HU217379B - Eljárás oldalirányban elfordított horgokkal bíró, mechanikus rögzítőanyag előállítására, az így előállított rögzítőanyag és az ezt tartalmazó abszorbens cikk - Google Patents

Abstract

A találmány eljárás egy hőrdőzóanyaggal (24) közvetlen kapcsőlatbanlévő, a hőrdőzóanyag (24) sík felületére merőleges irányból tekintve ahőrdőzóanyag mőzgatási irányáhőz képest szöget bezáróan elfőrgatőtt,alappal (26), nyéllel (28) és kapaszkődókészülékkel (30) rendelkezőhőrgőkat (22) tartalmazó mechanikűs rögzítőanyag előállításáranagytengellyel és kistengellyel rendelkező sejtekből (76) őlvadt,hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hőrdőzóanyagra (24) valófelvitelével, a hőrgők kialakítására az őlvadt, hőérzékeny anyag egyrészének a hőrdőzóanyag (24) síkjának egyik vektőrösszetevőjévelpárhűzamős irányba történő megnyújtásával és a hőrgőkat alkőtó őlvadt,hőérzékeny anyag megszilárdításával, őly módőn, hőgy az őlvadt,hőérzékeny anyagőt őlyan sejtekből (76) viszik fel a hőrdőzóanyagra(24), amelyek kistengelye a hőrdőzóanyag mőzgatási irányáhőzviszőnyítva eltérő irányítőttságú, vagy őlyan sejtekből viszik fel ahőrdőzóanyagra, amelyek fenéki felülete két részre ősztőtt, és azegyik rész a sejtben mélyebben benyúló. A találmány vőnatkőzik az ígyelőállítőtt rögzítőanyagra, valamint a rögzítőanyagőt tartalmazóabszőrbens cikkre is. ŕ

Description

A találmány tárgya eljárás egy hordozóanyaggal közvetlen kapcsolatban lévő, a hordozóanyag sík felületére merőleges irányból tekintve a hordozóanyag mozgatási irányához képest szöget bezáróan elforgatott, alappal, nyéllel és kapaszkodókészülékkel rendelkező horgokat tartalmazó mechanikus rögzítőanyag előállítására nagytengellyel és kistengellyel rendelkező sejtekből olvadt, hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hordozóanyagra való felvitelével, a horgok kialakítására az olvadt, hőérzékeny anyag egy részének a hordozóanyag síkjára egyik vektorösszetevőjével párhuzamos irányba történő megnyújtásával és a horgokat alkotó olvadt, hőérzékeny anyag megszilárdításával.

A találmány további tárgya eljárás egy hordozóanyaggal közvetlen kapcsolatban lévő, a hordozóanyag síkfelületére merőleges irányból tekintve a hordozóanyag mozgatási irányához képest szöget bezáróan elforgatott, alappal, nyéllel és kapaszkodókészülékkel rendelkező horgokat tartalmazó mechanikus rögzítőanyag előállítására sejtekből olvadt, hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hordozóanyagra való felvitelével, a horog kialakítására az olvadt, hőérzékeny anyag egy részének a hordozóanyag síkjának egyik vektorösszetevőjével párhuzamos irányba történő megnyújtásával és a horgot alkotó olvadt, hőérzékeny anyag megszilárdításával.

A találmány vonatkozik egy komplementer felülethez kapcsolódni képes, a találmány szerinti eljárással előállított rögzítőanyagra is.

A találmány tárgyát képezi egy abszorbens cikk is, amelynek egy fedőréteget, egy, a fedőréteghez csatlakozó hátlapot tartalmazó külső burkolata és a fedőréteg és a hátlap között elhelyezkedő abszorbens magja van, és a fenti rögzítőanyagot tartalmazza.

A találmány tárgyát oldalirányban elfordított, szabadon kialakított horgokkal bíró, ismételten zárható mechanikus rögzítőrendszerek és azok gyártási eljárása képezi.

Az ismételten zárható mechanikus rögzítőrendszerek jól ismertek a szakterületen. Az ilyen rögzítőrendszerek jellemző módon két fő alkatrészből állnak: egy hordozóhoz csatlakoztatott horogból, amely egy másik, komplementer alkatrészhez, a felfogófelülethez kapcsolódik. A rögzítőrendszer horgának nyúlványa behatol a felfogófelületbe, és vagy kapcsolódik, vagy összeakad annak szálaival vagy rostjaival. Az így létrejött mechanikus kapcsolat és fizikai akadályozottság meggátolja a rögzítőrendszer eltávolítását a felfogófelületről mindaddig, amíg az elválasztóerő meg nem haladja a rögzítőrendszer nyíró- vagy deformációszilárdságát.

Jelenleg az ismételten zárható mechanikus rögzítőrendszereket legalább kétféle általános eljárással állítják elő. Az egyik eljárás nagyszámú szálat használ, amelyek mindegyike két horoggá lehet alakítva. Az ily módon készített rögzítőrendszerekre adnak példát a 2 717437 és 4 943 981 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírások, amelyek hurkok húzott kötegelt írják le. Hasonló leírások találhatók a 4216257 és a 4463486 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásokban is. A hivatkozott szabadalmi leírások polimer egyszálak végeinek melegítését írják le. Az első módszerrel készített rögzítőrendszerek hasonló leírásai találhatók még a 4 307 493 és 4330907 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásokban is.

A mechanikusan rögzítő rendszerek gyártására általánosan használt második módszer a rendszerek olvasztással vagy extrudálással történő előállítása, amint azt a 3 147 528 és a 3 594863 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásokban olvashatjuk. Folyamatos olvasztva injektálást ír le a 3 594 865 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás.

A szakterület különböző szerkezetű horgokat ismer, így például a hivatkozott szabadalmi leírások általában egyenletes keresztmetszetű nyelekkel bíró rögzítőrendszereket írnak le. A 3 708 833 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás olyan horgot ír le, amely adott módon vékonyodik az alapitól a csúcsi vége felé, és merőlegesen áll ki a hordozóból.

A 0276 970 számú, nyilvánosságra hozott európai szabadalmi bejelentés olyan rögzítőkészüléket ír le, amelynél az állandó keresztmetszetű nyél körülbelül 30° és körülbelül 90° közötti szöget zár be az alappal.

A szabadon kialakított horgokkal bíró rögzítőrendszereket általában úgy gyártják, hogy a horgok mind egy irányban, például a hordozó gépi mozgásirányában állnak. Azonban igény van olyan rögzítőrendszerekre is, amelyek szabadon kialakított horgai a gépi mozgásiránytól eltérő irányban állnak. így például, ha a szabadon kialakított horgokkal bíró rögzítőrendszert egy eldobható pelenka rögzítőkészülékeként használjuk, úgy egy olyan rögzítőrendszer, amelynek horgai a hordozó gépi keresztirányában állnak, sokkal könnyebben helyezhető fel a pelenkára egy nagy sebességű pelenkagyártó gépsoron, mint az a rögzítőrendszer, amelynek horgai a hordozó gépi mozgásirányában állnak.

A 0381 087 számon nyilvánosságra hozott európai szabadalmi bejelentés olyan, ismételten zárható, mechanikus rögzítőrendszert ismertet, amely kúposán kialakított horgokból álló rögzítőanyagból áll.

Igény van olyan, szabadon kialakított horgokkal bíró rögzítőrendszerekre is, amelyek horgai számos irányban állnak. így például egy számos irányban álló horgokkal bíró rögzítőrendszer tépőszilárdsága sokkal inkább izotrop, mint egy olyan rögzítőrendszeré, amelynek összes horga azonos irányultságú.

Ezeket az igényeket az 5,180,534 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban (a bejelentés napja: 1990. 12. 21.) fogalmazták meg, amelyben leírják egy olyan, szabadon kialakított horgokkal bíró rögzítőrendszer előállítási eljárását, amelynek horgait külsőleg irányítják vagy kényszerítik a hordozó gépi mozgásirányától eltérő irányba. Ez az eljárás azonban lényegében az összes horgot vagy nagy többségüket azonos irányba állítja be, vagy számos különböző irányba a horgok irányíthatatlan „szétszórása” útján.

A találmány célkitűzése olyan rögzítőanyag létrehozása, amelyen a horgok oldalirányban elfordítottak, és a horgok általános irányultsága minden egyes horog esetében egyedileg irányítható és befolyásolható, azaz a horgok - összességükben vagy egyedileg - egy előre meghatározott irányban állnak.

HU 217 379 Β

A találmány tárgya tehát eljárás egy hordozóanyaggal közvetlen kapcsolatban lévő, a hordozóanyag sík felületére merőleges irányból tekintve a hordozóanyag mozgatási irányához képest szöget bezáróan elforgatott, alappal, nyéllel és kapaszkodókészülékkel rendelkező horgokat tartalmazó mechanikus rögzítőanyag előállítására nagytengellyel és kistengellyel rendelkező sejtekből olvadt, hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hordozóanyagra való felvitelével, a horgok kialakítására az olvadt, hőérzékeny anyag egy részének a hordozóanyag síkjának egyik vektorösszetevőjével párhuzamos irányba történő megnyújtásával és a horgokat alkotó olvadt, hőérzékeny anyag megszilárdításával, oly módon, hogy az olvadt, hőérzékeny anyagot olyan sejtekből visszük fel a hordozóanyagra, amelyek kistengelye a hordozóanyag mozgatási irányához viszonyítva eltérő irányítottságú.

Az olvadt, hőérzékeny anyagot téglalap alakú, ellipszis alakú vagy háromszög alakú sejtekből vihetjük fel a hordozóanyagra.

Az olvadt, hőérzékeny anyagot a hordozóanyag mozgatási irányához képest keresztirányban elhelyezkedő kistengelyű sejtekből is felvihetjük.

Olyan sejteket alkalmazhatunk, amelyek oldalaránya nagyobb, mint 1,5:1, előnyösen nagyobb, mint 2:1, előnyösebben nagyobb, mint 3:1.

A sejtet két részre osztó, a hordozóanyag mozgási irányába mutató középvonal egyik oldalára eső rész nagyobb méretű lehet, mint a másik. A nagyobb rész általában legalább a sejt teljes felületének 75%-a.

A találmány további tárgya eljárás egy hordozóanyaggal közvetlen kapcsolatban lévő, a hordozóanyag sík felületére merőleges irányból tekintve a hordozóanyag mozgatási irányához képest szöget bezáróan elforgatott, alappal, nyéllel és kapaszkodókészülékkel rendelkező horgokat tartalmazó mechanikus rögzítőanyag előállítására sejtekből olvadt, hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hordozóanyagra való felvitelével, a horog kialakítására az olvadt, hőérzékeny anyag egy részének a hordozóanyag síkjának egyik vektorösszetevőjével párhuzamos irányba történő megnyújtásával és a horgot alkotó olvadt, hőérzékeny anyag megszilárdításával, oly módon, hogy az olvadt, hőérzékeny anyagot olyan sejtekből viszszük fel a hordozóanyagra, amelyek fenéki felülete két részre osztott, és az egyik rész a sejtben mélyebben benyúló.

A két rész mélységének aránya legalább 1,1:1, előnyösen 2:1 lehet.

Bármely fenti eljárás esetében a horgok irányultságát még azok elhajlításával is elősegíthetjük.

A találmány vonatkozik egy komplementer felülethez kapcsolódni képes, a találmány szerinti eljárással előállított rögzítőanyagra is.

A találmány tárgyát képezi egy abszorbens cikk is, amelynek egy fedőréteget, egy, a fedőréteghez csatlakozó hátlapot tartalmazó külső burkolata és a fedőréteg és a hátlap között elhelyezkedő abszorbens magja van, hogy a külső burkolathoz, előnyösen a hátlaphoz a fenti rögzítőanyag kapcsolódik.

A találmány szerint előállított rögzítőanyag egy komplementer felfogófelülethez kapcsolódik. A rögzítőanyagnak van egy hordozóanyaga és ezen elhelyezkedő horgai. A horog alapja a hordozóhoz van rögzítve, a nyél folytonos az alappal és kifelé áll az alapból. A kapaszkodókészülék a nyélhez van rögzítve és oldalirányban áll a nyél kerületén kívül. A nyél merőlegesen áll a hordozó síkjához képest. A nyélnek van egy első és egy hátsó éle, amelyek egy első és egy hátsó szöget határoznak meg. Az első és a hátsó szögek lényegesen különböznek egymástól, ezért a nyél oldalai nem párhuzamosak. A nyélnek van egy azimutszöge is. Az azimutszög értéke 1° és 180° között, előnyösen 20° és 160° között lehet a mozgásirányhoz viszonyítva.

A rögzítőanyag előállítására egy hőérzékeny anyagot viszkozitása csökkentése érdekében melegítünk a feldolgozáshoz szükséges mértékben, előnyösen olvadáspontjáig. Egy adagolókészülék a melegített anyag, így egy forrón olvadó ragasztó műanyag meghatározott mennyiségeit képes kiadagolni. A hordozóanyag adott irányba mozog az adagolókészülékhez képest. Az anyagot különálló, adott mennyiségekben adagoljuk a mozgatott hordozóra. Ezek a meghatározott mennyiségű anyagadagok meg vannak nyújtva egy olyan irányba, amelynek egyik vektora lényegében párhuzamos a hordozó síkjával. A nyújtott anyag úgy van elvágva, hogy egy csúcsi vég és egy kapaszkodókészülék alakuljon ki rajta, és a nyél elnyelje a fent megadott azimutszöget.

A találmány szerinti eljárással gyártott rögzítőrendszer szemlélete és megfelelő, de nem kizárólagos alkalmazása egy eldobható abszorbens cikkel, például egy pelenkával kapcsolatos. A találmány tárgyának ezen alkalmazását később sokkal részletesebben is leírjuk.

Mivel az igénypontokat megalapozó részletes leírás hangsúlyozza ki a találmány megkülönböztetettségét, úgy hisszük, hogy a találmány jobban megérthető egy olyan leírásból, amely a mellékelt ábrákhoz kapcsolódik, és amelyben az egyes alkotórészek ugyanazon hivatkozási számmal vannak jelölve, míg a hasonló alkotórészek azonos hivatkozási számait egy vagy kettő hiányjel (aposztróf) vagy a szám százzal való megnövelése különbözteti meg egymástól.

1. ábra: mikroszkópos felvétel egy rögzítőrendszerről, ahol a kapaszkodókészülékek lényegében azonos irányban állnak.

2. ábra: az 1. ábrán látható rögzítőrendszer egy horgának oldalnézete.

3. ábra: egy második megvalósítás oldalnézete, amelynek nagyjából félgömb alakú kapaszkodókészüléke van.

4. ábra: egy, a találmány szerinti rögzítőrendszer gyártásához használható berendezés vázlatos oldalnézete.

5. ábra: mikroszkópos felvétel egy rögzítőrendszerről, ahol a kapaszkodókészülékek irányultsága lényegében véletlenszerű.

6. ábra: egy eldobható abszorbens ruhadarab perspektivikus képe, amelyen a találmány szerinti rögzítőrendszer van alkalmazva; a fedőréteg és a mag részben ki van vágva.

7. ábra: egy olyan horog felülnézete, amelynek azimutszöge körülbelül 90°.

HU 217 379 Β

8. ábra: egy olyan berendezés elölnézete (részlet), amellyel a találmány szerinti, oldalirányban elfordított horgokkal rendelkező rögzitőrendszer gyártható.

9. ábra: egy másik olyan berendezés felülnézete, amelylyel a találmány szerinti, oldalirányban elfordított horgokkal rendelkező rögzítőrendszer gyártható.

10. ábra: egy, egy nagy- és egy kistengellyel bíró sejt felülnézete, amellyel oldalirányban elforgatott horgok készíthetők.

11. ábra: egy, egy nagy- és egy kistengellyel bíró sejt felülnézete, amellyel oldalirányban elforgatott horgok készíthetők.

12. ábra: egy másik, egy nagy- és egy kistengellyel bíró sejt felülnézete, amellyel oldalirányban elforgatott horgok készíthetők.

13. ábra: egy, egy nagy- és kistengellyel bíró sejt felülnézete.

14a. ábra: egy zárt végű sejt felülnézete, amelynek metszete körkörös a nyomóhenger felszínén.

14b. ábra: a 14a. ábrán látható sejt keresztmetszete.

15a. ábra: egy zárt végű sejt felülnézete, amelynek két fenéklaprésze különböző mélységben van.

15b. ábra: a 15a. ábrán látható sejt keresztmetszete.

16. ábra: felülnézeti mikroszkópos felvétel egy, a találmány szerinti rögzítőrendszerről, amelynek horgai a 12. ábrán láthatóhoz hasonló sejtekkel készültek, és amelyek kapaszkodókészülékei lényegében azonos irányultságúak.

17. ábra: felülnézeti mikroszkópos felvétel egy, a találmány szerinti rögzítőrendszerről, amelynek horgai all. ábrán láthatóhoz hasonló sejtekkel készültek, és amelyek kapaszkodókészülékei lényegében azonos irányultságúak.

A 2. ábrán bemutatott, találmány szerinti 20 rögzítőrendszer legalább egy, azimutszöggel bíró 22 horogból, előnyösen ilyen 22 horgok rendezett együtteséből áll, amelyek a 24 hordozóhoz vannak rögzítve a 16. és 17. ábrán látható, előre meghatározott elrendezésben. Azonban érthető, hogy miután minden egyes horog irányultsága befolyásolható, a rendezett együttes 22 horgai nem szükségszerűen állnak azonos irányba, hanem számos különböző irányultságuk lehet. A horgok együttese tartalmazhat oldalirányban elfordított horgokat, amelyek el nem fordított vagy más azimutszögű horgok szomszédai lehetnek. Ebből következik, hogy a rendezett együttes 22 horgai végtelen számú lehetséges mintázat szerint lehetnek elrendezve.

A 22 horognak van egy 26 alapja, 28 nyele és 30 kapaszkodókészüléke. A 22 horgok 26 alapjai érintkeznek és tapadnak a 24 hordozóhoz, és tartják a 28 nyelek alapi végeit. A 28 nyelek kifelé irányulnak a 24 hordozóból és a 26 alapból. A 28 nyelek a 29 csúcsi végben végződnek, amely a 30 kapaszkodókészülékhez csatlakozik. A 30 kapaszkodókészülékek sugárirányban oldalra állnak ki a 28 nyelekből az egyik vagy másik irányba, és egy hurok alakú ágat képezhetnek. Az „oldalra” kifejezés alatt itt azt értjük, hogy létezik egy olyan vektor, amely nagyjából párhuzamos a 24 hordozó síkjával a szóban forgó 22 horognál. Az, hogy a 30 kapaszkodókészülék oldalra áll ki a 28 nyél kerületéből, lehetővé teszi a 30 kapaszkodókészülék összekapcsolódását egy komplementer felfogófelülettel. A 30 kapaszkodókészülék csatlakozik a 28 nyél 29 csúcsi végéhez, és előnyösen folytatódik abban.

A 22 horgok rendezett együttese bármely megfelelő eljárással elkészíthető, amely egy szabadon kialakított 22 horgot eredményez. A „szabadon kialakított” (free formed) kifejezés alatt itt egy olyan struktúrát értünk, amely nem egy öntőformában vagy sajtolószerszámban készült, ahonnan szilárd formában vagy előre meghatározott alakkal távolítható el. A 22 horgok egy 24 hordozóra vannak felhelyezve megolvadt, előnyösen folyékony állapotban, és ott szilárdulnak meg a merevedésig történő hűtés, előnyösen fagyasztás hatására a későbbiekben leírandó, kívánt szerkezetűvé és alakúvá.

A 22 horgok szabadon kialakított, rendezett együttese előnyösen egy, a továbbiakban leírandó gyártási eljárással, a közismert mélynyomáshoz hasonló eljárással hozható létre. A 22 horgok szabadon kialakított, rendezett együttese előállítható egy olyan gyártási eljárással is, amely a közismert szitanyomáshoz vagy mikroszitanyomáshoz hasonló, és még előnyösebb, ha sűrűbben álló 22 horgok rendezett együttese a kívánatos. Egy szitanyomó eljárást ír le a WO 93/00215 számú szabadalmi bejelentés, amelynek címe „Screen Printing Method fór Manufacturing A Refastenable Mechanical Fastening System And Fastening System Produced Therefrom”, amelynek leírását és ábráit az idézés által találmányunkhoz tartozónak tekintjük. A szakterületen járatosak számára a szabadon kialakított 22 horgok előállításának más módszerei is nyilvánvalóak. Azonban a leírás egyszerűsítése érdekében a továbbiakban csak a mélynyomó eljárást mutatjuk be.

A közismert mélynyomó eljáráshoz hasonló eljárás használatakor a 24 hordozó ellentétes felszíneivel két, általában kör keresztmetszetű henger, a 72 nyomóhenger és a 74 támasztóhenger közötti 70 résben mozog, amint az a 4. ábrán látható. A 72 és 74 hengerek tengelye általában párhuzamos egymással, és a hengerek érintkeznek a 24 hordozóval, amint az áthalad a 70 résen. A hengerek egyikén, amelyet 72 nyomóhengemek nevezünk, zárt aljú, vakon végződő, 76 sejteknek nevezett üregek helyezkednek el olyan elrendezésben, amely megfelel a 24 hordozóra helyezett 22 horgok megkívánt elrendezésének. A másik, 74 támasztóhengemek nevezett henger biztosítja azt az ellennyomást a 72 nyomóhenger felé, amely a 24 hordozót a megfelelő helyzetben tartja a 72 nyomóhengerhez képest, miközben áthalad a 70 résen. A folyadékot, hőérzékeny, előnyösen hőre lágyuló anyagot, amelyből a 22 horgok kialakíthatók, egy fűtött forrás, például egy 80 vályú szolgáltatja. A hőérzékeny anyag behatol a 76 sejtekbe, amint a 72 nyomóhenger forog a tengelye körül. A hőérzékeny anyagot tartalmazó 76 sejtek addig szállítják az anyagot, amíg a 24 hordozóval nem érintkeznek, és rá nem helyezik az anyagot a 24 hordozóra a kívánt elrendezésben.

Ahogy a két 72 és 74 henger és a 24 hordozó egymáshoz viszonyítva elmozdulnak, a 22 horgok általában

HU 217 379 Β a 24 hordozó síkjával párhuzamosan megfeszülnek, és kialakul rajtuk a 28 nyél és a 30 kapaszkodókészülék. Végül a 22 horog maradékát egy 78 vágókészülék választja le a 30 kapaszkodókészülékről. A hőre lágyuló anyag viszkoelaszticitása következtében a 22 horog öszszehúzódik. Feltételezhető az is, hogy a 22 horog összehúzódása a nehézségi erő vagy a lehűléskor fellépő zsugorodás hatására történik meg. Ezután a 22 horog lehűl, előnyösen megfagy egy szilárd szerkezetté, amelyben a 30 kapaszkodókészülék a 28 nyél folytatása.

A 20 rögzítőrendszer egy komplementer felfogófelülethez kapcsolódik. A „felfogófelület” (receiving surface) alatt, amelyhez a 20 rögzítőrendszer 30 kapaszkodókészülékei kapcsolódhatnak, bármely olyan síkot vagy felületet értünk, amelynek van egy érintkezőfelülete szorosan elhelyezkedő nyílásokkal, amelyek komplementerek a 30 kapaszkodókészülékkel, és amelyeket egy vagy két szál vagy rost határoz meg, vagy - vagylagos módon - amelynek érintkezőfelülete képes helyileg rugalmasan deformálódni úgy, hogy a 30 kapaszkodókészülékek fogva maradnak a nyílásokban, és nem távoznak el onnan beavatkozás nélkül. A nyílások vagy a helyi rugalmas deformációk megengedik a 30 kapaszkodókészülékek behatolását a felfogófelület síkjába, míg a felfogófelület szálai (vagy nem deformálódott anyaga), amely a nyílások (vagy a deformált területek) között helyezkedik el, megakadályozza a 20 rögzítőrendszer kihúzását vagy kiszabadulását mindaddig, amíg a használó úgy kívánja, vagy amíg a 20 rögzítőrendszer nyíró- vagy deformációs szilárdságát az elválasztóerő meg nem haladja. A felfogó felület síkja lehet egyenes vagy görbült.

Egy szálakkal vagy rostokkal rendelkező felfogófelületet akkor nevezünk „komplementer”-nek, ha a szálak vagy rostok között lévő nyílások úgy vannak méretezve, hogy lehetővé teszik legalább egy 30 kapaszkodókészülék behatolását a felfogófelület síkjába, és a szálak úgy vannak méretezve, hogy összekapcsolódjanak a 30 kapaszkodókészülékekkel, vagy fogva tartsák azokat. Egy helyi deformációra képes felületet akkor nevezünk „komplementer”-nek, ha legalább egy 30 kapaszkodókészülék képes helyi deformációt előidézni a felfogófelület síkjában, amely deformáció ellenáll a 20 rögzítőrendszer eltávolításának a felfogófelületről.

A megfelelő felfogófelületek lehetnek recézett szivacsok, kötött (hurkolt) szövetek, nemszövött anyagok és hurkolt öltésű (frottír) anyagok, például a Velcro (Manchester, New Hampshire) által forgalmazott Velcro márkanevű frottíranyagok. Egy különösen megfelelő felfogófelület a Milliken Company (Spartanburg, South Carolina) által forgalmazott, No. 970026 jelzésű, hurkolt öltésű szövet. Ha sűrű sorokba rendezett 22 horgokat használunk, úgy a megfelelő felfogófelület egy polipropilén nemszövött textil, amelynek egységtömege körülbelül 17,1 g/m², és bármely alkalmas kártoló- vagy fonalragasztó eljárással gyártható. A megfelelő nemszövött anyagok kaphatók a Veratech Nonwoven Group of International Pager Companytól (Walpole, Massachusetts). A „sűrű sorokba rendezett horgok” kifejezés alatt egy olyan rögzítőrendszert értünk, amelynek 24 hordozóján négyzetcentiméterenként körülbelül 64-1600 horog helyezkedik el.

Visszatérve a 2. ábrához, és részletesen vizsgálva a 20 rögzítőrendszert, látható, hogy a 20 rögzítőrendszer 24 hordozójának elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy ne szakadjon el vagy váljon szét a 20 rögzítőrendszer egyes 22 horgai között, és olyan felületűnek kell lennie, amelyhez a 22 horgok könnyen hozzáragadnak, és képesek egy, a felhasználó kívánsága szerinti tárgyhoz biztonságosan kapcsolódni. A „kapcsolódás” kifejezés alatt egy olyan állapotot értünk, amikor egy tag vagy alkatrész egy másik taghoz vagy alkatrészhez van rögzítve vagy csatlakoztatva, akár közvetlenül, akár közvetve, amikor az első tag vagy alkatrész egy közbeeső taghoz vagy alkatrészhez van rögzítve vagy csatlakoztatva, amely viszont a második taghoz vagy alkatrészhez rögzül vagy csatlakozik. Az első és második tag vagy alkatrész közötti kapcsolatot a tárgy élettartamával azonos időtartamúnak kívánjuk meg. A „hordozó” (substrate) bármely szabad felület lehet, amelyre egy vagy több 22 horog van rögzítve.

A 24 hordozónak feltekercselhetőnek is kell lennie, hogy a hagyományos gyártási módszerekkel kezelhető legyen, valamint rugalmasnak, hogy a megkívánt alakúra legyen gyűrhető vagy hajtható, továbbá ellenállónak a ráhelyezett folyékony 22 horgok hőhatásával szemben, hogy megolvadás vagy más károsodás nélkül elviselje azt, amíg a 22 horgok meg nem dermednek. Ha azonban a hordozó egy hőérzékeny anyag, úgy egy hűtött hengert lehet 74 támasztóhengemek alkalmazni, amely lehetővé teszi az ilyen anyagok hordozóként való használatát. A 24 hordozónak különböző szélességekben is rendelkezésre kell állnia. A megfelelő 24 hordozók lehetnek kötött szövetek, szövött anyagok, nemszövött anyagok, gumi, vinil, fóliák, különösen poliolefinfóliák, és előnyösen nátronpapír. Megfelelőnek találtuk a 80 g/m² egységtömegű fehér nátronpapírt. Ugyancsak megfelelő hordozónak találtunk egy 17,1 g/m² egységtömegű, körülbelül 0,008-0,15 mm vastagságú poliészterfóliát is.

A 26 alap a 22 horog nagyjából sík része, amely a 24 hordozóhoz csatlakozik és a horog 28 nyelének alapi végében folytatódik. Az „alap” (base) kifejezés alatt itt a 22 horognak azt a részét értjük, amely közvetlenül érintkezik a 24 hordozóval és a 22 horog 28 nyelét hordozza. Nem szükséges, hogy a 26 alap és a 28 nyél között látható határvonal legyen. Csak az a fontos, hogy a 28 nyél ne váljon el a 26 alaptól, és a 26 alap ne váljon el a 24 hordozótól a használat során. A 26 alap keresztmetszetének kellően egységes szerkezetűnek kell lennie, és ezáltal biztosítania a 20 rögzítőrendszer megkívánt nyújtó- és szakítószilárdságát, amely a 22 horgok alkotta mintázat sűrűségétől és az egyes 22 horgok 28 nyeleinek hosszúságától függ, valamint biztosítania kell a megfelelő tapadást a 24 hordozóhoz. Ha hosszabb 28 nyelet használunk, a 26 alapnak általában nagyobb keresztmetszeti felülete kell legyen, hogy a 24 hordozóhoz való megfelelő tapadást és a kellő szerkezeti egységet biztosíthassa.

A 26 alap lenyomatának alakja a 24 hordozón általában megfelel a sejtek alakjának a 72 nyomóhenger felszínén. A „lenyomat” (footprint) kifejezés alatt azt a sík

HU 217 379 Β felületet értjük, ahol a 26 alap és a 24 hordozó érintkezik egymással. Ahogy a lenyomat oldalainak egymáshoz viszonyított aránya nő, a 22 horog úgy válik instabillá az erőhatásokkal, például a nehézségi erővel szemben, ha azok az alap rövidebb oldalával párhuzamosan hatnak. Az olyan horgok gyártásakor, amelyek nincsenek oldalirányban elfordítva, az oldalak aránya előnyösen körülbelül 1,5:1, még előnyösebben a lenyomat kör alakú. Ha azonban oldalirányban elfordított horgokat gyártunk a találmány szerinti eljárással, úgy a körülbelül 1,5:1 aránynál nagyobb arány az előnyös, még előnyösebben a lenyomat elliptikus vagy háromszög alakú a körülbelüli 1,5:1 értéknél magasabb arányú oldalakkal. Az oldalirányban elfordított horgok előállításának módját a továbbiakban részletesen leíquk.

A 28 nyél folytatólagos a 26 alappal, és a 26 alaptól és a 24 hordozótól kifelé irányul. A „nyél” (shank) kifejezés alatt a 22 horognak azt a részét értjük, amely folytatólagos a 26 alappal, és a 26 alap és a 30 kapaszkodókészülék között helyezkedik el. A 28 nyél biztosítja a 30 kapaszkodókészülék magasságát a 24 hordozóhoz viszonyítva. A „magasság” kifejezés alatt egy olyan irányt értünk, amelynek egyik vektorösszetevője a 24 hordozótól elfelé irányul, amely irányban a 22 horognak a 24 hordozó síkjában a 26 alaptól mért merőleges távolsága növekszik, hacsak akként nem határozzuk meg ezt az irányt, mint amelynek egyik vektorösszetevője a 24 hordozó síkja felé irányul.

Minden egyes 22 horog 28 nyelének és 26 alapjának csatlakozásánál van egy 36 eredetpont. A 28 nyél „eredetpontja” (origin) az a pontja, amely a 26 alap közepének képzelhető el, és jellemző módon a 26 alap lenyomatán belül helyezkedik el. A 36 eredetpont a 22 horog oldalról való szemlélésével található meg. Az „oldalnézet” (side view) bármely olyan irány, amely sugárirányban kifelé néz a 28 nyéltől és a 26 alaptól, ugyanakkor párhuzamos a 24 hordozó síkjával.

Ha a 26 alap lenyomatának szóban forgó oldalnézetén meghatározzuk a legtávolabbi széleket, és a köztük mért távolságot megfelezzük, megkapjuk a 26 alap középpontját az adott nézetben. Amikor az adott oldalnézetben megfelezzük a 26 alap lenyomatát, eltekintünk azoktól az apró folytonossági hiányoktól, amelyeket a 24 hordozóhoz kötődő anyag inhomogenitása okozhat. Az így meghatározott pont a 28 nyél 36 eredetpontja.

A 28 nyél egy a szöget zár be a 24 hordozó síkjával. A „hordozó síkja” (pláne of the substrate) kifejezés alatt a 24 hordozó lapos, sík felületét értjük a vizsgált 22 horog 26 alapjánál. Az a szöget az alábbi módon határozzuk meg. A 22 horgot profilból nézzük. Egy 22 horog „profilnézete” (profile view) egyike annak a két kitüntetett oldalnézetnek, amelyeket az alábbi módon választunk meg. A 22 horgot abból az oldalnézetből vizsgáljuk, amely irányból a látható 38 oldalvetülete a legnagyobb. Az „oldalvetület” (lateral projection) az a távolság, amelyet a 26 alap e nézetben meghatározott középpontjától, azaz a 28 nyél 36 eredetpontjától a 24 hordozó síkjával párhuzamosan mérünk a 22 horog legtávolabbi pontjának a 24 hordozó síkjára leképezett merőleges vetületi pontjáig.

A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy a legnagyobb 38 oldalvetület a 36 eredetpont és a 28 nyél vagy a 30 kapaszkodókészülék külső pereme között kapható meg. A profilnézet a 22 horognak az az oldalnézete, amelyben a 38 oldalvetület a lehető legnagyobb. A szakterületen járatosak számára az is nyilvánvaló, hogy ha a 20 rögzítőrendszert a találmány szerinti eljárással gyártjuk, és ha a legnagyobb 38 oldalvetület általában a gépirányba esik, úgy a profilnézetet általában a gépi keresztirányból nézve kapjuk meg. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy ha a legnagyobb 38 oldalvetület általában a gépi keresztirányba esik, akkor a profilnézet általában a gépben való mozgás irányából látható. A 22 horognak a 2. ábrán látható oldalnézete a profilnézetek egyike. A szakterületen járatosak számára az is nyilvánvaló lehet továbbá, hogy egy másik profilnézet is létezik, amely az ábrázolthoz képest 180°-kal el van fordítva úgy, hogy a 38 oldalvetület a szemlélő számára bal felé irányul. A két profilnézet bármelyike általában egyformán megfelelő a találmány szerinti eljárás és alkalmazás szempontjából.

A 28 nyél 36 eredetpontját tehát a fent leírt módon jelöltük ki a 22 horog profilnézetén. Megtartva a 22 horgot profilnézetben, egy képzeletbeli 40-40 metszősíkkal, amely általában párhuzamos a 24 hordozó síkjával, sugárirányban érintjük a 22 horgot annál a pontjánál vagy szegmensénél, amelynek merőleges távolsága a 24 hordozó síkjától a legnagyobb. Ez megfelel a 22 horog legkiemelkedőbb részének. A képzeletbeli 40-40 metszősíkot ezután az adott legnagyobb merőleges távolság egynegyedével közelebb helyezzük a 24 hordozóhoz a legmagasabb ponttól úgy, hogy a képzeletbeli 40-40 metszősík metssze a 22 horgot a 24 hordozó síkjától mért merőleges távolság háromnegyedének megfelelő magasságban.

A képzeletbeli 40-40 metszősíkot most már a 22 horog három pontjának kijelölésére használjuk fel. Az első pont az a pont, ahol a metszősík metszi a 22 horog 42 elülső élét: ez „75%-os elülső pont” (75% leading point). Az „elülső él” (leading edge) a 28 nyél palástjának az a gerince, amely a 24 hordozó síkjától elfelé néz. A második pont az előzőhöz képest a 22 horog középpontján keresztül 180°-os irányban helyezkedik el: ez az a pont, ahol a képzeletbeli 40-40 metszősík metszi a 22 horog hátulsó élét, és amelyet ezért „75%-os hátulsó pont”-nak (75% trailing point) nevezünk. A „hátulsó él” (trailing edge) a 28 nyél palástjának az a gerince, amely a 24 hordozó síkja felé néz, és általában az elülső éllel szemben helyezkedik el. Az ezt a két pontot összekötő egyenest, amely természetesen a képzeletbeli 40-40 metszősíkban helyezkedik el, két részre osztva kapjuk a képzeletbeli 40-40 metszősík 47 középpontját. Ezután egy egyenest húzunk a képzeletbeli metszősík 47 középpontja és a 28 nyélnek a 26 alapon elhelyezkedő 36 eredetpontja között. Az egyenes és a 24 hordozó síkja által bezárt a szög a 28 nyél a szöge.

Más oldalról azt állíthatjuk, hogy az a szög, amelyet a 28 nyél alkot a 24 hordozó síkjával, 90°-os kiegészítő szöge annak a szögnek, amelyet a minden oldalnézetben megtalálható, a 47 középpontot és a 36 eredet6

HU 217 379 Β pontot összekötő egyenes zár be a függőlegessel. Ennélfogva a 28 nyél a szöge a 24 hordozó síkjával bezárt legkisebb szög, ha ezt az egyenest bármely irányból sugárirányban a 28 nyél felé, különösen ha a 36 eredetpont irányából nézzük, amely irány általában párhuzamos a 24 hordozó síkjával, és merőleges a függőleges egyenesre. Felismerhető, hogy ha a 22 horog legnagyobb 38 oldalvetülete a gépirányba esik, és ugyanezen irányból, vagy megközelítőleg a 180°-os irányból nézzük, vagy ha a 22 horog legnagyobb 38 oldal vetülete a gépi keresztirányba esik, és megközelítőleg abból az irányból is nézzük, úgy a 28 nyél látszólagos a szöge 90° körüli érték lesz. Azonban, mint fentebb elemeztük, az a szög az, amely a függőleges egyenestől a legtávolabbra esik, ezért mindig azt a szöget tekintjük a szögnek, amely a 22 horog profilnézetén látható, jellemző módon a gépi keresztirányból, ha a 22 horog a gépben való mozgás irányában áll, és megközelítőleg a gépirányból, ha a 22 horog a gépi keresztirányban áll.

A 28 nyél a szöge lehet megközelítőleg merőleges a 24 hordozó síkjára vagy előnyösen felvehet egy pillanatnyi értéket annak érdekében, hogy nagyobb szakítószilárdságot eredményezzen az adott irányban, amely irány általában párhuzamos a legnagyobb 38 oldalvetület irányával. Ugyanakkor a 28 nyél a szöge nem térhet el túlzott mértékben a merőlegestől, mert az egy 20 rögzítőrendszer esetében erősen irányfüggő tépőszilárdságot eredményez. A találmány tárgyának itt leírt megvalósítása akkor működik megfelelően, ha a 28 nyél a szögének értéke körülbelül 45° és körülbelül 80° közé esik, előnyösen 65° körül van. Ha a 28 nyél szöge kisebb 80°-nál, akkor a 28 nyelet úgy tekintjük, mint nem merőleges irányultságút a 24 hordozó síkjához képest (eltekintve az oldalirányú irányultságtól).

A képzeletbeli 40-40 metszősík és a profilnézet felhasználhatók a 42 elülső él és a 46 hátulsó él által a 24 hordozó síkjával bezárt szögek meghatározására is. Ezen szögek meghatározásához ki kell jelölni a 44 75%-os elülső pontot és a 48 75%-os hátulsó pontot, ahogy azt már leírtuk. Az 50 elülső alappontot a következő módon jelöljük ki. A 26 alap profilnézetén keresztül meghúzott vonal metszi a 28 nyél 42 elülső élét. Ez a metszéspont az „elülső alappont” (base leading point). Ahogy már megjegyeztük, a 28 nyél apró folytonossági hiányait a 26 alap közelében, amelyek a 24 hordozóhoz való tapadás következményei, nem vesszük figyelembe az 50 elülső alappont kijelölésénél. Az elülső él 44 75%-os pontját egy egyenessel összekötjük az 50 elülső alapponttal. Ez az egyenes egy β_Γ szöget zár be a 24 hordozó síkjával, amely a 36 eredetpont, valamint a 28 nyél közepe felé nyílik. A β_Ε szöget a 42 elülső él szögének vagy egyszerűnek elülső élszögnek nevezzük.

Az 52 hátulsó alappont általában 180°-os irányban helyezkedik el az 50 elülső alapponthoz képest a 26 alap középpontján keresztül, és a következő módon jelölhető ki. A 26 alap lenyomatán keresztül meghúzott egyenes profilnézetben metszi a 28 nyél 46 hátulsó élét. Ez a metszéspont a „hátulsó alappont” (base trailing point). Amint már megjegyeztük, a 28 nyél apró folytonossági hiányait a 26 alap közelében, amelyek a 24 hordozóhoz való tapadás következményei, nem vesszük figyelembe az 52 hátulsó alappont kijelölésénél. Amint már leírtuk, a 48 75%-os hátulsó pontot egy egyenes köti össze az 52 hátulsó alapponttal. Ez az egyenes egy β_τ szöget zár be a 24 hordozó síkjával, amely a 36 eredetpont és a 28 nyél közepe felé nyílik. A β_τ szöget a 46 hátulsó él szögének vagy egyszerűen hátulsó élszögnek nevezzük.

A 42 elülső él és a 46 hátulsó él által alkotott β_Ε és β_τ szögek határozzák meg a 28 nyél oldalainak párhuzamosságát. Ha a 42 elülső és 46 hátulsó élek β_Ε és β_τ szögei nem kiegészítő szögei egymásnak (összegük nem körülbelül 180°), úgy a 28 nyél oldalait nem tekintjük párhuzamosnak. Ha a 28 nyél oldalai nem párhuzamosak, úgy a βτ és β_τ szögeket alkotó egyenesek (amelyek rendre az 50 elülső és 52 hátulsó alappontokat kötik össze a 44 75%-os elülső és a 48 75%-os hátulsó pontokkal) metszik egymást, akár a 24 hordozó síkja fölött, akár az alatt. Ha a 44 elülső és 46 hátulsó élek β_Ε és β_τ szögei egymástól különbözőek, és a szögeket alkotó egyenesek a 24 hordozó síkja fölött (hosszirányban kifelé a 26 alaptól) metszik egymást, a 22 horog összetartó lesz a 26 alaptól a 30 kapaszkodókészülék legtávolabbi vége felé. A 28 nyél oldalai csak abban az esetben párhuzamosak egymással, ha a 44 elülső és 46 hátulsó élek βτ és βρ szögei egybevágóak, tehát azonos irányultságúak és egyforma nagyságúak.

Megfelelő egy olyan 28 nyél, amelynek 42 elülső éle a hordozóval körülbelül 45°±30°-os β_Ε elülső élszöget zár be. Megfelelő az olyan 46 hátulsó él, amelynek a hordozóval alkotott β_τ hátulsó élszöge 65°±30°-os. Egy olyan 28 nyél, amelynek 42 elülső és 46 hátulsó élei az említett nagyságú β_Ε és β_τ szögeket alkotják, és amelynek a szöge a már leírt értékhatárok között van, elvékonyodó 28 nyél lesz, amely előnyösen úgy irányul a 24 hordozóhoz viszonyítva, hogy magas tépő- és szakítószilárdsága legyen anélkül, hogy feleslegesen sok anyagot igényelne.

Az előbb említett mérések egyszerűen kivitelezhetők a Ramé-Hart Inc. (Mountain Lakes, New Yersey) 100-00115 típusú goniométerével. Ha ennél pontosabb mérésekre van szükség, akkor a szakterületen járatosak felismerik, hogy a profilnézet, a 36 eredetpont, a 40-40 metszősík, a βτ elülső élszög, a β_τ hátulsó élszög, az 52 és 54 alappontok, a 44 és 48 75%-os pontok és a 28 nyél a szöge előnyösen a 22 horogról készített fényképfelvételen jelölhetők ki. Az Amray Inc. (New Bedford, Massachusetts) 1700 típusú pásztázó elektronmikroszkópját találtuk megfelelőnek erre a célra. Ha szükséges, számos felvételt lehet készíteni, hogy a legnagyobb 38 oldalvetületet, ezáltal az egyik profilnézetet megtaláljuk.

A 28 nyélnek hosszirányban ki kell állnia a 26 alapból, hogy biztosítsa a 30 kapaszkodókészülék megfelelő távolságát a 24 hordozótól olyan magasságig, amely lehetővé teszi, hogy a 30 kapaszkodókészülék elfogja a felfogófelület szálait, vagy beleakadjon azokba. Egy viszonylag hosszabb 28 nyél azzal az előnnyel bír, hogy mélyebben hatolhat a felfogófelületbe, és ezáltal a 30 kapaszkodókészülék több szálat vagy rostot fog el

HU 217 379 Β vagy többe akad bele. Fordítva, egy viszonylag rövidebb nyél azzal az előnnyel bír, hogy a 22 horog viszonylag erősebb, de kevésbé mélyen hatol be a felfogófelületbe, ezért lehet, hogy nem lesz megfelelő az olyan felfogófelületekkel szemben, mint a gyapjú vagy a laza frottíranyagok, amelyek szálai vagy rostjai kevésbé sűrűn helyezkednek el.

Ha kötött vagy szövött anyagokat használunk felfogófelületként, úgy a viszonylag rövidebb 28 nyél, amelynek hossza a hordozótól a legmagasabb pontjáig vagy szegmenséig körülbelül 0,5 mm, előnyösen legalább körülbelül 0,7 mm, lesz a megfelelő. Ha laza, körülbelül 0,9 mm-nél vastagabb anyagot használunk felfogófelületként, úgy megfelelőbb lesz a viszonylag hosszabb, legalább körülbelül 1,2 mm, előnyösen legalább körülbelül 2,0 mm magasságú 28 nyél használata. Mivel a 28 nyelek hosszának növelésével szakítószilárdságuk arányosan csökken, a 20 rögzítőrendszer 22 horgainak sűrűségét növelni lehet, hogy a szakítószilárdság csökkenését kompenzáljuk.

Amint azt fent leírtuk, a 28 nyél hossza szabja meg a 30 kapaszkodókészülék magasságát a 24 hordozótól. A „kapaszkodókészülék magassága a hordozótól” (longitudinal spacing) az a legkisebb merőleges távolság, amely a 24 hordozó síkja és a 30 kapaszkodókészülék pereme között mérhető. Egy állandó alakú 30 kapaszkodókészülék esetében a 30 kapaszkodókészülék magassága a 24 hordozótól a 28 nyél hosszával együtt növekszik. A 20 rögzítőrendszer 30 kapaszkodókészülékei jól elfogják a felfogófelület szálait vagy rostjait, és megfelelően kapcsolódnak azokba, ha a magasságuk legalább körülbelül a kétszerese, előnyösen körülbelül a tízszerese a használni kívánt felfogófelület szálai vagy rostjai átmérőjének. A találmány fent leírt megvalósítása esetében a körülbelül 0,2 mm-től körülbelül 0,8 mm-ig terjedő magasságú 22 horgot találtuk megfelelőnek.

A 28 nyél keresztmetszetének alakja nem lényeges. Ennélfogva a 28 nyél keresztmetszete tetszőleges lehet a 26 alap keresztmetszetének már tárgyalt paramétereivel összhangban. A „keresztmetszet” egy sík felület, amelyet akkor kapunk, ha a 22 horog bármely részét a 28 nyélre vagy a 30 kapaszkodókészülékre merőlegesen metsszük. Ahogy már említettük, a 28 nyél előnyösen elvékonyodik, azaz keresztmetszete csökken a távolabbi vége felé, ahol a 22 horog 28 nyele és 30 kapaszkodókészüléke hosszirányban és oldalirányban összezáródik. Ez a szerkezet a 28 nyél és a 30 kapaszkodókészülék tehetetlenségi nyomatékának megfelelő csökkenését eredményezi, miáltal a 20 rögzítőrendszer szétválasztásakor alkalmazott erő sokkal egyenletesebb feszültséget kelt a 22 horgokban, és így csökkenthető a 22 horgok kialakítására fordított anyag mennyisége.

Ahhoz, hogy a 22 horog kívánt geometriáját széles mérettartományban megőrizzük, a 22 horog méretezéséhez lényegében azonos arányú keresztmetszeti területeket kell használni. Az egyik ilyen arányosság, amely a 22 horog teljes hosszában való elvékonyodását szabályozza, a 26 alap keresztmetszeti területének viszonya a horog legmagasabb pontjának keresztmetszeti területéhez. A „legmagasabb pont” (highest elevation) kifejezés a 28 nyélnek vagy a 30 kapaszkodókészüléknek azt a pontját vagy szegmensét jelenti, amelynek merőleges távolsága a 24 hordozó síkjától a legnagyobb. Jellemző módon azok a 22 horgok a megfelelőek, amelyeknél a 26 alap keresztmetszeti területének aránya a legmagasabb pont keresztmetszeti területéhez viszonyítva körülbelül 2:1 és körülbelül 9:1 közötti érték.

A találmány megvalósítása szempontjából megfelelő az a 28 nyél, amely megközelítőleg kör keresztmetszetű, és egy körülbelül 0,76-1,27 átmérőjű 26 alaptól vékonyodik egy körülbelül 0,41-0,51 mm átmérőjű legmagasabb pontig. Különösen a legmagasabb pontnál egy körülbelül 0,46 mm átmérőjű, megközelítőleg kör alakú keresztmetszet területe körülbelül 0,17 mm². Egy megközelítőleg kör alakú, körülbelül 1,0 mm keresztmetszetű 26 alap keresztmetszetének területe körülbelül 0,81 mm². Ez a felépítés a 26 alap keresztmetszeti területe és a legmagasabb pont keresztmetszeti területe között körülbelül 5:1 arányt eredményez, ami a fent leírt határértékek közé esik.

A 30 kapaszkodókészülék a 28 nyélhez kapcsolódik, és előnyösen folytatása a 28 nyél távolabbi végének. A 30 kapaszkodókészülék sugárirányban kifelé és elfelé áll a 28 nyél kerületétől, és lehet egy további vektorösszetevője, amely hosszirányú, azaz ki- vagy eláll a 24 hordozótól. A 30 „kapaszkodókészülék” (engaging means) kifejezés alatt bármely olyan, a 28 nyél kerületéből oldalirányban kiálló részt értünk (eltekintve a 28 nyél kerületének apró egyenetlenségeitől), amely kiálló rész ellenáll egy felfogófelülettől való elválasztásnak vagy eltávolításnak. A „kerület” kifejezés alatt a 22 horog külső felszínét értjük. A „sugárirány” kifejezés azt a merőlegest jelenti, amely a 24 hordozó felé vagy attól elfelé irányul és keresztülhalad a 36 eredetponton, amely rendszerint a 26 alap középpontján helyezkedik el.

Részletesen, az oldalirányban kiálló résznek van egy vektorösszetevője, amely párhuzamos a 24 hordozó síkjával és afelé fordul. Ismert, hogy a 30 kapaszkodókészülék és a 28 nyél egyaránt rendelkezhetnek oldalés hosszirányú vektorösszetevőkkel. Nem fontos, hogy a 28 nyél távolabbi végén egy jól meghatározott végződés legyen látható, vagy hogy a 28 nyél és a 30 kapaszkodókészülék között bármilyen határvonal legyen észrevehető. Csak az szükséges, hogy a 28 nyél felszínének hosszanti irányultsága megszakadjon úgy, hogy a 30 kapaszkodókészüléknek legyen egy olyan felszíne, amelynek egy vektorösszetevője a 24 hordozó síkjával párhuzamos és afelé fordul.

A 30 kapaszkodókészülék legnagyobb 38 oldalvetülete lehet nagyobb a 28 nyél oldalvetületénél, vagy fordítva, tetszés szerint. Amint az ábrákon látható, a 30 kapaszkodókészülék előnyösen általában ívelt, és lehet egy visszatérő görbülete is. Ha a 30 kapaszkodókészüléknek van egy visszatérő görbülete, úgy a 30 kapaszkodókészülék magában foglal egy olyan szegmenst, amely hosszirányban közelíti meg a 24 hordozót a 26 alapnál vagy a 26 alaptól oldalirányban eső területen. Ez a szegmens oldalról irányul a 28 nyél felé, ámbár nem szük8

HU 217 379 Β ségszerű, hogy sugárirányban irányuljon a 36 eredetpont felé is.

A 20 rögzítőrendszer minden egyes 22 horgának a 30 kapaszkodókészüléke irányulhat lényegében ugyanazon oldalirányba, ha viszonylag egy irányban orientált tépőszilárdság kívánatos, vagy irányulhatnak véletlenszerűen, amitől a tépőszilárdság lényegében izotrop lesz bármely oldalirányban. A 30 kapaszkodókészülékek lehetnek hurokszerű elvékonyodások, amelyek lényegében a 28 nyelvek egyik oldalából kiindulva általában domború leíutásúak, és behatolnak a felfogófelület nyílásaiba, hogy a felfogófelület szálaiba vagy rostjaiba akadjanak a 30 kapaszkodókészülék görbületének belső 54 sugaránál. A kapcsolódás a 30 kapaszkodókészülék és a felfogófelület szálai vagy rostjai között megakadályozza a 20 rögzítőrendszer elszabadulását a felfogófelülettől mindaddig, amíg az eltávolítóerő meg nem haladja a 20 rögzítőrendszer szakító- vagy tépőszilárdságát. A 30 kapaszkodókészülék nem meredhet ki sugárirányban túl messze oldalra, mert akkor a 30 kapaszkodókészülék nem tud behatolni a felfogófelület nyílásaiba. A 30 kapaszkodókészülék keresztmetszetét úgy kell méretezni, hogy be tudjon hatolni a felfogófelület nyílásaiba.

A 30 kapaszkodókészülék keresztmetszetének területe és geometriája mindaddig nem döntő jelentőségű, amíg a 30 kapaszkodókészüléknek megvan az adott sűrűségű 22 horgok sorával bíró 20 rögzítőrendszertől megkívánt tépő- és szakítószilárdságot biztosítani képes nyújtó- és hajlítószilárdsága. A találmány tárgyának megvalósítása szempontjából az a hurok alakú, el vékonyodó 30 kapaszkodókészülék a megfelelő, amelynek a legnagyobb 38 oldalvetülete a 26 alap középpontjától a legtávolabbi kerületi pontig körülbelül 0,79 mm-től körülbelül 0,90 mm.

A 22 horgok sora lehet bármilyen, tetszés szerinti elrendezésű és sűrűségű, hogy biztosíthassa az adott rendeltetésű 20 rögzítőrendszer megkívánt tépő- és szakítószilárdságát. A tépő- és szakítószilárdság általában egyenesen arányosan növekszik a sorok sűrűségének növekedésével. Az egyes 22 horgok nem helyezkedhetnek el olyan szorosan egymáshoz képest, hogy zavarják vagy akadályozzák a szomszédos 22 horog 30 kapaszkodókészülékének kapcsolódását a felfogófelület szálaival vagy rostjaival. Ha a 22 horgok túl sűrűn állnak, összenyomhatják vagy tömöríthetik a felfogófelület szálait vagy rostjait, elzárhatják a nyílásokat a szálak és a rostok között. Megfordítva, a 22 horgok nem helyezkedhetnek el olyan távol egymástól, hogy csak feleslegesen nagy felületű 24 hordozó legyen képes biztosítani a 20 rögzítőrendszer megkívánt tépő- és szakítószilárdságát.

Előnyös a 22 horgokat sorokban elrendezni úgy, hogy minden egyes 22 horog lényegében azonos távolságra legyen a szomszédos 22 horogtól. A sorok általában a gépi mozgásirányban és a gépi keresztirányban helyezkednek el a fent leírt, a találmány szerinti gyártási eljárásnak megfelelően. A 22 horgok minden gépi mozgásirányú és keresztirányú sora általában azonos távolságra helyezkedik el a 22 horgok szomszédos gépi mozgásirányú és keresztirányú soraitól, ezáltal biztosítva a rögzítőrendszer és a felfogófelület számára egy lényegében egyenletes feszültségeloszlást, ha az elválasztóerő hat a 20 rögzítőrendszerre és a felfogófelületre.

A „fogtávolság” (pitch) kifejezés alatt azt a távolságot értjük, amely akár a gépi mozgásirányban, akár a gépi keresztirányban mérve a szomszédos sorok 22 horgai 26 alapjainak középpontjai között mérhető. Megfelelő az a 20 rögzítőrendszer, amelynek sorban álló 22 horgai között a fogtávolság jellemzően körülbelül 1,02 mmtől körülbelül 5,08 mm-ig teqed mindkét irányban, előnyösen a fogtávolság körülbelül 2,03 mm. A szomszédos gépi keresztirányú sorok előnyösen körülbelül egy fél fogtávolsággal el vannak tolva a gépi keresztirányban, hogy a szomszédos keresztirányú sorok között a távolság a gépi mozgásirányban megkétszereződjön.

A 22 horgok úgy képzelhetők el, mintha egy 1 cm²-es hálóban lennének a 22 horgok sorai elhelyezve úgy, hogy mind a gépi keresztirányban, mind a gépi mozgásirányban körülbelül 2-től körülbelül 20 sor, előnyösen körülbelül 9 sor van cm-enként mindkét irányban. Ez a hálózat olyan 20 rögzítőrendszert eredményez, amelynek körülbelül 4-től körülbelül 400-ig terjedő horga van 1 cm²-nyi 24 hordozófelületen.

A 20 rögzítőrendszer 22 horgai készülhetnek bármely olyan hőérzékeny anyagból, amely szilárd állapotban stabil és alaktartó, de nem olyan törékeny, hogy meghibásodna, amikor a 20 rögzítőrendszerre az elválasztóerők hatnak. A „hőérzékeny” (thermally sensitive) kifejezés alatt itt olyan anyagot értünk, amely hő hatására fokozatosan megy át szilárdból folyékony halmazállapotba. Hibának azt tekintjük, ha a 22 horog az elválasztóerők hatására eltörik, vagy nem képes többé megfelelően reagálni az elválasztóerők hatására. Előnyösen használható az olyan anyag, amelynek az ASTM Standard D-638 módszer szerint mért rugalmas nyújtási modulusa körülbelül 24 600 000 kg/m²-től körülbelül 31 600 000 kg/m²-ig terjed.

A 22 horog anyagának továbbá megfelelően alacsony olvadáspontúnak kell lennie, hogy egyszerűen lehessen feldolgozni, valamint aránylag magas viszkozitásúnak kell lennie, hogy az olvadásponthoz közeli hőmérsékleten kellően ragadós és szívós legyen ahhoz, hogy a 28 nyelek nyújthatók és a 30 kapaszkodókészülékek egyszerűen kialakíthatók legyenek a leírt gyártási eljárással. Ugyancsak fontos, hogy a 22 horgok viszkoelasztikusak legyenek, és ezáltal a 22 horog szerkezetét és különösen a 30 kapaszkodókészülék geometriai felépítését meghatározó paraméterek több változata valósulhasson meg. Megfelelő az az anyag, amelynek dinamikai viszkozitása körülbelül 20 Pas-tól körülbelül 100 Pa-s-ig terjed azon a hőmérsékleten, amely a 24 hordozóra való felhelyezéshez megfelelő.

A viszkozitás mérhető a Rheometrics M-800 mechanikus spektrométerrel, dinamikus üzemmódban, 10 Hz észlelési gyakorisággal és 10%-os terheléssel. Mérőfejként a tárcsa- és lemezelrendezés a megfelelő, ahol a tárcsa sugara körülbelül 12,5 mm, a tárcsa és a lemez közötti rés pedig körülbelül 1,0 mm.

A 22 horog előnyösen egy termoplasztikus anyagból készül. A „termoplasztikus” (thermoplastic) kifejezés

HU 217 379 Β alatt olyan, keresztkötéseket nem tartalmazó, polimer hőérzékeny anyagokat értünk, amelyek hő vagy nyomás hatására folynak. A találmány szerinti 20 rögzítőrendszerek gyártásához, különösen a találmány szerinti eljárással történő gyártáshoz különösen megfelelőek a forrón olvadó termoplasztikus ragasztóanyagok. A „forrón olvadó ragasztóanyag” (hot melt adhesive) kifejezés alatt az olyan termoplasztikus anyagokat értjük, amelyek szobahőmérsékleten szokás szerint szilárdak, de magasabb hőmérsékleten folyékonnyá válnak, és olvadt állapotban használják azokat. A forrón olvadó ragasztóanyagokra példákat találhatunk az alábbi kézikönyvben: Irving Skeist: „Handbook of Adhesives”, 2. kiadás (Van Nostrand Reinhold Co., New York, 1977), amelyeket az idézés által a találmányhoz tartozónak tekintünk. Különösen megfelelőek és előnyösek a poliészter- és poliamidanyagú, fonón olvadó ragasztóanyagok. A „poliészter” és „poliamíd” kifejezések alatt olyan anyagokat értünk, amelyek láncaiban ismétlődő észter-, illetve amidegységek fordulnak elő.

Ha egy poliészter forrón olvadó ragasztót választunk, úgy az a ragasztó a megfelelő, amelynek dinamikai viszkozitása körülbelül 23 ±2 Pá s körülbelül 194 °C hőmérsékleten. Ha egy poliamid forrón olvadó ragasztót választunk, úgy az a ragasztó a megfelelő, amelynek dinamikai viszkozitása körülbelül 90±10 Pá s körülbelül 204 °C hőmérsékleten. Megfelelőnek találtuk a Bostik Company (Middleton, Massachusetts) No. 7199 számú poliészter forrón olvadó ragasztóját. Megfelelőnek találtuk a Henkel Company (Kankakee, Illinois) Macromelt 6300 kereskedelmi nevű poliamid forrón olvadó ragasztóját.

A találmány szerinti 20’ rögzítőrendszer egy másik, a 3. ábrán látható megvalósítási módja esetében a 30’ kapaszkodókészülék lényegében félgömb (gomba) alakú. A „félgömb alakú” kifejezés alatt egy általában kerek, minden irányban kiterjedő, akár félgömb vagy gömb, de nem szükségszerűen szabályos alakot értünk. Ez a geometria, különösen a lényegében gömb alakú 30’ kapaszkodókészülék-szerkezet azért előnyös, mert a felfogófelület szálait kevésbé károsítja, amikor a 30’ kapaszkodókészüléket eltávolítjuk a felfogófelületből. Ez a megoldás csökkenti a felfogófelület látható sérüléseit, és lehetővé teszi a felfogófelület korábbinál többszöri újrafelhasználhatóságát. Ha félgömb alakú 30’ kapaszkodókészüléket választunk, úgy a 28’ nyél előnyösen sokkal közelebb áll a 24’ hordozó síkjához viszonyított merőlegeshez, lehetővé téve ezzel a könnyebb behatolást a felfogófelület nyílásaiba, és csökkentve a felfogófelület károsodását, ami a 30’ kapaszkodókészüléknek a felfogófelületből való eltávolításakor keletkezik. Megfelelő az a 28’ nyél, amelynek a szöge körülbelül 70°-tól körülbelül 90°-ig teljed.

A megfelelő arányú és lényegében félgömb alakú 30’ kapaszkodókészülékkel bíró 22’ horog létrehozásához a 30’ kapaszkodókészüléknek sugárirányban kell kitüremkednie a 28’ nyél kerületéből egy olyan oldaltávolságra, amely elégséges a felfogófelület szálaival való kapcsolódásra, de nem türemkedik ki annyira, hogy a 28’ nyél ne legyen képes hordani a 30’ kapaszkodókészüléket, vagy hogy a 28’ nyél bármely módon instabil legyen. Ahogy a 28’ nyél a’ szöge csökken, azaz távolodik a merőlegestől, a 30’ kapaszkodókészülék tömege a 28’ nyél szerkezetéhez és keresztmetszetének területéhez képest úgy válik egyre kritikusabbá.

Megfelelően működik az az elvékonyodó 28’ nyél, amelynél a 26’ alap és a legnagyobb magasság keresztmetszeti területének és átmérőjének aránya a már leírt értékek között van, és a’ szöge körülbelül 80°. Az ábrán jól felismerhető, hogy a legnagyobb magasságot a 28’ nyél, és nem a 30’ kapaszkodókészülék legmagasabb pontjáig mértük.

A találmány tárgyának a 3. ábrán látható megvalósítása szerint nincs sima átmenet a 28’ nyél és a 30’ kapaszkodókészülék között, és így a határvonal a 28’ nyél és a 30’ kapaszkodókészülék között könnyen meghatározható, a képzeletbeli 40’-40’ metszősík pedig a 24’ hordozó síkja és a 30’ kapaszkodókészüléknek a 24’ hordozó síkjához legközelebbi pontját érintő sík közötti merőleges távolság háromnegyedében helyezkedik el. Ezt a 40’-40’ metszősíkot használjuk a nyél 28’ a’ szögének, valamint a p_L’ elülső élszög és a β_τ’ hátulsó élszög már leírt módon történő meghatározásához.

A 30’ kapaszkodókészülék sugárirányban kinyúlhat bármely oldalra a 28’ nyél 29’ távoli végéből, legalább a 29’ távoli vég átmérőjének körülbelül 25%-ával, előnyösen legalább annak 38%-ával. Másként megfogalmazva, ha a 28’ nyél 29’ távoli végének átmérőjét 1,0nak tekintjük, úgy a 30’ kapaszkodókészülék átmérőjének legalább 1,5-szer, előnyösen 1,75-szor nagyobbnak kell lennie, mint a 28’ nyél 29’ távoli végének átmérője. Továbbá a 26’ alap átmérőjének körülbelül 2,0-szor akkorának kell lennie, mint a 28’ nyél 29’ távoli végének átmérője. A 28’ nyél magassága körülbelül 1,5-2,0-szerese kell legyen a 28’ nyél 29’ távoli vége átmérőjének, hogy a 30’ kapaszkodókészülék függőleges távolsága a 24’ hordozótól megfelelő legyen. A 30’ kapaszkodókészülék hosszirányú mérete körülbelül 0,5-1,5-szerese lehet a 28’ nyél 29’ távoli vége átmérőjének.

A 3. ábrán látható 20’ rögzítőrendszer a 2. ábrán bemutatott 20 rögzítőrendszer 30 kapaszkodókészülékei távoli végeinek legalább az olvadáspontig történő felmelegítésével állítható elő. Ez megvalósítható a 30 kapaszkodó készülékek és a 22 horgok távoli végeinek egy hőforrással való kezelésével, amely hőforrás hosszirányban irányul a hordozó síkja felé úgy, hogy a 26’ alap és a 28’ nyél ne melegedjen fel legalább az olvadáspontig. Megfelelő módszer, ha a horog legmagasabb pontjához körülbelül 3,3-10,1 mm-re közelítünk egy hőforrást, például egy körülbelül 440 °C-ra hevített forró huzalt.

A 22’ horog β_Ε’ elülső élszöge és β_τ’ hátulsó élszöge hasonló lesz ahhoz a hurok alakú kapaszkodókészülékekkel bíró 22 horogéhoz, amelyből a félgömb alakú kapaszkodó készülékkel bíró 22’ horog ki lett alakítva. Ez azért lehet így, mert a 28’ nyél a’ szöge, 3_L’ elülső és β_τ’ hátulsó élszöge nem változik meg lényegesen, amikor a 2. ábra szerinti 30 kapaszkodó készülék felhevül, és átolvad a 3. ábra szerinti 30’ kapaszkodókészülék alakjába.

HU 217 379 Β

A már említett Milliken 970026 felfogófelület esetében a 3. ábra szerinti kapaszkodókészülék bal oldalirányú és hosszirányú mérete előnyösen körülbelül 0,029 mm-től 0,032 mm-ig terjedhet, és egy olyan nyakon van elhelyezze, amely 26’ alapjának átmérője körülbelül 0,30-0,045 mm, 29’ távoli végének átmérője pedig körülbelül 0,016-0,020 mm. A 28’ nyél 29’ távoli vége körülbelül 0,44-0,50 mm-re helyezkedik el a 24’ hordozó síkja fölött, a 30’ kapaszkodókészülék 38’ oldalvetülete pedig körülbelül 0,56-0,70 mm, előnyösen körülbelül 0,64 mm kell legyen.

A találmány szerinti 20 rögzítőrendszer egy módosított mélynyomó eljárással gyártható. A mélynyomás jól ismert a szakmai körökben, amint az kitűnik a 4 643 130 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásból, amelyet azért idézünk, hogy a szakterületjelenlegi állását bemutathassuk rajta keresztül. Hivatkozva a 4. ábrára, a 24 hordozó áthalad a két henger, a 72 nyomóhenger és a 74 támasztóhenger közötti 70 résen. A két 72 és 74 hengernek kölcsönösen párhuzamos tengelyei lényegében párhuzamosak a 24 hordozó síkjával is. A hengerek forognak a tengelyeik körül, és kerületi sebességüknek mind iránya, mind nagysága lényegében azonos a 70 rés pontjánál. Kívánt esetben mind a 72 nyomóhengert, mind a 74 támasztóhengert külső mozgatóerővel lehet hajtani (az ábrán nem látható), vagy csak az egyik henger van külső mozgatóerővel hajtva, és a második henger az elsővel súrlódásos erőátviteli kapcsolatban van. Megfelelő mozgatóerőt biztosít egy körülbelül 1500 W-os váltóáramú villanymotor.

A felhelyezőkészüléknek képesnek kell lennie elviselni a 22 horgok anyagának hőmérsékletét olvadt állapotban, lényegében azonos hézagokat biztosítva a 22 horgok között, mind a gépi mozgás-, mind a gépi keresztirányban, és ezzel kialakítva a 22 horgok kívánt sűrűségét a sorokon belül. Ugyancsak a felhelyezőkészüléknek képesnek kell lennie különböző átmérőjű 26 alappal és különböző magasságú 28 nyéllel bíró horgok készítésére. A „felhelyezőkészülék” (depositing member) kifejezés alatt bármely olyan készüléket értünk, amely a horgok folyékony anyagát képes szállítani egy nagy mennyiségből a 24 hordozóra az egyes 22 horgoknak megfelelő adagokban. A „felhelyezni” (deposit) kifejezés alatt a horgok anyagának szállítását és kiadagolását értjük a 24 hordozóra az egyes 22 horgoknak megfelelő egységadagokban.

Megfelelő felhelyezőkészülék egy olyan 72 nyomóhenger, amelyen egy vagy több 76 sejt rendezett sora van. A „sejt” (cell) megnevezés alatt a 72 nyomóhenger bármely olyan üregét vagy más alkatrészét értjük, amely a horgok anyagát egy forrásból a 24 hordozóhoz szállítja, és meghatározott egységadagokban felhelyezi ezt az anyagot a 24 hordozóra. Ez egy különösen előnyös felhelyezőkészülék.

Egy másik megfelelő felhelyezőkészülék egy nyomtatószita (nincs ábrázolva), amelynek kerek lyukai vagy rácshálózata van, amelyen keresztül a horgok megolvadt anyaga átpréselhető a 24 hordozóra. Ez egy különösen előnyös felhelyezőkészülék, ha sűrű elrendezésű 22 horgok a kívánatosak.

A 76 sejtnek a 72 nyomóhenger felszínén mért keresztmetszeti területe általában megfelel a 22 horog 26 alapja lenyomatának. A 76 sejtnek a nyomóhenger felszínén mért keresztmetszeti felületének megközelítőleg azonosnak kell lennie a 26 alap kívánt keresztmetszeti alakjával és területével. A 76 sejt mélysége részben meghatározza a 22 horog hosszát, különösen a 26 alap és a legmagasabb pont vagy szegmens közötti függőleges távolságot. Azonban ahogy a 76 sejt mélysége nő, és meghaladja a 76 sejt átmérőjének megközelítőleg a 70%-át, a 22 horog hossza lényegében állandó marad. Ennek az az oka, hogy a horog folyékony anyaga nem ürül ki teljesen a 76 sejtből és helyeződik fel a 24 hordozóra. A horog folyékony anyagának felületi feszültsége és viszkozitása miatt az anyag egy része visszamarad a 76 sejtben, és nem továbbítódik a 24 hordozóra.

Egy általában gépirányban álló 22 horog készítéséhez egy vakon végződő, általában henger alakú 76 sejt a megfelelő, amelynek mélysége az átmérőjének körülbelül 50-70%-a. Kívánt esetben a 76 sejt a 14a. és 14b. ábrákon látható módon csonka kúp alakban elvékonyodó is lehet, hogy a hagyományos gyártási eljárásokkal, így például kémiai maratással előállítható legyen.

Ha a 76 sejt csonka kúp alakban elvékonyodik, úgy az elvékonyodás szöge nem lehet 45°-nál nagyobb, hogy a 28 nyél kívánt elvékonyodása és a már tárgyalt alaplegmagasabb pont keresztmetszeti arány biztosított legyen. Ha a 76 sejt elvékonyodásának szöge nagyobb, úgy a 22 horog elvékonyodása túlzott lesz. Ha a 76 sejt elvékonyodásának szöge túl kicsi, vagy a 76 sejt henger alakú, úgy a 28 nyél lényegében végig egyforma keresztmetszetű lesz, és nagyobb feszültségű területei lesznek. A találmány tárgyának megvalósítása szempontjából olyan 76 sejttel lehet a megfelelő 22 horgot elkészíteni, amelyben az elvékonyodás szöge körülbelül 45°, az átmérője a henger kerületén körülbelül 0,89-1,22 mm és mélysége körülbelül 0,25-0,51 mm.

A 72 nyomóhengert és a 74 támasztóhengert a tengelyüket összekötő egyenes irányában egymás felé kell nyomni, hogy a 72 nyomóhenger 76 sejtjeiből a ragasztó a 24 hordozóra préselődjön, valamint hogy a két henger között létrejöjjön a megfelelő súrlódásos erőátvitel, hogy forgassa a szemben álló hengert, ha az nincs külső mozgatóerővel meghajtva. A 74 támasztóhengemek lágyabbnak és rugalmasabbnak kell lennie a 72 nyomóhengemél, hogy kipámázza a horgok anyagát, amint azt a 72 nyomóhenger felhelyezi a 24 hordozóra. A 74 támasztóhenger akkor megfelelő, ha felülete gumival borított, amely gumi keménység! foka Shore A durométerrel mérve körülbelül 40-60 közötti érték. A 72 és 74 hengerek olyan erővel lehetnek egymás felé nyomva, hogy a gépi mozgásirányban körülbelül 6,4-12,7 mm-es benyomódás jöjjön létre. A „benyomódás” (impression) kifejezés alatt a lágyabb henger és a 24 hordozó érintkezési felületét értjük a 70 résen való áthaladás során.

A 72 nyomóhenger előnyösen fűtött, hogy a 22 horgok megszilárdulását megelőzzük a forrástól a 24 hordozóra való felhelyezésig tartó szállítás során. Általában kívánatos, hogy a 72 nyomóhenger felszíni hőmérséklete a forrásanyag hőmérsékletének közelében le11

HU 217 379 Β gyen. Ha a Bostik Company (Middleton, Massachusetts) No. 7199 jelzésű, forrón olvadó poliészterragasztóját használjuk, úgy a körülbelül 197 °C hőmérsékletű 72 nyomóhenger használata a megfelelő.

Felismerhető, hogy egy hűtőhenger is szükséges lehet, ha a 24 hordozóra hátrányosan hat a horog anyaga által átadott hő. Ha a hűtőhengerre szükség van, úgy az beépíthető a 74 támasztóhengerbe a szakterületen jártasak számára jól ismert módon. Ez az elrendezés gyakran szükséges, ha a 24 hordozó polipropilén, polietilén vagy más, poliolefin típusú anyag.

Az egyedi 22 horgok kialakításához használt anyagot egy olyan forrásban kell tartani, amely biztosítja a megfelelő hőmérsékletet a 22 horgoknak a 24 hordozóra való felhelyezéséhez. Jellemzően az olvadáspontnál egy kissé magasabb hőmérséklet a kívánatos. Az anyagot akkor tekintjük az „olvadásponton” vagy afölött lévőnek, ha az anyag részben vagy egészben folyékony halmazállapotban van. Ha a horog anyagának forrását túl magas hőmérsékleten tartjuk, úgy a 22 horog anyaga nem lesz eléggé viszkózus, és olyan 30 kapaszkodókészülékek keletkeznek, amelyek oldalirányban összekapcsolhatják a gépi mozgásirányban szomszédos 22 horgokat. Ha az anyag hőmérséklete igen forró, a 22 horog összefolyik egy kicsiny, nagyjából félgömb alakú tócsává, és a 30 kapaszkodókészülék nem fog kialakulni. Megfordítva, ha a forrás hőmérséklete túl alacsony, úgy a horog anyaga nem továbbítódik a forrásból a felhelyezőkészülékbe, vagy emiatt nem továbbítódik megfelelően a felhelyezőkészülékből a 24 hordozóra a megkívánt sorokban vagy mintázat szerint. Az anyag forrásának biztosítania kell továbbá az általában egyenletes, a gépi keresztirányba eső hőmérsékletprofilt az anyagnak, kapcsolatban kell állnia a készülékkel, amely felhelyezi a ragasztóanyagot a 24 hordozóra, és egyszerűen újra tölthetőnek kell lennie, ha a 22 horog anyaga elfogy.

Megfelelő forrás egy 80 vályú, amely lényegében azonos méretű a 72 nyomóhenger azon részének gépi keresztirányban mért méretével, ahol a 76 sejtek vannak, és csatlakozik ahhoz. A 80 vályúnak van egy zárt alja, egy külső oldala és végei. A teteje lehet nyitott vagy zárt, tetszés szerint. A 80 vályú belső oldala nyitott, lehetővé téve a benne lévő folyékony anyag szabad érintkezését és közlekedését a 72 nyomóhenger palástjával.

A forrást ismert módon, kívülről fűtjük (az ábrán nem látható), hogy fenntartsuk a horog anyagának folyékony halmazállapotát és hőmérsékletét. Az előnyös hőmérséklet az olvadáspont fölött van, de alatta marad annak, ahol a viszkoelaszticitás már jelentősen csökken. Kívánt esetben a folyékony anyag a 80 vályú belsejében keverhető vagy recirkuláltatható, hogy fokozódjon a homogenitása és a hőmérséklet-eloszlása is.

A 80 vályú aljához illesztve van egy 82 lehúzólemez (doctor blade), amely megszabja a 72 nyomóhengerre jutó horoganyag mennyiségét. A 82 lehúzólemez és a 80 vályú mozdulatlanul áll, miközben a 72 nyomóhenger forog, és ez lehetővé teszi, hogy a 82 lehúzólemez letörölje a 72 nyomóhenger palástját, és lekaparja az összes olyan horoganyagot a 72 nyomóhengerről, amely nem az egyes 76 sejtekben helyezkedik el, és így lehetővé tegye az anyag visszaforgatását. Ez az elrendezés biztosítja, hogy a horgok anyaga a 76 sejtekből a 24 hordozóra helyeződjön át a kívánt elrendezésben, a 76 sejteknek a 72 nyomóhenger felületén kialakított elrendezésének megfelelően. Amint a 4. ábrán látható, a 82 lehúzólemez előnyösen vízszintes síkban van elhelyezve, különösen a 72 nyomóhengemek azon a vízszintes gerincén, amely a 70 réshez képest a forgásiránnyal szemben van.

Miután a 24 hordozóra fel lettek helyezve, a 22 horgokat leválasztjuk a 72 nyomóhengerről és a 76 felhelyezőkészülékről egy 78 leválasztókészülékkel, amely szétválasztja a 22 horgokat a 20 rögzítőrendszer 30 kapaszkodókészülékeire és egy maradékra. A „maradék” (moil) kifejezés alatt az összes olyan anyagot értjük, amely le lett választva a 22 horogról, és nem képezi a 20 rögzítőrendszer részét.

A 78 leválasztókészüléknek állíthatónak kell lennie, hogy alkalmazkodhasson a különböző méretű 22 horgokhoz és 38 oldalvetületekhez, és biztosíthassa az egyformaságot a gépi keresztirányú sorokban. A „leválasztókészülék” (severing means) bármi lehet, ami hosszirányban leválasztja a maradékot a 20 rögzítőrendszerről. A „leválasztás” (sever) kifejezés alatt azt a műveletet értjük, amikor a maradékot elkülönítjük a 20 rögzítőrendszertől a fent leírt módon. A 78 leválasztókészüléknek tisztának kell lennie, és nem rozsdásodhat, oxidálódhat vagy juttathat korróziós termékeket vagy szennyeződéseket (például a maradék anyagát) a 22 horgokra. Megfelelő leválasztókészülék lehet egy 78 huzal, amely általában párhuzamosan van elhelyezve a 72 és 74 hengerek tengelyével, és olyan távolságra van a 24 hordozótól, amely egy kissé nagyobb, mint a megszilárdult 22 horog legnagyobb merőleges távolsága a 24 hordozótól.

A 78 huzal előnyösen elektromosan fűtött, hogy megelőzzük az olvadt horoganyag felrakodását a 78 leválasztókészülékre, alkalmazkodik a 22 horog bármilyen lehűléséhez, amely az idő alatt következik be, amíg a horog anyaga a fűtött forrástól a leválasztásig eljut, és elősegíti a 30 kapaszkodókészülék oldalirányú megfeszítését. A 78 leválasztókészülék fűtése szolgáltatja az egyenletes hőmérséklet-eloszlást is a gépi keresztirányban úgy, hogy a 22 horgok sora lényegében egyforma geometriájú legyen.

Általában, ha a horog anyagának hőmérséklete emelkedik, úgy a viszonylag hidegebb forró 78 huzal leválasztókészülék lehet a megfelelőbb. Ugyancsak, ha a 24 hordozó sebessége csökken, úgy kevésbé gyakran hűl le a forró 78 huzal, amint az egyes 22 horgokat és a maradékot elválasztja, amitől viszonylag alacsonyabb elektromosenergia-fogyasztás mellett is megmarad a forró 78 huzal ugyanazon a hőmérsékleten. Megfigyelhető volt, hogy a forró 78 huzal hőmérsékletének emelkedésével a 22 horgok 28 nyelének hossza csökken. Fordítva, a 28 nyél hossza és a 30 kapaszkodókészülék oldaltávolsága fordított arányban növekszik a forró 78 huzal hőmérsékletének csökkenésével. A leválasztás megtörténéséhez nem szükséges, hogy a 78 leválasztókészülék

HU 217 379 Β ténylegesen érintkezzen a 22 horoggal. A 22 horog leválasztható a 78 leválasztókészülék által kibocsátott hősugárzás által is.

A találmány tárgyának megvalósítása szempontjából egy körülbelül 0,51 mm átmérőjű, körülbelül 343-416 °C hőmérsékletre felfutott nikkel-króm 78 huzalt találtunk megfelelőnek. Nyilvánvaló, hogy a fent leírt fonó 78 huzal helyettesíthető egy késsel, lézeres levágással vagy más 78 leválasztókészülékkel is.

Fontos, hogy a 78 leválasztókészülék úgy legyen beállítva, hogy a horog anyaga még azelőtt megfeszüljön, mielőtt a 22 horog leválasztódik a maradékról. Ha a 78 leválasztókészülék túl messze helyezkedik el a 24 hordozó síkjától, úgy a horog anyaga a 78 leválasztókészülék alatt fog elhaladni, és nem szakítódik meg általa, emiatt pedig igen hosszú 30 kapaszkodókészülékek alakulnak ki, amelyek nem megfelelően helyezkednek el a 24 hordozóhoz vagy a szomszédos 22 horgokhoz képest. Megfordítva, ha a 78 leválasztókészülék túl közel van a 24 hordozó síkjához, úgy a leválasztókészülék megcsonkítja a 28 nyelet, és a 30 kapaszkodókészülék sem alakul ki rajta.

A találmány szerinti gyártási eljárás szempontjából megfelelően van elhelyezve az a forró huzal 78 leválasztókészülék, amely a 70 réstől gépirányban körülbelül 14-22 mm-re, előnyösen körülbelül 18 mm-re, a 74 támasztóhengertől sugárirányban körülbelül 4,8-7,9 mmre, előnyösen körülbelül 6,4 mm-re, a 72 nyomóhengertől pedig sugárirányban körülbelül 1,5-4,8 mm-re, előnyösen körülbelül 3,3 mm-re helyezkedik el.

Működés közben a 24 hordozó a 76 felhelyezőkészülékhez képest egy főirányban mozog. Részletesebben, a 24 hordozó keresztülhalad a 70 résen, előnyösen egy felcsévélő henger által húzva (az ábrán nincs feltüntetve). Ez a megoldás biztosítja a 24 hordozóból azt a nyílt felületet, amelyre a 22 horgok folyamatosan felhelyeződnek, és eltávolítja azt a részét a 24 hordozónak, amelyre már fel vannak helyezve a 22 horgok. Azt az irányt, amely általában párhuzamos a 24 hordozónak a 70 résen való áthaladási irányával, „gépi mozgásirány”-nak (machine direction) nevezzük. A gépi mozgásirány, amint azt a 75 nyilak mutatják a 4. ábrán, általában merőleges a 72 nyomóhenger és a 74 támasztóhenger tengelyére. Azt az irányt, amely általában merőleges a gépi mozgásirányra és párhuzamos a 24 hordozó síkjával, „gépi keresztirány”-nak (cross-machine direction) nevezzük.

A 24 hordozót a 72 és 74 hengerek felületének sebességéhez képest 0-10%-kal nagyobb sebességgel lehet húzni a 70 résen keresztül. Ez a minimumra csökkenti a 24 hordozó csomósodását vagy ráncolódását a 22 horgok leválasztásakor a 78 leválasztókészüléknél arról a készülékről, amely felhelyezi a horgok anyagát a 24 hordozóra. A 24 hordozó a gépi mozgásirányban mintegy 3-31 m/perc sebességgel mozog a 70 résen keresztül.

A 28 nyél dőlésszögét a 24 hordozónak a 70 résen keresztül történő mozgatásának sebessége szabja meg. Ha olyan 22 horgokat kívánunk, amelyek a szöge közelebb van a 24 hordozóhoz képesti merőlegeshez, úgy a 24 hordozót lassabban mozgatjuk a gépi mozgásirányban. Megfordítva, ha a mozgatás sebességét fokozzuk, a 28 nyél a szöge csökken, és nagyobb oldalvetülettel bíró 30 kapaszkodókészülékek alakulnak ki.

Kívánt esetben a 24 hordozó egy γ szöggel, amely körülbelül 35-55°, előnyösen körülbelül 45° lehet, lefelé hajlítható a 70 rés síkjától a 74 támasztóhenger felé, hogy kihasználjuk a horog anyagának viszkoelasztikus voltát a 30 kapaszkodókészülék oldalirányának és magassági irányának megfelelő beállításához. Ez az elrendezés még nagyobb erőt is biztosít a horog anyagának a 76 sejtből való kihúzásához és a 22 horognak a 72 nyomóhengertől való eltávolításához. A 70 rés síkjához képesti γ szög növelhető, ha úgy kívánjuk, hogy a 28 nyél a szöge kisebb legyen. Ennek megfelelően a 70 rés síkjától való eltérés γ szögének van egy gyenge, de pozitív hatása a 30 kapaszkodókészülék legnagyobb 38 oldalvetületére.

Miután a horgok anyaga a 76 sejtből a 24 hordozóra jut, a 72 és 74 hengerek tovább forognak a 4. ábrán 75 nyilakkal jelzett irányban. Ez az a periódus, amikor a mozgatott 24 hordozó és a 76 sejtek eltávolodnak egymástól, és amikor (a leválasztás előtt) a horgok anyaga hidat képez a 24 hordozó és a 72 nyomóhenger között. Ahogy az egymáshoz viszonyított eltávolodás folytatódik, a horgok anyaga megnyúlik a leválasztás bekövetkeztéig, amikor a 22 horog elválik a 72 nyomóhenger 76 sejtjeitől. A „megnyúlás” kifejezés alatt itt azt a lineáris hossznövekedést vagy annak legalább azt a hányadát értjük, amely lényegében állandó marad a 20 rögzítőrendszer élettartama során.

Amint azt fentebb már kifejtettük, az egyes 22 horgok leválasztása a 72 nyomóhengerről úgy is szükséges, mint a 30 kapaszkodókészüléket kialakító művelet része. A leválasztáskor a 22 horog keresztben két részre osztódik, egy távolabbi végre és 30 kapaszkodókészülékre, amelyek a 20 rögzítőrendszeren maradnak, valamint maradékra (az ábrán nincs feltüntetve), amely a 72 nyomóhengeren marad, és kívánt esetben visszavihető a folyamatba. Miután a 22 horog el lett választva a maradéktól, a 20 rögzítőrendszert hagyjuk kihűlve megdermedni, mielőtt a 22 horgok kapcsolatba kerülnek más tárgyakkal. A 22 horgok megszilárdulása után, kívánt esetben, a 24 hordozó a tárolás céljából feltekercselhető.

Az eljárás alábbiakban leírt, nem kizárólagos megvalósítása esetén a horgok anyagát a 80 vályúba helyezzük, és a szakterületen járatosak számára közismert módon melegítjük kevéssel az olvadáspontja feletti hőmérsékletre. Ha poliészterműgyanta-alapú, forrón olvadó ragasztót választunk, úgy ez a hőmérséklet körülbelül 177-193 °C, előnyösen körülbelül 186 °C. Ha poliamid műgyantát választunk, úgy az anyag hőmérséklete körülbelül 193-213 °C, előnyösen körülbelül 200 °C. 24 hordozóként a körülbelül 0,08-0,15 mm vastagságú, egyik oldalán fehérített nátronpapír a megfelelő a forrón olvadó ragasztókból kialakított 22 horgok számára. A 22 horgok a nátronpapír 24 hordozó fehérített oldalához tapadnak.

Az itt leírt és illusztrált művelethez egy olyan 72 nyomóhenger a megfelelő, amelyen mind gépirányban,

HU 217 379 Β mind gépi keresztirányban cm-enként 5 76 sejt van, ami egy 26 76 sejtből álló rácsot alkot négyzetcentiméterenként. Ez a rácssűrűség előnyösen használható egy olyan 72 nyomóhengeren, amelynek átmérője körülbelül 16 cm, olyan 76 sejtekkel, amelyek átmérője körülbelül 1 mm, mélységük pedig körülbelül 0,8 mm. Az említett 72 nyomóhengerhez egy olyan 74 támasztóhenger a megfelelő, amelynek átmérője körülbelül 15,2 cm, és amely függőlegesen beszabályozott. A 24 hordozó mozgatási sebessége körülbelül 3,0 m/perc.

Egy körülbelül 0,5 mm átmérőjű és körülbelül 382 °C hőmérsékletre fűtött nikkel-króm forró huzal van elhelyezve a 70 réstől gépirányban körülbelül 18 mm-re, a 72 nyomóhengertől sugárirányban kifelé körülbelül 0,3 mm-re és a 74 támasztóhengertől sugárirányban kifelé körülbelül 6,4 mm-re. Az a 20 rögzítőrendszer, amely ezzel a módszerrel készül, lényegében azonos az 1. ábrán bemutatottal, és amely 20 rögzítőrendszer előnyösen használható a következőkben bemutatott alkalmazásokhoz.

Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, könnyen belátható, hogy a 30 kapaszkodókészülék geometriáját a 22 horog előállításához használt, forrón olvadó ragasztó rugalmassága és a 22 horog 46 hátulsó és 42 elülső éle közötti hőmérséklet-különbség szabja meg. A 22 horog 46 hátulsó éle árnyékolt és elszigetelt a 78 leválasztókészülékből származó hőtől. Megfordítva, a 42 elülső élt közvetlenül éri a 78 leválasztókészülék hője, ami miatt a 42 elülső él a 46 hátulsó él után szilárdul vagy fagy meg. Ez a 42 elülső él megnyúlását és a 46 hátulsó él összehúzódását okozza egymáshoz képest. Ha a hőmérséklet-különbség nő, a 30 kapaszkodókészülék viszonylag hosszabb lesz.

Kívánt esetben aránylag igen kicsiny horgokkal (nincs ábrázolva) rendelkező 20 rögzítőrendszer is előállítható, ha a 72 nyomóhengeren egy természetes mintát alkalmazunk. „Természetes minta” (natural pattem) alatt a 22 horgoknak azt az elrendezését értjük, ami akkor keletkezik, ha a 72 nyomóhengeren nincsenek 76 sejtek, csak a 72 nyomóhenger felületét használjuk 76 felhelyezőkészüléknek. így a keletkező 22 horgok mintázata a 82 lehúzópenge és a 72 nyomóhenger közötti réstől és kisebb mértékben a 72 nyomóhenger felületének finomságától függ.

A 82 lehúzópenge úgy szabályozható, hogy a 72 nyomóhengertől sugárirányban körülbelül 0,03-0,08 mm-es rést hagyjon. A természetes mintázatú, egy ilyen 72 nyomóhengerrel létrehozott igen apró 22 horgokból álló 20 rögzítőrendszer előnyösen használható egy olyan hálózatos habfelfogó felülettel, amelynek nincsenek szálai és azok között nyílásai, hanem helyi rugalmas deformációi vannak, amelyek megakadályozzák a 20 rögzítőrendszerek eltávolítását.

Az 5. ábrára hivatkozva, ha egy olyan 20” rögzítőrendszerre van szükség, amelynek tépési ellenállása sokkal inkább izotrop, úgy azt az 1. ábrán látható 20 rögzítőrendszerből hozhatjuk létre egy második hőkezelés segítségével. Az 5. ábrán látható, hogy az 1. ábrán bemutatott 20 rögzítőrendszert tovább kezelve kapjuk a 30” kapaszkodókészüléket hordozó 28” nyeleket, amely

30” kapaszkodókészülékek különböző, lényegében véletlenszerű oldalirányban állnak. A „véletlenszerű” kifejezés alatt itt azt értjük, hogy az egyes 22” horgok legnagyobb 38” oldalvetületének és profilnézetének iránya lényegesen különbözik a közvetlenül szomszédos 22” horgokétól.

Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, könnyen belátható, hogy ez a szerkezet az 1. ábra szerinti 20 rögzítőrendszer 22 horgainak profilfelületei vagy 42 elülső és 46 hátulsó éle között létrehozott hőmérséklet-különbséggel alakítható ki, valamint hogy ezt a hőmérséklet-különbséget hősugárzással vagy előnyösen hőáramlással fokozhatjuk.

Ugyancsak belátható, hogy ha a 46” hátulsó élhez képest hőmérséklet-különbség lép fel a 42” elülső élen vagy az oldalnézeti felületeken, úgy a 30” kapaszkodókészülék legnagyobb 38” oldal vetületének iránya lényegesen megváltozik vagy éppen megfordul, és így egy olyan 22” horog jön létre, amelynek iránya más, mint első lehűlésekor vagy megfagyásakor volt. A hőmérséklet-különbség bármely, a szakterületen járatosak számára ismert módon létrehozható, például egy fűtött huzallal vagy fém alkatrésszel, előnyösen egy 84 forrólég-pisztollyal, amelyet a 22” horgok felett helyezünk el, és amely képes irányított hőmérséklet-különbséget létrehozni a 20” rögzítőrendszeren.

Kívánatos, hogy az irányított hőmérséklet-különbség forrása egy légáramot irányítson a 20” rögzítőrendszer felé körülbelül ±90°-on belül a 24” hordozó továbbítási irányához, azaz a gépi mozgásirányhoz képest. A „±90°on belül a gépi mozgásirányhoz képest” kifejezés alatt egy olyan irányt értünk, amelynek egy vektorösszetevője általában egyirányú vagy általában ellenirányú a 24” hordozó továbbításának irányával vagy a továbbítási iránynyal lényegében ellentétes iránnyal.

Ha az irányított hőmérséklet-különbség 84 forrását úgy helyezzük el, hogy iránya körülbelül 180°-os szögben áll a 24” hordozó továbbításának irányához képest, úgy a forrás a 20” rögzítőrendszer 22” horgainak 42” elülső élére irányul, és iránya lényegében ellentétes a találmány szerinti eljárás gépi mozgásirányához képest. A hőmérséklet-különbség 84 forrását a 22” horgok 42” elülső élére irányítva, a 30” kapaszkodókészülékek legnagyobb 38” oldalvetületének iránya körülbelül 180°-kal fog elfordulni. Ha az irányított hőmérsékletkülönbség oldalirányból, azaz a gépi keresztirányból éri a 22” horgokat, úgy a 30” kapaszkodókészülékek nem körülbelül 180°-kal, hanem csak körülbelül 90°-kal fordulnak el. így nyilvánvaló, hogy a gépi keresztirányban elhelyezett 84 forrása az irányított hőmérséklet-különbségnek olyan 20” rögzítőrendszert fog létrehozni, amelynek 22” horgai különböző oldalirányban állnak a gépi keresztirányban aszerint, hogy milyen volt a 22” horgok helyzete az irányított hőmérséklet-különbség 84 forrásához képest.

Megfelelő 84 forrása az irányított hőmérséklet-különbségnek egy olyan forrólég-pisztoly, amely körülbelül 88 °C hőmérsékletű levegőt szolgáltat körülbelül 46 cm távolságban. Az 5. ábrán láthatóhoz lényegében hasonló 20” rögzítőrendszer egy Dayton Electric Manufacturing

HU 217 379 Β

Co. (Chicago, Illinois) által gyártott 133-348 szériaszámú forrólég-pisztollyal hozható létre, amelyet a 24” hordozó síkjához képest körülbelül 45°-ban, a 22” horgoktól körülbelül 46 cm távolságban helyezünk el. A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy egy vagy több forró huzallal, amelyek a 22” horgok fölött vannak elhelyezve és a gépi mozgásiránnyal párhuzamosak, olyan 20” rögzítőrendszer készíthető, amelynek 30” kapaszkodókészülékei a gépi keresztirányban állnak rendezett, némileg csíkozott mintázatot alkotva.

Anélkül, hogy bármilyen elmélettel alátámasztanánk, belátható, hogy a 30” kapaszkodókészülékek iránya megváltozik a 22” horog oldalfelületének vagy 42” elülső élének a 46” hátulsó élhez viszonyított hűtése hatására is, ami akkor következik be, ha az irányított hőmérséklet-különbség 84 forrása által szolgáltatott levegő hőmérséklete alacsonyabb az érintett oldalfelület vagy 42” elülső él felületének hőmérsékleténél. A hűtés által létrehozott hőmérséklet-különbség hatására a 22” horgoknak az irányított hőmérséklet-különbség 84 forrása irányába néző része összehúzódik. Ez az összehúzódás megváltoztatja a 30” kapaszkodókészülék és a legnagyobb 38” oldalvetület irányultságát a 42” elülső élnek 42” a 46” hátulsó élhez viszonyított lehűlési különbsége következtében. Anélkül, hogy egy további elmélettel alátámasztanánk, belátható az is, hogy a hűtés során fellépő, visszamaradt feszültségek felszabadulása befolyásolhatja a legnagyobb 38” oldalvetület irányultságának megváltozását.

A szakterületen járatosak számára az is nyilvánvaló, hogy más változatok is lehetségesek. így például kialakítható olyan 22 horog, amelynek a 30 kapaszkodókészülékei egynél több irányba állnak, vagy szabadon kialakított 22 horgok létrehozhatók a mélynyomástól különböző módszerekkel is. Kívánt esetben egyetlen hengert használhatunk a gyártási eljárásban, amelynek kerülete legalább körülbelül 180°-ban érintkezik a 24 hordozóval.

Gyakran szükség lehet arra, hogy a találmány szerinti rögzítőrendszer 22 horgainak legnagyobb 38 oldalvetülete a gépi mozgásiránytól eltérő irányban álljon. így például, ha a jelen találmányt egy eldobható pelenka rögzítőrendszeréül alkalmazzuk, kívánatos, hogy a 22 horgok legnagyobb 38 oldalvetülete az eldobható pelenkának a gyártósoron való mozgási irányához képest lényegében merőlegesen álljon. Egy pelenkát gyártó gépsor bonyolult és költséges berendezéseket igényel a 20 rögzítőrendszer vágásához, irányának beállításához és felrögzítéséhez, ha a 22 horgok legnagyobb 38 oldalvetületei gépirányban állnak. A találmány szerinti 20 rögzítőrendszer azonban, amely esetében a 22 horgok legnagyobb 38 oldalvetületei gépi keresztirányúak, nem igényli az irány beállítását az eldobható pelenkára való felrögzítés előtt. Ezért igen előnyös, ha a találmány szerinti 20 rögzítőrendszert úgy készíthetjük el, hogy a 22 horgok legnagyobb 38 oldalvetülete! a gépiránytól eltérő irányultságúak legyenek.

Két olyan szög is van, amelyeket az ezzel az eljárással gyártott 22 horgok 28 nyelei alkotnak. Amint korábban kifejtettük, a 28 nyél egy a szöget zár be a 24 hordozó síkjával, de van egy azimutszöge is (amelyet a 7. ábrán A betű jelöl) a 24 hordozó gépirányához képest. Az „azimutszög” (azimuthal angle) kifejezés alatt azt a szöget értjük, amelyet felülről nézve a legnagyobb 38 oldalvetület zár be a hordozó gépi mozgásirányával. A „felülről nézve” kifejezés alatt azt értjük, hogy a 22 horgokat a 24 hordozó síkjára merőleges irányból szemléljük. A „gépi mozgásirány” kifejezés alatt azt az irányt értjük, amely általában párhuzamos a 24 hordozónak a 70 résen keresztül történő haladásának irányával, amint azt a 75 nyíl a 7. ábrán mutatja. Az azimutszög méréséhez először a 22 horog legnagyobb 38 oldalvetületét határozzuk meg a már leírt módon. Amint az a 7. ábrán látható, az A betűvel jelölt azimutszög az a szög, amelyet a felülről nézett legnagyobb 38 oldalvetülettel 60 párhuzamos egyenes zár be a gépi mozgásiránnyal. Az A azimutszög mérhető a gépi mozgásirányhoz képest az óra járásának megfelelő vagy azzal ellentétes irányba, de az azimutszög nem lehet nagyobb 180°-nál. Az eldobható pelenkákon megfelelően használható 20 rögzítőrendszer 22 horgainak azimutszöge előnyösen olyan, hogy a legnagyobb 38 oldalvetület irányának legyen egy, a 24 hordozó gépi mozgásirányára merőleges vektorösszetevője. így a 22 horgok azimutszöge 0°-nál nagyobb, körülbelül 1° és körülbelül 180° között lehet, általában az azimutszög nagyobb, mint körülbelül 20° (20-180°), nagyobb, mint körülbelül 45° (45-180°), vagy nagyobb, mint körülbelül 60° (60-180°). Az itt leírt eljárással gyártott 22 horgok azimutszöge előnyösen körülbelül 20°-tól körülbelül 160°-ig, még előnyösebben körülbelül 45°-tól körülbelül 135°-ig és legelőnyösebben 60°-tól körülbelül 120°ig terjed. A 7. ábrán bemutatott előnyös megvalósítási mód esetében a 22 horgok azimutszöge körülbelül 90°.

A 20 rögzítőrendszer azimutszögének beállítására szolgáló módszer a 20 rögzítőrendszer 22 horgainak elhajlítása, amikor a 22 horgok még részben vagy egészben folyékony állapotban vannak. Az „elhajlítás” (bias) kifejezésen egy erő- vagy befolyásoló szerkezet alkalmazását értjük egy olyan irányban, amelynek egy vektorösszetevője merőleges a 24 hordozó gépi mozgásirányára. A 22 horgok akkor hajlíthatók el, amikor még frissen vannak kialakítva, és még nem hűltek le és szilárdultak meg, és még alakíthatók, vagy a 22 horgok elhajlíthatók a lehűlés és megszilárdulás után a 22 horgok újrafelmelegítésével úgy, hogy alakíthatókká válhassanak és elfordulhassanak a hajlítás során. Számos módszer létezik a 22 horgok elhajlítására az azimutszög beállítása érdekében.

Megfelelő módszer az azimutszög beállítására a 22 horgok nehézségi erővel való elhajlítása, amíg a 22 horgok részben vagy egészben folyékony állapotban vannak úgy, hogy a nehézségi erő húzza a 22 horgokat a kívánt azimutszögbe. Ez megoldható azzal, hogy a 24 hordozót úgy hajlítjuk el, hogy a gépi mozgásirányból szemlélt hordozó síkja ne metssze merőlegesen a függőlegest, de egy 90°-tól eltérő szöget zárjon be a függőlegessel. Ahogy a 22 horgokat nyomtatjuk és leválasztjuk, a 24 hordozónak a vízszinteshez viszonyított szöge, amelyet a H betűjelöl a 8. ábrán, lehetővé teszi,

HU 217 379 Β hogy a nehézségi erő hasson a 28 nyelek és 30 kapaszkodókészülékek távolabbi végére, és elhúzza a 22 horgokat a 24 hordozó alacsonyabban lévő hosszanti oldala felé. Előnyösen a 72 nyomóhenger és a 74 támasztóhenger együtt vannak elfordítva vagy egyik végük felemelve a vízszintes síktól, amint az a 8. ábrán látható, ezért a 70 résen áthaladó hordozó hosszanti élei különböző magasságban lesznek, és a nehézségi erő, amit a 6. ábrán a G betűjelöl, hat a 22 horgokra, és megadja a 28 nyeleknek a 24 hordozóhoz viszonyított a szögét és az azimutszöget (sem az a szög, sem az A azimutszög nincs feltüntetve a 8. ábrán. A 21 hordozót úgy kell elhajlítani, hogy a 24 hordozónak a vízszintessel bezárt szöge legalább körülbelül 15° legyen. Előnyösen a 24 hordozó síkjának hajlásszöge legalább 30°.

Az azimutszög beállításának egy másik megfelelő módszere a 22 horgok elhajlítása a 24 hordozó síkján keresztül alkalmazott nyomáskülönbséggel, amíg a 22 horgok részben vagy egészben folyékony állapotban vannak, úgy, hogy a kívánt azimutszögbe kényszerítjük vagy húzzuk. Ez megvalósítható egy folyadék vagy gáz átáramoltatásával a 24 hordozó síkján keresztül egy olyan irányban, amelynek egy vektorösszetevője merőleges a gépi mozgásirányra. A nyomáskülönbség hatására a 22 horgok elfordulnak vagy átirányulnak a hordozó azon oldala felé, ahol a nyomás alacsonyabb. A nyomáskülönbség a 24 hordozó síkján keresztül előnyösen létrehozható úgy, hogy légfúvókákkal vagy más, a szakterületen jól ismert módon magas nyomást hozunk létre a hordozó egyik oldalán. Azonban a nyomáskülönbség úgy is létrehozható a 24 hordozó síkján keresztül, hogy alacsony nyomást (azaz vákuumot vagy részleges vákuumot) hozunk létre a 24 hordozó egyik oldalán, vagy magas nyomást hozunk létre a 24 hordozó egyik oldalán, és ugyanakkor alacsony nyomást a 24 hordozó másik oldalán. A 24 hordozónak az az oldala, amely a magas nyomású vagy az alacsony nyomású oldalt testesíti meg, és az a gépi mozgásirányhoz viszonyított szög, amelyben a közeg áramlik, a kívánt azimutszögtől ffigg. A használt áramló közeg előnyösen levegő lehet, bár más gázok és folyadékok is használhatók. A „magas nyomás” kifejezés alatt a környezeti légnyomásnál vagy a 22 horgokat az azimutszög beállításakor körülvevő közeg nyomásánál nagyobb nyomást értünk. Az „alacsony nyomás” kifejezés alatt a környezeti légnyomásnál vagy a 22 horgokat az azimutszög beállításakor körülvevő közeg nyomásánál alacsonyabb nyomást értünk.

Belátható, hogy az is megfelelő lehet, ha a magas nyomás és/vagy alacsony nyomás máshonnan ered, mint a 24 hordozó szélei. így a magas nyomás/alacsony nyomás forrása úgy is el lehet helyezve, hogy a 22 horgokat egynél több irányba kényszerítse és/vagy húzza, miáltal a 20 rögzítőrendszer tépőszilárdsága izotropabb lesz. Nem korlátozó példaként említjük, hogy ha egy vákuumforrást helyezünk a 24 hordozó széleihez, egy nyomásforrást pedig a 24 hordozó közepéhez közel, úgy a 22 horgok 38 oldalvetületei lényegében a 24 hordozó közepétől elfelé, a 24 hordozó szélei felé fognak irányulni.

Ha a 22 horgok azimutszögének beállítására nyomáskülönbséget használunk, az alkalmazott áramló közeg gyakori turbulenciája azt okozza, hogy néhány 22 horog szóródik, vagyis nem kívánt azimutszöget vesz fel. A 22 horgok szóródásának gyakoriságát csökkentendő, kívánatos az áramló közeg turbulenciájának csökkentése és egy sokkal egyenletesebb vagy lamináris áramlás fenntartása. Számos módszer létezik egy lényegében lamináris áramlás előállítására.

Az egyik módszer, amellyel lényegében lamináris áramlás hozható létre, egy vagy több fúvóka vagy áramlásfokozó használata, amelyek segítségével az áramlás irányítható. Nem korlátozó példaként említjük két, kereskedelmi forgalomban kapható 902 áramlásfokozó sorba kapcsolva történő használatát. Az első áramlásfokozó (902, P betűvel jelölve a 9. ábrán) kilépőnyílásán át történik a kifüvás a 24 hordozó síkján keresztül. A második áramlásfokozó (902, V betűvel jelölve a 9. ábrán) belépőnyílásán át beszívás történik a 24 hordozó síkján keresztül. Az első P áramlásfokozó által kihívott légsugarat a második V áramlásfokozó belépőnyílása beszívja, és ezáltal lényegében lineáris légsugár jön létre. A 902 áramlásfokozók úgy vannak beállítva a 24 hordozóhoz képest, hogy egy kis sebességű lineáris légsugarat biztosítsanak a gépi keresztirányban. A lineáris légsugár előnyösen közvetlenül a levágó forró huzal (78, a 9. ábrán nincs feltüntetve) után van elhelyezve. A külső légáramlatokat kizárhatjuk egy burkolat alkalmazásával (az ábrán nincs feltüntetve), amely körülveszi azt a területet, ahol a lineáris légsugarat használjuk. A megfelelő áramlásfokozók, amelyek SCMF-értéke 25-100, a kereskedelemben kaphatók Transvector Model 912/952 márkanéven (Vortex Corporation, Cincinnati, Ohio). Az igényelt légnyomás változó lehet, de körülbelül 6,88-tól körülbelül 68,8 kPa-ig terjedő légnyomás a megfelelő.

A 22 horgok azimutszögének beállítására alkalmas másik módszer a 22 horgok mechanikus elhajlítása vagy fizikai úton történő elhúzása, amíg azok részben vagy egészben folyékony halmazállapotban vannak. Nem korlátozó példaként említjük egy rezgőmozgást végző vagy forgó leválasztókészülék, például egy forró huzal (az ábrán nincs feltüntetve) használatát, amellyel a 22 horgok a megkívánt azimutszögbe fordíthatók vagy húzhatók a 22 horgok levágása során. A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy még számos más módszer is létezik ennek megvalósítására.

Egy azimutszöggel bíró 22 horog előállítható egy olyan 76 sejttel, amelynek van egy nagytengelye és egy kistengelye, és amely kistengely irányultsága eltér a 72 nyomóhenger gépi mozgásirányától. Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, belátható, hogy egy nagytengellyel és egy kistengellyel rendelkező 76 sejt egy olyan 22 horgot fog előállítani, amelynek egy görbületi és egy gyenge tengelye van, és hogy a nehézségi erő úgy fog hatni a 22 horogra, hogy a 29 távoli véget és a 30 kapaszkodókészüléket általában a gyenge tengely irányába húzza el. Ámbár azok a 22 horgok, amelyeket az ilyen típusú 76 sejtekkel állítunk elő, nem igénylik az azimutszög beállítását, és elhajlítás nélkül is általában a gyenge tengely irányában orientáltak, mégis az ilyen 76 sejtek olyan 22 horgokat eredmé16

HU 217 379 Β nyeznek, amelyek sokkal könnyebben befolyásolhatók a fentebb leírt elhajlítóeljárásokkal.

Ha a 76 sejtnek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszetének oldalaránya nagyobb, mint 1:1, úgy a 76 sejtnek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felületének van egy hosszabb kiterjedése és egy rövidebb kiteijedése, amely általában merőleges a hosszabb kiterjedésre. A „nagytengely” (major axis) kifejezés alatt a 76 sejtnek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felületének hosszabb kiteijedését, míg a „kistengely” (minor axis) kifejezés alatt a 76 sejtnek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felületének rövidebb kiterjedését értjük.

Mivel a 76 sejtnek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felülete általában megfelel a 22 horog alapjának, az olyan 76 sejt, amelynek egy nagytengelye és egy kistengelye van, egy olyan 22 horgot fog eredményezni, amely horog alapjának is van egy nagy- és egy kistengelye, amelyek általában megfelelnek a 76 sejt nagy- és kistengelyének. A 22 horog gyenge tengelye általában megfelel az alap kistengelyének, és a 22 horog görbületi tengelye általában megfelel az alap nagytengelyének.

Egy gyenge tengellyel rendelkező horog előállítására szolgáló 76 sejtre nem kizárólagos példaként mutatjuk be a 12. ábrán látható 76 sejtet, amelynek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felülete téglalap alakú. A 72 nyomóhenger mozgásának irányát a 75 nyíl jelzi, a 76 sejt nagy- és kistengelye rendre az M-M és M’-M’ egyenesek. A 12. ábrán látható, téglalap alakú 76 sejt M-M nagytengelye lényegében a gépiránnyal azonos irányultságú. A téglalap alakú 76 sejt M’-M’ kistengelye lényegében a gépi keresztiránnyal azonos irányultságú. Egy ilyen típusú 76 sejt olyan 22 horgot fog eredményezni, amelynek gyenge tengelye lényegében merőleges irányultságú a 24 hordozó gépi mozgásirányára, és a 22 horog lényegében a gyenge tengely irányába orientálódik, azaz a 22 horog legnagyobb 38 oldalvetülete lényegében a 24 hordozó gépi keresztirányának megfelelő irányultságú. A legnagyobb 38 oldalvetület véletlenszerűen fog irányulni a 22 horognak az alap M-M nagytengelyével párhuzamos mindkét oldala felé, azonban a 28 horgok enyhe hajlítással arra kényszeríthetők, hogy egy kiválasztott oldal felé irányulva, sokkal egyenletesebb mintázatot alkossanak.

A gyenge tengellyel bíró 22 horog előállítására egy másik, nem kizárólagos példa a 13. ábrán látható 76 sejt, amelynek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felülete ellipszis alakú. A sejt nagy- és kistengelyét ugyancsak rendre az M-M és M’-M’ egyenesek jelölik. A 13. ábrán látható, elliptikus 76 sejt M-M nagytengelye lényegében gépi keresztirányban orientált. Az elliptikus sejt M’-M’ kistengelye lényegében gépirányban orientált. Az ilyen típusú 76 sejt olyan 22 horgot eredményez, amelynek gyenge tengelye lényegében merőleges irányultságú a 24 hordozó gépi keresztirányára, és a 22 horog lényegében a gyenge tengely irányában orientálódik, azaz a legnagyobb 38 oldalvetület lényegében a 24 hordozó gépi mozgásirányának megfelelő irányultságú. A 22 horog legnagyobb 38 oldalvetülete általában a 24 hordozó mozgásirányával ellentétes irányban lesz orientálva egy, a gyártási eljáráshoz tartozó elhajlítás eredményeként. Azonban a 21 horgok az előzőekben leírt enyhe elhajlítással egyszerűen arra kényszeríthetők, hogy a mozgás irányában orientálódjanak.

A gyenge tengellyel bíró 22 horog előállítására egy harmadik, nem kizárólagos példa a 10. ábrán bemutatott 76 sejt, amelynek a 72 nyomóhenger felszínén vett keresztmetszeti felülete általában hasonlít egy egyenlő oldalú háromszögre, amelynek egyik oldala általában párhuzamos a 72 nyomóhenger gépirányával. Mivel a

10. ábrán látható 76 sejt egy olyan háromoldalú alakzat, amelynek mindhárom oldala egyenlő hosszúságú, ezért a 76 sejtnek három nagytengelye (az ábrán nincsenek feltüntetve) és három kistengelye (M’-M’], M’-M’₂ és M’-M’₃) van. A 76 sejtnek kell legyen az egyenlő oldalú háromszög minden egyes oldalával lényegében párhuzamos nagytengelye és az egyenlő oldalú háromszög minden egyes oldalára lényegében merőleges kistengelye. Ennélfogva az ilyen típusú 76 sejt egy olyan 22 horgot eredményez, amely horog alapjának három nagy- és három kistengelye van, a 76 sejt három nagy- és három kistengelyének megfelelően. A 22 horognak emiatt három gyenge tengelye lesz, és a 22 horog legnagyobb 38 oldalvetülete a három gyenge tengely egyike felé fog irányulni. Egy azimutszöggel rendelkező 22 horog úgy állítható elő egy ilyen típusú 76 sejttel, hogy a sejtet úgy helyezzük el a 72 nyomóhenger felszínén, hogy a 76 sejt keresztmetszeti felületének kistengelyei (M’-M’j, M’-M’₂ és M’-M’₃) mind a 72 nyomóhenger gépirányától eltérő irányultságúak legyenek, ahogy az a 10. ábrán látható. A gyártási eljáráshoz tartozó elhajlítás miatt a 10. ábrán látható 76 sejttel előállított 22 horog a felé a gyenge tengely felé fog inkább irányulni, amelyik általában megfelel a sejt M’-M’] kistengelyének.

Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, könnyen elhihető, hogy a 22 horog legnagyobb 38 oldalvetülete lényegében a 21 horog gyenge tengelyének irányában hajlamos orientálódni, azaz az alap M’-M’ kistengelyének irányába, annak eredményeként, hogy a 28 nyél instabillá vált, mert hiányzik a támasztás a 26 alapból a 22 horognak az M-M nagytengellyel párhuzamos oldalai mentén.

A 76 sejt M’-M’ kistengelye bármilyen irányultságú lehet a 72 nyomóhengeren, azonban, amint azt fentebb kifejtettük, ha egy 76 sejt M’-M’ kistengelye a 72 nyomóhenger gépirányában orientált, úgy az ilyen 76 sejt által előállított horog lényegében a 24 hordozó gépi mozgásirányával azonos irányultságú lesz, azaz oldalirányban nem lesz elfordítva. Ebből következik, hogy azimutszöggel bíró, oldalirányban elfordított horgok egy olyan 76 sejttel állíthatók elő, amelynek oldalaránya nagyobb, mint 1,1:1, és M’-M’ kistengelyének irányultsága eltér a 72 nyomóhenger gépi mozgásirányától. Oldalirányban elfordított 22 horgok gyártásához a 76 sejt M’-M’ kistengelyének a 72 nyomóhenger gépi mozgásirányával körülbelül l°-nál nagyobb, előnyösen körülbelül 20°-nál nagyobb, még előnyösebben körülbelül 45°-nál nagyobb és legelőnyösebben körülbelül 60°-nál nagyobb szöget kell bezárnia. Egy előnyös

HU 217 379 Β megvalósítás esetén a 76 sejt M’-M’ kistengelyének a 72 nyomóhenger gépi mozgásirányával bezárt szöge körülbelül 90°. A 76 sejt oldalarányának előnyösen nagyobbnak kell lennie, mint 1,5:1, még előnyösebben a 76 sejt oldalaránya 2:1, és legelőnyösebben az oldalarány legalább 3:1.

Egy oldalirányban elforgatott 22 horog előállítható egy olyan 76 sejttel is, amelynek van egy domináns területe a 76 sejt gépirányú középvonalának egyik oldalán, és oldalaránya nagyobb, mint körülbelül 1,5:1. Anélkül, hogy bármilyen speciális elmélettel alátámasztanánk, belátható, hogy egy olyan 22 horog, amelynek van egy gyenge és egy görbületi tengelye és egy domináns területtel bíró alapja, sokkal készségesebben fog az alap domináns területe felé orientálódni. Ennélfogva az a 76 sejt, amelynek oldalaránya nagyobb, mint körülbelül

I, 5:1, van egy domináns területe és úgy helyezkedik el a nyomóhengeren, hogy az M-M nagytengelyének iránya megegyezik a 76 sejt gépirányba eső középvonalának irányával, olyan 22 horgot fog előállítani, amelynek azimutszöge körülbelül 90°-os a gépi mozgásirányhoz képest. Az M-M nagytengely és a gépirányba eső 65 középvonal megegyeznek egymással, ha lényegében azonos irányultságúak, például lényegében párhuzamosak vagy lényegében egybeesnek.

A „gépirányba eső középvonal” (machine direction centerline) kifejezés alatt a sejtnek a gépi mozgásirányba eső középvonalát értjük. A sejt gépirányba eső középvonalát a következő módon határozhatjuk meg. Először húzunk egy, a gépi mozgásiránnyal párhuzamos egyenest, amely a 76 sejt kerületének a gépi keresztirányba eső legtávolabbi pontján megy keresztül. Majd húzunk egy második egyenest, amely a 76 sejt kerületének másik oldalán a gépi keresztirányba eső legtávolabbi ponton megy keresztül. Ezeket a vonalakat, amelyek a

II. ábrán láthatók, 66 távoli párhuzamosoknak (remote parallels) nevezzük, és ezek képviselik a 76 sejt gépirányra merőleges szélességének határait. A „76 sejt gépirányra merőleges szélessége” kifejezés alatt a 66 távoli párhuzamosok közötti távolságot, azaz a 66 távoli párhuzamosokat összekötő és azokra merőleges egyenes szakasz hosszát értjük. Meghatározzuk a 76 sejt gépirányra merőleges szélességének középpontját, és egy, a gépiránnyal párhuzamos egyenest húzunk a középponton át. Ez az egyenes a 76 sejt 65 gépirányú középvonala,

A „domináns terület” (dominant area) kifejezés alatt a 76 sejt keresztmetszeti területének a 65 gépirányú középvonaltól az egyik oldal felé eső azt a részét jelenti, amely nagyobb, mint a 65 gépirányú középvonal másik oldalán lévő rész. Ha a 76 sejt keresztmetszeti területe a gépirányú középvonalra nézve szimmetrikus, úgy a sejtnek nincs domináns területe, amint az a 12. és 13. ábrákon is látható. A „keresztmetszeti terület” (sectional area of the cell) kifejezés alatt a 76 sejtnek a 72 nyomóhenger vagy más felhelyezőkészülék felszínén vett keresztmetszeti területét értjük.

Egy olyan 76 sejtre, amelynek van egy domináns területe és egy M-M nagytengelye, amely általában egybeesik a 76 sejt 65 gépirányú középvonalával, nem korlátozó példaként mutatjuk be a 11. ábrán látható sejtet, amelynek keresztmetszeti területe nagyjából egy egyenlő szárú háromszög, amely egyenlő szárú háromszögnek az alapja általában párhuzamos a gépi mozgásiránnyal és hosszabb, mint a két másik oldal. A 76 sejt 65 gépirányú középvonalát a fent leírt módon határoztuk meg, és a 69 domináns terület a sejt keresztmetszeti területének a 65 gépirányú középvonaltól jobb oldalra eső része. A 66 távoli párhuzamosok a 65 gépirányú középvonal mindkét oldalán úgy futnak, hogy átmennek a sejt kerületének a gépi keresztirányban található legtávolabbi pontjain. A 76 sejt M-M nagytengelye lényegében egybeesik a 76 sejt 65 gépirányú középvonalával. Az ilyen típusú sejttel készített 22 horog inkább az alap 69 domináns területe felé fog orientálódni, és irányultságának általában lesz egy, a 24 hordozó mozgásának gépi keresztirányába eső vektorösszetevője. All. ábrán látható 76 sejt oldalaránya előnyösen körülbelül 1,5:1 és körülbelül 5:1 közé eső érték. Még előnyösebben a 76 sejt oldalaránya körülbelül 2:1 és körülbelül 4:1 közé eső érték; egy előnyös megvalósítás esetében a 76 sejt oldalaránya körülbelül 2,3:1.

Belátható, hogy egy oldalirányban elforgatott 22 horog előállítható egy olyan 76 sejt használatával is, amelynek legalább két, különböző mélységben elhelyezkedő feneke van olyan elrendezésben, hogy a fenék felszínének mélyebben lévő része valamivel közelebb van a 76 sejt kerületéhez, például a 76 sejt falával határos, és a 76 sejt úgy van elhelyezve a 72 nyomóhengeren, hogy a fenék felszínének mélyebb része általában a gépiránytól eltérő irányban helyezkedjen el.

Amikor az ilyen típusú 76 sejt felhelyezi az olvadt hőérzékeny anyagot a 24 hordozóra, az olvadt hőérzékeny anyag kiadagolt mennyisége inkább egy, a 22 horog alapjának a kerületével vagy élével szomszédos pont fölött fog összpontosulni vagy felhalmozódni, mintsem a 22 horog alapjának közepe fölött. Ennélfogva a 22 horog 28 nyele instabil lesz a 26 alap támasztóhatásának hiánya miatt az alap élénél, és a nehézségi erő hatni fog a 22 horog 29 távoli végére és 30 kapaszkodókészülékére, és elhúzza a 29 távoli véget és a 30 kapaszkodókészüléket abba az irányba, amely lényegében megegyezik a 76 sejt feneke mélyebb részének irányultságával.

Nem kizárólagos példaként a 15a. ábrán mutatunk be egy olyan 76 sejtet, amelynek két 64 fenéki felszíne van. A 15b. ábra a 15a. ábra metszeti képe, és megmutatja, hogy a 15a. ábrán látható 76 sejt 64 fenéki felszínének egyik része mélyebb, mint a másik része. Ennek a sejtnek a 64 mélyebb fenékrésze lényegében közvetlenül a 76 sejt fala mellett helyezkedik el, és a sejt úgy van elrendezve a 72 nyomóhengeren, hogy a sejt fenekének mélyebb része általában a gépi keresztirányban álljon. Belátható, hogy egy ilyen típusú 76 sejt olyan 22 horgot fog előállítani, amely inkább a 22 horog azon oldala felé fog irányulni, amely lényegében megfelel a 76 sejt feneke mélyebben fekvő részének, azaz a 22 horog legnagyobb oldalvetületének irányultsága lényegében a gépi keresztiránnyal azonos.

A mélyebb 64 fenékrész mélységének aránya a sekélyebb 64 fenékrész mélységéhez képest előnyösen legalább 1,5:1, még előnyösebben legalább 2:1.

HU 217 379 Β

Nyilvánvaló, hogy oldalirányban elforgatott 22 horgok a különböző módszerek kombinációjával is gyárthatók. Nem korlátozó példaként említjük a nehézségi erő és a 24 hordozó síkján keresztül alkalmazott nyomáskülönbség használatának kombinált alkalmazását a 22 horgok azimutszögének beállítására. Egy másik, nem korlátozó példa a nehézségi erő és egy forgó leválasztókészülék kombinált alkalmazása a 22 horgok azimutszögének beállítására. Egy harmadik, nem korlátozó példa a 24 hordozó síkja fölötti nyomáskülönbség alkalmazása egy olyan 22 horoggal kombinálva, amelynek 3:1 oldalarányú, elliptikus alapja van. A szakterületen járatosak számára nyilvánvaló, hogy a módszerek különböző kombinációival számos egyéb eljárás is létezhet a 22 horgok azimutszögének beállítására.

Az is nyilvánvaló, hogy a 76 sejtek bármilyen kombinációban lehetnek elrendezve a nyomóhengeren, például úgy, hogy az összes 76 sejt keresztmetszeti felülete elliptikus, és úgy vannak elhelyezve a 72 nyomóhengeren, hogy kistengelyeik mind azonos irányban vagy számos különböző irányban állnak; vagy a 76 sejtek sorai a 72 nyomóhenger felületén a különböző sejtek kombinációiból állnak, néhánynak közülük kör alakú, másoknak háromszög alakú a keresztmetszeti felülete; vagy a 76 sejtek sorait a 72 nyomóhengeren a keresztmetszeti felületek és mélységek bármely más kombinációja alkotja, amelyek irányultsága bármilyen kombinációjú lehet a 72 nyomóhenger felületén.

A találmány szerinti 120 rögzítőrendszemek egy iparcikken való használatát a következő, szemléletes és nem korlátozó példán keresztül, valamint a 6. ábrán mutatjuk be. A mechanikus rögzítőrendszerek előnyösen használhatók az eldobható nedvszívó termékeken, amint az közzé lett téve az US Patent Application Serial No. 07/132281 (1987. 12. 18.) számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi bejelentésben, amelyet idézetként használunk egy 110 pelenka szerkezetének és a mechanikus 20 rögzítőrendszer e 120 pelenka szerkezetének történő alkalmazásának bemutatására.

Ismert például, hogy a mechanikus rögzítőrendszerek kevésbé könnyen szennyeződnek el olajok és porok által, mint a tapadószalagos rögzítőrendszerek, és ezért könnyebben használhatók újra. Ezek a tulajdonságok előnyöket nyújtanak, ha az eldobható pelenkát csecsemőn kívánjuk használni. Az újra zárható rögzítőrendszer előnyös azért is, mert a csecsemő ellenőrizhető, hogy az eldobható pelenka elszennyeződött-e már a viselés során.

A 6. ábrán egy eldobható 110 pelenka látható, amely csecsemők altestén való viselésre lett szánva. Az „eldobható abszorbens cikk” (disposable absorbent article) kifejezés alatt egy olyan öltözéket értünk, amelyet általában csecsemők vagy vizeletüket visszatartani képtelen személyek viselnek, és amely fel van húzva a lábak közé, nagyjából a viselő derekán van rögzítve, és arra van szánva, hogy egyszeri használat után eldobják, és ne legyen kimosva vagy helyreállítva. Az „eldobható pelenka” egy speciális eldobható cikk, amelyet csecsemők viseletéül szántak és méreteztek.

Egy előnyös 110 pelenka egy folyadékáteresztő 112 fedőréteget, egy folyadékot át nem eresztő 116 hátlapot és a 112 fedőréteg és 116 hátlap között egy 118 abszorbens magot tartalmaz. A 112 fedőréteg és a 116 hátlap legalább a kerületük egy részén egyesítve vannak, hogy a 118 magot a helyén tartsák. A 110 pelenka részei sokféle módon lehetnek összeállítva, amint az jól ismert a szakterületen járatosak előtt. Előnyös összeállításokat írnak le a 3 860 003 és 4 699 622 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásokban, amelyet idézetként használunk egy különösen előnyös szerkezetű 110 pelenka-összeállítás leírásához.

A 110 pelenka 112 fedőrétege és 116 hátlapja általában azonos méretűek, és legalább kerületük egy részén egyesítve vannak, amint azt fentebb írtuk. A 112 fedőréteg és 116 hátlap egyesítése megoldható egy forrón olvadó ragasztóval, például az Adhesive No. 1258 márkanevű ragasztóval (Η. B. Fuller Co. Vadnais Heights, Minnesota). A 118 abszorbens mag hosszúsági és szélességi méretei általában kisebbek a 112 fedőréteg és 116 hátlap méreteinél. A 118maga 112 fedőréteg és 116 hátlap között van elhelyezve meghatározott helyzetben.

A 110 pelenka kerülete az ellenkező módon elrendezett 122 első és 124 második végződésből áll. A 110 pelenkának van egy 142 első övrésze és egy 144 második övrésze, amelyek rendre a 110 pelenka kerületének 122 első és a 124 második végződéséből nyúlnak ki a 110 pelenka oldalsó középvonala felé a 110 pelenka hosszának körülbelül egyötödétől körülbelül egyharmadáig teijedő távolságra. A 142 és 144 övrészek magukban foglalják a 110 pelenka azon részeit, amelyek a viselés során körülveszik a viselő derekát, és amelyek általában a 110 pelenka legmagasabban lévő részei, ha a viselő álló helyzetben van. A 110 pelenka 146 lábak közötti része az a része a 110 pelenkának, amely a 142 első és 146 második övrész között van, és amely a viselés során a viselő lábai között helyezkedik el.

Az abszorbens „mag” bármi lehet, ami abszorbeálja és visszatartja a folyékony váladékokat. A 118 abszorbens mag általában összenyomható, képlékeny és nem irritálja a viselő bőrét. Egy előnyös 118 abszorbens magnak van egy első és egy második, egymással szemben lévő burkolata, és kívánt esetben még szövetrétegtokba is lehet zárva. A 118 abszorbens mag egymással szemben lévő burkolatai közül az egyik a 112 fedőréteg, a másik a 116 hátlap felé irányul.

A 118 abszorbens mag a 116 hátlapra van helyezve, és előnyösen rögzítve van ahhoz bármilyen, a szakterületen jól ismert módon, például ragasztással. Egy különösen előnyös megvalósítás esetében a ragasztásos rögzítés, amely a 118 magot a 116 hátlaphoz rögzíti, csigavonalban alkalmazott ragasztóval van kivitelezve. A 116 hátlap nem ereszti át a folyadékokat, és meggátolja, hogy a 118 abszorbens mag által abszorbeált és tárolt folyadék átnedvesítse a fehérneműt, öltözéket, ágyneműt és bármely más tárgyat, amely a 110 pelenkával érintkezik. A „hátlap” (backsheet) kifejezés alatt bármely olyan határolóréteget értünk, amely a viselt 110 pelenkán a 118 magon kívül helyezkedik el, és amely megtartja az abszorbeált folyadékot a 110 pelenkán belül. Előnyösen a

HU 217 379 Β

116 hátlap egy poliolefin jellegű fólia, amelynek vastagsága körülbelül 0,025-0,030 mm. Különösen előnyösek azok a polietüénfóliák, amelyeket a Tredegar Industries (Richmond, Virginia) és a Clopay Corporation (Cincinnati, Ohio) gyártanak. Kívánt esetben a 116 hátlap lehet barkázott vagy maszkolt kikészítésű, hogy szövetszerűbb benyomást keltsen, és a mozgás során meggátolja a gőzök kiszabadulását.

A 112 fedőréteg engedékeny, kellemes tapintású, és nem irritálja a viselő bőrét. A 112 fedőréteg meggátolja, hogy a viselő bőre érintkezzen a 118 maggal és a benne lévő folyadékkal. A 112 fedőréteg folyadékáteresztő, lehetővé teszi a folyadékok könnyű áthatolását. A „fedőréteg” (topsheet) kifejezés alatt bármely olyan folyadékáteresztő burkolatot értünk, amely a viselő bőrével érintkezik a 110 pelenka hordása során, és megakadályozza, hogy a 118 mag érintkezzen a viselő bőrével. A 112 fedőréteg készülhet szövött vagy nemszövött, ragasztott vagy kártolt anyagokból. Előnyös egy kártolt és hővel ragasztott anyag 112 fedőrétegként való használata, amelynek előállítása jól ismert a nemszövött textíliák gyártásában járatosak számára. Különösen előnyös 112 fedőréteg az az anyag, amelynek egységtömege körülbelül 21-24 g/m², száraz szakítószilárdsága minimum körülbelül 138 g/cm a gépirányban mérve, és nedves szakítószilárdsága legalább körülbelül 80 g/cm a gépi keresztirányban mérve.

A 110 pelenka el van látva egy 120 rögzítőrendszerrel és egy felfogófelülettel, hogy a 142 első övrészt és a 144 második övrészt megtartsák egy átfedő helyzetben a 110 pelenka viselése során úgy, hogy a 110 pelenka a viselőre van rögzítve. így a 110 pelenka a viselőhöz illeszkedik, és egy oldalzáródás alakul ki, ha a 120 rögzítőrendszer a 153 felfogófelülethez van kapcsolva.

A 120 rögzítőrendszemek ellen kell állnia azoknak a szétválasztóerőknek, amelyek a viselés során lépnek fel. A „szétválasztóerők” (separation forces) kifejezés alatt azokat az erőket értjük, amelyek úgy hatnak a 120 rögzítőrendszerre és a 153 felfogófelületre, hogy elválasszák, felszabadítsák vagy eltávolítsák a 120 rögzítőrendszert a 153 felfogófelületről. Az elválasztóerők lehetnek nyíró- és tépőerők. A „nyíróerő” (sheer force) kifejezés alatt azokat a szétválasztóerőket értjük, amelyek általában a 153 felfogófelülethez képest érintőleges irányban hatnak, és amelyek úgy képzelhetők el, mint amelyek általában párhuzamosak a 120 rögzítőrendszer hordozójának síkjával. A „tépőerők” (peel forces) kifejezés alatt azokat a szétválasztóerőket értjük, amelyek lényegében hosszirányban és a 153 felfogófelület, valamint a 120 rögzítőrendszer hordozójának síkjára merőlegesen hatnak.

A nyíró erők a 120 rögzítőrendszer és a 153 felfogófelület ellenkező, a megfelelő hordozók síkjával lényegében párhuzamos irányban történő nyújtóhúzásával mérhetők. A 120 rögzítőrendszer és a 153 felfogófelület nyíróerőkkel szembeni ellenállásának mérésére használt módszer sokkal részletesebben ki van fejtve a 4 699 622 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban, amelyet idézetként használunk a nyíróerők mérésének leírása céljából.

A tépőerők a 120 rögzítőrendszemek a 153 felfogófelülettől 135°-os szögben történő nyújtóhúzásával mérhetők. A 120 rögzítőrendszer és a 153 felfogófelület tépőerőkkel szembeni ellenállásának mérésére használt módszer sokkal részletesebben ki van fejtve a 4 846 815 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásban, amelyet idézetként használunk a tépőerők mérésének leírása céljából.

Elválasztóerőket jellemző módon a viselő mozgása ébreszt, vagy akkor lépnek fel, ha a viselő megkísérli a 110 pelenka kioldását. Egy csecsemő általában képtelen kioldani vagy eltávolítani az általa viselt 110 pelenkát, de kioldódni sem képes a 110 pelenka a normális viselés során fellépő közönséges elválasztóerők hatására. Egy felnőttnek azonban képesnek kell lennie a 110 pelenka eltávolítására, hogy kicserélje, ha átnedvesedett, vagy ellenőrizze, hogy átnedvesedett-e. A 120 rögzítőrendszemek és a 153 felfogófelületnek általában ellen kell állnia legalább 200 g, előnyösen legalább körülbelül 500 g, és még előnyösebben legalább körülbelül 700 g tépőerőnek. Ezenkívül a 120 rögzítőrendszemek és a 153 felfogófelületnek ellen kell állnia legalább 500 g, előnyösen legalább körülbelül 750 g, és még előnyösebben legalább körülbelül 1000 g nyíróerőnek.

A 153 felfogófelület alaphelyzetben bárhol el lehet helyezve a 110 pelenkán olyan hosszúságban, hogy a 153 felfogófelület összekapcsolódjon a rögzítőrendszerrel, és így a 142 első és 144 második övrészt hátlapot helyzetben tartsa meg. így például a 153 felfogófelület a 144 második övrész külső felszínén, a 142 első övrész belső felszínén vagy bárhol másutt a 110 pelenkán lehet elhelyezve úgy, hogy kapcsolódjon a 120 rögzítőrendszerrel. A 153 felfogófelület lehet egy egységes, körülírt, a 110 pelenkával egyesített alkotórész vagy egy magában álló szövetdarab, amelyet nem oszt vagy szakít meg a 110 pelenka egyik alkotórésze, például a 112 fedőréteg vagy a 116 hátlap sem.

Bár a 153 felfogófelület különböző méretű és alakú lehet, a 153 felfogófelület előnyösen egy vagy több csíkból áll a 144 második övrész külső felületén, hogy lehetővé tegye a maximálisan illeszkedő beállítást a viselő derekán. Amint az a 6. ábrán látható, a 153 felfogófelület előnyösen egy elnyújtott téglalap alakú alkotórész, amely a 144 második övrész külső felszínén van rögzítve.

Megfelelő 153 felfogófelület lehet egy nemszövött textil, egy kötött vagy bármi más, a szakterületen jól ismert módon készített szálas- vagy hurkolt anyag. A 153 felfogófelület a legkülönbözőbb anyagokból gyártható, ha azok szálakat és előnyösen hurkokat biztosítanak, amelyeket a kapaszkodókészülékek keresztezhetnek és elfoghatnak. A megfelelő anyagok közé tartozik a nejlon, a poliészter, a polipropilén és az előbbiek kombinációi. Egy megfelelő, egy szövetből kiálló, nagyszámú szálhurkot tartalmazó 153 felfogófelület a kereskedelemben Scotchmate márkanevű, No. FJ3401 jelzésű nejlon hurkolt öltésű szövet, amelyet a Minnesota Mining and Manufacturing Company (St. Paul, Minnesota) forgalmaz. Egy másik megfelelő 153 felfogó felület egy lánchurkolt szövet, amelynek nejlonalapjából nej20

HU 217 379 Β lonszál hurkok sokasága áll ki, és amelynek kereskedelmi jelzése Gilford No. 16110 (Gilford Mills, Greensboro, North Carolina). Egy különösen előnyös 153 felfogófelület az a No. 970026 kereskedelmi jelzésű, hurkolt öltésű szövet, amelyet a Milliken Company (Spartanburg, South Carolina) hoz forgalomba.

A 120 rögzítőrendszer rendeltetése összekapcsolódni a komplementer 153 felfogófelülettel, hogy a 110 pelenka biztonságosan illeszkedjen. A 120 rögzítőrendszer magában foglalhatja mindazokat a jól ismert alakzatokat, amelyek egy eldobható 110 pelenka oldalzárásához használhatók. A 120 rögzítőrendszer hordozója a 110 pelenkához van erősítve a 153 felfogófelülethez képest megfelelő térbeli helyzetben. Amint az a 6. ábrán látható, a 120 rögzítőrendszer előnyösen a 110 pelenkának mind az első, mind a második hosszanti oldalán van elhelyezve. Az előnyös alakú 120 rögzítőrendszer a minimumra csökkenti az érintkezés lehetőségét a 120 rögzítőrendszer horgai és a viselő bőre között. A 120 rögzítőrendszer egy előnyös megoldása az az Y alakú szalagelrendezés, amelyet a 3848594 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás ír le. Egy másik előnyös 120 rögzítőrendszer elrendezést ír le részletesen a 4 699 622 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás; mindkét szabadalmi leírást idézetként használjuk fel a 20 rögzítőrendszemek a 110 eldobható pelenkán való különböző elhelyezésének bemutatására. A 120 rögzítőrendszer egy különösen előnyös elhelyezése egy, a pelenkának csak az egyik oldalára erősített különálló szalagful. A rögzítőrendszer ily módon való elhelyezése jól ismert az eldobható pelenkák szakterületén, és a rögzítőrendszer ilyen típusú elrendezésére nem kizárólagos példa a 4486815 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás, amelyet az idézés által találmányunk tárgyához tartozónak tekintünk.

A 6. ábrán látható 120 rögzítőrendszemek van egy 156 gyártói vége és egy azzal szemben lévő 158 használói vége. A 156 gyártói vég a 110 pelenkához van erősítve, előnyösen a 142 első övrész mellett. A 158 használói vég a szabad vég, ami a 153 felfogófelülethez van kapcsolva, ha a 110 pelenkát a viselőn rögzítették.

Miután a 110 pelenka a viselő deréktájához lett illesztve, a 120 rögzítőrendszer 158 használói vége oldható módon kapcsolódik a 153 felfogófelülethez, és előnyösen a 144 második övrészen helyezkedik el, miáltal a 110 pelenka körbezáija a viselő derekát. A 110 pelenka oldalának záródása ezzel megvalósult. A horgok (az ábrán nem láthatók) kiállnak a 120 rögzítőrendszer 158 használói végéből úgy, hogy a horgok kapaszkodókészülékei elfogják a 153 felfogófelület szálait.

Egy olyan 120 rögzítőrendszer és komplementer 153 felfogófelület, amelyek tépőerőkkel szembeni ellenállása meghaladja a 700 g-ot és nyíróerőkkel szembeni ellenállása meghaladja az 1000 g-ot, elkészíthető a 120 rögzítőrendszer gyártási eljárásának leírásában megadott különleges paraméterek követésével. A komplementer 153 felfogófelület, amelyet a 120 rögzítőrendszerrel együtt használunk, a Milliken Company már említett, No. 970026 gyári jelzésű kötött hurokszövete.

A rögzítőrendszer legalább körülbelül 2,54 cm széles, és bármilyen hosszúságú lehet, ami egy kényelmes 158 használói véget biztosít, előnyös a legalább körülbelül 3,5 cm-es hosszúság. A 120 rögzítőrendszer horgainak sora olyan mátrixot alkot, amelyben körülbelül 26 horog van egy négyzetcentiméteren. A horgok előnyösen lényegében azonos irányultságúak, és előnyösen a rögzítőszalag 158 használói vége felé irányulnak, ha az eldobható cikk használatban van.

Használat során a 110 pelenkát úgy alkalmazzuk a viselőre, hogy a 142 első övrészt a viselő háta köré helyezzük, majd a 110 pelenka maradék részét áthúzzuk a viselő lábai között úgy, hogy a 144 második övrész a viselő hastájékán legyen. Ezután a 120 rögzítőrendszer 158 használói végeit a 153 felfogófelülethez kapcsoljuk a 144 második övrész külső felszínén, hogy az oldalak záródása létrejöjjön.

Bár a találmány tárgyának különös megvalósítási módjait leírtuk és bemutattuk, a szakterületen járatosak számára nyilvánvaló lehet, hogy különböző más változtatások és módosítások is megvalósíthatók anélkül, hogy elhagynánk a találmány szellemét és körét. Az igénypontokban éppen ezért szándékunkban áll lefedni minden olyan változtatást és módosítást, amely a találmány tárgyának körén belül lehet.

Claims (11)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Eljárás egy hordozóanyaggal (24) közvetlen kapcsolatban lévő, a hordozóanyag (24) sík felületére merőleges irányból tekintve a hordozóanyag mozgatási irányához képest szöget bezáróan elforgatott, alappal (26), nyéllel (28) és kapaszkodókészülékkel (30) rendelkező horgokat (22) tartalmazó mechanikus rögzítőanyag előállítására nagytengellyel (M) és kistengelylyel (M’) rendelkező sejtekből (76) olvadt, hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hordozóanyagra (24) való felvitelével, a horgok kialakítására az olvadt, hőérzékeny anyag egy részének a hordozóanyag (24) síkjának egyik vektorösszetevőjével párhuzamos irányba történő megnyújtásával és a horgokat alkotó olvadt, hőérzékeny anyag megszilárdításával, azzal jellemezve, hogy az olvadt, hőérzékeny anyagot olyan sejtekből (76) visszük fel a hordozóanyagra (24), amelyek kistengelye (M’) a hordozóanyag mozgatási irányához viszonyítva eltérő irányítottságú.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az olvadt, hőérzékeny anyagot téglalap alakú, ellipszis alakú vagy háromszög alakú sejtekből (76) viszszük fel a hordozóanyagra (24).
3. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az olvadt, hőérzékeny anyagot a hordozóanyag (24) mozgatási irányához képest keresztirányban elhelyezkedő kistengelyű sejtekből (76) viszszük fel.
4. 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy olyan sejteket (76) alkalmazunk, amelyek oldalaránya nagyobb, mint 1,5:1, előnyösen nagyobb, mint 2:1, előnyösebben nagyobb, mint 3:1.

   HU 217 379 Β
5. 5. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a sejtet két részre osztó, a hordozóanyag (24) mozgási irányába mutató középvonal (65) egyik oldalára eső sejtrészt nagyobb méretűre választjuk, mint a másikat.
6. 6. Az 5. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a nagyobb rész legalább a sejt (76) teljes felületének 75%-a.
7. 7. Eljárás egy hordozóanyaggal (24) közvetlen kapcsolatban lévő, a hordozóanyag (24) sík felületére merőleges irányból tekintve a hordozóanyag mozgatási irányához képest szöget bezáróan elforgatott, alappal (26), nyéllel (28) és kapaszkodókészülékkel (30) rendelkező horgokat (22) tartalmazó mechanikus rögzítőanyag előállítására sejtekből (76) olvadt, hőérzékeny anyag különálló adagjainak a hordozóanyagra (24) való felvitelével, a horog (22) kialakítására az olvadt, hőérzékeny anyag egy részének a hordozóanyag (24) síkjának egyik vektorösszetevőjével párhuzamos irányba történő megnyújtásával és a horgot (22) alkotó olvadt, hőérzékeny anyag megszilárdításával, azzal jellemezve, hogy az olvadt, hőérzékeny anyagot olyan sejtekből (76) visszük fel a hordozóanyagra (24), amelyek fenéki felülete (64) két részre osztott, és az egyik rész a sejtben mélyebben benyúló.
8. 8. A 7. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a két rész mélységének aránya legalább 1,1:1, előnyösen 2:1.
9. 9. Az 1. vagy 7. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a horgok (22) irányultságát még azok elhajlításával is elősegítjük.
10. 10. Mechanikus rögzítőanyag, amely egy komplementer felülethez kapcsolódni képesen van kialakítva, azzal jellemezve, hogy a rögzítőanyag az 1-9. igénypontok bármelyike szerinti eljárással van előállítva.
11. 11. Abszorbens cikk, amelynek egy fedőréteget (112), egy, a fedőréteghez csatlakozó hátlapot (116) tartalmazó külső burkolata és a fedőréteg és a hátlap között elhelyezkedő abszorbens magja (118) van, azzal jellemezve, hogy a külső burkolathoz, előnyösen a hátlaphoz (116) a 10. igénypont szerinti rögzítőanyag kapcsolódik.