HU208493B

HU208493B - Process for producing pharmaceutical composition for treating and preventing vein thrombosis

Info

Publication number: HU208493B
Application number: HU892054A
Authority: HU
Inventors: William A Schumacher
Original assignee: Squibb & Sons Inc
Priority date: 1988-04-29
Filing date: 1989-04-28
Publication date: 1993-11-29
Also published as: IE891356L; DK208889D0; IE64477B1; AU623130B2; HUT49493A; JP2836844B2; US4900723A; CA1336501C; AU3316089A; EP0340008B1; EP0340008A1; DE68903190T2; ZA892595B; JPH0256422A; DK208889A; ATE81461T1; NZ228581A; DE68903190D1

Description

A találmány tárgya eljárás - elsősorban műtét után fellépő - mélyvénás trombózis (DVT - deep vein thrombosis) és/vagy tüdőembólia megelőzésére és kezelésére alkalmas gyógyszerkészítmény előállítására.

Közismert a tromboxán A₂ receptor-antagonista szerek előnyös hatása artériás trombózisok esetében, vénás trombózisban, illetve heparinnal végzett kezelés kiegészítéseként történő alkalmazásukra azonban nincsenek meggyőző adatok. Az antikoaguláns hatású heparin - mely vénás trombózisok megelőzésében az elsőként választandó szer -, az artériás keringésben sokkal kevésbé hatékony. Hasonló módon, az aszpirin és egyéb, trombocita-gátló szerek elsősorban artériás trombózisok megelőzésében bizonyulnak hatékonynak, vénás trombózisok esetében azonban jórészt hatástalanok. Ennek a kettősségnek az a magyarázata, hogy az érrendszer vénás és artériás részében jelentős különbségek figyelhetők meg a vérrögképződés mechanizmusában. Az artériás vérrögök (fehér trombusok) elsősorban olyan vérlemezkékből állnak, melyek az eret károsító tényezők hatására aggregálódnak. A vénás vérrögök (vörös trombusok) keletkezési mechanizmusa abban különbözik az előbbiekétől, hogy a vérkeringés pangása és a véralvadás aktiválódása (a plazma besűrűsödése), az érkárosodással kombinálódva vörösvértestekben gazdag massza képződését váltja ki. Mindez nem azt jelenti, hogy a véralvadásnak semmiféle szerepe ne lenne az artériás trombózis keletkezésében, s azt sem, hogy a vérlemezkék ne játszanának szerepet a vénás trombusok képződésében, csupán arra utal, hogy a hatás nagyságrendje az artériás, illetve a vénás rendszer esetében különbözik egymástól.

Valójában a heparinnak a DVT megelőzésében különösen teljes csípőízületi pótlást követően - kifejtett hatása tökéletesítésre szorul (Hampson és mtsai., „A kis dózisban alkalmazott heparin nem akadályozza meg a mélyvénás trombózis kialakulását, a csípőízületi pótlást, azaz az artroplasztikát követően.” Láncét 2: 795-797; 1985). A legújabb terápiás megközelítések olyan kombinációs kezelési eljárásokra összpontosítanak, melyek során a vénás trombusok keletkezésének különböző összetevői - az érkárosodás, a véralvadás és a vérpangás - iránt szelektív hatású szerek együttes adagolása történik. Egyes vélemények szerint az előbbi három komponens közül kettőnek a gátlása maximálissá növelheti a DVT megelőzésének esélyét (Comerita és mtsai, „A posztoperatív mélyvénás trombózis megelőzése dihidroergotaminnal és heparinnal történő kombinált kezelés segítségével; a valószínű hatásmechanizmus ismertetése.” Am. J. Surgery 150: 39-44, 1985). A dihidroergotamin olyan, vazoaktív hatású szer, melyet a vénás tónus fokozására és ezáltal a vérerekben létrejött vérpangás csökkentése céljából alkalmaznak, hiszen a vérnek az erekben történő felgyülemlése (pangása) potenciális trombózisveszélyt jelent. Megállapították, hogy a dihidroergotamin a heparinnal együtt szinergista hatást fejt ki, a műtéteket követően fellépő DVT előfordulási gyakoriságának csökkentése tekintetében (Kakkar és mtsai, „ A posztoperatív mélyvénás trombózis megelőzése.” JAMA 241: 39—42, 1979). A Sandoz cég a dihidroergotaminnak és a heparinnak egy, a lidokainnal alkotott kombinációját hozta forgalomba (Embolex márkanéven), a nagyobb hasi, mellkasi és kismedencei műtétekhez gyakran társuló DVT és tüdőembólia megelőzése érdekében.

Az 1970-es években vizsgálatok folytak az aszpirin és a heparin kombinációjának vénás trombózisban kifejtett hatásával kapcsolatban. Az eredmények egy része biztatónak tűnt (Vinazzer és mtsai, „A posztoperatív tromboembóliák megelőzése alacsony dózisú heparin és acetil-szalicilsav egyidőben történő adagolásával. Kettős-vak vizsgálat.” Throm. Rés. 17: 177-184, 1980), az aszpirin alkalmazásához társuló vérzést szövődmények miatt azonban ezt a kombinációt nem tekinthetjük előnyösnek (Yett és mtsai, „Az aszpirin és a heparin kombinált adagolásának veszélyei.” New Eng. J. Med. 298: 1092, 1978). E vizsgálatok során kétségkívül hátránynak kell tekintenünk, hogy nem sikerült megfordítani az aszpirin hatását. Ezzel szemben, az SQ 30,741 jelű tromboxán A₂ receptor-antagonista aktivitása gyorsan megfordítható az intravénás adagolás abbahagyásával. Az aszpirinnak az SQ 30,741-hez viszonyított alacsonyabb hatékonyságát elméleti okokkal is magyarázhatjuk. A humán vérlemezkéknek egy másik ciklooxigenáz-gátló szerrel történt kezelése a prokoaguláns aktivitás megjelenését eredményezte (Barrowcliffe és mtsai, „Az arachidonsav-metabolitok prokoaguláns aktivitása.” Br. J. Pharmacol. 92: 129-132, 1987). Ez minden bizonnyal abból ered, hogy a vérlemezkék arachidonsav-metabolizmusa kórosan eltérő mechanizmusok útján történik. Az előnyös hatású prosztaglandinok - közöttük a prosztaciklin - ilyenfajta reakciója vagy gátlása tromboxán A₂ receptor-antagonista szerek esetében nem várható.

Az aszpirin előnyös hatású lehet a nagyobb sebészi beavatkozásokat követő tüdőembólia megelőzésében is (Jennings, J. J. és mtsai, J. Boné Joint Surgery, 58A: 926-928, 1976).

Megállapították, hogy bár a tromboxán A₂ receptorantagonista szerek (az SQ 30741 és a BM 13,505) körülbelül 50%-kal képesek csökkenteni patkányok esetében a vénás trombózis esélyét, ez azonban mégsem éri el a heparin hatékonyságát, továbbá meglehetősen magas TxA₂ antagonista dózisokra van szükség a fenti hatás biztosításához. Ezen okok miatt a TXA₂receptor-antagonista szereket önmagukban nem tekinthetjük terápiásán előnyös hatásúaknak a DVT kezelésében.

A találmány tárgya eljárás - elsősorban műtét után fellépő - mély vénás trombózis (DVT) és/vagy tüdőembólia megelőzésére és kezelésére alkalmas gyógyszerkészítmény előállítására, melynek során egy tromboxán A₂ receptor-antagonista szert heparinnal együtt adagolunk oly módon, hogy valamely tromboxán A₂receptor-antagonista szer küszöbszintnél alacsonyabb mennyiségét szisztémásán alkalmazzuk a betegnél heparinkezeléssel együtt -, azaz szájon át, parenterálisan, bőrön keresztül, illetve inhalációs úton, annak érdekében, hogy biztosítsuk a fenti szer és a heparin

HU 208 493 Β szinergista hatását, a vénás trombózis kialakulásának megeló'zése, visszafordítása, illetve enyhítése céljából.

A találmányban alkalmazott „vénás trombózis” megjelölés nagyobb hasi, mellkasi, illetve kismedencei sebészi beavatkozásokat követően fellépő, mélyvénás trombózisra és/vagy tüdőembóliára vonatkozik.

Jelenleg, a DVT megelőzése során alkalmazott, alacsony heparindózis 5000 egységének („U” = U. S. P. egység) felel meg, melyet 8, illetve 12 óránként kell alkalmazni (Council on Thrombosís, American Heart Association, 1977 - Amerikai Kardiológus Társaság Trombózisról folytatott Tanácskozása, 1977-). Azt tapasztalták, hogy amennyiben a tromboxán A₂ receptorantagonistát és a heparint kombinációban alkalmazzák, mindkét szer dózisa alacsonyabb lehet, mint az antitrombotikus aktivitás kiváltásához egyébként szükséges adag. Ily módon, akár a fenti heparin-dózis, akár egy annál alacsonyabb, a küszöbszint körüli, előnyösen körülbelül 1000-5000 egységnek megfelelő, 812 óránként alkalmazott adag is megfelel a tromboxán A₂ receptor-antagonista szerrel együtt történő adagolás céljára. Ez esetben a tromboxán A₂ receptor-antagonista szereket körülbelül 0,05-3 mg/kg/óra mennyiségben, előnyösen körülbelül 0,1-1 mg/kg/óra mennyiségben alkalmazzák. Más esetben az alacsonyabb molekulasúlyú heparin hasonló vagy alacsonyabb aktivitású dózisai is alkalmazhatók.

Ily módon tehát, a fentieken kívül, a találmánynak megfelelően, valamely tromboxán A₂ receptor-antagonista és a heparin szinergista kombinációja is alkalmazható, a mély vénás trombózis és/vagy a tüdőembólia megelőzésére és kezelésére, a fenti összetevők hatékonyságának küszöbértékénél kisebb mennyiségben, kitűnő antitrombotikus kezelési eredmények elérése érdekében. A fenti, találmány szerinti kombináció esetében a tromboxán A₂ receptor-antagonista és a heparin (100200 U/mg-os készítmény) súlyaránya a körülbelül 0,1 : 1 és a körülbelül 50 : 1, előnyösen a körülbelül 0,5 : 1 és körülbelül 4 : 1-nek megfelelő tartományba esik.

A leírásunkban használt „tromboxán A₂ receptorantagonista” kifejezéssel olyan vegyületeket jelöltünk, amelyek közé az úgynevezett tromboxán A₂ receptorantagonisták, a tromboxán A₂ antagonisták, a tromboxán A₂/prosztaglandin endoperoxid-antagonisták, a TP-receptor-antagonisták, illetve a tromboxán-antagonisták tartoznak, kivéve, ha a vegyület gátolja a tromboxán-szintézist, de nem antagonizálja a tromboxán A₂receptor által közvetített válaszreakciókat.

A találmány szerinti tromboxán A₂ receptor-antagonisták közé az alábbi vegyületek sorolhatók: a 7-oxabicikloheptán és a 4,537,981 számú amerikai szabadalomban - Snitman és munkatársai által - ismertetett vegyületek, elsősorban az [ 1 S-[ 1 a, 2β/5Ζ/, 3β-/1Ε, 3R, 4S/, 4a]]-7-[3-/3-hidroxi-4-fenil-l-l-pentenil/-7-oxabiciklo-[2.2. l]hept-2-il]-5-heptánsav; a 4,416,896 számú amerikai szabadalomban - Nakane és munkatársai által ismertetett, 7-oxabicikloheptánnal szubsztituált amino-prosztaglandin analóg, főként az [lS-[la, 2β/5Ζ/, 3β, 4a]]-7-[3-[2-/fenil-amino/karbonil]-hidrazino]metil]-7-oxa-biciklo[2.2.1]hept-2-il]-5-heptánsav;

a 4,663,336 számú amerikai szabadalomban - Nakane és munkatársai által - ismertetett, 7-oxa-bicikloheptánnal szubsztituált diamid-prosztaglandin analógok, elsősorban az [1Ξ-[1β, 2α /57J, 3α 4β]]-7-[3[[[[/l-oxo-heptil/-amino]acetil]amino] metil] -7-oxa-biciklo[2.2.1.]-hept-2-il]-5-heptánsav és az ennek megfelelő tetrazol, valamint az [lS-[l<a, 2<β/Ζ/, 3<β, 4<a]]-7-[3-[[[[/4-ciklohexil-l-oxo-butil/amino]acetil] amino]metil]-7-oxa-biciklo[2.2.1.]hept-2-il]-5-heptánsav; a 4,443,477 számú amerikai szabadalomban Witte és munkatársai által - ismertetett szulfonamidofenil-karbonsavak, elsősorban a 4-[2-/4-klór-benzolszulfonamid/etil] fenil-ecetsav (BM 13,505, Boehringen Mannheim), a 067,199 számú, 1987. június 29-én bejelentett amerikai szabadalmi leírásban trágyáit ariltio-alkil-fenil-karbonsavak, főként a 4-/3-//4-klór-fenil/szulfonil/propil/fenil-ecetsav.

A fent említett szabadalmak, szabadalmi bejelentések és egyéb hivatkozások egyéb referenciaként szolgálnak a szabadalmi leírásunkhoz.

A találmány szerint a tromboxán A₂ receptor-antagonista szert adagolhatjuk szisztémásán - azaz szájon át (perorálisan), parenterálisan, illetve transzdermálisan (bőrön keresztül) -, különböző emlős állatfajoknak - például majmoknak, kutyáknak, macskáknak, patkányoknak -, valamint embereknek. Ily módon tehát, a tromboxán A₂ receptor-antagonista szer adagolható például perorálisan, intravénásán, tüdőartérián keresztül, intraarteriálisan, transzdermálisan, illetve inhaláció útján, biztosítva, hogy a kezdeti dózis körülbelül 0,05 és 3 mg/kg közé - előnyösen körülbelül 0,1 és 1 mg/kg közé - essék. A tromboxán-antagonistát adagolhatjuk: (1) a heparin adása előtt, (2) heparinnal együtt, illetve (3) néhány perccel a heparin beadását követően.

A tromboxán A₂ receptor-antagonista szer alkalmazható olyan, hagyományos adagolási formák alakjában, amilyen például a tabletta, a kapszula, az elixír, illetve az injekciós készítmények. A fenti adagolási formák a szükséges vivőanyagot, kötőanyagot, kenőanyagot, puffért, antibakteriális hatású szert, az oldószer térfogatát növelő szert (például mannitot), antioxidáns szert (aszkorbinsavat vagy nátrium-biszulfitot) és más, hasonló anyagokat is tartalmaznak. Az előnyös készítmények a parenterális adagolási fonnák, de a perorális, transzdermális és az aeroszolos formák szintén kielégítő készítményeknek tekinthetők.

Az ilyen, szisztémás készítmények esetében körülbelül 0,5 és 2500 mg közötti, egyszeri vagy több részre osztott dózis - előnyösen körülbelül 5-2000 mg/1-4szer naponta - adagolható a fentiekben ismertetett szisztémás adagolási formák alakjában.

A heparint általában intravénásán vagy szubkután injekció formájában alkalmazzuk, bár egyéb - a fentiekben ismertetett -, parenterális adagolási formák is felhasználhatók, tekintetbe véve a tromboxán receptorantagonistát, annak érdekében, hogy biztosítsuk a napi 2-3-szori, körülbelül 1000-5000 egység közötti - előnyösen a naponta 2-3-szor adott, 2000-5000 egység közötti - heparinadag alkalmazását.

Az 1. ábrán látható grafikon az SQ 30,741 és a BM

HU 208 493 Β

13,505 jelű TxA₂ antagonisták, valamint a heparin, illetve a kontroll vivőanyag hatását ábrázolja, a trombus nagyságának csökkentésére. Valamennyi szert külön-külön alkalmaztunk.

A 2. ábrán látható grafikon az SQ 30,741 jelű tromboxán-antagonista szer és a heparin kombinációjának hatását ábrázolja, a trombus nagyságának csökkentésére.

Az alábbiakban a találmány néhány előnyös foganatosítási módját ismertetjük, példáink segítségével.

7. példa

A tromboxán A₂ receptor-antagonista injekciós oldatát, heparinnal együtt történő intravénás vagy intraarteriális adagolás céljára, mély vénás trombózis

és/vagy tüdőembólia megelőzésére és alábbiak szerint állítjuk elő: [1S-[1 β, 2O/5ZZ, 3α, 4β]]-7-[3-[[[[/1oxo-heptil/amino] acetil] amino] metil]7-oxa-biciklo[2.2.1]hept-2-il]-5-hep-	kezelésére, az
ténsav (SQ 30,741)	2500 mg
Metil-paraben	5 mg
Propil-paraben	1 mg
Nátrium-klorid Injekciós célra felhasználható víz (Aqua dest. pro inj.) elegendő mennyi-	25 g
ség	51
A tromboxán A₂ receptor-antagonistát, a tartósító-

szereket és a nátrium-kloridot 3 liter, injekciós célra felhasználható vízben feloldjuk, majd a térfogatot 5 literre egészítjük ki. Az oldatot ezt követően steril szűrőn juttatjuk keresztül, majd aszeptikus körülmények között, előzetesen sterilizált üvegcsékbe töltjük őket, majd az üvegeket - szintén előzetesen sterilizált gumidugók segítségével lezárjuk. Valamennyi ampulla 75 mg aktív hatóanyagot tartalmaz, 150 ml oldatban.

2. példa

Az 1. példában leírtak szerint elkészítjük a heparinnal együtt alkalmazható, mélyvénás trombózis és/vagy tüdőembólia megelőzésére és kezelésére használható, injekciós készítményt, azzal a különbséggel, hogy a tromboxán A₂ receptor-antagonista szerként ez esetben fenoxi-alkil-karbonsav-4-[2-/benzol-szulfamido/etil]fenoxi-ecetsavat alkalmazunk, a 4,258,058 számú amerikai szabadalmi leírásnak megfelelően.

3. példa

A tromboxán A₂ receptor-antagonista injekciós oldatát, mely intravénásán, illetve intraarteriálisan adagolható, heparinnal együtt, és amely - tromboxán A₂receptor-antagonistaként - [lS-[la, 2β/5Ζ/, 3β, 4α]]7-[3-[[2-/fenil-amino/karbonil]hidrazino-metil]-7-oxabiciklo[2.2.1]hept-2-il]-5-hepténsavat (SQ 29,548) tartalmaz, az 1. példában leírtaknak megfelelően állítottuk elő.

4. példa

A mélyvénás trombózis és/vagy tüdőembólia megelőzésére és/vagy kezelésére használható injekciós oldatot az 1. példában leírtaknak megfelelően állítjuk elő, azzal a különbséggel, hogy az alkalmazott tromboxán A₂ receptor-antagonista szer az [ 1S-[I <α, 2<β/Ζ/, 3<β, 4<a]]-7-[3-[[[[/4-ciklohexil-l-oxo-butil/amino]acetil]amino]metil]-7-oxa-biciklo[2.2.1 ] hept-2-il ]-5hepténsav.

5. példa

A perorálisan adagolható és heparinnal együtt alkalmazott, tromboxán A₂ antagonista-készítményt az alábbiakban ismertetjük.

1000 db, - egyenként 400 mg tromboxán A₂ receptor-antagonistát tartalmazó - tablettát állíthatunk elő az alábbi összetevőkből:

[1S-[1 β, 2CC/5Z/, 3α, 4β]]-7-[3-[[[[/1oxo-heptil/-amino]acetil]amino]metil]7-oxa-biciklo [2.2.1 ]-hept-2-il]-5 -hepténsav(SQ 30,741) 400 g

Kukoricakeményítő 50 g

Zselatin 7,5 g

Avicel (mikrokristályos cellulóz) 25 g

Magnézium-sztearát 2,5 g

A tromboxán A₂ receptor-antagonistát és a kukoricakeményítőt zselatin vizes oldatával keverjük össze. Ezt követően a keveréket megszárítjuk és finom porrá őröljük. Az Avicelt, majd a magnézium-sztearátot öszszekeverjük a granulátummal. Ezt azután tablettákká sajtoljuk oly módon, hogy 1000 - egyenként 400 mg aktív hatóanyagot tartalmazó - tablettát állítsunk elő.

6. és 7. példa

Az alábbi aeroszolos (inhalációs készítmények heparinnal együtt adagolva - mélyvénás trombózis és/vagy tüdőembólia megelőzésére és kezelésére alkalmazhatók, önmagukban vagy valamilyen inhalációs anesztetikummal együtt adagolva.

6. példa	Mennyiség tömeg%	Specifikus mennyiség tömeg%
tengelyirányú
SQ 30,471	0,01-1	0,05
Etanol	. 5-50	25
Freon 11 vagy 1141	1.50-50 50-95	74,95
Freon 12 J	\| keverék
7. példa		tömeg%
SQ 30,741		0,01-1

Felületaktív anyag (oleinsav, oleil-alkohol, lecitin) qs.

Víz qs.

Freon 11 vagy 114(50-50

Freon 12 (keverék elegendő mennyiségben 100%-ig

8. példa

Az alábbi kísérleteket annak kimutatása érdekében végeztük el, hogy bemutassuk: a tromboxán A₂ receptor-antagonista és a heparin küszöbszint alatti dózisainak szinergista hatása segítségével gátolható a vénás trombózis kialakulása.

HU 208 493 Β

Sprague-Dawley törzsből származó, 250-300 g súlyú, hím patkányokon oly módon hoztunk létre vénás trombózist, hogy kombináltuk - az ozmotikus és nyomási stresszhatás által kiváltott - vénakárosítást a vérpangás hatásával. A patkányokon nátrium-pentobarbitál (30 mg/kg, i.p.) segítségével elaltattuk, majd egy ΡΕ-50-es típusú katétert helyeztünk a véna jugularisba, a hatóanyag adagolása céljából. A véna cavát középvonalbeli hasi metszésből izoláltuk. A véna caván ezután egy kis zsákot hoztunk létre oly módon, hogy egy 26-os méretű injekciós tű körül ligatúrát helyeztünk el az éren (fonal segítségével lekötöttük az eret), a vesevénáktól kissé disztálisan, majd a véna femoralis bifurkációjától (kettéágazódásától) valamelyes proximálisan egy atraumatikus mikroaneurizma-szorítókapcsot helyeztünk fel. Ezután egy másik, 26-os méretű injekciós tűt a vénazsák alsó részébe helyeztünk, majd hipotóniás sóoldattal (0,225 3) 15 másodpercen keresztül, 10 ml/perc sebességgel feltőltöttük a zsákot. A hipotóniás sóoldattal végzett feltöltést követően az injekciós tűt eltávolítottuk a vénazsákból és a nyílást cianoakrilát ragasztóanyag segítségével lezártuk. Ezután a promixális tűt kihúztuk a ligatúrából, miáltal egy rögzített, nem-elzáródásos jellegű szűkület maradt az éren, majd a disztálisan elhelyezett árleszorítót is eltávolítottuk.

A véráramlást 20 percen keresztül tartottuk fenn, a szűkületen keresztül, mielőtt a véna cavára visszahelyeztük volna a proximális és a disztális árleszorítókat, a vénazsák újbóli létrehozása céljából. Ezt követően a vénazsákot azonnal eltávolítottuk az állat testéből, majd hosszirányban bemetszettük. Az így láthatóvá vált trombust ezután egy előre lemért üvegedénybe helyeztük, egy éjszakán keresztül szárítottuk, 60 °C hőmérsékleten, majd megmértük a súlyát, Sartorius R-160P típusú mérlegen (Brinkmann Instruments Inc., Westbury, NY). Ezt az eljárást Millet és munkatársai (Thromb. Rés. 45:123-133, 1987) úgy módosították, hogy a zsák feltöltésére használt hipotóniás sóoldatot normál sóoldattal helyettesítették.

A TxA₂ receptor-antagonista és a heparin hatását a vénás trombózis kialakulására oly módon vizsgáltuk, hogy az alábbi kísérleti csoportokat hoztuk létre: vivőanyag (50 μΐ/perc - 95%-os etanol és 2%-os Na₂CO₃10%-os oldata -; n = 8); SQ 30,741 (50, 100 és 500 pg/kg/perc; n = 8, dózisonként); BM 13,505 (50 μg/perc/kg; n = 7); heparin (Upjohn, Kalamazoo, MI; 50 U/kg; n = 6).

Az SQ 30,741 jelű vegyületnek a heparin antitrombikus aktivitására gyakorolt hatását oly módon vizsgáltuk, hogy alacsonyabb heparindózisokat (0,3 és 0,5 U/kg; n = 9, dózisonként) alkalmaztunk, vivó'anyag vagy SQ 30,741 (1000 pg/kg/perc; i.v.) jelenlétében. Valamennyi kezelést intravénásán adtuk. 15 perccel a hipotóniás sóoldat infúziója előtt, és az infúziót mindaddig fenntartottuk, amíg a vénazsákot el nem távolítottuk. A heparinnal kezelt állatoknak vivőanyag-infúziót is adtunk.

A kezelt csoportok közötti különbségeket varianciaanalízis végzésével állapítottuk meg, a feltételezett különbségek segítségével meghatározott átlagos különbségek felhasználásával. Abban az esetben, ha a varianciák nem voltak homogének, az adatokon négyzetgyök-transzformációt végeztünk. Az analízist egy mikrokomputeres statisztikai program (Systat, Evanston, IL) segítségével végeztük el. A p<0,05 értékeket fogadtuk el szignifikánsnak. Valamennyi adatot az átlagérték ± S. E. segítségével adtunk meg.

Eredmények

A heparin és a TXA₂ antagonisták hatása a vénás trombózisra

Az előzetes kísérletek arra utaltak, hogy a reprodukálható trombusképzó'déshez a véna cava szűkületét és a hipotóniás sóoldattal végzett feltöltést egyaránt létre kell hozni. Normál sóoldat alkalmazása - ahogy azt először Millet és munkatársai leírták (Thromb. Rés. 45:123-133, 1987) -, nem bizonyult megfelelőnek. A hipotóniás sóoldat alkalmazása egy korábban írt, a hipotóniás inger trombogén aktivitásával kapcsolatos közlésen alapul (Hladovec, Thromb. Rés. 43:545-551, 1986). Amikor valamennyi, fent említett feltétel együttesen fennáll, az összes, vivőanyaggal kezelt állatnál trombusokat lehetett találni, melyek súlya átlagosan 10,0 ± 1,5 mg volt (1. ábra). A trombusképződés nyilvánvalóan csökkenthető volt a TxA₂ receptorok antagonizálása révén. A trombusok tömege ily módon szignifikánsan (p<0,01) csökkenthető volt: az SQ 30,741 (500 μg/kg/perc) segítségével 58%-kal, a BM 13,505 (50 pg/kg/perc) adagolásával pedig 56%-kal. A gátlás mértéke tehát az alkalmazott, kétféle TxA₂ antagonista esetében azonosnak tekinthető. Az SQ 30,741 alacsonyabb dózisai (50 és 100 pg/kg/perc) nem befolyásolták a trombusképződést.

E modell alkalmazásával a heparin (50 U/kg) szintén hatásosnak bizonyult (1. ábra). Ez esetben a trombusok súlya átlagosan 95%-kal csökkent (p<0,001), és csupán az állatok felében voltak észlelhetők mérhető nagyságú vérrögök. A heparin hatása tehát felülmúlta mindkét TxA₂ antagonista szer hatását (p<0,001).

Annak meghatározása érdekében, hogy a heparin és a TxA₂ antagonista szer együttes alkalmazása szinergista hatásúnak tekinthető-e, az SQ 30,741 küszöbszint alatti dózisának és a heparin küszöbszint alatti, valamint a küszöbszintnek megfelelő dózisainak kombinált hatását vizsgáltuk meg (2. ábra). Két kezelt csoportot hoztunk létre: az egyik csoportnak vivó'anyagot adtunk (az ábra bal oldala), a másiknak pedig SQ 30,741-et (100 pg/kg/perc, az ábra jobb oldala). A heparint egyes esetekben kihagytuk (ED), más esetekben 0,3 U/kg (A), illetve 0,5 U/kg (A) dózisban alkalmaztuk. A vivőanyaggal kezelt csoportban a 0,3 U/kg-os heparindózissal (A) végzett kezelés nem változtatta meg a trombusok nagyságát, a 0,5 U/kg-os heparinadag (A) azonban 40%-kal csökkentette azt (p<0,05). Az SQ 30,741 jelű TxA₂ antagonista jelenlétében - az előzetesen küszöb alatti dózisnak bizonyult -, 0,3 U/kg heparinadag 50%-kal csökkentette a trombusok nagyságát (p<0,01). Ezt az eredményt oly módon is értelmezhetjük, hogy az SQ 30,741 küszöbszint alatti dózisa fokozta a heparin küszöbszint alatti dózisának hatékonyságát. Az SQ

HU 208 493 Β

30, 741 hozzáadása a 0,5 U/kg-os heparindózis aktivitását is fokozta; ez esetben a heparin 87%-kal csökkentette a trombusnagy ságot (p<0,01).

Értékelés

A TxA₂ receptor aktiválódásának szerepét a vénás trombózis kialakulásában az a kísérleti eredmény bizonyítja, hogy két, szerkezetileg eltérő TxA₂ receptor-antagonista szer körülbelül 60%-kal csökkentette a trombusképződést. A hatás eléréséhez szükséges TxA₂ receptor-antagonizmus mértéke meghaladja azt a szintet, amit az artériás trombózis gátlására vonatkozó adatok alapján feltételezni lehetett. Az SQ 30,741 már 0,3 mg/kg-os, a küszöbszintnek megfelelő intravénás dózisban adagolva gátolni képes majmok beszűkített és károsított artériáiban az elzáródáshoz, trombózis kialakulásához vezető vérkeringési feltételek hatását (Schumacher és mtsai, J. Pharmacol. Exp. Ther. 243:460466, 1987).

A TxA₂ antagonisták kevésbé hatékonynak bizonyultak, összehasonlítva azzal, a vérrögképződést gyakorlatilag teljesen megszüntető hatással, amely heparin segítségével elérhető. A heparin alacsony küszöbértékéből (0,5 U/kg) ítélve ez a modell igen érzékenynek tűnik az antikoagulánsokkal szemben. Ez arra utal, hogy kevésbé súlyos a károsodás, mint azon a modellek esetében, amelyek a vénás pangást kombinálják valamilyen felületaktív szer - például kaolin (Hladovec, Physiol. Bohemo S/DV, 24:551-554, 1975) vagy aktivált plazma (Wessler, 1962) hatásával. A heparin és az SQ 30,741 és a heparin olyan alacsony dózisainak a kombinálásával, melyek különkülön semmiféle antitrombotikus aktivitást nem fejtettek ki. Az SQ 30,741 fokozta továbbá a heparin küszöbszintnek megfelelő dózisának hatását: 40%-ról 87%-ra emelte a vérrögképződés gátlásának mértékét. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a TxA₂ antagonisták igen hasznosak lehetnek a klinikumban, hiszen lehetővé tehetik a heparinterhelés csökkentését, és a heparinnal kombinált adagolásuk jól alkalmazható a tromboflebitisz és a DVT-hez társuló tüdőembólia kezelése során.

Claims

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Eljárás mély vénás trombózis és/vagy tüdőembólia megelőzésére és kezelésére alkalmas gyógyszerkészítmények előállítására, azzal jellemezve, hogy valamely tromboxán A₂ receptor antagonista prosztaglandin-analógot vagy szulfonamido-fenil-karbonsav-származékot vagy ariltioalkil-fenil-karbonsav-származékot és heparint 0,1:1-50:1 tömegarányban összekeverünk és a szokásos segédanyagokkal együtt gyógyszerkészítménnyé feldolgozzuk.
2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy prosztaglandin-analógként 7-oxa-biciklo-heptánnal szubsztituált amino-prosztaglandin-analógot alkalmazunk.
3. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy prosztaglandin-analógként 7-oxa-biciklo-heptánnal szubsztituált diamid-prosztaglandin-analógot alkalmazunk.
4. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy prosztaglandin-analógként [lS-Ιβ, 2α/5Ζ/, 3a, 4p]]-7-[3-[[[[/l-oxoheptil/amino]acetil]-amino]metil]7-oxa-biciklo[2.2.1]hept-2-il]-5-hepténsavat alkalmazunk.
5. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy tromboxán A₂ receptor-antagonista szerként 4-[2/4-klór-benzol-szulfonamido/etil]-fenil-ecetsavat alkalmazunk.