HU218910B

HU218910B - Gonadotrofin-felszabadító hormon antagonista-polipeptidek alkalmazása emlősben ivarmirigy-szteroid-függő állapotok gyógykezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények előállítására

Info

Publication number: HU218910B
Application number: HU9700046A
Authority: HU
Inventors: Gary D. Hodgen; Audrey Philips
Original assignee: Ortho Pharmaceutical Corporation; The Medical College Of Hampton Roads
Priority date: 1994-07-22
Filing date: 1995-07-18
Publication date: 2000-12-28
Also published as: CZ15097A3; PT769956E; IL114655A0; FI970244A0; ATE190494T1; CZ291803B6; JP3138477B2; CN1200674A; EP0769956A1; EP0769956B1; EE03515B1; AU3132095A; LV11823B; DK0769956T3; NO970257D0; BR9508718A; AP9700913A0; RU2181598C2; JPH10503203A; CA2195745C

Description

A találmány tárgya gonadotroplnfelszabadító hormonantagonista, polipeptidek alkalmazása olyan gyógyszerkészítmények előállítására, amelyek emlősök ivarmirigyszteroid-fiiggő állapotainak kezelésére alkalmasak oly módon, hogy az ösztrogénellátás csökkentésével az endogén ösztrogén termelődésének leállítása nélkül a méhnyálkahártya proliferációjának gátlását biztosítják.

Az endometriosis a méhnyálkahártya típusú mirigyek és kötőszöveti váz méhen kívüli, rendellenes elhelyezkedésével járó állapot. A méhnyálkahártya-szövetek ilyen ektópiás elhelyezkedése gyakran megváltozott vért tartalmazó cisztákat képez. Ez az állapot világszerte nők millióinak legyengítő hatású fájdalmat okoz, és elsősorban a méhnyálkahártya-szövet havonkénti proliferációjával összefüggésben fordul elő. A jelenség gyakran egész életen át fennmarad, és néha meddőséget okoz.

Az endometriosis különféle terápiák alkalmazásával kezelhető, de ezek egyike sem elég biztonságos, illetve hatásos a hat hónapon túli, hosszú időtartamú kezelések esetében. Talán a legrégebbi, bizonyítható hatást eredményező terápia a progeszteron - injekcióval, orálisan (vagy orálisan szedhető fogamzásgátlókkal kombinálva) történő - beadása. A progeszteron hosszú időn át tartó beadása azonban számos, nemkívánatos mellékhatást eredményez, továbbá hatékonysága is megkérdőjelezhető (az Amerikai Egyesült Államokban alkalmazását nem hagyták jóvá).

Kimutatták, hogy egy („ethisterone”-ból származó) szintetikus szteroid, nevezetesen a 17-a-pregna-2,4dien-20-ino[2,3-d]izoxazol-17-ol (amely danazol néven is ismert, és „Danocrine” márkanéven forgalmazzák) hatásos gyógyszerként alkalmazható az endometriosis kezelésében, mivel alacsony ösztrogénszintet eredményez. Sajnálatos módon ez a gyógyszer is számos androgén mellékhatást okoz. Az ösztrogénvesztés hirtelen vazomotoros fokozódása mellett tömegnövekedést, izomgörcsöt, mellzsugorodást, hőhullámokat, hangulatváltozásokat, olajos bőrt, depressziót, ödémát, pattanásokat, fáradtságot, rendellenes szőmövekedést, libidóváltozást, fejfájást, bőrkiütéseket és hangmélyülést okoz.

Az endometriosis leghatásosabb kezeléseinek egyike a gonadotroplnfelszabadító hormon (GnRH; „gonadotropin releasing hormoné”) agonistájának - a hipofízis gonadotropinszekréciójának gátlását, s ezáltal reverzibilis álmenopauza kialakítását célzó - beadását, azaz leszabályozódózis beadását foglalja magában. Bár az egyéni reakciók változók, a nyálkahártya endometriosis következtében kialakuló károsodásai rendszerint gyorsan (a terápia kezdetétől számítva három hónapon belül) visszafejlődnek. A kezelés befejezése után a fájdalom gyakran újra jelentkezik, és az endometriosis - a normális menstruációs ciklus visszaállását követő néhány hónapon belül - kiújul. A gyógyszer ftbroid tumorok (például leiomyoma) kezelésére is alkalmazható.

E terápia fő hátrányát a hosszan tartó, súlyos, alacsony ösztrogénszintből, illetve a súlyos ösztrogénhiány okozta álmenopauzából eredő különböző mellékhatások jelentik, nevezetesen a hőhullámok, a csontritkulás és az ösztrogén által a szív- és érrendszerre gyakorolt védőhatás megszűnése. Miközben az egyéni reakciók itt is változók, a csontritkulás rendszerint a terápia harmadik hónapja után kezd mérhetővé válni, és időnként, a leggyengébb betegek esetében, a terápia körülbelül 6. hónapja után igen súlyossá válhat. A csontritkulás mellékhatás a kockázat-előny szempontból teljesen elfogadhatatlan; a menopauza utáni időszakban csontritkulás miatt csípőcsonttörést szenvedett nők várható élettartama csupán körülbelül 3,2 év. E mellékhatás miatt a „United States Food & Drug Administration” nem javasolja a gonadotropinfelszabadító hormon analógjának hat hónapon túl történő beadását. Más szóval, a gyógyszer a pihentetőperiódus után nem adható be újra.

Ilyenformán a GnRH-agonistával végzett terápia fő problémája, hogy a termékeny korszakukban lévő nőkben a hosszan tartó, alacsony ösztrogénszint felhalmozódó mellékhatásokat (elsősorban felgyorsult csontsűrűség-csökkenést) eredményez, melyek potenciálisan növelik a csontritkulás és csonttörés kockázatát. A GnRHagonista „leszabályozó”-dózisával kezelt betegekben nagymértékben hiányos ösztrogénszint alakul ki, melynek mértéke vetekszik a menopauza után megfigyelhető ösztrogénszint-csökkenéssel. E problémák egy olyan, „ösztrogénküszöb-hipotézisen” alapuló „visszaadási” kezelés klinikai tanulmányozását indították el, amely során a klinikailag jelentős méhfibroidokat hordozó betegeket — alacsony dózisú ösztrogén-progeszteron hormonhelyettesítéses terápiával (amely hasonló a menopauza után szokásos kezeléshez) kombinálva GnRH-agonista gyógyszerekkel kezelték. Ennek során az volt a cél, hogy a petefészek endogén ösztrogénszekrécióját az agonista - alacsony dózisú, exogén ösztrogén-progeszteron kiegészítéssel együtt történő - alkalmazásával megfelelő mértékben csökkentsék, és a klinikai előnyök a „visszaadásos” hormonhelyettesítés következtében ne vesszenek el.

A szakirodalomban a gonadotropinfelszabadító hormon antagonistájának - endometriosis és méhsimaizom-daganat klinikai kezelésében hatásos - alkalmazási lehetőségét is leírják. Például Gordon és munkatársai [J. Clin. Endocrin. Metab. 73, 1262 (1991)] a - GnRHantagonista sajátságú - antide-hatásait vizsgálták, és megállapították, hogy megfelelő, egyszeri dózisként alkalmazva a hipofízis-petefészek axonok közvetlen és tartós gátlását indukálja. A kialakított alacsony ösztrogénszint elégséges volt ahhoz, hogy a betegek kezelésének eredményeként a különböző, ivarmirigy-szteroidoktól függő betegségek (mint például az endometriosis és a méhsimaizom-daganat) javulására lehessen számítani, anélkül, hogy a GnRH-agonistával végzett kezelésre adott, megszokott, hirtelen és leszabályozó hatású reakció eredményeként bekövetkező, későbbi potenciális következmények jelentkeznének. A szerzők azonban megemlítik azt is, hogy nagy szükség lenne a biológiai hozzáférhetőséget fokozó - és ezáltal a kiváltott reakció egyedi változékonyságát csökkentő - készítményre.

A találmány célja, hogy a gonadotropinfelszabadító hormonantagonista hatású polipeptidek olyan dózisát tartalmazó gyógyszerkészítményeket hozzunk létre,

HU 218 910 Β amelyek alkalmazása a petefészek tónusos ösztrogénszekréciójának kialakítását teszi lehetővé, és így emlősök ivarmirigyszteroid-függő állapotának hosszú időtartamú gyógykezelésére alkalmazhatók.

A technika állása szerint általánosan elfogadott volt az a vélemény, hogy az említett állapotok kezeléséhez teljes ösztrogénmegvonás szükséges. Az ehhez szükséges dózis azonban nem csak az ösztrogéntermelést, de más hormonok termelését is leállítja, ami súlyos következményekkel jár.

A találmány alapját ezzel szemben az a felismerés képezi, hogy - a GnRH-receptor-rendszer teljes leszabályozását eredményező - GnRH-agonista termékektől eltérően a GnRH-antagonista kompetitív módon csak a GnRH-receptorokra hat, miáltal különböző mértékű - dózisfüggő - gátlást eredményez. Következésképpen a GnRH-antagonista megfelelő dózisának alkalmazásával lehetőség van arra, hogy a petefészek tónusos ösztradiolszekrécióját mérsékelt szinten tartsuk, ami elégséges mértékben csökkenti az ösztrogénfüggő nőgyógyászati problémákat (például az endometriosis), és eközben kellő szintet biztosít ahhoz, hogy a nyilvánvaló ösztrogénhiány hosszú időtartamú utóhatásait elkerüljük.

A GnRH-antagonista olyan dózisára és/vagy beadási rendjére van szükség, amely a vérszérumban az ösztrogén optimális szintjét biztosítja. Amint azt Gordon és munkatársai fentebb említett cikkükben leírták, egy GnRH-antagonistára adott reakció egyénről egyénre változik. Ennek megfelelően a GnRH-antagonista adagolását - a megfelelő mértékű ösztrogénszekréció érdekében - minden egyes személy részére egyedileg kell meghatározni, következésképpen szükség van egy olyan eljárásra is, amellyel meghatározható, hogy a betegben megfelelő ösztrogénszint alakult-e ki.

Számos terápiás kezelési rend létezik, melyeknél kívánatos a petefészek tónusos ösztrogénszekréciójának fenntartása. Ezek példáiként említhető az endometriosis és a leiomyoma kezelése. A gyógyszernek van egy bizonyos szintje, amely alkalmas az i varmirigy szteroid-függő betegségek biztonságos (vagyis a menopausa utáni időszakra jellemző mellékhatásoktól, mint például a csontsűrűség-csökkenéstől mentes) és hatásos (vagyis a betegség felszámolását eredményező), hosszú időtartamú gyógykezelésére. Találmányunk leírásában ezt a bizonyos szintet - és meghatározásának módját tárjuk fel.

Az alábbiakban az ábrák rövid leírását ismertetjük.

Az 1. ábrán bemutatjuk, hogy a petefészek maradék ösztrogénszekréciója a GnRH-antagonista dózisától függ, és a gátlás mértéke a kezelés megkezdésétől számított 7-10 napon belül stabilizálódik. Az ábrán az alkalmazott Nal-Glu GnRHant-dózisokat a következőképpen jelöltük: négyszög: 0,1 mg/kg/nap (i. m.), N=5; kör:0,3 mg/kg/nap (i. m.), N=6

A 2. ábrán azt mutatjuk be, hogy menstruáló főemlősökben beállítható a petefészek ösztrogénszekréciójának kívánt szintű, részleges gátlása.

A találmány tárgya, tágabb értelemben, az ivarmirigyszteroid-függő állapotok, mint például az endometriosis, a méhsimaizom-daganat, a menstruáció előtti tünetcsoport és a rendellenes méhvérzés kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények előállítása. Közelebbről a találmány tárgya az említett ivarmirigyszteroidfüggő állapotok hatásos olyan kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények előállítása, melynek során egy GnRH-antagonista - menstruáló nőben méhnyálkahártya-szövet proliferációjának jelentős mértékű gátlásában hatásos - mennyiségét adjuk be, amely azonban az ösztrogéntermelődés jelentős mértékű leállítására nem képes, vagyis hatástalan az endogén ösztrogénszint - petefészek eltávolítása után megfigyelhető - szintjének kialakításában. A találmány szerinti gyógyszerkészítményekben a GnRH-antagonista peptidszármazékokat olyan dózisban alkalmazzuk, amely menstruáló nőben hatásos a méhnyálkahártya-szövet proliferációjának gátlására, de nem képes az endogén ösztrogén termelődésének jelentős mértékű leállítására. A találmány különösen előnyös megvalósítási módjait olyan kezelési rendek és dózisok biztosítására szolgáló gyógyszerkészítmények előállítása képezi, amelyek lehetővé teszik az endogén ösztrogén olyan mértékű termelődését, amely a vérszérum ösztradiolkoncentrációját körülbelül 30-50 pg/ml, előnyösen körülbelül 35-45 pg/ml szinten tartja.

A találmány szerinti gyógyszerkészítményekkel végzett kezelés során meghatározzuk, hogy egy emlőspáciensben egy GnRH-antagonista adott dózismennyiségben történő beadása következtében kialakult alacsony ösztrogénszintű belső környezet megfelel-e a páciensben az ivarmirigyszteroid-függő állapot gyógykezelésére alkalmas, optimális mértékben csökkentett ösztradiolkoncentrációnak; az eljárás során a megfelelő dózismennyiséget titermeghatározással, például a pácienssel végzett progeszteronteszttel állapítjuk meg.

A találmány szerinti megoldás értelmében feltárjuk a GnRH-antagonista adagolási rendjét vagy dózisát, amely menstruáló nőben hatásos a méhnyálkahártyaszövet proliferációjának gátlására, de alapvetően nem képes az endogén ösztrogén termelődését leállítani. Míg az adagolás során beadott GnRH-antagonista mennyisége páciensről páciensre változhat, az adagolási rendet és dózist rendszerint úgy állítjuk be, hogy a vérszérum 24 órás ösztradiolszintjét körülbelül 30-50 pg/ml, előnyösen 35-45 pg/ml tartományban biztosítsuk.

Korábban felvetették annak lehetőségét, hogy a vérszérum ösztradiolszintjének csökkentése menstruáló nőkben - előnyös hatásként - a méhnyálkahártyaszövet proliferációjának gátlását eredményezi. Az ösztradiolszint csökkentése azonban felveti azt a problémát, hogy ilyen esetben valószínűleg nem marad elegendő ösztrogén - a petefészek eltávolítása utáni ösztrogénszinttel kapcsolatos - menopauzaszerű tünetek enyhítésére, elkerülésére vagy kivédésére. Például ha az endogénösztrogén-szint körülbelül 15 pg/ml alá esik, ösztrogénhiányos mellékhatások jelentkeznek. Az endogénösztrogén-hiányt követően jelentkező mellékhatások elkerülése idáig csak exogén ösztrogén beadásával, vagyis az úgynevezett „visszaadásos terápiával” sikerült. A találmányunk szerinti megoldás egyedülálló, mivel az ivarmirigyszteroid-függő állapotok olyan

HU 218 910 Β kezelését táqa fel, melynek során a vérszérum endogénösztradiol-szintje legalább körülbelül 30 pg/ml marad, anélkül hogy ösztrogén „visszaadására” lenne szükség.

Bizonyos ösztrogénfüggő nőgyógyászati rendellenességek - mint például az endometriosis - klinikai kezelése sokkal összetettebb feladat, mint a páciensben az ösztrogénszint egyszerű lecsökkentése. Valójában, a hosszú időn át fenntartott súlyos, csökkent ösztrogénszint a páciensekben nemcsak a központi ösztrogénhiányos tünetekkel járó kényelmetlenségeket okozza, hanem növeli a csontsűrűség-csökkenés kockázatát, illetve a szív- és érrendszeri rizikófaktorok valószínűségét, melyek a tartós ösztrogénhiánnyal kapcsolatosak.

Az optimális terápiás feltételek e rendellenességek tartós klinikai kezelését teszik lehetővé, a petefészek ösztrogénszekrécióját olyan szintre csökkentve, amely gyógyászati szempontból előnyös (vagyis az ektópiás méhnyálkahártya-sérülésekből eredő medencetájéki fájdalom jelentős mértékben csökken vagy megszűnik), ugyanakkor a petefészkek maradék (alap-) ösztrogénszekrécióját a - petefészkek eltávolítását követően kialakuló (menopauzaszerű) - mélypont feletti szinten tartva, ami biztosítja az egészséges állapotot.

Ez a megoldás az ösztrogén-progeszteron pótlási terápiájához képest kiváló hatású, mivel a GnRH-antagonista dózisát a kezelt páciens szükségleteihez igazíthatjuk, mely szükségleteket a vérben lévő maradék ösztrogénszint, valamint az határozza meg, hogy a méhnyálkahártya proliferációja elégséges-e a - rövid időtartamú progeszteronterápiát követő - progeszteronelvonási vérzéshez.

Összegzésül, ez a technológia praktikus eljárást tesz lehetővé, melynek során a kialakított ösztrogénszint elég alacsony ahhoz, hogy a csökkentett ösztrogénellátás előnyei megvalósuljanak, ugyanakkor elég magasak ahhoz, hogy a hosszú időtartamú ösztrogénhiány következményeit minimálisra csökkentse, illetve megszüntesse.

A megfelelő dózis meghatározásánál lényeges annak felismerése, hogy az ösztradiolszekréció szintjének egyszerű mérésével nem biztos, hogy elegendő információhoz jutunk. Felismertük, hogy a GnRH-antagonista adott dózisára adott reakcióként nemcsak az ösztradiol szintje változik egyénről egyénre, hanem az antagonista azon dózisa is, amely a páciensben az amenorrhoea (a menstruáció elmaradása) megnyilvánulását eredményezi. Ennek megfelelően azt találtuk, hogy a megfelelő adagolást a GnRH-antagonista dózisának titermeghatározásával, például progeszteronteszt alkalmazásával kell megállapítani.

Ilyenformán, a találmány szerinti megoldás értelmében, az ivarmirigyszteroid-függő állapotok kezelését úgy végezzük, hogy a kezelt személynek GnRH-antagonistát adunk be, majd - egy kiválasztott dózishoz és/vagy adagolási rendhez - meghatározzuk az antagonista ahhoz szükséges mennyiségét, hogy optimális, alacsony ösztrogénszintű belső környezet alakuljon ki.

A gonadotropinfelszabadító hormon (GnRH) egy, a hipotalamuszban termelődő, kisméretű polipeptid, melyet néha gonadotropfelszabadító hormonnak („gonadotropic releasing hormoné”) vagy luteinizálóhormont felszabadító hormonnak („luteinizing hormon releasing hormoné”; LHRH) is neveznek. A találmány szerinti megoldás értelmében e polipeptid antagonista sajátságú analógjait alkalmazzuk.

A gonadotropinfelszabadító hormon antagonistáinak a példái megtalálhatók, többek között a 4,409,208, 4,547,370, 4,565,804, 4,569,927 és 4,619,914 számú egyesült államokbeli szabadalmi leírásokban, illetve a WO 89/01944 számú közzétételi iratban (melyek leírását teljes terjedelmében a kitanítás részének kell tekinteni). Az antagonisták példái, név szerint, az Azaline B, Antidé (egy dekapeptid, melynek képlete: D-Ac-D-2Nal¹-DpClPhe²-D-3-Pal³-Ser⁴-NiLys⁵-D-NicLys⁶Leu⁷-ILys⁸-Pro⁹-D-Ala¹⁰), [Ac-D4ClDPhe¹, Dtrp³, Darg⁶, DAla‘°]-GnRH, [Ac-4ClDPhe², D3Pal³, Arg³, D2Nal⁶, DAla¹⁰]-GnRH, [Ac-D2-NaH, 4ClDPhe², DTrp³, DArg⁶, DAla'°]-GnRH, [Ac-D2Nal>, 4FDPhe², DTrp³, DArg⁶]-GnRH, [Ac-D2NaP, 4ClDPhe², DTrp³, DhArg(Et₂)⁶, DAla¹⁰]-GnRH, és [Ac-NaP, DME4ClPhe², DPal³, Ser⁴, Tyr³, Darg³, Leu⁷, Ilys⁸, Pro⁹, DAla¹⁰]-GnRH.

A találmány szerinti megoldás értelmében alkalmazott GnRH-antagonisták gyógyászati szempontból elfogadható, nem toxikus sók vagy komplexek alakjában adhatók be. A beadható sók közé a savaddíciós sók, például hidroklorid-, hidrobromid-, szulfát-, foszfát-, nitrát-, oxalát-, fumarát-, glükonát-, tannát-, maleát-, acetát-, benzoát-, szukcinát-, alginát-, malát-, aszkorbát-, tartarát- és hasonló sók tartoznak. Komplexként alkalmazhatunk fémekkel, például cinkkel, báriummal, kalciummal, magnéziummal, alumíniummal és hasonlókkal alkotott komplexeket.

Bármilyen ismert GnRH-antagonista alkalmazható. A találmány gyakorlati megvalósításában - a korábban hasonló gyógyszerek (azaz GnRH-agonisták) esetében alkalmazott - beadási módok is alkalmazhatók (a korábban használt gyógyszert GnRH-antagonistával helyettesítve). Ilyenformán a beadás történhet bármely hagyományos módon (amely biztosítja az analóg aktivitását); például orálisan, intravénásán, szubkután, intramuszkulárisan, szublingválisan, perkután, rektálisan, intranazálisan vagy intravaginálisán. A beadáshoz alkalmazott dózisalak lehet tabletta, drazsé, kapszula, pirula, nazális beadáshoz alkalmas keverék, aeroszol stb.

Gyakorlati szabályként elmondható, hogy a gonadotropinfelszabadító hormon antagonistáját olyan kezdeti mennyiségben kell beadni, amely elégséges a keringésben lévő ösztrogén körülbelül 25-50 pg/ml tartományon belüli szintjének beállításához. Az adott antagonistától függően a kezdeti dózis - intramuszkuláris beadás esetén - általában körülbelül naponta 0,001-0,5 mg/kg, de ez a beadás módjától és az alkalmazott vegyülettől függően változhat. A beadás végezhető időszakos, például hetenkénti vagy havonkénti beosztásban, illetve folyamatosan, vagyis naponta. A naponkénti beadás előnyösebb, mivel így a páciensek nagyobb valószínűséggel tartják be a kezelési rendet, s

HU 218 910 Β nem felejtik el a gyógyszer bevételét. Előnyös lehet a depókészítmények alkalmazása is.

Az, hogy az antagonista beadott mennyisége elégséges-e az ivarmirigyszteroid-fuggő állapot kezeléséhez, az adott állapot külső megnyilvánulásainak egyszerű megfigyelésével könnyen megállapítható. Például a fájdalommentesség azt jelzi, hogy a GnRHantagonista adagolása megfelelő volt az endometriosis kezeléséhez. Annak meghatározása érdekében, hogy az adagolás megfelelő-e a tónusos ösztradiolkoncentráció optimális szintű beállításához, progeszterontesztet végzünk. Önmagában a progeszteronteszt és elvégzésének módja jól ismert [lásd például Abbasi és munkatársai: JAMA 255, 1600 (1986); és Kletzky és munkatársai: Am. J. Obstet. Gynecol. 121, 695 (1975)]. Röviden: progeszteront vagy szintetikus progeszteront rövid ideig, például 7-14 napig adagolunk, majd a progeszteron elvonása után megfigyeljük az ennek következtében létrejövő elvonási vérzés jelenlétét vagy hiányát. Az elvonási vérzés jelentkezése azt jelzi, hogy az ösztradiolkoncentráció elég magas maradt ahhoz, hogy stimulálja a méhnyálkahártyát, tehát csökkentése elégtelen volt. Ezzel szemben a vérzés elmaradása azt jelzi, hogy az amenorrhoea (a menstruáció elmaradása) állapota valósult meg, tehát az ösztradiolszint vagy megfelelő, vagy túl alacsony. Az utóbbi esetben a GnRH-antagonista mennyiségét csökkentjük, és a tesztet megismételjük. Az antagonista beadását és a tesztet addig ismételjük, amíg az antagonista megfelelő, beadható koncentrációját meg nem határozzuk.

A progeszteront bármilyen alkalmas gyógyászati készítményben beadhatjuk. Például az ilyen készítmények hatásos mennyiségű progeszteront és megfelelő hordozót, például szilárd dózisalakokhoz (tabletták, kapszulák, ostyák, labdacsok, pirulák, porok vagy szemcsék), topikális dózisalakokhoz (például oldatok, porok, folyadékemulziók, folyadékszuszpenziók, féloldatok, kenőcsök, paszták, krémek, gélek, zselék vagy habok) és parenterális dózisalakokhoz (például oldatok, szuszpenziók, emulziók vagy száraz porok) alkalmas hordozót tartalmaznak. Ismert, hogy a készítmények az aktív hatóanyag (a progeszteron) mellett gyógyászati szempontból elfogadható hígítószereket, lazítószereket, kötőanyagokat, síkosítóanyagokat, felületaktív anyagokat, hidrofób hordozókat, vízoldékony hordozókat, emulgeálószereket, puffereket, nedvesítőszereket, szolubilizálószereket, tartósítószereket és a gyógyszer egységét biztosító egyéb anyagokat is tartalmazhat. A beadási módok és eljárások a szakirodalomból jól ismertek [lásd például „Modem Pharmaceutics”, Banker & Rhodes, Marcel Dekker, Inc. (1979) Goodman & Gilman’s: The Pharmaceutical Basis of Therapeutics”, 6. kiadás, Mac Millan Publishing Co., New York (1980)]. A progeszteron aktivitását utánzó progeszteronanalógok szintén alkalmazhatók az amenorrhoea elvonási tesztjéhez.

A találmány szerinti komponensek, készítmények és eljárások gyógyászati és/vagy gyógyszerészeti alkalmazása bármely, a szakemberek által - jelenleg vagy a jövőben - ismert klinikai, gyógyászati vagy gyógyszerészeti eljárással megvalósítható.

A találmány szerinti megoldás értelmében először valósítható meg az ivarmirigyszteroid-fuggő állapotok olyan kezelése, amely fenntartja az endogén ösztrogén - ösztrogénhiány által okozott mellékhatások enyhítéséhez szükséges - termelődését. A találmány szerinti megoldás értelmében a GnRH-antagonista olyan dózisát táljuk fel, melyet úgy határoztunk meg, hogy menstruáló nőben az endogén ösztrogén szintjének - a méhnyálkahártya-szövet proliferációjának gátlásához elégséges - csökkentését eredményezze, de az endogén ösztrogén termelődését alapvetően ne állítsa le. Az ilyen dózis a vérszérumban körülbelül 30-50 pg/ml, előnyösen körülbelül 35-45 pg/ml ösztrogénkoncentrációt biztosít, ami enyhíti a menopauzaszerű tüneteket (csontritkulás, hőhullámok stb.). A GnRH-antagonista dózisának ilyen meghatározását - elsőként - a fentebb leírt progeszteronelvonásivérzés-teszt alkalmazásával végeztük. A progeszteron elvonása után a vérzés hiánya a kezelőorvos számára azt jelzi, hogy az endogén ösztrogén termelődésének - méhnyálkahártya-szövet proliferációjának gátlása szempontjából - megfelelően alacsony szintre történő csökkentéséhez elegendő GnRH-antagonista került beadásra. Az endogénösztrogén-ellátás kielégítő szintjét a vér ösztrogénszintje és a páciensnek a petefészek maradék (alap-) ösztrogéntermelésére adott reakciója egyaránt jelzi.

A találmány szerinti megoldás további szemléltetése érdekében a következő példában leírunk egy vizsgálatot. Tudni kell azonban, hogy ez a vizsgálat csupán bemutatási célokat szolgál, s nem jelenti a találmány tárgyának korlátozását.

Példa

A vizsgálatban tizenegy - szabályos (és feltehetően ovulációs) menstruációs ciklust mutató - nőstény cynomolgusmajmot alkalmaztunk. A majmok testtömegét havonta mértük. A menstruációs vérzést és foltokat a külső ivarszervek vizuális megfigyelésével és - sóoldattal megnedvesített, pamuthegyű aplikátor alkalmazásával - vaginális tamponok behelyezésével vizsgáltuk. A femorális véredényekből vérmintákat vettünk, és a vérszérumot - az ösztradiol és a progeszteron későbbi RIA-vizsgálatához - elraktároztuk. E vizsgálatok variációs koefficiensei, a vizsgálatokban és a vizsgálatok között, 7,4% és 11,1%, illetve 7,0% és 10,9% voltak. GnRH-antagonistaként (GnrHant-ként) a továbbiakban Nal-Glu-ként említett következő peptidet alkalmaztuk: [Ac-D2NaP, 4ClDPhe², D3PaP, Arg³, DGlu6(AA), DAla^l0]-GnRH, ahol Glu(AA) a Glu-maradék anizoladduktumát jelöli, amely a glutársav oldalláncán levő karboxilcsoporton p-metoxi-fenil-keton-származékot képez. A Nal-Glu ismert vegyület a következő irodalmi helyről: A. Phillips et al.: Life Sci., 41, 2017 (1987).

A kísérlet első részében egy rövid dóziskereső vizsgálatot végeztünk, hogy meghatározzuk a korábban szabályos menstruációs ciklust mutató, intakt majmok vérszérumában a maradék ösztradiolszintet. Konkrétan az volt a célunk, hogy meghatározzuk a Nal-Glu azon mi5

HU 218 910 Β nimális, naponkénti intramuszkuláris dózisát, amely elégséges ahhoz, hogy a keringésben lévő ösztradiolszintet a megcélzott tartománynak megfelelő szintre, vagyis 45 pg/ml-nél kisebb, de 35 pg/ml-nél nagyobb koncentrációra csökkentse. A menstruációs ciklus második napjától kezdve, 14 napon keresztül, délelőtt 9 és 10 óra között, naponta - szezámolajban szuszpendált - Nal-Glu GnRHant-ot adtunk be, 0,1 mg/kg (n=5), illetve 0,3 mg/kg (n=6) dózisban. Ketaminnal végzett érzéstelenítés mellett a femorális vénákból naponta vért vettünk. A szérumösztradiol RIA-vizsgálata azt mutatta, hogy a 0,1 mg/kg-os dózis gyakran eredményezett a megcélzott tartományon (35-45 pg/ml) belül eső szérumösztradiol-koncentrációt, míg a 0,3 mg/kgos dózis túl nagy volt (a szérum ösztradiolszintje többnyire 30 pg/ml alatt maradt). Ennek megfelelően a kísérlet második részében a Nal-Glu GnRHant dózistartományát lecsökkentettük.

A hatvannapos kiürülési idő után megkezdett második kísérletsorozat célkitűzései a következők voltak: (1) a GnRHant dózisának az egyes majmok számára külön-külön történő beállítása, oly módon, hogy a petefészek maradék ösztrogénszekréciója a lehető legtöbb vérmintában a megcélzott tartományba (35-45 pg/ml) eső ösztradiolszintet eredményezzen; (2) időszakos progeszterontesztek elvégzése, melyek során a progeszteronelvonási vérzés jelentős mértékű, ösztrogén indukálta méhnyálkahártya-proliferációt (vagyis az ösztrogén túlzott hatását) jelzi, míg az amenorrhoea (a progeszteronelvonási vérzés hiánya) arra utal, hogy a GnRHant dózisa, és ezáltal a petefészek tónusos ösztrogéntermelése, kontrollált ösztrogénkoncentrációjú belső környezetet eredményezett.

A kísérlet e része progresszív volt, mivel először mind a tizenegy majomnak - menstruációs ciklusuk 2. napjától kezdve - naponta 0,05 mg/kg dózisú Nal-Glu GnRHant-ot adtunk be, mindaddig, amíg az időszakosan elvégzett progeszteronteszt és a keringésben lévő ösztradiolszint mérésének eredményei a dózis emelésének szükségét nem mutatták. Ezzel egyidejűleg a GnRHant-kezelés 20. és 30. napja között egy pár - progeszteronnal töltött - szilikonimplantátumot helyeztünk be. Amennyiben a következő hét során elvonási vérzés jelentkezett, az adott állatnál a Nal-Glu dózisát napi 0,1 mg/kg-ra növeltük. A GnRHant-kezelés 50. napján a 10 napos progeszterontesztet valamennyi majom esetében megismételtük. Azoknál a majmoknál, amelyek a 0,1 mg/kg-os dózis alkalmazásakor nem mutattak vérzést, meghagytuk ezt a dózist, míg a többi esetében a GnRHant dózisát a kezelés 90. napjáig 0,2 mg/kg-ra növeltük, és a 80. és 90. nap között valamennyi majommal egy utolsó progeszterontesztet végeztünk, s itt is regisztráltuk az amenorrhoeát, illetve az elvonási vérzést.

A teszt eredményeként az elvonási vérzést akkor állapítottuk meg, ha a progeszteronelvonást követő héten a külső nemi szerven két vagy több egymás utáni napon vért találtunk. Menstruációs foltokat akkor állapítottunk meg, ha a vérzés jelentkezésére csak a vaginába helyezett tampon elszíneződése utalt.

Az ösztradiol és a progeszteron RIA-vizsgálatához a femorális erekből a vizsgálat ideje alatt minden tizedik napon vért vettünk.

Az 1. ábrán bemutatott adatok a majmokban (menstruációs ciklusuk 2. napján kezdett) 14 napos kezelés során két dózisban beadott Nal-Glu GnRHant vérösztradiolszintre gyakorolt hatását mutatják be. Megjegyezzük, hogy a napi 0,1 mg/kg-os dózis azt eredményezte, hogy majdnem valamennyi átlagérték a tónusos ösztradiolszint megcélzott tartományába (35-45 pg/ml) esett. Bár a Nal-Glu e dózisa közel optimálisnak tűnik, az átlagértékek elfedik a lényeges egyéni különbségeket, melyek alapján néhány eredmény azt jelzi, hogy a 0,1 mg/kg-os GnRHant-dózis néhány majom esetében túl nagy volt, és ezekben az állatokban a vérszérum ösztradiolkoncentrációja többnyire 25 pg/ml alatt maradt. Más majmok a 45 pg/ml alatti, kiegyensúlyozott ösztradiolszint eléréséhez nagyobb GnRHant-dózist igényeltek. A dóziskereső vizsgálat eredménye egyértelműen azt mutatja, hogy a Nal-Glu GnRHant napi 0,3 mg/kg-os dózisa túl magas volt. A vérszérum ösztradiolszintje azonnal jóval a megcélzott tartomány alá (akár 20 pg/ml alá) csökkent, és a 14 napos kezelés során tovább süllyedt.

Ezen előzetes eredmények alapján - az egyes majmok esetében az optimális napi Nal-Glu-dózis beállítása érdekében - egyénre szabott, progresszív GnRHantkezelési rendet dolgoztunk ki. A kezdetként 0,05 mg/kgos intramuszkuláris dózis alkalmazása esetén, az első progeszterontesztet követően csak két majom esetében figyeltünk meg progeszteronelvonási amenorrhoeát (lásd

I. táblázat). A 2. ábrán látható, hogy e majmok átlagos szérumösztradiol-szintje a megcélzott tartományba vagy annak közelébe esett. A többi kilenc majom e dózisnál nyilvánvaló elvonási vérzést mutatott. Ezek az eredmények igazolják a szubkután szilikonimplantátumok alkalmazásával végzett, 10 napos progeszteronkezelés helytállóságát. A három kezelés utolsó napján a szérum progeszteronszintje 6,4±0,6 ng/ml volt. A 31. napon a Nal-Glu dózisát a többi kilenc majomnál napi 0,1 mg/kg-ra növeltük. A második progeszteronteszt a kilenc majom közül nyolc esetében elvonási amenorrhoeát mutatott; egy majom esetében nyilvánvaló menstruációs vérzést figyeltünk meg. A két, továbbra is 0,05 mg/kg dózisú GnRHant beadásával kezelt majom esetében a progeszteronelvonást követően most is amenorrhoeát tapasztaltunk. A 2. ábrán látható, hogy a második progeszteronteszt után amenorrhoeát mutató nyolc majom esetében az átlagos szérumösztradiol-koncentráció körülbelül 40 pg/ml-re csökkent.

Az egyetlen rezisztens majom Nal-Glu-dózisát napi 0,2 mg/kg-ra (i. m.) növeltük (lásd 2. ábra). Az eredmény túlzott ösztradiolgátlás volt az ösztradiolkoncentráció végül 20 pg/ml alá csökkent. A harmadik progeszteronteszt mind a tizenegy majom esetében az amenorrhoea jelentkezését, illetve fennmaradását eredményezte, és a vérszérum átlagos ösztradiolszintje valamennyi nőstény esetében a megcélzott tartományba vagy annak közelébe esett (kivéve a napi 0,2 mg/kg dózissal kezeltet).

HU 218 910 Β

I. táblázat

Progcszteronelvonás hete (napok)	Az adott napi dózissal (mg/kg) kezelt majmok száma	Amenorrhoea jelentkezése (majmok száma)	Vérfoltok előfordulása (napok)
0,05	o,l	0,2
31-37.	11	-	-	2/11	13
61-67.	2	8	-	10/11	12
91-97.	2	8	1	11/11	0

A főemlősökkel végzett kísérletek tapasztalatai bizonyítják a GnRHant-dózisok - amenorrhoea alapján végzett - egyénre szabott beállításának alkalmasságát; a megfelelő dózisok a petefészek tónusos ösztradiolszekrécióját a hosszú időtartamú gyógykezeléshez meg- 15 felelő szinten tartják. Az endometriosis ösztrogénfüggősége például úgy kezelhető, hogy a vérszérum ösztradiolkoncentrációját olyan szinten tartjuk, amely sem a méhben, sem ektópiásan nem serkenti a méhnyálkahártya (mitózisos) sejtproliferációját. Ugyanakkor a keringésben lévő ösztradiol szintjének csökkenése egészen mérsékelt, és az ösztradiolszint - a GnRHant dózisának egyénre szabott beállításával - 40 pg/ml-hez közeli vagy az alatti értékre szabályozható, attól függően, hogy a progeszteronteszt eredményez-e elvonási ame- 25 norrhoeát. Ez a beadási rend elősegíti, hogy a GnRHant legkisebb hatásos dózisával megvalósítható legyen az amenorrhoea, miközben az endogén ösztrogén mérsékelt szintjét eredményezi, és megakadályozza a nyilvánvaló alacsony ösztrogénszintet. Következésképpen hosszabb kezelési intervallumok alkalmazhatók; a GnRHant dózisának beállítása többéves terápiát tesz lehetővé, szemben a (majdnem „minden vagy semmi” inhibitorként működő) GnRH-agonistával végzett kezelésnél érvényes - a súlyos ösztrogénhiánynak köszön- 35 hető - hat hónapos korlátozással.

A kapott adatok egyértelműen egy nagymértékben személyre szabott, új GnRH-antagonista-beadási rend szükségességét igazolják. Ez az új terápiás módszer előnyösebb, mint a csak GnRH-agonistával (vagy GnRH- 40 agonistával és pótolt HRT-vel) végzett kezelés; először is, mivel alkalmazásával kiküszöbölhető a két kezelés összehangolásának bonyolultsága és költségessége: másodszor, mivel elkerülhetők az exogén ösztrogénprogeszterin beadásával végzett kezelés anyagcserére 45 gyakorolt potenciálisan káros hatásai. Megjegyezzük, hogy az egyes főemlősöket külön-külön amenorrhoeára szabályozva, a méhnyálkahártya mitózisos nyugalma szükségtelenné teszi a túlzott ösztrogénszint csökkentését célzó progeszteronterápiát, miáltal a méhnyál- 50 kahártya-hiperplázia vagy a méhnyálkahártyarák kockázata nem merül fel. Ebből következik, hogy egy sor - alapvetően ösztrogénfüggő - nőgyógyászati rendellenesség terápiásán kezelhető oly módon, hogy a páciensekben egyénenként meghatározzuk a GnRH-antago- 55 nista azon legkisebb dózisát, amely az amenorrhoea megvalósulásához szükséges. Az ilyen módon végzett kezelés a petefészek által termelt endogén ösztrogén jelentős hányadát meghagyja, ami fenntartja a csontsűrűséget és a szív- és érrendszer egészségét, továbbá mér- 60 sékli a hőhullámok előfordulását. Ilyenformán, az amenorrhoea megvalósításához alkalmas egyéni GnRH-antagonista dózisok beállítása és a keringésben a tónusos ösztradiolszint fenntartása hosszú időtartamú kezelést tesz lehetővé, miáltal elkerülhető a kontrollált ösztrogénszint terápiás hatékonyságának és az ösztrogén - nők általános egészségi állapotának fenntartásában kifejtett - hatásának feláldozása.

A találmány szerinti megoldás megvalósításában kü20 lönböző változtatások és módosítások végezhetők anélkül, hogy eltérnénk a találmány tárgykörétől és tárgyától. A bemutatott, különböző megvalósítási módokat csupán a találmány jellemzéseként, és nem korlátozásaként írtuk le.

Claims

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Gonadotropinfelszabadító hormonantagonista 30 peptidszármazékok alkalmazása emlősben az ösztrogénellátás csökkentésével ivarmirigyszteroid-függő állapotok gyógykezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények előállítására, amelyek olyan mennyiségű hatóanyagot tartalmaznak, amely gátolja a méhnyálkahártya proliferációját, anélkül hogy jelentős mértékben leállítaná az endogén ösztrogén termelődését.
2. Az 1. igénypont szerinti alkalmazás menstruáló nő gyógykezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények előállítására.
3. A 2. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a menynyiség meghatározását oly módon végezzük, hogy a nőnek adott dózisban gonadotropinfelszabadító hormonantagonista peptidszármazékokat adagolunk, majd progeszterontesztet hajtunk végre.
4. A 3. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a progeszteronteszt elvégzése után a gonadotropinfelszabadító hormonantagonista peptidszármazékok dózisát megváltoztatjuk, majd újabb progeszterontesztet hajtunk végre.
5. A 4. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a dózis megváltoztatását és a teszt végrehajtását többször végezzük.
6. Az 1. igénypont szerinti alkalmazás olyan hatóanyag-tartalmú gyógyszerkészítmények előállítására, amelyek dózisa több időpontban halmozódva adagolható olyan mennyiségben, amely gátolja a méhnyálkahártya proliferációját anélkül, hogy jelentős mértékben leállítaná az endogén ösztrogén termelődését.
7. A 6. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a gyógyszerkészítmények a méhnyálkahártya proliferációját

HU 218 910 Β gátló mennyiségként a progeszterontesztre adott reakcióként bekövetkező elvonási vérzés megakadályozásához hatékony mennyiséget tartalmaznak.
8. Az 1. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a gyógyszerkészítmények mintegy 30-50 pg/ml 24 órás átlagos 5 szérumösztradiol-koncentráció kialakításához szükséges mennyiségű hatóanyagot tartalmaznak.
9. A 8. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a gyógyszerkészítmények mintegy 30-45 pg/ml 24 órás átlagos szérumösztradiol-koncentráció kialakításához szükséges mennyiségű hatóanyagot tartalmaznak.
10. Az 1-9. igénypontok bármelyike szerinti alkalmazás endometriosis és leiomyoma kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények előállítására.