HU212371B - Process for preventing odour formation with nitrate feeding in sewerage systems - Google Patents

Description

A találmány tárgya eljárás bűzképződés gátlására szennyvíz csatornarendszerekben nitrátvegyület(ek) adagolásával.

A találmány szerinti eljárást úgy végezzük, hogy a csatornarendszerben a nitrátkoncentrációt nitrátvegyületek adagolásával a kezelendő szennyvízben mérhető maximális nitrát lebomlási sebesség alapján meghatározott féltelítési nitrát koncentrációhoz közeli értéken tartjuk.

A találmány olyan eljárásra vonatkozik, amelynek segítségével csatornarendszerekben kielégítően gátolható a bűzképződés nitrátvegyület(ek) adagolása útján, melynek eredményeképpen a környezetben a bűz, a szag küszöbérzet alatt marad.

A szennyvízgyűjtő csatornarendszerekben, azok szükségszerű sajátosságai miatt az aerob szakaszok mellett anaerob és anoxikus szakaszok is vannak, s utóbbiakkal együttjámak a bűzképződést okozó fermentációs folyamatok. A környezetszennyező bűzös gázok között legtipikusabb a kénhidrogén. Az üzemeltetők fontos feladata a bűz kiküszöbölése. A kénhidrogén egyébként nem csak kellemetlen környezetszenynyező anyag, de emellett korrodeálja a csatornarendszer beton- és vasszerkezeteit. Az ismert technika levegőztetés vagy oxigénbevúvást, más megoldások szerint kémiai vagy biokémiai kezelést ajánl, ismét más megoldások a bűzt mint levegőszennyezettséget kezelik és igyekszenek semlegesíteni. (Öllős Géza: CsatornázásSzennyvíztisztítás l.k. 282-283. o„ Aqua Kiadó, Bp. 1990). A levegőztetés vagy oxigénbefúvás drága eljárások és kedvezőtlen hatásfokúak. A szennyvíz a befúvás helyén gyorsan telítődik, továbbhaladva gyorsan lecsökken az oxigéntartalma, a csatornarendszer viszonyai így csak nehezen és rosszul szabályozhatók. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a csatornarendszernek csak a szennyvíz gyűjtése és a tisztítóműhöz szállítása a feladata és nem a tisztítása. Utóbbi esetben a csatornarendszer gyorsan megtelne tömény iszappal, anaerob biomasszával, mely csak körülményesen távolítható el. Ugyancsak nem közömbös, hogy a levegőbefúvás kihajtja a szennvízből a bűzös gázokat, fokozva a környezetszennyeződést. A bűzelhárítást levegőtisztítási feladattá változtatva helytelen út, mert nem fogadható el, hogy a szennyvízkezelés, mint környezetvédelmi eljárás más környezetvédelmi problémákat okozzon, például a levegőtisztaság-védelemnek.

A kémiai és biokémiai megoldások közt ajánlják az aktív klór, a hidrogén-peroxid, fémsók, lúgos közeg vagy a nitrátok alkalmazását. A klór, a hipoklorit a keletkező H₂S eloxidálására szolgál, de mivel másodlagos problémákat is okoznak, használatuk költségtöbblettel jár (Burg, J. A. és munkatársai, Attacking odors ...; Watt. Eng. Mangm. 1982: 10. k. 26-30. o.). AH₂O₂-os eljárás drága, mivel a kívánt eredményhez sok vegyszer kell. A nehézfém-sók kicsapják ugyan a szulfidot, de a H₂S keletkezését nem küszöbölik ki, ugyanakkor további kellemetlen tisztítási feladatokat adnak. A bázisok növelik a szennyvíz iontartalmát és az iszapmennyiséget is, és a szerves lebomlással keletkező CO₂ és szerves savak tompítják hatását, növelik a szükséges mennyiséget.

A nitrátok alkalmazása az ismert technika szerint azon alapszik, hogy a nitrátbontó (nitrátredukáló vagy dinitrifikáló) baktériumok képesek a nitrátsókat oxigénfoirásként felhasználni anoxikus viszonyok között és aktivitásukkal részben kiszorítják a szulfátredukáló, azaz a bűzkeltő baktériumokat a metabolizmusból, részben pedig eloxidálják a már keletkezett kénhidrogént és más illékony kénvegyületeket (Öllős: i. mű 283. oldal). E meggondolásból kiindulva az irodalmi adatok 1 rész szulfid eltáolvításához 100 rész nitrát adagolását ajánlják, vagy más adatok szerint 30 mg/1 nitrátot minden 1 mg/1 szulfátra (Öllős: i. mű 278. oldal) a szennyvízben. Az elfogadott szakmai nézet szerint a szennyvízben a nitrátredukálők domináns fölényét kell biztosítani a szulfátredukálókkal szemben a bűz kiküszöböléséhez. A gyakorlatban a szakirodalmi útmutatás szerint eljárva nem sikerül elérni a várt eredményt. A tapasztalatok szerint a beadagolás után ugyan a bűzkeltők aktivitása visszaszorul, de a nitrátredukáló populáció gyors szaporodásával a nitrát gyorsan elfogy és a bűzképződés újra fellép. A bűzvisszaszorítás fenntartásához egyre nagyobb nitrátmennyiség kell, amit a túlszaporodó nitrátbontók egyre gyorsabban használnak fel. Eközben a csatornában nő az iszap-felhalmozódás és a tisztítómű ülepítőkben kellemetlen felúszások jelentkeznek a denitrifikálók okozta nitrogénfejlődés miatt.

A találmány célja a csatornarendszerben jelentkező bűzképződés, kénhidrogén-keletkezés megelőzése, gátlása nitrátadagolási módszerrel, kiküszöbölve a technika állásában elmondott hátrányokat.

A találmánynak célja továbbá hatékony, üzembiztos ipari eljárás kifejlesztése a nitrátadagolásra, a nitrátkoncentráció beállítására és ellenőrzésére, a szennyvíz indokolatlan elnitrátosításának kiküszöbölésére, a takarékos és gazdaságos nitrátfelhasználás biztosítására.

Találmányunk alapja az a felismerés, hogy a szulfátredukáló mikroorganizmusok a szennyvíz eredeti nyersanyagtartalmát nem tudják szénforrásként felhasználni, csak annak egyes biodegradált termékeit. Felismertük, hogy a bűzkeltők visszaszorításának leghatékonyabb ipari módszere a biodegradált szerves szubsztrátok e csoportjának lekötése, elvonása a bűzkeltők elől.

A denitrifikálókkal végzett számos tenyésztési kísérlet azt mutatta, hogy bár nagyon szélesspektrumú a szubsztrátfelhasználó képességük, előnyben részesítik azokat a legkönnyebben továbblebontható biodegradált anyagokat, melyek a szulfátredukálók kizárólagos, azaz egyetlen lehetséges szénforrás szubsztrátja. Ennek alapján felismertük, hogy elegendő a nitrátbontó mikroorganizmusok populációját olyan szinten tartani, amely éppen elfogyasztja a mondott preferált szubsztrátot, meggátolva így a bűzkeltők működését, de a korlátozottan adagolt nitráttal további szaporodásuk limitálható.

Téves tehát a szakirodalomban lefektetett szemlélet, miszerint a szennyvízben a szerves szubsztrátért a nitrát-, és a szulfátredukáló mikroorganizmusok vetélkednek, és a szulfátredukálókat csak a nitrátredukálők domináns túlszaporítása szoríthatja vissza. A kétfajta mikroorganizmus csoport között a kompetitivitás meg2

HU 212 371 Β van, de csak a biodegradált szerves anyagok egy körülhatárolt csoportja tekintetében. Ezen a téren viszont a nitrátredukálók előnyben vannak, mert a szélesebb spektrumú szubsztrát-felhasználásuk miatt már jelen vannak a rendszerben, amikor a szulfát-redukálóknak épp csak megnyílna a létezési lehetőség. Nem indokolt, sőt káros tehát a nitrátbontó baktériumokat a közös szubsztrát anyagok keletkező mennyiségéhez elegendő mértéken felül szaporítani, ami pedig a kívánatosnál több nitrátvegyület jelenlétében bekövetkezik.

Kísérleteink során arra a meglepő felismerésre jutottunk, hogy az a nitrátmennyiség, mely anitrátredukálókat a fentiek szerinti szükséges és elégséges populáció-szinten tartja, az úgynevezett féltelítési nitrátkoncentráció mellett biztosítható a szennyvízben. A féltelítési nitrátkoncentráció az az érték, melynél a nitrátlebomlási (nitrátfogy ási) sebesség éppen fele a maximális nitrátfogyási sebességnek. A maximális nitrátfogyást akkor észlelhetjük, ha az adott szennyvízben a nitrátredukálók szaporodása csakis a szervesanyag szénforrástól, azaz a szennyvíz sajátosságaitól függ, a nitráttal nem limitált, mivel a nitrát feleslegben van. A maximális nitrátfogyási sebességet és az e sebességérték feléhez tartozó nitrátkoncentrációt (azaz a féltelítési koncentrációt) csakis a kísérleti úton határozhatjuk meg, mert a szennyvíz sajátságaitól, mint a szervesanyag koncentrációja, összetétele, stb. jellemzőktől függ.

Ugyancsak a találmányt megalapozó fontos felismerésünk, hogy a szulfátredukálók szubsztrátjainak megjelenését jelzik a szennyvízben az illó szerves savak, különösen az ecetsav. Míg tehát a H₂S megjelenése a szennyvíz feletti légtérben azt jelzi, hogy a szulfátredukáló baktériumok a csatorna azon szakaszán aktívak, az ecetsav aktivitásuk előfeltételének megjelenését jelzi, még a bűz képződése előtt. Az ecetsav ellenőrzőmérése így kedvező időpontban nyújt lehetőséget műszaki beavatkozásra a rendszerben.

Az elmondottak alapján a találmány eljárás a bűzképződés megakadályozására vagy legalábbis gátlására a csatornarendszerben nitrátadagolási módszerrel, mely azzal jellemezhető, hogy meghatározzuk a nitrátkoncentráció függvényében a kezelendő szennyvízben a nitrátredukáló (denitrifikáló) baktériumok tevékenysége következtében előálló nitrátlebomlási sebességeket, s meghatározzuk továbbá a nitrátfelesleg mellett mérhető maximális nitrátlebomlási sebességértéket, valamint azt a féltelítési koncentrációt, melynél a nitrátlebomlási sebesség a fent említett maximális nitrátlebomlási sebesség fele, és a kezelendő csatornarendszerben legfeljebb a féltelítési nitrátkoncentrációt engedjük meg.

A találmány szerinti eljárás előnyösen azzal jellemezhető, hogy a csatornarendszerben azokban a - célszerűen szennyvíz beengedéshez közeli - átemelőkben képezünk nitrát beadagolási helyet, ahol előzőleg az átemelő légterében a H₂S koncentráció meghaladta a 10 ppm értéket.

A találmány szerinti eljárás előnyösen azzal is jellemezhető, hogy a csatornarendszer azon átemelőiben, melyekben az üzemközi ellenőrzés során az ecetsavkoncentrációt a féltelítési nitrátkoncentráció értékre kell növelni, lehetőség szerint egy az áramlási irány értelmében korábbi csatornaszakaszon, vagy ilyen lehetőség hiányában a vizsgált átemelőben foganatosítva a pótlólagos nitrátadagolást.

Mint az ismeretes, a mikroorganizmusok elsősorban a kirakódott üledékben és a műtárgyak oldalfalain az úgynevezett biofilmben alakítják ki telepeiket, s nem vagy csak kevéssé a szennyvíz folyadéktömegében. Az iszap valamint a biofilm, másfelől a szennyvíz folyadéktömeg között anyagtranszport kölcsönhatás van, mely a szakirodalomban leírt számos tényezőtől függ. (Perry: Vegyészmérnökök kézikönyve, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1968). Találmányunk alkalmazása szempontjából az iszapfázis és a biofilm viselkedését mindig a folyadéktömeggel való kölcsönhatásukban vizsgáljuk, s a limitáló nitrátmennyiséget mint a szennyvíz folyadéktömegében jelentkező nitrátkoncentrációt kezeljük. Mivel a rendszer viselkedését a gyakorlatban csak empirikusan kezelhető áramlástani és hozamingadozási tényezők is befolyásolják, az elméletileg megalapozott féltelítési nitrátkoncentráció beállítása mellett a beüzemelés során üzemközi ellenőrzésekre, s azon alapuló korrekciókra is szükség van, amint ezt a példák is tükrözik.

A találmányt részletesen a technika állása szerinti eljárással összehasonlítva foganatosítási példák segítségével mutatjuk be, nem korlátozva azonban a találmány alkalmazhatóságát és az igényelt oltalmi kört a bemutatott példákra.

I. összehasonlító példa

Technika állása szerinti eljárás

Egy mintegy 17 km hosszú, 9 db szennyvízátemelővel ellátott szennyvízgyűjtő csatornarendszerbe a bűz megszűntetésére az első átemelőnél nitrátot adagolunk. A nitrátkoncentrációt irodalmi adatok alapján a szennyvíz szulfáttartalmának mérése alapján 30 mg/liter, mg SO₄ ^— arányban 330 mg/1 koncentrációra állítottuk. Az adagoláskor a bűz lecsökkent és gyakorlatilag megszűnt, de csakhamar fokozott intenzitással lépett fel. A folyamatosan érkező szennyvíz szulfátértékéhez igazodva számított nitrátmennyiséggel igyekeztünk a kijelölt nitrátkoncentrációt fenntartani. Az eljárás megkezdése után a beadagolás helyén mértük a nitrátkoncentrációt és a H₂S-t, s mindkét paraméter alakulását követtük a csatornában az áramlás irányában haladva. Kezdetben az adagolás helyétől több kilométer hosszan követhető volt a hatékony nitrátkoncentráció, de 8-10 óra múlva a nitrátkoncentráció „lecsengési” hossza már jelentősen lerövidült és a védett szakasz gyorsított ütemben rövidült tovább az állandó indulókoncentráció ellenére. Ugyanezen idő alatt az induló nitrátkoncentráció fenntartásához egyre több nitrát kellett. A második-harmadik napon a nitrát adagolást nem lehetett a szükséges mértékben folytatni a denitrifikáló baktériumok drámai populációnövekedése miatt. A nitrátadagolás megszakításával a nitrát nagyon gyorsan elfogyott a rendszerből és a bűzképződés meghaladta a kezdeti intenzitást. A szennyvíz átfolyás további két hete alatt sem sikerült elérni, hogy a rendszer kitisztu3

HU 212 371 B lásával ismét kevés nitráttal hatékony bűzvisszaszorítást érjünk el, mert az iszapban, biofilmben felhalmozódott denitrifikáló flóra az ismételt próbálkozások esetén a nitrátot rendkívül gyorsan eltüntette a szennyvízből.

2. példa

A féltelítési nitrátkoncentráció meghatározása Döntően a kommunális szennyvizet gyűjtő csatornarendszer 13 db emelővel van ellátva, naponta 1200 m³ szennyvizet szállít a tisztítóműbe. A csatomabűz visszaszorításához nitrátadagolást alkalmaztunk. A szükséges nitrátmennyiség megismeréséhez mintát vettünk a szennyvízből úgy, hogy a csatornarendszer beömlés utáni első átemelői mindegyikéből - a rendszerben három ilyen hely van - 2-2 liter szennyvizet vettünk, melyeket a levegőbeoldódást kiküszöbölő enyhe keveréssel elegyítettük egymással. Az elegyből a vizsgálathoz 2 litert vettünk ki. A mintához 16,31 g/1 töménységű KNO₃ azaz 200 mg/1 NO₃~ kezdeti nitrátkoncentrációt állítottunk be. A mintát ezután eleveniszapos szennyvíztisztító műből származó, denitrifikáló mikroorganizmusokat tartalmazó iszappal oltottuk be, 0,1 g/1 biomassza koncentrációt képezve a mintában, s ismét óvatos, enyhe keverést alkalmaztunk. Ezután óránkénti nitrátkoncentráció méréssel a nitrátlebomlási sebesség útján nyomon követtük a denitrifikáló mikroorganizmusok szaporodását (I. táblázat). Az első öt órában a nitrátkoncentráció magas értéke miatt nem a nitrát limitálta a szaporodást, hanem a szervesanyag koncentráció. Az 1-6 mérési adatok így a vizsgált rendszerre jellemző maximális szaporodási sebességet tükrözik, ami 18,3 ml/l,h nitrátfogyási sebességben nyilvánul meg. Az I. táblázatbeli mérési adatok alapján számítással vagy grafikusan könnyen meghatározható a féltelítési nitrátkoncentráció, azaz a 18,3 mg/l,h feléhez, a 9,15 mg/l,h nitrátfogyási sebességhez tartozó nitrátkoncentráció. Példánkban ez az érték 28 mg/l-nek adódik. A vizsgálatot a fentiekhez hasonló módon még kétszer megismételtük, s 24 mg/1, illetve 26 mg/1 féltelítési koncentrációkat kaptunk. A három mérés eredményének számtani középértékét, 26 mg/1 nitrátkoncentrációt kell tehát az adagolóhelyeken a szennyvízben fenntartani a bűzképződés megelőzésére.

3. példa

Nitrátadagolási helyek kijelölése A 2. példában leírt csatornarendszerben a 13 db átemelőt úgy sorszámoztuk, hogy a növekvő sorszám a tisztítóműhöz közeledést jelezze, az alacsony sorszámok nem csak sorban követhetik egymást, hanem különálló, elágazó ágakban is lehetnek, de mindenképpen a tisztítóműtől legtávolabbi átemelők. Az 1. példa szerint megállapított nitrátkoncentrációhoz a nitrátsót a H₂S és ecetsav mérések alapján kijelölt adaglóhelyeken juttattuk a rendszerbe. A H₂S-t az átemelők légterében mértük, az ecetsavat pedig az átemelőhöz érkező befolyó- és átemelő aknájában lévő szennyvízben. Négy olyan átemelőt találtunk, az 1., 4., 7. és 11. jelűt, ahol a H₂S az elfogadható 5 ppm értékkel szemben kiugróan magas 50-100 közötti ppm értéket mutatott. Ezeken a helyeken az ecetsav az elfogadható 10 mg/1 helyett 100-500 mg/1 értéket adott. A csatornarendszer bűzgátolt üzemeléséhez e négy helyen adagoltuk az 1. példa szerinti 25 mg/1 nitrátkoncentrációhoz szükséges nitrátmennyiséget folyamatosan, előnyösen tömény oldat alakjában, a szennyvízbe. A limitált nitrátmennyíségnek köszönhetően a csatornarendszerben a denitrifikáló baktériumok populációja szabályozottá vált, s bár az adagolóhelyektől a tisztítómű felé haladva a nitrátkoncentráció fokozatosan csökkent, és a tisztítóműig gyakorlatilag zéróra vált, a szulfátredukálók visszaszorítása a csatornarendszer egészében eredményes volt: a bűzképződés nem indult meg és a nitrátigény sem nőtt.

4. példa

A csatornarendszer bűzgátolt üzemeltetése Mivel a csatornarendszert terhelő vízhozam hullámzó, továbbá bizonyos határok közt a szennyvíz szennyezőanyag összetételében is jelentkezhetnek változások, a megbízható üzemeléshez, legalább a beüzemelés időszakában, folyamatos üzemi ellenőrzés szükséges. A 2. és 3. példákban leírt csatornarendszerben a kijelölt adagolóhelyeken a megállapított 26 mg/1 nitrátkoncentrációhoz szükséges nitrátmennyiség folyamatos adagolása mellett a 13 db átemelőben naponta ellenőriztük a légtéri H₂S mennyiségét. Azt találtuk, hogy a 6., a 8. és a 11. jelű átemelőkben a H₂S 10 ppm fölé emelkedett. A mondott helyeken a befolyó és ottlévő szennyvízben a nitrátkoncentrációkat és az ecetsavat is mértük, és a szükséges műszaki beavatkozás meghatározásához e mérések eredményeit összefüggéseikben értékeltük. A 6. és 8. átemelőknél közös jelenség volt, hogy a befolyó és ottlévő szennyvizekben a nitrátkoncentráció egyaránt alacsonyabb volt, mint a féltelítési koncentráció. Eltérést mutatott viszont a két hely problémája között az, hogy míg a 6. átemelőt megelőző adagolóhelyen magas ecetsav- és alacsony nitrátkoncentrációt találtunk, a 8. átemelő előtti adagolóhelyen az adatok megfelelőek voltak. A 6. átemelő anomáliáját úgy javítottuk, hogy a megelőző adagolóhelyen a nitrátkoncentrációt a féltelítési nitrátkoncentrációra emeltük fokozatosan, a nitrátadagolási dózis 10%-os lépcsőkben történő óvatos emelésével. így elkerültük a nitráttúladagolást helyileg és általában. Ezután a 6. átemelő paramétereit az ellenőrzés már rendben találta, a folyamat stabilizálódott. A 8. átemelő előtti adagolóhelyen nitrátadagolás növelésére nem volt lehetőség, mert a féltelítési nitrátkoncentráció volt mérhető, és az alacsony ecetsavkoncentráció is a nitrátadagolás növelése ellen szólt. Ezért e csatornaszakaszba a korábbi adagolóhely után, de a 8. átemelő elé egy új adagolóhelyet iktattunk be, azaz a

3. példabeli négy adagolóhely mellé egy ötödiket. Az ötödik, új adagolóhelyet a fenti elvek alapján üzemeltetve a 8. átemelőben a viszonyok a kívánt paraméterekre álltak be és stabilizálódtak. All. átemelőnél a befolyó szennyvíz nitrátkoncentrációja megfelelő volt, csak az ottlévő szennyvíz mutatott alacsony koncentrációt. Ezért itt magában all. átemelőben alkalmaztunk nitrátpótlást a

HU 212 371 Β féltelítési koncentráció eléréséig, óvatos, 10%-nyi dózisnövelő lépésekben. A további ellenőrző mérések, melyeket a beüzemelés időszakában folytattunk, döntötték el, hogy a 11. átemelő csak egyszeri korrekciót igényelt, vagy egy további („hatodik”) adagolóhelyet kell ott kialakítani.

A H₂S és nitrát mérési eredményeinek együttes értékelése, felhasználva az ecetsav, mint indikátoranyag mérését is, a gyakorlatban előforduló más felmerülő feladatokra is megadja a célszerű műszaki beavatkozás módját, anélkül, hogy a bűzképződés kiújulna, vagy a rendszert túlzott nitrátmennyiséggel terhelnénk.

A találmány szerinti eljárás nitrátadagoláson alapuló, eddig nem kellően hatásos és nem üzembiztos szennyvízcsatorna bűzkiküszöbölés módszert új elméleti alapon üzembiztos hatékony eljárássá korszerűsítette és lehetővé tette a műszaki életben a gyakorlati alkalmazását.

A találmány bármely csatomaüzemeltetőnél könynyen foganatosítható mérési módszert és üzemeltetési eljárást nyújt, mely a szükséges nitrátdózist a szennyvíz sajátságai alapján állapítja meg, s ahhoz idomítva alkalmazza.

A találmányi megoldás alkalmazása nitrátmegtakarítást eredményez, kiküszöböli a túlzott nitrátadagolásból eredő szennyvíztisztítóműbeli problémákat, és biztosítja a csatornarendszerek környezeti bűzszennyeződését az érzékelési küszöbérték alá szorítani.

I. Táblázat

Nitrátfogyási sebesség denitrifikáló szennyvízrendszerben 100 mg/l biomassza (iszap) koncentrációra

Mérés sorszáma	Időtartam óra (h)	Nitrátkoncentráció mg no3-/i	Nitrátfogyási sebesség (mg NO3-/1, h)
1.	0	200	-
2.	1	181,8	18,25
3.	2	163,5	18,30
4.	3	145,2	18,30
5.	4	126,9	18,35
6.	5	108,5	18,35

Mérés sorszáma	Időtartam óra (h)	Nitrátkoncentráció mg NO3/1	Nitrátfogyási sebesség (mg NO3-/1, h)
7.	6	90,2	18,20
8.	7	72,1	16,00
9.	8	58,2	14,10
10.	9	43,9	13,50
11.	10	31,2	10,50
		-	..9,15 (!)
12.	11	22,9	6,50
13.	12	18,2	3,25
14.	13	16,4	1,20
15.	14	15,8	1,05
16.	15	14,3	-

A féltelítési nitrátkoncentráció a 18,3 maximális sebesség feléhez, a 9,15 mg/l,h-hoz tartozó nitrátkoncentráció: 28 mlg/l, aely a vizsgálat 10,3 órájában következett be.

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

Claims (3)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Eljárás bűzképződés gátlására szennyvíz csatornarendszerekben nitrátvegyületek adagolásával, azzal jellemezve, hogy a csatornarendszerben a nitrátkoncentrációt nitrátvegyületek adagolásával a kezelendő szennyvízben mérhető maximális nitrát lebomlási sebesség alapján meghatározott féltelítési nitrátkoncentrációhoz közeli értéken tartjuk.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a nitrát-beadagolási helyeket a csatornarendszer 10 ppm H₂S feletti légszennyezettségű átemelőiben alakítjuk ki.
3. 3. Az 1, vagy 2. igénypont szerinti eljárás azzal jellemezve, hogy a szennyvízben legalább 15 mg/1 ecetsavkoncentráció elérésekor közvetlenül az átemelőben és/vagy az áramlási irány szerint az átemelő előtti csatorna szakaszba további nitrátvegyületet adagolunk.