HU215388B - Eljárás heparint és rapamicint tartalmazó, túlburjánzással járó érmegbetegedések kezelésére és megelőzésére alkalmazható szinergetikus gyógyászati készítmény előállítására - Google Patents

Description

A találmány tárgya eljárás hatóanyagként heparint és rapamicint tartalmazó, az érfal sejtjeinek túlburjánzásával járó (hiperproliferatív) megbetegedések kezelésére és megelőzésére alkalmazható szinergetikus gyógyászati készítmények előállítására.

Számos egyén szenved olyan szívbetegségekben, amelyeket a szív számára tápanyagokat szállító véredények részleges elzáródása idéz elő. Ilyen egyéneken a vérerek súlyosabb elzáródása gyakran magas vérnyomást, iszkémiás (hiányos vérellátással járó) károsodást, agyvérzést vagy szívizominfarktust vált ki. Az erek elzáródását általában megelőzi az erek beszűkülése (sztenózisa), ami az érbelhártya (intima) simaizomsejtjei túlzott szaporodásának következménye. Az érbelhártya túlzott simaizomsejtes szaporodásának (hiperpláziájának) alapvető oka az ér simaizomzatának károsodása, valamint a belhám-gát (endotéliális barrier) és az ez alatt elhelyezkedő sejten kívüli mátrix épségének megbomlása. A kórfolyamat egésze - a kórfolyamat etológiájának következtében - hiperproliferatív érmegbetegedésként definiálható. Normális körülmények között az artéria fala szoros negatív kontroll alatt áll, és

- valószínűleg speciális extracelluláris mátrixával való érintkezésének következményeként - nyugvó, nem szaporodó állapotban van. A belhám (endotélium) leválása

- aminek következménye a sejteket körülvevő, extracelluláris mátrix feltárulása és épségének esetleges megbomlása - kiváltja: 1) a simaizomsejt nyugvó fenotípusából annak vándorló, burjánzó formájúvá alakulását [J. A. Manderson: Arterio. 9, 3 (1989)]; 2) az átalakult simaizomsejtek esetleges vándorlását a középső rétegből az érbelhártya sérülés alatti rétegébe [A. W. Clowes: Circ. Rés. 56, 139 (1985)]; valamint 3) az érbelhártya simaizomrétegének erős burjánzását, amely az artéria belső üregének (lumenének) dugulását eredményezi [A. W. Clowes: J. Cardiovasc. Pharm. 14, (Suppl. 6), S12 (1989)]. Az érbelhártya vastagodásának kórfejlődését vizsgálva kimutatták, hogy az artéria károsodása után trombociták, endotéliális sejtek, makrofágok és simaizomsejtek parakrin és autokrin szaporodási faktorokat (például trombocitából származó szaporodási faktort, epidermális szaporodási faktort, inzulinszerű szaporodási faktort, transzformáló szaporodási faktort) és egyéb citokineket szabadítanak fel, s ennek következménye a simaizomsejtek buijánzása és helyváltoztatása. A T-sejtek és makrofágok a neointimába is bekerülnek [C. Haudenschild: Láb. Invest. 41, 407 (1979); A. Clowes: Circ. Rés. 56, 139 (1985); A. Clowes: J. Cardiovasc. Pharm. 14 (Suppl. 6), S12 (1989); J. Manderson: Arterio. 9, 289 (1989); J. Forrester: J. Am. Coll. Cardiol. 17, 758 (1991)]. A biológiai történéseknek ez a sora nem korlátozódik az artériák károsodására, hanem a vénák és arteriolák károsodását követően is fellép.

Széles értelemben az intima vastagodását előidéző érkárosodást biológiai vagy mechanikai tényezők idézhetik elő. A biológiailag közvetített, szűkülethez vezető érkárosodás egyik leggyakrabban előforduló típusa az ateroszklerózis. Az ateroszklerózis kórfejlődésében az ér simaizomzatának helyváltoztatása és burjánzása kritikus szerepet játszik. Az ateroszklerózisos károsodások lipideket tartalmazó „habsejtek” tömeges halmozódásával járnak; ezek a habsejtek monocitákból, makrofágokból és simaizomsejtekből származnak. A „habsejtes” területek kialakulása az endotélium integritásának megszűnésével és a bazális réteg roncsolódásával jár. E folyamatok következtében az ér simaizomsejtjei gyorsan és szelektíven szaporodni kezdenek, ezzel egy időben új extracelluláris mátrix alakul ki, ennek következménye a kiújuló szűkület (resztenózis), és mindez az artériapályák esetleges elzáródását idézheti elő. [P. F. Davies: Artherosclerosis Láb. Invest. 55, 5 (1986)].

Az utóbbi időkig általában úgy gondolták, hogy ez a sejtburjánzás az újonnan feltárult mátrix felületén lerakodott trombocitákból felszabaduló szaporodási faktorok következménye. Újabb adatok azonban valószínűsítik, hogy ez a jelenség az extracelluláris mátrix legalább három olyan komponense szoros összjátékának következménye, amelyek erősen befolyásolják a simaizomsejt fenotípusát és/vagy válaszát. Ezek a komponensek: 1) a mátrix-kollagén és annak altípusai; 2) a mátrixhoz kötődő szaporodási faktorok, így például a fibroblasztszaporodási faktor (FGF) és a transzformáló szaporodási β-faktor (TGF-β); valamint 3) a mátrixhoz kötődő proteoglikánok, főként a heparin-szulfát glikóz-aminoglikán-láncait tartalmazó proteoglikánok.

Az intima megvastagodásához vezető mechanikai sérülések ballon-angioplasztikából, érsebészeti beavatkozásból, szervátültetésből és más hasonló invazív eljárásokból erednek, amelyek megbontják az ér épségét. A ballonkatéteres sérülést követő intimavastagodást állatokon az artéria kiújuló szűkületének (resztenózisának) olyan modelljeként vizsgálták, amely humán betegeken a ballon-angioplasztikai eljárás után lép fel. Clowes, Fems, Reidy és más kutatók igazolták, hogy egy artériába bevezetett katéter által előidézett endotélium-leválás, amely az artériát kitágítja, a medális simaizomzat legbelső rétegeit károsítja, sőt a legbelső sejtek közül egyeseket elpusztíthat [(S. M. Schwartz: Humán Pathology 18, 240 (1987); J. Fingerle: Arteriosclerosis 10, 1082 (1990)]. A sérülést követi az érfal középső rétege simaizomsejtjeinek szaporodása, ami után számos ilyen sejt a belső rugalmas réteg nyílásain (,,fenestrá”-in) át az intimába vándorol, és ott szaporodva az intima belső részének (a neointimális rétegnek) a sérüléseit idézi elő.

Az ér szűkülése angiográfiás vagy szonográfiás leképzési eljárásokkal kimutatható és kiértékelhető [R. G. Evans, JAMA 265, 2382 (1991)], és gyakran kezelik perkután, transzluminális koszorúér-angioplasztikával (ballon-katéterezéssel). Az angioplasztikát követő néhány hónapon belül azonban az így kezelt betegek közel 30-40 százalékában a véráramlás csökken. Ez a fentebb említett angioplasztikai beavatkozás során elszenvedett mechanikus érkárosodásra válaszként kifejlődő, kiújult szűkület (resztenózis) következménye [C. Pepine: Circulation 81, 1753 (1990); R. Hardoff: J. Am. Coll. Cardiol. 75, 1486 (1990)].

Kimutatták, hogy a heparin mind sejttenyészetben, mind in vivő körülmények között gátolja a simaizom2

HU 215 388 Β sejtek szaporodását [R. Tiozzo: Arzneim. Forsch./Drug. Rés. 39, 15 (1989); A. W. Clowes: Rés. 58 (6), 839 (1986); A. W. Clowes: Circ. Rés. 56, 139 (1985)]. Clowes és Kamovsky már 1977-ben igazolták [A. W. Clowes: Natúré 265, 625 (1977)], hogy ha kereskedelmi forgalomban lévő heparint adagoltak olyan állatoknak, amelyek nyaki artériái károsodást szenvedtek, és így az artériafalon miointimális plakk képződött, akkor a miointimális vastagodás mérete drámai módon csökkent. A szerzők kimutatták: a heparin úgy hat az artéria sérült falára, hogy gátolja a simaizomsejtek szaporodását, és ez a hatás semmiképpen sem áll kapcsolatban a heparin véralvadást gátló hatásával. Kimutatták továbbá, hogy a heparin - azon a jól ismert szerepén kívül, hogy előmozdítja a szaporodási faktor kötődését - elősegíti az endotélium sejtjeinek a szaporodását is, ami az érkárosodást követő gyógyulási folyamat szükséges eleme [M. Bjornsson: Natl. Acad. Sci. USA 88, 8651 (1991); M. Klagsbum: Cell 67, 229 (1991); C. Klein-Soyer: Arterio. 9, 147 (1989); V. Lindner: J. Clin. Invest. 85, 2004 (1990); D. M. Omitz: Molecular and Cellular Biology 12, 240 (1992); O. Saksela: J. Cell Bioi. 107, 743 (1988); S. C. Thomton: Science 222, 623 (1983)]. Klinikai vizsgálatok során de Vries kedvező eredményekről számolt be heparin alkalmazásával kapcsolatban resztenózis megelőzésében [Eur. Heart J. 12 (Suppl), 386 (1991], Lehmann azonban közölte, hogy heparin hosszú időtartamú alkalmazása (1000 egység/nap, szubkután úton) sikeres koszorúérangioplasztika után paradox módon látszólag növelte a resztenózis valószínűségét, és a vizsgálatban részt vett betegek 41 százalékában rendellenes vérzést idézett elő [JACC 17, 181A (1991)].

Kimutatták, hogy a rapamicin - egy Streptomyces hygroscopicus által termelt makrociklusos trién szerkezetű antibiotikum (lásd a 3 929 992 számú egyesült államokbeli szabadalmi leírást) - gátolja az albuminnal előidézett allergiás kihívásra válaszként képződő, humorális (IgE-szerű) antitestek kialakulását [R. Martéi: Can. J. Physiol. Pharm. 55, 48 (1977)]; továbbá gátolja egerek T-sejtjeinek az aktiválódását [M. Staruch: FASEB 3, 3411 (1989)]; meghosszabbítja szövettanilag össze nem egyeztethető rágcsálókból átültetett szervek túlélési idejét, vagyis a szervkilökődés bekövetkezéséig eltelt időt [R. Morris: Med. Sci. Rés. 17, 877 (1989)], valamint gátolja átültetett szervek kilökődését emlősökön (lásd az 5100 899 számú egyesült államokbeli szabadalmi leírást). Kimutatták továbbá, hogy a rapamicin in vitro körülmények között gátolja érfal-simaizomsejtek olyan burjánzását, amely válaszként lép fel mitogén és heterotróf faktorok hatására; valamint in vivő körülmények között gátolja azt a hasonló sejtburjánzást, amely a nyaki artéria ballonkatéterezését követően lép fel [R. Morris: J. Heart Lung Transplant. 11 (pt.2) (1992)].

A Fed. Am. Soc. Exp. Bioi. J. egy cikke [6 (4), A940 (1992)] rapamicin használatát ismerteti okkluzív érbetegségek és simaizomsejtek túlzott szaporodásának kezelésére ballonos katéterezés folytán fellépő arteriális sérüléseket követően. Ez a publikáció semmiféle kitanítást nem tartalmaz túlzott szaporodással járó érbetegségek heparinnal való kezeléséről, sem pedig a rapamicin és a heparin kombinálásáról ilyen célra.

A J. Vascular Surgery egy cikke [73 (6), 885-891 (1991)] heparin felhasználását ismerteti érkárosodást követően a simaizomsejtek szaporodásának gátlására, és semmiféle kitanítást nem tartalmaz arról, hogy a heparin hatása kedvezően befolyásolható rapamicin egyidejű felhasználásával.

Az Arzneimittel Forschung egy cikke [39, 15-20 (1989)] ismerteti, hogy a heparin gátolja a simaizomsejtek kóros szaporodását, de semmit nem nyilvánít ki arról, hogy a rapamicin felhasználható simaizomsejtek érkárosodás utáni túlburjánzásának meggátlására. Olyan tanítás sem nyerhető belőle, hogy ilyen célra a heparin rapamicinnal kombinálva használható.

A HU 207 656 sz. magyar szabadalmi leírás heparinkészítményeket ismertet, de semmilyen kitanítást nem tartalmaz arról, hogy a heparin felhasználható lenne túlbuqánzással járó érbetegségek kezelésére.

A találmány olyan új gyógyászati készítmény előállítására vonatkozik, amely hatóanyagként heparint és rapamicint, valamint gyógyászati szempontból elfogadható vivőanyagot, hígítószert és/vagy segédanyagokat tartalmaz.

A találmány révén lehetővé válik módszer kialakítása túlzott sejtburjánzással járó érbetegségek megelőzésére vagy kezelésére egy ilyen kezelésre szoruló emlősön. Ez a módszer abban áll, hogy az említett emlősnek rapamicint és heparint adagolunk egy időben, külön-külön vagy egymást követően olyan módon, hogy mind a rapamicint, mind a heparint a sejtek túlburjánzását gátló mennyiségben adagoljuk. Az adagolást egy vagy több úton végezhetjük: az adagolás végezhető parenterálisan, közvetlenül érbe (intravaszkulárisan), ormyálkahártyán keresztül (intranazálisan), hörgőkön át (intrabronchiálisan), bőrön át (transzdermálisan), végbélen át (rektálisan) vagy rapamicin és heparin kombinációjával impregnált érszonda segítségével.

A rapamicin és heparin kombinációja emlősállatokon az intima simaizomsejtjeinek túlbuijánzása, resztenózis és érelzáródás megelőzésére és kezelésére, különösen az ér biológiai vagy mechanikai okok következtében fellépő károsodása után vagy olyan körülmények között alkalmazható, amelyek hajlamossá teszik az adott emlősállatot az érkárosodás kialakulására. Ilyen biológiai okok következtében fellépő érkárosodást válthatnak ki például (azonban korlátozás jellege nélkül): az autoimmun betegségek; az alloimmun hátterű megbetegedések; fertőző betegségek, például az endotoxinok és a herpeszvírusok, így a citomegalovírus által előidézett betegségek; anyagcserefolyamatokkal kapcsolatos megbetegedések, például az ateroszklerózis; valamint az alacsony testhőmérséklet vagy a sugárzás. Mechanikai okokból eredő érkárosodások például a katéterező eljárásokból vagy az érfal letisztításából eredő sérülések, így a perkután, transzluminális koszorúérplasztika következtében fellépő érkárosodások; érsebészeti beavatkozások, szervátültetés, lézeres kezelés, valamint más, invazív eljárások előidézte érsérülések,

HU 215 388 Β amelyek megbontják az ér intima-rétegének vagy endotéliumának épségét.

Megelőzésen értjük például egy érzékeny emlős hiperproliferatív érbetegségének profilaktikus megakadályozását; kezelésen értjük például egy érzékeny emlős hiperproliferatív érbetegsége kialakulásának gátlását vagy súlyosbodásának késleltetését.

Az adagolást vegyes úton is végezhetjük: például adagolhatjuk a rapamicint orálisan és a heparint parenterálisan; vagy eljárhatunk úgy, hogy egy érszondát rapamicinnel vagy heparinnal impregnálunk, és a kombináció másik komponensét orálisan vagy parenterálisan adagoljuk. Az adagolás egyéb változatai a szakterületen jártas egyén számára nyilvánvalók.

A rapamicin és heparin kombinációjának hiperproliferatív érbetegségre kifejtett hatását olyan standard farmakológiái vizsgáló eljárással állapítottuk meg, amely megmutatja a megfigyelhető hiperproliferatív hatásokat olyan emlősállatokon, amelyekben az intima simaizomzata buqánzik, és ennek következtében resztenózis lép fel. A vizsgálati eljárást és eredményeinket az alábbiakban részletezzük.

2-10 passzázsból származó, primer patkányaortasimaizomsejt-tenyészeteket 100 mm átmérőjű tenyésztőedényekben (Falcon, 1029) 199 jelű közegben (Ml99; Gibco 3201150 AJ 10% szarvasmarha-magzatszérumtartalommal, FBS, Gibco 2406000AG) egybefolyásig szaporítottunk. Ezután a sejteket Delbecco-féle, foszfáttal pufferolt konyhasóoldattal (D-PBS; Gibco, 310—4190AJ) kalciumtól és magnéziumtól mentesre 30 mostuk, és 5 percig tripszinnel (Gibco, 610-5050AG) kezeltük.

Ezután a tenyésztőedényekből a sejteket gumispatulával lekapartuk, és 10 percig 1000 g gyorsulással centrifugálva az enzimtől mentesítettük. A sejteket 10% FBS-t és 0,5 pCi/ml koncentrációban [³H]-timidint tartalmazó Ml99 közegben 8000-15 000 sejt/ml koncentrációban ismét szuszpendáltuk, és 24 üreges (Falcon, 3L47) vagy 96 üreges (Costar 9102) lemezekre helyeztük (a 24 üreges lemezen minden egyes üregbe 1 ml, a 96 üreges lemezen minden egyes üregbe 200 μΐ térfoga5 tú szuszpenziót adagoltunk). Ezt követően a 24 üreges lemezen egy-egy üregbe 20 μΐ, a 96 üreges lemezen egy-egy üregbe 4 μΐ oldatot adagoltunk, amely a hatóanyagot 50-szeres hígításban tartalmazta, majd a lemezeket 24 órán át 37 °C hőmérsékleten inkubáltuk 5% 10 széndioxidot tartalmazó levegőben. A lemezeket jégre helyeztük, és háromszor mostuk jéghideg Delbecco-féle, foszfáttal pufferolt konyhasóoldattal (D-PBS; Gibco 310-4040AJ), majd 30 percig jéghideg, 10%-os triklórecetsav (TCA) oldattal inkubáltuk a savban oldható fe15 hérjék eltávolítása céljából (így csupán a sejt szuperstruktúrája és DNS-tartalma maradt vissza). Ezt követően a lemezeket háromszor mostuk TCA-val, majd beszárítottuk. A tenyészetet a lemezekről eltávolítottuk, szcintillációs edényekbe helyeztük (edényenként 10 ml 20 térfogatban), és szcintillációs számlálást végeztünk. A 24 üreges lemezeket üregenként 250 μΐ 0,4 N nátrium-hidroxid-oldattal 3-4 órán át kezeltük a sejtek szolubilizálása céljából. Az oldatot szcintillációs fiolákba vittük át, amelyek a nátrium-hidroxid közömbösítése 25 céljából fiolánként 250 μΐ 0,4 N sósavoldatot tartalmaztak, majd minden egyes üreget kétszer öblítettünk 250 μΐ vízzel fiolánként 1 ml Össztérfogatig. Ezt követően fiolánként 10 ml oldat tartalommal szcintillációs számlálást végeztünk.

Az alábbi táblázatban mutatjuk be rapamicin és heparin kombinációjának patkányaorta-simaizomsejt buqánzására kifejtett hatására vonatkozó eredményeinket.

Heparin és rapamicin kombinációjának hatása pat35 kányaorta-simaizomsejt-tenyészet burjánzására [az értékeket (kontroll %-a ± standard szórás) alakban fejeztük ki].

Rapamicin pg/ml	Heparin (pg/ml)
0	0,1	1,0	10	25	50	200
0	100,0+1,3	101,7+5,1	67,2+6,5	53,2+2,2	38,1+1,9	31,5+0,5	25,1+1,9
0,000914	100,6+3,1	102,4+4,4	65,1+2,8	47,5+2,0	36,5+0,8	29,1+1,4	26,0+1,7
0,00914	97,8+2,7	104,6+7,0	61,0+5,2	43,9+3,3	29,7+2,5	23,8+0,7	20,1+1,0
0,0914	70,1+1,7	75,7+4,3	45,6+5,9	24,4+0,4	13,7+0,3	12,0+0,3	9,7+0,6
0,914	56,0+2,9	53,7+2,3	28,7+2,4	17,9+0,7	11,1+0,5	4,4+1,4	3,8+1,1
9,14	50,5+3,0	50,5+2,3	29,0+2,2	17,2+1,1	10,1+0,2	4,4+1,2	3,8+0,8

A fenti standard vizsgálati eljárás eredményei azt mutatják, hogy a rapamicin és a heparin kombinációja gátolja az érfal simaizomsejtjeinek burjánzását, tehát felhasználható a hiperproliferatív érbetegségek megelőzésében vagy kezelésében. Közelebbről, a rapamicin és a heparin kombinációja emlősökön az érfal intima-rétege simaizomsejtjeinek hiperpláziójában, resztenózisában és érelzáródás során megelőzésre vagy kezelésre alkalmazható, különösen a biológiai vagy mechanikai okokból bekövetkező érkárosodás után vagy olyan körülmények között, amelyek az emlősállatot egy ilyen érkárosodásra hajlamossá teszik.

Jóllehet az eredmények azt is megmutatják, hogy a rapamicin és a heparin külön-külön is hatásosak az ér simaizomsejtjei burjánzásának megelőzésében, a rapamicin és heparin kombinációja kifejezetten előnyös bármelyik monoterápiával szemben, mivel a kombináció mindkét hatóanyag kedvező vonásainak

HU 215 388 Β előnyével jár, és mindkét hatóanyag negatív sajátságait minimálissá teszi. A rapamicin viszonylag nem szelektív, hatékony antiproliferatív hatóanyag, mely mind az intima simaizomsejtjeinek burjánzását, mind az endotéliális sejtek szaporodását gátolja. Mivel az endotélium megújuló szaporodása szükséges a kezelés megszüntetése utáni resztenózis megelőzésére, várható, hogy a rapamicin nem szelektív antiproliferatív tulajdonságai következtében az endotélium gyógyulásához hosszas időtartamú kezelés lenne szükséges. Szemben ezzel a heparin antiproliferatív sajátságai viszonylag szelektívek: kimutatták, hogy a heparin gátolja a simaizom-sejtek szaporodását, de elősegíti az endotélium sejtjeinek szaporodását, ezáltal gátolja az intima beszűkülését, és elősegíti az ér endotéliumának gyógyulását [M. Bjornsson: Proc. Natl. Acad. Sci. USA 88, 8651 (1991); M. Klagsbum: Cell 67, 229 (1991); C. Klein-Soyer: Arterio. 9, 147 (1989); V. Lindner: J. Clin. Invest. 85, 2004 (1990); D. M. Omitz: Molecular and Cellular Biology 12, 240 (1992); O. Saksela: J. Cell. Bioi. 107, 743 (1988); S. C. Thomton: Science 222, 623 (1983)]. Kimutatták, hogy érkárosodás után, az endotélium regenerálódása során az intima simaizomsejtjeinek szaporodása megszűnik, és ezáltal a resztenózis is megszűnik [M. Reidy: Láb. invest. 59, 36 (1988); A. Chevru: Surg. Gynecol. Obstet. 171, 443 (1990); J. Fishmann: Láb. Invest. 32, 339 (1975); C. Haudenschild: Láb. Invest. 41, 407 (1979)]. így a heparinnal végzett terápia kedvező terápiás profilját jelenti az endotélium gyógyulásának elősegítése, és ezzel párhuzamosan az intima-simaizomsejtek burjánzásának gátlása. A heparinnal végzett kezelés azonban mellékhatásokkal jár. Antiproliferatív hatásai mellett a heparin erélyes véralvadásgátló hatóanyag, s így vérzést okozhat [S. Ellis: Am. Heart J. 117, 777 (1989)]. Heparin hosszas adagolása során heparin elleni antitestek képződnek, amelyek a trombocitákhoz kötődnek, s ennek következtében csökkent trombocitaszámot (trombopéniát) válthatnak ki.

A táblázatból látható, hogy rapamicin heparinnal kombinálva lehetővé teszi mindkét hatóanyag azonos hatásának kifejtését igen nagy mértékben csökkentett adagokban. így például 1,0 nM rapamicint és 10 pg/ml heparint tartalmazó kombináció a simaizomsejtek szaporodását 76%-ban gátolja (a kontrollszint 24%-os); ezzel szemben ha a heparint önmagában alkalmazzuk, akkor ugyanilyen mértékű gátlás eléréséhez 200 pg/ml heparin szükséges. 100 nM rapamicinnel a simaizom-sejtek szaporodása ilyen mértékben nem volt meggátolható. Mivel mindkét hatóanyag csekélyebb adagjaival kedvező eredmények érhetők el, a kombináció komponenseinek negatív sajátságai kevésbé érvényesülnek. A rapamicin és heparin kombinált alkalmazása lehetővé teszi az alkalmazott rapamicin adagjának minimalizálását; várható, hogy ugyanakkor a rapamicinnek az endotéliális setjek szaporodására gyakorolt antiproliferatív hatását a heparinnak az endotéliumra kifejtett proliferatív hatása ellensúlyozza. Ehhez járul, hogy a csekélyebb adagok alkalmazása következtében a heparinnak a dózistól függő mellékhatásai kiküszöbölhetők.

A fentebb elmondottak alapján nyilvánvalóvá válnak a rapamicin és a heparin együttes alkalmazásának előnyei hiperproliferatív érbetegségek megelőzésére vagy kezelésére az e területen jártas egyén számára.

A találmány szerinti készítményeket úgy állítjuk elő, hogy rapamicin és heparin sejttúlburjánzás ellen hatásos (antiproliferatív) mennyiségét gyógyászati szempontból elfogadható hígító-, vivő- és/vagy segédanyagokkal összekeverjük.

Ha a rapamicint heparinnal kombinálva alkalmazzuk hiperproliferatív érbetegség megelőzésére vagy kezelésére, akkor felhasználhatjuk önmagában vagy valamilyen gyógyászati szempontból elfogadható vivőanyaggal készítménnyé alakítva egy ilyen kezelésre szoruló emlősállat kezelésére. Az alkalmazott vivőanyag szilárd vagy folyékony lehet.

A szilárd vivőanyag egy vagy több komponensből állhat, amelyek egyszersmind ízesítőszerek, kenőanyagok, szolubilizáló-, szuszpendálószerek, töltőanyagok, csúsztatószerek, sajtolási segédanyagok, kötőanyagok vagy a tabletta szétesését elősegítő szerek, továbbá kapszulázó segédanyagok is lehetnek. Por alakú készítmények esetében a vivőanyag finom eloszlású szilárd anyag, melyet a finom eloszlású hatóanyaggal összekeverünk. Tabletták esetében a hatóanyagot a szükséges kompressziós sajátságokkal rendelkező vivőanyaggal megfelelő arányban összekeverjük, majd a kívánt alakú és méretű tablettákká sajtoljuk. A porok és a tabletták a hatóanyagot 99%-ig terjedő mennyiségben tartalmazzák. Szilárd vivőanyagként például kalciumfoszfát, magnézium-sztearát, talkum, cukrok, laktóz, dextrin, keményítő, zselatin, cellulóz, metil-cellulóz, (karboxi-metil)-cellulóz-nátriumsó, poli(vinil-pirrolidon), alacsony olvadáspontú viaszok és ioncserélő gyanták alkalmazhatók.

Oldatok, szuszpenziók, emulziók, szirupok, elixírek és nyomás alatt tartott készítmények előállítására folyékony vivőanyagokat használunk. Az előállítás során a hatóanyagot a gyógyászati szempontból elfogadható folyékony vivőanyagban oldhatjuk vagy szuszpendálhatjuk. E célra folyékony vivőanyagként például víz vagy valamilyen szerves oldószer vagy ezek keveréke, vagy gyógyászati szempontból elfogadható olajok vagy zsírok használhatók. A folyékony vivőanyag további célszerű, gyógyászati szempontból elfogadható adalékanyagokat is tartalmazhat; ilyenek például a szolubilizáló- és emulgeálószerek, pufferanyagok, tartósító-, édesítő-, ízesítő-, szuszpendáló- és tömörítőszerek, színezőanyagok, a viszkozitást szabályozó és a stabilizálószerek, valamint az ozmózisnyomást módosító anyagok. Orális és parenterális adagolásra alkalmazható folyékony vivőanyagok például: a víz [amely adott esetben adalékanyagként például valamely fentebb említett cellulózszármazékot, előnyösen (karboxi-metil)-cellulóz-nátriumsót tartalmazhat]; alkoholok (mind az egyértékű, mint a többértékű alkoholok, így a glikolok) és azok származékai; valamint olajok (például a ffakcionált kókuszdióolaj vagy arahiszolaj). Parenterális adagolásra szánt készítményben vivőanyagként valamilyen olajszerű észtert, például etil-oleátot vagy izopropil5

HU 215 388 Β mirisztátot is használhatunk. A parenterális adagolás céljára készülő steril, folyékony halmazállapotú készítményekben steril, folyékony vivőanyagok alkalmazhatók. Nyomás alatt lévő (permetszerű) készítmények esetében a folyékony vivőanyag például halogénezett szénhidrogén vagy más, gyógyászati szempontból elfogadható hajtógáz lehet.

Azok a folyékony gyógyászati készítmények, amelyek steril oldatok vagy szuszpenziók, például intramuszkuláris, intraperitoneális vagy szubkután befecskendezés útján adagolhatok. A steril oldatok intravénásán is alkalmazhatók. Orális úton mind folyékony, mind szilárd halmazállapotú készítményt adagolhatunk.

A rapamicin és a heparin kombinációja rektális úton is alkalmazható megfelelő végbélkúp alakjában. Orrnyálkahártyán át vagy bronchuson át inhalálással vagy befuvással végzett adagolás céljára a hatóanyagokat vizes vagy részben vizes oldatokká alakíthatjuk, amelyek azután aeroszol alakjában használhatók. A rapamicin és a heparin kombinációját bőrön át is adagolhatjuk; e célra olyan transzdermális tapaszt alkalmazunk, amely a hatóanyagot, valamint egy, a hatóanyaggal szemben közömbös és a bőrrel szemben nem toxikus vivőanyagot tartalmaz, és lehetővé teszi a hatóanyag felszabadulását, továbbá szisztémás felszívódását a vérkeringésbe a bőrön át. A vivőanyag többféle típusú lehet: például krém, kenőcs, paszta, gél és egyéb, a hatóanyagot hordozó eszközök. A krémek és kenőcsök viszkózus, folyékony vagy félfolyékony, olaj/víz vagy víz/olaj típusú emulziók lehetnek. Készítményekként alkalmazhatunk továbbá pasztákat is, amelyek a hatóanyagot tartalmazó vazelinben vagy hidrofil jellegű vazelintermékben diszpergált, abszorpcióképes porokból állnak. Különféle típusú eszközöket is alkalmazhatunk, amelyek a hatóanyagot a vérkeringésbe juttatják: ez lehet például egy félig átjárható hártya, amely a hatóanyagot vivőanyaggal együtt vagy a nélkül tartalmazó tárolóegységet fed; vagy lehet a hatóanyagot tartalmazó mátrix. Az ilyen eszközök az irodalomból ismeretesek.

A rapamicin és a heparin kombinációját továbbá intravaszkulárisan (közvetlenül az érbe) vagy a rapamicin és a heparin kombinációjával impregnált érszondán át is adagolhatjuk, például ballonkatéterezés során, hogy közvetlenül az ér sérülése után lokalizált hatást biztosítsunk.

A rapamicin és a heparin kombinációját helyileg is alkalmazhatjuk oldat, krém vagy öblítőoldat alakjában.

Az ilyen készítmények gyógyászati szempontból elfogadható vivőanyagban 0,1-5%, előnyösen 2% hatóanyagot tartalmaznak.

Az adag mérete az alkalmazott készítménytől, az adagolás módjától, a tünetek súlyosságától és a kezelésre szoruló egyéntől függ. A standard farmakológiai vizsgálati módszerek alkalmazásával kapott eredmények alapján a rapamicin napi adagja - ha heparinnal kombinálva alkalmazzuk - valószínűleg 0,005-50 mg/kg, előnyösen 0,05-10 mg/kg tartományban van. Mivel a nem antikoaguláns heparin és az antikoaguláns heparinok egyaránt hatásosak, a heparin előnyös adagja 1 mg/kg és 100 mg/kg között van; megjegyezzük, hogy ha a heparint nagyobb adagban alkalmazzuk, akkor a nem antikoaguláns heparin használata előnyös a vérzést előidéző mellékhatás elkerülésére.

A kezelést általában a hatóanyag legkedvezőbb adagjánál kisebb dózisokkal kezdjük, majd az adagot az adott körülmények közötti legkedvezőbb hatás eléréséig növeljük. Az orális, parenterális, intravaszkuláris, intranazális, intrabronchiális, transzdermális vagy rektális adagolás céljára legmegfelelőbb, pontos adagokat a kezelést végző orvos a kezelésre szoruló egyén ismeretében állapítja meg. A rapamicin és a heparin kombinációját általában igen kívánatos olyan koncentrációban alkalmaznunk, amely általánosságban véve kedvező eredményeket biztosít káros mellékhatások kiváltása nélkül. Az adagolás végezhető adagolási egység formájában; kívánt esetben ez az adag megfelelő részadagokra osztható, amelyeket a nap folyamán megfelelő időpontokban adagolunk.

A találmány révén továbbá lehetővé válik olyan termék kialakítása, amely a rapamicint és a heparint emlősök hiperproliferatív érbetegségének megelőzésére vagy kezelésére egy időben, külön-külön vagy egymást követően alkalmazható kombinációként tartalmazza.

Claims (1)

1. SZABADALMI IGÉNYPONT

   Eljárás emlősök túlburjánzással járó érmegbetegedéseinek kezelésére és/vagy megelőzésére alkalmazható szinergetikus gyógyászati készítmény előállítására, azzal jellemezve, hogy legalább 0,0914 pg/ml rapamicint és legalább 1 pg/ml heparint gyógyászati szempontból elfogadható hígító-, vivő- és/vagy egyéb segédanyagokkal összekeverve gyógyászati készítménnyé alakítunk.