HU199772B - Process for production of acid additioned salts of fluorized diamin-hexin and medical compositions containing them - Google Patents

Description

A találmány (I) képletű fluorozott diamino-hexin és savaddiciós sói előállítására alkalmas eljárásra vonatkozik.

Az új fluorozott diamino-hexin és gyógyszerészetileg elfogadható savaddiciós sói, amelyek valamely dekarboxiláz enzim (omitin- dekarboxiláz) inhibitorai, a servezetben végbemenő poliaminképződés velejárói. A találmány kiterjed az ilyen vegyületek hatóanyagként tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítása is.

Az omitin dekarboxilezése putreszcinné olyan reakció, amelyet az omitin-dekarboxiláz (ODC) enzim katalizál a spermidin- és spermin-poliaminok bioszintézisének első lépésében. A spermidin egy aktivált amino-propil-résznek S-adenozil-S-metil- homociszteaminból putreszcinra való átvitelénél képződik, míg a spermin egy második amino-propil-résznek spermidinre történő átvitelénél keletkezik. Az S-adenozil-S-metil-homociszteamin az S-adenozil-metionil (SAM) dekarboxilezésénél, azaz egy olyan reakciónál képződik, amelyet az S-adenozil-metionin-dekarboxiláz (SAM-DS) enzim katalizál.

Azokról a poliaminokról, amelyek az állati szövetekben és a mikroorganizmusokban találhatók, ismert, hogy fontos szerepük van a sejtnövekedésben és a burjánzásban. A sejtnövekedés és - burjánzás mind az ODC aktivitás jelentős növekedésével, mind pedig a putreszcin és a poliaminok szintjének az emelkedésével társul. Jóllehet a poliaminok szerepének pontos mechanizmusa a sejtnövededésnél és -burjánzásnál nem ismert, mégis úgy tűnik, hogy a poliaminok valószínűleg megkönnyítik a makromolekuláris folyamatokat, így a DNS-, RNS- vagy a protein-szintézist. Ismeretes, hogy a poliaminszint magas az embrionális szövetben, a burokban, a hasi részben és a csecsemőmirigyben, a daganatok szövetében, a pikkelysömörös bőrben és más olyan sejtekben, amelyek gyors sejtnövekedésen és -burjánzáson mennek át.

Mivel a putreszcin mind a spermidinnek, mind pedig a sperminnek az elŐvegyülete (prekurzora), az omitin putreszcinné való átalakulásának a blokkolása, például az ODC gátlása útján, ezeknek a poliaminoknak az új bioszintézisét akadályozhatják és így kedvező fiziológiás hatások keletkeznek.

A 4 139 563. számú USA-beli szabadalmi leírásban többek között olyan (A) általános képletnek megfelelő vegyületek vannak leírva, amelyek omitin-dekarboxiláz inhibitorok,

R ,C=CH

H₂N-CH-(CH2)2-CH-NH2 (A) e képletben R hidrogénatomot vagy valamely szénatomos alkilcsoportot jelent.

A 4 421 768. számú USA-beli szabadalmi leírásban a (B) általános képletű vegyületek vannak leírva, mint omitin-dekarboxiláz inhibitorok, ,CF_pH₃-p C=CH

H₂N-CH-(CH₂)2-CH-NH2 (B) amelyben p értéke 1 vagy 2 szám.

A találmány szerinti eljárással előállítható fluorozott diamino- hexin az (I) képletnek felel meg. _zCsCH

H2N-CH2-CF2-CH2-CH-NH2 (I)

Az (I) képletű vegyület gyógyszerészetileg elfogadható savaddiciós sóinak ez előállítása szintén a találmány körébe tartozik.

Az (I) képletű vegyület és sói gátolják az orni2 tin-dekarboxiláz (ODC) enzimet in vitro és in vivő, ezenkívül a putreszcin és spermidin csökkenését okozzák azokban a sejtekben, amelyekben a poliaminok aktív bioszintézise végbemegy. A szóbanforgó vegyületek ennélfogva hasznosak a nem kívánt sejtnövekedés és sejtburjánzás gátlására emlősöknél, és olyan gyógyászati készítmények hatóanyagaiként használhatók, amelyek alkalmasak olyan betegségek vagy állapotok kezelésére, amelyekre jellemző a nagy ODC aktivitás. Különösen jól alkalmazhatók ezek a vegyületek a daganatos szövetek növekedésének a rendszeres szabályozására emlősöknél, jóindulatú prosztatanagyobbodás kezelésére és patogén, parazita protozoák szaporodásának a visszaszorítására háziállatoknál és embereknél.

Az (I) képletű vegyületek felhasználhatók továbbá az ODC-gátlás meglétének és fiziolfógiai működésének a tanulmányozására biológiai rendszerekben és azok patológliai módszerekkel való összefüggésének a vizsgálatára.

A vegyületek ODC aktivitása in vitro meghatározható B. Metcalf et al. által a J. Am. Soc.. 100, 2551 (1978) irodalomban leírt módszerrel. Az (I) általános képletű vegyületek ODC aktivitása in vivő meghatározható C. Danzin által a Biochemical Pharmacology, 28, 627 (1979) irodalomban ismertetett módon.

A találmány szerinti eljárással előállítható (I) képletű vegyület gyógyszerészetileg elfogadható sói olyan nem-toxikus savaddiciós sók, amelyeket e vegyületek szervetlen savakkal, így hidrogénkloriddal, hidrogénbromiddal, kénsavval, foszforsavval, vagy szerves savakkal, így szerves karbonsavakkal, például szalicilsavval, maleinsavval, malonsavval, borkősavval és aszkorbinsavval, vagy szerves szulfonsavakkal, például metán- szulfonsavval, alkotnak.

Úgy véljük, hogy az (I) képletű vegyület és sói az omitin- dekarboxiláz „szubsztrátum által okozott irreverzibilis inhibitorai”. Ilyen inhibitorok a szakterületen „enzim által aktivált inhibitorok”, „önemésztő enzim inhibitorok”, Kkat inhibitorok” vagy „mechanizmus alapú inhibitorok” néven is ismertek. Annak érdekében, hogy egy vegyület egy szubsztrátum által indukált irreverzibilis enzim inhibitor legyen, a vegyületnek a célenzim szubsztrátumának kell lennie és a vegyületnek tartalmaznia kell egy olyan rejtett reakcióképes csoportot, amelynek érzékenynek kell lennie arra, hogy az enzim normális katalizáló hatására szabaddá váljék. Az enzim katalizáló hatására felszabaduló rejtett reakcióképes csoport egy szelektív csoportot gerjeszt, amely alkilez egy az enzim aktív oldalán lévő nukleofil maradékot. Ilymódon kovalens kötés alakul ki az inhibitorok és az enzim között az akív oldalon és ez az enzim irreverzibilis inaktivitását eredményezi. Az ilyen inhibitorok rendkívül specifikusak, mivel az inhibitornak a célenzim szubsztrátumának kell lennie és azért is, mert az inhibitor a célenzim általi bioátalakításának meg kell történnie az enzim inaktiválása előtt. Bár így véljük, hogy az (I) általános képletű vegyületek általában a szubsztrátum által kiváltott mechanizmus segítségével fejtik ki hatásukat, a gátlás más mechanizmusok szerint, így versengő gátlás útján is történhet.

Az itt használt „daganatos szövet” megjelölés mind a jóindulatú, mind a rosszindulatú daganatokra vagy neoplazmákra vonatkozik és a fehérvérűséget, nyirokmirigy-daganatokat, pigmentsejt-rákot és a szar-21

HU 199772 Β kómát jelöli. A „daganatos szövet növekedésének a szabályozása” megjelölés itt valamely a melegvérűekben gyorsan burjánzó daganat kifejlődésének a lassítását, megszakítását, lezárását vagy megállítását jelenti. Az (I) képletű hatóanyagnak a bejuttatása természetesen nem jelenti a „gyógyulást” olyan értelemben, hogy a daganatos szövet elbomlik vagy teljesen eltűnik a kezelt melegvérűből.

A daganatos szövetek fejlődésének a szabályozására az (I) képletű hatóanyagot beadhatjuk a betegnek más terápiás módszerekkel vagy a szakterületen ismert citotoxikus gyógyszerekkel kombinációban, ezek olyan gyógyszerek, amelyek használhatók a rák-kemoterápiában. így például az (I) képletű vegyületet a daganat sebészeti felnyitásával, besugárzással, hormonális kezeléssel, immunterápiás úton vagy helyi bőrterápiával alkalmazhatjuk. Ezenkívül előnyös módon az (I) képletű vegyületet beadhatjuk a betegnek valamely a szakterületen ismert és a daganatok kezelésénél használt kémiai citotoxikus szenei együtt is. Abban az esetben, ha ilyen kombinációs terápiát használunk a daganat kezelésére, akkor a rák-kemoterápiás szert a szakterületen ismert más adagolás útján is használhatjuk, amely alkalmas a daganat kezelésére. Valamely (I) képletű hatóanyag additív vagy szinergetikus hatású lehet egy kemoterápiás szerrel együtt bizonyos daganatok ellen. így abban az esetben, ha ilyen kombinációs antitumor gyógymódot alkalmazunk, akkor a beadott kemoterápiás szer adagja kisebb lehet annál az adagnál, amely akkor lenne szüdséges, ha azt egymagában alkalmaznánk. Az (I) általános képletű vegyülettel kombinációban a kemoterápiás szert ezért kisebb adagban vagy nagyobb időközökben kell csak beadni a betegnek, mint a kemoterápiás szer önmagában történő használata esetén.

Az (I) általános képletű vegyülettel bármely rákkemoterápiás gyógyszer használható kombinációban. Szokásosan alkalmazott rák- kemoterápiás szerek a The Medícal Letter, Vol. 22, No. 24 (Issue 571), irodalomban van leírva (1980. november 28, Pub. Medical Letter, Inc. New Rochalle, Ν. Y., 10801).

Citotoxikus kemoterápiás szerekként például a következőket nevezzük meg:

ciklofoszfamid, metotrexát, prednizon, 6-merkapto-purin, prokarbozin, daunorubicin, vinkristin, vindezin, vinblastin, klorambucil, citozin-arabinozid, 6tioguanidin, tio-TEPA, 5- fluor-uracil, 5-fluor-2-deoxi-uridin, 5-azacitidin, nitrogén- mustár, l,3-bisz(2klór-etil)-l-nitrozo-karbamid (BCNU), l-(2- klór-etil)3-ciklohexil-l-nitrozo-karbamid (CCNU), buszulfán, adriamicin, bleomicin, cikloleucin vagy metil-glioxálbisz(guanidil-hidrazon (MGBG). Más rák-kemoterápiás szerek is ismertek a szakterületen a felsoroltakon kívül.

Az (I) képletű vegyület és sói hatását gyorsan burjánzó daganatos szövetek növekedési sebességének a szabályozására szabványos állati tumor-modelleken állapíthatjuk meg orális vagy parenterális beadás után. így például a daganat elleni hatást a következő modelleken mutatjuk be: a) L1210 leukémia egerekben, b) EMT 6 tumor Balb/C egerekben, c) 7,12dimetil-benzantracén (DMBA) által okozott emlőrák patkányokban vagy d) Morris 7288 C vagy 5123 hepadoma Buffalo-patkányokban. Ezenkívül a vegyületek kemoterápiás szerekkel kombinációban kifejtett hatásait állat- modelleken mutathatjuk be.

Abban az esetben, ha valamely rosszindulatú neoplasztikus betegség kezelésénél valamely (I) képletnek megfelelő vegyületet kemoterápiás szerrel való kombinációban adunk be, a kemoterápiás szer legyengült hatását olyannyira felerősíthetjük, hogy a kemoterápiás szer által okozott javulás a daganatos szövet terjedését vagy újrafejlődését lassítja vagy meggátolja. Az ilyen kombinációs terápiának az alkalmazása lehetővé teszi kisebb adagok vagy a kemoterápiás szer kisebb egyedi adagjainak a használatát. ílymódon a kemoterápiás szer káros és/vagy gyengítő mellékhatásai lecsökkennek, ugyanakkor pedig a daganatellenes hatások megnőnek. A „kombinációs kezelés (terápia)” lehetővé teszi az (I) képletű vegyület adagolását közvetlenül a kemoterápiás kezelés kezdetével, azzal együtt vagy a kemoterápiás kezelés megszüntetése vagy megszakítása utáni időszakban közvetlenül.

Abban az esetben, ha a kemoterápiás kezelés eredménye a daganat csökkenésében mutatkozik és nem minden daganatos sejt pusztul el, akkor a daganat újrafejlődését megakadályozhatjuk vagy lassíthatjuk a végtelenségig az (I) általános képletű hatóanyagot tartalmazó gyógyszerkészítmény adagolásával. így az (I) képletű vegyületet azért adagolhatjuk, hogy lassítsuk vagy megakadályozzuk a daganat fejlődését hosszú idő alatt, míg a kemoterápia által használt citotoxikus szert átmenetileg adagolhatjuk.

Az (I) képletű hatóanyagokkal a gyógyászatban kombinációban alkalmazott citotoxikus szer a métilglioxál-bisz(guanidil- hidrazon), amelynek a rövidítése MGBG, és amely egy S-adenozil- metionin-dekarboxiláz inhibitor is. Az MGBG-nek, mint kemoterápiás szemek a neoplasztikus betegségek kezelésére való használata jól le van írva a szakirodalomban. így például W. A. Knight et al. szerzők a Cancer Treat. Rep, 43,1933 (1979) irodalmi helyen arról tanúsítanak, hogy egy MGBG-dózis, amelyet intravénásán adtak be egyszer vagy kétszer hetente olyan betegeknek, akiknél a hólyagrác, a nyelőcsőrák, a tüdőrák, a hasnyálmirigyrák, a vastagbélrák, a veserák, emlőrák és a prosztatarák, a sejtrák, a mirigyrák, a nyirokszövet-daganat, a májdaganat, a pigmentsejtes rák előrehaladott állapotban volt, a daganat mérhető csökkenését okozta a kezelt betegek legtöbbjénél és a 65 kezelt beteg közül kettőnél a betegség teljesen megszűnt.

A beadandó MGBG-mennyiség ugyanakkora lehet, mint a daganatos betegségek kezelésére a szakterületen alkalmazott mennyiség. A hatásos és nem toxikus mennyiséget minden esetnél a kezelőorvos határozza meg az egyes betegek állapotának figyelembe vételével. így például 250-500 mg-os adagokat adhatunk be egy négyzetméter testfelületre számítva infúzió útján hetenként egyszer vagy kétszer 100 ml 5 % dextrózt tartalmazó vizes oldatban 30 perc alatt. A kombinációs kezelés (I) képletű hatóanyaggal kombinációban növeli a daganatos szövet reakcióját az MGBG citotoxikus hatására és lehetővé teszi kisebb egyedi MGBG adag használatát és rövidebb kezelési időt igényel, mint amennyi az MGBG egymagában való alkalmazása esetén szükséges lenne .

A (I) képletű vegyület alkalmas adagja a kombinációs kezelésnél MGBG-vel vagy más rák-kemote3

HU 199772 Β rápiás szerekkel együtt olyan mennyiségű lehet a poliamin-bioszintézis gátlásánál, amely megfelelően szabályozza a tumomövekedés sebességét vagy fokozott mértékben reagál a vele együtt adagolt citotoxikus szerre.

Az itt használt „patogén parazita protozoák növekedésének a szabályozása” kifejezés azt jelenti, hogy lelassul, megszakad, lezárul vagy megszűnik a protozoák reakciója a fertőzött betegben. Az (I) képletű hatóanyagok hatásosak a T. b. brucei (amely álomkórt Okoz szarvasmarháknál), a T. b. rhodesiense (amely álömkórt okoz embereknél), a coccidia, például az Eimeria tenella (amely coccidiozist okoz baromfiaknál, így csirkénél pulykánál és kacsánál), valamint a malária-paraziták, például a Plasmodium falciparum, ellen (amely maláriát okoz).

Az (I) képletű vegyület és sói protozoák elleni hatását standard biológiai módszerekkel mutathatjuk ki in vivő és in vitro. így például ezeknek a vegyületeknek a T. b. brucei és a T. b rhodesiense elleni hatását fertőzött egerekben határozhatjuk meg olymódon, hogy a vizsgálandó vegyületet a kívánalmaknak megfelelően naponta (3-15 nappal a fertőzés után) adjuk be oldat alakjában az ivóvízben. A hatás abban mutatkozik meg, hogy a túlélési idő megnövekszik (a kontrolihoz viszonyítva) vagy a paraziták eltűnnek a vérből. A vegyületeknek a coccidia elleni hatását fertőzött csirkékben határozhatjuk meg, például E. tenellával fertőzött csirkékben olymódon, hogy a vizsgálandó vegyületet naponta adjuk be kívánság szerint (egy nappal a befecskendezés előtt kezdve és öt nappal a fertőzés után befejezve) oldat alakjában az ivóvízben. A vakbélkárosítást szabványos károsító dörzsölési módszerrel végezzük [Reid, Am. J. Vet. Rés., 30, 447 (1969) és Avian Coccidiosis, P. Long, Editor, British Poultry Science, Ltd., Edinburgh]. A vegyületek malária elleni hatását (P. falciparum) szabványos in vitro lemeztenyészet-teszttel határozhatjuk meg [K. Rieckmann et al, Láncét, 1, 22 (1978)]. A malária elleni hatást olyan egérfajtákon is meghatározhatjuk, amelyeket P. berghei-vel fertőztünk meg. Ennél a vizsgálatnál a vegyületet kívánság szerint adjuk az ivóvízhez, két nappal a fertőzés előtt kezdve és folytatva 28 nappal a fertőzés utánig. A hatást a pusztulás mértékének jelentős csökkenése mutatja a kontrolihoz mérten, de megmutatkozik a hatás a túlélési idő nagy mértékű megnövekedésében is.

Az (I) képletű hatóanyagokat különböző módszerekkel adhatjuk be a kívánt hatás elérése érdekében, éspedig előnyösen gyógyszerkészítmények formájában orálisan vagy parentálisan, például szubkután, intravénásán vagy interperitoneálisan. Az új hatóanyagot különböző, de hatásos mennyiségben adjuk be a betegnek. A betegtől, annak egészségi állapotától és a beadás módjától függően a beadott mennyiség 5 mg-tól 500 mg-ig terjedhet naponta a beteg testsúlykilógramjára számítva. Az (I) képletnek megfelelő hatóanyagok egységadagjai például 10 mg-tól 500 mg-ig terjedhetnek és naponként például l^t alkalommal adhatók be.

Az itt alkalmazott „egységadag forma” megjelölés olyan egyszeri vagy többszöri beadásra alkalmas dózisformát jelöl, amely a hatóanyag meghatározott mennyiségét tartalmazza higítóanyaggal vagy vivőanyaggal keverve vagy társítva, mimellett ez a mennyiség olyan, hogy egy vagy több előre meghatározott egység szükséges rendesen egyetlen gyógyászati kezelésre. A többszörös dózisformák esetében, így folyadékoknál vagy osztórovátkákkal ellátott tablettáknál az előre meghatározott egység a többszörös dózisfonnának egy töredéke lehet, így 5 ml-nyi (teáskanálnyi) folyadék, illetve fél vagy negyed osztórovátkával felosztott tabletta.

A találmány kiterjed olyan gyógyszerkészítmények előállítására is, amelyek hatóanyagaként az (I) képletű vegyületet vagy savaddiciós sóit tartalmazzák. A gyógyszerkészítményeket a gyógyszerkészítésnél ismert módszerekkel állítjuk elő és ezek a gyógyszerkészítmények legalább egy (I) képletnek megfelelő hatóanyagot tartalmaznak gyógyszerészetileg elfogadható higító vagy vivőanyaggal keverve vagy más módon társítva. Az előállításuk a gyakorlatban úgy történik, hogy a hatóanyagot rendszerint összekeverjük valamely vivőanyaggal, hígítjuk valamilyen hígítószerrel, vagy bezáijuk vagy kapszulázzuk kapszulába, zacskóba, ostyába, papírba vagy más tartályba. A vivő- vagy higítóanyag lehet szilárd, félszilárd vagy folyékony anyag, amely vivóanyagként, töltőanyagként vagy közegként szolgál a hatóanyag számára. Alkalmas vivőanyagok vagy higítóanyagok jól ismertek a szakterületen.

A gyógyszerkészítményeket enterális vagy parenterális beadásra alkalmas formában készíthetjük el. Ilyen formák a tabletták, kapszulák, kúpok, oldatok, szuszpenziók és hasonlók.

A később ismertetésre kerülő példákban leírunk néhány megfelelő gyógyszerformát.

Az (I) képletű vegyületet és savaddiciós sóit a következőkben ismertetésre kerülő módszerrel állítjuk elő. Abban az esetben, ha a leírt reakciólépések bármelyikében valamely reagens aminocsoportja van jelen egy nem kívánt reakcióban az adott reakciókörülmények között, akkor az aminocsoportot meg kell védeni önmagában ismert módon valamely megfelelő védőcsoport segítségével. A védőcsoportot a szóbanforgó reakció természetétől függően választjuk meg és olyan csoportnak kell lennie a védőcsoportnak, amely könnyen eltávolítható az aminocsoport felszabadítása érdekében. Ilyen védőcsoportok például az acilcsoportok, így a rövidszénláncú alkanoilcsoportok, például az acetil-, propionil-, trifluor-acetil-csoport és hasonló csoportok; az aroilcsoportok, így a benzoil-, toluoilcsoport és hasonló csoportok; a rövidszénláncú alkoxi-karbonil-csoportok, például a metoxi-karbonii-, etoxi-karbonil-, terc-butoxi- karbonil-csoport és hasonló csoportok, a karbobenzoil-, benzol- szulfonilés tozilcsoport. Mindkét aminohidrogént helyettesíthetjük ugyanazzal a védőcsoporttal, például ftalilcsoporttal. A védőcsoportokat ismert módszerekkel vihetjük be a molekulába, például az aminocsoportot rövidszénláncú alkanoil- vagy aroil-kloriddal, anhidriddel, szulfonil-kloriddal, terc-butoxi-karbonil-oxiimino-2-fenil-acetonitrillel (BOC-ON) vagy di-terc-butil-dikarbonáttal (BOC)₂O-val való reakció útján.

A védőcsoport lehasítását a kívánt reakció lejátszódása után önmagában ismert módon végezzük. A védőcsoport eltávolítását rendszerint hidrolítikus lehasítással végezzük, amelyhez erős szerves vagy ásványi savat, például trifluor-ecetsavat, hidrogénkloridot és hasonló savakat használunk, de alkalmazhatunk

HU 199772 Β hidrogénklorid-gázt is vízmentes körülmények között. Olyan körülmények vagy reagensek, így hidrogénbromid használatát kerülni kell, amelyek redukálják a hármaskötést vagy reagálnak a hármaskötéssel. Az alkalmazásra kerüld oldószereket az eltávolítandó védőcsoport eltávolításánál alkalmazandó körülményektől függően választjuk meg. Alkalmas oldószerek például az éterek, így a dietil-éter, jól használható a hidrogén- klorid gáz lehasítására.

A találmány szerinti eljárás során az (I) képletű fluorozott diamino-vegyületet és sóit úgy állítjuk elő, hogy a (ΠΙ) képletű ftálimido-vegyület feCH

H2N-CH2-CF2-CH2-CH-ftálimido (III) egy amino-védett származékában az aminocsoportokat szabaddá tesszük, és kívánt esetben a kapott vegyületet savaddiciós sóvá alakítjuk.

A (ΠΙ) általános képletű ftálimido-vegyületet önmagában ismert módon úgy állítjuk elő, hogy a (II) képletnek megfelelő

C=CH

H2N-CH2-CF2-CH2-CH-OH (II) amono-védett-származékot ftálimiddel reagáltatjuk trialkil- vagy triaril-foszfin jelenlétében és dietilazodikarboxilát használata mellett vízmentes protonmentes oldószerben. Rendszerint 1-3 egyenértéknyi ftálimidet, foszfint és dietilazo-dikarboxilátot használunk egy egyenértéknyi (II) általános képletű vegyületre számítva. A reakciót 10-100 °C hőmérséklettartományban 18-24 óra alatt vitelezzük ki. Foszfinként előnyösen trifenil-foszfint és protonmentes oldószerként tetrahidrofuránt használunk.

A ftálimido-csoportot önmagában ismert módon alakíthatjuk át a kívánt primer aminocsoporttá. így például a ftálimido-csoportot hidrolítikuskan hasíthatjuk le erős ásványi savval való melegítés közben, előnyösen hidrogénklorid/ecetsav-elegyet használunk erre a célra. Olyan savakat azonban, amelyek az acetiléncsoporthoz kapcsolódnak, így hidrogénbromidot, nem használhatunk. Az aminocsoport felszabadítása érdekében a ftálimido-származékot hidrazinnal vagy metil-aminnal együtt melegítjük, előnyösen poláros szerves oldószerben, így alkoholban. Hidrazinként metil- hidrazint használunk metanolban.

Az előnyös aminocsoportot védő csoport a (ΙΠ) képletű vegyületnél a ftálimidocsoport, mimellett az (I) képletű vegyület mindkét aminoesoportját felszabadíthatjuk egyidejűleg.

A (II) képletű kiindulási vegyületet úgy kaphatjuk, hogy valamely etinil-magnézium-halogenidet, előnyösen bromidot a (IV) képletű megfelelő aldehid amino-védettszármazékával reagáltatunk.

H2N-CH2-CF2-CH2-CHO (IV)

A reakciót kényelmesen tetrahidrofuránban vitelezzük ki és etinil-magnézium-halogenidet képezünk in situ olymódon, hogy etil-magnézium-halogenidet adunk acetilénnel telített tetrahidrofuránhoz. Az előnyös aminocsoportot védő csoport ismét a ftálimidocsoport.

A (IV) képletű vegyületeket önmagában ismert módon állíthatjuk elő olymódon, hogy valamely (V) képletű megfelelő olefin, amino- védett származékát oxidáljuk.

H2N-CH2-CF2-CH2-CH=CH₂ (V)

Alkalmas oxidáló szerek a kálium-permanganát, az ozmium-tetroxid és előnyösen az ózon. Abban az esetben, ha ózont használunk, akkor az ózont átvezetjük az olefin protonmentes oldószerrel, például diklór-metánnal, készített oldatán és ezt követően dimetil-szulfidot adunk hozzá annak érdekében, hogy redukáljuk az ózonozott közbenső reakcióterméket.

Az (V) általános képletű vegyületeket a (VI) általános képletnek megfelelő alkoholokból,

HO-CH₂-CF2-CH2-CH=CH2 (VI) önmagában ismert módon állítjuk elő, amelynek során a hidroxiesoportot primer aminocsoporttá alakítjuk. Az átalakítást előnyösen a megfelelő toziloxi-, meziloxi- vagy elsősorban trifluor-metil-szulfoniloxivegyület útján végezzük olymódon, hogy a (VI) képletnek megfelelő alkoholt tozil-kloriddal, mezilkloriddal vagy trifluor-metil-szulfonil-anhidriddel kezeljük valamely bázis, így piridin, jelenlétében protonmentes oldószerben, előnyösen diklór-metánban. A közbenső vegyületet ezután alkálifém-ftálimiddel reagáltatjuk poláros szerves oldószerben, előnyösen dimetil-formamidban a megfelelő ftálimido- származék előállítása érdekében. A ftálimido-származékot szokásosan amino-védett-származékként használjuk, amely az (V) képletű vegyületek előállításához szükséges reagens. Szükség esetén az aminocsoportot felszabadíthatjuk, például ásványi savval vagy hidrazinnal történő kezelés útján.

A (VI) képletnek megfelelő alkoholt úgy kaphatjuk, hogy valamely (VII) általános képletnek megfelelő észtert

RlÓ2C-CF2-CH2-CH=CH2 (VII) amelyben, Rí valamely 1-4 szénatomos alkilcsoport, redukáló szerrel, így bórhidriddel, amely szelektíven redukálja az észtercsoportot, kezelünk.

A találmány szerinti eljárással vagy az előző módszerekkel előállított vegyületeket szabad vegyületekként vagy savaddiciós sókként különíthetjük el.

A savaddiciós sók előnyösen a gyógyszerészetileg elfogadható, nem-toxikus addiciós sók, amelyeket a vegyületek az előzőekben felsorolt megfelelő savakkal alkotnak. A gyógyszerészetileg elfogadható savaddíciós sókból származó sók előállítása szintén a találmány körébe tartozik. Ilyen sók például a pikrinsavsók vagy az oxálsavsók, amelyek közbenső vegyületekként szolgálnak a vegyületek tisztításánál vagy más sók, például más gyógyszerészetileg elfogadható savaddíciós sók előállításánál, továbbá felhasználhatók a bázisok azonosítására vagy jellemzésére.

A keletkező savaddiciós sókat ismert módszerekkel szabad vegyületekké alakíthatjuk, így például alkálifém- vagy alkáliföldfém-hidroxiddal vagy -alkoxiddal; alkálifém vagy alkáliföldfém-karbonáttal vagy -hidrogénkarbonáttal, trialkil- aminnal vagy anioncserélő gyantával.

Valamely keletkező savaddiciós sőt átalakíthatjuk más savaddiciós sóvá is ismert módszerekkel, például valamely szervetlen savval alkotott sót kezelhetünk egy sav nátrium-, bárium- vagy ezüstsójával alkalmas higítószerben, amelyben a keletkező szervetlen só oldhatatlan és így eltávolítható a reakcióközegből. Valamely savaddiciós sót átalakíthatunk más savaddíciós sóvá valamely anioncserélő készítménnyel történő kezeléssel.

A találmány szerinti eljárást a következő példákon is bemutatjuk.

HU 199772 Β

1. példa

1,4-diamino-2,2-difluor-hex-5-in (I) képlet (A) 2,2-difluor-pent-4-en-l-ol (IV) képlet

146,8 g (0,9 mól) etil-2,2-difluor-pent-4-enoát [(VII) képlet Ri=C2Hs] 350 ml etanollal készített oldatát 1 óra leforgása alatt cseppenként hozzáadjuk 34 g (0,9 mól) nátrium-bórhidrid 550 ml abszolút etanollal készített oldatához szobahőmérsékleten. A hozzáadás során a reakcióelegy érezhetően felmelegszik. Az elegyet 25 perc múlva só/jég-eleggyel körülbelül 16 ’C-ra lehűtjük és a hozzáadást ezen a hőmérsékleten folytatjuk. Az elegyet tovább keveijük 30 percig a jeges fürdő hőmérsékletén utána 2 óra hosszat szobahőmérsékleten.

A reakcióelegyet ezután bepároljuk, a maradékot 500 ml diklór- metánban oldjuk és 4 normál kénsav-oldatot adunk hozzá 350 ml mennyiségben, amikoris erőteljes hidrogénfejlődést észlelünk. Az oldatot 500 ml vízzel hígítjuk és utána 4x250 ml diklór-metánnal extraháljuk. A szerves kivonatokat egyesítjük és 200 ml 2 normál kénsav-oldattal kétszer mossuk. Ezután telített konyhasóoldattal mossuk a kivonatot, majd magnézium-szulfát felett szárítjuk és 25 ’C-on bepároljuk vízsugárszivattyúval létesített vákuumban.

Ezután a koncentrátumot bepároljuk és így 110,8 g 2,2-difluor- pent-4-en-l-ol vegyületet kapunk. A tennék színtelen olaj.

Fp. 48-50 C/1466 Pa (mennyiségi kitermelés).

’H NMR CDCb delta: 6,1-5,7 (ÍH, m); 5,3 (2H, széles d); 3,70 (2H, t, J=12 Hz); 3,2 (ÍH, széles s); 2,70 (2H, dt, J=6,15 Hz).

^I9F NMR CDCl3/CőF6-54 (tt, J=12,15 Hz).

(B) 2,2-difluor-pent-4-enil-trifluor-metil-szulfonát g (0,64 mól) (A) lépésben előállított alkohol

500 ml diklór-metánnal készített oldatához és 55,3 g (0,7 mól) piridinhez 0 °C-on hozzáadjuk 204 g (0,7 mól) trifluor-metil-szulfonsav-anhidrid diklór-metános oldatát 0,75 óra alatt és közben só/jég hűtéssel a hőmérsékletet 5 °C-on tartjuk. A hozzáadás befejezése után az elegyet szobahőmérsékletre engedjük felmelegedni, 0,5 óra hosszat keverjük és utána 0 °C-ra hűtjük, majd 350 ml vizet adunk hozzá. A keletkező rétegeket szétválasztjuk, az egyesített szerves fázist 2x200 ml vízzel visszamossuk, nátriumszulfát felett szárítjuk és rotációs bepárlóban betöményítjük.

A koncentrátumot vízlégszivattyúval létesített vákuumban bepároljuk. Ilymódon 134 g terméket kapunk, amely 83 %-os kitermelésnek felel meg.

Fp. 50-52 ’C.

Ή NMR CDCb delta: 5,8 (ÍH, m); 5,3 (2H, m); 4,50 (2H, t, J=ll Hz); 2,77 (2H, dt, J=7,16 Hz).

¹⁹F NMR CDCI3/C6F6-88 (s), -57 (tt, J=ll,16 Hz).

(C) 2,2-difluor-pent-4-enil-ftálimid [(V) képlet, ftalil védőcsoport]

123 g (0,67 mól) kálium-ftálimidet keverés közben hozzáadunk 130 g (0,51 mól) (B) lépéseben előállított

2,2-difluor-pent-4-enil- trifluor-metil-szulfonát 1,2 liter dimetil-formamiddal készített oldatához. Az elegyet 120 ’C-on melegítjük 21 óra hosszat. Ezalatt az idő alatt a szilárd anyag legnagyobb része feloldódik.

Ezután az elegyet szobahőérsékletre hűtjük, 2 liter vizet adunk hozzá és közben a hőmérsékletet 20 ’C-on tartjuk. A szilárd anyagot dietil-éter hozzáadása közben feloldjuk, az éteres réteget elkülönítjük és a vizes réteget 3x1,7 liter dietil- éterrel extraháljuk. Az egyesített szerves rétegeket 3x150 ml 2 normál nátrium-hidroxid-oldattal és 3x500 ml vízzel mossuk, MgSCL felett szárítjuk és bepároljuk. Ilymódon 114,8 g 2,2- di-fluor-pent-4-enil-ftálimidet kapunk 90 %-os kitermeléssel fehér színű szilárd anyag alakjában.

Op. 74-77 ’C.

Ή NMR CDCI3 delta: 7,87 (4H, m); 5,9 (ÍH, m), 5,3 (2H, m); 4,10 (2H, t, J=14 Hz); 2,75 (2H, dt, J=7,16 Hz).

^I9F NMR CDCI3/C6F6 -60,5 (tt, J=16,14 Hz).

A dietil-éter/pentán elegyből kikristályosított minta olvadáspontja 78-80 ’C.

Analízis:

talált C 62,53; H 4,51; N 5,63 % számított C13H11NO2F2 képletre: C 62,15; H 4,41;

N 5,58 % (D) 2,2 -difluor-1 -ftálimido-butan-4-al [(IV) képlet, ftalil-védőcsoport] g (72 mmól) C) lépésben előállított 2,2-difluorpent-4-enil-ftálimid 500 ml diklór-metánnal készített oldatát szárazjég /aceton-fürdőben hűtjük és 0,5 mmól/perc sebességgel ózont nem észlelünk. Ezután az ózonáramot megállítjuk és egy adagban 60 ml dimetil-szulfidot adunk az oldathoz. A hűtőfürdőt eltávolítjuk és az elegyet szobahőmérsékleten keverjük éjszakán át. Ezután a diklór-metánt és a felesleges dimetil-szulfidot rotációs bepárlóban eltávolítjuk. A maradékot 100 ml diklór-metánban felvesszük, 3x40 ml telített vizes nátrium-hidrogénkarbonát oldattal, 50-50 ml vízzel kétszer és telített konyhasóoldattal, egyszer mossuk, nátrium-szulfát felett szárítjuk és az oldószert rotációs bepárlóban eltávolítjuk. Ilymódon 18,1 g 2,2difluor- l-ftálimido-butan-4-alt kapunk 100 %-os kitermeléssel fehér színű szilárd anyag alakjában.

Op. 76-78 ’C.

’H NMR CDCI3 delta: 9,87 (ÍH, m); 7,87 (4H, m); 4,22 (2H, t, J=14 Hz); 3,07 (2H, dt J=2,17 Hz).

’⁹F NMR CDCI3/C6F6 -64 (ddd, J=17, 14,2 Hz).

Abban az esetben, ha a reakciót csak 1-2 óra hosszat engedjük lejátszódni a dimetil-szulfid hozzáadása után a 3-(2,2-difluor-3- ftálimido-propil)-1,2,4trioxolán-ozonid az aldehid nagyobb szennyezője:

'HH CDCI3 delta: 7,53 (4H, m); 5,60 (ÍH, t, J=5 Hz); 5,22 (ÍH, s); 5,13 (ÍH, s); 4,17 (2H, t, J=14 Hz); 2,45 (2H, dt, J=5, 16 Hz).

¹⁹F NMR CDCI3/C6F6 -62 (m).

(E) 2,2-difluor-1 -ftálimido-hex-5-in-4-ol [(Π) képlet, ftalil-védőcsoport] liter jéggel hűtött tetrahidrofuránt acetilénnel telítünk 1 óra hosszat. Ezután 40 ml (80 mmól) 2 mólos etil-magnézium-bromid dietil-éteres oldatát adjuk az oldathoz körülbelül 15 perc alatt, majd a hozzáadás befejezése után az acetilén bevezetését még 30 percig folytatjuk. Ezt követően 72 mmól D) lépésben előállított 2,2-difluor-l-ftálimido-butan-4-al 150 ml tetrahidrofuránnal készített oldatát adjuk az oldathoz cseppenként 15 perc leforgása alatt, majd az elegyet nitrogéngáz légkörben 1 óra hosszat keverjük és közben szobahőmérsékletre engedjük felmelegedni.

HU 199772 Β

Az elegyet 1 liter 1 normál hidrogénklorid-oldatba öntjük és 3x750 ml dietil-éterrel extraháljuk. Az egyesített szerves kivonatokat telített konyhasó-oldattal mossuk, nátrium-szulfát felett szárítjuk és betöményítjük.

A terméket aktivált szénnel kezeljük metanolban. Ezt az anyagot etil-acetát (hexán-elegyből kikristályosítjuk és az anyalúgot kromatografáljuk) eluálószer=etil-acetát (hexán-elegy 1:1 arány, 500 g S1O2 70-230 mesh). ílymódon összesen 6,58 g terméket kapunk, amely a 2,2-difluor-l-ftálimido-hex-5-in-4-ol. A kapott anyag olyan tisztaságú, hogy felhasználhatjuk az F) lépésben. Az összkitermelés 33 %.

Rf (1:1 arányú etil-acetát/hexán-elegy)=0,69.

A termék olvadáspontja metanolból való átkristályosítás után 172-174 ’C.

lNMR (CD3OD) (CH₃)2SO) delta: 7,87 (4H, m);

4,67 (1H, td, J=6, 2Hz); 4,5-3,7 (2H, m); 3,03 (1H, d, J=2 Hz); 2,40 (2H, ddd, J=18, 15, 6Hz).

¹⁹F NMR CDC1₃/CőF6 -64 (m).

m.s. NH₃(0CI) m/e: 297 (MNH4+ 70 %); 280 (MH⁺, 100 %); 262 (20 %); 242 (50 %); 160 (75 %).

Analízis talált: C 59,55; H 4,06; N 5,13 % számított: Ci4HnNO₃F2 képletre C 60,22; H 3,97;

N 5,02 %.

(F) 2,2-difluor-l,4-bisz(ftálimido)-hex-5-in [(ΠΙ) képlet, ftalil-védőcsoport]

7,5 ml (47,4 mmól) dietil-azodikarboxilátot hozzáadunk 8,88 g (31,8 mmól) 2,2-difluor-l-ftálimidohex-5-in-4-ol, E) lépésben előállított vegyület, 16,7 g (63,7 mmól) trifenil-foszfin és 5,12 g (34,8 mmól) ftálimid 500 ml tetrahidrofuránnal készített oldatához nitrogéngáz légkörben 10 perc alatt. Az elegyet 0 °C-on 2 óra hosszat és utána szobahőmérsékleten 65 óra hosszat keverjük.

A tetrahidrofuránt rotációs bepárlóban eltávolítjuk és a maradékot gyorskromatográfiás úton tisztítjuk (800 g S1O2, 230-400 mesh, 1:1 arányú etil-acetát/hexán-elegy). Két sorozat frakciót összegyűjtünk. Ezeket a 2,2-difluor-4-bisz-(ftálimido)- hex-5-in és trifenil-foszfin vegyületeket tartalmazó frakciókat dietil-éterrel mossuk és így a kívánt bisz-ftálimidet kapjuk megfelelő tisztaságban, míg a 2,2-difluor-l,4bisz(ftálimido)-hex-5-in és az N,N’-dikarbetoxi-hidrazin vegyületeket tartalmazó frakciókat metanollal mossuk. Végül az oszlopot etil-acetáttal mossuk, amelyet ismét metanolos mosás követ és a bisz-ftálimidet kapjuk. Összesen 4,85 g kívánt terméket különítünk így el, amely 36 %-os kitermelésnek felel meg.

Ff (1:1 arányú etil-acetát/hexán-elegy) = 0,34.

A tennék egy mintáját metanollal mossuk és így annak az olvadáspontja 201-203 ’C lesz.

‘H NMR (CDC1₃) delta: 7,77 (8H, m); 5,60 (1H, ddd, J=9, 4, 2Hz); 4,08 (2H, t, J=14 Hz); 3,5-2,5 (2H, m); 2,43 (1H, d, J=2 Hz).

¹⁹F NMR CDCb/CöFe -59 (m).

m.s. (El) m/e 409 (M+, 5 %); 388 (m-HF, 15

%); 380 (5 %); 368 (10 %); 345 (20 %); 241 (95 %), 184 (100 %); 160 (80 %).

Analízis talált: C 63,86; H 3,51; N 6,83 % számított: C22H14N2F2O4 képletre: C 64,71; H

3,46; N 6,86 % (G) NJ4' -bisz-tercbutil-oxi-karbonil-2,2-difluorhex-5-in-l ,4- diamin (I képlet, BOC védőcsoport)

2,46 ml (46 mmól) metil-hidrazont hozzáadunk

4,85 g (11,9 mmól) F) lépés szerint előállított 2,2difluor-l,4-bisz(ftálimido)-hex- 5-in 50 ml metanollal és 50 ml tetrahidrofuránnal készített oldatához, majd az oldatot 80 °C-on (gyenge visszafolyatás) melegítjük nitrogéngáz légkörben 22 óra hosszat. Az elegyet ezután szobahőmérsékletre hűtjük és rotációs bepárlóban betöményítjük, végül etanollal azeotróposan desztilláljuk.

A maradékot 200 ml metanol és 10 ml víz és 20 ml tömény hidrogénklorid-oldat elegyében szuszpendáljuk és a szuszpenziót 30 percig keverjük. A szilárd anyagot szűréssel elkülönítjük és vízzel mossuk. Az egyesített szűrleteket szárazra pároljuk.

A maradékot 25 ml vízben és 25 ml tetrahidrofuránban oldjuk, majd az oldathoz 5 g nátrium-karbonátot és 10 g (45,9 mmól) di-terc- butil-karbonátot adunk, utána pedig az elegyet szobahőmérsékleten keverjük éjszakán át.

Az elegyet 3x50 ml dietil-éterrel extraháljuk, a kivonatokat egyesítjük, telített konyhasó-oldattal mossuk, nátrium-szulfát felett szántjuk és bepároljuk. A maradékot gyorsan kromatografáljuk (körülbelül 200 g S1O2, 230-400 mesh, 2:1 arányú pentán/dietil-éterelegy) és ily módon 2,2 g N,N’-bisz-terc-butil-oxikarbonil-2,2-difluor-hex-5-in-l,4-diamint kapunk 53 %-os kitermeléssel.

Rf=0,31.

A termék egy mintáját pentánból kikristályosítjuk, az olvadáspont 108-115 ’C.

’H NMR (CDCI3) delta: 4,8 (3H, m); 3,57 (2H, dt, J=6, 14 Hz); 2,3 (3H, m); 1,47 (18H, s).

¹⁹F NMR CDC1₃/CöF6-59.

(H) 2,2-difluor-hex-5-in-l ,4-diamin-dihidroklorid [(I) képlet; dihidroklorid-savaddíciós só] ml telített dietil-éteres hidroklorid-oldatot hozzáadunk 2,2 g (6,3 mmól) N,N’-bisz-(terc-butil-oxikarbonil)-2,2-difluor-hex-5- in-l,4-diamint, amelyet a G) lépésben állítottunk elő, 10 ml dietil-éterrel készített oldatához. Az elegyet szobahőmérsékleten keverjük 4 napon át. A kivált csapadékot összegyűjtjük, dietii- éterrel mossuk és metanol/di-izopropil-éterből átkristályosítjuk. ílymódon 1,09 g 2,2-difluor-hex-5in-l,4-diamin-dihidrokloridot kapunk nem-higroszkópos szilárd anyag alakjában 78 %-os kitermeléssel, amely bomlás közben 200 ’C-on olvad.

*H NMR (D2O: HDO=4,50 delta): 3,50 (2H, dd, J=15, 18 Hz); 3,00 (1H, d, J=2 Hz); 2,7 (2H, m).

A jel Η-4-re elhomályosul az oldószer hatására.

Analízis talált: C 32,41/32,55; H 5,31/5,36;

N 12,60/12,78 % számított: C6H12N2F2CI2 képletre: C 32,60;

H 5,47; N 12,67 %

A következő példák gyógyszerkészítményekre vonatkoznak. Az itt használt „hatóanyag” megjelölés l,4-diamino-2,2-difluor-hex-5-in vegyületet jelent. A hatóanyagmennyiséget a gyógyszer hatásfokától függően a szakterületen ismert módon alkalmazzuk a készítményekben.

HU 199772 Β

2. példa

Keményzselatin kapszulákat az alábbi alkotóanyagokból állítunk elő:

(a) hatóanyag 20 mg (b) talkum 5 mg (c) laktóz 90 mg

A készítményt úgy állítjuk elő, hogy a száraz porokat finom lyukméretű szitán átengedjük és alaposan összekeverjük azokat egymással. A port ezután keményzselatin kapszulákba töltjük, amelyek töltősúlya 115 mg kapszulánként.

3. példa

Tablettákat a következő alkotóanyagokból készítünk:

(a) hatóanyag 20 mg (b) keményítő 43 mg (c) laktóz 45 mg (d) magnézium-sztearát 2 mg

A laktózt összekeverjük a hatóanyaggal (a) és a keményítő egy részével és granuláljuk keményítő pasztával, majd szárítjuk, szitáljuk és magnéziumsztearáttal keverjük. A keverékből 110 mg- os tablettákat sajtolunk.

4. példa

Befecskendezhető szuszpenziót intramuszkuláris beadásra készítünk és ezt követően 1 ml-es ampullákba töltünk. A szuszpenzióhoz a következő alkotóanyagokat alkalmazzuk:

(a) hatóanyag	tömeg 1,0
(b) polivinil-pirrolidon	0,5
(c) lecitin	0,25
(d) szükséges víz az injekcióhoz	100,0

Az anyagokat összekeverjük, homogenizáljuk és 1 ml-es ampullákba töltjük. Az ampullákat lezárjuk és autoklávban tartjuk 20 percig 121 °C-on. Mindegyik ampulla 10 mg új vegyületet (a) tartalmaz ml-ként.

5. példa mg/kúp hatóanyag 50 teobroma-olaj 950

A gyógyszert porítjuk és átengedjük egy B.S. No. 100 méretű szitán és olvadt teobroma-olajjal trituráljuk 45 “C-on és így sima szuszpenziót készítünk. Az elegyet alaposan összekeverjük és IG befogadóképességű formákba öntjük és úgy kúpokat állítunk elő.

6. példa

Az (I) általános képletű vegyületek ODC gátlóhatását in vivő a következő módon határoztuk meg:

Sprague-Dawley törzsbeli, 200-220 g súlyú hím patkányoknak a kívánságnak megfelelően adtunk táplálékot és vizet 12 óra hosszat világosban és 12 óra sötétben egyfolytában. Az állatoknak intraperitoneálisan gyógyszert fecskendeztünk be (0,9 %-os sóoldatban oldva) vagy gyomorszondán keresztül adtunk be (vízben oldva). Kontrollként olyan állatok szolgáltak, amelyek sóoldatot vagy vizet kaptak. A gyógyszer beadása után 5-6 órával az állatokat leöltük, a hasi dülmirigyet és a csecsemőmirigyet gyorsan kivettük és mindjárt vizsgáltuk. A szövetket homogenizáltuk három térfogatnyi 30 mmólos, 7,1 pH-jú 8 nátrium- foszfát puffer-oldattal, amely 0,1 mmól EDTA-t, 0,25 mól szukrózt, 0,1 mmól piridoxál-foszfátot és 5 mmól ditiotreitolt tartalmazott. Az omitin-dekarboxiláz-aktivitását 1000 g dülmirigy-homogenizátum és az egész csecsemőmirigy-homogenizátum felhasználásával határoztuk meg Ono et al. [Biochem. Biophys. Acta, 284, 285 (1972)] által leírt módon.

7. példa

Az (I) képletű vegyületek omitin-dekarboxiláz (ODC) gátlóhatását in vitro a következő módon határoztuk meg:

Omitin-dekarboxilázt (ODC) olyan patkányok májából készítettünk, amelyekbe 150 mg/kg testsúly tioacetátot fecskendeztünk be 18 órával a boncolás előtt és körülbelül tízszer kezeltünk savval 4,6-os pH-η Ono et al. [Biochem. Biophys. Acta 284, 285 (1972)] által leírt módon. Az ODC törzsoldat 16 mg/ml proteint, 30 mmól 7,1 pH-jú nátrium-foszfát puffért, 5 mmól ditiotreitolt és 0,1 mmól piridoxál-foszfátot tartalmazott. Ennek a törzsoldatnak a fajlagos aktivitása 0,12 nmól CO2/perc/mg protein volt. Kísérleti célra 320 ml ilyen törzsoldatot induláskor (0 időpont) 80 ml vizes inhibitor-oldattal kevertünk és 37 °C-on inkubáltunk. Különböző időpontokban 50-50 ml aliquot mennyiségeket valamely 1- ml olyan kísérleti közegbe vittünk be, amely 30 mmól 7,1 pH-jú nátrium-foszfátot, 5 mmól ditiotreitolt, 0,1 mmól piridoxál- foszfátot, 0,081 mól L-ornitint és 0,043 mól (58 Ci/mól, Amersham) DL-[1- C] omitint tartalmazott egy zárt reakcióedényben, amely 50 ml 1 mólos hiamin-hidroxiddal nedvesített szűrőpapírral volt kibélelve. A reakció 60 perc alatt lejátszódott 37 °C-on, amelyet 0,5 ml 40 %-os triklór-ecetsav hozzáadásával tettünk teljessé. A hozzáadás után 30 perccel a szűrőpapír által elnyelt CO2-t szabványos szcintillációs folyadékban mértük. A Ki látszólagos disszociációs állandót és a T50 felezési időt végtelen inhibitor-koncentrációnál Kitz és Wilson [J. Bioi. Chem. 237, 3245 (1962)] által leírt módszerrel számítottuk.

Claims (2)

1. Eljárás (I) képletű

C=CH

H2N-CH2-CF2-CH2-CH-NH2 (I) fluorozott diamino-hexin és savaddíciós sói előállítására, azzal jellemezve, hogy (III) képletű C=CH

H₂N-CH2-CF2-CH2-CH-ftálimido (III) ftálimido-vegyület valamely amino-védett-származékáról a védőcsoportokat eltávolítjuk és kívánt esetben a kapott vegyületet savaddíciós sóvá alakítjuk.

2. Eljárás dekarboxiláz enzim gátlására alkalmas gyógyszerkészítmények előállítására, azzal jellemezve, hogy az 1. igénypont szerinti eljárással előállított (I) képletű vegyületet megfelelő vivőanyaggal és adott esetben adalékanyaggal összekeverve gyógyszerkészítménnyé alakítjuk.