HU219379B

HU219379B - Dextrane esters, process for producing them and their use for encasing and encapsulating medicaments

Info

Publication number: HU219379B
Application number: HU9600670A
Authority: HU
Inventors: Kurt Heinz Bauer; Jan-Frederic Kesselhut; Volker Schehlmann
Original assignee: Basf Ag
Priority date: 1993-09-17
Filing date: 1994-09-07
Publication date: 2001-03-28
Also published as: WO1995007936A1; CA2171963A1; HU9600670D0; CA2171963C; US5739122A; DE4331539A1; JP3510891B2; EP0719286A1; JPH09502752A; ATE160788T1; EP0719286B1; DE59404739D1; HUT74563A

Abstract

A találmány tárgyát 40 000–10 000 000 molekulatömegű olyan dextrán-észterek képezik, amelyekben az észter- oldalláncok 6–18 szénatomoskarbonsavakból származnak, és amelyekben az oldallánc szénatomszámánakés a molekulatömegnek a függvényében az észterezettség fokát a 0,04 ésaz 1,1 érték közé úgy állítják be, hogy szobahőmérsékleten a dextrán-észter a vízben oldhatatlan és a vastagbélflóra számára lebonthatólegyen. A találmány tárgyát képezi továbbá eljárás a fenti dextrán-észterek előállítására, valamint a dextrán-észtereknek agyógyszerhatóanyagok vagy a gyógyszerkészítmények bevonását és/vagyzárványként való beágyazását eredményező felhasználása, és a találmányszerinti dextrán-észtert bevonó- vagy zárványképző anyagkénttartalmazó olyan gyógyszerkészítmények, amelyek a vastagbélben aktívhatóanyagot vagy olyan hatóanyagot tartalmaznak, amely a gyomor- vagyvékonybéltraktuson áthaladva lebomlik vagy megemésztődik. ŕ

Description

A találmány tárgyát vízben oldhatatlan dextrán-észterek, az előállításukra szolgáló eljárás, a gyógyszerhatóanyagok vagy a gyógyszerkészítmények bevonását vagy zárványként való beágyazását eredményező felhasználásuk, valamint a dextrán-észtert a gyógyszerhatóanyag bevonó- vagy zárványképző anyagaként tartalmazó gyógyszerkészítmények képezik.

Manapság a modem gyógyszerek fejlesztésénél és kikészítésénél a segédanyagok egyre nagyobb jelentőségűek lesznek. így bizonyos gyógyhatások elérése nem egyedül a hatóanyagon, hanem sok esetben a hatóanyagnak egy vagy több segédanyaggal való összhatásán is múlik. A segédanyagoknak különös jelentőségük van a gyógyszerhatóanyagoknak a megfelelő időben vagy a megfelelő helyen való szabaddá válásában, valamint a felszívódásnál (resorptio). Az orálisan adagolható gyógyszerformák esetében eddig a gyógyszerhatóanyagoknak a megfelelő időben vagy a helyspecifikusan bekövetkező felszabadulása a gyomorra és a vékonybél különböző szakaszaira korlátozódott, amit a megfelelő bevonóanyag alkalmazásával értek el. Ez ideig azonban nem állt a rendelkezésünkre olyan alkalmas bevonóanyag, amelynek az alkalmazásával sikerülne a gyógyszert változatlanul és teljesen hatásosan úgy a vastagbélbe juttatni, hogy a gyógyszerhatóanyag ott szabaduljon fel. Egy ilyen gyógyszerforma kívánatos lenne például a vastagbél-nyálkahártya gyulladásos megbetegedéseinek a helyi kezelésénél. Ilyen betegség például a morbus Crohn. Ez további lehetőségeket nyitna a peptid hatóanyagú gyógyszerkészítményekkel való kezelésnél is, amelyek orális adagolás esetén a gyomor- és a vékonybélnedvek fiziológiás, illetve enzimes behatására megemésztődnek és ezáltal hatástalanná válnak. A peptid hatóanyagú, orálisan adagolható gyógyszerformák fejlesztésénél, a többi lehetséges alkalmazási formákkal - mint amilyen például a nazális, transzdermális vagy a pulmonális gyógyszeradagolás - szemben további előny, hogy a kezeléshez semmilyen további segédeszközre, például tapaszra vagy inhalátorra nincs szükség. Ez kisebb terápiás költségeket, valamint fokozott compliance-t eredményez, mivel az orális gyógyszeradagolási formát a betegek természetesebbnek érzik, és ezenkívül ezt a kezelést saját maguk is végrehajthatják.

A célzottan az emberi vastagbélben való gyógyszerhatóanyag-felszabaduláshoz a bevonóanyaggal szemben egy sor követelményt támasztanak.

1. A zárványképző, illetve bevonóanyag a vízben oldhatatlan és a vastagbélben levő baktériumflóra enzimes behatására lebontható legyen.

2. Vízzel kellően duzzasztható legyen, ami az enzimes behatáshoz szükséges.

3. A gyomor- és vékonybélnedvekkel szemben ellenálló legyen.

4. Az anyag és lebomlási termékei nem lehetnek toxikusak, és élettanilag elfogadhatóknak kell lenniük.

A baktériumpopuláció sűrűségében lényeges különbség van a vékonybél (10⁴ csíra/ml) és a vastagbél (10¹⁴ csíra/ml) között. Ezért a vastagbélflóra némely baktériumának enzimes aktivitása alkalmas lehet a vékonybélben stabil filmbevonat lebontására.

A sztearil-dextránok ismert vegyületek [lásd J. Chem. Soc., 74, 5016 (1952)]. Ebben a szakirodalmi forrásban azonban nincs adat sem a vegyületek molekulatömegéről, sem pedig a szubsztitúciós fokáról (észterezettségi fokáról). Ennek megfelelően semmit sem közölnek arról, hogy ezeket a paramétereket hogyan kell úgy beállítani, hogy ezeket a vegyületeket a vastagbélflóra le tudja bontani.

A DE 40 06 521 Al számú (illetve a megfelelő EP-A 450 176 Al számú) szabadalmi irat a gyógyszerhatóanyagok bevonására és zárványként való beágyazására alkalmas cukortartalmú polimereket ismertet. Ezeket a cukortartalmú polimereket az orálisan alkalmazható gyógyszerhatóanyagok bevonására és/vagy zárványként való beágyazására használják, és ezek úgy hatnak, hogy a polimerekben levő hatóanyagok csak a vastagbélben szabadulnak fel. Az ebben a szakirodalmi forrásban leírt polimereknek azonban az a hátránya, hogy csak bonyolult módon lehet ezeket előállítani, és hogy ezek poliizocianátokkal vannak nedvesítve.

A DE 41 36 324 Al számú szabadalmi irat legfeljebb 20 000 molekulatömegű dextránszármazékokat ismertet, amelyeket az epesavak adszorpciójára kívánnak felhasználni.

A DE 41 31 292 Al számú szabadalmi iratból olyan, a gyógyszerek bevonására vagy zárványként való beágyazására alkalmas galaktomannán-származékokat ismerünk meg, amelyekben a galaktomannán éterezve vagy észterezve van. Az éterezett, illetve észterezett galaktomannán-származékok előállítási eljárása és tisztítása azonban bonyolult és költséges.

A találmány célja az volt, hogy olyan gyógyszerészeti segédanyagokat találjunk, amelyek a vastagbélben lebontható anyagokkal szemben támasztott fenti követelményeknek eleget tesznek, továbbá amelyeket könnyen hozzáférhető kiindulási vegyületekből lehet szintetizálni, és amelyek eljárástechnikailag nehézségek nélkül állíthatók elő és dolgozhatók fel.

Ezt a feladatot 40 000-10 000 000 molekulatömegű olyan dextrán-észterekkel oldjuk meg, amelyekben az észteroldalláncok 6-18 szénatomos karbonsavakból származnak, és amelyekben az oldalláncok szénatomszámának és a molekulatömegnek a függvényében az észterezettség fokát a 0,04 és az 1,1 érték közé úgy állítjuk be, hogy szobahőmérsékleten a dextrán-észter a vízben oldhatatlan és a vastagbélflóra számára lebontható legyen.

Meglepő módon azt találtuk, hogy a dextránokból kiindulva olyan zárványképző anyagokat lehet előállítani, amelyek a fenti feltételeknek eleget tesznek. Különösen előnyös az, ha a találmány szerinti dextrán-észtereknek még filmképző tulajdonságuk is van, mivel ebben az esetben ezek nemcsak zárványképző, hanem bevonóanyagként is használhatók.

Ebben az összefüggésben különösen jelentős az, ha a találmány szerinti dextrán-észter környezetvédelmi szempontból elfogadható oldószerelegyben, így vizes alkoholban oldható vagy legalább diszpergálható, mivel ezáltal további lehetőség adódik a dextrán-észternek filmként való felvitelére.

HU 219 379 Β

A találmány tárgyát képezik továbbá a dextrán-észtereknek a gyógyszerhatóanyagok vagy a gyógyszerkészítmények bevonását és/vagy zárványként való beágyazását eredményező felhasználása, valamint a találmány szerinti dextrán-észtert bevonó- vagy zárványképző anyagként tartalmazó olyan gyógyszerek, amelyek a vastagbélben aktív hatóanyagot vagy olyan hatóanyagot tartalmaznak, amely a gyomor- vagy vékonybéltraktuson áthaladva lebomlik.

Ahhoz, hogy a találmány szerinti dextrán-észtereket bevonóanyagként használhassuk, különböző tényezőket kell figyelembe venni.

így a molekulatömeg és a szubsztitúció foka egyfelől a filmképzés, másfelől viszont a lebonthatóság szempontjából ellentétes irányba ható tényezők. Ha nagy molekulatömegű terméket választunk, úgy ez kedvező a filmképzés szempontjából, viszont lassítja a filmnek az enzimes behatásra történő lebomlását. Ha a szintézis során nagy szubsztitúciós fokú terméket nyerünk, úgy ez javítja a filmnek a vízben való stabilitását, viszont csökkenti a duzzaszthatóságát és a lebonthatóságát.

Ezenkívül a találmány tárgyát képezi a dextrán-észterek előállítására szolgáló eljárás is, amelynek során a dextránt formamidből és/vagy dimetil-szulfoxidból álló oldószerben oldjuk fel, amihez még annyi aprotikus, poláros szerves oldószert is adhatunk, hogy a dextrán még oldható legyen, és az oldathoz, protonakceptor jelenlétében, olyan sebességgel adunk hozzá 6-18 szénatomos savhalogenidet, főleg savkloridot, hogy a reakcióelegy hőmérséklete 40 °C fölé ne emelkedjen. A reakcióban protonakceptorként aminokat, főleg piridint alkalmazunk.

A találmány szerinti dextrán-észterek előállításához használt dextránok minden további nélkül beszerezhetők.

Ezeket például a Leuconostoc nemzetséghez tartozó baktériumtenyészetekből nyerik. A Leuconostoc nemzetségen belüli baktériumfajtól függően a baktériumtenyészetből különböző kémiai szerkezetű dextránokat különíthetünk el. A reakcióhoz használható dextránokat mint példákat az alábbi szakirodalmi forrás ismerteti: J. Am. Chem. Soc., 76, 5041 (1964). A dextránokban és ezáltal a belőlük képződött dextrán-észterekben azonban az a-l,6-kötés aránya nem lehet kisebb mint 60%, mivel az olyan dextránok, amelyekben az a-l,6-kötés aránya 60%-nál kisebb, a dextranázenzim hatására még csak feltételesen bomlanak le. A dextránoknak a bélbaktériumok hatására történő lebomlása egyebekben ismert folyamat [lásd J. of Bact., 63, 424 (1951)].

A kereskedelemben kapható dextrán például NRRL-512 típusú. Ezt a dextránt a Leuconostoc mesenteroides tenyészetből különítik el. Az NRRL-512 dextrán egy a-l,6-poliglukán. Benne az a-l,6-kötések aránya körülbelül 95%. A többi kötés a glükózmonomerek közötti a-1,2- és a-l,4-kötés, amelyek egy glükózegység hosszúságú láncelágazásokat eredményeznek. így az NRRL-512 típusú dextrán egy csaknem el nem ágazó láncú cukorpolimer.

A beszerezhető dextránok molekulatömege 800 és 10 000 000 között, különböző tartományokban lehet.

A baktériumtenyészetből, a nagy molekulatömegű dextránok elkülönítése után, a kapott dextránt savasan hidrolizáljuk, majd a különböző molekulatömeg-tartományba tartozó termékeket különböző koncentrációjú etanol/víz elegyekkel végzett frakcionálással nyeqük ki.

A találmány szerinti dextrán-észterek előállításához szükséges kiindulási dextrán molekulatömegét úgy választjuk meg, hogy a származékképzés után a terméket a követelményeknek megfelelő lebonthatósági és oldhatósági, illetve duzzaszthatósági tulajdonságokkal nyerjük.

Maga a dextrán is teljesíti azoknak a fentiekben felsorolt követelményeknek egy részét, amelyeket a vastagbélben lebontható bevonatokkal szemben támasztani kell. Ez azonban vízoldható, és ezért a terméket célzottan, a megfelelő csoportokkal való szubsztitúcióval hidrofóbbá kell tenni. A bevitt szubsztituensek száma és fajtája döntően meghatározza az oldhatósági, illetve a duzzaszthatósági tulajdonságokat, valamint a filmképzést és az enzimes lebonthatóságot is.

Azt találtuk, hogy az enzimes behatáshoz a dextránészterben szubsztituálatlan részeknek kell lenniük. A találmány szerinti dextrán-észtereket azonban a gyomorban és a vékonybélben levő amilázenzimek nem támadják meg, így ezek a dextrán-észterek a gyomorban és a vékonybélben stabil vegyületek.

Előnyösek azok a dextrán-észterek, amelyekben az észteroldalláncok 8-16, főleg azonban 8-12 szénatomos karbonsavakból származtathatók, és amelyek molekulatömege 40 OOO-től 1 000 000-ig, főleg azonban 60 OOO-től 400 000-ig teqed, és amelyekben az észterezettség foka 0,08-tól 0,8-ig, főleg azonban 0,1-től 0,5ig terjedő értékű.

Ezek közül különösen előnyösek az alábbi dextránészterek.

A vastagbélben lebontható filmek és zárványok részére ajánlatosak a lauroilcsoportokkal szubsztituált olyan dextrán-észterek, amelyekben a szubsztitúció foka (az észterezettségi fok) DS=0,l és 0,5, előnyösen azonban 0,1 és 0,2 közötti értékű, és amelyekben a molekulatömeg 150 000 és 1 000 000, előnyösen azonban 200 000 és 300 000 között van.

Ezzel szemben csak zárványképzésre alkalmasak azok a kaproil-dextránok, amelyekben a DS 0,1 és 0,5, előnyösen azonban 0,1 és 0,2 közötti értékű, és amelyekben a molekulatömeg 1 000 000 és 10 000 000 között van; ezenkívül azok a sztearoil-dextránok is, amelyekben a DS 0,1 és 0,5, előnyösen azonban 0,1 és 0,2 közötti értékű, és melyek molekulatömege 150 000 és 1 000 000, előnyösen azonban 200 000 és 300 000 között van; továbbá azok a lauroil-dextránok, amelyekben a DS=0,2-0,5, és amelyek molekulatömege 60 000 és 150 000 között van.

A találmány szerinti dextrán-észtereket például az alábbiak szerint állíthatjuk elő.

A dextránt vákuum-szárítószekrényben megszárítjuk, és kalcium-kloridos levegőzőcsővel ellátott gömblombikban, formamid és piridin elegyében feloldjuk. Végül az oldathoz adjuk a zsírsav-kloridot, majd a reakcióelegyet szobahőmérsékleten négy órán át keverjük.

HU 219 379 Β

A kapott reakcióelegyet vízbe öntjük, a kivált terméket kiszűqük, és vízzel többször mossuk. Végül a terméket etil-acetát és etanol elegyével többször mossuk, majd megszárítjuk.

A J. Am. Chem. Soc., 74, 5339 (1952) egy összehasonlító eljárást ismertet a dextrán-triacetátok előállítására.

A találmány szerinti észterek előállítását vízmentes körülmények között kell elvégezni. A reakcióban oldószerként főleg az aprotikus, szerves, poláros oldószerek szerepelhetnek, így a formamid, N-metil-pirrolidon, dimetil-formamid, dimetil-acetamid és/vagy a dimetilszulfoxid. Az észterezési reakciót akár oldószer nélkül, olvadékfázisban is végrehajthatjuk. Ebben az esetben a polimer oldószereként az acilezőreagens, illetve a reakciópartner szerepel, így például a karbonsav-halogenid, a karbonsavanhidrid vagy a klór-ecetsavanhidrid. Az észterezési reakciót például 0 °C és 160 °C közötti hőmérsékleten, illetve az alkalmazott oldószer forráspontján hajtjuk végre, aminek során a megfelelő dextránt 6-18, előnyösen 8-16 szénatomos karbonsav-halogenidekkel vagy karbonsavrészenként 6-18, előnyösen

8-16 szénatomos karbonsavanhidridekkel reagáltatjuk.

Az acilezési reakciót célszerűen bázikus vegyület, így például piridin jelenlétében hajtjuk végre.

A bázikus vegyületeket a kiindulási acilezőreagensre vonatkoztatva feleslegben, például 1 mól acilezőreagensre vonatkoztatva 0,1-0,2 mól feleslegben alkalmazzuk.

A találmány tárgyát főleg a találmány szerinti dextrán-észtereknek a gyógyszerhatóanyagok, főleg az orálisan adagolható gyógyszerhatóanyagok, illetve a vastagbélben felszabaduló hatóanyagot tartalmazó, orálisan adagolható gyógyszerkészítmények filmként való bevonását és zárványként való beágyazását eredményező felhasználása képezi. Ezt úgy éljük el, hogy a hatóanyagokat vagy a hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerkészítményeket, például granulátumokat, pelleteket vagy tablettákat a találmány szerinti dextrán-észterekkel bevonjuk és/vagy ezekbe zárványként beágyazzuk.

A hatóanyagok vagy az olyan gyógyszerkészítmények bevonását, amelyekben a hatóanyagok a szokásos vagy a szükséges gyógyszerészeti segédanyagokkal együtt vannak összedolgozva, a gyógyszerészeti technológiából ismert módszerek segítségével, illetve a gyógyszerformák bevonására szolgáló szokásos eljárások segítségével valósítjuk meg. A gyógyszerhatóanyagok zárványként való beágyazása szintén a gyógyszerészeti technológiából ismert módszerek segítségével történik. Ezekhez további szokásos gyógyszerészeti segéd-, illetve adalékanyagokat használhatunk fel, például lágyítókat (főleg a bevonatoknál), aromaanyagokat, édesítőszereket és egyéb segédanyagokat, például talkumot, kalcium-karbonátot, mannitolt, cellulózport, oldható színezékeket és pigmenteket.

A felhasználható pótlólagos segédanyagokat, felhasználásukat és a gyógyszerkészítmények előállítását a szakember ismeri, és ezek számos szakirodalmi forrásban szerepelnek, például a DE 41 31 292 Al számú szabadalmi iratban (5-10. hasábok).

Hatóanyagokként, amelyeket előnyösen a találmány szerinti dextrán-észterekkel együtt lehet kikészíteni, például az olyan gyógyszerhatóanyagok szerepelhetnek, amelyek a gyomorban vagy a vékonybélben lebomlanak vagy megemésztődnek, és ezért ezeket eddig orálisan nem lehetett alkalmazni, valamint az olyan gyógyszerek, amelyeknek csak a vastagbélben kell hatniuk, ilyenek a vastagbél betegségei ellen hatásos gyógyszerek és a peptid hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek. Ilyenek például a peptidek, a szív és a vérkeringési rendszer terápiás szerei, reumaellenes és fájdalomcsillapító szerek, a vastagbél olyan megbetegedéseinek a terápiájára alkalmas szerek, mint amilyen a morbus Crohn és a colitis ulcerosa, asztma elleni, fibrinolízis elleni, vérzésellenes és tumorellenes szerek, enzimpreparátumok, antibiotikumok, gombaellenes szerek, valamint a központi idegrendszerre ható vegyületek.

Példák a peptid hatóanyagokra: az adrenokortikotrop hormon (ACTH), kortikosztatin, kalcitonin, inzulin, oxitocin, szomatosztatin és analógjai, LHRH-analógok, bombesinanalógok, kolecisztokinin és származékai, endotelin és analógjai, trombininhibitorok, peptid növekedési faktorok (például az IGF, EGF és az NGF), magaininek (PGS-peptidek), gasztrin-, bradikinin- és parathormon-analógok, neurokinin és analógjai, VIP és analógjai, ANP és analógjai, neokiotrofin és analógjai, angiotenzin-analógok, enkefalioek, dinorfinok, dermorfmok, deltorfmok, renininhibitor-peptidek, tumomövekedésifaktor-peptidek, melanocitastimuláló hormonok (MSH) és analógjaik, mitotoxinok, tirfosztinok, kromogranin A, timopentin, TRH és analógjai, a P-szubsztancia, tuftszin, fibronektin és az immunmodulátor-hatású peptidek, így a ciklosporin A, FK. 506, neuropeptid Y és az NPK.

A találmány szerinti módon eljárva, előnyösen a biotechnológiailag előállított peptideket, főleg a kis molekulatömegű peptideket alkalmazzuk.

Példák

1. Kaproil-dextránok

1.1 Előállításuk

A szintézishez 200 000-300 000 és 1000 000-10 000 000 molekulatömegű dextránokat használunk. Reakcióközegként piridin (heterogén fázisú reakció, a dextránnak a piridinben való duzzadása) vagy formamid (homogén fázisú reakció) szolgál. Acilezőreagensként a megfelelő karbonsav-kloridot használjuk.

Az egyes szintéziseket az alábbi módon hajtjuk végre.

DS=0,13 értékű kaproil-dextrán (DS=az észterezettségfoka)

Szárítószerrel töltött levegőzőcsővel és intenzív keverővei ellátott 250 ml-es gömblombikban 4,0 g

000 000-10 000 000 molekulatömegű dextránt 144 g piridinben szuszpendálunk. A reakcióelegyet 70 °C-on órán át keverjük, ezután a reakcióelegyhez adunk

2,1 g kaproil-kloridot, és a reakcióelegyet még további órán át keveijük. A kivált terméket többször mossuk vízzel és acetonnal.

HU 219 379 Β

DS = 0,08 értékű kaproil-dextrán A fenti reakcióval analóg módon állítjuk elő.

DS = 1,7 értékű kaproil-dextrán

Szárítószerrel töltött levegőzőcsővel és intenzív keverővei ellátott 250 ml-es gömblombikban 4,0 g dext- 5 ránt 136 g piridinben szuszpendálunk. A reakcióelegyet 70 °C-on két órán át keverjük, ezután a reakcióelegyhez adunk 10,0 g kaproil-kloridot, és a reakcióelegyet még további három órán át keveijük. A kivált terméket többször mossuk vízzel és acetonnal.

DS-0,62 értékű kaproil-dextrán A fenti reakcióval analóg módon állítjuk elő.

7.2 A kapott termék jellemzői

1.2.1 A szubsztitúció fokának meghatározása Az észterezett kaproilcsoportokat alkalikus hidrolí- 15 zis után gázkromatográfiával, kapronsav-metil-észterként kvantitaívan meghatároztuk. A csúcsterületek kiértékelése után a DS szubsztitúciós fokot a következő képlettel számítottuk ki:

DS=[msz_kap 162,14]/[bm_po-M_kap msz^JIl + ^sz^ 20 ^(^kap^kap)]

A képletben z«jz_kap=a kaproilcsoportok mólszáma, bm_fM=a bemért polimer tömege, =a kaproilcsoport molekulatömege, 25

M_h=a hidrogénatom molekulatömege.

1.2.2. Oldhatóság

Az 1 000 000-10 000 000 molekulatömegű dextránból nyert, vízben oldhatatlan kaproil-dextrán kizárólag dimetil-szulfoxidban és formamidban oldódik.

Az így nyert kisebb molekulatömegű termékek, a szubsztitúció fokától függően, oldódnak különböző poláros oldószerekben is.

A kaproil-dextránok oldhatósága

Molekulatömeg	A szubsztitúció foka	Meta- nol	Aceton	Forma- mid
1 000 00010 000 000	0,08			X
1 000 00010 000 000	0,13			X
200 000300 000	0,62	X
200 000300 000	1,7		X

1.2.3 Filmképzés

A 200 000-300 000 molekulatömegű dextránból nyert kaproil-dextránok a megadott oldószerekből stabil filmeket képeznek. A nagyobb molekulatömegű termékekből nem lehet filmet képezni.

A kaproil-dextránok filmképzése és a kapott film stabilitása

Molekulatömeg	A szubsztitúció foka	Filmképzés szerves oldószerekből	Filmképzés vizes szuszpenziókból	Filmeknek a vízben való stabilitása
1000 000-10 000 000	0,08	nincs	rossz	-
1 000 000-10 000 000	0,13	nincs	rossz	-
200 000-300 000	0,62	van	nincs	0
200 000-300 000	1,7	van	nincs	+

A táblázat 5. oszlopában a - szimbólum azt jelenti, hogy a film szétesik a vízben; az o szimbólum azt jelenti, hogy a film duzzadásánál a tömegveszteség nagyobb mint 1%; a + szimbólum pedig azt, hogy a tömegveszte- 40 ség kisebb mint 1%.

1.2.4 A kaproil-dextrán-fíÍrnek vízfelvétele

Az enzimes behatáshoz szükséges, hogy a filmek korlátozott mértékben vizet vegyenek fel, mivel a vastagbélflóra enzimjei oldott formában vannak jelen a vi- 45 zes közegben. A filmek vízfelvétele közben az enzimek a polimer elbontandó kötéseihez jutnak. A vízfelvételt a következő képlet alapján számítjuk ki:

A=[(G_x-G_o)/G_oll00 ahol a képletben

A jelentése: a minta százalékos tömegnövekedése,

G_o jelentése: a száraz film tömege,

G_xjelentése: a megduzzadt, vízzel telített film tömege.

A következő értékeket kaptuk:

A szubsztitúció foka: 1,7 0,62

Vízfelvétel (%): 3,3 37,5

7.2.5 A tiszta dextranázenzimmel való lebonthatóság

A kaproil-dextránok lebonthatóságát vékonyrétegkromatográfiásan vizsgáltuk. A kis molekulatöme- 60 gű anyagoknál nem valósul meg az enzimes lebontás, mivel ezeknek túlságosan szubsztituáltaknak kell lenniük ahhoz, hogy vízben oldhatatlan termékeket kapjunk.

A nagy molekulatömegű kapronsav-észtereknél már alacsony, DS>0,l értékű szubsztitúciós fok esetén is vízben oldhatatlan termékeket nyerünk. Ezeknél a kevéssé szubsztituált termékeknél megmarad az enzimes lebonthatóság.

1.3 A kaproil-dextránok összefoglaló megítélése

Előbb a molekulatömeg értékét úgy választottuk meg, hogy a szubsztitúció után, száraz és duzzadt állapotában egyaránt kielégítően stabil film képződhessen. A hat szén50 atomos szubsztituenseknek a 200 000-300 000 molekulatömegű kiindulási dextránokba való bevitele esetén teljesülnek ezek a követelmények. Ennél a molekulatömegnél a DS>0,6 értékű szubsztitúciós fok a vízben oldhatatlan termékeket eredményez. Ilyen magas szubsztitúciós 55 fok esetében azonban az enzimes behatás már nem lehetséges.

Ha a szintézishez a kiindulási dextrán molekulatömegét nagynak, egymillió és tízmillió közötti értékűnek választjuk meg, úgy már alacsony, DS>0,l értékű szubsztitúciós fok esetében is a vízben oldhatatlan ter5

HU 219 379 Β mékeket nyerünk. Ezeknél még teljesül az enzimes lebonthatóság. Ezeknél a nagy molekulatömegű származékoknál a szerves oldószerekből való filmképződésre azonban, rossz oldhatóságuk miatt, nincs lehetőség. Vizes szuszpenziójuknak a hő hatására bekövetkező gélesedése filmképződést eredményez ugyan, ezeknek a filmeknek a vízben azonban nincs kielégítő stabilitása, így a nagy molekulatömegű kaproil-dextránok, a vastagbélben való alkalmazásukat tekintve, csak zárvány5 képző vegyületekként használhatók.

A kaproil-dextránok összefoglaló jellemzése, a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóságukat tekintve.

Molekulatömeg	1 000 000-10 000 000	1 000 000-10 000 000	200 000-300 000	200 000-300000
Szubsztitúció foka	0,08	0,13	0,62	1,7
Oldható	formamidban és DMSO-ban	formamidban és DMSO-ban	metanolban	acetonban
A)	nincs/nincs	nincs/rossz	van/nincs	van/nincs
B)	-	elbomlik	37,5%	3,3
C)	van	van	nincs	nincs
D)	zárványként	zárványként	nincs	nincs

Rövidítések:

DMSO=dimetil-szulfoxid.

A) =a lehetséges filmképzés szerves oldószcrekböl/vízből.

B) =a filmeknek a vízben való duzzadása.

C) =a dextranázcnzimmel való lebonthatóság.

D) =a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóság.

2. Sztearoil-dextránok

2.1 Előállításuk

A szintézishez 200 000 és 300 000 közötti molekulatömegű dextránt használtunk.

A szakirodalomban leírtak egy eljárást a sztearoildextránok előállítására [lásd J. Chem. Soc., 74, 5016 (1952)]. Ez az úgynevezett meghajtó módszer katalizátorként klór-ecetsavanhidridet és nátrium-perklorátot használ. A sztearinsavból a szintézis során a meghajtóval való reakcióval a megfelelő anhidrid képződik. Ez reagál azután előnyösen a dextrán hidroxicsoportjaival. A termékben klór-acetil-csoportot nem lehet kimutatni. A reakcióban oldószerként a klór-ecetsavanhidrid feleslege szolgál. A reakciót 80 °C-on, heterogén fázisban hajtjuk végre. A reakcióelegyhez különböző mennyiségű sztearinsavat adva változó szubsztitúciós fokú sztearoil-dextránokat nyerünk.

Az egyes szintéziseket az alábbi módon hajtjuk végre.

DS=0,32 értékű sztearoil-dextrán

Intenzív keverővei ellátott 50 ml-es gömblombikba bemérünk 2,0 g dextránt, 4,0 g sztearinsavat, 20,0 g klór-ecetsavanhidridet és 50 mg nátrium-perklorátot, és a reakcióelegyet keverés közben 80 °C-ra melegítjük. 8 óra múlva befejezzük a reakciót, és a kivált terméket többször mossuk vízzel és acetonnal.

DS=0,48 értékű sztearoil-dextrán

A fenti reakcióval analóg módon állítjuk elő.

DS =1,16 értékű sztearoil-dextrán

Szárítószeres levegőzőcsővel és intenzív keverővei ellátott 250 ml-es gömblombikban 140 g piridinben 2,0 g dextránt szuszpendálunk, és a szuszpenzió hőmérsékletét, keverés közben, 2 órán át 70 °C-on tartjuk. Ez30 után a reakcióelegyhez adunk 8,0 g sztearoil-kloridot, és a reakcióelegyet még négy órán át keverjük. A kivált terméket többször mossuk vízzel és acetonnal.

2.2 A kapott termékjellemzői

2.2.1 A szubsztitúció fokának a meghatározása

A sztearoilszubsztituenseket alkalikus hidrolízissel lehasítjuk, a reakcióelegyből elkülönítjük, és metanollal való észterezéssel sztearinsav-metil-észterré alakítjuk át, amit aztán gázkromatográfiával mennyiségileg határozunk meg. A kiértékeléshez belső standardként heptadekánsav-metil-észtert használunk.

A szubsztitúciós fokot az 1.2.1 pontban leírt, a kaproil-dextránoknál használt képlettel analóg módon számítottuk ki.

2.2.2 Oldhatóság

A kapott sztearoil-dextránok kizárólag formamidban és dimetil-szulfoxidban oldódnak. A DS=1,16 értékű, nagymértékben szubsztituált, lipofil sztearoil-dextrán a metilén-dikloridban erősen megduzzad. Minden tennék oldhatatlan azonban az olyan oldószerekben, például izopropil-alkoholban, amelyek segítségével a drazsémagokat filmbevonattal lehet ellátni.

A sztearoil-dextránok oldhatósága

A szubsztitúció foka	Formamid	Dimetil- szulfoxid	Metilén- diklorid
0,32	X	X
0,48	X	X
1,16	X	X	megduzzad

HU 219 379 Β

2.2.3 Filmképzés

A kapott sztearoil-dextránokból csak nagyon rosszul lehet filmet képezni. A nagyobb mértékben szubsztituált származékok hajlamosak a metilén-dikloridból való filmképzésre.

A sztearoil-dextránok fílmképzése és a kapott film stabilitása

A szubsztitúció foka	Filmképzés szerves oldószerekből	Filmképzés vizes szuszpenzióból	Filmeknek a vízben való stabilitása
0,32	nincs	nincs
0,48	nincs	nincs
1,16	rossz	nincs	0

2.2.4 A sztearoil-dextrán-film vízfelvétele

A kapott filmet ugyanolyan módon vizsgáltuk, mint a kaproil-dextrán-filmeket.

A DS=1,16 szubsztitúciós fokú sztearoil-dextránnál 3,75%-os vízfelvételt találtunk.

2.2.5 A tiszta dextranázenzimmel való lebonthatóság

A dextrán-észter lebonthatóságát vékonyréteg-kromatográfiásan vizsgáltuk. A két kevéssé szubsztituált termék enzimesen lebontható. A DS=1,16 szubsztitúciós fokú sztearoil-dextránt azonban az enzim nem támadja meg.

2.3 A sztearoil-dextránok összefoglaló megítélése

A 200 000 és 300 000 közöttinek választott molekulatömeg és a lipofil sztearinsavszubsztituensekkel való DS=0,5 értékű szubsztitúció esetén olyan, a vízben oldhatatlan terméket nyerünk, amelynek megmarad az enzimes lebonthatósága. Ezekből a termékekből azonban, rossz oldhatóságuk miatt, nem lehet filmeket nyerni. A célzottan a vastagbélben való alkalmazás esetén azonban zárványképző anyagokként használhatók. A nagy szubsztitúciós fokú sztearoilszármazék hajlamos ugyan a filmképzésre, viszont ez a származék enzimesen lebonthatatlan.

A sztearoil-dextránok összefoglaló jellemzése, a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóságukat tekintve

A szubsztitúció foka	0,32	0,48	1,16
Oldható	formamidban és DMSOban	formamidban és DMSOban	duzzadás metilén- dikloridban
A)	nincs/nincs	nincs/nincs	van/nincs
B)	-	-	3,75%
C)	van	van	nincs
D)	zárványként	zárványként	nincs

Rövidítések:

DMSO=dimetil-szulfoxid.

A) =a lehetséges filmképzés szerves oldószerekből/vízből.

B) =a filmeknek a vízben való duzzadása.

C) =a dextranázenzimmel való lebonthatóság.

D) =a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóság.

3. Lauroil-dextránok

3.1 Előállításuk

A szintézishez 200 000-300 000,120 000-170 000 és 60 000-90 000 molekulatömeg tartományú dextránokat alkalmaztunk.

A szintézist formamidban hajtjuk végre, amiben a dextrán nagyon jól oldódik. Mivel a formamid, különösen vízelvonó szer hatására, magasabb hőmérsékleteken bomlásra hajlamos, így a szintézist szobahőmérsékleten hajtjuk végre. A reakcióban protonakceptorként piridint használunk, és acilezőszerként a megfelelő savklorid szolgál. A lauroil-klorid a formamiddal gélszerű komplexet képez, ami a szintézis során jelentős viszkozitásproblémákat okoz. Ezt a feleslegben vett mennyiségű oldószerrel meg lehet szüntetni. A piridinnek protonakceptorként való alkalmazása más, a szobahőmérsékleten szilárd bázis, így például a 4-(dimetil-amino)piridin helyett előnyösnek bizonyult, a reakcióelegy viszkozitásának csökkentése szempontjából.

A piridin mellett báziskatalizátorként 4-(dimetil-amino)-piridint is használunk. Ennek, a piridinnel szemben, az az előnye, hogy a tisztításnál a reakciótermékből jobban eltávolítható. A reakciót szobahőmérsékleten hajtjuk végre, a savkloridnak a formamidra gyakorolt esetleges bontóhatása miatt. Ahhoz, hogy a viszonylag kevéssé reakcióképes lauroil-kloriddal is betarthassuk a rövid, 3-4 órás reakcióidőt, az acilezőszert nagy feleslegben kell alkalmaznunk. Ezáltal a reakcióelegy megzavarosodik ugyan, de ennek semmi hatása sincs a szintézis reprodukálhatóságára. Feltehető, hogy a dextrán és a képződő dextrán-észter a reakció során továbbra is oldatban marad, és csak az acilezószemek egy része marad oldatlanul. A reakcióelegyhez kisebb mennyiségű savkloridot adva a reakcióelegy homogén marad.

Az egyes szintéziseket az alábbi módon hajtjuk végre.

DS = 0,08 értékű lauroil-dextrán

Szárítószerrel töltött levegőzőcsővel és hűtővel ellátott 250 ml-es gömblombikban 85 g formamidban feloldunk 3,0 g dextránt és 2,2 g 4-(dimetil-amino)-piridint. A reakcióelegyhez hozzáadunk 9,6 g lauroil-kloridot, és a reakcióelegyet szobahőmérsékleten 3,5 órán át keverjük. Végül a reakcióelegyhez vizet adva a reakciót megszakítjuk. A kivált terméket többször mossuk 80:20 arányú etanol/etil-acetát eleggyel.

DS=0,ll értékű lauroil-dextrán

Szárítószerrel töltött levegőzőcsővel és hűtővel ellátott 250 ml-es gömblombikban 90,0 g formamidban feloldunk 6,0 g dextránt, és az oldathoz hozzáadunk 60,0 g piridint, valamint 8,0 g lauroil-kloridot. A reakcióelegyet szobahőmérsékleten 3,5 órán át keveijük, majd a reakcióelegyhez vizet adva a reakciót megszakítjuk. A kivált terméket többször mossuk, előbb 80:20 arányú etanol/etil-acetát eleggyel majd vízzel.

DS =0,19 értékű lauroil-dextrán

Szárítószerrel töltött levegőzőcsővel és hűtővel ellátott 250 ml-es gömblombikban 81 g formamidban feloldunk 3,0 g dextránt és 2,2 g 4-(dimetil-amino)-piridint, és az oldathoz hozzáadunk 14,1 g lauroil-kloridot. A reakcióelegyet szobahőmérsékleten 3,5 órán át keverjük,

HU 219 379 Β majd a reakcióelegyhez vizet adva a reakciót megszakítjuk. A kivált terméket többször mossuk, előbb 80:20 arányú etanol/etil-acetát eleggyel majd vízzel.

A többi lauroil-dextránt a fentiekkel analóg módon állítjuk elő.

3.2 A termékek jellemzői

3.2.1 A szubsztitúció fokának meghatározása

A szubsztituenseket lehasításuk, elkülönítésük és metanollal való észterezésük után gázkromatográfiásán, mennyiségileg, mint laurinsav-metil-észtert határoztuk meg. A meghatározásnál, belső standardként, mirisztilsav-metil-észter szolgált.

A DS szubsztitúciós fokot a kaproil-dextránoknál, az 1.2.1 pontban leírtakkal analóg módon, az ott közölt képlet alapján számítottuk ki.

3.2.2 Oldhatóság

Ahhoz, hogy a vízben oldhatatlan terméket kapjunk, a szintézisnél 200 000 és 300 000 közötti molekulatömegű dextránból kiindulva, a szubsztitúciós fok értének (DS) 0,06 felettinek kell lennie. Ha a molekulatömeg kisebb, úgy a terméknek nagyobb mértékben kell szubsztituáltnak lennie ahhoz, hogy hasonló oldhatósá5 gú terméket nyeljünk.

Az olyan lauroil-dextránok, amelyeknek a szubsztitúciós foka nagyobb, mint ez a határérték, a kétkomponensű oldószerelegyekben csak kolloidálisan oldhatók, és ezekben a szerves komponenshez (izo10 propil-alkohol, etanol) mindig vizet kell hozzáadni. A hőmérséklet emelkedésével megszűnik az opálosság. A szubsztitúciós foktól és az alkalmazott szerves szubsztituens fajtájától függően a kitisztulási pont 40 °C és 60 °C között van. Ennek a meleg oldatokból a drazsémagokra való filmfelvitelnél a ható- vagy a segédanyagok lehetséges termolabilitása miatt van jelentősége.

A lauroil-dextránok oldhatósága

Molekulatömeg	A szubsztitúció foka	Víz	50%-os etanol	50%-os izopropil-alkohol	A kitisztulási pont hőfoka
60 000-90 000	0,12	X
60 000-90 000	0,30		X
120 000-170 000	0,08	X
120 000-170 000	0,19			X	40 °C
120 000-170 000	0,28			X
200 000-300 000	0,06	X
200 000-300 000	0,11			X	55 °C
200 000-300 000	0,24			X

3.2.3 Filmképzés

A 120 000-nél nagyobb molekulatömegű lauroildextránok hajlamosak a filmképzésre. Minőségileg jó filmet azonban csak a 200 000 feletti molekulatömegű származékokból nyerünk. A filmeket mind hideg, illet- 40 ve meleg oldatokból, mind pedig 37 °C-on vizes szuszpenziókból is nyerhetjük. Ahhoz, hogy a hő hatására bekövetkező gélesedéssel homogén filmet kapjunk, a filmképzésnél a szuszpendált részecskék méretének, duzzadt állapotban, 30 pm alatt kell lennie.

A 120 000 és a 170 000 közötti molekulatömegű származékokból nyert filmek a vízben 30-120 percen belül szétesnek, annak ellenére, hogy ezek vízben oldhatatlanok.

A lauroil-dextránok filmképzése

Molekulatömeg	A szubsztitúció foka	A)	B)	C)
60 000-90 000	0,30	nincs	nincs	-
120 000-170 000	0,19	van	van	30 perc múlva szétesik
120 000-170 000	0,28	van	van	100 perc múlva szétesik
200 000-300 000	0,11	van	van	+
200 000-300 000	0,24	van	van	+

Rövidítések:

A) =filmképzés szerves oldószerekből.

B) =filmképzés vizes szuszpenzióból.

C) =a filmnek a vízben való stabilitása.

HU 219 379 Β

3.2.4 A filmek vízfelvétele

A vízfelvételt a már leírt módszer segítségével határoztuk meg.

A következő értékeket találtuk:

A szubsztitúciós fok: 0,28* 0,11** 0,24**

Vízfelvétel: 198 230 178 *=Dextrán 150 **=Dextrán 250

3.2.5 A tiszta dextranázenzimmel való lebonthatóság

A nyert termékek mindegyike enzimesen lebontható. Némely vízben oldhatatlan terméknél a szubsztitúciós fok függvényében, az enzimes folyamat befejeződése után vízben oldhatatlan rész marad vissza. A DS=0,ll értékű lauroil-dextránok teljes mértékben vízoldható termékekre bomlanak le. A vízben való oldhatóság határa körülbelül a 60 000-es molekulatömegnél van.

3.3 A lauroil-dextránok összefoglaló megítélése

Laurinsavas szubsztitúcióval olyan dextránszármazékokat nyerhetünk, amelyek a filmképzéssel és a vastagbélben lebontható bevonatokkal szemben támasztott minden lényeges követelménynek eleget tesznek. A vízben való oldhatatlanság a szintézishez használt dextrán 60 000 és 90 000 közötti molekulatömegénél a D>0,12, a 120 000 és 170 000 közötti molekulatömegénél a D>0,08 és a 200 000 és 300 000 közötti molekulatömegénél pedig a D>0,06 értéknél teljesül. A filmnek a vízben való stabilitásához a DS=0,l és 0,2 közötti érték kell, a filmképzéshez szükséges 200 000 és 300 000 közötti molekulatömeg esetén. A termékek az 50%-os etanolban, illetve az 50%-os izopropil-alkoholban kolloidálasan oldódnak. A hőmérséklet emelkedésével azonban tiszta polimeroldatok keletkeznek. Az ilyen oldatokból nyerhetjük a filmeket. A vizes szuszpenzióból a hő hatására bekövetkező gélesedés szintén lehetséges. Ahhoz, hogy a lauroil-dextrán-filmeknek a vízben kielégítő stabilitása legyen, a szintézishez használt dextrán molekulatömegének 200 000 fölött kell lennie.

így két különösen előnyös lauroil-dextránt állíthatunk elő. A DS=0,ll értékű származéknak a DS=0,24 értékű származékkal szemben az a járulékos előnye van, hogy jobb a lebonthatósága, mivel a lebomlása során a vízben teljesen oldódó termékek keletkeznek. így a gyógyszerhatóanyag szabaddá válását egyfelől a film mechanikus szilárdságának a csökkenése, másfelől a film feloldódása biztosítja.

A lauroil-dextránok jellemzése, a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóságukat tekintve

Molekulatömeg A szubsztitúció foka	120 000-170 000 0,28	200 000-300 000 0,11	200 000-300 000 0,24
Oldható	50%-os izopropil-alkoholban	50%-os izopropil-alkoholban	izopropil-alkoholban
A)	van/van	van/van	van/van
B)	198%	230%	178%
C)	van	van	van
D)	esetleg zárványként; a film szétesik	van	van

Rövidítések:

A) =a lehetséges filmképzés szerves oldószerekből/vízből.

B) =a filmek vízfelvétele.

C) =a dextranázenzimmel való lcbonthatóság.

D) =a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóság.

4. Az acetil-dextránokkal végzett összehasonlító kísérlet

Összehasonlító vegyületként néhány acetil-dextránt állítottunk elő. A szintézishez egymillió és tízmillió közötti molekulatömegű dextránt használtunk.

Ezek szintézise a szakirodalomból ismert [lásd J. Am. Chem. Soc., 74, 5339 (1952)].

Az egyes szintéziseket például az alábbi módon hajtjuk végre.

DS=3 értékű acetil-dextrán

Szárítószerrel töltött levegőzőcsővel és intenzív keverővei ellátott 250 ml-es gömblombikban 122,6 g formamidban feloldunk 3,0 g dextránt, és ehhez az oldathoz 10,5 g piridint, valamint annyi ecetsavanhidridet adunk, hogy a reakcióképes acetilcsoportoknak a dextrán szabad hidroxicsoportjaihoz való mólaránya 1,2:1 legyen. A reakcióelegyet szobahőmérsékleten 3 órán át keverjük. A reakció leállítására a reakcióelegyhez vizet adunk. A tennék a reakcióelegyből kiválik, amit vízzel többször mosunk. Ezzel analóg módon állítjuk elő a többi acetil-dextránt is.

Az acetil-dextránok megítélése a többi dextránészterével azonosan történt. Megállapítható volt, hogy bár lehetett filmképző vegyületeket előállítani, azonban a DS<1,2 értékű acetil-dextránok vizoldhatók, és ezért a találmány szerinti célokra alkalmatlanok. A DS >1,2 értékű, vízben oldhatatlan acetil-dextránok viszont nem bonthatók le, és ezért a találmány szerinti célokra szintén alkalmatlanok (lásd az alábbi táblázatot).

HU 219 379 Β

A különböző szubsztitúciós fokú acetil-dextránok jellemzése a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóságukat tekintve

A szubsztitúció foka	3	2,4	1,84	1,4
Oldható	szén-tetrakloridban	metilén-dikloridban	acetonban	metanolban
A)	van/nincs	van/nincs	van/nincs	van/nincs
B)	1,8%	9,5%	58,2%	135,5%
C)	nincs	nincs	nincs	nincs
D)	nincs	nincs	nincs	nincs

Rövidítések:

A) =a lehetséges filmképzés szerves oldószerekből/vízből.

B) =a filmek vízfelvétele.

C) =a dextranázenzimmel való lebonthatóság.

D) =a vastagbélben lebontható bevonatként való alkalmazhatóság.

5. Analitikai módszerek

5.1 A kaproil-dextrán szubsztitúciós fokának meghatározása

A Vial cég készülékében 50,0 mg kaproil-dextránhoz és 20,0 mg heptánsav-metil-észterhez 5 ml 10%-os kálium-hidroxid-oldatot adunk; a készüléket lezáijuk, és a reakcióelegy hőmérsékletét 3 órán át 90 °C-on tartjuk. Lehűlése után az oldatot 50 ml-es választótölcsérbe öntjük, tömény sósavval megsavanyítjuk, és 10-10 ml dietil-éterrel háromszor kirázzuk. Az egyesített éteres fázist nátrium-szulfáttal megszáritjuk, 50 ml-es gömblombikba töltjük, és rotációs bepárlókészüléken a dietil-étert lehajtjuk. A bepárlási maradékhoz 10,0 ml metanolt és 5,0 ml 50%-os metanolos bór-trifluoridoldatot adunk, és a reakcióelegyet visszafolyató hűtő alatt fél óráig forraljuk. A reakcióelegyhez 5 ml vizet adva a reakciót leállítjuk, és a lehűlt reakcióelegyet 55 ml hexánnal háromszor kirázzuk. A megszárított hexános fázisokat egyesítjük, és ez az oldat kerül a gázkromatográfba beinjektálásra.

A faktor meghatározásánál mindig úgy járunk el, hogy 20,0 mg kapronsav-metil-észtert és heptánsav-metil-észtert 5,0 ml hexánban oldunk, és az oldatot beinjektáljuk. A csúcsok alatti területeket egymással szemben értékeljük ki.

Gázkromatográfia

Oszlop : DEGS

A termosztát hőmérséklete: 70 °C

A beinjektálás hőfoka: 100 °C

A beinjektált folyadék térfogata: 1 pl

A többi dextrán-észter szubsztitúciós fokát analóg módon határoztuk meg (az 1.2.1 pontban közölt képlet alapján kiszámítva).

5.2 Filmképzés

5.2.1 Szerves oldószerekből

100 mg dextrán-észtert feloldunk 2 ml alkalmas oldószerben, és az oldatot 3 cm átmérőjű teflonborítású tégelybe öntjük. Az oldószert 37 °C-on hagyjuk elpárologni.

5.2.2 Hő hatására bekövetkező gélesedéssel

200 mg dextrán-észtert 2 ml vízben szuszpendálunk. A polimert a vízben fél óráig hagyjuk duzzadni, majd a szuszpenziót egy Ultra-Turrax készülékben 5 percig diszpergáljuk. A szuszpenziót 3 cm átmérőjű teflonborítású tégelybe öntjük. A filmet úgy nyeljük, hogy a szuszpenzióból 37 °C-on a vizet hagyjuk elpárologni.

5.3 A filmek vízfelvétele mg súlyú homogén filmet 5 ml vízbe helyezünk. A film teljes megduzzadása után a film felületéről a rátapadt vizet szűrőpapírral eltávolítjuk, és a film tömegét újból megméijük. A vízfelvételt százalékos értékben adjuk meg.

5.4 A dextrán-észterek lebonthatósága

A lebonthatósági vizsgálatokat vékonyréteg-kromatográfiával végeztük el.

mg dextrán-észtert 5 ml 6,8-as pH-értékű foszfátpufferben szuszpendálunk. Egy óra múlva a szuszpenzióhoz adunk 1 ml olyan dextranázoldatot, amely ml-enként 6 egységnyi enzimet tartalmaz. A reakcióelegyet 37 °C-on egy órán át inkubáljuk, majd 100 pl metanolt a reakcióelegyhez adva leállítjuk az enzimes reakciót. Felcseppentéshez az így kapott elegy felső, letisztult részét használjuk. 50 mg nem szubsztituált dextránból ugyanilyen eljárással oldatot készítünk, ami a vakérték meghatározására szolgál.

V ékonyréteg-kromatográfia

Felcseppentett folyadék térfogata: 20 pl

Sávszélesség: 15 mm

Futtatás hossza: 15 cm

Futtatószer: propanol/butanol/nitro-metán/víz= 4:1:2:3

Összehasonlító oldatok: a glükóz, izomaltóz és az izomaltotrióz 0,1%-os oldatai

Detektálás: Eckerts-reagenssel 120°C-on

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a szubsztituens fajtájának, a szubsztitúció fokának és a kiindulási dextrán molekulatömegének a változtatásával sikerült célzottan olyan származékokat előállítani, amelyek a vastagbélben lebontható bevonatokkal szemben támasztott minden követelménynek megfelelnek. A kiindulási dextrán molekulatömege 60 000 és 10 000 000 között változott. A 6 és 12 szénatomos zsírsavakkal való szubsztitúciónál a dextrán molekulatömegének előnyösen 200 000 felett kell lennie ahhoz, hogy a termékből

HU 219 379 Β száraz és megduzzadt állapotában egyaránt mechanikusan stabil filmeket nyerhessünk. A filmképzésre való hajlam azonban már körülbelül a 120 000-es molekulatömegnél jelentkezik. Az ilyen filmeknek azonban csekély a duzzadt állapotban való stabilitása. Sztearoil-dextránokból csak nem megfelelő filmeket lehetett előállítani. A lehetséges enzimes bontáshoz az szükséges, hogy a polimerben a szubsztituálatlan részek jelentős hányadban legyenek jelen. Ha a DS értéke az optimális 0,5-nél kisebb, úgy minden esetben megmarad az enzimes lebonthatóság. Alkalmas szubsztituensekkel, ennél az optimális szubsztitúciós foknál vízben oldhatatlan származékokat nyerhetünk. A lauroilszubsztituensek alkalmazásával olyan származékokat állíthatunk elő, amelyek minden követelménynek megfelelnek. Száraz és duzzadt állapotukban is stabil filmeket nyerhetünk 200 000 feletti molekulatömeg és 0,1 feletti szubsztitúciós fok esetén. Filmeket szerves oldószerekből, például 50%-os izopropil-alkoholból vagy 37 °C-on, vízből való gélesedéssel nyerhetünk. Az ilyen, kismértékben szubsztituált termékek jó enzimes lebonthatóságúak.

Claims

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Vízben oldhatatlan és a vastagbél baktériumflórája által lebontható dextrán-észterek, azzal jellemezve, hogy a dextrán-észterek molekulatömege 40 OOO-től 10 000 000-ig teljed, az észteroldalláncok 6-18 szénatomos karbonsavakból származnak, és az észterezettség foka 0,04 és 1,1 között van a molekulatömeg és az oldalláncok szénatomszámának függvényében.
2. Az 1. igénypont szerinti dextrán-észterek, azzal jellemezve, hogy molekulatömegük 40 OOO-től

1000 000-ig terjed, észteroldalláncaik 8-16 szénatomos karbonsavakból származtathatók le, és észterezettségi fokuk 0,08-tól 0,8-ig terjedő értékű.
3. A 2. igénypont szerinti dextrán-észterek, azzaljellemezve, hogy molekulatömegük 60 OOO-től 400 000-ig terjed, észteroldalláncaik 8-12 szénatomos karbonsavakból származtathatók le, és észterezettségi fokuk 0,1-tői 0,5-ig terjedő értékű.
4. Eljárás gyógyszerhatóanyagok vagy a gyógyszerkészítmények bevonására és/vagy zárványként való beágyazására, azzal jellemezve, hogy a bevonáshoz és/vagy beágyazáshoz az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti dextrán-észtereket alkalmazzuk.
5. Eljárás az 1. igénypont szerinti dextrán-észterek előállítására, azzal jellemezve, hogy a dextránt feloldjuk formamidból és/vagy dimetil-szulfoxidból álló oldószerben, amihez még annyi aprotikus, poláros szerves oldószert is hozzákeverhetünk, hogy a dextrán még oldható legyen, és az oldathoz, protonakceptor jelenlétében, olyan sebességgel adunk 6-18 szénatomos karbonsav-kloridot, hogy a reakcióelegy hőmérséklete 40 °C fölé ne emelkedjen.
6. Gyógyszerkészítmény, azzal jellemezve, hogy az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti dextrán-észterrel bevonva vagy zárványként beágyazva egy, a vastagbélben aktív hatóanyagot vagy egy olyan hatóanyagot tartalmaz, amely a gyomor- vagy vékonybéltraktuson áthaladva lebomlik vagy megemésztődik.
7. A 6. igénypont szerinti gyógyszerkészítmény, azzal jellemezve, hogy hatóanyagként egy peptidet tartalmaz.
8. A 6. vagy 7. igénypont szerinti gyógyszerkészítmény, azzal jellemezve, hogy a gyógyszerkészítmény tabletta, granulátum vagy kapszula.