzáférés kezdetét jelző jellemző bejegyzését, a végtávirat egy adattömb-hozzáférés végét jelző jellemző bejegyzését foglalja magában. A kezdő távirat megszakítja az aktuális adattömb-hozzáférést. Ekkor az adattömb még továbbítandó adatainak adattömbszáma és tároló-címterülete a slave-egység protokollterületében kerül elhelyezésre. A slave-egységek protokolltárolója fel van osztva területekre, ahol minden masteregységhez hozzá van rendelve egy terület. Ily módon mind az adott masteregység, mind a slaveegység számára garantált a feladás és a válasz közötti helyes hozzárendelés, és a slave-egységek célzottan tudnak kommunikálni az egyes masteregységekkel.

A találmányt különösen automatizálási készülékekhez alkalmazzuk.

Találmányunkat annak példaképpeni kiviteli alakjai kapcsán ismertetjük részletesebben, ábráink segítségével, amelyek közül az

1. ábra egy slave-egység protokollterülete, a

2-4. ábra egy slave-egység tárolókezelésének funkciói, az

5. ábra egy slave-egység kiértékelőkapcsolásának kapcsolási rajza.

Az 1. ábrán egy slave szerelési egység látható, amely egy 1 feladócellát és egy 2 válaszcellát foglal magában, amelyek közül az 1 feladócella három 3, 4, 5 regiszterből, a 2 válaszcella két 6, 7 regiszterből áll. A 3...7 regiszterek az adrl...adr5 címekkel címezhetők. Egy masteregység a 3,4,5 regiszterekhez írva, a 6,7 regiszterekhez olvasva, a slave-egység a 6, 7 regiszterekhez írva, a 3, 4, 5 regiszterekhez olvasva fér hozzá. A tárolóhoz való hozzáférés megkezdése céljából, a masteregység először is több jellemzőt bejegyez a 3 regiszterbe, méghozzá a 3 regiszter 0 cellájába a hamarosan bekövetkező írási vagy olvasási hozzáférést jelző jellemzőt, az 7 és 2 cellákba a hozzáférés kezdetét jelző jellemzőt, a 6 és 7 cellákba a hozzáférő masteregység jellemzőjét. A 3...5 cellákba nem írunk be, hanem lehetséges funkcióbővítésre lefoglaljuk. A 4 regiszterben a masteregység annak az adattömbnek a számát helyezi el, amelyet a slave-egység tárolójába kell bejegyezni vagy ebből kell kiolvasni. írási hozzáférés esetén a masteregység az 5 regiszterbe a beírandó adattömb hosszúságának jellemzőjét helyezi el. Olvasási hozzáférés esetén viszont a slaveegység a 6 regiszterbe a kiolvasandó adattömb hosszúságának jellemzőjét helyezi el. Ez azt jelenti, hogy írási hozzáférésnél a masteregység a feladócella 3,4, 5 regisztereibe ír be, amit a slave-egység kiolvas, és hogy a slave-egység egyedül a 7 regiszterbe ír be, amelyet a masteregység kiolvas. Megkezdendő olvasási hozzáférésnél viszont a masteregység egyedül a 3, 4 regiszterekbe, és a slave-egység a 7 regiszterhez kiegészítőleg a válaszcella 6 regiszterébe ír be. Azt, hogy a masteregység jogosan végez-e olvasási hozzáférést az adattömbszámmal jellemzett adattömbhöz, vagy jogosan jegyzi-e be ezt az adattömböt a slave-egység tárolójába, a slave-egység a masteregységnek a 7 regiszter 0 és 1 celláiba való megfelelő bejegyzéssel jelzi. Ily módon a slave-egység jelezni tudja, hogy ez a masteregység ideiglenesen nem férhet hozzá az adott adattömbhöz, mert a slave-egység éppen dolgozik az adattömbbel, hogy a masteregység az adattömbhöz egyáltalán nem férhet hozzá, például mert a slave-egység a kért adattömböt egyáltalán nem ismeri, vagy hogy a masteregység hozzáférhet a kért adattömbhöz, és ebben az esetben a slave-egység a 7 regiszter

2.. .6 celláiban jelez a masteregységnek egy transzfercímet, amelyen a masteregység hozzáfér az adattömbökhöz. A 7 regiszter 7 cellája nincs lefoglalva, és adott esetben esetleges funkcióbővítésnél figyelembe vehető.

A 3.. .7 regiszterekbe való bejegyzések után, meglévő hozzáférési jogosultság esetén a masteregység hozzáfér a slave-egység tárolójában a megadott transzfercímen elhelyezett adatokhoz, azaz a slave-egység és a masteregység közötti adatátvitel ezen a címen megy végbe. A hozzáférés végét a masteregység a slaveegységnek a 3 regiszter 1 és 2 celláiba egy megfelelő jellemző újbóli bejegyzésével jelzi. A slave-egység nyugtázza a hozzáférés végét azzal, hogy az ahhoz tartozó jellemzőt beítja a 7 regiszter 0 és 7 celláiba. A találmány egyik gyakorlati kiviteli alakjában a 3...7 regisztereknek a következők a jellemzőik:

A 3 regiszter 6 és 7cellája:

00=1-es masteregység 01 =2-es masteregység 10=3-as masteregység 11 =4-es masteregység

HU 220 520 Bl

A 3 regiszter 1 és 2 cellája:

00=fenntartott 01 = a hozzáférés kezdete 10=a hozzáférés vége 11 =letörés/reset

A 3 regiszter 0 cellája:

0=írás 1= olvasás

Az adattömb száma a 4 regiszterben:

0...255

Az adattömb hosszúsága (bájtban) az 5 és 6 regiszterekben :

0...255

A 0 és 1 cella a 7 regiszterben:

00=fenntartott = a nyugtázás negatív (ideiglenesen)

10=a nyugtázás pozitív = a nyugtázás negatív (általában, azaz a slave-egység nem ismeri az adattömb számát)

A 2 és 6 cella a 7 regiszterben:

12=176-os transzfercím 13 = 180-as transzfercím 14=184-es transzfercím 15 = 188-as transzfercím 16=192-es transzfercím 17=196-os transzfercím 18=200-as transzfercím 19=204-es transzfercím 20=208-as transzfercím 21 = 212-es transzfercím

A 3 regiszter 3...5 cellája és a 7 regiszter 7 cellája foglalt.

A 2. ábrán egy slave-egység 10 tárolója látható, amelybe az alkalmazó paraméteradatokat jegyzett be a slave-egység paraméterezéséhez. Az 1. és a 2. ábrán szereplő azonos részeket ugyanazokkal a hivatkozási jelekkel láttuk el, és a jelen példában a protokollterület a 8 protokolltároló alkotóeleme. A paraméterezéshez az alkalmazónak az erre az egységre készített paraméterező előírásnak megfelelően a paramétert a 30 számmal ellátott adattömbbe kell helyeznie. A masteregység aktivál egy WR írási jelet a 8 protokolltarolóba való beíráshoz, és a feladócella 3 regiszterébe beíqa az írási hozzáférési szándékot jelző 0 jellemzőt (1. ábra, 0 cella), és az írási hozzáférés kezdetét jelző (nem ábrázolt) 01 jellemzőt (1. ábra, 1 és 2 cella), a 4 regiszterbe a paraméterező adattömb 30 számát, és az 5 regiszterbe ennek az adattömbnek a lae30 hosszúságát. A slave-egység először is kiolvassa a 3,4 regiszterek tartalmát, és a slaveegységben elhelyezett 9 táblázat alapján felismeri, hogy van jogosultság (10 jellemző) az írási hozzáférésre a 30 számú paraméterezó adattömb beírása céljából. Ezután a slave-egység átviszi az adattömb lae30 hosszúságát a 9 táblázatba, egy 12 jellemzőt rendel hozzá ehhez az adattömbhöz a 176, 177, 178 és 179 transzfercímek számára, és ezt a 12 jellemzőt beíqa a 7 regiszterbe (1. ábra, 2. ..6 cella). A masteregység aktivál egy RD olvasási jelet a 7 regiszter tartalmának kiolvasására, és a következő lépésben a 176...179 transzfercímeken beírja a 8 protokolltárolóba a lae30 hosszúságú paraméterező adattömböt. A slave-egység kijelöl ennek az adattömbnek egy adr30 címet, és az adattömböt ezen a címen helyezi el a 10 tárolójában. Természetesen előfordulhat, hogy a masteregységnek a 176... 179 transzfercímek protokollterületét többször kell beírnia, és a slaveegységnek ezt a területet többször kell kiolvasnia. Ez például akkor fordul elő, ha az adattömb hosszúsága nagyobb, mint 4 bájt, és a protokolltároló szélessége csak 8 bit, ami azt jelenti, hogy a masteregység az adattömbhozzáférés alatt csak 4 bájtot tud kiolvasni. Miután a masteregység teljesen továbbította a 176...179 transzfercímeken a slave-egységnek a 30 számmal ellátott adattömböt, a masteregység jelzi a slave-egységnek az írási hozzáférés végét (nincs ábrázolva). Ehhez a masteregység újból aktiválja az írási jelet, és bejegyzi a regiszterbe a hozzáférés végét jelző 10 jellemzőt. A slave-egység kiolvassa a 3 regisztert, és a 11 jellemző (pozitív nyugtázás) bejegyzésével a válaszcella 7 regiszterébe nyugtázza a hozzáférést. Az írási hozzáférés ezzel befejeződik.

A 3. ábrán a slave-egység 10 tárolójához való olvasási hozzáférést szemléltetjük. Ennél feltételezzük, hogy a 40 számú adattömböt kell kiolvasni. A masteregység először is aktiválja a WR írási jelet, és bejegyzi a 3 regiszterbe az olvasási hozzáférési szándékot jelző 1 jellemzőt, a hozzáférés kezdetét jelző (nem ábrázolt) 01 jellemzőt, valamint a 4 regiszterbe a kiolvasandó adattömb 40 számát. A slave-egység kiolvassa a 3 és regisztereket, és mivel van jogosultság a 40 számú adattömb hozzáféréséhez (10 jellemző a 9 táblázatban), ezért a slave-egység kiolvassa az adattömb lae40 hosszúságát, valamint a 176, 177, 178 és 179 transzfercímek 12 jellemzőjét a 9 táblázatból, és bejegyzi a 2 válaszcella 6 és 7 regisztereibe. A 6 és 7 regiszterek tartalmát a masteregység az RD olvasási jel aktiválása után olvassa ki, és a protokolltároló tartalmához (40 szám) a

176...179 transzfercimeken fér hozzá, amelyeket a slave-egység az adr40 címen olvasott ki a 10 tárolóból, és ezeken a címeken jegyzett be a protokolltárolóba. Az olvasási hozzáférésnél is előfordulhat, hogy a kiolvasandó adattömb hosszúságától és a protokolltároló szélességétől függően a slave-egységnek a 176...179 transzfercímekkel a protokollterületet többször kell beírnia, és a masteregységnek ezt a területet többször kell kiolvasnia, hogy az adattömböt teljesen kiolvassa. Az olvasási hozzáférés végét a masteregység a 3 regiszterben jelzi a slave-egységnek, amely a jelzést a 7 regiszterben nyugtázza. A 4. ábrán a 8 protokolltároló négy SB1...SB4 veremterülettel van ellátva, amelyek különkülön hozzá vannak rendelve a 00, 01, 10 és 11 jellemzőkkel (1. ábra) rendelkező négy masteregység egyikéhez. Ez nem jelenti annak az általánosságnak a korlátozását, hogy az 1, 2 feladó- és válaszcella, a 8 protokolltároló, valamint a 9 táblázat és a 10 tároló elválasztva vannak ábrázolva. Természetesen a 2. és 3. ábra szerinti területekre való felosztás vagy más alkalmas is elképzelhető.

Először is feltételezzük, hogy - ahogy már ismertettük - az 1-es masteregység (00 jellemző) egy első kezdő távirattal kezdi meg a hozzáférést egy adattömbhöz,

HU 220 520 Β1 amely kezdő távirat egy hozzáférés kezdetét jelző jellemző bejegyzését és a hozzáférő masteregység 00 jellemzőjét foglalja magában. A slave-egység 11 protokollvezérlése kiolvassa a kezdő táviratot az 1 feladócellából, felülvizsgálja a hozzáférési jogosultságot, és megadott hozzáférési jogosultság esetén beírja a 2 válaszcellába a 176...179 transzfercímek 12 jellemzőjét, amely ehhez az 1-es masteregységhez van hozzárendelve. Az 1-es masteregység hozzáfér a slave-egységnek ezeken a transzfercímeken címezhető regisztereihez, amelyekbe a slave-egység beíija, illetve amelyekből kiolvassa a kért adatokat. Előfordulhat, hogy az 1-es masteregység által lefuttatandó vezérlőprogram előírásai miatt ez az adattömb-hozzáférés megszakad, és az 1-es masteregységnek egy másik adattömbhöz kell férnie. Az 1-es masteregység ehhez beír egy második kezdő táviratot az 1 feladócellába, ami azt idézi elő, hogy all protokollvezérlés az SB1 veremterületre bejegyzi először is az adattömb aktuális nrakt adattömbszámát, amelynek átvitele megszakadt, ennek az adattömbnek a még átvivendő laeakt hosszúságát és az aktuális adrakt tárolócímet, amelyen a még át nem vitt adatok a 10 slave tárolóban el vannak helyezve. Ezután az adatbiztosítás után a slave-egység a második kezdő távirat által megkezdett adatátvitellel dolgozik. Ha ez az adatátvitel le van zárva, amit az 1-es masteregység a slave-egységnek egy végtávirattal jelez, akkor folytatódik a megszakított adatátvitel. Ehhez először is az szükséges, hogy a 11 protokollvezérlés először is beolvassa az SB1 veremterületen elhelyezett információkat (az nr akt adattömbszámot, az adattömb lae akt hosszúságát, az adr akt tárolócímet), hogy folytatódjon az adatátvitel. Az átvitel végét az 1-es masteregység egy ehhez az adattömbhöz hozzárendelt végtávirattal jelzi a slaveegységnek.

A következőkben ismertetjük, hogyan dolgozza fel a slave-egység több masteregység protokolljait. Abból indulunk ki, hogy a 2-es masteregység bejegyez egy kezdő táviratot az 1 feladócellába egy adattömbhöz való írási hozzáféréshez, amely adattömbhöz az 1-es masteregység éppen hozzáfér (dobozolt írási hozzáférések). Ebben az esetben a slave-egység a 2-es masteregység hozzáférését a 2 válaszcellában ideiglenesen negatívan nyugtázza (1. ábra, 01 jellemző). Lehetőség van dobozolt hozzáférésekre, azaz több masteregység olvasási hozzáférésére ugyanahhoz az adattömbhöz, ahol a teljesítmény miatt a „dobozolási mélységet” nem szabad túl nagyra választani. Valamennyi masteregységhez hozzá van rendelve egy saját transzfercím, amelyen az adott masteregység hozzáfér az adattömbökhöz. Abból a célból, hogy lehetőség legyen egy adattömb szimultán, dobozolt írási és olvasási hozzáféréseire, a 10 tároló egy írási és egy olvasási területre van osztva. A slave-egység egy írási hozzáféréssel módosított adattömböt helyez el ezután a módosítás után az olvasási területen, ahol ugyanaz az adattömbszám van hozzárendelve ezekhez az adattömbökhöz. A determinisztikus viselkedés megvalósítása érdekében valamennyi slave-egységnek meghatározott időn belül nyugtáznia kell a masteregység hozzáféréseit. Abban az esetben, ha több masteregység akar egy adattömbhöz hozzáférni, a slave-egységnek az elsőként hozzáférő masteregység számára kell a hozzáférési szándékot pozitívan nyugtáznia, minden további masteregység számára ezzel szemben átmenetileg negatívan kell nyugtáznia a hozzáférési kísérletet.

Az 5. ábrán egy slave-egység egyszerű kiértékelőkapcsolásának kapcsolási rajza látható. A kapcsolás három különböző 51,52,53 adattömb kiértékelésére alkalmas. A következőkben egy írási hozzáférést tekintünk meg. Az aktív WR írási jel alatt, egy BU buszon vezetjük hozzá az 1 feladócellához azokat a megfelelő jellemzőket, amelyeket ki kell értékelni. A jelen példában a hozzáférést végző masteregység MK jellemzője és az adattömb lae hosszúsága nincs kiértékelve. Az adattömböket a VI, V2, V3 összehasonlító egységekre adjuk, amelyek megvizsgálják, hogy a masteregység jogosulte az 51, 52, 53 adattömbökhöz hozzáférni. A feladás kezdetét, a feladás végét vagy a feladás letörését jelző Ke jellemzőket diszkrét logikával vizsgáljuk. Az EN kódoló az adattömbökhöz egy Adr transzfercímet rendel hozzá, és abban az esetben, ha megengedett a hozzáférés az 51, 52, 53 adattömbök egyikéhez és a Ke jellemzőhöz, akkor a 2 válaszcellában egy pozitív nyugtázás kerül elhelyezésre. A 2 válaszcellát az aktív RD olvasási jelnél a masteregység kiolvassa, és a kiolvasott Adr transzfercímen át végbemegy az 51, 52, 53 adattömbök átvitele a masteregység és a slave-egység között. A többszörös feladások felismerése és kölcsönös reteszelése az ábrázolt egyszerű kiértékelőkapcsolással nem lehetséges.

Claims (9)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Slave-egység, amely buszon keresztül legalább egy masteregységgel összeköthető, és tárolója van, amelyben eltárolt adattömbökhöz a masteregység olvasás és/vagy írás céljából hozzáfér, azzal jellemezve, hogy

   - a slave-egységnek a kommunikációs protokoll számára írható protokollterülete van, amelyen a masteregység az adott slave-egységnek jelzi a hamarosan bekövetkező hozzáférést a tárolóhoz, és a slave-egység megadja a masteregységnek vagy megtagadja tőle a hozzáférési jogosultságot, és

   - a slave-egység hozzáférési jogosultság esetén kijelöl a masteregységnek legalább egy transzfercímet, amelyet a masteregység a protokollterületről olvas ki, és amelyen a masteregység hozzáfér az adattömbökhöz.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti slave-egység, azzal jellemezve, hogy a slave-egység az adattömböknek címeket jelöl ki a tárolóban való elhelyezéshez.
3. 3. Az 1. vagy a 2. igénypont szerinti slave-egység, azzal jellemezve, hogy a masteregység mindegyik adathozzáféréséhez ugyanaz a transzfercím áll rendelkezésre.
4. 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti slaveegység, azzal jellemezve, hogy a protokollterület egy feladócellát (1) és egy válaszcellát (2) foglal magában, amelyek közül a masteregység a feladócellába (1) egy írási vagy olvasási jelzést, egy hozzáférés kezdetét

   HU 220 520 Β1 és/vagy végét jelző jelzést, és írási hozzáférés esetén egy beírandó adattömb hosszúságát (lae30) megadó jelzést, a slave-egység a válaszcellába (2) a hozzáférési jogosultságot jelző jelzést, az transzfercímet, és olvasási hozzáférés esetén egy, a kiolvasandó adattömb hosszú- 5 ságát (lae40) megadó jelzést ír be.
5. 5. Az 1-4. igénypontok bármelyike szerinti slaveegység, azzal jellemezve, hogy az adattömbök számokkal (30, 40) vannak ellátva, amelyeket a masteregység bejegyez a feladócellába (1).
6. 6. Az 5. igénypont szerinti slave-egység, azzal jellemezve, hogy a kommunikációs protokoll egy kezdő táviratból és egy végtáviratból áll, ahol a kezdő távirat egy adattömb-hozzáférés kezdetét jelző jelzés bejegyzését, a végtávirat egy adattömb-hozzáférés végét jelző jelzés bejegyzését foglalja magában.
7. 7. A 6. igénypont szerinti slave-egység, azzal jellemezve, hogy

   - a kezdő távirat megszakítja az aktuális adattömbhozzáférést, és

   - a slave-egységnek protokolltárolója van, amelyben a megszakított adattömb-hozzáféréshez az adattömb száma, és az adattömb még továbbítandó adatainak tárolócímterülete kerül elhelyezésre.
8. 8. Slave-egység, amely buszon keresztül legalább egy masteregységgel összeköthető, azzal jellemezve, hogy
9. 10 - a slave-egységnek a kommunikációs protokoll számára írható protokollterülete van, amelyen a masteregység az adott slave-egységnek jelzi a hamarosan bekövetkező hozzáférést a tárolóhoz, és

   - a protokollterület egy állandó jelzéssel ellátott válasz15 cellát (2) tartalmaz, amelyet a masteregység kiolvas, és amelynek hatására a slave-egység megtagadja a masteregység számára az olvasási és/vagy írási hozzáférést.