HU177117B - Eljárás 1-karboxi-alkoholok rezolválására - Google Patents

Abstract

A találmány tárgya eljárás 1-karboxi-alkoholok rezolválására. Az alkoholok rezolválására szolgáló ismert eljárások rendkívül nehézkesek, és csak több műveleti lépésben valósíthatók meg. A legszélesebb körben 5 alkalmazott módszer szerint (Organic Reactions II, John Wiley and Sons, New York /1949/, 376-414. o.) a rezolválandó alkoholt egy dikarbonsawal, rendszerint ftálsawal vagy borostyánkősawal reagáltatva savanyú félészterré alakítják, az így kapott vegyüle- 10 tét optikailag aktív bázissal reagáltatják, és a kapott diasztereomer sópár egyedi komponenseit megfelelő oldószerből végzett, többlépéses frakcionált átkristályosítással elválasztják egymástól. Az antipódok elkülönítése után a sóból savas kezelései felszabadítják IS a savanyú félésztert, a savanyú félésztert lúggal hidrolizálják, végül a kívánt optikailag aktív alkoholt elkülönítik a reakcióelegyből és ismert módon, például desztillációval vagy átkristályosítással tisztítják. 20 Ez az eljárás négy különálló kémiai reakciólépésből és három további elkülönítési és tisztítási műveletből áll. Ez utóbbi műveletek egyike, az egyedi diasztereomer sók elválasztása igen hosszadalmas, több részlépésből álló folyamat, optikailag tiszta 25 végtermék ugyanis csak úgy állítható elő, ha az átkristályosítási lépések számát kellőképpen megnövelik. Mindezek eredményeként az ismert rezolválási módszerrel a kívánt optikailag aktív alkoholt a kiindulási racém elegyre vonatkoztatva csak kis ho- 30 2 zammal lehet elkülöníteni, és sok esetben csak az egyik enantiomert lehet optikailag tiszta formában előállítani. A szakirodalomban enzimes rezolválási módszereket is ismertettek, amelyek lényege az, hogy a racém alkohol megfelelő karbonsavval képezett észterét enzim jelenlétében hidrolizálják. Ez a módszer azonban csak akkor vezet eredményre, ha az alkalmazott enzim az egyik enantiomer észterét lényegesen nagyobb sebességgel hidrolizálja, mint a másikat. A Can. J. Chem. 52, 469 (1974) és a Tetrahedron Letters 5, 309 (1975) közlemény racém alkoholok enzimes rezolválására vonatkozó kísérleteket ismertet. E kísérletek során a racém alkoholokat α-kimotripszinre specifikus karbonsavakkal, tehát (J-aril-propionsavakkai vagy aril-vajsavakkal képezett észtereikké alakították, ér a kapott észtereket a-kimotripszin jelenlétében hidrolizálták. Ezeknek a kísérleteknek a során megállapították, hogy a két enantiomer észterének hidrolízis-sebessége nem tér el olyan mértékben egymástól, amely lehetővé tenné az enantiomerek elkülönítését. Kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy ha az aszimmetriacentrumon egymástól nagymértékben eltérő térigényű csoportokat hordozó 1-karboxi-alkoholokat α-kimotripszinnel hidrolizáljuk, az egyes enantiomerek észtereinek hidrolízis-sebessége nagyságrendekkel eltér egymástól, így egyszerű módon

Description

A találmány tárgya eljárás 1-karboxi-alkoholok rezolválására.

Az alkoholok rezolválására szolgáló ismert eljárások rendkívül nehézkesek, és csak több műveleti lépésben valósíthatók meg. A legszélesebb körben 5 alkalmazott módszer szerint (Organic Reactions II, John Wiley and Sons, New York /1949/, 376-414. o.) a rezolválandó alkoholt egy dikarbonsawal, rendszerint ftálsawal vagy borostyánkősawal reagáltatva savanyú félészterré alakítják, az így kapott vegyüle- 10 tét optikailag aktív bázissal reagáltatják, és a kapott diasztereomer sópár egyedi komponenseit megfelelő oldószerből végzett, többlépéses frakcionált átkristályosítással elválasztják egymástól. Az antipódok elkülönítése után a sóból savas kezelései felszabadítják IS a savanyú félésztert, a savanyú félésztert lúggal hidrolizálják, végül a kívánt optikailag aktív alkoholt elkülönítik a reakcióelegyből és ismert módon, például desztillációval vagy átkristályosítással tisztítják. 20

Ez az eljárás négy különálló kémiai reakciólépésből és három további elkülönítési és tisztítási műveletből áll. Ez utóbbi műveletek egyike, az egyedi diasztereomer sók elválasztása igen hosszadalmas, több részlépésből álló folyamat, optikailag tiszta 25 végtermék ugyanis csak úgy állítható elő, ha az átkristályosítási lépések számát kellőképpen megnövelik. Mindezek eredményeként az ismert rezolválási módszerrel a kívánt optikailag aktív alkoholt a kiindulási racém elegyre vonatkoztatva csak kis ho- 30 zammal lehet elkülöníteni, és sok esetben csak az egyik enantiomert lehet optikailag tiszta formában előállítani.

A szakirodalomban enzimes rezolválási módszereket is ismertettek, amelyek lényege az, hogy a racém alkohol megfelelő karbonsavval képezett észterét enzim jelenlétében hidrolizálják. Ez a módszer azonban csak akkor vezet eredményre, ha az alkalmazott enzim az egyik enantiomer észterét lényegesen nagyobb sebességgel hidrolizálja, mint a másikat.

A Can. J. Chem. 52, 469 (1974) és a Tetrahedron Letters 5, 309 (1975) közlemény racém alkoholok enzimes rezolválására vonatkozó kísérleteket ismertet. E kísérletek során a racém alkoholokat α-kimotripszinre specifikus karbonsavakkal, tehát (J-aril-propionsavakkai vagy aril-vaj savakkal képezett észtereikké alakították, ér a kapott észtereket a-kimotripszin jelenlétében hidrolizálták. Ezeknek a kísérleteknek a során megállapították, hogy a két enantiomer észterének hidrolízis-sebessége nem tér el olyan mértékben egymástól, amely lehetővé tenné az enantiomerek elkülönítését.

Kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy ha az aszimmetriacentrumon egymástól nagymértékben eltérő térigényű csoportokat hordozó 1-karboxi-alkoholokat α-kimotripszinnel hidrolizáljuk, az egyes enantiomerek észtereinek hidrolízis-sebessége nagyságrendekkel eltér egymástól, így egyszerű módon lehetővé válik az egyes optikailag aktív izomerek elkülönítése.

Fentiek alapján a találmány tárgya eljárás az (I) általános képletű 1-karboxi-alkoholok rezolválására. Az (I) általános képletben Rí és R₂ Ci_₆ alkil-, fenil-, fenil-Ci ^4 alkil-, hidroxi-Ci_4 alkil- vagy halogén— Ci_₆ alkil-esoportot jelent, R! pedig még hidrogénatomot is jelenthet, azzal a megkötéssel, hogy az R₂ csoport térkitöltése legalább kétszerese az Rj csoporténak. A találmány értelmében úgy járunk el, hogy valamilyen (I) általános képletű alkohol DL-izomer-elegyét egy optikailag inaktív (II) általános képletű karbonsavval vagy annak halogenid-származékával vagy anhidridjével észterezzük — a (II) általános képletben Ar adott esetben helyettesített fenilcsoportot vagy egy heterociklusos csoportot, előnyösen indolilcsoportot jelent, amely az alkalmazott reakciókörülmények között töltésmentes, Q jelentése metilén-, etilén- vagy metilidén-csoport, és X jelentése hidrogén- vagy halogénatom, hidroxil-, amino- vagy acil-amino-csoport, és a kapott észtert 6,5 és 8,5 pH-értékek között, 15-40 °C-on, a hidrolizálandó észterhez viszonyítva 0,1-20 súly% — adott esetben hordozóhoz kötött — α-kimotripszinnel hidrolizáljuk, majd a hidrolizátumból önmagában ismert módon elkülönítjük az (1) általános képletű alkohol egyik optikailag aktív izomeijét, és kívánt esetben a visszamaradt észterből önmagában ismert módon hidrolízissel felszabadítjuk az (1) általános képletű alkohol másik optikailag aktív izomeijét.

A találmány szerinti eljárás minden olyan 1-karboxi-alkohol rezolválására alkalmazható, amelyben az aszimmetrikus szénatomhoz kapcsolódó Rí és R₂ csoport térkitöltésének aránya legalább 1 :2-nek megfelelő érték. További feltételt jelent, hogy az Rj és R₂ csoportok egyike se lépjen reakcióba a hidrolízist katalizáló α-kimotripszinnel, ellenkező esetben ugyanis mellékreakciók zajlanak le, amelyek a rezolválást megnehezítik vagy lehetetlenné teszik. Ilyen, α-kimotripszinnel szemben közömbös szerves csoportok az alkil-, aril-, hidroxi-alkil- és a halogén-alkil-csoportok.

Eszterező reagensként α-kimotripszinre specifikus karbonsavakat vagy ezek reakcióképes származékait, például a megfelelő halogenid-származékokat, savanhidrideket vagy észtereket alkalmazhatjuk. Miként ismert, a leírásban szereplő 11 általános képletű karbonsavak, illetve ezek származékainak az észterei az α-kimotripszin úgynevezett specifikus szubsztrátjai. A specifikusság jelen esetben azt jelenti, hogy az α-kimotripszin specifikusan a 3-aril-propionsavak és a γ-aril-vajsavak észterkötéseit hidrolizálja, másrészt pedig azt, hogy ezek az észterek mintegy 20-30-szor gyorsabban reagálnak az enzimmel, mint egy nem specifikus karbonsav (pl. ecetsav) észtere. Ezek a savak optikailag inaktív vagy L-konfigurációjú karbonsavak lehetnek, az α-kimotripszin ugyanis a D-konfigurációjú β-aril-propionsavak és a γ-aril-vajsavak észterkötéseivel nem lép reakcióba. Az aromás csoport jellege a reakciót és a hidrolízis sebességét nem befolyásolja mindaddig, amíg ez a csoport az alkalmazott reakciókörülmények között töltésmentes. Észterképző reagensként tehát nem alkalmazhatunk olyan β-aril-propionsav- és γ-aril-vajsav-származékokat, amelyek aromás csoportja a hidrolízis körülményei között iont képez. A (II) általános képletben tehát Ar jelentése lehet helyettesített vagy helyettesítetlen fenilcsoport vagy egy heteroaromás csoport, előnyösen indoliícsoport, Q jelentése metilén- vagy etiléncsoport. Az Ar és Q csoportok lehetséges képviselőivel kapcsolatban utalunk a következő szakirodalmi forrásokra: A. William és munkatársai, J. Chem. Soc. (B), 2401 (1971), A. Dupaix és munkatársai, B. B. R. C., 41, 464 (1970). A II általános képletben X jelenthet hidrogénatomot, metil-, amino-, acil-amino-csoportot vagy más, az enzimmel szemben közömbös szerves csoportot. Ezzel kapcsolatban utalunk a következő szakirodalmi forrásokra: J. E. Purdie és munkatársai, Can. J. Biochem., 48, 1058 (1970), D. W. Ingles és munkatársai: B. B. R. C., 23(5), 619 (1966), S. G. Cohen, J. A. C. S„ 90(13), 3495 (1968). A felsoroltakon kívül még számos irodalmi adat bizonyítja, hogy a (II) általános képlettel jellemzett karbonsavak, illetve azok származékai az α-kimotripszin specifikus szubsztrátjai, hogy észtereik előállítása szakirodalomban közismert eljárásokon alapszik, és hogy ezen észtereket az α-kimotripszin hidrolizálja.

A fenti változtatások a sav szerkezetében nem befolyásolják a szubsztrát specifitását tehát az enzimmel szembeni nagy reaktivitást. Ennek a nagy reaktivitásnak az a magyarázata, hogy az aromás gyűrű erősen kötődik az enzim hidrofób kötőhelyéhez, és ez a kötődés az enzim aktív helyéhez képest jó irányba orientálja az egész molekulát.

Az α-kimotripszinre specifikus karbonsavak közül példaként a 0-fenil-propionsavat, γ-fenil-vajsavat, transz-fahéjsavat, L-fenil-alanint, L-triptofánt, 0-fenil-tejsavat és a β-fenil-a-Cl-propionsavat említjük meg.

Kutatásaink során bebizonyítottuk, hogy a szubsztrát megkötődésében az alkohol rész általában nem játszik szerepet, és ez a magyarázata annak, hogy az alkohol oldaláról nem lép fel számottevő sztereospecificitás.

Más a helyzet olyan alkohol részek esetében, amelyek COOH csoportot tartalmaznak. Ilyen például a leírásban szereplő

C₆H_S-CH₂-CH₂-COO-CH-COOH is. Ebben az I

CeHj esetben az ionizálható COOH csoport az enzim felületén kölcsönhatásba lép, s ez a kölcsönhatás rögzíti az alkohol rész konformációját is. Ennek következményeképp a D-, illetve az L-mandulasav esetében különböző csoportok (hidrogénatom és fenilcsoport) fogják térbelileg gátolni az enzim aktív helyének támadását az észter C=O csoportjára. A két térgátlás a hidrogénatom és a fenilcsoport eltérő nagysága miatt természetesen különböző lesz, ami azt jelenti, hogy az egyik enantiomer reaktivitása nagymértékben meg fogja haladni a másikét tehát a reakció sztereospecifikus lesz, lehetőséget nyújtva ezzel a két enantiomer rezolválására. Ez a sztereospecificitás csakis az alkohol részen található két szubsztituens télkitöltésének a függvénye, és független az acil rész milyenségétől, feltéve, hogy az acil rész specifikus, ami szükséges a szubsztrát erős 'hidrofób kötődéséhez.

A találmány szerinti eljárást az a-kimotripszines hidrolízisek ismert körülményei között hajtjuk végre (vizes oldat, pH = 6-8,5, hőmérséklet 15— 40 °C, ionerősség kb. 0,1-1). Az enzimet szabad állapotban vagy hordozóra felvitt formában egyaránt felhasználhatjuk, az enzim reakcióelegyből való elkülönítésének megkönnyítésére és többszöri felhasználásának biztosítására azonban a reakcióelegyhez célszerűen hordozóhoz kötött enzimet adunk. Az enzim hordozómátrixaként előnyösen szabad, aromás gyűrűhöz kapcsolódó aminocsoportokat tartalmazó, akrü-amid alapú polimert használunk fel, de használhatunk például DEAE Sephadex hordozót is.

A találmány szerinti enzimes reakció után kapott reakcióelegy a rezolválandó alkohol egyik optikai izomeijét szabad állapotban, a másik izomert pedig hidrolizálatlan észter formájában tartalmazza. Az optikailag aktív szabad alkoholt önmagában ismert, egyszerű módszerekkel, például extrakcióval vagy desztillációval könnyen elkülöníthetjük a reakcióelegytől. Ezzel az eljárással az optikailag aktív alkoholt az elméleti értékkel közel azonos hozammal kapjuk.

Kivánt esetben a visszamaradt hidrolizálatlan észterből ismert módon felszabadíthatjuk a kiindulási alkohol másik optikai izomeijét. Eljárhatunk például úgy, hogy az észtert lúggal elhidrolizáljuk. E művelet hozama ugyancsak megközelíti az elméleti értéket.

A találmány szerinti eljárással a rezolválandó alkoholok optikailag aktív izomeijeit igen tiszta állapotban kapjuk. A találmány szerinti eljárás az ismert rezolválási módszereknél lényegesen egyszerűbben végrehajtható, és a kívánt terméket igen jó hozammal szolgáltatja.

A találmány szerinti eljárást az oltalmi kör korlátozása nélkül az alábbi példákban részletesen ismertetjük.

1. példa

Mandulasav rezoíválása

Kalcium-kloridos csővel ellátott 50 ml-es egynyakú lombikba 1,52 g (0,01 mól) racém mandulasavat és 1,68 g (0,01 mól) β-fenü-propionil-kloridot mérünk be, és a lombikot 1,5 órára 100°C-os olajfürdőbe merítjük. A reakció sósavgáz fejlődés közben megy végbe. A reakcióidő végén a lombikot lehűtjük és a kapott kristályos anyagot kloroform-petroléter elegyből átkristályosítjuk. 2,70 g (95%) β-fenil-propionil-DL-mandulasavat kapunk, o.p.: 69-70 °C.

Analízis:

Számított: C = 71,83 súly%, H=5,63súly%, Talált: C =71,52 súly%, H=5,73súly%.

100 ml 1/15 mólos foszfátpuffer oldatban (pH = 8,00) QJ. g α-kimotripszint oldunk, majd az oldathoz állandó keverés közben 1 g β-fenü-propionü-DL-mandulasav 10 ml acetonitrillei vagy acetonnal készített oldatát adjuk. A reakcióelegyet 40-60 percig szobahőmérsékleten kevertetjük, majd ; az oldatot 1 mólos sósavoldattal pH = 1-2 értékre . savanyítjuk. A savas oldatot 4 x 30 ml éterrel extraháljuk. Az éteres oldatot szárítjuk, bepároljuk és a maradékot, mely az L-mandulasavat és a reagálatlan 5 β-fenil-propionil-D-mandulasavat tartalmazza, éter-petroléter elegyéből kristályosítjuk. A kristályosítás során két frakciót kapunk, melyek közül az egyik (a kevésbé oldódó) a tiszta L-mandulasav, a másik (az anyalúgban visszamaradó) a (J-fenil-propionil-D-man, io dulasav. A tiszta L-mandulasav hozama 0,24 g (89%), op.: 132-133 °C, 2 térfogat%-os etanolban mérve: [a]_D = 158°.

A 0-fenil-propionil-D-mandulasav hozama 0,45 g (90%), op.: 71°C, 2 térfogat%-os etanolban mérve: 15 [<*]_D=93°.

Ez utóbbiból a következőképpen szabadíthatjuk fel a D-mandulásavat: 0,45 g β-fenü-propionü-D-mandulasavat 10 ml 10 térfogat%-os nátriumhidroxid-oldattal vízben 1 órán keresztül visszafolyató hűtő 20 alatt fonalunk. A reakció elegyet lehűtjük és hidegen 10 térfoga t%-os sósavval pH=l-2-re savanyítjuk, majd 5x10 ml éterrel extraháljuk. Az éteres oldatot 2 x 10 ml desztillált vízzel mossuk, szárítjuk, bepároljuk, és a maradékot éter-petroléter elegyéből 25 átkristályosítjuk.

Az így nyert D-mandulasav hozama 0,21 g (82%), op.: 132 °C, 2 térfogat%-os etanolban mérve:

[<*]» = -156°.

2. példa

Tejsav rezoíválása

Az 1. példa első bekezdésében ismertetett módon 0,9 g (0,01 mól) DL-tejsav és 1,68 g (0,01 mól) β-fenil-propionil-klorid reakciójával β-'fenil-propionü-DL-tejsavat állítunk elő. A kapott terméket éterben 40 oldjuk, az éteres oldatot vízzel, 5 térfogat%-os vizes sósavoldattal, majd ismét vízzel mossuk, aktív szénnel derítjük és magnéziumszulfát felett szárítjuk. Az oldat bepáriása után víztiszta olajként 2,0 g (90%) β-fenÜ-propionil-DL-tejsavat kapunk.

Analízis:

Számított: C = 64,83 súly%, H=6,31súly%, Talált: C = 64,51 súly%, H=654súly%.

100 ml 1/15 mólos foszfátpuffer-oldatban (pH = 8,00) 0,2 g a-kimotripszint oldunk, majd az oldathoz állandó keverés közben 1 g β-fenü-propionü-DL-tejsav 10 ml acetonitrillei vagy acetonnal készített oldatát adjuk. A reakcióelegyet

5$ 30-40 percig szobahőmérsékleten keverjük, majd a keverést leállítjuk és 1 mólos sósavval pH =1—2 értékre savanyítjuk. A savas oldatot 5-6x30 ml éterrel extraháljuk. Ebben az esetben a tejsav nagy vízoldékonysága miatt az éteres oldat csak a hidroli60 zálatlan β-fenü-propioml-D-tejsavat fogja tartalmazni. A tiszta L-tejsav kinyerésére több órás folyamatos extrakcíót kell alkalmazni. A folyamatos extrakció után kapott éteres oldatot megszárítva Is bepárolva 0,17 g (83%) L-tejsavat kapunk. Vízben mérve:

[«]_D = 3,8°.

177117^ datát visszük fel. Az oszlopról lecsepegő oldatot a korábban ismertetett módon dolgozzuk fel. így

0,24,g (90%) L-mandulasavat és 0,45 g (90%) /3-fenil-propionil-D-mandulasavat kapunk, melyek fizikai álandói megegyeznek a fent közöltekkel.

Claims (2)

1. Szabadalmi igénypontok:

   Az első extrakció folyamán nyert éteres oldatot vízzel mossuk, szárítjuk és bepároljuk. így 0,45 g (90%) β-fenil-propionil-D-tejsavat kapunk, 2v%os etanolban mérve: [a]_D = -43°.

   Ebből az anyagból a β-fenil-propionil-D-madula- 5 savhoz hasonló módszerrel felszabadíthatjuk a tiszta D-tejsavat. A savas reakcióelegyből ebben az esetben is csak több órás folyamatos éteres extrakcióval tudjuk elkülöníteni a D-tejsavat. Az így nyert D-tejsav hozama 0,15 g (74%), vízben mérve: [a]_D = -3,7°. 10

   Az enzimatikus hidrolízist hordozómátrixhoz kötött α-kimotripszinnel is végrehajthatjuk. Hordozómátrixként a Koch-Light cég által „Enzacryl-AA” kereskedelmi néven forgalomba: hozott 15 akrilamid alapú, aromás gyűrűhöz kapcsolódó aminocsoportokat tartalmazó polimert alkalmazunk.

   Az enzimet a következő módon köthetjük a gyantához:

   10 g „Enzacryl-AA”-t 500 ml 2n sósavban szusz- 20 pendálunk, majd 0 °C-ra hűtve állandó erőteljes keverés mellett 1,5 óra alatt hozzácsepegtetünk 400 ml 2 súly%-os vizes nátrium-nitrit-oldatot. A reakcióelegyet egy órán át hidegen kevertetjük, majd a diazotált hordozót szűréssel eltávolítjuk, 5 x 100 ml 25 foszfátpufferrel (pH = 7,0) mossuk, centrifugáljuk. 500 ml foszfátpufferben (pH - 7,0) feloldunk 0,5 g α-kimotripszint, majd a diazotált hordozót hozzáadva az elegyet 48 órán át szobahőmérsékleten kevertetjük. Ezután a hordozót leszűijük, 5 x 100 ml 30 pufferral, 0,01 súly% fenolt tartalmazó 10súly%^os nátrium-acetát-oldattal, pH = 8,0 pufferral, majd 0,5 mólos nátrium-klorid-oldattal mossuk. Ezután pH = 8,0 foszfátpufferban szuszpendáljuk és 1 cm átmérőjű 20 cm hosszú oszlopot készítünk belőle. 35 Az igy elkészített oszlopra 1 g (3-fenil-propionil-DL-mandulasav 100 ml 1:9 térfogatarányú acetonitril-foszfátpuffer (pH = 8,0) eleggyel készített ol1. Eljárás (I) általános képletű 1-karboxi-alkoholok rezolválására - az (I) általános képletben Rj és R₂ jelentése Ci_₆alkil-, fenil-, fenil-C₁_₄ alkil, hidroxi-Ci_4 alkil- vagy halogén-C]_₆ alkil-csoport, Rj pedig még hidrogénatomot is jelenthet, azzal a megkötéssel, hogy az R₂ csoport térkitöltése legalább kétszerese az R_t csoporténak azzal jellemezve, hogy valamilyen (I) általános képletű alkohol DL-izomer-elegyét egy optikailag inaktív (II) általános képletű karbonsavval vagy annak halogenid-származékával vagy anhidridjével észterezzük — a (II) általános képletben Ar jelentése fenil- vagy indolilcsoport, Q jelentése metilén-, etilén- vagy metilidéncsoport, és X jelentése hidrogén- vagy halogénatom, hidroxil·, amino- vagy acil-amino-csoport —, és a kapott észtert 6,5 és 8,5 pH-értékek között, 15—40°C-on, a hidrolizálandó észterhez viszonyítva 0,1— 20 súly% — adott esetben hordozóhoz kötött - α-kimotripszinnel hidrolizáljuk, majd a hidrolizátumból önmagában ismert módon elkülönítjük az (I) általános képletű alkohol egyik optikailag aktív izomeijét, és kívánt esetben a visszamaradt észterből önmagában ismert módon hidrolizálással felszabadítjuk az (I) általános képletű alkohol másik optikailag aktív izomeijét.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy hordozómátrixként akril-amid alapú, aromás aminokból származó aminocsoportokat tartalmazó polimert alkalmazunk.