HU221081B1

HU221081B1 - Eljárás számítógéprendszerben tárolt adatokhoz való hozzáférésre, az adatok archiválására és visszatöltésére, valamint számítógéprendszer az eljárás megvalósítására

Info

Publication number: HU221081B1
Application number: HU9702187A
Authority: HU
Inventors: Peter Bryan Malcolm
Original assignee: Cheyenne Advanced Technology Limited
Priority date: 1994-12-15
Filing date: 1995-12-01
Publication date: 2002-07-29
Also published as: CN1173231A; KR100437199B1; ATE192249T1; US5617566A; WO1996018960A1; DE69516538T2; IS4507A; CZ294346B6; NZ296165A; BG101622A; PL182609B1; GR3033775T3; CN1118035C; KR980700613A; AU3988995A; NO972784L; EP0797805B1; EP0797805A1; RU2182360C2; BG63096B1

Description

A találmány tárgya eljárás számítógéprendszerben tárolt adatokhoz való hozzáférésre, az adatok archiválására és az adatok visszatöltésére, valamint számítógéprendszer az eljárás megvalósítására, különösen hierarchikus tárolásszervezési rendszenei.

A személyi számítógépek tömegtároló eszközként szolgáló merevlemezem tárolt adatok mennyisége az utóbbi évtizedben gyorsan növekedett. Ez különösen igaz a hálózati állománykiszolgálók esetében, amelyeknél jelenleg általánosan elterjedtek az 1 gigabyte-os vagy annál nagyobb, sok ezer adatállományt tartalmazó merevlemezes alrendszerek.

Általában az egy hálózati állománykiszolgálón lévő adatállományok nagy részéhez bizonyos ideig nem kérnek hozzáférést. Ennek több oka lehet: az adatállomány lehet egy régi változat, biztonsági másolat, vagy azért tartják fenn, mert egy nap esetleg szükség lesz rá. Az adatállomány lehet teljesen redundáns, de csak az adatállomány tulajdonosa azonosíthatja redundánsként, és ezért az adatállományt tartalékként vagy biztonsági okokból megőrzik. A jó számítógépes gyakorlat szerint kétség esetén az adatállományokat határozatlan ideig meg kell őrizni. Ennek természetes következménye az, hogy a merevlemez feltöltődik régi adatállományokkal. Ténylegesen ez következik be minden mikroprocesszoralapú személyiszámítógép-rendszemél, a legkisebbtől a legnagyobbig.

A hierarchikus tárolásszervezés (HSM=Hierarchical Storage Management) ismert technika ennek a problémának a megoldására. A legtöbb operációs rendszer regisztrálja az adatállomány aktualizálásának (vagyis az adatállományhoz való hozzáírásnak) az utolsó dátumát és időpontját. Sok operációs rendszer az adatállományhoz való hozzáférés (vagyis az adatállományból való olvasás) utolsó dátumát és időpontját is regisztrálja. A hierarchikus tárolásszervező rendszer időszakosan áttekinti a merevlemezen lévő adatállomány listáját, és mindegyik adatállománynál ellenőrzi az ahhoz való utolsó hozzáférés dátumát és időpontját. Ha az adatállományt előre meghatározott ideig (jellegzetesen 1-6 hónapig) nem használták, akkor az adatállomány archiválásra kerül, vagyis átviszik másodlagos tárolásra, így például mágnesszalagra, és a merevlemezről törlik.

A hierarchikus tárolásszervezés jellegzetesen biztonsági mentéssel vagy tartalékolással (backup) van integrálva. Vizsgáljunk meg egy hierarchikus tárolásszervező eszközökkel együtt működő mágnesszalagos biztonsági tartalékolási (backup) rendszert, amelyben az inaktivitási küszöb három hónapra van beállítva. A biztonsági mentési (backup) folyamat periodikusan (általában legalább hetente egyszer) indul, és feljegyzi, hogy egy adott adatállománynál az utolsó hozzáférés több mint három hónappal ezelőtt volt. A tartalékolási (backup) rendszer biztosítja, hogy az adatállománynak, mondjuk három biztonsági másolata legyen különböző mágnesszalagokon (vagy vár egy következő alkalomig, amikor három másolat van), majd törli az adatállományt. Ha az állományra bármikor szükség van, a felhasználó visszatölti azt a három biztonsági másolat egyikéről. A biztonsági mentési (backup) rendszemek biztosítania kell, hogy az adatállomány archív másola2

HU 221 081 Β1 tait tartalmazó mágnesszalagok ne legyenek átírva. Ez az eljárás a probléma hosszú távú megoldását nyújtja, mivel a mágnesszalagok eltávolíthatók, könnyen cserélhetők és nem drágák.

Ha egy hierarchikus tárolásszervezési rendszer már törölt egy fájlt, akkor ez már nem látható az eredeti lemezen. Ez hátrányos lehet akkor, ha egy felhasználó vagy egy alkalmazás később úgy dönt, hogy hozzáférésre van szükség ehhez a fájlhoz. Ekkor ugyanis a lemezen a kereséskor a fájlnak nincs nyoma. A felhasználónak vagy az alkalmazásnak ekkor nincs eszköze, aminek révén megtudhatja, hogy a fájl egy biztonsági tartalékból visszatölthető, és ennek következtében a félrevezető információtól a végzetes hibáig bármi előfordulhat.

Ideális esetben a fájlnak nyomtalan eltávolítás helyett továbbra is szerepelnie kell a lemez könyvtárában (előnyös módon valamilyen azonosítóval ellátva, ami megadja, hogy biztonsági vagy másodlagos tárolásra került), de anélkül, hogy a fájl adatai jelen lennének és helyet foglalnának el a lemezen. Ezt a migráltatásként (áthelyezésként) ismert szolgáltatást valóban tartalmazza sok hierarchikus tárolásszervezési rendszer. A hierarchikus tárolásszervezési rendszer jellegzetesen a könyvtárban hagyja a fájl hivatkozását, és vagy helyettesíti a fájl adatait egy kis „csonkkal”, amely tartalmazza annak a helynek az azonosságát, ahol a migráltatott (áthelyezett) fájl található, vagy teljesen törli az adatokat, és nulla hosszúságú adatállományt (fájlt) hagy meg.

A hierarchikus tárolásszervezési rendszer demigrálásként (visszahelyezésként) ismert továbbfejlesztése révén a hierarchikus tárolásszervezési rendszer automatikusan visszaállítja a migráltatott (áthelyezett) fájlt az eredeti lemezre abban az esetben, ha egy felhasználó vagy alkalmazás megkísérli az ehhez való hozzáférést. Nyilvánvaló, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a migráltatott (áthelyezett) fájlt tartalmazó másodlagos adathordozó (tárolóeszköz) folytonosan össze van kötve a rendszerrel. Ott, ahol a migráltatott (áthelyezett) adatok egy ilyen „vonalközeli” (near-line) eszközön, például egy optikai lemezes „wurlitzeren” (juke box) vannak tárolva, a fájlhoz való hozzáférésre irányuló kérés még időlegesen fel is függeszthető a fájl visszaállításáig, majd továbbhaladhat, mintha a fájl soha nem migrálódott volna.

A leírt hierarchikus tárolásszervezési módszerek (HSM) akkor hatékonyak, ha nagyszámú, egyszerre csak egy felhasználó által használt, viszonylag kis fájlokra alkalmazzák őket. Vegyünk ezzel szemben egy adatbázisrendszert, amelyben több felhasználó fér hozzá egyetlen nagy adatbázis-adatállományhoz, amely ügyfelek nevére és címére vonatkozó rekordokat vagy egyéb eseményadatokat tartalmaz. Mivel ehhez állandóan új ügyfélrekordokat adnak hozzá és a meglévő ügyfelek rekordjait módosítják, ezért az adatállomány sohasem jelölhető ki migráltatásra (áthelyezésre), mivel mindig rendelkezésre kell állnia. Az ilyen adatállomány viszont általában a régi, inaktív fogyasztókra vonatkozó sok rekordot tartalmaz, amelyeknek a részeit egy esetleges jövőbeli hivatkozás miatt meg kell őrizni, de ezekhez a rekordokhoz egyébként hosszú időszakon át nincs hozzáférés. A lemeznek az ilyen inaktív rekordok által elfoglalt területe gyakran az egész adatállomány által elfoglalt területnek a nagyobbik része lehet.

Már ismert a véletlen (random) hozzáférésű adatállomány alkalmazása, amelynél kis mennyiségű adatot véletlenszerűen az adatállomány bármelyik részére be lehet írni vagy bármelyik részéről ki lehet olvasni. Amikor új véletlen hozzáférésű adatállományt hoznak létre, akkor adatok beírása előtt az adatállománynak nulla hossza van. Minthogy az adatállomány véletlen hozzáférésű, ezért az első adatdarabot nem kell szükségképpen 0 eltolásra (vagyis az adatállomány elejére) beírni, hanem bármely helyre beírható. Például 10 adatbyte beírható az 1000 eltolástól. Az adatállomány logikai hossza ekkor 1010 byte lesz, ha ténylegesen csak tíz byte-ot írtak be. Egyes operációs rendszerek ezt a helyzetet úgy kezelik, hogy a „hiányzó” 1000 byte-ot automatikusan „kitöltik” nullával vagy véletlen karakterekkel, és így 1010 byte-ot foglalnak el, bár ténylegesen csak 10 byte volt beírva.

A fejlett, így a hálózati állománykiszolgálókban használt operációs rendszerekben a .ritkított” (sparse) adatállományok koncepcióját alkalmazzák. Eszerint az adatállománynak csak azokhoz a területeihez jelölnek ki lemezterületet, amelyekre ténylegesen adatokat írtak. Ezt tipikusan úgy valósítják meg, hogy az állományelhelyezési táblázatot (FAT - fiié allocation table) kiterjesztik úgy, hogy minden bejegyzéshez amely megadja a következő helyet, ahol az adott adatállományhoz az adatokat tárolják - hozzátartozik egy érték, ami megadja a logikai eltolást, amelynél az adat kezdődik. így a fenti példában az első bejegyzés megadja, hogy az adat a lemezen az x helyen kezdődik, és hogy az első bájt az adatállományban az 1000 logikai eltolásnál van (egy „normális” adatállományban a logikai eltolás 0 lenne). A .ritkított” adatállománynak azok a területei, amelyekre sohasem voltak adatok írva, lyukakként ismertek.

Találmányunk célja olyan hierarchikus tárolásszervezési rendszer, amely nagy adatbázis-adatállományok esetén is automatikusan archiválja azokat az adatállományokat, amelyekhez előre meghatározott időszakon át nem volt hozzáférés.

Ezt a feladatot a véletlen hozzáférésű tárolót (RAM), központi egységet és tömegtároló eszközt tartalmazó számítógéprendszerben tárolt adatok esetén a találmány szerint egy olyan eljárással oldjuk meg, amelynek során (a) normál hozzáférésnél a véletlen hozzáférésű tárolóban tárolt utasításokat átvisszük a központi egységbe, aminek következtében a központi egység legalább egy olvasáskérés előállítása útján megkeresi az elsődleges tömegtároló eszközben tárolt hozzáférési adatokat;

azonosítunk egy adatállományt, amelyhez hozzá kell férni, és amely több adatállományrészből áll;

azonosítjuk az adatállományban azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzáférés szükséges;

hozzáférünk az adatállományrészekhez, és ennek során ellenőrizzük az adatállományrészeknek az elsődle3

HU 221 081 Β1 ges tömegtároló eszközön való elhelyezkedését tároló állományelhelyező táblázatot (FAT) annak meghatározására, hogy az adatállományrészek rajta vannak-e az elsődleges tömegtároló eszközön, és ha igen, akkor az ilyen adatállományrészek helyét meghatározzuk és létrehozunk egy adatbázist, amely azonosítja azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzá kell férni, de nem tartalmazza ezeket az adatállományrészeket;

(b) archiválás során a véletlen hozzáférésű tárolóban tárolt utasításokat átvisszük a központi egységbe, aminek következtében a központi egységgel az elsődleges tömegtároló eszközben tárolt, kiválasztott adatokat az archiváló másodlagos tárolóeszközre visszük át, miközben az elsődleges tömegtároló eszközben lefoglalt területet felszabadítjuk; azonosítjuk az adatbázisból azon adatállományrészek helyét, amelyekhez hozzáférés volt;

legalább néhány olyan adatállományrészt archiválunk az elsődleges tömegtároló eszközről a másodlagos tárolóeszközre, amelyekhez nem volt hozzáférés, és felszabadítjuk az elsődleges tömegtároló eszközön azon adatállományrészek által foglalt helyet, amelyekhez nem volt hozzáférés, de már az archiválóeszközzel archiválásra kerültek, miközben azokat az adatállományrészeket megőrizzük az elsődleges tömegtároló eszközön, amelyekhez volt hozzáférés; és (c) visszatöltés során a véletlen hozzáférésű tárolóban tárolt utasításokat átvisszük a központi egységbe, aminek következtében a központi egységgel az archiváló másodlagos tárolóeszközön archivált, kiválasztott adatokat az elsődleges tömegtároló eszközbe töltjük vissza hozzáférés végett; és ha a keresett adatállományrészek nem találhatók az elsődleges tömegtároló eszközön, a kívánt adatállományrészeket az archiváló másodlagos tárolóeszközről visszatöltjük az elsődleges tömegtároló eszközre hozzáférés végett.

Azok a rekordok, amelyekhez nem régen hozzáfértek, már a merevlemezen lesznek, és a következő alkalommal ezekhez közvetlenül hozzá lehet férni. így a gyakran igényelt rekordok könnyen rendelkezésre állnak anélkül, hogy az egész adatállományt a merevlemezen kellene tartani.

Az eljárás kiterjeszthető úgy, hogy az inaktivitási küszöböt a segédadatbázis élettartamára növeljük. Ha egy nagy adatbázis-adatállományból csak kisszámú rekordhoz van hozzáférés, akkor az utolsó hozzáférés dátumától függetlenül a merevlemezen lehet tartani minden rekordot, amelyhez hozzáférés volt. Azokat a rekordokat, amelyekhez nem volt hozzáférés, törölni lehet, hogy lemezterület váljon szabaddá. Ebben az esetben a segédadatbázisnak nem kell tartalmaznia az utolsó hozzáférés dátumát, vagy dátumát és időpontját. Hosszú időközökben, például minden hónapban migráltatni (áthelyezni) lehet minden területet, amelyhez hozzáférés volt, és a segédadatbázist ki lehet üríteni.

Az eljárás alkalmazható a korábban említett részadatállomány-tárolási eljárással kombinálva. A segédadatbázisban ilyenkor azt is rögzíteni kell, hogy a hozzáférések az adatállományhoz írási hozzáférések voltak-e, amely esetben előfordulhat adatok módosítása, vagy csak olvasási hozzáférések voltak. Az előbb említett részadatállomány-tartalékolási eljárás semmit sem tett azért, hogy a merevlemezen terület váljon szabaddá, és ugyanakkor megtartotta azokat a rekordokat, amelyeknél várható volt az ismételt hozzáférés.

A feladatot a számítógéprendszer tekintetében, amely véletlen hozzáférésű tárolót (RAM), központi egységet, tömegtároló eszközt és a számítógépben tárolt adatok archiválására szolgáló berendezést tartalmaz, úgy oldjuk meg, hogy a berendezés tartalmaz:

(a) normál hozzáférést támogató eszközöket, úgymint eszközöket a véletlen hozzáférésű tárolóban tárolt utasítások átvitelére a központi egységbe, aminek következtében a központi egység legalább egy olvasáskérés előállítása útján megkeresi az elsődleges tömegtároló eszközben tárolt hozzáférési adatokat;

első azonosítóeszközöket egy adatállomány azonosítására, amelyhez hozzá kell fémi, és amely több adatállományrészből áll;

második azonosítóeszközöket az adatállományban azoknak az adatállományrészeknek az azonosítására, amelyekhez hozzáférés szükséges;

hozzáférési eszközöket az adatállományrészekhez: való hozzáférésre, és ellenőrző eszközöket az adatállományrészeknek az elsődleges tömegtároló eszközön való elhelyezkedését tároló állományelhelyező táblázati (FAT) ellenőrzésére és annak meghatározására, hogy. az adatállományrészek rajta vannak-e az elsődleges tömegtároló eszközön és ha igen, akkor az ilyen adatállományrészek helyének meghatározására; és létrehozóeszközöket egy adatbázis létrehozására, amely azonosítja azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzá kell fémi, de nem tartalmazza ezeket az adatállományrészeket;

(b) archiválást támogató eszközöket, úgymint eszközöket a véletlen hozzáférésű tárolóban tárolt utasítások átvitelére a központi egységbe, aminek következtében a központi egység az elsődleges tömegtároló eszközben tárolt, kiválasztott adatokat az archiváló másodlagos tárolóeszközbe tárolja az elsődleges tömegtároló eszközben lefoglalt terület szabaddá tétele végett;

harmadik azonosítóeszközöket az adatbázisból azon adatállományrészek helyének azonosítására, amelyekhez hozzáférés volt;

archiválóeszközöket legalább néhány adatállományrész archiválására az elsődleges tömegtároló eszközről a másodlagos tárolóeszközre, amelyekhez nem volt hozzáférés, és törlőeszközöket az elsődleges tömegtároló eszközön (16) azon adatállományrészek által elfoglalt hely felszabadítására, amelyekhez nem volt hozzáférés, de már az archiválóeszközzel archiválásra kerültek, és azoknak az adatállományrészeknek a megőrzésére az elsődleges tömegtároló eszközön, amelyekhez volt hozzáférés; és (c) visszatöltést támogató eszközöket, úgymint

HU 221 081 Β1 eszközöket a véletlen hozzáférésű tárolóban tárolt utasítások átvitelére a központi egységbe, aminek következtében a központi egység az archiváló másodlagos tárolóeszközön archivált, kiválasztott adatokat az elsődleges tömegtároló eszközbe tölti vissza hozzáférés végett;

a hozzáférési eszközökkel együtt működő eszközöket, amelyek, ha a keresett adatállományrészek nem találhatók az elsődleges tömegtároló eszközön, a kívánt adatállományrészeket az archiváló másodlagos tárolóeszközről visszatöltik az elsődleges tömegtároló eszközre hozzáférés végett.

Találmányunkat annak példaképpeni kiviteli alakjai kapcsán ismertetjük részletesebben ábráink segítségével, amelyek közül az

1. ábra szalagmeghajtóval ellátott személyiszámítógép-rendszer blokksémája, a

2. ábra egy adatállományhoz való hozzáféréseket ábrázoló diagram, a

3. ábra egy adatállományhoz való, találmány szerinti hozzáférési művelet folyamatábrája, a

4. ábra a 2. ábrához hasonló diagram, amelyen a merevlemezen nem megőrzendő adatállományrészek láthatók, az

5. ábra a hierarchikus tárolásszervezési rendszerrel megvalósított, találmány szerinti tartalékolási (backup) művelet folyamatábrája, a

6. ábra részben archivált adatállományon végzett olvasási hozzáférési művelet folyamatábrája, a

7. ábra a memóriatérkép egy része egy szokványos személyi számítógép operációs rendszerének szintjén, a

8. ábra a memóriatérkép megfelelő része a találmány szerinti eljárásban.

Az 1. ábrán egy 10 személyi számítógép (PC) látható, amely 12 központi egységet (CPU), 14 véletlen hozzáférésű tárolót (RAM) és elsődleges 16 tömegtároló eszközt (merevlemezt) tartalmaz. A 10 személyi számítógépnek másodlagos 18 tárolóeszköze (mágnesszalagegysége) is van, amely másodlagos tárolóként szolgál tartalékolási (backup) és archiválási célokra.

Használat közben a 14 véletlen hozzáférésű tároló tárolja az utasításokat, amelyek a 12 központi egységre jutnak, hogy annak működését vezéreljék. Ezeknek az utasításoknak egy része közvetlenül az operációs rendszerből származik, más részüket a számítógépen futtatott alkalmazási programok indítják.

Az operációs rendszerek általában tartalmaznak egy állományelhelyezési táblázatot (FAT), amely tartalmazza mindegyik adatblokknak a merevlemezen elfoglalt fizikai helyét. Ezenkívül az operációs rendszer mindegyik adatállománnyal kapcsolatosan regisztrál egy archívjelzőt, amely az adatállomány módosításakor beállításra kerül, és amelyet törölni lehet, amikor az adatállomány tartalékba került. Az ismert tartalékoló (backup) rendszerek az archívjelzőket annak meghatározására használják, hogy az adatállomány volt-e módosítva, és így tartalékolni kell-e.

Hierarchikus tárolásszervezési rendszer alkalmazható, amely automatikusan tartalékoló mágnesszalagra ment minden fájlt, amelyhez megadott időn át nem volt hozzáférés.

A találmány előnyös kiviteli alakjában segédadatbázist hozunk létre, amely minden adatállománynál mutatja, hogy mely adatblokkhoz és mikor volt hozzáférés, úgyhogy a hierarchikus tárolásszervezési rendszer rendszeresen archiválhatja vagy migráltathatja (áthelyezheti) azokat a blokkokat, amelyekhez nem volt hozzáférés. Ezeket a blokkokat ezután törölni lehet, ami csökkenti a tárolási igényeket.

Vizsgáljunk egy eredetileg 125 byte hosszúságú adatállományt, amely öt, egyenként 25 byte hosszúságú rekordot tartalmaz, 1995. január 1-én. Ezen a pontos nyitunk egy segédadatbázist azoknak a kéréseknek a rögzítésére, amelyek az adatállományban lévő bármelyik meglévő rekordhoz való hozzáférésre vagy új rekordnak az adatállományhoz való hozzáadására irányulnak. A kérések egy bizonyos időszakban, például 1995. január 1. és április 10. között az alábbiak lehetnek:

1995. január 21. - Új rekord hozzáadása, amely a 125 eltolásnál van elhelyezve és a hosszúsága 25 byte.

1995. február 3. - Hozzáférés régi rekordhoz (olvasás), amely a 25 eltolásnál van elhelyezve és a hosszúsága 25 byte.

1995. február 15. - Hozzáférés régi rekordhoz (olvasás), amely a 75 eltolásnál van elhelyezve és a hosszúsága 25 byte.

1995. április 3. - Új rekord hozzáadása, amely a 150 eltolásnál van elhelyezve és a hosszúsága 25 byte.

Kérés érkezésekor a dátumot, a rekord helyét az adatállományban és a rekord hosszúságát segédadatbázisban jegyezzük fel a következő módon:

1. táblázat

I Nap száma	Eltolás	Hossz
\| 34720	125	25
34733	25	25
\| 34745	75	25
\| 34792	150	25

Természetesen a kívánt konkrét adatállományt tudni kell azonosítani. Itt feltételezzük, hogy minden adatállományhoz külön segédadatbázist tartunk fenn. A gyakorlatban előnyös lehet külön segédadatbázist fenntartani minden alkönyvtár számára. Ebben az esetben az adatbázison belül az adatállományt is azonosítani kell. Ez viszont csökkenti a segédadatbázisok számát, és ezzel a létrehozott járulékos adatállományok számát. Elvben lehet egyetlen segédadatbázist létrehozni az egész lemezhez.

Az 1. táblázatban látható segédadatbázisban nem szereplő adatállomány-területekhez egyáltalán nem volt hozzáférés. A nap száma egy egyszerű számláló, amely egy önkényes indulási dátumtól, a jelen esetben 1900. január 1-jétől eltelt napok számát adja meg. Egy fejlettebb rendszer tartalmazhatja mind a dátumot, mind az időpontot (dátum/időpont). A 2. ábrán az adatállományt diagramban ábrázoltuk, amelyben a sávozott

HU 221 081 Β1 területek az adatállomány olvasott vagy írt adatainak felelnek meg, és a fehér területek azoknak az adatoknak felelnek meg, amelyekhez nem volt hozzáférés.

A hozzáférési lépéseket a 3. ábra mutatja. A 20 lépés azt adja meg, hogy hozzáférésre van szükség. Ez lehet olvasási hozzáférés vagy írási hozzáférés. Ezután először az adatállomány azonosítása következik a 22 lépésben, majd a hozzáférés hosszúságának azonosítása a 24 lépésben. A 26 lépésben ezeket az adatokat egy segédadatbázisban tároljuk az 1. táblázatban szereplő adatokkal együtt. A 26 lépés előnyös módon tartalmaz egy konszolidálási műveletet, amely biztosítja, hogy a segédadatbázis ne tartalmazzon redundáns információt. Például a következő hozzáférések duplikálhatják vagy átfedhetik az előző hozzáféréseket. Ezeknek a lépéseknek a végrehajtása után következik az eredetileg kívánt hozzáférés az adatállományhoz a 28 lépésben, majd a részprogram a 30 lépésben befejeződik.

Ezeket a lépéseket hajtjuk végre minden hozzáférésnél. Ezért április 10-én az adatállomány 175 byte hosszú és hét rekordot tartalmaz, míg a segédadatbázis megfelel a fenti 1. táblázatnak. A figyelt időszakban (hetvenkilenc nap) mindazok a rekordok, amelyekhez nem volt hozzáférés, nyilvánvalóan archiválásra várnak. Tegyük fel azonban, hogy egy döntés értelmében archiválni kell minden rekordot, amelyhez az utolsó hatvan napban nem volt hozzáférés. A rekordokat osztályozzuk úgy, hogy először feltételezzük, hogy az egész adatállományt másodlagos tárolóba kell migráltatni (áthelyezni), majd leolvassuk a segédadatbázist minden rekord megtalálása végett, amelynél a napok száma 34 739 vagy ennél nagyobb (34 739 a hatvanadik nap április 10-e előtt, ami a 34 799. nap). Azonosítunk minden rekordot, amelynél a napok száma megfelel ennek a kritériumnak, és megfelelőképpen megjelöljük az adatállománynak azokat a részeit, amelyek ezeket a rekordokat tartalmazzák, úgyhogy ezek nem kerülnek migráltatásra (áthelyezésre). Az adatállomány minden jelöletlenül maradt részét így töröljük migráltatás (áthelyezés) végett.

A négy rekord közül, amelyekhez 1995. január 1-je és április 10-e között hozzáférés volt, csak az utolsó kettőnél nagyobb a napok száma 34 739-nél. Ez az 1995. február 15-ei és április 3-i hozzáférés. Ezért csak a két legújabb rekordot kell megtartani, és az adatállomány többi része - a 0-74 byte-ként és a 100-149 byte-ként definiált részek - migráltatásra (áthelyezésre) kerülnek. Ezt vázlatosan a 4. ábra mutatja, amelyen a megtartandó rekordok sávozva vannak, a migráltatandó (áthelyezendő) rekordok fehérek. Az adatállomány migráltatandó (áthelyezendő) adatterületeit ezután normális hierarchikus tárolásszervezési műveletekkel a másodlagos tárolóeszközbe másoljuk. A későbbi keresés megkönnyítése végett a hierarchikus tárolásszervezési rendszer megtartja a mindegyik rekord helyére és hosszúságára vonatkozó adatokat. Ezenkívül a segédadatbázisból szerkesztéssel eltávolítható azoknak a rekordoknak minden nyoma, amelyeknél a napok száma 34 739-nél kisebb. Ez megakadályozza a segédadatbázis méretének ellenőrizetlen megnövekedését.

Ahhoz, hogy a nem használt rekordoknak a másodlagos tárolóeszközre való migráltatásából (áthelyezésből) előny keletkezzen, szabaddá kell tenni az ezen rekordok által a lemezen elfoglalt területet. Ez hatékonyan úgy valósítható meg, hogy az adatállományt „ritkított” adatállománnyá alakítjuk. Más szavakkal kifejezve: a migráltatott (áthelyezett) rekordokat lyukakkal helyettesítjük. A redundáns rekordok által korábban elfoglalt lemezterületet így visszanyeljük, mivel a lyukak nem foglalnak el lemezterületet. Feltételezve, hogy a legnagyobb eltolási értékű rekord nincs archiválva, az adatállomány logikai hosszúságát ez a művelet nem változtatja meg, de a tényleges adatok byte-száma csökken, és helyet ad az adatállomány új adatainak.

A „ritkított” adatállományt a következőképpen lehet létrehozni. Tegyük fel, hogy a rendszernek olyan állományelhelyezési táblázata (FAT) van, amelyben a lemezterület alkalmas módon el van helyezve 25 byteos blokkokban. Ezért hét blokk szükséges ahhoz, hogy számon tartsa az adatállomány 1995. április 10-i 175 byte-ját. Az adatállomány a következőképpen helyezhető el:

2. táblázat

Bejegyzés	Következő blokk-kapcsolat	Logikai eltolás
könyvtár	1	0
1	2	25
2	3	50
3	4	75
4	5	100
⁵	6	125
6	7	150
7	-1	-1

Figyeljük meg, hogy az első bejegyzés a könyvtárstruktúrában van tárolva. A lemezen lévő mindegyik blokkról van egy bejegyzés a táblázatban, amely megadja a blokkot, amelyben az adatállomány következő része megtalálható. A második blokkra vonatkozó bejegyzés például ezt a blokkot a 3. blokkhoz kapcsolja, ahol az adatállomány 50 byte eltolású része található. A hetedik blokkban csak egy negatív bejegyzés (-1) van, ami megadja, hogy ez az utolsó blokk, amely adatokat tartalmaz az adatállomány számára. Ebben a példában az adatállomány alkalmas módon egymás után az 1.,...,7. blokkban van tárolva, de a gyakorlatban a blokkok véletlenszerű sorrendben is elhelyezhetők úgy, hogy blokk-közök vannak közöttük.

Az állományelhelyezési táblázatot (FAT) módosítani kell, hogy a migráltatott (áthelyezett) rekordok által használt lemezterület szabaddá váljon. Más szavakkal kifejezve, az adatállomány 0-74 byte-ját és a 100-149 byte-ját törölni kell. Az első területet az 1., 2. és 3. blokk, a másodikat az 5. és 6. blokk fedi. Amikor az adatokat ezekben a blokkokban töröljük, akkor a megmaradó bejegyzéseket az adatállomány számára módosítjuk úgy, hogy meg6

HU 221 081 Β1 őrizzük a bejegyzések láncolatát A módosított állományelhelyezési táblázat ezért az alábbi lesz:

3. táblázat

Bejegyzés	Következő blokkmutató	Logikai eltolás
könyvtár	4	75
1	0	0
2	0	0
3	0	0
4	7	150
5	0	0
6	0	0
7	-1	-1

Az 1., 2., 3., 5. és 6. blokknak nulla (0) bejegyzése van, ami mutatja, hogy most ezekben nincsenek adatok. A módosított állományelhelyezési táblázatból az operációs rendszer könnyen meg tudja határozni, hogy az első kijelölt blokk az adatállomány számára a 4. blokk, amely tartalmazza a 75 logikai eltolásnál kezdődő adatokat, és hogy az állományadatok következő (és utolsó) blokkja a 7. blokkban van tárolva, és tartalmazza a 150 logikai eltolásnál kezdődő adatokat. Megjegyzendő, hogy egyes operációs rendszerek nem tárolják a logikai eltolást az első kijelölt blokkhoz, amit így, az ilyen rendszerekben nem lehet szabaddá tenni.

A törlés pontos módja nem fontos. Fontos az, hogy a migráltatott (áthelyezett) blokkok által elfoglalt terület a merevlemezen rendelkezésre áll, vagyis szabaddá válik a használathoz.

A fenti példában a magyarázat egyszerűsítése végett feltételeztük, hogy mind a blokkméret, mind az olvasás/írás kérések 25 byte-osak, továbbá feltételeztük, hogy minden kérés pontosan a blokkhatárokon következik be. A gyakorlatban a kijelölt blokk mérete jellegzetesen 512 byte többszöröse, és az olvasás/írás kérések helye és hosszúsága jelentős mértékben változó. Minthogy csak egész blokkokat lehet szabaddá termi (törölni), ezért a rendszert úgy kell megvalósítani, hogy csak egész blokkoknak megfelelő adatterületek legyenek migráltatva (áthelyezve) és szabaddá téve. Mivel a nagy adatállományok tipikusan sok ezer blokkot foglalnak el, ezért ez a hatékonyságcsökkenés ritkán jelentős.

A fenti lépéseket az 5. ábra szerinti folyamatábra illusztrálja. A 40 lépés a tartalékolási (backup) művelet indítása. Először a 42 lépésben azonosítjuk a kívánt adatállományt. Ezután a 44 lépésben lekérdezzük a segédadatbázist, hogy megkülönböztessük azokat a blokkokat, amelyekhez egy meghatározott dátum óta volt hozzáférés, azoktól a blokkoktól, amelyekhez nem volt hozzáférés. A 46 lépésben azonosítjuk azokat a blokkokat, amelyekhez egy meghatározott dátum óta nem volt hozzáférés. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan blokkok, amelyekhez nem volt hozzáférés, már tartalékolásra kerültek a normális rutin tartalékolási (backup) művelet részeként. Általában egynél többször kerültek tartalékolásra. Ezért nincs szükség ismételt migráltatásukra (áthelyezésükre) vagy tartalékolásukra. Másodlagos tárolóba kell azonban migráltatni (áthelyezni) azokat a blokkokat, amelyeknél még nem készült kellő számú biztonsági másolat. Ezeket címkézéssel lehet azonosítani. Kellő megkülönböztetés esetén közömbös, hogy azok a blokkok vannak címkézve, amelyeket migráltatni kell, vagy azok, amelyeket nem kell. Ezért a döntési 48 lépésben meghatározzuk, hogy van-e elegendő (például három) biztonsági másolat. Ha nincs, akkor az 50 lépésben a címkézett blokkokat tartalékoljuk vagy migráltatjuk. Az 52 lépésben azt a területet, amelyet a hozzáférés nélküli blokkok foglalnak el, szabaddá tesszük a rendszer állományelhelyezési táblázatának (FAT) olyan módosításával, hogy az adatállományt „ritkított” adatállománnyá alakítjuk át. Ha az adatállomány már „ritkított” adatállomány, akkor további lyukakat adunk hozzá. A részprogram ezután az 54 lépésben befejeződik.

Az eljárás továbbfejlesztett változatával az adatállományra irányuló későbbi olvasáskéréseket is fogadjuk annak meghatározása végett, hogy a kérés migráltatott adatok olvasására vonatkozik-e. Ha nem gondoskodunk az olvasáskérések fogadásáról, akkor az operációs rendszer vagy nulla adatot ad vissza, vagy hibát jelezhet, ha „ritkított” adatállományban lévő lyuk olvasását kíséreljük meg. Migráltatott adat olvasását célzó kérés fogadásakor előállíthatok az alkalmas jelek a kívánt információ automatikus demigráltatására (visszahelyezésére). Ha az egyedi olvasáskérések kevés adatot érintenek, akkor az adatok demigrálásához (visszahelyezéséhez) szükséges idő rövid egy egész adatállomány demigrálásához (visszahelyezéséhez) képest, mivel csak a ténylegesen szükséges adatokat keressük meg.

Ezt a műveletet a 6. ábra illusztrálja. A 60 lépés az adatállományhoz való olvasási hozzáférés indítása. Az adatállományt a 62 lépésben azonosítjuk, és az indítási eltolást, valamint az olvasási hosszúságot a 64 lépésben állapítjuk meg, mint a 3. ábrán. Ezután a művelet a döntési 66 lépésre megy át, amely ellenőrzi az állományelhelyezési táblázatot (FAT) annak meghatározása végett, hogy az olvasáskérés az 5. ábra szerinti részprogram használatával migráltatott blokkban vagy blokkokban lévő adatok olvasására irányuló kérés-e. Ha a válasz erre a kérdésre NEM, akkor a művelet a 70, 72 és 74 lépésre megy át, amelyek rendre megfelelnek a

3. ábra szerinti 26,28 és 30 lépésnek. Ha a 66 lépésben a kérdésre a válasz IGEN, akkor először a kívánt adatokat demigráltatjuk (visszahelyezzük) a 68 lépésbe, mielőtt a művelet a 70, 72 és 74 lépésben az előzőek szerint folytatódik. Nem kell az egész blokkot demigráltatni (visszahelyezni). Általában csak a kívánt rekordot vagy rekordokat demigráltatjuk (helyezzük vissza). Ezek lehetnek egy blokkban, vagy kiteqedhetnek két vagy több blokkra.

A 3. és 6. ábra szerinti részprogram szükségessé teszi lemezhez való hozzáférések fogadását. A 7. és 8. ábra kapcsán leíijuk, hogy ez hogyan történik. Ha egy program egy adatállományhoz hozzá kíván férni, akkor behív egy standard programot, ami adatokat ír a lemezre. Ez a részprogram, amely a DOS operációs

HU 221 081 Β1 rendszer esetén Interrupt 21 hex függvényként (INT21h) ismert, az operációs rendszer szerves része. A lemez olvasása az INT21h Function 3Fh, a lemez írása az INT21h Function 40h. A részprogram által végzett tevékenység a részprogramnak a belépésekor átadott paraméterektől függ. Ez a részprogram a 7. ábrán mint INT21h szerepel, amely a rendszer memóriatérképén az operációs rendszer részét képezi. Az INT21h belépési pontját nyíl jelöli. A találmány szerinti eljárás előnyös foganatosítási módjának megvalósításához járulékos programkódot adunk hozzá az operációs rendszer interfészszintjén, ahogyan ez a 8. ábrán látható. A gyakorlatban DOS környezetben ez a számítógépbe eszközmeghajtóként tölthető be a CONFIG.SYS fájl használatával.

A hozzáadott szoftver arra szolgál, hogy egy adatírási utasítást egy alternatív utasításkészlettel helyettesítsük.

Más operációs rendszereknél is hasonló módon meg kell szakítani az adatállomány-írási funkciót. A gyakorlott programozó a DOS operációs rendszerre vonatkozó fenti leírást követve el tudja készíteni a szükséges részprogramokat.

Általánosabban: a találmány sokféle módosított eljárással, és a leírtaktól és ábrázoltaktól eltérő eljárásokkal és rendszerekkel is megvalósítható.

Az eljárás és a rendszer például a bejelentő korábbi, US 08/165,382 számú szabadalmi bejelentése szerinti részleges adatállomány-tartalékolás rendszerrel is kombinálható. Ha így járunk el, akkor módosításoknak az adatokba való bejegyzésére ugyanazt a segédadatbázist lehet használni, mint a jelen találmány szerintit az adatokhoz való hozzáférések bejegyzésére. Az egyetlen különbség az, hogy a segédadatbázisban regisztrálni kell, hogy a hozzáférés olvasási hozzáférés vagy írási hozzáférés volt-e. A bejelentő korábbi szabadalmi bejelentése szerinti részleges adatállomány-tartalékolási rendszer ekkor a segédadatbázishoz való írási hozzáférésekkel kapcsolatos bejegyzésekre reagál, míg a jelen szabadalmi bejelentés szerinti, részleges adatállomány hierarchikus tárolásszervezésére szolgáló rendszer figyelembe veszi mind az olvasási, mind az írási hozzáféréseket.

Egy másik módosítás szerint a rendszer ki van bővítve azzal, hogy az inaktivitási küszöböt a segédadatbázis élettartamára megnöveljük. Ez azt jelenti, hogy az 5. ábrán a 44 lépést úgy módosítjuk, hogy azoknak a blokkoknak a megkülönböztetése helyett, amelyekhez egy meghatározott dátum óta volt hozzáférés vagy nem, azokat a blokkokat különbözteti meg, amelyekhez volt hozzáférés vagy egyáltalán - vagyis a segédadatbázis első létrehozása vagy feltöltése óta - nem volt hozzáférés. Ebben az esetben a segédadatbázisnak nem kell regisztráltatnia minden hozzáférés dátumát vagy dátumát és időpontját.

Előfordulhatnak olyan körülmények, amelyek esetén nem kívánunk migráltatni bizonyos adatállományrészeket még akkor sem, ha nem volt hozzájuk hozzáférés. Ez például vonatkozhat mindegyik adatállományban az első és esetleg az utolsó blokkra.

Végül ha a találmányt teljesen új operációs rendszerben valósítjuk meg, akkor a segédadatbázis elvben kombinálható az állományelhelyezési táblázattal (FAT). Általában azonban előnyösebb a kettőt külön tartani.

Claims

1. Számítógéprendszer hierarchikus tárolási rendszerrel, amely véletlen hozzáférésű tárolót (14), központi egységet (12), elsődleges tömegtároló eszközt (16), archiváló másodlagos tárolóeszközt (18) és a számítógépben tárolt adatok archiválására szolgáló berendezést tartalmaz, azzal jellemezve, hogy ez a berendezés tartalmaz:

(a) normál hozzáférést támogató eszközöket, úgymint eszközöket a véletlen hozzáférésű tárolóban (14) tárolt utasítások átvitelére a központi egységbe (12), aminek következtében a központi egység (12) legalább egy olvasáskérés előállítása útján megkeresi az elsődleges tömegtároló eszközben (16) tárolt hozzáférési adatokat;

első azonosítóeszközöket egy adatállomány azonosítására, amelyhez hozzá kell férni, és amely több adatállományrészből áll;

hozzáférési eszközöket az adatállományrészekhez való hozzáférésre, és ellenőrző eszközöket az adatállományrészeknek az elsődleges tömegtároló eszközön (16) való elhelyezkedését tároló állományelhelyező táblázat (FAT) ellenőrzésére és annak meghatározására, hogy az adatállományrészek rajta vannak-e az elsődleges tömegtároló eszközön (16) és ha igen, akkor az ilyen adatállományrészek helyének meghatározására; és létrehozóeszközöket egy adatbázis létrehozására, amely azonosítja azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzá kell férni, de nem tartalmazza ezeket az adatállományrészeket;

(b) archiválást támogató eszközöket, úgymint eszközöket a véletlen hozzáférésű tárolóban (14) tárolt utasítások átvitelére a központi egységbe (12), aminek következtében a központi egység (12) az elsődleges tömegtároló eszközben (16) tárolt, kiválasztott adatokat az archiváló másodlagos tárolóeszközbe (18) tárolja az elsődleges tömegtároló eszközben (16) lefoglalt terület szabaddá tétele végett;

archiválóeszközöket legalább néhány adatállományrész archiválására az elsődleges tömegtároló eszközről (16) a másodlagos tárolóeszközre (18), amelyekhez nem volt hozzáférés, és törlőeszközöket az elsődleges tömegtároló eszközön (16) azon adatállományrészek által elfoglalt hely felszabadítására, amelyekhez nem volt hozzáférés, de már az archiválóeszközzel archiválásra kerültek, és azoknak az adatállományrészeknek a megőrzésére az el8

HU 221 081 Β1 sődleges tömegtároló eszközön (16), amelyekhez volt hozzáférés; és (c) visszatöltést támogató eszközöket, úgymint eszközöket a véletlen hozzáférésű tárolóban (14) tárolt utasítások átvitelére a központi egységbe (12), aminek következtében a központi egység (12) az archiváló másodlagos tárolóeszközön (18) archivált, kiválasztott adatokat az elsődleges tömegtároló eszközbe (16) tölti vissza hozzáférés végett;

a hozzáférési eszközökkel együttműködő eszközöket, amelyek, ha a keresett adatállományrészek nem találhatók az elsődleges tömegtároló eszközön (16), a kívánt adatállományrészeket az archiváló másodlagos tárolóeszközről (18) visszatöltik az elsődleges tömegtároló eszközre (16) hozzáférés végett.

2. Az 1. igénypont szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy az adatállományrészek az állományelhelyezési táblázatban (FAT) azonosított elemi blokkoknak megfelelő blokkok.

3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy az adatbázis azt is tartalmazza, hogy a hozzáférés írási vagy olvasási hozzáférés volt-e.

4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy a létrehozóeszköz meghatározza azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzá kell férni, és tartalmazza a hozzáférés dátumát, vagy dátumát és időpontját is.

5. A 4. igénypont szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy a harmadik azonosítóeszközök tartalmaznak eszközöket, amelyek az adatbázisból azonosítják azokat az adatállományrészeket, amelyekhez egy megadott dátum óta volt hozzáférés, és azokat az adatállományrészeket, amelyekhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés;

az archiválóeszközök tartalmaznak eszközöket, amelyek a másodlagos tárolóeszközbe (18) archiválnak legalább néhány olyan adatállományrészt, amelyhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés; és a törlőeszközök tartalmaznak eszközöket, amelyek felszabadítják az elsődleges tömegtároló eszközön (16) azon adatállományrészek által lefoglalt helyet, amelyekhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés, de archiválásra kerültek az archiválóeszköz által, és az elsődleges tömegtároló eszközön (16) megőrzik azokat az adatállományrészeket, amelyekhez egy megadott dátum óta volt hozzáférés.

6. Az 5. igénypont szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy az archiválóeszközök és törlőeszközök tartalmaznak eszközöket azoknak az adatállományrészeknek az archiválására és törlésére, amelyekhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés és amelyek előre meghatározott számú esetben már tartalékolásra kerültek.

7. Az 1-6. igénypontok bármelyike szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy a törlőeszköz tartalmaz eszközöket az állományelhelyezési táblázat (FAT) módosítására.

8. Az 1-7. igénypontok bármelyike szerinti számítógéprendszer, azzal jellemezve, hogy a létrehozóeszköz eltávolítja az adatbázisból a redundáns információt (konszolidáció).

9. Eljárás számítógéprendszerben tárolt adatokhoz való hozzáférésre, az adatok archiválására és az adatok visszatöltésére hierarchikus tárolási rendszerrel ellátott számítógéprendszeren, amely véletlen hozzáférésű tárolót (14), központi egységet (12), elsődleges tömegtároló eszközt (16), archiváló másodlagos tárolóeszközt (18) és a számítógépben tárolt adatok archiválására szolgáló berendezést tartalmaz, azzal jellemezve, hogy az eljárás során:

(a) normál hozzáférésnél a véletlen hozzáférésű tárolóban (14) tárolt utasításokat átvisszük a központi egységbe (12), aminek következtében a központi egység (12) legalább egy olvasáskérés előállítása útján megkeresi az elsődleges tömegtároló eszközben (16) tárolt hozzáférési adatokat;

hozzáférünk az adatállományrészekhez, és ennek során ellenőrizzük az adatállományrészeknek az elsődleges tömegtároló eszközön (16) való elhelyezkedését tároló állományelhelyező táblázatot (FAT) annak meghatározására, hogy az adatállományrészek rajta vannak-e az elsődleges tömegtároló eszközön (16) és ha igen, akkor az ilyen adatállományrészek helyét meghatározzuk; és létrehozunk egy adatbázist, amely azonosítja azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzá kell férni, de nem tartalmazza ezeket az adatállományrészeket;

(b) archiválás során a véletlen hozzáférésű tárolóban (14) tárolt utasításokat átvisszük a központi egységbe (12), aminek következtében a központi egységgel (12) az elsődleges tömegtároló eszközben (16) tárolt, kiválasztott adatokat az archiváló másodlagos tárolóeszközre (18) visszük át, miközben az elsődleges tömegtároló eszközben (16) lefoglalt területet felszabadítjuk;

azonosítjuk az adatbázisból azon adatállományrészek helyét, amelyekhez hozzáférés volt;

legalább néhány olyan adatállományrészt archiválunk az elsődleges tömegtároló eszközről (16) a másodlagos tárolóeszközre (18), amelyekhez nem volt hozzáférés, és felszabadítjuk az elsődleges tömegtároló eszközön (16) azon adatállományrészek által foglalt helyet, amelyekhez nem volt hozzáférés, de már az archiválóeszközzel archiválásra kerültek, miközben azokat az adatállományrészeket megőrizzük az elsődleges tömegtároló eszközön (16), amelyekhez volt hozzáférés; és (c) visszatöltés során a véletlen hozzáférésű tárolóban (14) tárolt utasításokat átvisszük a központi egységbe (12), aminek következtében a központi egységgel (12) az archiváló másodlagos tárolóeszközön (18) archivált, kiválasztott adatokat az elsődleges tömegtároló eszközbe (16) töltjük vissza hozzáférés végett; és ha a keresett adatállományrészek nem találhatók az elsődleges tömegtároló eszközön (16), a kívánt adat9

HU 221 081 Β1 állományrészeket az archiváló másodlagos tárolóeszközről (18) visszatöltjük az elsődleges tömegtároló eszközre (16) hozzáférés végett.

10. A 9. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az adatállományrészek az állományelhelyezési táblázatban (FAT) azonosított elemi blokkoknak megfelelő blokkok.

11. A 9. vagy 10. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az adatbázisban azt is eltároljuk, hogy a hozzáférés írási vagy olvasási hozzáférés volt-e.

12. A 9-11. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az adatbázist létrehozó lépés során azonosítjuk azokat az adatállományrészeket, amelyekhez hozzá kell férni, és rögzítjük a hozzáférés dátumát, vagy dátumát és időpontját is.

13. A 12. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy archiválás esetén azon adatállományrészek azonosítása során, amelyekhez volt hozzáférés, az adatbázisból azonosítjuk azokat az adatállományrészeket, amelyekhez egy megadott dátum óta volt hozzáférés, és azokat az adatállományrészeket, amelyekhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés;

az archiváló lépés során a másodlagos tárolóeszközbe (18) archiválunk legalább néhány olyan adatállományrészt, amelyhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés; és a törlő/felszabadító lépés során felszabadítjuk az elsődleges tömegtároló eszközön (16) azon adatállományrészek által lefoglalt helyet, amelyekhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés, de archiválásra kerültek az archiválóeszköz által, miközben az elsődleges tömegtároló eszközön (16) megőrizzük azokat az adatállományrészeket, amelyekhez egy megadott dátum óta volt hozzáférés.

14. A 13. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az archiválási és a törlési/felszabadítási lépés során azokat az adatállományrészeket archiváljuk és töröljük, amelyekhez egy megadott dátum óta nem volt hozzáférés, és amelyek előre meghatározott számú esetben már tartalékolásra kerültek.

15. A 9-14. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a törlési/felszabadítási lépés során az állományelhelyezési táblázatot (FAT) is módosítjuk.

16. A 9-15. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a létrehozó lépés során eltávolítjuk az adatbázisból a redundáns információt (konszolidáció).