HU215614B

HU215614B - Eljárás és berendezés szemben lévő színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi paramétereinek meghatározására

Info

Publication number: HU215614B
Application number: HU9401083A
Authority: HU
Inventors: Gottfriedné Wenzel; György Ábrahám
Original assignee: Coloryte Hungary Optikai Kutató, Fejlesztő és Gyártó RT.
Priority date: 1994-04-15
Filing date: 1994-04-15
Publication date: 1999-09-28
Also published as: EP0755218A1; ES2133761T3; EP0755218B1; DE69510663T2; AU2222195A; JPH09511925A; MY115349A; ATE181804T1; WO1995028125A1; HU9401083D0; DE69510663D1; US5801808A

Abstract

Eljárás a szemben lévő színérzékelő receptőrők spektrális érzékenységiparamétereinek meghatárőzására, melynek sőrán a vizsgálandó szemretinájának egy területére legalább egy vizsgáló fényn alábőtjűttatnak, és a legalább egy érzékenységi paramétert a retina általvisszavert fénynyaláb érzékelése vagy a vizsgált személy látási érzetealapján határőzzák meg. A legalább egy vizsgáló fényn aláb mellett aretinának legalább űgyanarra a területére a mérendő színérzékelőreceptőr vagy receptőrők spektrális érzékenységihűllámhőssz-tartőmányán kívül eső hűllámhősszú, legalább egy segédfényn alábőt isjűttatnak, amely legalább egy segédfénynyaláb a nem mérendőszínérzékelő receptőr vagy receptőrők érzékenységét lecsökkenti. Atalálmány berendezésre is vőnatkőzik, amely berendezés tartalm zlegalább egy vizsgáló fénynyalábőt előállító és azt a vizsgálandószembe jűttató őptikai eszközöket, a nem mérendő színérzékelő receptőrvagy receptőrők érzékenységét lecsökkentő legalább egy segédénynyalábőt előállító eszközöket, és a legalább egy segédfénynyalábőta vizsgálandó szembe jűttató eszközöket. ŕ

Description

,4 leírás terjedelme 14 oldal (ezen belül 4 lap ábra)

HU 215 614 A

A találmány tárgya eljárás és berendezés a szemben lévő színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi paramétereinek meghatározására.

Az embert szén/ a látható fény körülbelül 380 nmtől 780 nm-ig terjedő hullámhossztartományában képes érzékelni az elektromágneses sugárzást. A látás fényhatásfokát a hullámhossz függvényében az úgynevezett láthatósági görbe adja meg. Az emberi szemben háromfajta színérzékelő receptor (pigment) biztosítja a színeslátást. Ezek a vörösre érzékeny protos, a zöldre érzékeny deuteros és az ibolyára érzékeny tritos. A sárga szín érzését a protos és a deuteros együttes ingerlése váltja ki, a tritos és a deuteros együttes ingerlése türkiz színérzetet okoz, a tritos és a protos együttes ingerlése pedig a bíbor szín érzetét váltja ki. A többi átmeneti színárnyalatot a három receptor különböző intenzitású, együttes ingerlése hozza létre.

A proíos, a deuteros és a tritos spektrális érzékenységi görbéje a normális (átlagos) színiátó emberre nézve ismeri (1. ábra). Ismeretes továbbá, hogy a színérzékelő receptorok érzékenysége jelentős mértékben nő, ha a megvilágítás intenzitása csökken, illetve jelentős mértékben csökken, ha a megvilágítás intenzitása növekszik. Ezt a működést adaptációnak nevezik. Az adaptáció az egyes színérzékelő receptorokban külön-külön, egymástól függetlenül, eltérő mértékben is lejátszódik, ha a megvilágítás intenzitása nem a teljes spekíramtartományban változik, hanem egyes receptorokra kisebb, másokra nagyobb hatást gyakorol. Ezt nevezik kromatikus adaptációnak (Leó M. Hurvich: Color Vision, Sinauer Associates Inc., Sunderland, Massachnsetts, Amerikai Egyesült Államok, 1981, 196-200. oldal).

Ismeretes, hogy az emberek színlátása nem teljesen egyforma. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint vannak úgynevezett színvakok, akik a három alapszín helyett csak kettőt látnak. Ha a proíos hiányzik, a színvakot pro tanopnak, ha a deuteros hiányzik, deuteranopnak, ha a tritos hiányzik, tritanopnak nevezik. Ezenkívül vannak anomális színíátók, közismert néven színtévesztők, akik ugyan mindhárom receptorral rendelkeznek, de a színeket a normális embertől eltérő módon érzékelik. Az anomális színlátás leggyakoribb formája a vörös-zöld színtévesztés. A vörös-zöld színt tévesztők a színlátás vizsgálatára használatos pszeudoizokromatikus táblák ábráit (közismert néven „pöttyös ábrák”) nem ismerik fel, és nem tudnak különbséget tenni a forgalomirányításban használt vörös, sárga és zöld jelzés között. Az anomális színlátás különféle típusait ismerteti Leó M. Hurvich fent említett könyvében a 222-269. oldalakon.

Mivel a színtévesztők az élet számos területén hátrányban vannak a normális színlátású egyénekkel szemben, különféle megoldásokat javasoltak már a színlátás hibájának korrigálására. Az 1993. augusztus 18-án bejelentett és WO 95/05621 számon közzétett nemzetközi bejelentésben javasolt megoldásnál a korrigálandó színlátáséi szem a színérzékelő proíos, deuteros és tritos receptorainak a normálistól eltérő spektrális érzékenysége alapján megfelelően megválasztott áteresztési karakterisztikájú szinszűrővel a korrigálandó színlátású szem és a normális színlátású szem közötti eltérést kompenzálják. A javasolt színszűrő megválasztásához meg keli mérni a színtévesztő személy spektrális érzékenységi görbéit, illetve meg kell határozni azok hullámhossz menti eltolódását.

Ismeretes, hogy' a szemben lévő receptorok spektrális érzékenységét egyedi mérésekkel meg lehet határozni (W. B. Marks, W'. H. Dobbelle, E. F. Mae Nicbol: Visual Pigments of Single Primate C'ones, Science, 143. kötet, 1964. március). Rushton élő emberi és majomszemeken végzett mikrospektrofotometriaí inéréseket (W. A. H. Rushton: Visual Pigments and Color Blindness, Scientific American, 1975. március). Ennél a módszernél a mérendő szem pupilláján keresztül olyan vékony, monokromatikus fénynyalábot bocsátanak a retinára, amelynek mérete a retinára érkezéskor nem haladja meg egy csap méretét, amely csap protos-, deuteros- vagy tritosreceptorí hordoz, A fénynyaláb intenzitását folyamatosan mérik a bebocsátás előtt és a receptorról való visszaverődés után. A két intenzitás különbsége megfelel az adott receptor által elnyelt fény intenzitásának, ez jellemző a receptor érzékenységére az adott hullámhoszszon. Változtatva a mérő fénynyaláb hullámhosszát, meghatározható az adott receptor spektrális érzékenységi görbéje. Mivel egyszerre csak egyetlen csapon egyetlen színérzékelő receptor érzékenységét ínérik, ennél a módszernél nem okoz gondot az, hogy a színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi tartományai a látható spektrum legnagyobb részén átfedik egymást. Nehézséget okoz azonban a rendkívül kis fénymennyiségek mérése és az igényes mérési körülmények megvalósítása.

A spektrofotometriai mérés esetén a fentihez hasonló mérést végeztek színvak egyéneken vagy azok retinájából kiemelt mintán (L. C. Thomson, W. D. Wright: The Convergence ofthe Tritanopic Confusion Loci and the Derivation of the Fundamental Response Functions, JÓSA, 1953, 43. kötet, 10. szám, 890-894. oldal.). Ezen személyek egy vagy több színérzékelő receptora hiányzik, ezért a spektrális érzékenységi tartományok átfedése nem zavarja a mérést, így nem szükséges a mérésnél egyfajta receptort hordozó egyetlen csapot megcélozni. Ez a módszer azonban csak színvakok vizsgálatára alkalmas, színtévesztők és normális színíátók esetében nem.

Egy másik módszer szerint színkeverési mérések eredményéből matematikai úton határozhatók meg a receptorok spektrális érzékenységi görbéi (Dr. Wenzel Klára és Dr. Szász Gábor: Közvetett mérési módszerrel mért szimultán függvények meghatározására szolgáló numerikus eljárás, Finommechanika-Mikrotechnika, 1985, 24. évfolyam, 8-9. szám, 250-252. oldal). A számítással így nyert eredmények jó egyezést mutatnak az említett mikrospektrofotometriai mérések eredményeivel, azonban a mérések és számítások hosszadalmasak.

Ezek az ismert eljárások azonban viszonylag bonyolultak, és költséges berendezéseket, valamint különleges szakképzettségű kezelőszemélyzetet igényelnek. Nagy jelentősége lenne, épp az említett színtévesztésjavítási módszer miatt, egy olyan mérési megoldásnak, amely széles körben lehetővé tenné személyek egyes

HU 215 614 A receptorai egyedi spektráhs érzékenységének meghatározását.

A találmány megalkotásával olyan eljárást kívántunk létrehozni, amellyel a szemben lévő színérzékelő receptorok spektráíis érzékenységi paraméterei egyszerű módon és viszonylag gyorsan meghatározhatók. Az is célunk volt, hogy a színérzékelő receptorok spektráíis érzékenységi paramétereinek meghatározásához a szemészeti általános gyakorlatban alkalmazható berendezést adjunk.

A találmány tehát egyrészt eljárás a szemben lévő színérzékelő receptorok spektráíis érzékenységi paramétereinek meghatározására, melynek során a vizsgálandó szem retinájának egy területére legalább egy vizsgáló fénynyalábot juttatunk, és a legalább egy érzékenységi paramétert a retina által visszavert fénynyaláb érzékelése vagy a vizsgált személy látási érzete alapján határozzuk meg. Az eljárást az jellemzi, hogy a legalább egy vizsgáló fénynyaláb mellett a retinának legalább ugyanarra a területére a mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok spektráíis érzékenységihullámhossz-tartományán kívül eső hullámhosszú, legalább egy segédfénynyalábot is juttatunk, amely legalább egy segédfénynyaláb a nem mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok érzékenységét lecsökkenti.

A találmány szerint ahhoz, hogy a kiválasztott egy vagy két színérzékelő receptor spektráíis érzékenységét meghatározhassuk, a másik két színérzékelő receptort, illetve a harmadik színérzékelő receptort kiiktatjuk a mérésből. Ez akként történik, hogy a kiiktatandó receptort vagy receptorokat a mérés ideje alatt legalább egy megfelelően megválasztott intenzitású és hullámhosszú segédfénynyalábbal „elvakítjuk”, azaz érzékenységüket íecsökkentjük. Például a protos spektráíis érzékenységének méréséhez egy segédfénynyalábbal a deuteros és a íritos érzékenységét annyira Íecsökkentjük, hogy a vizsgáló fénynyalábra adott választ gyakorlatilag teljes mértékben a protos szabja meg. Ha a deuteros spektráíis érzékenységét kívánjuk mérni, előnyös, ha két segédfénynyalábot alkalmazunk, ahol az egyik a tritos, a másik a protos érzékenységét csökkenti le.

A találmány szerint az is lehetséges, hogy egyetlen segédfénynyalábot alkalmazunk, amelynek hullámhossza az együtt mérendő két színérzékelő receptor, például protos és deuteros spektráíis érzékenységihulíámhossz-tartományán kívül esik, de beleesik a harmadik színérzékelő receptor, például a tritos érzékenységíhuílámhossz-tartományába, így az utóbbi érzékenységét lecsökkenti.

Egy előnyös foganatosítási mód szerint a legalább egy vizsgáló fénynyaláb tartalmaz első és második vizsgáló fénynyalábot, a változtatható intenzitású és a mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok érzékenységihuílámhossz-tartományába eső hullámhosszú első vizsgáló fénynyalábot a retina egyik tartományára, a változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású második vizsgáló fénynyalábot pedig a retina egy' másik tartományára juttatjuk, a második vizsgáló fénynyaláb hullámhosszát lépésenként változtatjuk, és a második vizsgáló fénynyaláb egyes hullámhosszértékeinél az első vizsgáló fénynyaláb intenzitásának változtatása útján a retina két tartományának megfelelő két látómezőben a vizsgált személy számára azonos látási érzetet állítunk be. Ezzel a módszerrel egyetlen mérendő színérzékelő receptor esetén felvehető a receptor spektráíis érzékenységig görbéje.

Olyan hullámhossztartományban, ahol két receptor érzékeny, meghatározhatjuk azt a hullámhosszértéket, ahol tnár csak az egyik receptor érzékeny, azaz a másik receptor érzékenységi határpontját. Ez a fenti módszer szerint az a hullámhosszérték, amelynél az azonos látási érzet beállítása már éppen nem lehetséges.

A találmány egy másik foganatosítási módja szerint a retinára a mérendő színérzékelő receptor érzékenységihuilámhossz-tartományába eső, változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatunk, majd a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszának változtatása útján a látómezőben a vizsgált személy számára maximális intenzitású látási érzetei állítunk be. Ilyen módon meghatározhatjuk az adott receptor maximális érzékenységéhez tartozó hullámhosszértéket.

Az is lehetséges, hogy a retinára a mérendő szinérzékelő receptor érzékenységihullámbossz-tartoinányába eső, változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatunk, majd a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszának változtatása útján meghatározzuk azt a két hullámhosszértéket, amelyek között a vizsgált személy a látómezőben a vizsgáló fénynyaláb képét látja. Az így kapott két hullámhosszérték megfelel az adott receptor érzékenységi határpontjainak.

A találmány szerint úgy is eljárhatunk, hogy egy segédfénynyalábbal Íecsökkentjük az egyik színérzékelő receptor érzékenységét, és a retinára változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatunk, majd a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszának változtatásával meghatározzuk azt a hullámhosszértéket, amelynél a vizsgált személy a látómezőben látott szín megváltozását észleli.

A találmány szerinti eljárás egy további foganatositási módjánál a retinára egyetlen vizsgáló fénynyaíábot juttatunk, mérjük a bejuttatott vizsgáló fénynyaláb spektráíis intenzitását, valamint a retina által visszavert fénynyaláb spektráíis intenzitását, és a mérendő színérzékelő receptor spektráíis érzékenységi görbéjét a két spektráíis intenzitás alapján határozzuk meg. Ennél a megoldásnál szintén a mérendő receptor spektráíis érzékenységi görbéjét kapjuk meg. Célszerűen a vizsgáló és a visszavert fénynyaláb spektráíis intenzitását monokromátonal és ehhez csatlakozó vonaldetektorral időben váltakozva mérjük, így a mérési hibák nagyrészt kiesnek.

A mérést előnyösen úgy végezhetjük el, hogy képezzük a vizsgáló és a visszaveri fénynyaláb spektráíis intenzitásának különbségét, és azt a retina színérzékelő receptorokon kívüli szövetei, valamint a vizsgáló és a visszavert fénynyaíáb útjában lévő optikai elemek folytán fellépő reflexiót figyelembe vevő spektráíis korrekciós függvénnyel korrigáljuk. A spektráíis korrekciós függvényt a találmány szerint úgy határozhatjuk meg,

HU 215 614 A hogy a retinára egy vizsgáló fénynyalábot és mindhárom színérzékelő receptor érzékenységét lecsökkentő két segédfénynyalábot juttatunk, mérjük a bejuttatott vizsgáló fény nyaláb és a szem retinája által visszavert fénynyaláb spektráíis intenzitását, és képezzük a mért spektrális intenzitások különbségét. Elvégezhetjük a fenti korrekciót egy olyan spektrális korrekciós függvénnyel is, amelyet normális szemen segédfénynyaláb alkalmazása nélkül végzett reflexiós inéréssel határozunk meg. Az ilyen méréssel kapott spektrális érzékenység épp a spektrális korrekciós függvénnyel tér el a normális szem ismert spektrális érzékenységétől (láthatósági görbe).

A találmány szerinti eljárásnál előnyösen úgy járunk el, hogy a legalább egy segédfénynyalábot és a legalább egy vizsgáló fénynyalábot folyamatosan egyszerre juttatjuk a retinára. A találmány szerinti eljárásnál különösen előnyös, ha a legalább egy vizsgáló fénynyalábot a retina maximum 2°-os területére, a legalább egy segédfénynyalábot pedig a retina legalább 5^c-os területére juttatjuk. Ha a legalább egy vizsgáló fénynyalábot a retina körülbelül 2°-os területére juttatjuk, célszerű a legalább egy segédfénynyalábot a retina körülbelül 10°-os területére juttatni. Ezáltal a vizsgált szem akaratlan mozgásai közben sem tévedhet a tekintet nem el vakított irányba.

A találmány másrészt berendezés a szemben lévő színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi paramétereinek meghatározására, amely tartalmaz legalább egy vizsgáló fénynyalábot előállító és az! a vizsgálandó szembejuttató optikai eszközöket, és az jellemzi, hogy az optikai eszközök mellett tartalmaz a mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok spektrális érzékenységi hullámhossztartományán kívül eső hullámbosszú, a nem mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok érzékenységét lecsökkentő legalább egy segédfénynyalábot előállító eszközöket, és a legalább egy segéd fénynyalábot a vizsgálandó szembe juttató eszközöket.

A berendezés egy előnyös kiviteli alakjánál az optikai eszközök tartalmaznak változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású, első vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, valamint állandó vágj' változtatható hullámhosszú és változtatható intenzitású második vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, amely utóbbiak a beállított intenzitást meghatározó intenzitásmérővel vannak ellátva, to vábbá az első és a második vizsgáló fénynyalábot a vizsgálandó szem retinájának két tartományára juttató eszközöket.

A berendezés egy másik kiviteli alakjánál az optikai eszközök tartalmaznak változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású, egyetlen vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, valamint az egyetlen vizsgáló fénynyalábot a vizsgálandó szem retinájára juttató eszközöket.

A berendezés egy harmadik kiviteli alakját az jellemzi, hogy az optikai eszközök tartalmaznak a látható fény hullámhossztartományát átfogó spektrumú, egyetlen vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, valamint az egyetlen vizsgáló fénynyalábot a vizsgálandó szem retinájára juttató eszközöket, és a berendezés tartalmaz továbbá az egyetlen vizsgáló fénynyaláb, valamint a vizsgálandó szem retinája által visszavert fénynyaláb spektrális intenzitását mérő eszközöket. Ennek a berendezésnek előnyösen a vizsgáló fénynyalábot és a szem retinája által visszavert fénynyalábot időben egymás után váltakozva a spektrális intenzitást mérő eszközök fénybemenetére juttató eszközei vannak.

A találmány szerinti berendezés alapján olyan mérőműszer építhető, amely a szemészeti gyakorlatban széles körben használható színtévesztő személyek színérzékelő receptorai spektrális érzékenységi paramétereinek felvételére, amely adatok a színtévesztés javítására szolgáló szemüveg vagy kontaktlencse elkészítéséhez szükségesek.

A találmányt a továbbiakban rajzokon szemléltetett előnyös kivitelt alakok alapján ismertetjük, ahol az

1. ábra a normális emberi szem láthatósági görbéjét és a szemben lévő színérzékelő receptorok spektráíis érzékenységi görbéi! szemléltető diagram, a

2. ábra a normális emberi szemben lévő szinérzékeíő receptorok normált spektrális érzékenységi görbéit ábrázoló diagram, a

3. ábra a normális emberi szem és egy színlátási anomáliával rendelkező emberi szem színérzékelő receptorainak spektrális érzékenységi görbéit szemléltető diagram, a

4. ábra a találmány szerinti berendezés egy kiviteli alakjának egyszerűsített optikai vázlata, az

5. ábra a találmány szerinti berendezés egy másik kiviteli alakjának egyszerűsített optikai vázlata, és a

6. ábra a találmány szerinti berendezés egy harmadik kiviteli alakjának egyszerűsített optikai vázlata.

Az ábrákon az azonos, vagy azonos funkciójú elemeket azonos hivatkozási jelekkel jelölj ük.

Az 1. ábrán a normális emberi szem spektrális fényhatásfokát mutató ν(λ) láthatósági görbe és a normális emberi szemben lévő fényérzékelő receptorok spektrális Ρ(λ), Ο(λ) és Τ(λ) érzékenységi görbéi láthatók, ahol a függőleges tengelyen a relatív spektrális S érzékenység %-ban, a vízszintes tengelyen pedig a λ hullámhossz nm-hen van feltüntetve. A νίλ) láthatósági görbe a Ρ(λ), Ο(λ) és Τ(λ) érzékenységi görbék eredője. Látható, hogy a protos Ρ(λ,) érzékenységi görbéjének körülbelül 565 nm-nél, a denteros Ε)(λ) érzékenységi görbéjének körülbelül 530 nm-nél, a ttitos Τ(λ) érzékenységi görbéjének pedig körülbelül 448 nm-nél van maximuma.

A 2. ábrán a normális emberi szemben lévő fényérzékelő receptorok normált spektráíis Ρ(λ), ϋ(λ) és Τ(λ) érzékenységi görbéi láthatók, ahol a függőleges tengelyen a relatív spektrális S érzékenység %-ban, a vízszintes tengelyen pedig a λ hullámhossz nm-ben van feltüntetve. A normált Τ(λ) és Ο(λ) érzékenységi görbék metszéspontja körülbelül 480 nm-nél, a normál! D(A) és Ρ(λ) érzékenységi görbéké körülbelül 550 nm-,nél van. A maximum- és metszéshelyek, a görbék szélső határpontjai, ahol a szem az adott színt már éppen látja, valamint bizonyos mértékben az érzékenységi görbék alakjai népcsoportonként eltérhetnek egymástól.

HU 215 614 A

A 3. ábrán a normális emberi szemben lévő színérzékelő receptorok Ρ(λ), Ο(λ) és Τ(λ) érzékenységi görbéi és egy anomális színlátású emberi szem megfelelő receptorainak Ρ*(λ), ϋ*(λ) és Τ*(λ) érzékenységi görbéi láthatók. A Ρ*(λ) érzékenységi görbe a Ρ(λ) érzékenységi görbéhez képest a nagyobb hullámhosszak irányában van eltolódva, és alakja is eltér a Ρ(λ) érzékenységi görbe alakjától. A D*(X) érzékenységi görbe a D(A) érzékenységi görbéhez képest a kisebb hullámhosszak irányában van eltolódva, és alakja gyakorlatilag megegyezik a Ι)(λ) érzékenységi görbe alakjával Τ*('λ) érzékenységi görbe a Τ(λ) érzékenységi görbéhez képest a nagyobb hullámhosszak irányában van eltolódva, és alakja is eltér a Τ(λ) érzékenységi görbe alakjától. Az eltolódás nagysága rendre: Δλ_Ρ= 17,5 nm, Δλ_ο=-4 nm, Δλ_τ=17,5 nm.

Találmányunk olyan mérési eljárásra és berendezésre vonatkozik, amellyel élő emberi szemen rutinvizsgálaíi körülmények között sorozatmérésekei lehet végezni a színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi görbéi paramétereinek meghatározása céljából. A spektrális érzékenységi görbék legfontosabb paraméterei a következők :

a) a görbék maximumának hullámhossza;

b) a görbék maximumértéke, amely még a színadaptáció működése nélkül, például egy fehérre adaptált szemet jellemez;

e) a görbék küszöbérzékenysége;

d) a görbék nagyságának változási tartománya, vagyis a receptorok színadaptácíós tartománya;

e) a görbék érzékenységihullámhossz-taríománya, azaz ama határpontok közötti hullámhossztartomány, amelyben az adott receptor fényt érzékel;

f) a görbék alakja, amely a függvények maximumpontja és érzékenységihulíámhossz-tartományuk határpontjai közötti menetét írja le.

Felismertük, hogy az í) pont szerinti alak tekintetében az emberi populációban kismértékű az eltérés, és az egyedek közötti különbségeket a legtöbb esetben elegendő az a) és e) pont szerinti paraméterekkel megadni, sőt sok esetben a színtévesztőt ezek közül csak az egyik paraméter is kellően jellemzi.

A találmány szerinti mérés történhet úgy, hogy ismert spektrális összetételű fénynyalábot juttatunk a vizsgálandó szem retinájára, amely fénynyaláb ingerli a mérendő receptort. A fénynyaláb egyik része a inérendő receptorban elnyelődik, másik része pedig arról visszaverődik. Az elnyelődött részt arányosnak tekinthetjük a receptor érzékenységével.

Ahhoz, hogy meg tudjuk mérni az egyik receptor spektrális érzékenységi görbéjét, ki kell iktatni a két másik receptort a mérésből, hiszen érzékenységi görbéik átfedik egymást. A kiiktatás időleges elvakítással történik, amit előnyösen a retina legalább 5°-os területére juttatott legalább egy segédfénynyalábbal végzünk, amelynek vagy amelyeknek hullámhossza a mérendő receptor érzékenységihulíámhossz-tartományán kívül esik, de az elvakítandó receptorok érzékenységihullámhossztartományain belül van. Miután így kiiktattuk a két másik receptort, a szem retinájának ugyanarra vagy' kisebb, de 2°-osnál nem nagyobb területére juttatunk egy vizsgáló fénynyalábot. így a nem mérendő receptorok nemcsak azon reíinaterületen vannak elvakítva, ahol a mérést végezzük, hanem ennek közvetlen környezetében is. A vizsgáló fénynyaláb a retinán visszaverődik, és ezt a szemből visszafelé kilépő fénynyalábot megmérjük. A bejutó vizsgáló fénynyalábot szintén megmérjük. Mindkét mérés spektrális jellegű, tehát ismerjük a bejutó és a visszaveri: fény spektrális összetételéi. A két spektrum különbsége és a fent említett korrekciós függvény alapján meghatározzuk a részben elvakított retina, azaz a mérendő receptor spektrális érzékenységi görbéjét.

A találmány egy másik kivitelezése szerint - a retináról visszavert fény mérése helyett - úgy határozzuk meg a mérendő receptorok spektrális érzékenységi paramétereit, hogy a vizsgáit személyt bevonjuk a kiértékelésbe. Ekkor általános módszerként egy vizsgáló fénynyalábot juttatunk a szem retinájára, amelyek közül legalább az egyik változtatható hullámhosszú, és emellett még egy vagy több nem változó hullámhosszú segédfénynyaíábot is bejuttatunk a retinára. Mindezeket a fénynyalábokat egyidejűleg alkalmazzuk.

A nem változó hullámhosszú segédfénynyaláb vagy fénynyalábok hatására lecsökken egy vagy két receptor érzékenysége, vagyis azok bizonyos mértékig érzéketlenné válnak, és ekkor a másik két receptort, illetve a harmadik receptort egy változó hullámhosszú vizsgáló fénynyalábbal ingereljük. Az így keletkező látási érzet bizonyos feltételek esetén alkalmas arra, hogy a mérendő receptorok spektrális érzékenységi görbéjének paraméterei közül egyet vagy többet meghatározzunk.

A meghatározás egyik módja az, hogy a vizsgált személy addig változtatja a vizsgáló fénynyaíáb hullámhosszát, miközben annak intenzitása változatlan marad, amíg a mérendő receptora vagy receptorai segítségévei maximális intenzitást nem érzékel. Ezzel meghatározható a mérendő receptor spektrális érzékenységi görbéjének, illetve az együtt mérendő két receptor eredő spektrális érzékenységi görbéjének maximumhelyéhez tartozó hullámhossz.

A meghatározás másik módja szerint a vizsgált személy a vizsgáló fénynyaíáb hullámhosszának változtatása mellett beállítja azt a hullámhosszértéket, amelynél már éppen észleli az adott vizsgálófényt. Ezzel meghatározhatók a mérendő receptor vagy receptorok érzékenységihullámhossz-taríományának határpontjai.

A meghatározás egy harmadik módjánál egy segédfénynyalábbal lecsökkentjük a protos vagy a tritos érzékenységét, és a vizsgált személy addig változtatja a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszát, amíg a látómezőben színváltozást nem érzékek Ezen a módon meghatározható a tritos és a deuteros, illetve a deuteros és a protos érzékenységi görbéjének metszéspontja. A hullámhossz növekvő irányú változtatása esetén a tritos és a deuteros metszéspontjánál a kék zöldbe vált, a deuteros és a protos metszéspontjánál pedig a zöldet vörös váltja fel.

Egy további módszer szerint az egész látómezőben alkalmazunk egy vagy több állandó intenzitású és állandó hullámhosszú segédfénynyalábot annak érdekében, hogy két receptor érzékenységét lecsökkentsük. A mérendő receptor érzékenységi görbéjének alakját úgy

HU 215 614 A mérhetjük meg, hogy az említett segédfénynyaláb, illetve -fénynyalábok mellett a látómező egyik tartományába változó intenzitású és állandó, a mérendő receptor érzékenységihullámhossz-tartományába eső hullámhosszú „A” fényt, a másik tartományába pedig állandó intenzitású és változtatható hullámhosszú „B” fényt juttatunk be additív módon, és a vizsgáit szentélynek lehetővé tesszük az „A” fény intenzitásának beállítását annak érdekében, hogy a lépésenként változtatott hullámhosszú „B” fénnyel azonos látási érzetet kapjon. A mérés eredményeképpen rögzítésre kerül az egyes lépéseknél a beállított „A” fény intenzitása, így a vizsgált receptor érzékenységi görbéjével arányos függvényt kapunk.

A következő módszer előnyösen használható olyan hullámhossztartományokban, ahol egyidejűleg két receptor érzékeny. A módszerrel megmérhető ama hullámhosszérték, ahol már csak az egyik receptor érzékeny, így meghatározható a másik receptor érzékenységihullámhossz-tartományának egyik határpontja. Ennél a módszernél a vizsgált személy egy osztott látómezőt figyel. Ennek egyik tartományába egy állandó hullámhosszú, de változtatható intenzitású „A” fényt, míg a másik tartományába egy változtatható hullámhosszú, de állandó intenzitású ,,B'’ fényt juttatunk. Az „A” fény hullámhosszát úgy kell megválasztani, hogy az csak az egyik receptort ingerelje. A „B” fény hullámhosszának változtatásakor mindaddig, amíg az „A” fénynek megfelelő receptor kerül ingerlésre, a vizsgált személy azonos színt lát mindkét tartományban, de esetleg eltérő intenzitásút. Az eltérő intenzitás zavarja a vizsgált személyt abban, hogy a két tartomány pontos színazonosságát el tudja dönteni. Ezért lehetővé tesszük, hogy a vizsgált személy az „A” fény intenzitását addig változtassa, amíg a „B” fény által keltett érzetet váltja ki az „A” fény is, A mérést úgy végezzük el, hogy a „B” fény hullámhosszát adott kis lépésekben változtatva közelítjük ahhoz a feltételezett huílámhosszértékhez, amelynél már belép a másik receptor is. A vizsgált személy az „A” fény intenzitását változtatva megkísérel szín- és intenzitásegyezést előállítani. Ha ez sikerül, akkor a „B” fény hullámhosszát tovább változtatjuk egy kis lépéssel, és a vizsgált személy ismét megkísérli a szín- és intenzitásegyezést beállítani. Ezt mindaddig ismételjük, amíg a vizsgált személynek már nem sikerül a két tartományt azonosra beállítani. Ez azért nem sikerül, mert a „B” fénynek olyan a hullámhossza, amelynél már a másik receptor is megszólal, s így a két receptor által keltett színérzetettel nem lehet azonos színérzetet létrehozni az „A” fény tartományában, hiszen ez utóbbi csak az egyik receptorra hat. Ekkor abbahagyjuk a mérést, és feljegyezzük a „B” fény utolsó huilámhosszértékét. Ezzel meghatároztuk a másik receptor érzékenységihuílámhossz-tartományának határpontját. A módszer alkalmas például a deuteros mindkét határpontjának meghatározására, az egyik esetben a protosnak, a másikban pedig a iritosnak megfelelően megválasztott „A” fény alkalmazásával.

A találmány szerinti berendezést az ábrákon szemléltetett kiviteli alakok alapján ismertetjük. A 4. ábrán látható berendezésnél a vizsgálandó 5 szem 50 retinájára három fénysugarat juttatunk. Az 1 fényforrásból, amelynek fényét időben változtathatjuk, 2 kondenzorlencsén, mechanikus 14 szaggatón és változtatható 3 színszűrőn keresztül eltérő segédfénynyaláb jut a részben áteresztő 4 tükörre, ahol a fénynyaláb irányt változtatva átjut az időben nyitva, illetve zárva lévő időosztó 16 rekesz egyik nyílásán és a részben áteresztő 6 tükrön, és bejut az 5 szembe. Ez az első segédfénynyaláb elvakítja az egyik receptort, például a protost, amelyet nem kívánunk megmérni. A 3 színszűrőt úgy kell beállítani, hogy az első segédfénynyaláb olyan hullámhossztartományban legyen, ahol a mérni kívánt receptor, például a deuteros már nem érzékeny. Egy másik 43 fényforrásból 46 kondenzorlencsén és változtatható 47 színszűrőn áthaladó, majd 48 tükrön, valamint részben áteresztő 13 és 6 tükrön reflektálódó fénynyaláb szintén az 5 szembe jut. Ez a második segédfénynyaláb lecsökkenti a másik, megmérni nem kívánt receptor, például a tritos érzékenységét. A 47 színszürőt úgy kell beállítani, hogy a második segédfénynyaláb olyan hullámhossztartományban legyen, ahol a mérni kívánt receptor, például a deuteros már nem érzékeny. Egy harmadik 7 fényforrásból 8 kondenzorlencsén és részben áteresztő 13 tükrön keresztül érkező harmadik fénynyaláb a részben áteresztő 6 tükrön irányt változtatva szintén bejut az 5 szembe. Ez a fény képezi a vizsgáló fénynyalábot, amellyel a megmérni kívánt harmadik receptor, például a deuteros spektrális érzékenységét határozzuk meg.

Az 5 szem 50 retinájáról visszaverődött fénynyaláb, kilépve az 5 szemből és áthaladva a részben áteresztő tükrön, majd az időosztó 16 rekeszen annak egyik állásában és a részben áteresztő 4 tükrön, a 9 lencsére jut. A 9 lencse 10 monokromátor 51 belépőrésere fókuszálja a fénynyalábot, amely a 10 rnonokromátorból színekre bontott fénykéve fosmájában lép ki, és megvilágítja a 11 vonaldetektort. All vonaldetektor egyes elemei a fényt egy-egy kicsiny hullámhossztartományban érzékelik, az összes detektorelem együtt pedig a fény spektrumát. All vonaldetektorból a spektrálisfényintenzitás-információ elektronikus 17 illesztőegység közbeiktatásával villamos jel formájában a 12 számítógépbe jut.

Az időosztó 16 rekesz egy másik állásában biztosítja, hogy a 9 lencsére ne essék fény az 5 szem felől. Ebben az állásban a 7 fényforrás fényét a 8 kondenzorlencsén, a részben áteresztő 13 tükrön, a 16 rekesz nyílásán, a 15 tükrön és a részben áteresztő 4 tükrön keresztül a 9 lencse a 10 monokromátor 51 belépőrésére fókuszálja, és így all vonaldetektor érzékelni tudja a fényforrás fényének spektrumát. A 12 számítógépbe tehát időben változva hol a 7 fényforrásból érkező, hol pedig az 50 retináról visszaverődő fény spektrumának megfelelő jelsorozat jut. A 12 számítógép vezérlőkapcsolatban van a 14 szaggatóval és az időosztó 16 rekesszel, és a két spektrumnak megfelelő jelsorozatból meghatározza a vizsgált 5 szerv mérendő receptorának, például a deuterosnak a spektrális érzékenységét.

Az 5. ábrán látható berendezésnél a vizsgálandó 5 szembe három fénynyalábot juttatunk. Egy első segéd6

HU 215 614 A fénynyaíábot létrehozó fényforrás fényének intenzitását villamosán vagy mechanikus 19 rekesz segítségével állíthatjuk be a kíván értékre. Az első segédfénynyaláb 20 száloptikán és 22 lencsén keresztül változtatható 21 színszűrőhöz jut, majd részben áteresztő 23 prizmán átjutva belép az 5 szembe. Ez az első segédfénynyaláb az egyik nem mérendő receptor érzékenységének csökkentésére szolgál. Egy másik 43 fényforrásból 44 rekeszen, 45 száloptikán, 46 lencsén, változtatható 47 színszűrőn, féligáteresztő 29 prizmán keresztül, és reflektálódva a 23 prizmán, egy második segédfénynyaláb jut az 5 szembe, amely a másik, nem mérendő receptor érzékenységét csökkenti íe. Egy harmadik 24 fényforrás fényét a 26 lencse a 25 monokromátor 36 belépőrésére képezi le. A 36 belépőrésen belépő fénynyalábot a 37 tükör 27 optikai rácsra továbbítja, amely utóbbi elforgatásával változó hullámhosszú fénynyalábbal világítjuk meg 28 száloptika egyik 39 végét, amely a 25 monokromátor 38 kilépőrésénél van elhelyezve. A 28 száloptika másik 40 végét nézi az 5 szem a 23 és 29 prizmán, valamint 30 okulárlencsén keresztül. Lényegében a 25 monokromátorból kilépő fénynyaláb jut vizsgáló fénynyalábként az 5 szembe. Az 5 szemben a három különböző fénynyaíáb térben és/vagy időben más-más ingert okoz a retina különböző receptorain, amelynek hatására a vizsgált személy szín- és/vagy intenzitásegyezéseket észlel, illetve bizonyos látómező -tartományokban lévő részletek eltűnését/megjelenését észleli.

A 6. ábrán látható a találmány szerinti berendezés egy további kiviteli alakja, amely részben megegyezik az 5. ábrán szemléltetett kiviteli aíakkaí, ezért csak az eltérő felépítésű részeket ismertetjük. A 31 kettős prizma síkját élesen látja az 5 szem. A 31 kettős prizma két felébe különböző vizsgáló fénynyalábok jutnak. Jobb oldali felébe a 24 fényforrásból a 26 lencsén folyamatosan változtatható 49 interferenciaszűrőn, amelynél az áteresztett hullámhossz a 41 nyíl irányában történő elmozdítással változtatható, és a 28 száloptikán keresztül változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású első vizsgáló fénynyaíáb érkezik. Ennél az elrendezésnél a 49 interferenciaszűrő ugyanolyan feladatot lát el, mint az 5. ábrán a 25 monokromátor. A 31 kettős prizma bal oldali felébe a 32 fényforrásból állítható mechanikus 33 rekeszen, változtatható 34 szín szűrőn és 35 száloptikán át változtatható hullámhosszú és változtatható intenzitású második vizsgáló fénynyaláb érkezik. Az intenzitás változtatása a 33 rekesz állításával történik. A beállított intenzitással arányos jelet vagy kijelzést a 42 intenzitásmérő biztosítja, amely például skálával ellátott állítószerv lehet. A 34 színszűrő az üzemmódtól függően lehet néhány adott hullámhosszra beállítható vagy folyamatosan változtatható hullámhosszú interferenciaszűrő.

A 6. ábra szerinti berendezést vagy úgy használjuk, hogy mind a két 18 és 43 fényforrást bekapcsoljuk, ezáltal két mérni nem kívánt receptor el lesz vakítva, és ehhez additív módon hozzáadódik a 31 kettős prizma által előállított két látómező-tartomány, amelyek másmás megvilágítást kapnak, vagy pedig úgy, hogy a 18 és 43 fényforrások közül csak az egyik van bekapcsolva, és így csak az egyik receptort, vagy adott esetben mindkét receptort elvakító egyetlen segédfénynyaláb van.

A 6. ábra szerinti berendezéssel egy első mérési módszer szerint a vizsgált személynek a 311 kettős prizma látómezejének két tartományában kell a látási érzetet egyformára beállítania a 32 fényforrásból származó adott hullámhosszra beállított fénynyaláb intenzitásának a 33 rekesszel történő változtatása útján, miközben a 49 interferenciaszűrő fokozatos elmozdításával újabb és újabb színt állítunk be a 31 kettős prizma jobb oldalán. A mérés közvetlen eredményeképpen rögzítésre kerül a 49 interferenciaszűrő által beállított fénynyaláb hullámhossza és a hozzá tartozó, a vizsgált személy által beállított intenzitás 42 íntenzitásmérő által adott mérőszáma, amelyekből meghatározható a mért receptor spektrális érzékenységi görbéje.

Egy második mérési módszer szerint a 6. ábra szerinti berendezéssel azt határozzuk meg, hogy a 49 interferenciaszűrő mely helyzeteinél, azaz milyen hullámhosszakon tudott, illetve nem tudott a vizsgált személy szín- és intenzitásegyezést beállítani a látómező két tartománya között.

Egy harmadik mérési módszernél a 6. ábra szerinti berendezéssel a mérendő receptor spektrális érzékenységének görbéje határozható meg. Ehhez a 34 színszűrőnek folyamatosan változtathatónak kell lennie. A mérni nem kívánt receptorok érzékenységét a 18 és 43 fényforrásból származó segéd fénynyalábokkal lecsökkentjük. Adott esetben elég lehet egyetlen segédfénynyaláb is, ekkor a 18, 43 fényforrások egyikét kikapcsoljuk. A 31 kettős prizma jobb oldali felébe a 49 interferenciaszűrön keresztül változtatható hullámhosszú, állandó intenzitású első vizsgáló fénynyalábot vetítünk be, és megkerestetjük a vizsgált személlyel a maximális intenzitás hullámhosszát, ahol a mérni kívánt receptor érzékenysége maximális. A 31 kettős prizma bal oldali felébe a folyamatosan állítható 34 színszűrőn, például interferenciaszűrőn keresztül változtatható hullámhosszú második vizsgáló fénynyalábot vetítünk, amelynek intenzitása a 33 rekesszel változtatható, és a fénygyengítés mértéke a 42 íntenzitásmérőrőí leolvasható. A 34 színszűrő hullámhosszát is a maximális érzékenységi hullámhosszra állítjuk be. Ezután a 33 rekesszel a fényintenzitást úgy állíttatjuk be a vizsgált személlyel, hogy a 31 kettős prizma mindkét felét azonos intenzitásúnak lássa, és feljegyezzük a 42 intenzitásmérő által mutatott intenzitást. A 33 rekesszel ezután beállítunk egy kisebb intenzitást, amelyet a 42 intenzitásmérő kijelez, és a vizsgált személynek a 49 interferenciaszűrőveí a hullámhosszat addig kell változtatnia, amíg a 31 kettős prizma két felét ismét azonos intenzitásúnak nem látja. Ez két helyen is bekövetkezik, a maximális érzékenységhez tartozó hullámhossztól a rövidebb és a hosszabb hullámhosszak tartománya felé. Mindkét hullámhosszértékeí feljegyezzük. Az eljárást tetszőleges lépésekben ismételhetjük, és az összetartozó hullámhossz- és intenzitásértékek alapján a mért receptor spektrális érzékenységi görbéje felrajzolható.

A szakember számára nyilvánvaló, hogy a találmány fenti ismertetése csak példaképpeni, és Hogy a találmány

HU 215 614 A különféle egyéb kiviteli alakjai is elkészíthetők és alkalmazhatók az igénypontok állal meghatározott oltalmi körön belül. így például lehetséges, hogy a berendezésnek adott célra csak egyetlen segédfénynyalábot előállító eszközei vannak, vagy a rajzokon szemléltetett optikai elemek más, egyenértékű optikai elemekkel vannak helyettesítve.

Claims

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Eljárás a szemben lévő színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi paramétereinek meghatározására, amelynek során a vizsgálandó szem retinájának egy területére legalább egy vizsgáló fénynyalábot juttatunk, és a legalább egy érzékenységi paramétert a retina által visszavert fénynyaláb érzékelése vagy a vizsgált személy látási érzete alapján határozzuk meg, azzal jellemezve, hogy a legalább egy vizsgáló fénynyaláb mellett a retinának legalább ugyanarra a területére a mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok spektrális érzékenységihulíámhossz-tartományán kívül eső hullámhosszú, legalább egy segédfénynyalábot is juttatunk, amely legalább egy segédfénynyaláb a nem mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok érzékenységét lecsökkenti. (Elsőbbsége: 1994,04. 15.)
2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a legalább egy segédfénynyaláb a mérendő egyik színérzékelő receptor, például protos, spektrális érzékenységihuííámhossz-tartományán kívül eső hullámhosszú, olyan egy vagy két fénynyaláb, amely a két másik színérzékelő receptor, például deuteros és tritos, érzékenységét lecsökkenti. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
3. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a legalább egy segédfénynyaláb az együtt mérendő két színérzékelő receptor, például protos és deuteros, spektrális érzékenységihuílámhossz-tartományán kívül eső hullámhosszú olyan egyetlen fénynyaláb, amely a harmadik színérzékelő receptor, például tritos, érzékenységét lecsökkenti. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
4. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a legalább egy vizsgáló fénynyaláb tartalmaz változtatható intenzitású első és változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású második vizsgáló fénynyalábot, a változtatható intenzitású és a mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok érzékenységihullámhossz-tartományába eső hullámhosszú első vizsgáló fénynyalábot a retina egyik tartományára, a változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású második vizsgáló fénynyalábot pedig a retina egy másik tartományára juttatjuk, a második vizsgáló fénynyaláb hullámhosszát lépésenként változtatjuk, és a második vizsgáló fénynyaláb egyes hullámhosszértékeinél az első vizsgáló fénynyaláb intenzitásának változtatása útján a retina két tartományának megfelelő két látómezőben a vizsgált személy számára azonos látási érzetet állítunk be. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
5. A 4. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy mérendő színérzékelő receptor esetén a második vizsgáló fénynyaláb hullámhosszértékei és az első vizsgáló fénynyaláb azonos látási érzet beállításához szükséges intenzitásértékei alapján meghatározzuk a mérendő színérzékelő receptor spektrális érzékenységi görbéjét. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
6. A 4. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy két mérendő színérzékelő receptor esetén meghatározzuk a második vizsgáló fénynyaláb ama hulíámhosszértékét, amelynél az azonos látási érzet beállítása már éppen nem lehetséges. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
7. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a retinára a mérendő színérzékelő receptor érzékenységihnílámhossz-tartományába eső változtatható hullámhossz!! és állandó intenzitású egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatunk, majd a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszának változtatása útján a látómezőben a vizsgált személy számára maximális intenzitású látási érzetet állítunk be. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
8. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a retinára a mérendő színérzékelő receptor érzékenységihullámhossz-tartományába eső, változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatunk, majd a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszának változtatása útján meghatározzuk azt a két hullámhosszértéket, amelyek között a vizsgáit személy a látómezőben a vizsgáló fénynyaláb képét látja. (Elsőbbsége: 1994. 04, 15.)
9. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy egy segédfénynyalábbaí iecsökkenljük az egyik színérzékelő receptor érzékenységét, és a retinára változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatunk, majd a vizsgáló fénynyaláb hullámhosszának változtatásával meghatározzuk azt a hullámhosszértéket, amelynél a vizsgált személy a látómezőben látott szín megváltozását észleli, (Elsőbbsége: 1995. 04. 26.)
10. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a retinára egyetlen vizsgáló fénynyalábot juttatónk, mérjük a bejuttatott vizsgáló fénynyaláb spektrális intenzitását valamint a retina által visszavert fénynyaíáb spektrális intenzitását, és a mérendő színérzékelő receptor spektrális érzékenységi görbéjét a két spektrális intenzitás alapján határozzuk meg. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
11. A 10. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a vizsgáló és a visszavert fénynyaláb spektrális intenzitását monokiomátorral és ehhez csatlakozó vonaldetektorral időben váltakozva mérjük. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
12. A 10. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy képezzük a vizsgáló és a visszavert fénynyaláb spektrális intenzitásának különbséget, és azt a retina színérzékelő receptorokon kívüli szöveteinek, valamint a vizsgáló és a visszavert fénynyaíáb útjában lévő optikai elemeknek megfelelő, spektrális korrekciós függvénnyel korrigáljuk. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
13. A 12. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, Hogy a spektrális korrekciós függvényt úgy határozzuk meg, hogy a retinára egy vizsgáló fénynyalábot és mindhárom színérzékelő receptor érzékenységét íecsökkentő két segédfénynyalábot juttatunk, mérjük a bejuttatott vizsgáló fénynyaláb és a szem retinája által

HU 215 614 A visszavert fénynyaláb spektrális intenzitását, és képezzük a mért spektrális intenzitások különbségét. (Elsőbbsége: 1995. 04. 26.)
14. Az 1-13. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a legalább egy segédfénynyalábot és a legalább egy vizsgáló fénynyalábot folyamatosan, egyszerre juttatjuk a retinára. (Elsőbbsége: 1994. 04.
15.)

15. Az 1-13. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a legalább egy vizsgáló fénynyalábot a retina maximum 2°-os területére, a legalább egy segédfénynyaíábot pedig a retina legalább 5°-os területére juttatjuk. (Elsőbbsége: 1995. 04. 26.)
16. Berendezés a szemben lévő színérzékelő receptorok spektrális érzékenységi paramétereinek meghatározására, amely tartalmaz legalább egy vizsgáló fénynyalábot előállító és azt a vizsgálandó szembe juttató optikai eszközöket, azzal jellemezve, hogy az optikai eszközök mellett tartalmaz a mérendő színérzékelő receptor vagy receptorok spektrális érzékenységihullámhossz-tartományán kívül eső hullámhosszú, a nem mérendő színérzékelő receptor vagy' receptorok érzékenységét lecsökkentő, legalább egy segédfénynyaíábot előállító eszközöket, és a legalább egy segédfénynyaíábot a vizsgálandó szembe juttató eszközöket. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
17. A 16. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy az optikai eszközök tartalmaznak változtatható hullámhosszú és állandó intenzitású első vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, valamint állandó vagy változtatható hullámhosszú és változtatható intenzitású második vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, amely utóbbiak a beállított intenzitást meghatározó intenzitásmérővel (42) vannak ellátva, továbbá az első

5 és a második vizsgáló fénynyalábot a vizsgálandó szem retinájának két tartományára juttató eszközöket. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
18. A 16. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy az optikai eszközök tartalmaznak változíat10 ható hullámhosszú és állandó intenzitású, egyetlen vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket, valamint az egyetlen vizsgáló fénynyalábot a vizsgálandó szem retinájára juttató eszközöket. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)
19. A 16. igénypont szerinti berendezés, azzal jelle15 mezve, hogy az optikai eszközök tartalmaznak a látható fény hullámhossztartományát átfogó spektrumú, egyetlen vizsgáló fénynyalábot előállító eszközöket (7, 8), valamint az egyetlen vizsgáló fénynyalábot a vizsgálandó szem retinájára juttató eszközöket, és a berendezés
20 tartalmaz továbbá az egyetlen vizsgáló fénynyaláb, valamint a vizsgálandó szem retinája által visszavert fénynyaláb spektrális intenzitását mérő eszközöket. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)

20. A 19. igénypont szerinti berendezés, azzal jel25 lemezve, hogy az egyetlen vizsgáló fénynyalábot és a szem retinája által visszavert fénynyalábot időben egymás után váltakozva a spektrális intenzitást mérő eszközök fénybemenetére juttató eszközei vannak. (Elsőbbsége: 1994. 04. 15.)