HU214021B - Refastenable mechanical fastening material, process of manufacture therefor and absorbent article - Google Patents

Abstract

(57) KIVONAT A találmány tárgyát őlyan őldható és ismételten zárható mechanikűsrögzítő rendszer és annak gyártási eljárása képezi, amely rendszer egyalaplaphőz rögzített és arról ferdén kinyú ó karőmszerű hőrgőkattartalmaz, és az egymással szembe főrdítőtt alaplapőkból kinyúlókarmők egymásba akadva a két alaplap őldható rögzítését biztősítják. Ahőrgőkkal ellátőtt alaplapőt úgy gyártják hőgy egy mőzgatőtt hőrdőzóra(az alaplapra) egy legalább őlvadáspőntjáig felmelegített hőérzékenyanyagból elkülönített kis adagők sőrőzatát viszik fel, majd azalaplaphőz tapadó hőérzékeny any gőt ferdén felfelé húzva megnyújtják,és a végét hőrőgszerűen meggörbítik. A találmány szerinti rögzítőrendszer igen alkalmasan használható példáűl pelenkanadrágők vagyegyéb eldőbható abszőrbens cikkek övszerű vagy másképp megőldőttrögzítésére. ŕ

Description

A találmány tárgyát ismételten zárható mechanikus rögzítő anyagok, különösen szabadon kialakított horgokkal bíró rögzítő rendszerek és azok gyártási eljárása, és abszorbens ruhadarabok képezik.

Az ismételten zárható mechanikus rögzítő rendszerek jól ismertek a szakterületen. Az ilyen rögzítő rendszerek jellemző módon két fő alkatrészből állnak: egy hordozóhoz csatlakoztatott horogból, amely egy másik, komplementer alkatrészhez, a felfogó felülethez kapcsolódik. A rögzítő rendszer horgának nyúlványa behatol a felfogó felületbe és vagy kapcsolódik, vagy összeakad annak szálaival vagy rostjaival. Az így létrejött mechanikus kapcsolat és fizikai akadályozottság meggátolja a rögzítő rendszer eltávolítását a felfogó felületről mindaddig, amíg az elválasztó erő meg nem haladja a rögzítőrendszer nyíró vagy deformációs szilárdságát.

Jelenleg az ismételten zárható mechanikus rögzítő rendszereket legalább kétféle eljárással állítják elő. Az egyik eljárás nagyszámú szálat használ, amelyek mindegyike két horoggá lehet alakítva. Az ily módon készített rögzítő rendszerekre adnak példát de Mesteral (US. 2717437; 1955. 09. 13.) és de Brabandar (US. 3,943,981; 1976. 03. 16.) találmányi bejelentései, amelyek hurkok húzott kötegelt írják le. Hasonló leírások találhatók Schams és munkatársai (U.S. 4,216,257; 1980. 08. 05.), Wollman (U S. 4454183; 1984. 06. 12.) és Matsuda (US. 4463486; 1984. 08. 07.) találmányi bejelentéseiben is. A hivatkozott találmányi bejelentések polimer egyszálak végeinek melegítését írják le. Az első módszerrel készített rögzítőrendszerek hasonló leírásai találhatók még Ochiai (US. 4307493; 1981. 12. 29. és US.

330907; 1982. 05.25.) találmányi bejelentésiben is.

A mechanikusan rögzítő rendszerek gyártására általánosan használt második módszer a rendszerek olvasztással vagy extrudálással történő előállítása, amint azt Erb (US. 3147528; 1964. 09. 08. és US. 3594863; 1971. 07. 27.) találmányi bejelentéseiben olvashatjuk. Folyamatos olvasztva injektálást ír le Erb (US. 3594865; 1971.07.27.) találmányi bejelentése.

A szakterület különböző szerkezetű horgokat ismer, így például a hivatkozott találmányi bejelentések általában egyenletes keresztmetszetű nyelekkel bíró rögzítő rendszereket írnak le. Ribich és munkatársai találmányi bejelentése (US. 3708833; 1973.01.09.) olyan horgot ír le, amely adott módon vékonyodik az alapjától csúcsának vége felé és merőlegesen áll ki a hordozóból.

A Procter & Gamble Company Scripps nevében benyújtott találmányi bejelentése (EP. 0276970; 1988. 01. 26.) olyan rögzítő készüléket ír le, amelynél az állandó keresztmetszetű nyél 30° és 90° közötti szöget zár be az alappal.

A szakterület nem ismer olyan gyártási eljárást, amellyel szabadon kialakított horgok készíthetők. Ugyancsak ismeretlenek az olyan mechanikai rögzítő rendszerek is, amelyek horgai nem merőlegesen állnak a hordozóhoz viszonyítva és amely horgok oldalai elvékonyítottak. Ismeretlen továbbá a szakterületen egy olyan gyártási eljárás, amellyel szabadon kialakított, a hordozóhoz képest lényegében keresztirányban álló horgok készíthetők.

A jelen találmány tárgyát egy szabadon kialakított mechanikus rögzítő rendszer képezi, amelyet a mélynyomáshoz hasonló eljárással lehet előállítani. A találmány tárgyát képezi továbbá egy mechanikus rögzítő rendszer, amelynek horgai elvékonyodóak és nem merőlegesek a hordozó felülethez viszonyítva. Ugyancsak a találmány tárgyát képezi egy olyan rögzítő rendszer, amelynek szabadon kialakított horgai lényegében keresztirányban állnak a hordozóhoz viszonyítva.

A találmány tárgya egy rögzítő rendszer, amely egy komplementer felfogó felülethez kapcsolódik. A rögzítő rendszernek van egy hordozója és legalább egy, szabadon kialakított horga, amely alapból, nyélből és kapaszkodó eszközből áll. A horog alapja a hordozóhoz van rögzítve, a nyél folytonos az alappal és kifelé áll az alapból. A kapaszkodó eszköz a nyélhez van rögzítve és oldalirányban áll a nyél kerületén kívül. A nyél nem merőlegesen áll a hordozó síkjához képest. A nyélnek van egy elülső és egy hátulsó éle, amelyek egy elülső és egy hátulsó szöget határoznak meg. Az elülső és hátulsó szögek lényegesen különböznek egymástól, ezért a nyél oldalai nem párhuzamosak. A nyélnek van egy azimutszöge is. Az azimut-szög értéke 1° és 180° között, előnyösen 20° és 160° között lehet a hordozó síkjához viszonyítva.

A rögzítő rendszer gyártható egy olyan módszerrel, amely magába foglalja egy hőérzékeny anyag melegítését viszkozitásának csökkentése érdekében a feldolgozáshoz megfelelő mértékig, előnyösen legalább az olvadáspontjáig. Egy készülék a melegített anyag meghatározott mennyiségeit képes kiadagolni. A hordozó, amelyhez az anyag rögzítve lesz, egy adott irányba van elmozgatva az anyagot kiadagoló készülékhez képest. Az anyag meghatározott mennyiségekben van kiadagolva a mozgatott hordozóra. Ezután a meghatározott mennyiségű anyagadagok meg vannak nyújtva egy olyan irányba, amelynek egyik vektora általában párhuzamos a hordozó síkjával. A nyújtott anyag úgy van elvágva, hogy egy csúcsi vég és egy kapaszkodó készülék alakuljon ki rajta, és a nyél elnyerje a 1° és 180° közötti, előnyösen a 20° és 160° közötti azimut-szöget.

A találmány szerinti eljárással gyártott rögzítő rendszer szemléletes és megfelelő, de nem kizárólagos alkalmazása egy eldobható ruhadarabbal, például egy pelenkával kapcsolatos. A találmány tárgyának ezen alkalmazását később sokkal részletesebben is leírjuk.

Mivel az igénypontokat megalapozó részletes leírás hangsúlyozza ki a találmány megkülönböztetettségét, úgy hisszük, hogy a találmány jobban megérthető egy olyan leírásból, amely a mellékelt ábrákhoz kapcsolódik és amelyben az egyes alkotórészek ugyanazon hivatkozási számmal vannak jelölve, míg a hasonló alkotórészek azonos hivatkozási számait egy vagy kettő hiányjel (aposztróf) vagy a szám százzal való megnövelése különbözteti meg egymástól.

1. ábra. Egy, a találmány szerinti rögzítő rendszer perspektivikus képe, ahol a kapaszkodó készülékek lényegében azonos irányban állnak.

2. ábra. Az 1. ábrán látható rögzítő rendszer egy horgának oldalnézete.

HU 214 021 Β

3. ábra. Egy második megvalósítás oldalnézete, amelynek nagyjából félgömb alakú kapaszkodó készüléke van.

4. ábra. Egy, a találmány szerinti rögzítő rendszer gyártásához használható berendezés vázlatos oldalnézete.

5. ábra. Egy, a találmány szerinti rögzítő rendszer perspektivikus képe, ahol a kapaszkodó készülékek irányultsága lényegében véletlenszerű.

6. ábra. Egy eldobható nedvszívó ruhadarab perspektivikus képe, amelyen a találmány szerinti rögzítő rendszer van alkalmazva; a fedőréteg és a mag részben ki van vágva.

7. ábra. Egy olyan horog felülnézete, amelynek azimut-szöge kb. 90° .

8. ábra. Egy olyan berendezés elölnézete (részlet), amellyel a találmány szerinti, meghatározott azimut-szögü horgokkal rendelkező rögzítő rendszer gyártható.

9. ábra. Egy másik olyan berendezés felülnézete, amellyel a találmány szerinti, meghatározott azimut-szögü horgokkal rendelkező rögzítő rendszer gyártható.

1. ábra: A találmány szerinti rögzítő rendszer (20) legalább egy horogból (22), előnyösen horgok (22) rendezett együtteséből áll, amelyek a hordozóhoz (24) vannak rögzítve az 1. ábrán látható, előre meghatározott elrendezésben. A horognak (22) van egy alapja (26), nyele (28) és kapaszkodó készüléke (30). A horgok (22) alapjai (26) érintkeznek és tapadnak a hordozóhoz (24) és tartják a nyelek (28) alapi végeit. A nyelek (28) a csúcsi végükkel csatlakoznak a kapaszkodó eszközökhöz (30). A kapaszkodó készülék (30) sugárirányban áll ki oldalra a nyélből (28) az egyik vagy másik irányba és egy hurok alakú ágat képezhet. Az „oldalra” kifejezés alatt itt azt értjük, hogy létezik egy olyan vektor, amely nagyjából párhuzamos a hordozó (24) síkjával a szóban forgó horognál (22). Az, hogy a kapaszkodó eszköz (30) oldalra áll ki a nyél (28) kerületéből, lehetővé teszi a kapaszkodó készülék (30) összekapcsolódását egy komplementer felfogó felülettel (nem szerepel az ábrán). A kapaszkodó eszköz (30) csatlakozik a nyél (28) csúcsi végéhez és előnyösen folytatódik abban. Nyilvánvaló, hogy a kapaszkodó eszköz (30) csatlakozhat a horoghoz (22) bármely helyen az alap (26) és a nyél (28) csúcsi vége között is.

A horgok (22) rendezett együttese bármely megfelelő eljárással elkészíthető, ide értve azokat az eljárásokat is, amelyekkel egy szabadon kialakított horog (22) készíthető a továbbiakban leírt és szabadalmaztatni kívánt módon. A „szabadon kialakított” kifejezés alatt itt egy olyan struktúrát értünk, amely nem egy öntőformában vagy sajtoló szerszámban készült, ahonnan szilárd formában, vagy előre meghatározott alakkal távolítható el. A horgok (22) egy nem érintkező hordozóra (24) vannak felhelyezve megolvadt, előnyösen folyékony állapotban és ott szilárdulnak meg a merevedésig történő hűtés, előnyösen fagyasztás hatására a későbbiekben leírandó, kívánt szerkezetűvé és alakúvá.

A szabadon kialakított horgok (22) rendezett együttese előnyösen egy, a közismert mélynyomáshoz hasonló eljárással hozható létre. Ezen eljárás használatakor a hordozó (24) ellentétes felszíneivel két, általában kör keresztmetszetű henger, a nyomóhenger (72) és a támasztóhenger (74) közötti résben (70) mozog, amint az a 4. ábrán látható. A (72) és (74) hengerek tengelye általában párhuzamos egymással és a hengerek érintkeznek a hordozóval (24), amint az áthalad a résen (70). A hengerek egyikén, amelyet nyomóhengemek (72) nevezünk, zárt aljú, vakon végződő, sejteknek (76) nevezett üregek helyezkednek el olyan elrendezésben, amely megfelel a hordozóra (24) helyezett horgok (22) megkívánt elrendezésének. A másik, támasztó hengernek (74) nevezett henger biztosítja azt az ellennyomást a nyomóhenger (72) felé, amely a hordozót (24) a megfelelő helyzetben tartja a nyomóhengerhez (72) képest, miközben áthalad a résen (70). A folyadékot, hőérzékeny, előnyösen hőre lágyuló anyagot, amelyből a horgok (22) kialakíthatók, egy fűtött forrás, például egy vályú (80) szolgáltatja. A hőérzékeny anyag behatol a sejtekbe (76), amint a nyomóhenger (72) forog a tengelye körül. A hőérzékeny anyagot tartalmazó sejtek (76) addig szállítják az anyagot, amíg a hordozóval (24) nem érintkeznek, és rá nem helyezik az anyagot a hordozóra (24) a kívánt elrendezésben.

Ahogy a két henger [(72) és (74)] és a hordozó (24) egymáshoz viszonyítva elmozdulnak, a horgok (22) oldalirányban, általában a hordozó (24) síkjával párhuzamosan megfeszülnek és kialakul rajtuk a nyél (28) és a kapaszkodó eszköz (30). Végül a horog (22) maradékát egy vágókészülék (78) választja le a kapaszkodó készülékről (30). A hőre lágyuló anyag viszkozelaszticitása következtében a horog (22) összehúzódik. Feltételezhető az is, hogy a horog (22) összehúzódása a nehézségi erő vagy a lehűléskor fellépő zsugorodás hatására történik meg. Ezután a horog (22) lehűl, előnyösen az olvadáspontja alá egy szilárd szerkezetté, amelyben a kapaszkodó eszköz (30) a nyél (28) folytatása.

A rögzítő rendszer (20) egy komplementer felfogó felülethez kapcsolódik. A „felfogó felület” alatt, amelyhez a rögzítő rendszer (20) kapaszkodó eszközei (30) kapcsolódhatnak, bármely olyan síkot vagy felületet értünk, amelynek van egy érintkező felülete szorosan elhelyezkedő nyílásokkal, amelyek komplementerek a kapaszkodó készülékkel (30) és amelyeket egy vagy két szál vagy rost határoz meg, vagy - vagylagos módon amelynek érintkező felülete képes helyileg rugalmasan deformálódni úgy, hogy a kapaszkodó eszközök (30) a nyílásokban maradnak és nem távolíthatók el onnan erőkifejtés nélkül. A nyílások vagy a helyi rugalmas deformációk megengedik a kapaszkodó készülékek (30) behatolását a felfogó felület síkjába, míg a felfogó felület szálai (vagy nem deformálódott anyaga), amely a nyílások (vagy a deformált területek) között helyezkedik el, megakadályozza a rögzítő rendszer (20) kihúzását vagy kiszabadulását mindaddig, amíg a használó úgy kívánja, vagy amíg a rögzítő rendszer (20) nyíró vagy deformációs szilárdságát az elválasztó erő meg nem haladja. A felfogó felület síkja lehet egyenes vagy görbült.

Egy szálakkal vagy rostokkal rendelkező felfogó felületet akkor nevezünk “komplementer”-nek, ha a szá3

HU 214 021 Β lak vagy rostok között lévő nyílások úgy vannak méretezve, hogy lehetővé teszik legalább egy kapaszkodó eszköz (30) behatolását a felfogó felület síkjába, és a szálak úgy vannak méretezve, hogy összekapcsolódjanak a kapaszkodó eszközökkel (30) vagy fogva tartsák azokat. Egy helyi deformációra képes felületet akkor nevezünk „komplementer-nek, ha legalább egy kapaszkodó eszköz (30) képes helyi deformációt előidézni a felfogó felület síkjában, amely deformáció ellenáll a rögzítő rendszer (20) eltávolításának a felfogó felületről.

A megfelelő felfogó felületek lehetnek recézett szivacsok, kötött (hurkolt) szövetek, nem szövött anyagok és hurkolt öltésű (frottír) anyagok, például a Velcro (Manchaster, New Hampshire) által forgalmazott Velcro márkanevű frottír anyagok. Egy különösen megfelelő felfogó felület a Milliken Company (Spartanburg, South Carolina) által forgalmazott, No. 970026 jelzésű hurkolt öltésü szövet.

Visszatérve a 2. ábrához és részletesen vizsgálva a rögzítő rendszert (20) látható, hogy a rögzítő rendszer (20) hordozójának (24) elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy ne szakadjon el vagy váljon szét a rögzítő rendszer (20) egyes horgai (22) között és olyan felületűnek kell lennie, amelyhez a horgok (22) könnyen hozzáragadnak és képesek egy, a felhasználó kívánsága szerinti tárgyhoz biztonságosan kapcsolódni. A „kapcsolódás” kifejezés alatt egy olyan állapotot értünk, amikor az egyik tag vagy alkatrész egy másik taghoz vagy alkatrészhez van rögzítve vagy csatlakoztatva, akár közvetlenül, akár közvetve, amikor az első tag vagy alkatrész egy közbeeső taghoz vagy alkatrészhez van rögzítve vagy csatlakoztatva, amely viszont a második taghoz vagy alkatrészhez rögzül vagy csatlakozik. Az első és második tag vagy alkatrész közötti kapcsolatot a tárgy élettartamával azonos időtartamúnak kívánjuk meg. A „hordozó” bármely szabad felület lehet, amelyre egy vagy több horog (22) van rögzítve.

A hordozónak (24) feltekercselhetőnek is kell lennie, hogy a hagyományos gyártási módszerekkel kezelhető legyen, valamint rugalmasnak, hogy a megkívánt alakúra legyen gyűrhető vagy hajtható, továbbá ellenállónak a ráhelyezett folyékony horgok (22) hőhatásával szemben, hogy megolvadás, vagy más károsodás nélkül elviselje azt, amíg a horgok (22) meg nem fagynak. A hordozónak (24) különböző szélességben is rendelkezésre kell állnia. A megfelelő hordozók (24) lehetnek kötött szövetek, szövött anyagok, nem szövött anyagok, gumi, vinil, fóliák, különösen poliolefm fóliák és előnyösen nátronpapír. Megfelelőnek találtuk a 80 g/m² egységtömegü nátronpapírt.

Az alap (26) a horog (22) nagyjából sík része, amely a hordozóhoz (24) kapcsolódik és a horog nyelének (28) alapi végében folytatódik. Az „alap” kifejezés alatt itt a horognak (22) azt a részét értjük, amely közvetlenül érintkezik a hordozóval (24) és a horog (22) nyelét (28) hordozza. Nem szükséges, hogy az alap (26) és a nyél (28) között látható határvonal legyen. Csak az a fontos, hogy a nyél (28) ne váljon el az alaptól (26) és az alap (26) ne váljon el a hordozótól (24) a használat során. Az alap (26) keresztmetszetének kellően egységes szerkezetűnek kell lennie és ezáltal biztosítania a rögzítő rendszer (20) megkívánt nyújtó- és szakítószilárdságát, amely a horgok (22) alkotta mintázat sűrűségétől és az egyes horgok (22) nyeleinek (28) hosszúságától függ, valamint biztosítania kell a megfelelő tapadást a hordozóhoz (24). Ha hosszabb nyelet (28) használunk, az alapnak (26) általában nagyobb keresztmetszeti felülete kell legyen, hogy a hordozóhoz (24) való megfelelő tapadást és a kellő szerkezeti egységet biztosíthassa.

Az alap (26) lenyomatának alakja a hordozón (24) nem döntő, és bármely irányban megnövelhető, hogy nagyobb fokú szerkezeti egységességet, ezáltal nagyobb szakítószilárdságot biztosíthasson az adott irányban. A „lenyomat” kifejezés alatt azt a sík felületet értjük, ahol az alap (26) és a hordozó (24) érintkezik egymással. A lenyomat oldalainak aránya nem lehet túl nagy, mert ellenkező esetben a horgok (22) instabillá válnak a rövidebb oldallal párhuzamos irányból ható erőkkel szemben. Ez az arány előnyösen 1,5 : 1, még előnyösebben a lenyomat kör alakú.

A találmány itt leírt megvalósítása esetében az alap (26) lenyomata nagyjából kör alakú és akkor megfelelő, ha átmérője körülbelül 0,76-1,27 mm. Ha egy adott irányban fokozott nyíró, vagy deformációs szilárdságú rögzítő rendszert (20) kívánunk készíteni, úgy az alap (26) keresztmetszetének felületét megnövelhetjük az adott irányban, ami fokozza a rendszer szilárdságát és egységességét a megnövelés irányára merőleges irányban. Ez a módosítás erősebbé teszi a horgokat (22) az alap (26) megnövelésének irányába történő húzással szemben.

A nyél (28) folytatólagos az alappal (26) és az alaptól (26) és a hordozótól (24) kifelé irányul. A „nyél” kifejezés alatt a horognak (22) azt a részét értjük, amely folytatólagos az alappal (26), és az alap (26) és a kapaszkodó készülék (30) között helyezkedik el. A nyél (28) biztosítja a kapaszkodó eszköz (30) magasságát a hordozóhoz (24) viszonyítva. A „magasság” kifejezés alatt egy olyan irányt értünk, amelynek egyik vektor-összetevője a hordozótól (24) elfelé irányul, amely irányban a horognak (22) a hordozó (24) síkjában az alaptól (26) mért merőleges távolsága növekszik, hacsak akként nem határozzuk meg ezt az irányt, mint amelynek egyik vektorösszetevője a hordozó (24) síkja felé irányul.

Minden egyes horog (22) nyelének (28) és alapjának (26) csatlakozásánál van egy eredetpont (36). A nyél (28) „eredetpontja” az a pont, amely az alap (26) közepének képzelhető el és jellemző módon az alap (26) lenyomatán belül helyezkedik el. Az eredetpont (36) a horog (22) oldalról való szemlélésével található meg. Az „oldalnézet” bármely olyan irányból értelmezhető, amely sugárirányban kifelé néz a nyéltől (28) és az alaptól (26), ugyanakkor párhuzamos a hordozó (24) síkjával. Ha a rögzítő rendszert (20) az előbbiekben leírt eljárással gyártjuk, előnyös, de nem szükségszerű, hogy a horgot (22) a gyártó gép mozgása és az arra merőleges irányból szemléljük a hordozónak (24) a résben (70) történő haladásához képest, és így határozzuk meg az eredetpont (36) helyét.

HU 214 021 Β

Ha a szóban forgó oldalnézeten meghatározzuk az alap (26) lenyomatának legtávolabbi széleit és a köztük mért távolságot megfelezzük, megkapjuk az alap (26) középpontját az adott nézetben. Amikor az adott oldalnézetben megfelezzük az alap (26) lenyomatát, eltekintünk azoktól az apró folytonossági hiányoktól, amelyeket a hordozóhoz(24) kötődő anyag inhomogenitása okozhat.Az így meghatározott pont a nyél (28) eredetpontja (36).

A nyél (28) egy a szöget zár be a hordozó (24) síkjával. A „hordozó síkja” kifejezés alatt a hordozó (24) lapos, sík felületét értjük a vizsgált horog (22) alapjánál (26). Az a szöget az alábbi módon határozzuk meg.A horgot (22) profilból nézzük. Egy horog (22) „profilnézete” egyike annak a két kitüntetett oldalnézetnek, amelyeket az alábbi módon választunk meg. A horgot(22) abból az oldalnézetből vizsgáljuk, amely irányból a látható oldalvetülete (38) a legnagyobb.Az „oldalvetület” az a távolság, amelyet az alap (26) e nézetben meghatározott középpontjától, azaz a nyél (28) eredetpontjától (36) a hordozó (24) síkjával párhuzamosan mérünk a horog (22) legtávolabbi pontjának a hordozó (24) síkjára leképezett merőleges vetületi pontjáig.

A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló lesz, hogy a legnagyobb oldalvetület (38) az eredetpont (36) és a nyél (28) vagy a kapaszkodó készülék (30) külső pereme között kapható meg.A profilnézet a horognak (22) az az oldalnézete, amelyben az oldalvetület (38) a lehető legnagyobb. A szakterületenjáratosak számára az is nyilvánvaló, hogy ha a rögzítő rendszert (20) a találmány szerinti eljárással gyártjuk, és ha a legnagyobb oldalvetület (38) általában a gépben való mozgás irányába esik, úgy a profilnézetet általában a gépi keresztirányból nézve kapjuk meg.Ugyancsak nyilvánvaló, hogy ha a legnagyobb oldalvetület (38) általában a gépi keresztirányba esik, akkor a profilnézet általában a gépben való mozgás irányából látható. A horognak (22) a 2. ábrán látható oldalnézete a profilnézetek egyike. A szakterületen járatosak számára az is nyilvánvaló lehet, hogy egy másik profilnézet is létezik, amely az ábrázolthoz képest 180°-kal el van fordítva úgy, hogy az oldalvetület (38) a szemlélő számára bal felé irányul. A két profilnézet bármelyike általában megfelelő a találmány szerinti eljárás szempontjából.

A nyél (28) eredetpontját (36) tehát a fent leírt módon jelöltük ki a horog (22) profilnézetén. Megtartva a profilnézetet, most már egy képzeletbeli metszősíkkal (40-40), amely általában párhuzamos a hordozó (24) síkjával, sugárirányban érintjük a horgot (22) annál a pontjánál vagy szegmensénél, amelynek merőleges távolsága a hordozó (24) síkjától a legnagyobb. Ez megfelel a horog (22) legkiemelkedőbb részének. A képzeletbeli metszősíkot (40-40) ezután az adott legnagyobb merőleges távolság egynegyedével közelebb helyezzük a hordozóhoz (24) a legmagasabb ponttól úgy, hogy a képzeletbeli metszősík (40—40) metssze a horgot (22) a hordozó (24) síkjától mért merőleges távolság háromnegyedének megfelelő magasságban.

A képzeletbeli metszősíkot (40-40) most már a horog (22) három pontjának kijelölésére használjuk fel. Az első pont az a pont, ahol a metszősík metszi a horog (22) elülső élét (42): ez a „75%-os elülső pont.Az „ elülső él” a nyél (28) palástjának az a gerince, amely a hordozó (24) síkjától elfelé néz.A második pont az előzőhöz képest a horog (22) középpontján keresztül 180°-os irányban helyezkedik el: ez az a pont, ahol a képzeletbeli metszősík (40—40) metszi a horog (22) hátulsó élét, és amelyet ezért „75%-os hátulsó pont-nak nevezünk. A „hátulsó él” a nyél (28) palástjának az a gerince, amely a hordozó (24) síkja felé néz és általában az elülső éllel szemben helyezkedik el. Az ezt a két pontot összekötő egyenest, amely természetesen a képzeletbeli metszősíkban (40—40 ) helyezkedik el, két részre osztva kapjuk a képzeletbeli metszősík (40-40) középpontját(47). Ezután egy egyenest húzunk a képzeletbeli metszősík középpontja (47) és a nyélnek (28) az alapon (26) elhelyezkedő eredetpontja (36) között.Az egyenes és a hordozó (24) síkja által bezárt a szög a nyél (28) a szöge.

Más oldalról azt állíthatjuk, hogy az a szög, amelyet a nyél (28) alkot a hordozó (24) síkjával, 90 °-os kiegészítő szöge annak a szögnek, amely legmesszebre esik attól a függőleges egyenestől, amelyet az a minden oldalnézetben megtalálható egyenes határoz meg, amely, összeköti a középpontot (47) és az eredetpontot (36) .Ennélfogva a nyél (28) a a hordozó (24) síkjával bezárt legkisebb szög, ha ezt az egyenest bármely irányból sugárirányban a nyél (28) felé, különösen ha az eredetpont (36) irányából nézzük, amely irány általában párhuzamos a hordozó (24) síkjával és merőleges a függőleges egyenesre.Felismerhető, hogy ha a horog (22) legnagyobb oldalvetülete (38) a gépben való mozgás irányába esik, és ugyanezen irányból vagy megközelítőleg a 180 °-os irányból nézzük, vagy ha a horog (22) legnagyobb oldalvetülete(38) a gépi keresztirányba esik és megközelítőleg abból az irányból is nézzük, úgy a nyél (28) látszólagos a szöge 90 ° körüli érték lesz. Azonban, mint fentebb elemeztük, az a szög az, amely a függőleges egyenestől a legtávolabbra esik, ezért mindig azt a szöget tekintjük a szögnek, amely a horog (22) profilnézetén látható, jellemző módon a gépi keresztirányból, ha a horog (22) a gépben való mozgás irányában áll, és megközelítőleg a gépben való mozgás irányából ha a horog (22) a gépi keresztirányban áll.

A nyél (28) a szöge lehet megközelítőleg merőleges a hordozó (24) síkjára vagy előnyösen felvehet egy pillanatnyi értéket ahhoz viszonyítva, amely nagyobb szakítószilárdságot eredményez az adott irányban, amely irány általában párhuzamos a legnagyobb oldalvetület irányával. Ugyanakkor a nyél (28) a szöge nem térhet el túlzott mértékben a merőlegestől, mert az egy rögzítő rendszer (20) esetében erősen irányfüggő tépő szilárdságot eredményez. A találmány tárgyának itt leírt megvalósítása akkor működik megfelelően, ha a nyél (28) a szögének értéke 45 ° és 80 ° közé esik, előnyösen 65 ° körül van. Ha a nyél (28) szöge kisebb 80 °-nál, akkor a nyelet (28) úgy tekintjük, mint nem merőleges irányultságút a hordozó (24) síkjához képest (eltekintve az oldalirányú irányultságtól).

A képzeletbeli metszősík (40-40 ) és a profilnézet felhasználhatók az elülső él (42) és a hátulsó él (46) által

HU 214 021 Β a hordozó (24) síkjával bezárt szögek meghatározására is. Ezen szögek meghatározásához ki kell jelölni a 75%os elülső pontot (44) és a 75%-os hátulsó pontot (48), ahogy azt már leírtuk.Az alap (26) elülső alappontját (50) a következő módon jelöljük ki.Az alap (26) profilnézetén keresztül meghozott vonal metszi a nyél (28) elülső élét (42). Ez a metszéspont az „elülső alappont.Ahogy már megjegyeztük, a nyél (28) apró folytonossági hiányait az alap (26) közelében, amelyek a hordozóhoz (24) való tapadás következményei, nem vesszük figyelembe az elülső alappont (50) kijelölésénél. Az elülső él (42) 75%-os pontját egy egyenessel összekötjük az elülső él (42) elülső alappontjával. Ez az egyenes egy P_L szöget zár be a hordozó (24) síkjával, amely az eredetpont (36), valamint a nyél (28) közepe felé nyílik. A Pl szöget az elülső él (42) szögének vagy egyszerűen elülső élszögnek nevezzük.

A hátulsó alappont (52) általában 180 °-os irányban helyezkedik el az elülső alapponthoz (50) képest az alap (26) középpontján keresztül és a következő módon jelölhető ki. Az alap (26) lenyomatán keresztül meghúzott egyenes profilnézetben metszi a nyél (28) hátulsó élét.Ez a metszéspont a „hátulsó alappont. Amint már megjegyeztük, a nyél (28) apró folytonossági hiányait az alap (26) közelében, amelyek a hordozóhoz (24) való tapadás következményei , nem vesszük figyelembe a hátulsó alappont (52) kijelölésénél.Amint már leírtuk, a 75%-os hátulsó pontot (48) egy egyenes köti össze a hátulsó alapponttal (52). Ez az egyenes egy βτ szöget zár be a hordozó (24) síkjával amely az eredetpont (36) és a nyél (28) közepe felé nyílik. A β_τ szöget a hátulsó él (46) szögének vagy egyszerűen hátulsó élszögnek nevezzük.

Az elülső él (42) és a hátulsó él (46) által alkotott Pl és βγ szögek határozzák meg a nyél (28) oldalainak párhuzamosságát. Ha az elülső és hátulsó élek (42 és 46) Pl és βτ szögei nem kiegészítő szögei egymásnak(összegük nem körülbelül 180 °), úgy a nyél (28) oldalait nem tekintjük párhuzamosnak. Ha a nyél (28) oldalai nem párhuzamosak úgy a p_L és βτ szögeket alkotó egyenesek [amelyek rendre az elülső és hátulsó alappontokat (50 és 52) kötik össze 75%-os elülső és a 75%-os hátulsó pontokkal (44 és 48) metszik egymást, akár a hordozó (24) síkja fölött, akár az alatt.Ha az elülső és hátulsó élek (44 és 46) által alkotott Pl és βτ szögek egymástól különbözőek és a szögeket alkotó egyenesek a hordozó (24) síkja fölött [messze az alaptól (26)] metszik egymást a horog (22) összetartó lesz az alaptól (26) a kapaszkodó készülék (30) legtávolabbi vége felé. A nyél (28) oldalai csak abban az esetben párhuzamosak egymással, ha az elülső és hátulsó élek (44 és 46) Pl és βτ szögei egybevágóak, tehát azonos irányultságúak és egyforma nagyságúak.

Megfelelő egy olyan nyél (28), amelynek a hordozóval alkotott Pl elülső élszöge 45°± 30 °-os.Megfelelő az olyan hátulsó él (46), amelynek a hordozóval alkotott β_τ hátulsó élszöge 65 °±30 °-os. Egy olyan nyél (28), amelynek elülső és hátulsó élei (42 és 46) az említett nagyságú Pl és βτ szögeket alkotják, és amelynek a szöge a már leírt értékhatárok között van, elvékonyodó nyél (28) lesz, amely előnyösen úgy irányul a hordozóhoz (24) viszonyítva, hogy magas tépő-és szakítószilárdsága legyen anélkül, hogy feleslegesen sok anyagot igényelne.

Az előbb említett mérések egyszerűen kivitelezhetők a Ramé-Hart Inc. (Mountain Lakes, New Yersey) 100-00 115 típusú goniométerével. Ha ennél pontosabb mérésekre van szükség, akkor a szakterületen járatosak felismerik, hogy a profilnézet, az eredetpont (36), a metszősík (40-40), az elülső élszög (Pl), a hátulsó élszög (βτ), az alappontok (52 és 54), a 75%-os pontok (44-48) és a nyél (28) a szöge előnyösen a horogról (22) készített fényképfelvételen jelölhetők ki. Az Amray Inc. (New Bedford, Massachusetts) 1700 típusú pásztázó elektronmikroszkópját találtuk megfelelőnek erre a célra. Ha szükséges, számos felvételt lehet készíteni, hogy a legnagyobb oldalvetületet (38), ezáltal az egyik profilnézetet megtaláljuk.

A nyélnek (28) ki kell állnia az alapból (26), hogy biztosítsa a kapaszkodó készülék (30) megfelelő távolságát a hordozótól (24), olyan magasságig, amely lehetővé teszi, hogy a kapaszkodó készülék (30) elfogja a felfogó felület szálait vagy beleakadjon azokba. Egy viszonylag hosszabb nyél (28) azzal az előnnyel bír, hogy mélyebben hatolhat a felfogó felületbe és ezáltal a kapaszkodó készülék (30) több szálat vagy rostot fog el vagy többe akad bele. Fordítva, egy viszonylag rövidebb nyél azzal az előnnyel bír, hogy a horog (22) viszonylag erősebb, de kevésbé mélyen hatol be a felfogó felületbe ezért lehet, hogy nem lesz megfelelő az olyan felfogó felületekkel szemben, mint a gyapjú vagy a laza frottír anyagok, amelyek szálai vagy rostjai kevésbé sűrűn helyezkedik el.

Ha kötött vagy szövött anyagokat használunk felfogó felületként, úgy a viszonylag rövidebb nyél (28), amelynek hossza a hordozótól a legmagasabb pontjáig vagy szegmenséig körülbelül 0,5 mm, előnyösen legalább körülbelül 0,7 mm, lesz a megfelelő. Ha laza, körülbelül 0,9 mm-nél vastagabb anyagot használunk felfogó felületként, úgy megfelelőbb lesz a viszonylag hosszabb, legalább körülbelül 1,2 mm, előnyösen legalább körülbelül 2,0 mm magasságú nyél (28) használata. Mivel a nyelek (28) hosszának növelésével szakítószilárdságuk arányosan csökken, a rögzítő rendszer (20) horgainak (22) sűrűségét növelni lehet hogy a szakítószilárdság csökkenését kompenzáljuk.

Amint azt fent leírtuk, a nyél (28) hossza szabja meg a kapaszkodó eszköz (30) magasságát a hordozótól (24). A kapaszkodó eszköz (30) magassága a hordozótól (24) az a legkisebb merőleges távolság, amely a hordozó (24) síkja és a kapaszkodó készülék (30) kerülete között mérhető. Egy állandó alakú kapaszkodó eszköz (30) esetében a kapaszkodó eszköz (30) magassága a hordozótól (24) a nyél (28) hosszával együtt növekszik. A rögzítő rendszer (20) kapaszkodó eszközei (30) jól elfogják a felfogó felület szálait vagy rostjait és megfelelően kapcsolódnak azokba, ha a magasságuk legalább a kétszerese, előnyösen körülbelül a tízszerese a használni kívánt felfogó felület szálai vagy rostjai átmérőjének. A találmány fent leírt megvalósítása esetében a körülbelül 0,2 mm-től körülbelül 0,8 mm-ig teijedő magasságú horgot (22) találtuk megfelelőnek.

HU 214 021 Β

A nyél (28) keresztmetszetének alakja nem lényeges. Ennélfogva a nyél (28) keresztmetszete tetszőleges lehet az alap (26) keresztmetszetének már tárgyalt paramétereivel összhangban. A „keresztmetszet” egy sík felület, amelyet akkor kapunk, ha a horog (22) bármely részét a nyélre (28) vagy a kapaszkodó készülékre (30) merőlegesen metsszük. Ahogy már említettük, a nyél (28) előnyösen elvékonyodik, azaz keresztmetszete csökken a távolabbi vége felé, ahol a horog (22) nyele (28) és kapaszkodó készüléke (30) hosszirányban és oldalirányban összezáródik. Ez a szerkezet a nyél (28) és a kapaszkodó eszköz (30) tehetetlenségi nyomatékának megfelelő csökkenését eredményezi miáltal a rögzítő rendszer (20) szétválasztásakor alkalmazott erő sokkal egyenletesebb feszültséget kelt a horgokban (22), és így csökkenthető a horgok (22) kialakítására fordított anyag mennyisége.

Ahhoz, hogy a horog (22) kívánt geometriáját széles mérettartományban megőrizzük, a horog (22) méretezéséhez lényegében azonos arányú keresztmetszeti területeket kell használni. Az egyik ilyen arányosság, amely a horog (22) teljes hosszában való el vékony odását szabályozza, az alap (26) keresztmetszeti területének viszonya a horog (22) legmagasabb pontjának keresztmetszeti területéhez. A „legmagasabb pont” kifejezés a nyélnek (28) vagy a kapaszkodó eszköznek (30) azt a pontját vagy szegmensét jelenti, amelynek merőleges távolsága a hordozó (24) síkjától a legnagyobb. Jellemző módon azok a horgok (22) a megfelelőek, amelyeknél az alap (26) keresztmetszeti területének aránya a legmagasabb pont keresztmetszeti területéhez viszonyítva körülbelül 4 : 1 és körülbelül 9 : 1 közötti érték.

A találmány megvalósítása szempontjából megfelelő az a nyél (28), amely megközelítőleg kör keresztmetszetű és egy körülbelül 0,76-1,27 mm átmérőjű alaptól (26) vékonyodik egy körülbelül 0,41-0,51 mm átmérőjű legmagasabb pontig. Különösen, a legmagasabb pontnál egy körülbelül 0,46 mm átmérőjű, megközelítőleg kör alakú keresztmetszet területe körülbelül 0,17 mm². Egy megközelítőleg kör alakú, körülbelül 1,0 mm keresztmetszetű alap (26) keresztmetszetének területe körülbelül 0,81 mm². Ez a felépítés az alap (26) keresztmetszeti területe és a legmagasabb pont keresztmetszeti területe között körülbelül 5 : 1 arányt eredményez, ami a fent leírt határértékek közé esik.

A kapaszkodó eszköz (30) a nyélhez (28) kapcsolódik, és előnyösen folytatása a nyél (28) távolabbi végének. A kapaszkodó eszköz (30) sugárirányban kifelé és elfelé áll a nyél (28) kerületétől, és lehet egy további vektor-összetevője, amely hosszirányú, azaz ki- vagy eláll a hordozótól (24). A „kapaszkodó eszköz” (30) kifejezés alatt bármely olyan, a nyél (28) kerületéből oldalirányban kiálló részt értünk [eltekintve a nyél (28) kerületének apró egyenetlenségeitől], amely kiálló rész ellenáll egy felfogó felülettől való elválasztásnak vagy eltávolításnak. A „kerület” kifejezés alatt a horog (22) külső felszínét értjük. A „sugárirány” kifejezés azt a merőlegest jelenti, amely a hordozó (24) felé vagy attól elfelé irányul és keresztül halad az eredetponton (36), amely rendszerint az alap (26) középpontján helyezkedik el.

Részletesen, az oldalirányban kiálló résznek van egy vektor-összetevője, amely párhuzamos a hordozó (24) síkjával és afelé fordul. Ismert, hogy a kapaszkodó eszköz (30) és a nyél (28) egyaránt rendelkezhetnek oldalés hosszirányú vektor-összetevőkkel. Nem fontos, hogy a nyél (28) távolabbi végén egy jól meghatározott végződés legyen látható, vagy hogy a nyél (28) és a kapaszkodó eszköz (30) között bármilyen határvonal legyen észrevehető. Csak az szükséges, hogy a nyél (28) felszínének hosszanti irányultsága megszakadjon úgy, hogy a kapaszkodó eszköznek (30) legyen egy olyan felszíne amelynek egy vektor-összetevője a hordozó (24) síkjával párhuzamos és afelé fordul.

A kapaszkodó eszköz (30) oldalvetülete (38) lehet nagyobb a nyél (28) oldalvetületénél, vagy fordítva, tetszés szerint. Amint az ábrákon látható, a kapaszkodó eszköz (30) előnyösen általában ívelt és lehet egy lefelé hajló görbülete is. Ha a kapaszkodó eszköznek (30) van egy befelé hajló görbülete, úgy a kapaszkodó eszköz (30) magában foglal egy olyan szegmenset, amely hosszirányban közelíti meg a hordozót (24) az alapnál (26) vagy az alaptól (26) oldalirányban eső területen. Ez a szegmens oldalról irányul a nyél (28) felé, ámbár nem szükségszerű, hogy sugárirányban irányuljon az eredetpont (36) felé is.

A rögzítő rendszer (20) összes horgának (22) kapaszkodó készüléke (30) irányulhat lényegében ugyanazon oldalirányban, ha viszonylag egy irányban orientált tépőszilárdság kívánatos, vagy irányulhatnak véletlenszerűen, amitől a tépőszilárdság lényegében izotróp lesz bármely oldalirányban. A kapaszkodó készülékek (30) lehetnek hurokszerű elvékonyodások, amelyek lényegében a nyelek (28) egyik oldalából kiindulva általában domború lefutásúak és behatolnak a felfogó felület nyílásaiba, hogy a felfogó felület szálaiba vagy rostjaiba akadjanak a kapaszkodó eszköz (30) görbületének belső sugaránál (54). A kapcsolódás a kapaszkodó eszköz (30) és a felfogó felület szálai vagy rostjai között megakadályozza a rögzítő rendszer (20) elszabadulását a felfogó felülettől mindaddig, amíg az eltávolító erő meg nem haladja a rögzítő rendszer (20) szakító- vagy tépőszilárdságát. A kapaszkodó eszköz (30) nem meredhet ki sugárirányban túl messze oldalra, mert akkor a kapaszkodó eszköz (30) nem tudhat behatolni a felfogó felület nyílásaiba. A kapaszkodó eszköz (30) keresztmetszetét úgy kell méretezni, hogy be tudjon hatolni a felfogó felület nyílásaiba.

A kapaszkodó eszköz (30) keresztmetszetének területe és geometriája mindaddig nem döntő jelentőségű, amíg a kapaszkodó eszköz (30) megvan az adott sűrűségű horgok (22) sorával bíró rögzítő rendszertől (20) megkívánt tépő- és szakítószilárdságot biztosítani képes nyújtó-és hajlítószilárdsága. A találmány tárgyának megvalósítása szempontjából az a hurok alakú, elvékonyodó kapaszkodó eszköz (30) a megfelelő, amelynek a legnagyobb oldalvetülete (38) az alap (26) középpontjától a legtávolabbi kerületi pontig körülbelül 0,79 mm-től körülbelül 0,90 mm.

A horgok (22) sora lehet bármilyen, tetszés szerinti elrendezésű és sűrűségű, hogy biztosíthassa az adott

HU 214 021 Β rendeltetésű rögzítő rendszer (20) megkívánt tépő- és szakítószilárdságát. A tépő- és szakítószilárdság általában egyenesen arányosan növekszik a sorok sűrűségének növekedésével. Az egyes horgok (22) nem helyezkedhetnek el olyan szorosan egymáshoz képest, hogy zavarják vagy akadályozzák a szomszédos horog (22) kapaszkodó eszközének (30) kapcsolódását a felfogó felület szálaival vagy rostjaival. Ha a horgok (22) túl sűrűn állnak, összenyomhatják vagy tömöríthetik a felfogó felület szálait vagy rostjait, elzárhatják a nyílásokat a szálak és rostok között. Megfordítva, a horgok (22) nem helyezkedhetnek el olyan távol egymástól, hogy csak feleslegesen nagy felületű hordozó (24) legyen képes biztosítani a rögzítő rendszer (20) megkívánt tépő- és szakítószilárdságát.

Előnyös a horgokat (22) sorokban elrendezni úgy, hogy minden egyes horog (22) lényegében azonos távolságra legyen a szomszédos horogtól (22). A sorok általában a gépi mozgásirányban és a gépi keresztirányban helyezkednek el a fent leírt, a találmány szerinti gyártási eljárásnak megfelelően. A horgok (22) minden gépi mozgásirányú és keresztirányú sora általában azonos távolságra helyezkedik el a horgok (22) szomszédos gépi mozgásirányú és keresztirányú soraitól, ezáltal biztosítva a rögzítő rendszer (20) és a felfogó felület számára egy lényegében egyenletes feszültség-eloszlást, ha az elválasztó erő hat a rögzítő rendszerre (20) és a felfogó felületre.

A „fogtávolság” kifejezés alatt azt a távolságot értjük, amely akár a gépi mozgásirányban, akár a gépi keresztirányban mérve a szomszédos sorok horgai (22) alapjainak (26) középpontjai között mérhető. Megfelelő az a rögzítő rendszer (20), amelynek sorban álló horgai (22) között a fogtávolság jellemzően 1,02 mm-től 5,08 mm-ig terjed mindkét irányban, előnyösen a fogtávolság 2,03 mm. A szomszédos gépi keresztirányú sorok előnyösen körülbelül egy fél fogtávolságnyira vannak a gépi keresztirányban, míg a szomszédos keresztirányú sorok között a távolság kétszeres a gépi mozgásirányban.

A horgok (22) úgy képzelhetők el, mintha egy 1 cm² hálóban lennének a horgok (22) sorai elhelyezve úgy, hogy mind a gépi keresztirányban, mind a gépi mozgásirányban körülbelül 2-től körülbelül 20 sor, előnyösen körülbelül 9 sor van cm-enként. Ez a hálózat olyan rögzítő rendszert (20) eredményez, amelynek 4-től 400-ig terjedő horga van 1 cm²-nyi hordozó (24) felületen.

A rögzítő rendszer (20) horgai (22) készülhetnek bármely olyan hőérzékeny anyagból, amely szilárd állapotban stabil és alaktartó, de nem olyan törékeny, hogy meghibásodna, amikor a rögzítő rendszerre (20) az elválasztó erők hatnak. A „hőérzékeny” kifejezés alatt itt olyan anyagot értünk, amely hő hatására fokozatosan megy át szilárdból folyékony halmazállapotba. Hibának azt tekintjük, ha a horog (22) az elválasztó erők hatására eltörik, vagy nem képes többé megfelelően reagálni az elválasztó erők hatására. Előnyösen használható az olyan anyag, amelynek az ASTM Standard D-638 módszer szerint mért rugalmas nyújtási modulusza körülbelül 24.600.000 10 Pa -tői körülbelül 31.600.000 10 Paig terjed.

A horog (22) anyagának továbbá megfelelően alacsony olvadáspontúnak kell lennie, hogy egyszerűen lehessen feldolgozni, valamint aránylag magas viszkozitásúnak kell lennie, hogy az olvadásponthoz közeli hőmérsékleten kellően ragadós és szívós legyen ahhoz, hogy a nyelek (28) és a kapaszkodó eszközök (30) kialakíthatók legyenek a leírt gyártási eljárással. Ugyancsak fontos, hogy a horgok (22) viszkoelasztikusak legyenek és ezáltal a horog (22) szerkezetét és különösen a kapaszkodó eszköz (30) geometriai felépítését meghatározó paraméterek több változata valósulhasson meg. Megfelelő az az anyag, amelynek dinamikai viszkozitása 20 Pa.s-tól 100 Pa.s-ig terjed azon a hőmérsékleten, amely a hordozóra (24) való felhelyezéshez megfelelő.

A viszkozitás mérhető a Rheometrics M-800 mechanikus spektrométerrel, dinamikus üzemmódban, 10 Hz észlelési gyakorisággal és 10%-os terheléssel. Mérőfejként a tárcsa és lemez elrendezés a megfelelő, ahol a tárcsa sugara körülbelül 12,5 mm, a tárcsa és a lemez közötti rés pedig körülbelül 1,0 mm.

A horog (22) előnyösen egy termoplasztikus anyagból készül. A „termoplasztikus” kifejezés alatt olyan, keresztkötéseket nem tartalmazó, polimer hőérzékeny anyagokat értünk, amelyek hő vagy nyomás hatására folynak. A találmány szerinti rögzítő rendszerek (20) gyártásához, különösen a találmány szerinti eljárással történő gyártáshoz különösen megfelelőek a forrón olvadó termoplasztikus ragasztó anyagok. A „forrón olvadó termoplasztikus ragasztó anyagok” kifejezés alatt az olyan termoplasztikus anyagokat értjük, amelyek szobahőmérsékleten szokás szerint szilárdak, de magasabb hőmérsékleten folyékonnyá válnak és olvadt állapotban használják azokat. A forrón olvadó termoplasztikus ragasztó anyagokra példákat találhatunk az alábbi kézikönyvben: Irving Skeist: „Handbook of Adhesives” 2. kiadás (Van Nostrand Reinhold Co., New York, 1977.), amelyeket az idézés által a találmányhoz tartozónak tekintünk. Különösen megfelelőek és előnyösek a poliészter és poliamid anyagú forrón olvadó ragasztó anyagok. A „poliészter” és „poliamid” kifejezések alatt olyan anyagokat értünk, amelyek láncaiban ismétlődő észterilletve amid- egységek fordulnak elő.

Ha egy poliészter forrón olvadó ragasztót választunk, úgy az a ragasztó a megfelelő, amelynek dinamikus viszkozitása 23 ± 2 Pa.s körülbelül 194 °C hőmérsékleten, ha egy poliamid forrón olvadó ragasztót választunk, úgy az a ragasztó a megfelelő, amelynek dinamikus viszkozitása 90 ±10 Pa.s körülbelül 204°C hőmérsékleten. Megfelelőnek találtuk a Bostik Company (Middleton, Massachusetts) No.7199 számú poliészter forrón olvadó ragasztóját. Megfelelőnek találtuk a Henkel Company (Kankakee, Illinois) Macromelt 6300 kereskedelmi nevű poliamid forrón olvadó ragasztóját.

A találmány szerinti rögzítő rendszer (20’) egy másik, a 3. ábrán látható megvalósítási módja esetében a kapaszkodó készülék (30’) lényegében félgömb (gomba) alakú. A „félgömb alakú” kifejezés alatt egy általában kerek, minden irányban kiterjedő, akár félgömb vagy gömb, de nem szükségszerűen szabályos alakot értünk. Ez a geometria, különösen a lényegében gömb alakú

HU 214 021 Β kapaszkodó eszköz (30’) szerkezet azt az előnyt kínálja, hogy a felfogó felület szálai kisebb károsításnak vannak kitéve, amikor a kapaszkodó készüléket (30’) eltávolítjuk a felfogó felületből. Ez a megoldás csökkenti a felfogó felület látható sérüléseit és lehetővé teszi a felfogó felület korábbinál többszöri újra felhasználhatóságát. Ha félgömb alakú kapaszkodó eszközt (30 ’) választunk, úgy a nyél (2 8 ’) előnyösen sokkal közelebb áll a hordozó (24’) síkjához viszonyított merőlegeshez, lehetővé téve ezzel a könnyebb behatolást a felfogó felület nyílásaiba és csökkentve a felfogó felület károsodását, ami a kapaszkodó készüléknek (30’) a felfogó felületből való eltávolításakor keletkezik. Megfelelő az a nyél (28’), amelynek a szöge körülbelül 70°-tól körülbelül 90°-ig teljed.

A megfelelő arányú és lényegében félgömb alakú kapaszkodó eszközökkel (30’) bíró horog (22’) létrehozásához a kapaszkodó eszköznek (30’) sugárirányban kell kitüremkednie a nyél (28’) kerületéből egy olyan oldaltávolságra, amely elégséges a felfogó felület szálaival való kapcsolódásra, de nem türemkedik ki annyira, hogy a nyél (28’) ne legyen képes hordani a kapaszkodó eszközt (30’), vagy hogy a nyél (28’) bármely módon instabil legyen. Ahogy a nyél (28’) a szöge csökken, azaz távolodik a merőlegestől, a kapaszkodó eszköz (30’) tömege a nyél (28’) szerkezetéhez és keresztmetszetének területéhez képest úgy válik egyre kritikusabbá.

Megfelelően működik az az elvékonyodó nyél (28’), amelynél az alap (26’) és a legnagyobb magasság keresztmetszeti területének és átmérőjének aránya a már leírt értékek között van és a szöge körülbelül 80°. Az ábrán jól felismerhető, hogy a legnagyobb magasságot a nyél (28’) és nem a kapaszkodó eszköz (30’) legmagasabb pontjáig mértük.

A találmány tárgyának a 3. ábrán látható megvalósítása szerint nincs sima átmenet a nyél (28’) és a kapaszkodó eszköz (30’) között, és így a határvonal a nyél (28’) és a kapaszkodó eszköz (30’) között könnyen meghatározható, a képzeletbeli metszősík (40’—40’) pedig a hordozó (24’) síkja és a kapaszkodó eszköznek (30’) a hordozó (24’) síkjához legközelebbi pontját érintő sík közötti merőleges távolság háromnegyedében helyezkedik el. Ezt a metszősíkot (40’—40’) használjuk, a nyél (28’) a szögének, valamint a β _L elülső élszög és a β_τ hátulsó élszög már leírt módon történő meghatározásához.

A kapaszkodó eszköz (30’) sugárirányban kinyúlhat bármely oldalra a nyél (28 ’) távoli végéből (29 ’), legalább a távoli vég (29’) átmérőjének körülbelül 25%-ával, előnyösen legalább annak 38%-ával. Másként megfogalmazva, ha a nyél (28’) távoli végének (29’) átmérőjét 1,0-nek tekintjük, úgy a kapaszkodó eszköz (30’) átmérőjének legalább 1,5-szer, előnyösen 1,75-szor nagyobbnak kell lennie, mint a nyél (28’) távoli végének (29’) átmérője. Továbbá, az alap (26’) átmérőjének körülbelül 2,0-szer akkorának kell lennie, mint a nyél (28’) távoli végének (29’) átmérője. A nyél (28’) magassága körülbelül 1,5-2,0 -szerese kell legyen a nyél (28’) távoli vége (29’) átmérőjének, hogy a kapaszkodó eszköz (30’) függőleges távolsága a hordozótól (24’) megfelelő legyen. A kapaszkodó készülék (30’) hosszirányú mérete körülbelül 0,5-1,5-szerese lehet a nyél (28’) távoli vége (29’) átmérőjének.

A 3. ábrán látható rögzítő rendszer (20’) a 2. ábrán bemutatott rögzítő rendszer (20) kapaszkodó eszközei (30) távoli végeinek legalább az olvadáspontig történő felmelegítésével állítható elő. Ez megvalósítható a kapaszkodó készülékek (30) és a horgok (22) távoli végeinek egy hőforrással való kezelésével, amely hőforrás hosszirányban irányul a hordozó síkja felé úgy, hogy az alap (26’) és a nyél (28’) ne melegedjen fel az olvadáspontig. Megfelelő módszer, ha a horog legmagasabb pontjához körülbelül 3,3-10,1 mm-re közelítünk egy hőforrást, például egy körülbelül 440°C-ra hevített forró huzalt.

A horog (22’) elülső élszöge (βϋ) és hátulsó élszöge (βτ') hasonló lesz ahhoz a hurok alakú kapaszkodó készülékkel bíró horogéhoz (22), amelyből a félgömb alakú kapaszkodó készülékkel bíró horog (22’) ki lett alakítva. Ez azért lehet így, mert a nyél (28’) a szöge, elülső (βό és hátulsó (βτ') élszöge nem változik meg lényegesen, amikor a 2. ábra szerinti kapaszkodó eszköz (30) felhevül és átolvad a 3. ábra szerinti kapaszkodó eszköz (30’) alakjában.

A már említett Milliken 970026 felfogó felület esetében a 3. ábra szerinti kapaszkodó készülék oldalirányú és hosszirányú mérete előnyösen körülbelül 0,029 mmtől 0,032 mm-ig terjedhet és egy olyan nyakon van elhelyezve, amely alapjának (26’) átmérője körülbelül 0,030 mm-0,045 mm, távoli végének (29’) átmérője pedig körülbelül 0,016-0,020 mm. A nyél (28 ’) távoli vége (29’) körülbelül 0,44-0,50 mm-re helyezkedik el a hordozó (24’) síkja fölött, a kapaszkodó eszköz (30’) oldalvetülete (38’) pedig körülbelül 0,56-0,70-mm, előnyösen körülbelül 0,64—mm kell legyen.

A találmány szerinti rögzítő rendszer (20) egy módosított mélynyomó eljárással gyártható.A mélynyomás jól ismert a szakmai körökben, amint az kitűnik Sheats és munkatársai (US. 4643130; 1988. 02. 17.) találmányi bejelentéséből, amelyet azért idézünk, hogy a szakma jelenlegi állását bemutathassuk rajta keresztül. Hivatkozva a 4. ábrára, a hordozó (24) áthalad a két henger, a nyomóhenger (72) és a támasztó henger (74) közötti résen (70). A két hengernek [(72) és (74)] kölcsönösen párhuzamos tengelyei lényegében párhuzamosak a hordozó (24) síkjával is. A hengerek forognak a tengelyek körül és lényegében a kerületi sebességüknek mind iránya, mind nagysága azonos a rés (70) pontjánál. Kívánt esetben mind a nyomóhengert (72), mind a támasztóhengert (74) külső mozgató erővel lehet hajtani (az ábrán nem látható), vagy csak az egyik henger van külső mozgató erővel hajtva, és a második henger az elsővel frikciós erőátviteli kapcsolatban van. Megfelelő mozgató erőt biztosít egy körülbelül 1500 W-os váltóáramú villanymotor. A (72) és (74) hengerek forgásuk által működtetnek egy felhelyező készüléket, amely a horgokat (22) felhelyezi a hordozóra (24).

A felhelyező készüléknek képesnek kell lennie elviselni a horgok (22) anyagának hőmérsékletét olvadt állapotban, lényegében azonos hézagokat biztosítva a horgok (22) között, mind a gépi mozgás -, mind a gépi

HU 214 021 Β keresztirányban és ezzel kialakítva a horgok (22) kívánt sűrűségét a sorokon belül. Ugyancsak a felhelyező készüléknek képesnek kell lennie különböző átmérőjű alappal (26) és különböző magasságú nyéllel (28) bíró horgok készítésére. Különösen a nyomóhenger (72) szolgálhat felhelyező készülékként, amikor felhelyezi a horgokat (22) a hordozóra (24) a megkívánt elrendezésben, amelyet már ismertettünk (vagy más elrendezésben), az adott gyártási folyamatnak megfelelően. A „felhelyező készülék” kifejezés alatt bármely olyan készüléket értünk, amely a horgok folyékony anyagát képes szállítani egy nagy mennyiségből a hordozóra (24) és ott felhelyezni az egyes horgoknak (22) megfelelően. A „felhelyezni” kifejezés alatt a horgok anyagának szállítását és kiadagolását értjük a hordozóra (24) az egyes horgoknak (22) megfelelő egységadagokban.

A horgok anyagának a hordozóra (24) való felhelyezésére megfelelő egy olyan felhelyező készülék, amely egy vagy több sejt (76) rendezett sora a nyomóhengeren (72). A „sejt” megnevezés alatt a nyomóhenger (72) bármely olyan üregét vagy más alkatrészét értjük, amely a horgok (22) anyagát egy forrásból a hordozóhoz (24) szállítja és meghatározott egységadagokban felhelyezi ezt az anyagot a hordozóra (24).

A sejtnek (76) a nyomóhenger (72) felszínén mért keresztmetszeti területe általában megfelel a horog (22) alapja (26) lenyomatának. A sejt (76) keresztmetszetének megközelítőleg azonosnak kell lennie az alap (26) kívánt keresztmetszetével. A sejt (76) mélysége részben meghatározza a horog (22) hosszát, különösen az alap (26) és a legmagasabb pont vagy szegmens közötti függőleges távolságot. Azonban ahogy a sejt (76) mélysége nő és meghaladja a sejt (76) átmérőjének megközelítőleg a 70%-át, a horog (22) hossza állandó marad. Ennek az az oka, hogy a horog folyékony anyaga nem ürül ki teljesen a sejtből (76) és helyeződik fel a hordozóra (24). A horog folyékony anyagának felületi feszültsége és viszkozitása miatt az anyag egy része visszamarad a sejtben (76) és nem továbbítódik a hordozóra (24).

A találmány tárgyának leírt megvalósításához a vakon végződő, általában henger alakú sejt (76) a megfelelő, amelynek mélysége az átmérőjének körülbelül 50-70%-a. Kívánt esetben a sejt (76) csonkakúp alakban elvékonyodó is lehet, hogy a hagyományos gyártási eljárásokkal, így például kémiai maratással előállítható legyen.

Ha a sejt (76) csonkakúp alakban elvékonyodik, úgy az elvékonyodás szöge nem lehet 45°-nál nagyobb, hogy a nyél (28) kívánt el vékony odása és a már tárgyalt alap - legmagasabb pont keresztmetszeti arány biztosított legyen. Ha a sejt (76) elvékonyodásának szöge nagyobb, úgy a horog (22) elvékonyodása túl hirtelen lesz. Ha a sejt (76) elvékonyodásának szöge túl kicsi, vagy a sejt (76) henger alakú, úgy a nyél (28) lényegében végig egyforma keresztmetszetű lesz, és nagyobb feszültségű területei lesznek. A találmány tárgyának megvalósítása szempontjából olyan sejttel (76) lehet a megfelelő horgot (22) elkészíteni, amelyben az elvékonyodás körüébelül 45°, az átmérője a henger kerületén körülbelül 0,89-1,22 mm, és mélysége körülbelül 0,25-0,51 mm.

A nyomóhengert (72) és a támasztóhengert (74) a tengelyüket összekötő egyenes irányában egymás felé kell nyomni, hogy a nyomóhenger (72) sejtjeiből (76) a ragasztó a hordozóra (24) préselődjön, valamint hogy a két henger között létrejöjjön a megfelelő frikciós erőátvitel, ha csak az egyik van külső mozgató erővel meghajtva. A támasztóhengemek (74) lágyabbnak és rugalmasabbnak kell lennie a nyomóhengemél (72), hogy kipámázza a horgok anyagát amint azt a nyomóhenger (72) felhelyezi a hordozóra (24). A támasztóhenger (74) akkor megfelelő, ha felülete gumival borított amely gumi keménységi foka Shore A durométerrel mérve körülbelül 40-60 Shore A közötti érték. A (72) és (74) hengereket olyan erővel lehet egymás felé nyomni, hogy a gépi mozgásirányban körülbelül 6,4-12,7 mm-es lenyomat keletkezzen. A „lenyomat” kifejezés alatt a lágyabb henger és a hordozó (24) érintkezési felületét értjük a résen (70) való áthaladás során.

A nyomóhenger (72) előnyösen fűtött, hogy a horgok (22) megszilárdulását megelőzzük a forrástól a hordozóra (24) való felhelyezésig tartó szállítás során. Kívánatos, hogy a nyomóhenger (72) felszíni hőmérséklete a forrásanyag hőmérsékletének közelében legyen. Ha a Bostik Company (Middleton, Massachusetts) No.7199 jelzésű forrón olvadó poliészter ragasztóját használjuk, úgy a körülbelül 197 °C hőmérsékletű nyomóhenger (72) használata a megfelelő.

Felismerhető, hogy egy hütőhenger is szükséges lehet, ha a hordozóra (24) hátrányosan hat a horog anyaga által átadott hő. Ha a hűtő hengerre szükség van, úgy az beépíthető a támasztó hengerbe (74) a szakterületen jártasak számára jól ismert módon. Ez az elrendezés gyakran szükséges, ha a hordozó (24) polipropilén, poletilén vagy más poliolefin típusú anyag.

Az egyedi horgok (22) kialakításához használt anyagot egy ömledék állapotban kell tartani, amely biztosítja a megfelelő hőmérsékletet a horgoknak (22) a hordozóra (24) való felhelyezéséhez. Jellemzően az olvadáspontnál egy kissé magasabb hőmérséklet a kívánatos. Az anyagot akkor tekintjük az „olvadásponton” vagy afölött lévőnek, ha az anyag részben vagy egészben folyékony halmazállapotban van. Ha a horog anyagának forrását túl magas hőmérsékleten tartjuk, úgy a horog (22) anyaga nem lesz eléggé viszkózus és olyan kapaszkodó készülékek (30) keletkeznek amelyek oldalirányban összekapcsolhatják a gépi mozgásirányban szomszédos horgokat (22). Ha az anyag hőmérséklete igen forró, a horog (22) összefolyik egy kicsiny, nagyjából félgömb alakú tócsává, és a kapaszkodó készülék (30) nem fog kialakulni. Megfordítva, ha az ömledék hőmérséklete túl alacsony, úgy a horog anyaga nem továbbítódik a ömledékből a felhelyező készülékbe, vagy emiatt nem továbbítódik megfelelően a felhelyező készülékből a hordozóra (24) a megkívánt sorokban vagy mintázat szerint. Az anyag ömledékállapotának biztosítania kell továbbá az általában egyenletes a gépi mozgásirányba eső hőmérsékletprofilt az anyagnak kapcsolatban kell állnia a készülékkel, amely felhelyezi a ragasztó anyagot a hordozóra (24), és egyszerűen újra tölthetőnek kell lennie, ha a horog (22) anyaga elfogy.

HU 214 021 Β

Megfelelő forrás egy vályú (80), amely lényegében azonos méretű a nyomóhenger (72) azon részének gépi keresztirányban mért méretével, ahol a sejtek (76) vannak, és csatlakozik ahhoz. A vályúnak (80) van egy zárt alja, egy külső oldala és végei. A teteje lehet nyitott vagy zárt, tetszés szerint. A vályú (80) belső oldala nyitott, lehetővé téve a benne lévő folyékony anyag szabad érintkezését és közlekedését a nyomóhenger (72) palástjával.

A forrást ismert módon, kívülről fütjük (az ábrán nem látható), hogy fenntartsuk a horog anyagának folyékony halmazállapotát és hőmérsékletét. Az előnyös hőmérséklet az olvadáspont fölött van, de alatta marad annak, ahol a viszkoelaszticitás már jelentősen csökken. Kívánt esetben a folyékony anyag a vályú (80) belsejében keverhető vagy recirkuláltatható, hogy fokozódjon a homogenitása és a hőmérséklet eloszlása is.

A vályú (80) aljához illesztve van egy lehúzólemez (82), amely megszabja a nyomóhengerre (72) jutó horoganyag mennyiségét. A lehúzólemez (82) és a vályú (80) mozdulatlanul áll, miközben a nyomóhenger (72) forog, és ez lehetővé teszi, hogy a lehúzólemez (82) letörölje a nyomóhenger (72) palástját és lekaparja az összes olyan horoganyagot a nyomóhengerről (72), amely nem az egyes sejtekben (76) helyezkedik el, és így lehetővé tegye az anyag visszaforgatását. Ez az elrendezés biztosítja, hogy a horgok anyaga a sejtekből (76) a hordozóra (24) helyeződjön át a kívánt elrendezésben, a sejteknek (76) a nyomóhenger felületén kialakított elrendezésének megfelelően. Amint a 4. ábrán látható, a lehúzólemez (82) előnyösen vízszintes síkban van elhelyezve, különösen a nyomóhengemek (72) azon a vízszintes gerincén, amely a réshez (70) képest a forgásiránnyal szemben van.

Miután a hordozóra (24) fel lettek helyezve, a horgokat (22) leválasztjuk a nyomóhengerről (72) és a felhelyező készülékről (76) egy leválasztó készülékkel (78), amely szétválasztja a horgokat (22) a rögzítő rendszer (20) kapaszkodó készülékeire (30) és egy maradékra. A „maradék” kifejezés alatt az összes olyan anyagot értjük, amely le lett választva a horogról (22) és nem képezi a rögzítő rendszer (20) részét.

A leválasztó készüléknek (78) állíthatónak kell lennie, hogy alkalmazkodhasson a különböző méretű horgokhoz (22) és oldalvetületekhez (38), és biztosíthassa az egyformaságot a gépi keresztirányú sorokban. A „leválasztó készülék” bármi lehet, ami hosszirányban leválasztja a maradékot a rögzítő rendszerről (20). A „leválasztás” kifejezés alatt azt a műveletet értjük, amikor a maradékot elkülönítjük a rögzítő rendszertől (20) a fent leírt módon. A leválasztó készüléknek (78) tisztának kell lennie és nem rozsdásodhat, oxidálódhat vagy juttathat korróziós termékeket vagy szennyeződéseket (például a maradék anyagát) a horgokra (22). Megfelelő leválasztó készülék lehet egy huzal (78), amely általában párhuzamosan van elhelyezve a hengerek [(72) és (74)] tengelyével és olyan távolságra van a hordozótól (24), amely egy kissé nagyobb, mint a megszilárdult horog (22) legnagyobb merőleges távolsága a hordozótól (24).

A huzal (78) előnyösen elektromosan fűtött, hogy megelőzzük az olvadt horog-anyag felrakodását a leválasztó készülékre (78), alkalmazkodik a horog (22) bármilyen lehűléséhez, amely az alatt az idő alatt következik be, amíg a horog anyaga a hűtött forrástól a leválasztásig eljut, és elősegíti a kapaszkodó készülék (30) oldalirányú megfeszítését, a leválasztó készülék (78) fűtése szolgáltatja az egyenletes hőmérsékletelosztást is a gépi keresztirányban úgy, hogy a horgok (22) sora lényegében egyforma geometriájú legyen.

Általában, ha a horog anyagának hőmérséklete emelkedik, úgy a viszonylag hidegebb forró huzal (78) leválasztó készülék lehet a megfelelőbb. Ugyancsak, ha a hordozó (24) sebessége csökken, úgy kevésbé gyakran kell hűteni a forró huzalt (78), mint az egyes horgok (22) és a maradék elválasztása, ami viszonylag alacsonyabb elektromos energiafogyasztás mellett is megtartja a forró huzalt (78) ugyanazon a hőmérsékleten. Megfigyelhető volt, hogy a forró huzal (78) hőmérsékletének emelkedésével a horgok (22) nyelének (28) hossza csökken. Fordítva, a nyél (28) hossza és a kapaszkodó eszköz (30) oldaltávolsága fordított arányban növekszik a forró huzal (78) hőmérsékletének csökkenésével. Nem szükséges, hogy a leválasztás megtörténtekor a leválasztó készülék (78) ténylegesen érintkezzen a horoggal (22). A horog (22) leválasztható a leválasztó készülék (78) által kibocsátott hősugárzás által is.

A találmány tárgyának megvalósítása szempontjából egy körülbelül 0,51 mm átmérőjű, körülbelül 343—415 °C hőmérsékletre felfutott nikkel-króm huzalt (78) találtunk megfelelőnek. Nyilvánvaló, hogy a fent leírt forró huzal (78) helyettesíthető egy késsel, lézeres levágással vagy más leválasztó készülékkel (78) is.

Fontos, hogy a leválasztó készülék (78) úgy legyen beállítva, hogy a horog anyaga még azelőtt megfeszüljön, mielőtt a horog (22) leválasztódik a maradékról. Ha a leválasztó készülék (78) túl messze helyezkedik el a hordozó (24) síkjától, úgy a horog anyaga a leválasztó készülék (78) alatt fog elhaladni és nem szakítódik meg általa, emiatt pedig igen hosszú kapaszkodó eszközök (30) alakulnak ki, amelyek nem megfelelően helyezkednek el a hordozóhoz (24) vagy a szomszédos horgokhoz (22) képest. Megfordítva, ha a leválasztó készülék (78) túl közel van a hordozó (78) síkjához, úgy a leválasztó készülék megcsonkítja a nyelet (28) és a kapaszkodó eszköz (30) sem alakul ki rajta.

A találmány szerinti gyártási eljárás szempontjából megfelelően van elhelyezve az a forró huzal leválasztó készülék (78), amely a réstől (70) gépirányban körülbelül, 14-22 mm-re, előnyösen körülbelül 18 mm-re, a támasztóhengertől (74) sugárirányban körülbelül 4,8-7,9 mm-re, előnyösen körülbelül 6,4 mm-re, a nyomóhengertől (72) pedig sugárirányban körülbelül 1,5-4,8 mm-re, előnyösen körülbelül 3,3 mm-re helyezkedik el.

Működés közben a hordozó (24) a felhelyező készülékhez (76) képest egy főirányban mozog. Részletesebben, a hordozó (24) keresztül halad a résen (70), előnyösen felcsévélő hengerek által húzva (az ábrán nincs feltüntetve). Ez a megoldás biztosítja a hordozóból (24) azt a nyílt felületet, amelyre a horgok (22) állandóan felhelyeződnek és eltávolítja azt a részét a hordozónak (24),

HU 214 021 Β amelyre már fel vannak helyezve a horgok (22). Azt az irányt, amely általában párhuzamos a hordozónak (24) a résen (70) való áthaladási irányával, „gépi-mozgásirány”-nak nevezzük. A gépi mozgásirány, amint azt a nyilak (75) mutatják a 4. ábrán, általában merőleges a nyomóhenger (72) és a támasztóhenger (74) tengelyére. Azt az irányt, amely általában merőleges a gépi mozgásirányra és párhuzamos a hordozó (24) síkjával, „gépi-keresztirány”-nak nevezzük.

A hordozót (24) a hengerek [(72) és (74)] felületének sebességéhez képest 2-10%-kal nagyobb sebességgel lehet húzni a résen (70) keresztül. Ez a minimumra csökkenti a hordozó (24) csomósodását vagy ráncolódását a horgok (22) leválasztásakor (78) a leválasztó készüléknél arról a készülékről, amely felhelyezi a horgok anyagát a hordozóra (24). A hordozó (24) a gépi mozgásirányban mintegy 3-31 m/perc sebességgel mozog a résen (70) keresztül.

A nyél (28) dőlésszögét a hordozónak (24) a résen (70) keresztül történő mozgatásának sebessége szabja meg. Ha olyan horgokat (22) kívánunk amelyek a szöge közelebb van a hordozóhoz (24) képesti merőlegeshez, úgy a hordozót (24) lassabban mozgatjuk a gépi mozgásirányban. Megfordítva, ha a mozgatás sebességét fokozzuk, a nyél (28) a szöge csökken, és a kapaszkodó készülék (30) legnagyobb oldalvetülete (38) növekszik.

Kívánt esetben a hordozó (24) egy γ szöggel, amely körülbelül 35°-55°, előnyösen körülbelül 45° lehet, lefelé hajlítható a rés (70) síkjától a támasztóhenger (74) felé, hogy kihasználjuk a horog anyagának viszkoelasztikus voltát a kapaszkodó eszköz (30) oldalirányának és magassági irányának megfelelő beállításához. Ez az elrendezés még egy nagyobb erőt is biztosít a horog anyagának a sejtből (76) való kihúzásához és a horognak (22) a nyomóhengertől (72) való eltávolításához. A rés (70) síkjához képesti γ szög növelhető, ha úgy kívánjuk hogy a nyél (28) a szöge kisebb legyen. Ennek megfelelően a rés (70) síkjától való eltérés γ szögének van egy gyenge, de pozitív hatása a kapaszkodó eszköz (30) legnagyobb oldalvetületére (38).

Miután a horgok anyaga a sejtből (76) a hordozóra (24) jut, a hengerek [(72) és (74)] tovább forognak a 4. ábrán nyilakkal (75) jelzett irányban. Ez az a periódus, amikor a mozgatott hordozó (24) és a sejtek (76) eltávolodnak egymástól, és amikor (a leválasztás előtt) a horgok anyaga hidat képez a hordozó (24) és a nyomóhenger (72) között. Ahogy az egymáshoz viszonyított eltávolodás folytatódik, a horgok anyaga megnyúlik a leválasztás bekövetkeztéig, amikor a horog (22) elválik a nyomóhenger (72) sejtjeitől (76). A „megnyúlás” kifejezés alatt itt azt a lineáris hossznövekedést vagy annak legalább azt a hányadát értjük, amely lényegében állandó marad a rögzítő rendszer (20) élettartama során.

Amint azt fentebb már kifejtettük, az egyes horgok (22) leválasztása a nyomóhengerről (72) úgy is szükséges, mint a kapaszkodó eszközt (30) kialakító művelet része. A leválasztáskor a horog (22) keresztben két részre osztódik, egy távolabbi végre és kapaszkodó eszközre (30), amelyek a rögzítő rendszeren (20) maradnak, valamint maradékra (az ábrán nincs feltüntetve), amely a nyomóhengeren (72) marad és kívánt esetben visszavihető a folyamatban. Miután a horog (22) el lett választva a maradéktól, a rögzítő rendszert (20) hagyjuk kihűlve megdermedni, mielőtt a horgok (22) kapcsolatba kerülnek más tárgyakkal. A horgok (22) megszilárdulása után, kívánt esetben a hordozó (24) a tárolás céljából feltekercselhető.

Az eljárás alábbiakban leírt, nem kizárólagos megvalósítása esetén a horgok anyagát a vályúba (80) helyezzük és a szakterületen járatosak számára közismert módon melegítjük az olvadáspontja feletti hőmérsékletre. Ha poliészter műgyanta alapú forrón olvadó ragasztót választunk, úgy ez a hőmérséklet körülbelül 177-193 °C, előnyösen körülbelül 186 °C. Ha poliamid műgyantát választunk, úgy az anyag hőmérséklete 193-213 °C, előnyösen körülbelül 200 °C. Hordozóként (24) a 008-0,15 mm vastagságú, egyik oldalán fehérített nátronpapír a megfelelő a hő hatására olvadó ragasztókból kialakított horgok (22) számára. A horgok (22) a nátronpapír hordozó (24) fehérített oldalához tapadnak.

Az itt leírt és illusztrált művelethez egy olyan nyomóhenger (72) a megfelelő, amelyen mind gépirányban, mind gépi keresztirányban cm-enként 5 sejt (76) van, ami egy 26 sejtből (76) álló rácsot alkot négyzetcentiméterenként. Ez a rácssűrüség előnyösen használható egy olyan nyomóhengeren (72), amelynek átmérője körülbelül 16 cm, olyan sejtekkel (76), amelyek átmérője körülbelül 1 mm, mélységük pedig körülbelül 08 mm. Az említett nyomóhengerhez (72) egy olyan támasztóhenger (74) a megfelelő, amelynek átmérője körülbelül 15,2 cm, és amely függőlegesen beszabályozott. A hordozó (24) mozgatási sebessége körülbelül 3,0 m/perc.

Egy körülbelül 0,5 mm átmérőjű, és körülbelül 382 °C hőmérsékletre fűtött nikkel-króm forró huzal van elhelyezve a réstől (70) gépirányban körülbelül 18 mmre, a nyomóhengertől (72) sugárirányban kifelé körülbelül 0,3 mm-re és a támasztóhengertől (74) sugárirányban kifelé körülbelül 6,4 mm-re. Az a rögzítő rendszer (20), amely ezzel a módszerrel készül, lényegében azonos az 1. ábrán bemutatottal, és amely rögzítő rendszer (20) előnyösen használható a következőkben bemutatott alkalmazásokhoz.

Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, könnyen belátható, hogy a kapaszkodó készülék (30) geometriáját a horog (22) előállításához használt hő hatására olvadó ragasztó rugalmassága és a horog (22) hátulsó (46) és elülső éle (42) közötti hőmérséklet-különbség szabja meg. A horog (22) hátulsó éle (46) árnyékolt és elszigetelt a leválasztó készülékből (78) származó hőtől. Megfordítva, az elülső élt (42) közvetlenül éri a leválasztó készülék (78) hője, ami miatt az elülső él (42) a hátulsó él (46) után szilárdul vagy fagy meg. Ez az elülső él (42) megnyúlását és a hátulsó él (46) összehúzódását okozza egymáshoz képest. Ha a hőmérséklet-különbség nő, a kapaszkodó készülék (30) hoszszabb lesz.

Kívánt esetben igen rövid horgokkal (22) rendelkező rögzítő rendszer (20) is előállítható, ha a nyomóhengeren (72) egy természetes mintát alkalmazunk. „Természetes minta” alatt a horgoknak (22) azt az elrendezését értjük,

HU 214 021 Β ami akkor keletkezik, ha a nyomóhengeren (72) nincsenek sejtek (76), csak a nyomóhenger (72) felületét használjuk felhelyező készüléknek (76). így a keletkező horgok (22) mintázata a lehúzópenge (82) és a nyomóhenger (72) közötti réstől és, kisebb mértékben, a nyomóhenger (72) felületének finomságától függ.

A lehúzópenge (82) úgy szabályozható, hogy a nyomóhengertől (72) sugárirányban körülbelül 0,03-0,08 mm-es rést hagyjon. A természetes mintázatú, egy ilyen nyomóhengerrel (72) létrehozott igen apró horgokból (22) álló rögzítő rendszer (20) előnyösen használható egy olyan hálózatos hab felfogó felülettel, amelynek nincsenek szálai és azok között nyílásai, hanem helyi rugalmas deformációi vannak, amelyek megakadályozzák a rögzítő rendszer (20) eltávolítását az ilyen felülettől.

Az 5. ábrára hivatkozva, ha egy olyan rögzítő rendszerre (20”) van szükség, amelynek tépési ellenállása sokkal inkább izotróp, úgy azt az 1. ábrán látható rögzítő rendszerből (20) hozhatjuk létre egy második hőkezelés segítségével. Az 5. ábrán látható hogy az 1. ábrán bemutatott rögzítő rendszert (20) tovább kezelve kapjuk a kapaszkodó eszközt (30”) hordozó (28”) nyeleket, amely kapaszkodó eszközök (30’ ’) különböző, lényegében véletlenszerű oldalirányban állnak. A „véletlenszerű” kifejezés alatt itt azt értjük, hogy az egyes a horgok (22”) legnagyobb oldalvetületének (38”) és profilnézetének iránya lényegesen különbözik a közvetlenül szomszédos horgokétól (22”).

Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, könnyen belátható, hogy ez a szerkezet az 1. ábra szerinti rögzítő rendszer (20) horgainak (22) profil-felületei vagy elülső (42) és hátulsó (46) éle között létrehozott hőmérsékletkülönbséggel alakíthatók ki, valamint hogy ezt a hőmérsékletkülönbséget hősugárzással vagy előnyösen hőáramlással fokozhatjuk.

Ugyancsak belátható, hogy ha a hátulsó élhez (46”) képest hőmérsékletkülönbség lép fel az elülső élen (42”) vagy az oldalnézeti felületeken, úgy a kapaszkodó eszköz (30”) legnagyobb oldalvetületének (38”) iránya lényegesen megváltozik vagy éppen megfordul, és így egy olyan horog (22”) jön létre, amelynek iránya más, mint első lehűlésekor vagy megfagyásakor volt. A hőmérsékletkülönbség bármely, a szakterületen járatosak számára ismert módon létrehozható, például egy fütött huzallal vagy fémalkatrésszel, előnyösen egy forrólégpisztollyal (48), amelyet a horgok (22”) felett helyezünk el és amely képes irányított hőmérsékletkülönbséget létrehozni a rögzítő rendszeren (20”).

Kívánatos, hogy az irányított hőmérsékletkülönbség forrása egy légáramot irányítson a rögzítő rendszer (20”) felé körülbelül ±90°-on belül a hordozó (24”) továbbítási irányához, azaz a gépi mozgásirányhoz képest. A „±90°-on belül a gépi mozgásirányhoz képest” kifejezés alatt egy olyan irányt értünk, amelynek egy vektorösszetevője általában egyirányú vagy általában ellenirányú a hordozó (24”) továbbításának irányával vagy a továbbítási iránnyal lényegében ellentétes iránnyal.

Ha az irányított hőmérsékletkülönbség forrást (84) úgy helyezzük el, hogy iránya körülbelül 180°-os szögben áll a hordozó (24) továbbításának irányához képest úgy a forrás a rögzítő rendszer (20”) horgainak (22”) elülső élére (42 ’ ’) irányul és iránya lényegében ellentétes a találmány szerinti eljárás gépi mozgásirányához képest. Az irányított hőmérsékletkülönbség forrását (84) a horgok (22”) elülső élére (42”) irányítva, a kapaszkodó eszközök (30”) legnagyobb oldalvetületének (38”) iránya körülbelül 180°-kal fog elfordulni. Ha az irányított hőmérsékletkülönbség oldalirányból (22”), úgy a kapaszkodó eszközök (30”) nem körülbelül 180°-kal hanem csak körülbelül 90°-kal fordulnak el. így nyilvánvaló, hogy a gépi keresztirányban elhelyezett forrása (84) az irányított hőmérsékletkülönbségnek olyan rögzítő rendszert (20”) fog létrehozni amelynek horgai (22”) különböző oldalirányban állnak a gépi keresztirányban aszerint, hogy milyen volt a horgok (22”) helyzete az irányított hőmérsékletkülönbség (84) forrásához képest.

Megfelelő forrása (84) az irányított hőmérsékletkülönbségnek egy olyan forrólégpisztoly, amely körülbelül 88 °C hőmérsékletű levegőt szolgáltat körülbelül 46 cm távolságban. Az 5. ábrán láthatóhoz lényegében hasonló rögzítő rendszer (20”) egy Dayton Electric Manufacturing Co. (Chicago, Illinois) által gyártott 133-348 szériaszámú forrólégpisztollyal hozható létre, amelyet a hordozó (24”) síkjához képest körülbelül 45°-ban a horgoktól (22’ ’) körülbelül 46 cm távolságban helyezünk el. A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy egy vagy több forró huzallal, amelyek a horgok (22”) fölött vannak elhelyezve és a gépi mozgásiránnyal párhuzamosak, olyan rögzítő rendszer (20”) készíthető, amelynek kapaszkodó eszközei (30”) a gépi keresztirányban állnak rendezetten, némileg csíkozott mintázatot alkotva.

Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, belátható, hogy a kapaszkodó készülékek (30”) iránya megváltozik a horog (22”) oldalfelületének, vagy elülső élének (42”) a hátulsó élhez (46”) viszonyított hűtése hatására is, ami akkor következik be, ha az irányított hőmérsékletkülönbség forrása (84) által szolgáltatott levegő hőmérséklete alacsonyabb az érintett oldalfelület vagy elülső él (42”) felületének hőmérsékleténél. A hűtés által létrehozott hőmérsékletkülönbség hatására a horgoknak (22”) az irányított hőmérsékletkülönbség forrása (84) irányába néző része összehúzódik. Ez az összehúzódás megváltoztatja a kapaszkodó eszköz (30”) és a legnagyobb oldalvetület (38”) irányultságát az elülső élnek (42’ ’) a hátulsó élhez (46”) viszonyított lehülési különbsége következtében. Anélkül hogy egy további elmélettel alátámasztanánk, belátható az is, hogy a hűtés során fellépő, visszamaradt feszültségek felszabadulása befolyásolhatja a legnagyobb oldalvetület (38”) irányultságának megváltozását.

A szakterületen járatosak számára az is nyilvánvaló, hogy más változatok is lehetségesek. így például kialakítható olyan horog (22), amelynek a kapaszkodó eszközei (30) egynél több irányba állnak, vagy szabadon kialakított horgok (22) létrehozhatók a mélynyomástól különböző módszerekkel is. Kívánt esetben egyetlen hengert használhatunk a gyártási eljárásban, amelynek kerülete legalább körülbelül 180°-ban érintkezik a hordozóval (24).

HU 214 021 Β

Gyakran szükség lehet arra, hogy a találmány szerinti rögzítő rendszer horgainak (22) legnagyobb oldalvetülete (38) a gépi mozgásiránytól eltérő irányban álljon. így például, ha a jelen találmányt egy eldobható pelenka rögzítő rendszeréül alkalmazzuk, kívánatos, hogy a horgok (22) legnagyobb oldalvetülete (38) az eldobható pelenkának a gyártósoron való mozgási irányához képest lényegében merőlegesen álljon. Egy pelenkát gyártó gépsor bonyolult és költséges berendezéseket igényel a rögzítő rendszer (20) vágásához, irányának beállításához és felrögzítéséhez, ha a horgok (22) legnagyobb oldalvetületei (38) gépirányban állnak. A találmány szerinti rögzítő rendszer (20) azonban, amely esetében a horgok (22) legnagyobb oldalvetületei (38) gépi keresztirányúak, nem igényli az irány beállítását az eldobható pelenkára való felrögzítés előtt. Ezért igen előnyös, ha a találmány szerinti rögzítő rendszert (20) úgy készíthetjük el, hogy a horgok (22) legnagyobb oldalvetületei (38) a gépiránytól eltérő irányultságúak.

Két olyan szög is van, amelyeket az ezzel az eljárással gyártott horgok (22) nyelei (28) alkotnak. Amint korábban kifejtettük, a nyél (28) egy a szöget zár be a hordozó (24) síkjával, de van egy azimut-szöge is (amelyet a 7. ábrán A betű jelöl) a hordozó (24) gépirányához képest. Az „azimut-szög” kifejezés alatt azt a szöget értjük, amelyet felülről nézve a legnagyobb oldalvetület (3 8) zár be a hordozó gépi mozgásirányával. A „felülről nézve” kifejezés alatt azt értjük, hogy a horgokat (22) a hordozó (24) síkjára merőleges irányból szemléljük. A „gépi mozgásirány” kifejezés alatt azt az irányt értjük, amely általában párhuzamos a hordozónak (24) a résen (70) keresztül történő haladásának irányával, amint azt a nyíl (75) a 7. ábrán mutatja. Az azimut-szög méréséhez először a horog (22) legnagyobb oldalvetületét (38) határozzuk meg a már leírt módon. Amint az a 7. ábrán látható, az A-betűvel jelölt azimut-szög az a szög, amelyet a felülről nézett legnagyobb oldalvetülettel (38) párhuzamos egyenes (60) zár be a gépi mozgásiránnyal. Az A azimut-szög mérhető a gépi mozgásirányhoz képest az óra járásának megfelelő vagy azzal ellentétes irányba, de az azimut-szög nem lehet nagyobb 180°-nál. Az eldobható pelenkákon megfelelően használható rögzítő rendszer (20) horgainak (22) azimut-szöge előnyösen olyan, hogy a legnagyobb oldalvetület (38) irányának legyen egy, a hordozó (24) gépi mozgásirányára merőleges vektor-összetevője. így a horgok (22) azimutszöge 0°-nál nagyobb, körülbelül 1 ° és körülbelül 180° között lehet, általában az azimut-szög nagyobb, mint körülbelül 20° (20-180°), nagyobb mint körülbelül 45°(45-180°) vagy nagyobb, mint körülbelül 60° (60-180). Az itt leírt eljárással gyártott horgok (22) azimut-szöge előnyösen körülbelül 20°-tól körülbelül 160°-ig, még előnyösebben körülbelül 45°-tól körülbelül 135°-ig és legelőnyösebben 60°-tól körülbelül 120°ig terjed. A 7. ábrán bemutatott előnyös megvalósítási mód esetében a horgok (22) azimut-szöge körülbelül 90°.

A rögzítő rendszer (20) azimut-szögének beállítására szolgáló módszer a rögzítő rendszer (20) horgainak (22) elforgatása, amikor a horgok (22) még részben vagy egészben folyékony állapotban vannak. A „beállítás” kifejezésen egy erő vagy befolyásoló szerkezet alkalmazását értjük egy olyan irányban, amelynek egy vektorösszetevője merőleges a hordozó (24) gépi mozgásirányára. A horgok (22) akkor állíthatók be, amikor még frissen vannak kialakítva és még nem hültek le és szilárdultak meg és még alakíthatók, vagy a horgok (22) beállíthatók a lehűlés és megszilárdulás után a horgok (22) újra felmelegítésével úgy, hogy alakíthatókká válhassanak és elfordulhassanak a beállítás során. Számos módszer létezik a horgok (22) azimut-szögének beállítására.

Megfelelő módszer az azimut-szög beállítására a horgok (22) nehézségi erővel való elforgatása, amíg a horgok részben vagy egészben folyékony állapotban vannak úgy, hogy a nehézségi erő húzza a horgokat (22) a kívánt azimut-szögbe. Ez megoldható azzal, hogy a hordozót (24) úgy hajlítjuk el, hogy a gépi mozgásirányból szemlélt hordozó síkja ne metssze merőlegesen a függőlegest, de egy 90°-tól eltérő szöget zárjon be a függőlegessel. Ahogy a horgokat (22) nyomtatjuk vagy felhelyezzük, a hordozónak (24) a vízszinteshez viszonyított szöge, amelyet a H-betü jelöl a 8. ábrán, lehetővé teszi, hogy a nehézségi erő hasson a nyelek (28) és a kapaszkodó eszközök (30) távolabbi végére, és elhúzza horgokat (22) a hordozó (24) alacsonyabban lévő hosszanti oldala felé. Előnyösen a nyomóhenger (72) és a támasztóhenger (74) együtt vannak elfordítva vagy egyik végük felemelve a vízszintes síktól, amint az a 8. ábrán látható, ezért a résen (70) áthaladó hordozó hoszszanti élei különböző magasságban lesznek, és a nehézségi erő, amit a 6. ábrán a G-betű jelöl, hat a horgokra (22) és megadja a nyeleknek (28) a hordozóhoz (24) viszonyított a szögét és az azimut-szöget (sem az a szög, sem az A azimut-szög nincs feltüntetve a 8. ábrán). A hordozót (24) úgy kell elhajlítani, hogy a hordozónak (24) a vízszintessel bezárt szöge legalább körülbelül 15° legyen. Előnyösen a hordozó síkja legalább 30°.

Az eljárás egy nem kizárólagos példája, ha Bostik No.7199 poliészter forrón olvadó ragasztót használunk körülbelül 197 °C -ra melegítve; a nyomóhengeren (72) 0,102 cm átmérőjű és 0,046 cm mélységű sejtek (76) vannak, és hőmérséklete körülbelül 177 °C ; a hordozó (24) 0,08 kg/m² egységtömegü, fehér nátronpapír, amelynek mozgási sebessége 4,266 m/perc; és a nyomó- (72) és a támasztóhenger (74) a vízszinteshez képest körülbelül 30°-os szögben vannak eldöntve.

Az azimut-szög beállításának egy másik megfelelő módszere a horgok (22) befolyásolása a hordozó (24) síkján keresztül alkalmazott nyomáskülönbséggel, amellyel a horgokat (22) a kívánt azimut-szögbe kényszeríthetjük. Ez megvalósítható egy folyadék vagy gáz átáramoltatásával a hordozó (24) síkján keresztül egy olyan irányban, amelynek egy vektor-összetevője merőleges a gépi keresztirányra. A nyomáskülönbség hatására a horgok (22) elfordulnak vagy átirányulnak a hordozó azon oldala felé, ahol a nyomás alacsonyabb. A nyomáskülönbség a hordozó (24) síkján keresztül előnyösen létrehozható úgy, hogy légfúvókákkal vagy más, a szakterületen jól ismert módon magas nyomást hozunk létre

HU 214 021 Β a hordozó egyik oldalán. Azonban a nyomáskülönbség úgy is létrehozható a hordozó (24) síkján keresztül, hogy alacsony nyomást, (azaz vákuumot vagy részleges vákuumot) hozunk létre hordozó (24) egyik oldalán, vagy magas nyomást hozunk létre a hordozó (24) egyik oldalán és ugyanakkor alacsony nyomást a hordozó (24) másik oldalán. A hordozónak (24) az az oldala, amely a magas nyomású vagy az alacsony nyomású oldalt testesíti meg, és az a gépi mozgásirányhoz viszonyított szög, amelyben a közeg áramlik, a kívánt azimut-szögtől függ. A használt áramló közeg előnyösen levegő lehet, bár más gázok és folyadékok is használhatók. A „magas nyomás” kifejezés alatt a környezeti légnyomásnál vagy a horgokat (22) az azimut-szög beállításakor körülvevő közeg nyomásánál nagyobb nyomást értünk. Az „alacsony nyomás” kifejezés alatt a környezeti légnyomásnál vagy a horgokat (22) az azimut-szög beállításakor körülvevő közeg nyomásánál alacsonyabb nyomást értünk.

Belátható, hogy az is megfelelő lehet, ha a magas nyomás és/vagy alacsony nyomás máshonnan ered, mint a hordozó (24) szélei. így a magas nyomás/alacsony nyomás forrása úgy is el lehet helyezve, hogy a horgokat (22) egynél több irányba kényszerítse és/vagy húzza miáltal a rögzítő rendszer (20) tépőszilárdsága izotrópabb lesz. Nem korlátozó példaként említjük, hogy ha egy vákuum-forrást helyezünk a hordozó (24) széleihez, egy nyomás-forrást pedig a hordozó (24) közepéhez közel, úgy a horgok (22) oldalvetületei (38) lényegében a hordozó (24) közepétől elfelé, a hordozó (24) szélei felé fognak irányulni.

Ha a horgok (22) azimutszögének beállítására nyomáskülönbséget használunk, az alkalmazott áramló közeg gyakori turbulenciáj a azt okozza, hogy néhány horog (22) szóródik, vagyis nem a kívánt azimut-szöget vesz fel. A horgok (22) szóródásának gyakoriságát csökkentendő kívánatos az áramló közeg turbulenciájának csökkentése és egy sokkal egyenletesebb vagy lamináris áramlás fenntartása. Számos módszer létezik egy lényegében lamináris áramlás előállítására.

Az egyik módszer, amellyel lényegében lamináris áramlás hozható létre, egy vagy több fúvóka vagy áramlásfokozó amelyek segítségével az áramlás irányítható. Nem korlátozó példaként említjük két, kereskedelmi forgalomban kapható áramlásfokozó (902) sorba kapcsolva történő használatát. Az első áramlásfokozó [(902), P-betüvel jelölve a 9. ábrán] kilépő nyílásán át történik a kifüvás a hordozó (24) síkján keresztül. A második áramlás-fokozó [(902), V-betüvel jelölve a 9. ábrán] belépő nyílásán át beszívás történik a hordozó (24) síkján keresztül. Az első áramlás-fokozó (P) által kifúvott légsugarat a második áramlás-fokozó (V) belépő nyílása beszívja és ezáltal lényegében lineáris légsugár jön létre. Az áramlás fokozok (902) úgy vannak beállítva a hordozóhoz (24) képest, hogy egy kis sebességű lineáris légsugarat biztosítsanak a gépi keresztirányban. A lineáris légsugár előnyösen közvetlenül a levágó forró huzal [(78), a 9. ábrán nincs feltüntetve] után van elhelyezve. A külső légáramlatokat kizárhatjuk egy burkolat alkalmazásával (az ábrán nincs feltüntetve), amely körülveszi azt a területet, ahol a lineáris légsugarat használjuk. A megfelelő áramlásfokozók amelyek SCMF-értéke 25-100, a kereskedelemben kaphatók Transvector Model 912/952 márkanéven (Vortex Corporation, Cincinnati, Ohio). Az igényelt légnyomás változó lehet, de körülbelül 6,88-tól körülbelül 68,8 kPa-ig terjedő légnyomás a megfelelő.

A horgok (22) azimutszögének beállítására alkalmas másik módszer a horgok (22) mechanikus elfordítása vagy fizikai úton történő elhúzása, amíg azok részben vagy egészben folyékony halmazállapotban vannak. Nem korlátozó példaként említjük egy rezgő mozgást végző vagy forgó leválasztó készülék, például egy forró huzal (az ábrán nincs feltüntetve) használatát, amellyel a horgok (22) a megkívánt azimutszögbe fordíthatók vagy húzhatók a horgok (22) levágása során. A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy még számos más módszer is létezik ennek megvalósítására.

Az is nyilvánvaló, hogy a horgok (22) azimut-szöge a horgok (22) irányítására szolgáló módszerek kombinációjával is beállítható. Nem korlátozó példaként említjük a nehézségi erő és a hordozó (24) síkján keresztül alkalmazott nyomáskülönbség használatának kombinált alkalmazását a horgok (22) azimutszögének beállítására. Egy másik nem korlátozó példa a nehézségi erő és egy forgó leválasztó készülék kombinált alkalmazása a horgok (22) azimut-szögének beállítására. A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy a módszerek különböző kombinációival számos egyéb eljárás is létezhet a horgok (22) azimut-szögének beállítására.

A találmány szerinti rögzítő rendszernek (120) egy iparcikken való használatát a következő, szemléletes és nem korlátozó példán keresztül, valamint a 6. ábrán mutatjuk be. A mechanikus rögzítő rendszerek előnyösen használhatók az eldobható nedvszívó termékeken, amint az közzé lett téve Scripps találmányi bejelentésében (U.S. Patent Application Serial No.07/132.281 N97 kötet, 1987.12.18), amelyet idézetként használunk egy pelenka szerkezetének és a mechanikus rögzítő rendszer (20) e pelenka szerkezetében (120) történő alkalmazásának bemutatására.

Ismert például, hogy a mechanikus rögzítő rendszerek (120) kevésbé könnyen szennyeződnek el olajok és porok által, mint a tapadó szalagos rögzítő rendszerek, és ezért könnyebben használhatók újra. Ezek a tulajdonságok előnyöket nyújtanak, ha az eldobható pelenkát (110) csecsemőkön akarjuk használni. Az újra zárható rögzítő rendszer előnyös azért is, mert a csecsemő ellenőrizhető, hogy az eldobható pelenka (110) elszennyeződött-e már a viselés során.

A 6. ábrán egy eldobható pelenka (110) látható, amely csecsemők altestén való viselésre lett szánva. Az „eldobható abszorbens ruhadarab” kifejezés alatt egy olyan öltözéket értünk, amelyet általában csecsemők vagy vizeletüket visszatartani képtelen személyek viselnek, és amely fel van húzva a lábak közé, nagyjából a viselő derekán van rögzítve és arra van szánva, hogy egyszeri használat után eldobják és ne legyen kimosva vagy helyreállítva. Az „eldobható pelenka” egy speciális eldobható ruhadarab, amelyet csecsemőknek szántak és méreteztek.

HU 214 021 Β

Egy előnyös pelenka (110) egy folyadék-áteresztő fedőréteget (112), egy folyadékot át nem eresztő hátlapot (116) és a fedőréteg (112) és hátlap (116) között egy abszorbens magot (118) tartalmaz. A fedőréteg (112) és a hátlap (116) legalább a kerületük egy részén egyesítve vannak, hogy a magot (118) a helyén tartsák. A pelenka (110) részei sokféle módon lehetnek összeállítva, amint az jól ismert a szakterületen járatosak előtt. Egy előnyös összeállítást ír le általánosságban Buell találmányi bejelentése (US: 3860003; 1975.01.14.), amelyet idézetként használunk egy különösen előnyös szerkezetű pelenka (110) összeállítás leírásához.

A pelenka (110) fedőrétege (112) és hátlapja (116) általában azonos méretűek és legalább kerületük egy részén egyesítve vannak, amint azt fentebb írtuk. A fedőréteg (112) és hátlap (116) egyesítése megoldható egy forrón olvadó ragasztóval, például az Eastoband A3 márkanevű ragasztóval (Eastman Chemical Products Company, Kingsport,Tennessee). A abszorbens mag (118) hosszúsági és szélességi méretei általában kisebbek fedőréteg (112) és hátlap (116) méreteinél. A abszorbens mag (118) a fedőréteg (112) és hátlap (116) között van elhelyezve meghatározott helyzetben.

A pelenka (110) kerülete az ellenkező módon elrendezett első (122) és második (124) végződésből áll. A pelenkának (110) van egy első övrésze (142) és egy második övrésze (144), amelyek rendre a pelenka (110) kerületének első (122) és a második (124) végződéséből nyúlnak ki a pelenka (110) oldalsó középvonala felé a pelenka (110) hosszának körülbelül egyötödétől körülbelül egyharmadáig terjedő távolságra. Az övrészek [(142) és (144)] magukba foglalják a pelenka (110) azon részeit, amelyek a viselés során körülveszik a viselő derekát és amelyek általában a pelenka (110) legmagasabban lévő részei, ha a viselő álló helyzetben van, A pelenka (110) lábak közötti része (146) az a része a pelenkának (110) amely az első (142) és második (146) övrész között van, és amely a viselés során a viselő lábai között helyezkedik el.

Az abszorbens „mag” mindenképpen abszorbeálja és visszatartja a folyékony váladékokat. Az abszorbens mag (118) általában összenyomható, képlékeny és nem irritálja a viselő bőrét. Egy előnyös abszorbens magnak (118) van egy első és egy második ellentétes burkolata és kívánt esetben szövetrétegtokba lehet zárva. Az abszorbens mag (118) ellentétes burkolatai közül az egyik a fedőréteg (112), a másik, ellentétes felszín a hátlap (116) felé irányul.

Az abszorbens mag (118) a hátlapra (116) van helyezve és előnyösen rögzítve van ahhoz bármilyen, a szakterületen jól ismert módon, például ragasztással. Egy különösen előnyös megvalósítás esetében a ragasztásos rögzítés egy hosszirányú ragasztószalaggal van kivitelezve, amely a magot (118) a hátlaphoz (116) rögzíti. A hátlap (116) nem ereszti át a folyadékokat és meggátolja, hogy az abszorbens mag (118) által abszorbeált és tárolt folyadék átnedvesítse a fehérneműt, öltözéket, ágyneműt és bármely más tárgyat, amely a pelenkával (110) érintkezik. A „hátlap” kifej ezés alatt bármely olyan határoló réteget értünk, amely a viselt pelenkán (110) a magon (118) kívül helyezkedik el, és amely megtartja az abszorbeált folyadékot a pelenkán (110) belül. Előnyösen a hátlap (116) egy poliolefin jellegű fólia, amelynek vastagsága körülbelül 0,012-0,051 mm. Különösen előnyös az aNo. 8020 jelzésű polietilén fólia, amelyet a Monsanto Company St. (Louis, Missouri) gyárt. Kívánt esetben a hátlap (116) lehet barkázott vagy maszkolt kikészítésű, hogy szövetszerübb benyomást keltsen és a mozgás során meggátolja a gőzök kiszabadulását.

A fedőréteg (112) engedékeny, kellemes tapintású és nem irritálja a viselő bőrét. A fedőréteg (112) meggátolja, hogy a viselő bőre érintkezzen a maggal (118) és a benne lévő folyadékkal. A fedőréteg (112) folyadékáteresztő, lehetővé teszi a folyadékok könnyű áthatolását. A „fedőréteg” kifejezés alatt bármely olyan folyadékáteresztő burkolatot értünk, amely a viselő bőrével érintkezik a pelenka (1 10) hordása során és megakadályozza, hogy a mag érintkezzen a viselő bőrével. A fedőréteg (112) készülhet szövött vagy nem szövött, ragasztott vagy kártolt anyagokból. Előnyös egy kártolt és hővel ragasztott anyag fedőrétegként (112) való használata, amelynek előállítása jól ismert a nem szövött textíliák gyártásában járatosak számára. Különösen előnyös fedőréteg (112) az az anyag, amelynek egységtömege körülbelül 18-25 g/m², száraz szakítószilárdsága minimum körülbelül 400 g/cm a gépirányban mérve és nedves szakítószilárdsága legalább körülbelül 55 g/cm a gépi keresztirányban mérve.

A pelenka (110) el van látva egy rögzítő rendszerrel (120) és egy felfogó felülettel, hogy az első övrészt (142) és a második övrészt (144) megtartsák egy átfedő helyzetben a pelenka (110) viselése során úgy, hogy a pelenka (110) a viselőre van rögzítve. így a pelenka (110) a viselőhöz illeszkedik és egy oldalzáródás alakul ki, ha a rögzítő rendszer (120) a felfogó felülethez (153) van kapcsolva.

A rögzítő rendszernek (120) ellent kell állnia azoknak a szétválasztó erőknek, amelyek a viselés során lépnek fel. A „szétválasztó erők” kifejezés alatt azokat az erőket értjük, amelyek úgy hatnak a rögzítő rendszerre (120) és a felfogó felületre (153), hogy elválasszák, felszabadítsák vagy eltávolítsák a rögzítő rendszert (120) a felfogó felületről (153). Az elválasztó erők lehetnek nyíró és tépő erők. A „nyíró erők” kifejezés alatt azokat a szétválasztó erőket értjük, amelyek általában a felfogó felülethez (153) képest érintői irányban hatnak és amelyek úgy képzelhetők el, mint amelyek általában párhuzamosak a rögzítő rendszer (120) hordozójának síkjával. A „tépő erők” kifejezés alatt azokat a szétválasztó erőket értjük, amelyek lényegében hosszirányban és a felfogó felület (153), valamint a rögzítő rendszer (120) hordozójának síkjára merőlegesen hatnak.

A nyíró erők a rögzítő rendszer (120) és a felfogó felület (153) ellenkező, a megfelelő hordozók síkjával lényegében párhuzamos irányban történő nyújtó húzásával mérhetők. A rögzítő rendszer (120) és a felfogó felület (153) nyíró erőkkel szembeni ellenállásának mérésére használt módszer sokkal részletesebben ki van fejtve Toussant és munkatársai találmányi bejelentésében (US. 4699622; 1987. 10. 13.), amelyet idézetként használunk a nyíró erők mérésének leírása céljából.

HU 214 021 Β

A tépő erők a rögzítő rendszernek (120) a felfogó felülettől (153) 135°-os szögben történő nyújtó húzásával mérhetők. A rögzítő rendszer (120) és a felfogó felület (153) tépő erőkkel szembeni ellenállásának mérésére használt módszer sokkal részletesebben ki van fejtve Scripps találmányi bejelentésében (US. Patent Application Serial No. 07/132281 N97 kötet, 1987. 12. 18.), amelyet idézetként használunk a tépő erők mérésének leírása céljából.

Elválasztó erőket jellemző módon a viselő mozgása ébreszt, vagy akkor lépnek fel, ha a viselő megkísérli a pelenka (110) kioldását. Egy csecsemő általában képtelen kioldani vagy eltávolítani az általa viselt pelenkát (110), de kioldódni sem képes a pelenka (110) a normális viselés során fellépő közönséges elválasztó erők hatására. Egy felnőttnek azonban képesnek kell lennie a pelenka (110) eltávolítására, hogy kicserélje, ha átnedvesedett vagy ellenőrizze, hogy átnedvesedett-e. A rögzítő rendszernek (120) általában ellent kell állnia legalább 200 g, előnyösen legalább körülbelül 500 g és még előnyösebben legalább körülbelül 700 g tépő erőnek. Ezek kívül a rögzítő rendszernek (120) és a felfogó felületnek (153) ellent kell állnia legalább 500 g, előnyösen legalább körülbelül 750 g és még előnyösebben legalább körülbelül 1000 g nyíró erőnek.

A felfogó felület (153) alaphelyzetben bárhol el lehet helyezve a pelenkán (110) olyan hosszúságban, hogy a felfogó felület (153) összekapcsolódjon a rögzítő rendszerrel, és így az első (142) és második (144) átlapolt helyzetben tartsa meg. így például a felfogó felület (153) a második övrész (144) külső felszínén, az első övrész (142) belső felszínén, vagy bárhol másutt a pelenkán (110) lehet elhelyezve úgy, hogy kapcsolódjon a rögzítő rendszerrel (120). A felfogó felület (153) lehet egy egységes, körülírt, a pelenkával (110) egyesített alkotórész, vagy egy magában álló szövetdarab, amelyet nem oszt vagy szakít meg a pelenka (110) egyik alkotórésze, például a fedőréteg (112) vagy a hátlap (116) sem.

Bár a felfogó felület (153) különböző méretű és alakú lehet, a felfogó felület (153) előnyösen egy vagy több csíkból áll a második övrész (144) külső felületén, hogy lehetővé tegye a maximálisan illeszkedő beállítást a viselő derekán. Amint az a 6. ábrán látható, a felfogó felület (153) előnyösen egy elnyújtott négyszög alakú alkotórész, amely a második övrész (144) külső felszínén van rögzítve.

Megfelelő felfogó felület (153) lehet egy nem-szövött textil, egy kötött vagy bármi más, a szakterületen jól ismert módon készített szálas vagy hurkolt anyag. A felfogó felület (153) a legkülönbözőbb anyagokból gyártható, ha azok szálakat és előnyösen hurkokat biztosítanak, amelyeket a kapaszkodó készülékek keresztezhetnek és elfoghatnak. A megfelelő anyagok közé tartoznak a nejlon, a poliészter, a polipropilén és az előbbiek kombinációi. Egy megfelelő, egy szövetből kiálló nagyszámú szálhurkot tartalmazó felfogó felület (153) a kereskedelemben Scotchmate márkanevű, No. FJ3401 jelzésű nejlon hurkolt öltésü szövet, amelyet a Minnesota Mining and Manufacturing Company (St. Paul, Minnesota) forgalmaz. Egy másik megfelelő felfogó felület (153) egy lánchurkolt szövet, amelynek kereskedelmi jelzése Gilford No.16110 (Gilford Mills, Greensboro, North Carolina) Egy különösen előnyös felfogó felület (153) az a No.970026 kereskedelmi jelzésű hurkolt öltésü szövet, amelyet a Milliken Company (Spartanburg, South Carolina) hoz forgalomba.

A rögzítő rendszer (120) rendeltetése összekapcsolódni a komplementer felfogó felülettel (153), hogy a pelenka (110) biztonságosan illeszkedj en. A rögzítő rendszer (120) magába foglalhatja mindazokat ajól ismert alakzatokat, amelyek egy eldobható pelenka (110) oldalzárásához használhatók. A rögzítő rendszer (120) hordozója a pelenkához (110) van erősítve a felfogó felülethez (153) képest megfelelő térbeli helyzetben. Amint az a 6. ábrán látható, a rögzítő rendszer (120) előnyösen a pelenkának (110) mind az első, mind a második hosszanti oldalán van elhelyezve. Az előnyös alakú rögzítő rendszer (120) a minimumra csökkenti az érintkezés lehetőségét a rögzítő rendszer (120) horgai és a viselő bőre között. A rögzítő rendszer (120) egy előnyös megoldása az az Y-alakú szalag elrendezés amelyet Buell találmányi bejelentése (US. 3848594; 1974. 11. 19.) ír le. Egy másik előnyös rögzítő rendszer (120) elrendezést ír le részletesen Toussant és munkatársai találmányi bejelentése (US. 4699622; 1987. 10. 13.); mindkét találmányi bejelentést idézetként használjuk fel a rögzítő rendszernek (20) az eldobható pelenkán (110) való különböző elhelyezésének bemutatására.

A 6. ábrán látható rögzítő rendszernek (120) van egy gyártói vége (156) és egy azzal szemben lévő használói vége (158). A gyártói vég (156) a pelenkához (110) van erősítve, előnyösen az első övrész (142) mellet. A használói vég (158) a szabad vég, ami a felfogó felülethez (153) van kapcsolva, ha a pelenkát (110) a viselőn rögzítették.

Miután a pelenka (110) a viselő deréktájához lett illesztve, a rögzítő rendszer (120) használói vége (158) oldható módon kapcsolódik a felfogó felülethez (153) és előnyösen a második övrészen (144) helyezkedik el, miáltal a pelenka (110) körbezárja a viselő derekát. A pelenka (110) oldalának záródása ezzel megvalósult. A horgok (az ábrán nem láthatók) kiállnak a rögzítő rendszer (120) használói végéből (158) úgy, hogy a horgok kapaszkodó készülékei elfogják a felfogó felület (153) szálait.

Egy olyan rögzítő rendszer (120) és komplementer felfogó felület (153), amelyek tépő erőkkel szembeni ellenállása meghaladja a 700 g-ot és nyíró erőkkel szembeni ellenállása meghaladja az 1000 g -ot, elkészíthető a rögzítő rendszer (120) gyártási eljárásának leírásában megadott különleges paraméterek követésével. A komplementer felfogó felület (153), amelyet a rögzítő rendszerrel (20) együtt használunk, a Milliken Company már említett, No. 970026 gyári jelzésű kötött hurokszövete.

A rögzítő rendszer legalább körülbelül 2,54 cm széles és bármilyen hosszúságú lehet, ami egy kényelmes használói véget (158) biztosít, előnyös a legalább körülbelül 3,5 cm-es hosszúság. A rögzítő rendszer (120) horgainak sora olyan mátrixot alkot, amelyben körülbelül 26 horog van egy négyzetcentiméteren. A horgok

HU 214 021 Β előnyösen lényegében azonos irányultságúak és a rögzítő szalag használói vége (158) felé néznek.

Használat során a pelenkát (110) úgy alkalmazzuk a viselőre, hogy az első övrészt (142) a viselő háta alá helyezzük, majd a pelenka (110) maradék részét áthúzzuk a viselő lábai között úgy, hogy a második övrész (144) a viselő hastájékán legyen. Ezután a rögzítő rendszer (120) használói végeit (158) a felfogó felülethez (153) kapcsoljuk a második övrész (144) külső felszínén, hogy az oldalak záródása létrejöjjön.

Claims (10)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Eljárás egy horgokkal rendelkező rögzítő anyag gyártására, azzal jellemezve, hogy az eljárás a következő lépéseket foglalja magában: egy hőérzékeny anyag legalább az olvadáspontjáig történő felmelegítése; az említett hőérzékeny anyagnak egy mozgatott hordozóra meghatározott mennyiségekben történő felhelyezése; a hőérzékeny anyag említett meghatározott mennyiségeinek megnyújtása egy olyan irányban, amelynek egy vektorösszetevője párhuzamos az említett hordozó síkjával; nyéllel rendelkező horgok kialakítása az említett megnyújtott hőérzékeny anyag leválasztásával, amely horgok mindegyikének van egy távolabbi vége és azon egy kapaszkodó eszköze; és az említett horgok említett nyeleinek egy 20°-160°, előnyösen 45°-135°, még előnyösebben 60°-120° közötti azimut-szög megadása.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az említett nyelek azimutszögei megadásának említett lépése magában foglalja az említett horgok elferdítését, amíg azok újonnan formálódnak és még nem szilárdultak meg.
3. 3. A 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az említett horgok elferdítésének említett lépése magában foglalja egy áramló nyomáskülönbség használatát egy olyan irányban, amelynek egy vektorösszetevője merőleges az említett első irányra legalább az említett horgok egy részénél.
4. 4. A 3. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az áramló nyomáskülönbség használatának említett lépése magában foglalja egy gáz áramoltatását, előnyösen a gáz lényegében lamináris áramoltatását, még előnyösebben olyan módon történő áramoltatását, hogy az említett nyomáskülönbség 6,88-68,8 kPa között legyen a magas nyomású területtől az alacsony nyomású terület felé a hordozón keresztül.
5. 5. A 4. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a lényegében lamináris, a hordozón keresztüli gázáramlás létrehozásának említett lépése magában foglalja a gáz keresztüláramoltatását legalább egy áramlásfokozón, előnyösen egy első és egy második áramlás-fokozón úgy, hogy az említett első áramlásfokozó kifúvása az említett második áramlásfokozó szívó oldalán lépjen be.
6. 6. A 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az említet horgok elferdítésének említett lépése magában foglalja az említett horgok nehézségi erőnek való kitételét.
7. 7. A 6. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az említett horgok nehézségi erőnek való kitételének említett lépése magában foglalja az említett hordozó függőleges irányba történő elhajlítását a vízszinteshez képest, előnyösen legalább 15°-kal, még előnyösebben legalább 30°-kal.
8. 8. A 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az említett horgok elferdítésének említett lépése magában foglalja mind az áramló nyomáskülönbség alkalmazását az említett horgokra, mind az említett horgok nehézségi erőnek való kitételét.
9. 9. Ismételten zárható mechanikus rögzítőrendszer, amelyben van egy komplementer felfogó felülethez kapcsolódni képes rögzítő anyag, azzal jellemezve, hogy a rögzítő anyag magában foglal:

   egy hordozót; és legalább egy horgot, amelynek van:

   egy, az említett hordozóhoz egy alappal rögzített nyele, amely nyélnek van egy, az említett alapban folytatódó közeli vége és amely nyél kifelé irányul az említett hordozótól, amely nyélnek van egy elülső szöge (β_τ) és egy hátulsó szöge (β₂), amely elülső szög lényegesen különbözik az említett hátulsó szögtől (β₂) és amely nyél nem merőleges irányultságú az említett hordozó síkj ához képest, és nyélnek van továbbá egy, 20° és 160° közötti, előnyösen 45° és 135 ° közötti, még előnyösebben 60° és 120° közötti azimutszöge (a); és egy kapaszkodó eszköz csatlakozik az említett nyélhez és oldalirányban áll ki az említett nyél kerületéből.
10. 10. Egy abszorbens ruhadarab, azzaljellemezve, hogy magában foglal egy fedőréteget;

    egy, az említett fedőréteggel egyesített hátlapot; egy abszorbens magot, amely az említett fedőréteg és hátlap között helyezkedik el; és egy rögzítő rendszert, amely magában foglalja az 1-8.

    igénypontok szerinti eljárással gyártott rögzítő anyagot vagy a 9. igénypont szerinti rögzítő rendszert.